A csarnok hangulata - Női Kézilabda (Budapest)

A csarnok hangulata - Női Kézilabda

1. rész - Budapest

1991-től néztem át és írtam össze a női kézilabdameccseken megjelenő táborokat a legapróbbaktól a legnagyobbakig. A kilencvenes évektől kezdve az összes NB I-be jutó gárda szurkolóbázisát áttekintettem, de nem hagytam ki azokat a csapatokat sem, ahol komolyabb lelátói élet volt, vagy éppen van, de maga az egyesület soha nem érte el az első osztályt. A felsorolás így sem teljes (nem is lehet az), de azért megpróbáltam a lehetetlent, és összeírtam, akit csak tudtam. Viszont ez felsorolás szintjén is elég terjedelmes anyag, így a könnyebb átláthatóság kedvéért három részre (Budapest, Kelet-Magyarország, Nyugat-Magyarország) szedtem szét a bemutatót.

Viszont ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb mi a helyzet a válogatott meccseken.

A magyar női kézilabda-válogatottat sokáig nem támogatta állandó, szervezett csoport vagy tábor, de ennek ellenére nagyon kevés meccse volt a lányoknak, ahol ne lett volna szurkolás. Az átlagban vett jó szereplésnek és a csarnokban teremthető pokoli hangulatnak köszönhetően népszerű lett a kézislányok támogatása, amely akkor csúcsosodott ki igazán, ha vidéki fellegvárakba kerültek a meccsek. Ez annyira igaz volt, hogy az ifi és utánpótlás tornákon is szinte mindig volt magyar tábor. Az idegenbeli meccsek többségén, a nemzetközi tornákon, olimpiákon sem marad soha üres a magyar szektor, mint ahogy a kisebb meccseken is mindig akad, aki aktívan szurkol a lányoknak.

2018-2019-ben jött el egy változás, amikor megszerveződött a HU-Sector, azaz a Handball Ultras Hungary csoportja, akik szervezett keretek közé fogták a lányok támogatását. Ez merőben megváltoztatta a lelátói aktivitást, hisz innentől nem az épp aktuális helyi brigádok, hanem ők szervezték egy-egy meccs körítését az utánpótlástól a nagyválogatottig. Azóta is ők vannak reflektorfényben és intézik a látványokat, utazásokat és természetesen a lányok biztatását. A feltűnésükkel biztos lett ugyan a lelátói támogatottság, de ezzel együtt teljesen ki is cserélődött a válogatott meccseken szurkoló mag.

Ennyi kis bevezető után jöjjön a budapesti harmad, ahol minden kétséget kizáróan a Ferencváros-szurkolók viszik a prímet. Az angyalföldiek hoznak még egyfajta állandóságot a nagycsapatok közül, míg a hátországban a kispestiek a legkitartóbbak. Csepelen, amióta van egy szerethető csapat és új csarnok, a tábor is kijár, de például az MTK ultrái eddig még nem érezték úgy, hogy a fedettben a helyük. A Hunnia egyéves fellángolásánál volt még nevezett táborocska a fővárosban, de a régebbi budapesti (Magyar Kábel, BHG, TFSE stb.) csapatoknak még szurkolójuk sem nagyon volt, nem hogy táboruk. Az új érában már más a helyzet, és ha nem is pokoli hangulat és nagy tömegek, de például a SZISE, Pénzügyőr, Tempo KSE meccsein már tűnnek fel zászlók, dobok, és még szurkolásra is van példa.

Nézzük tehát részletesebben, hogy fest(ett) a lelátó női kézilabda meccseken, Budapesten, 1991-óta!

1. rész - BUDAPEST

BHG SE

A kilencvenes évek elején még feltűnt a csapat a nemzeti bajnokság első osztályában, de szurkolói támogatottsága nagyon kevés volt, szervezetten meg egyáltalán nem szurkolt a BHG SE-nek senki. A csarnokban általában 100-200 néző volt csak kint, akik ellenféltől függetlenül csendben nézték végig a találkozókat. A legmagasabb osztályból való kiesés (1995) után az együttes még pár évig az NB I B élvonalába tartozott, majd beadta a kulcsot.

Budapest SE

2012-ben jutott fel a BSE csapata az első osztályba, ami azt jelentette, hogy egy hosszabb periódus után lett – a Fradi mellett – még egy budapesti csapat az NB I-ben. Az ezt megelőző szezonban BSE Főgáz néven működtek, de az új idényre dobták ezt a fúziót, és BSE-ként a Népfürdő utcában fogadták az ellenfeleket. Szurkolóbázisuk nagyon kevés és gyenge volt, így aktívan senki nem biztatta a BSE csapatát. A szezon végén utolsóként távoztak is a nagyok színpadáról, viszont a Kiskunhalas anyagi nehézségek miatt nem tudta vállalni az NB I-et, ezért a BSE bent maradhatott volna, ám az anyagiak hiányában nem tudta elvállalni az elit osztályt, s akkor az MTK átvette a női kézilabda-szakosztályt, vagyis onnantól számítva ez egy más sztori, a kék-fehér MTK története.

Budapesti Spartacus SC

A Budapest Spartacusnak a szervezett szurkolói csoportok lelátón való megjelenése után nem volt nagy támogatottsága. Igaz, korábban sem ezrek látogattak ki a Kőér utcai sportcsarnokba, de a csapat bajnoki, kupa- és nemzetközi sikereit többen követték a helyszínen, mint a kilencvenes, majd a kétezres évek bukdácsolásait. Az NB I-es szezonokban nem alakult ki semmi szerveződés a piros-fehérek buzdítására, és a nézőszám is alig érte el az átlag 200-at. Később, az alacsonyabb osztályba kerülő fúziós, átalakult Szparit még ennyien sem támogatták, sem a Tököl Spartacus, sem a Pénzügyőr Spartacus nem tudott maradandót alkotni, ráadásul a szurkolóbázisa a nullával volt egyenlő.

Csepel DSE

A csepeli kézilabdás lányok 1991-óta nem érték el a legmagasabb osztályt, pedig előtte még bajnokcsapatot is adott a sziget Magyarországnak. Többnyire volt is női kézilabdacsapat a XXI. kerületben, sőt, akadt olyan időszak, hogy egyszerre több is. A Csepeli DSE megszervezése után került újra magasabb szintre a szigetországi kézilabdázás, és az utánpótlásból egy stabil NB-s felnőtt csapat lett. Az új csepeli sportcsarnok átadására kivonult az akkori csepeli tábor és koreográfiával köszöntötte az új létesítményt, majd innentől az Islander Division csoportja, plusz az idősebbek is kijártak a kézilabdameccsekre (férfire is), a labdarúgás mellett. Az aktív jelenlét tart a mai napig. Igaz, változó létszámban, változó hangulatú mérkőzéseken, ám a támogatottsága megvan a csepeli kézilabdás hölgyeknek a Laurencz László Sportcsarnokban.

Építők KC (Hargita KC / Kőbányai KC)

A kilencvenes évekre az Építők komoly nevet szerzett magának a női kézilabda-palettán, és a sikeres években a lelátón is magasabb volt a létszám, tehát sok mindenkinek ismerősen csenghet a hangosan skandált „Építők, Építők!” rigmus is. A kilencvenes évek közepére mindez elfogyott. Ugyan a csapat még NB I-es volt, de a neve Hargita, majd Kőbánya KC-ra változott. A szurkolóbázis szinte teljesen eltűnt, majd a csapat beolvadt a Ferencvárosba.

Ferencvárosi TC

A kilencvenes években már aktív zöld-fehér tábor biztatta a ferencvárosi hölgykoszorút. A kor egyik legismertebb bandája, a Hellish Greens épp az ő meccseikre szerveződött 1993-ban, így ők voltak az első csoport Magyarországon, akik kizárólag a női kézilabda-mérkőzésre irányították a figyelmüket. Mondjuk a kezdet kezdetén még feltűnt a lobogójuk a labdarúgó találkozókon is, főleg Zalaegerszegen, mert kiváló kapcsolatot ápoltak a zalai srácokkal. A csoportra jellemző volt, hogy idegenbe is eljárt, igaz, nem túl nagy létszámban, de ezzel sose volt gond, hisz az aktuális helyszín környékbeli fradistáival kiegészülve mindig adott egy jó kis vendégtábort. A fontosabb rangadókra (Debrecen, Dunaújváros, Győr) kiemeltebb létszámban érkezett, de nagyobb tét esetén is igen magas volt a zöld-fehér vendégtábor létszáma. Az említett három csapat szurkolói számítottak fő riválisnak, illetve ott volt a nemszeretem kategóriában a Békéscsaba-Kiskunhalas-Vasas hármas is. Baráti szál ekkor a zalaegerszegiek mellett a kisvárdai Green Front egységéhez fűzte a franzstadti szurkolókat, hisz ott szinte mindenki fradista volt, akárcsak Szekszárdon. A nagyobb rangadókon, idegenbeli meccseken gyakran látványra is futotta, 1996 tavaszán például egymás után (bajnoki és kupameccs) két koreográfiával rukkoltak elő Debrecenben. Az idegenbeli meccseken a Hellish Greens mellett megjelent pár csoportjellegű drapi (Green Magic, Green Eagle Girls) is, de a HG adta az állandóságot, hisz a tagjai a hazai meccseken is ott voltak, igaz, otthon jóval szerényebb létszámban. Ez csak a nagyobb rangadókon változott, illetve akkor, ha a labdarúgómeccsekről átruccantak páran, de ez akkor még nem volt annyira jellemző, mint a közelmúltban vagy napjainkban.

1996 őszén a női kosárlabdameccsekre szakosodott Irresistibles feltűnt a női kézisek meccsein is, így onnantól számítva hétről hétre két szervezett galeri működött ott, de gyakran feltűnt előttük egy Happy Green Boys drapi is. A fellépéseik ingadozóak voltak, hol jó, hol gyengébb produkcióval tudtak előrukkolni. Futotta tőlük látványokra és jó utazásokra is, de megtörtént, hogy csak a vidéki zöld-fehér drukkerek jelentek meg a vendégszektorokban. Egyedül az nem fordulhatott elő, hogy üresen maradt a vendég, mert legalább tucatnyi helybéli mindig kiment az aktuális meccsre. A kilencvenes évek végére a HG kezdett háttérbe húzódni, az Irr számára meg a női kosárlabda volt a prioritás, és nem tudtak akkora létszámot maguk mögött a fővárosból, hogy folyamatos legyen a jó megjelenés. Ráadásul 1999-ben a debreceniek elvették a fő transzparensüket, ami után törés állt be a soraikban, meggyengítve az akkor már amúgy sem túl erős ferencvárosi női kézilabdatábort. A csoport viszont nem szűnt meg, ezek után is kijárt szervezetten és a Hellish Greens csoportjával együtt továbbra is biztatta a lányokat. 2000-től gyakoribbá vált, hogy a húzósabb találkozókra egyre többször és egyre nagyobb létszámban látogatott ki a csarnokba az eredetileg a futballistákat buzdító valamelyik csoport. Érdekes, de akkorra bejelentette a HG és az Irresistibles, hogy ideiglenesen beszünteti a működését. Abban az időben többnyire a Green Blood-, a HB'98-zászlók mellett az alkalmilag megjelenő Greenternet, Brigate csoportjai jártak hazai és idegenbeli meccsekre, azonban akadt olyan periódus, amikor nem voltak szervezett csoportok, csupán 20-30 fő szurkolgatott.

A Hellish Greens újjászervezésével valamicskét normalizálódott a helyzet, ám a létszám nem lett valami acélos. A későbbiekben sokszor maradt üres a korlát, viszont zöld-fehér szurkolók biztatása nélkül csak ritka esetben ért véget mérkőzés. Ekkor már a nagyobb rangadókra, az élesebb összecsapásokra a labdarúgómeccsek csoportjai is kimentek és elutaztak, és ha kellett, akkor meg a ferencvárosi huligánok csaptak oda. 2004-re a HG'93 egy kisebb drapival jelentkezett, viszont kivonult a táborból és a hosszanti üllőhelyen vert tanyát, ahol gyakran kint csüngött a Veteránok feliratú transzparens is. A táborban maradt az átlagos meccsek alacsony létszáma, és leggyakrabban egy Frank City Saints-zászló volt kint előtte. 2006 tavaszára ért véget az áldatlan, a ferencvárosi hagyományokhoz nem méltó állapot, és megszerveződött a Ligeti Egység brigádja, akik kézbe vették és irányították a csarnok lelátóját. Innentől ők hallatták a hangjukat, de nem csak azt, hisz az erőszakosabb fellépésektől sem riadtak vissza, ha a helyzet úgy kívánta. Belépő éveik botrányokkal, látványokkal és jó fellépésekkel voltak tarkítva, és nemegyszer pirotechnika eszközöket használtak a csarnokban.

Egy kicsit később az Ultras 1899 drapi is állandóan visszaköszönt a Népligetből és a vendégszektorokból, illetve onnantól egyre több magyar trikolór is megjelent a palánkokon: Gyula, Békés, Zalaegerszeg, Mándok, Kiskőrös, Felvidék, Dorog stb. feliratokkal. Ezenkívül a labdarúgócsapatot támogató csoportok lepedői is egyre sűrűbben tűntek fel, így a GM, Stormy (majd EEE), 7 Side, Cannibals, Aryan Greens, Heroes, Eastern Greens, Zöld Patrióták, Szatmári Fradisták és sok más osztag gondolta úgy, hogy néha kinéz kézimérkőzésekre is, sőt, olykor a korongmeccsekről ismerős Brigade Verde is be-bepillantott a Népligeti sportcsarnokba.

2014-re a Ligeti Egység is elfogyni látszott, és otthon gyakran volt alacsony a létszám, idegenben kevésbé volt gond, mert ott a sok vidéki fradista továbbra is megtöltötte a vendégszektort. Ebben a közel tíz évben egy jó átlagot hozott a ferencvárosi tábor a csarnokban, odahaza és idegenben egyaránt. A riválisok nagyjából megmaradtak, de a bajnoki és kupaelsőség köztük és a győriek között dőlt el, így az ETO lett az elsőszámú ellenfél. A lelátón a debreceniekkel voltak komolyabb összezörrenések, míg a baráti szálakat a lublini kézilabda-szurkolók erősítették. 2015-re már volt, hogy nem is kerültek ki a drapik hazai meccseken, de tábor ettől még volt. Idegenben más volt a helyzet, hisz Nyugaton az Alisca Greens, Dél-Nyugati Srácok, Keleten az Eastern Greens, Szatmári Fradisták, East Casual Crew drapija jelezte, hogy támogatják csoportok a női kéziseket, csak a budapesti szervezettség akadozott. Ez persze nem jelentett létszámgondot sehol, és ahol felléptek, ott szinte mindig fullos volt a vendégszektor.

2016-ra lett vége az újabb áldatlan állapotnak, és a Ferencváros Handball drapériája mögött szerveződni látszott az új Fradi-tábor, amelyet a Handball Spezial, Fradíció, Vidéki Brigád csoportnak tűnő lepedők követtek, aztán a túloldalon az A Szektor 999 idősebbjei is csináltak egy zászlót. A magyar trikolórok továbbra is jellemzőek voltak: Gödöllő, Salgótarján, Dabas, Ecser, Kalocsa, Tápiószele stb. feliratosok, és olyan, a labdarúgómeccsekről ismerős csoportok jelentek meg továbbra is, mint az Ultras EEE, Aryan Greens, Kisúji Fradisták, Felvidéki Fradisták, Bihari Srácok. A tábor létszáma változó volt, hisz a hazai szimpla bajnokin jóval kisebb volt, mint a Dabason, vagy az Érden játszott nemzetközi kupameccseken. Látványban, üzenetekben, jó fellépésekben nem volt hiány, idegenben is állandóan ki lehetett tenni a „megtelt” táblát a vendégszektorban. A külföldi meccsekre is mindig utaztak, a Covid-érát leszámítva nemigen volt olyan vendégszektor, ahol ne tűnt volna fel legalább egy tucatnyi fradista, beleértve a távoli orosz, spanyol, skandináv túrákat is. A közelebbi román, szlovák, horvát ex-jugó helyekre komoly létszámban utaztak. Az utcán sem volt gond, többnyire magát is meg tudta védeni a zöld-fehér társaság, de ha kellett, akkor a mindig ott volt a háttérben a Ferencváros Hooligans, vagy a labdarúgómeccsekről ismerős többi csoport mozogni vágyó része.

Az új érában a régebbi kézis csoportok – mint az FHS (Ferencváros Handball Supporters) – megmaradtak, hozzájuk csatlakozott a Children of Green Hell, állandó megjelenő lett az Ultras EEE, valamint a focimeccsekről ismerős Green Kids fiatalsága, plusz a GM rutinos brigádja is kilátogatott néha. A fellépések, látványok továbbra is megmaradtak, mint ahogy a jó idegenbeli megjelenések is. Néha vannak nagyon masszív periódusok, néha kisebb visszaesések jönnek, ám összességében Magyarország egyik legjobb csarnoktáborával rendelkezik az FTC, és feltehetően ez így marad az elkövetkezendő időkben is.

Hunnia KSK

2009-ben hosszabb huzavona után indulhatott el a magyarságot, a magyar eszméket felvállaló és hirdető gárda a honi NB I-ben az Újbudai TC nyomdokvízén, akik egy évvel korábban még óbudai egyesületként szerepeltek. A csapatnak sem múltja, sem saját csarnoka, sem szurkolóbázisa nem volt, így nem kis nehézségekkel küzdött már egyből az alapításkor. Igaz, a szponzorai megteremtették az induláshoz szükséges pénz, így a Hunnia KSK különleges színfoltja lett a magyar bajnokságnak. Múltat ugyan nem tudott venni, de a Vasas kiesése után NB I-es meccseket vitt a Fáy utcába. A csapat körül lévőkből megalakult a Hunnia Harcosai csoport, akik 5-10 fővel, saját sállal és mezzel felvértezve szurkoltak a csarnokban. Annak a csapatnak, amely piros-fehér-zöld színben játszott, így a lelátón is ez, és persze ősi magyar motívumok köszöntek vissza. Idegenbe is eljártak 10-15 fővel, mondhatni, akik otthon szurkoltak, azok idegenben is feltűntek. A szezon felénél aztán elfogyott a pénz, a csapat nagy része lelépett, és az ifi játékosokkal fejezték be a szezont, hogy a bajnokság végeztével eltűnjenek a magyar kézilabdatérképről.

Kispesti NKK

A kilencvenes évek végén alakult meg az LKF (Legnagyobb Kispesti Fanatikusok) nevű csoport, hogy az utána jövő Infernali Rossoneri brigádjával karöltve az addig csendes Kispesti NKK kézilabdacsapat meccsein teremtsenek hangulatot. A srácok totál háttérben tevékenykedtek egy nem túl acélos együttes mellett, ennek ellenére a kezdetektől kitartanak a színeiknél. Az első évek jó hangulatú, látványokkal tűzdelt fellépésekkel teltek, persze, mindez a létszám függvényében, hisz 15-20 embert tudtak maximum összetrombitálni egy-egy élesebb meccsre. Idegenben mindig megjelentek (ez azóta sem nagyon változott) és ultracsoportként támogatták a lányaikat. 

 A kétezres évek közepén az LKF még kitartott, bár igaz, hogy folyamatosan a kiesés ellen harcoltak az NB I B-ben, de 10-15 fővel állandóan ott álltak a lányaik mellett. A 2010-es évekre már csak az Infernali Rossoneri drapit aggatták maguk elé, viszont a kitartással, a lelkesedéssel továbbra sem volt gond, egyedül a létszám volt az, ami határt szabott a teljesítményüknek. Saját csarnok híján vándoréletet éltek, így nemcsak a csapatnak kellett folyvást költöznie, hanem a kitartó szurkolóinak is mindig új törzshelyet kellett találni. Ez egyébként a mai napig nem változott. Az IF mindezen viszontagságok ellenére kitartott ,és 15-20 fővel támogatta minden meccsen a hölgyeket. Ennek az állhatatosságnak meglett az eredménye, és 2016-ban beleszagolhattak az NB I légkörébe, habár igaz, csak átszállójegyet váltottak, viszont az akkor már két évtizedes múltra tekintő kispesti kézilabda-szurkolók történelmének megkoronázása volt az a szezon. Beleadtak mindent, ami a csövön kifért, és ha nem esett egybe a meccsük a Honvéd focistáival, akkor az Északi Kanyar jó néhány tagja is kilátogatott a csarnokba – ez akkor épp Soroksáron volt –, ami pokoli hangulatot jelentett otthon és idegenben egyaránt. 

A kiesés után sem volt megállás, továbbra is kijártak, kitartottak. Igaz, a létszámuk jelentősen megcsappant, de 4-5 fővel minden meccsen ott vannak azóta is. Idegenbe továbbra is eljárnak, csak mostanság már nem látni az LKF- és IR-lepedőket, helyettük egy Kispest Handball és más szimplább, piros-fekete zászlót használnak. A hátországban többnyire barátságban elvannak mindenkivel, ebből a hajdúnánási drukkerekkel fejlődött ki az évek alatt picivel szorosabb viszony. A magasabb szint ugyan megmozgatta egy kicsit a riválisokat (Vasas, Ferencváros) is, de ez a Kispesti NKK visszaesése után meg is szűnt.

Magyar Kábel SC

Ki tudja már, hogyan és miért, de a kilencvenes évek közepén (1997) a Magyar Kábel feltornázta magát a legjobbak közé. Maradandót nem alkotott, egy szezon élvonalbeli játék után ment is vissza a süllyesztőbe. Ha egy-egy mérkőzésre összejött 150 néző „kábelcsarnokban”, az már nagyon jónak volt mondható. Aktív szurkolóbázissal a klub nem rendelkezett.

MTK Budapest SE

A női kispályás női kézilabda-bajnokság megszervezése után a kék-fehéreknek volt ugyan csapata a Nemzeti Bajnokságban, de bő két évtizednyi szereplés után megszűnt a szakosztály. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy a 2012-ben első osztályba jutó, de azt anyagilag csak egy évig bíró Budapest SE női kézilabdázóit átvegye az MTK. Azóta többnyire jó középcsapatnak számít a honi elitben, amely néha megrángatja a pályán az oroszlán bajuszát, ezzel ellentétben a hívei a lelátón nem alkottak eddig maradandót. Egy-két meccsre ugyan kilátogattak a labdarúgók fellépéseiről ismerős MTK-szurkolók, ám folyamatos jelenléttel nem tisztelegnek a kézilabdacsapatuk előtt. Jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 5-10 fő aktívabban kijárjon és szurkolgasson a kék-fehér lányoknak. Viszont az Ultras MTK eddig még nem mutatott komoly érdeklődést a hölgyek fellépései iránt, ami talán változhat a jövőben, tekintettel arra, hogy az alig látogatott Elektromos-csarnok albérlete után újabban a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadják az ellenfeleiket.

Óbudai Goldberger SE

2008-ban került fel újra az Óbudai Goldberger az első osztályba, de abban a szezonban nem nyújtott maradandót. A lelátóról sem élvezett a csapat komolyabb támogatást, csak a szimpla nézők egyszerű biztatását. A következő évben már újbudai csapatként szerepeltek.

Pénzügyőr SE

A spartacusos fúzió végével a „fináncok” saját szakosztállyal is neveztek a női kézilabda mezőnyébe, de amennyire tudom, a Finánc Ultras eleddig nem támogatta a zöld-fehér lányokat. Viszont pár fős, aktívnak azért nem nevezhető, de zászlókkal rendelkező társaság fel-feltűnt a pasarétiek csarnokában.

Szent István SE

2019-ben jutott fel a SZISE a legjobbak közé, de nagy szurkolói támogatást nem hozott az NB I mezőnyébe. Ráadásul Monoron játszotta a hazai meccseit, így pár száz fő jelentette csak az otthoni létszámot. A hátországban ez a létszám alacsonyabb, a családias környezet továbbra is megvan, a hangos, folyamatos szurkolás már ritkább madár a SZISE fellépésein, de van egy kisebb réteg, aki aktívan biztatja a Szent István SE hölgyeit.

Tempo KSE

A Tempo KSE csapata még sohasem érte el a legmagasabb osztályt és szurkolói támogatottsága sem a legnagyobb, de felnőtt csapatnak szurkolni szokott az utánpótlás-korosztály és vele a családtagok, hozzátartozók, akik tudnak zajos hangulatokat teremteni a hazai találkozóikon, ámbár nem ez a jellemző.

TFSE

A Testnevelési Főiskola csapata a kilencvenes években már túl volt a zenitjén, így a pályán már nem tudott felmutatni semmi komolyabb eredményt, ahogy a lelátón sem alakult ki komolyabb szurkolóbázisa. A csarnokba mindössze a játékosok hozzátartozói és más főiskolai sportolók jártak ki, ez az NB I-ben is csak 100-200 nézőt jelentett.

Újbudai TC

2010-ben az Óbudai Goldberger mint Újbudai TC szerepelt az NB I-be, azonban komoly szurkolói bázissal itt sem rendelkezett. Anyagiakban sem dúskált, és a bajnokság mezőnyének végén kullogva végül be is adta a kulcsot, hogy a Hunnia KSK átvehesse a helyét a legjobbak között. A csarnok hangulata megegyezett az átlagos budapesti „kiscsapatok” mérkőzésein tapasztalható, kedélyesen családias légkörrel.

Vasas SC

A Vasas aranycsapatának komoly támogatottsága volt a lelátóról, igaz, akkortájban még nem voltak szervezett csoportok Angyalföldön, mint ahogy az országban sem. A kilencvenes években, a magyarországi szervezett szurkolás kialakulásakor viszont már megjelentek a Fáy utcai labdarúgómeccsekről ismert bandák (Vasas Pirates, Tripolis Force) a szomszédos csarnokban is. Igaz, nem rendszeresen és folyamatosan, ám a nagyobb rangadókon és nemzetközi mérkőzéseken mindig ott voltak. A Vasas-tábor is ennek megfelelően alakult, volt, amikor komoly létszám, hangulat, transzparensek és látvány (konfetti, szalagok, néha görögtüzek), viszont volt, amikor csak pár fő és szinte néma csend fogadta az angyalföldi lányokat. A debreceni drukkerekkel már a kilencvenes évek elejétől tartott a rossz viszony, amely komoly verekedéseket eredményezett a Fáy utcai csarnokban és a környékén. A cíviseken kívül a ferencvárosi drukkerekkel sem ápoltak jó kapcsolatot. Idegenbe nem nagyon jártak a Vasas drukkerek, ha igen, akkor is csak pár fővel és transzparensek nélkül. A kilencvenes évek végére a fiatalok kikoptak a fedett lelátójáról. Utánuk egy idősebb galeri, pár piros-kék lepedő, dobok és lagymatag szurkolások jellemezték az angyalföldi kézilabdameccseket. Sőt, még ennél is volt lejjebb, amikor alig 200-300-an voltak csupán a hazai találkozókon, a tábor meg szinte teljesen elmaradt. A csendet az Ultra Vasas törte meg, és a csapat erősödésével (2000-től) megjelent pár hazai meccsen drapival, igaz, nem túl acélos (10-15 fős) létszámmal. Sokáig ez sem tartott, és az ezt követő években már nem voltak kint csoportok, de azért 5-6 fiatal kijárogatott, és ha úgy volt kedve, akkor szurkolt a csapatnak. A 2005–2006-os szezontól ismét tapasztalható volt egy kis fellendülés, és az Ultra Vasas, valamint az Angelland VIP is megjelent pár hazai találkozón, ám nem folyamatosan és nem is mindig drukkolt. Jellemzőbb volt egy Angyalföld feliratos, vagy egy Vasas címeres lobogó a brigád előtt. 5-20 fő körül alakult ekkor a stáb, a szurkolás meg mint a mesében, hol volt, hol nem volt… 

A kiesés (2009) után is megmaradt ez a mag, és néha nosztalgiából az Ultra Vasas, Armata, Workingclass Heroes is kijárogattak melléje, ennek ellenére eléggé fagyos maradt a Fáy utcai csarnok klímája. Pár meccsre azért felszívták magukat a fiúk, azokon jó hangulat és szépen feldíszített korlátok váltak jellemzőkké, ám a létszámuk soha nem verdeste az eget. 2017-ben sikerült visszajutni ismét az NB I-be, de nem volt erős csapata a piros-kékeknek, így hamar ki is esett – egy, a lelátó szempontjából eseménytelen évben. A hátországban aztán kezdett körvonalazódni a jelenlegi angyalföldi kézilabdameccseken látható tábor a Vasas Handball Fanatics iránymutatásával, de zászlót bontott a csarnokban a nagyon régi csoportnak számító Tripolis Force és az aránylag új Drinking Class csoportja. A labdarúgó-mérkőzésektől teljesen függetlenül az Angelland Brigade vászna már hétről hétre kint csüng a korláton, a Vasas Szurkolói Klub és a Vasas Suhancok lepedőivel együtt, s ha nem is acélos, viszont állandónak mondható létszámot produkálnak a hazai meccseken. És ami még fontosabb, idegenbe is eljárnak a zászlóikkal.

hancsi78

Ui.: Annak ellenére, hogy megpróbáltam egy komplett összefoglalót összehozni, a felsorolás és az információ nem lehet teljes, és feltételezem, hogy szándékom ellenére itt-ott hibákat is tartalmaz. Szóval, ha bárkinek bármilyen kiegészíteni valója van, vagy úgy érzi, hogy valahol korrekcióra volna szükség, az ne habozzon, hanem keressen bátran!

Köszönet Bobnak, Műhelynek és Sándor Misinek a segítségért!

Képek: 1899.hu / basildon.hu / Csepel DSE / Derencsényi István / fradi.hu / Ferencváros Handball Supporters / FTC Kézilabda / handball.hu / handballphotos.hu / Handball Ultras Hungary / kispestkezi.hu / Kisricso Photo / Lendvaifoto / magyarfutball.hu / MTK Budapest / nemzetisport.hu / Old School Supporters in Europe / Pénzügyőr SE Kézilabda Szakosztály / Szent István SE Kézilabda / Tempo Kézilabda SE / Ultras Handball / vasassc.hu / Vikcsi / V-Man Photo