Szívtiprók Ultras Debrecen 1994
A debreceni szervezett szurkolói mozgalom több mint harmincéves múltra tekint vissza. Ennek a több mint három évtizednek a legmeghatározóbb és leghosszabban regnáló csoportja a Szívtiprók Ultras Debrecen lett. Az 1994-ben gyerekek alkotta csoportocskából egy magyar és európai szinten ismert és elismert szurkolói gárda alakult ki, amelyik három évtizede dacol a „lelátói elemekkel”. Három dekád nagy idő egy csoport életében, három évtizedig folyamatosan működni megsüvegelendő egy csoport életében. Három évtizednyi munka megérdemli, hogy emléket állítsunk neki. Következzen összefoglalva, két részletben a SZUD eddigi élete!
1994–1999
A csoport története 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor négy fiatal határozott úgy, hogy kosárlabdameccseken kilépve az ismeretlenségből egy brigádba tömörül. Ők (Komcsi, Pethe, Saca, Szöszi) már tagjai voltak a DVSC-mérkőzéseken működő Red Territorynak, de szerettek volna valami új és az addigiaktól teljesen elkülönülő módon megnyilvánulni a lelátón. Az alapfelálláshoz csatlakozott még tucatnyi fiatal, akik pár liter boros kóla elfogyasztása után igencsak jól érezték magukat a DSI (később Tegáz DKK, még később PannonPipe DAKK) találkozóin. A kezdeti hónapok inkább teltek tapogatózással, mint komoly lelátói megnyilvánulásokkal. A csoport több ízben is nevet változtatott, így a kezdeti Ultras DSI-ből Heartbreakers lett, amit gyorsan magyarosítottak és megszületett a Szívtiprók Debrecen. A csoport színe is változáson ment át hiszen a DSI és a város kék-sárga kombinációjából a minden klubhoz passzoló fekete-fehérre tértek át. Ezek a változások nagyban nem érintették a csoport működési elvét, volt pár sál, drapik és nagyobb rudasok, ezeket konfettivel, szalagokkal vegyítve látványoskodtak a kosármeccseken. Közben a DVSC mérkőzéseit sem hanyagolták, ám ott továbbra is, mint a Territory tagjai voltak jelen. Az évek múlásával aztán egyre komolyabban kezdték venni az „ultrásdit”, amely azt jelentette, hogy egyre színesebben kezdtek el szurkolni a kosárlabdán, majd úgy határoztak, hogy a DVSC – mind a két szakosztály – meccsein is megjelennek a saját lepedőikkel. Igaz, akkor még nagy volt az átfedés Territory tagjaival. Mondhatni, még teljesen egy kötelékben mozgott a két brigád, még a sálak is közösek voltak, és idegenbe is többnyire csak az RT’93-drapit vitték magukkal. Stílust viszont újat vittek a stadionba, ahová kicipelték a rudasokat és a füstök, szalagok, konfettik mellett dobokkal is kísérték az énekeket. A szurkolás kezdett megváltozni Debrecenben. A Larvik elleni EHF-kupa-döntőn tevékeny részt vállaltak az első debreceni koreográfia elkészítésében, mely úttörő mivolta ellenére igencsak jóra sikeredett. Látványos fellépéseik (melyeket az új sálak és pulcsik segítettek) egyre több fiatal érdeklődését váltották ki. Nem is sokára fokozott létszámnövekedés következett be a Szívtiprók életében, és várható volt, hogy előbb-utóbb teljesen különválva fognak működni. A nagy napra az 1997–1998-as szezonban került sor, amikor már mindenkitől függetlenül kezdtek el dolgozni, ám szigorúan a többi debreceni csoporttal összehangolva. Látványban a rudasoké és a füstöké volt továbbra is a főszerep, de azért próbálkoztak pár koreográfiával is, melyek inkább voltak kezdetlegesek, semmint látványosak. Természetesen ezek is letisztultabbak lettek az évek előrehaladtával, és némelyik látvánnyal már országos elismerésre tettek szert. A fő profil a pirotechnika (abból is a füst) maradt, ezen eszközökből használtak bőven ebben az időszakban. Közben (1997. október) megszervezték a női szekciójukat Vadmacskák néven, mely jelezte, hogy a nehézségek és az ellenünk táplált helyi ellenszenv ellenére a csoport működik és fejlődik. 1998 nyarán beolvasztották soraikba a kisebb helyi csoportosulásokat (Ultra Sharks, Brigade Ultra, Red Side), ami azt jelentette, hogy lemondtak a fekete-fehér színekről, és mint a DVSC csapatainak vezető csoportja, piros-fehérben foglalták el az őket megillető helyet középen, immáron Szívtiprók Ultras Debrecen 1994 (SZUD’94) néven. A túrák igen felemásra sikeredtek. Volt, hogy jó létszámban utaztak, volt, hogy egyáltalán nem mentek, hogy csak a két végletet említsük. A csoport különválásával elsődleges cél volt, hogy minél több helyre elkísérjék mindhárom csapatukat, de ezek a piszkos anyagiak miatt nem mindig jöttek össze. Akkor még a csoport minden tagja az iskolapadot koptatta, és bizony önálló fizetés híján nem maguk döntötték el, hogy mennyi pénzt szánhatnak a meccslátogatásokra. Ettől függetlenül rengeteg helyre elutaztak, és gyakran csupán az ő transzparensük került a vendégszektorba. Mint például Chorzów városában, amely egyben a csoport első külföldi fellépésének helyszíne is volt. A női kézilabdameccseken is övék lett a vezető szerep, mivel a többi csoport csak a rangadókon jelent meg, ha megjelent egyáltalán. A csarnok adottságai miatt az ott bemutatott látványok jobban festettek, mint az Oláh Gábor utcai próbálkozások. Mivel a legtöbb mérkőzésre csak ők jelentek meg a Hódosban, így a szurkolás is ott volt a legletisztultabb. A csoport önállóvá válásával – meg persze azért, mert gyakran csak ők utaztak el idegenbe – egyre több lett az összetűzés más szurkolókkal. A kezdeti években az Újpest, Kispest, Vasas, Békéscsaba szurkolóival csaptak össze többször focimeccseken, míg a kézin a Fradi, Kisvárda kettős drukkereivel történtek összezörrenések. Kosáron a szolnoki és a nyíregyházi szurkolókkal volt erőfelmérő, a mérleg nyelve ekkor még az ellen oldalára billent. A szabolcsiak férfi kéziben is erős összeállításban jöttek ez idő tájt Debrecenbe. Közben hazai környezetben sem alakult minden a legsimábban, az Unscarred megszűnésével, a Red Front és a Red Territory háttérbe vonulásával a Szívtiprók nyakába szakad az északi oldal irányítása, amely nem nagyon tetszett az ex-NSH tagjainak, akik éreztették rosszallásukat, ami gyakran pofonokban mutatkozott meg. Ez ugyan megnehezítette a fiatal csoport munkáját, de egy pillanatra nem adták fel. A tábor által kiépített baráti kapcsolatokat ápolták tovább a SZUD tagjai is, így a kezdeti időkben igen sokszor szurkoltak együtt a diósgyőri, fehérvári, kiskunhalasi barátaikkal. Olykor a válogatottat is elkísérték, ugyan nem nagy létszámban, viszont leszögezhető, hogy legalább már ott voltak a nemzeti tizenegy mögött is a SZUD tagjai. Ami a marketinget illeti, a szurkolás megsegítésére kiadtak egy újságot Lokisták címmel, ami fekete-fehér formátumban volt kapható havonta az északi oldalon. Elkészültek a csoport első matricái, önálló sálai és pulóverei. Az 1999-ben megszerveződő Loki Szurkolók Egyesületébe (LOSZ) két alelnököt (Komcsi, Hancsi) delegáltak, és ezen az ágon is képviselték és segítették a debreceni szurkolókat. Innentől szerveződött meg a LOSZ nyári kispályás focitornája, amelynek lebonyolításában a SZUD a kezdetektől jelentős szerepet vállalt.
1999–2004
Az első öt év viszontagságai és nehézségei nem jelentették azt, hogy a következő években minden úgy alakul majd, mint ahogy szerették volna. A csoport jobbra tolódásával újabb kihívás elé néztek, hisz a megjelenő kelta keresztek, és az ehhez az ideológiához tartozó kiírások, zászlók, rigmusok nem nagyon nyerték el az adott ország, város biztonsági szolgálatainak a tetszését. A SZUD erősödésével és egységes megjelenésével amúgy is jobban figyelt már rá mindenki, így az ellenséges gárdák ereje mellett hamarosan a rendezők és rendőrök brutalitásával is megismerkedhetett a tagsága. Mindezek ellenére még mindig a csapat biztatása, a szurkolást fokozó látványelemek felvonultatása volt a csoport fő profilja, de a huszonéves fejből már kitörtek az érzelmek és a vélemények, úgy a lelátón, mint azon kívül. A szurkolás is kezdett egyre letisztultabb lenni, ám azért előszeretettel alkalmazták a régi B-közepes nótákat, a változatosság kedvéért. A zászlópark is tovább bővül, amire nagy szükség volt, miután leégett a kellékeiket tároló szertár. Ekkor kezdett el több kiegészítő színt is alkalmazni a társulat, amivel igencsak változatossá tette az északi oldal megjelenését. A koreográfiák még letisztultabbak lettek és a tömeges bemutatók helyett a kétezres évek elején már kevesebb, de minőségibb látványok születtek. A fő profil még mindig a pirotechnika maradt, annak viszont minden változata. A leglátványosabb bemutatók egy-egy nagyobb találkozón voltak, azonban több, kisebb jelentőségű meccsen is tömegével alkalmaztak füstöket, tüzeket, rakétákat. Az időszak jelentős eseménye, hogy a csoport női szekciója (Vadmacskák '97) után megszületett a SZUD Jugend, ami a fiatalokat tömörítette, illetve hamarosan a budapesti és nagyváradi szekció is zászlóval jelentkezett. A kétezres évek elejére utazás terén is sokat fejlődött a társaság, és egyre kevesebb meccsen hiányzott a SZUD idegenbeli lepedője, amíg végül elérte a szezononkénti 100 %-os megjelenést. Nyugat-Magyarországra persze nem utazott tömött buszokkal a brancs, és néha Budapesten sem volt túl acélos a létszám, ám azért mentek, becsülettel. Volt olyan két hét, amikor egy külföldi túra mellett háromszor a Dunántúlon volt jelenése a társaságnak. A legjobb portyák persze a közelbe (Nyíregyháza, Békéscsaba, Miskolc) és természetesen külföldre (Wolfsburg, Bordeaux, Varasd, Szaloniki, Bruges) vezettek. Kézilabdában a kilencvenes évek közepe EHF-kupa-győzelmektől és bajnoki dobogós helyezésektől volt hangos, a kétezres évekre viszont visszafogottabb lett a fellépés a Hódosban. A lányok teljesítménybeli visszaesésével a lelátón is gyengébb lett a létszám és a hangulat. Ennek ellenére minden hazai meccsen kint volt a Szívtiprók, de a hangulat még a rangadókon sem volt az igazi. A nemzetközi összecsapások egy része és pár kimagasló rangadó azért kivételt képzett, amire mind létszámban, mind látványban felszívta magát a társaság. A lányokkal sokkal visszafogottabb volt a túrázás is, persze, a közeli meccsekre (Derecske, Kisvárda) mindig elutaztak, de nyugatra szinte soha, a fővárosban is csak kevés találkozóra. Nemzetközi szinten a bécsújhelyi és a leverkuseni portya méltó a megemlítésre. A kosarasok találkozóin a Force Field fiataljainak adták át a stafétabotot, de a SZUD is megjelent minden hazai mérkőzésen, támogatva az ifjabbakat a minőségibb szurkolásban. Viszont a kétezres évek elejére a kosárlabdameccsek időpontjait szinte teljesen törölte a naptárából, hiszen a Vadkakasokra keresztelt, az Egyesült Államok kosárligáit majmoló csapathoz már nem akarta a SZUD a nevét adni. Ezen időszak a téli teremlabdarúgó-tornákról is szólt, amelyek néha debreceni részről igen komoly fellépésekkel zárultak. A társaság igencsak élvezte ezeket a rendezvényeket, de a szervezők végül kétnaposra változtatták a döntő lebonyolítását, így abból már nem kértek a Szívtiprók. Előtte azonban jó létszámú és látványos túrákat szerveztek Nyíregyházára vagy éppen Dunaújvárosba, ám a hazai döntőkön is remek volt a hangulat. Szerencsére a kétezres évek elejére hazai berkeken belül elcsitultak az „öreg” huligánokkal az ellentétek, de a „baj” persze továbbra sem kerülte el a társaságot, mert a szabolcsi és a békéscsabai drukkerek mellett a fővárosi nagyok ellen is voltak kisebb-nagyobb csörtéi. Maradt a „fővárosban mindenkit gyűlölünk” alapállás, de a keleti országrészben is elfogytak a barátok, miután a debreceniek összerúgták a port a diókkal. A legnagyobb bokszot Angyalföldön produkálták a Vasas szurkolóival, és „hálából” tőlük vették el a legtöbb transzparenst is, amikor az angyalföldiek elmerészkedtek a Hajdúság fővárosába. Ezen kívül a győri, a zalaegerszegi és a tatabányai hívekkel voltak még összezörrenések. Ereklyegyűjtés terén sem volt rossz az az éra. Az említett Vasas-lengetősök mellett sok győri sál landolt Debrecenben, de drapit bukott ellenükben az Ultra’ Vasas, a Turul Ultrái, az Ultra Panthers Újpest, valamint a fradisták Irresistibles nevű csoportja. Kézilabdában a ferencvárosiak mellett a győriekkel és a viharsarki violákkal voltak nagyobb csaták. Egyszer annyira sikerült túlpörögniük, hogy pár lila-fehér szurkoló elkalapálása mellett egy teljes benzinkutat is leamortizáltak, ami 71 fős letartóztatást és 14 személynek 72 órás őrizetet vont maga után. A csoport történetének ez volt a legnagyobb létszámú előállítása. Ezen kívül átbillent a mérleg nyelve kosáron is, és megkezdődött a szolnoki „olajosok” elleni debreceni hajtóvadászat, ami után sok piros-fekete sál maradt a Hajdúságban. A baráti szálak a kétezres évek elejére megváltoztak, mert a Diósgyőrrel már nem erőltették tovább a csoport- és táborszintű dolgot, de a személyes jó kapcsolatok továbbra is éltek. A kiskunhalasiak egyszerűen eltűntek a süllyesztőben, így velük teljesen megszakadt a kontakt. Egyedül a vidistákkal virult tovább a régi cimboraság, és melléjük jöttek a dunaújvárosi, valamint a hódmezővásárhelyi srácok, akikkel jobb lett a nexus, de a soproni és váci szurkolókkal is több volt akkor a viszony, mint szimplán semleges. 1999-ben barátkozott össze a SZUD és a Boys Bielefeld, ami a csoport első nemzetközi kapcsolata lett. Innentől, ha nem is túl sűrűn, de alkalomadtán segítették egymást a felek. A válogatott hazai találkozói mellett már külföldre is elutazott a társaság egy-egy kisbusszal, és a labdarúgókon kívül a női és férfi kézilabda válogatott meccsekre is előszeretettel ellátogatott, de volt, hogy a junior jégkorong vébén is megjelent. A 2000-es évekre a Lokisták színes formát öltött, majd kis szünet következett, hogy újabb fanzine a PlaySZUD kerüljön forgalmazásra, ami már sokkal komolyabb minőséget képviselt. Elkészült a csoport első honlapja, illetve pár időszakos kiadvány (újság, CD, DVD) is megjelent a Szívtiprók műhelyéből. Ajándéktárgyakat kizárólag magának készített a csoport, eladásra egyáltalán nem, csupán a baráti gárdák, a csoporthoz közeli emberek kaphattak az ereklyéiből.
2004–2009
Tíz év elteltével már nem kellett bemutatni a csoportot sem otthon, sem külföldön. Az alapítók vezette társaság kinőtte a gyerekcipőt, és közel a harminc felé már látszott, kinek vált tényleg az élete részévé, pontosabban az életévé ez a négy betű. Természetesen a létszámproblémák a csoportot sem kerülték el. Sokan kiváltak, a lelátón külön álltak, ki sem jöttek többet, de aki maradt, az folytatta a munkát a feltörekvő ifjúsággal kiegészülve. Voltak persze jelek (bajnoki és kupagyőzelmek, nemzetközi sikerek), de azt nem sejtették, hogy még ennél is lehet káprázatosabb a Loki szereplése. A sikeres menetelések és velük a nívósabb meccsek nagy tömegeket mozgattak meg, és erre bizony nem volt felkészülve az északi oldal törzsgárdája. A tömegesen megjelenő divatszurkolók miatt a vezetőség és a tagok is nehéz hónapokat éltek meg. Ahogy lenni szokott, hirtelen ellenséggé vált a hangos és szókimondó gárda a csapat vezetői előtt, akik úgy gondolták, nem is lenne baj, ha az ultrák nem járnának a meccsekre. Persze, az egy percig sem volt kérdés, hogy a csoport kitart, de volt pármérkőzés, ahol nem szurkolt, vagy épp megtisztította a szektort az erősködőktől. Ezen kívül kiírásokkal, szórólapokkal tudatta a nézeteit és a véleményét a nagyérdeművel. A „belső harc” mellett az MLSZ-szel és a meccseket lehetetlen időpontokban közvetítő RTL Klubbal is felvették a harcot, a többi magyar szurkolótáborral egyetemben. Ugyanilyen egységben vettek részt, szövetkeztek és adtak hangot a magyarokat ért elnyomások ellen. A szurkolást immár két állandó előénekessel (Big, Pethe) oldották meg, de néha így is előfordult, hogy nem volt meg a kellő lelkesedés a felhígult táborban. A legjobb drukkolás persze a nagy rangadókon folyt, mint ahogy a koreográfiák is ezekre a meccsekre koncentrálódtak. A látványosságok mennyisége jelentősen visszaesett, volt olyan szezon, hogy mindössze egy koreográfiára futotta az erőből, de ez nem egyedi lanyhulás volt, hiszen a jelenség országosan érintette a mozgalmat. A fő profil továbbra is a pirotechnika maradt. Ebben az időszakban használták el a legtöbb tüzet, füstöt és rakétát. Gyakran 40-50, vagy annál több is gyulladt be egyszerre. Néha nemzetközi meccseken is szerephez jutottak ezen füst- és tűzokádó szerkezetek, ami nem tetszett a vezetőségnek, mert büntetett miattuk az UEFA. 2007-ben megalakult a csoport utánpótlását jelentő Boys 1902, a tagjai innentől hozták a fiatalos lendületet a brigád és a kanyar életébe, majd 2008 év végén a lányok alkotta Sziporkák is a SZUD berkein belül kezdett el tevékenykedni. A megjelenést tekintve kicsit konszolidálódott a csoport, eltűnt a bomberdzseki, lekerült a bakancs, a legtöbben kényelmesebb utcai viseletet öltöttek. Ez a zászlóparkon is meglátszott, mert kevesebb lett a kelta kereszt, de annál több a casual stílusú zászló. Az utazások százszázalékossá váltak, és ahol a labdarúgóink felléptek, onnan a SZUD vászna sem hiányzott. Pedig volt olyan évad, hogy egyetlen keleti csapatként kellett beutaznia az országot, de olyan is, hogy a zárt kapu ellenére bejutottak a képviselői a lelátóra. A legjobb túrák természetesen a riválisokhoz vezettek, ám azért akadt olyan is, hogy mindössze egy kisbusz vagy pár kocsi legénysége tette tiszteletét a vendégszektorban. A közelbe és Budapestre viszont több száz fős piros-fehér armada indult el rendszeresen. A hazai remek szereplésnek köszönhetően sok nemzetközi túra is a csoport nyakába szakadt. Kiemelkedő megjelenést produkáltak Manchesterben, Splitben és Szkopjéban, de megjelentek a távolabbi helyszíneken is, mint Borås, Donyeck és Karaganda. Az Oláh Gábor utcai stadion alkalmatlansága miatt a Puskás Ferenc Stadion is „hazai” pályát jelentett, ahol komoly létszámban jelentek meg más debreceni szurkolókkal karöltve. Összetűzések terén még mindig a keleti ellenfelekkel lett volna a leghevesebb egy-egy találka, de ez nagyon kevésszer jött össze. Ezeken a rangadókon inkább a rendőrség volt az ellenfél, de a velük való összecsapások nem jöttek jól a csoportnak. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a csabaiakkal lebeszélt egymás utáni két boksz, amelyek korrekt körülmények között zajlottak le. A fiatalok is próbálkoztak a helyi zöldekkel, de ott nem volt meg ez a bizalom, így velük a korrektség már az első perctől kezdve nem működött. A fővárosi nagyok közül a lilákkal és a zöldekkel ritkán volt valami bokszlehetőség. A kispestiekkel egyfajta semleges viszony alakult ki, a Vasas-szurkolók meg nagyon maguk alatt voltak abban az időben. Nyugaton nem nagyon maradt komoly ellenfél, igaz, a zegiekkel és a győriekkel néha hajszálon múlott a komolyabb összecsapás, melyek aztán rendre elmaradtak. A barátok sora tovább rövidült, hiszen megszakadt a jó kapcsolat a fehérváriakkal is. A hazai vizeken csak a dunaújvárosi és a hódmezővásárhelyi szurkolókkal élt tovább a jó nexus. A bielefeldi fiúk maradtak egyetlen komoly külföldi szálnak. Igaz, a SZUD egyszer, egy női nemzetközi kézilabdameccs után megjelent a hazaiak oldalán a Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund bundesligás bajnokin, de a „gyógyszergyári” szálból nem lett semmi komoly. A lányok mellett továbbra is kitartott a csoport és minden hazai mérkőzésükre felvonult. Egyre jelentősebb lett a létszám és általa a hangulat is. Kiemelkedőek voltak a hazai rangadók (FTC, Győr) és a nemzetközi megmérettetések. Ezekre a találkozókra gyakran egészszektoros koreográfiát készítettek, és a hangulat a régi szép időket idézte. Külföldre komoly túrákat is sikerült beiktatni, így Zilah, Brassó, Galac, Lublin és Kapronca megtapasztalhatta, milyen is az, amikor a hajdúságiak igazán útra kelnek, de a nem túl vonzó célpontokra – mint például Metz vagy Ikast – is elment egy-egy kisbusz. Konfliktusok terén a fővárosi zöldekkel és a csabai lilákkal történt némi összetűzés, megmaradt a rossz kapcsolat a Győri ETO híveivel is. A labdarúgó-válogatott gyenge szereplése ellenére a hazai meccsek mellett néhány külföldi mérkőzésre is ellátogattak a debreceniek, szép számban keltek útra Lengyelországba, Boszniába és Albániába. Ebben az időszakban már több saját tervezésű, új sál, póló, pulóver segítette a csoport egységes megjelenését, és ekkorra már matricából is akadt bőven választék.
hancsi78
Kép: Bődi Balázs / Csuti / Derencsényi István / Dihen Tibor / Sándor Mihály / Sós Tibor / Ultras Debrecen
