Szívtiprók Ultras Debrecen 1994
2009–2014
Az újabb ötéves periódust sikerekben dúskálva kezdte a csoport. A BL- és az EL-menetelés mellett jöttek további magyar bajnoki és kupaelsőségek. Volt, hogy mind a négy kiírt honi sorozatot megnyerte a Loki, volt, hogy veretlenül lett bajnok. Ennek ellenére nagy volt a kontraszt akkoriban, hisz a nemzetközi meccseken hatalmas tömeg, míg a magyar bajnokikon csak pár ezer ember volt kint. A sikerek ellenére a csapat nem állt közel a szurkolókhoz, többnyire egy zsoldossereg volt akkor a DVSC, és nem találták a drukkerek a közös hangot a klub vezetésével sem. Büntetések, szankciók tizedelték a csoportot, emiatt sokszor távol maradtak, bojkottáltak, lázadtak, harcoltak az őket ért sérelmek és elnyomások ellen. Előfordult, hogy a csapat hozzáállása miatt az edzést 50 fős feketébe bújt sereg látogatta meg, vagy épp a nyíregyházi kupavereség után az egyik busz egy kis számonkérésre a debreceni klubház elé érkezett. Az sem segített a helyzeten, hogy a klub és a város vezetése felvetette, hogy le kellene cserélni a csapat nevét és címerét, mondván, hogy „már semmi közünk a MÁV-hoz”, de ez ellen a szimpla drukkerek is hevesen tiltakoztak, nemhogy a SZUD. A csoporton belül sem volt meg a kívánt egység, összhang és lendület. A felfokozott terhelés miatt sok lett az üresjárat. Számos meccs érdektelenségbe fulladt. A mélypont a Basel elleni idegenbeli meccsen következett be, amikor a Szívtiprók zászlója nem került ki a vendégszektor palánkjára, csak a csoport utánpótlásának számító Boys drapija volt jelen. Ekkor dönteni kellett! Vagy háttérbe vonul a csoport, vagy kitárja kapuit és a fiatalokra alapozva, együtt, egy név alatt folytatja a munkát, vagy más utat választ. A döntés megszületett, a Boys egy az egyben beolvadt, és – további fiatalokkal karöltve – hatalmas lendületet adott a brigádnak. Látványok terén visszatértek a régi szép idők, volt olyan szezon, hogy szinte minden hazai meccsre készült koreográfia. Ki ne emlékezne a malacos trilógiára, amelyet a zárófordulóban narrátorral előadott mese tetézett a bátor kismalacról, aki mert nagyot álmodni. Innentől tényleg színre lépett a Konda. Rengeteg lengetős jellemezte ezt az időszakot, de kevesebb füst és tűz. Ez utóbbinak az volt az oka, hogy az MLSZ zéró toleranciát hirdetett a pirotechnika ellen. Megnőtt a rendezői és rendőrségi vegzálás, repkedtek a súlyos pénzbüntetések, kitiltások. Aztán már a kiírásokat, transzparenseket is bírálták, majd elkezdték büntetni a szurkolói rigmusokat is. A névre szóló jegyekkel érte el a folyamat a csúcsot, így sokszor idegenbe csak elutazott, majd azonnal fordult is vissza a brigád. A csoport egy fél évig be se ment a stadionba, a klub meg új tábort akart szervezni – mintha az csak úgy menne –, és ingyenjegyeket osztogatott fűnek-fának. A brigád inkább eljárt a DVSC II meccseire, ahol a Hajdúböszörmény elleni idegenbeli meccsen nagy műsorral rukkolt elő. Egy szintén feledhetetlen előadás keretében elbúcsúztak az Oláh Gábor utcától, majd elkezdték belakni az új Nagyerdei Stadiont. 2011-től bevezetésre került az alkalomadtán használt „dress code” a táborban. Paksra mindjárt öltönybe és piros nyakkendőbe vonult a társaság és egy ideig a „hard bass” őrület is jelen volt Debrecenben. 2011 tavaszán megalakult a SZUD hódmezővásárhelyi szekciója, majd volt próbálkozás a nagyon fiatalokat tömörítő SZUD Kids megalkotására, de ez utóbbi kudarcba fulladt. Az előénekesi állásba a két öreg harcos mellé két fiatal is felkerült. Az utazások terén rengeteg túrát kellett letudnia a csoportnak. Nemzetközi szinten Kalmar, Tallinn (kétszert), Szófia, Liverpool, Firenze, Lyon, Harkov, Genova, Eindhoven, Korça, Boriszov, Bruges, Drammen. Rengeteg olyan találkozó volt, hogy az egyikről utazott a csoport a másikra. Például Firenzéből hazafel tartva a brigád egyik fele ment a győri vendégszektorba, míg a másik fele Olmützbe utazott, a lányok nemzetközi fellépésére. A Puskásból, a Metaliszt elleni mérkőzés után egy busz egyből indult a lányok BL-selejtezőjére, Lengyelországba, egy a népligeti kézimeccsről meg azonnal Eindhovenbe. A sok kaland közül a harkovi utazás kiemelhető, ahol ismét együtt vonatozott a brigád, akárcsak anno Donyeckbe, illetve a Sampdoria elleni meccs, Genovában a helyi Fedelissimi tagjai lepték meg elismerésük jeleként ajándékkosárral a SZUD-ot. A balhék természetesen nem kerülték el a gruppót, de a megszerveződő Debrecen Hooligans nagy terhet vett le a csoportról. A nemzetközi meccseken nem nagyon voltak gondok az ellenfelekkel. Kisebb zűrök a Levszki és a Fiorentina ellen, ez utóbbi találkozón szerzett pár apróbb zászlót is a debreceni brigád. Komoly volt a készülődés Albániában, a Korça ellen, ám az összecsapás elmaradt, csak egy hatalmas hazai zászló levétele jelezte, hogy nem volt béke a két fél között. A nemzetközi mérkőzések alkalmával komoly leszámolások, pofozkodások voltak szektoron belül, vagy éppen az utcán a „sajátjaikkal” meg néha jegyüzérekkel. A zalaegerszegiekkel felélénkültek az utcai események, illetve a fradistákkal is volt több összetűzés mindkét (foci és kézi) fronton. A fővárosiakkal kiemelkedő volt a geleji pihenőnél, az autópályán lezajlott verekedés. A fiatalok is lebeszéltek pár találkozót a helyi zöldekkel, és volt az idősebbek között is „erdőszéli felmérő”. A kecskemétiekkel is összerúgták a port, de komolyabb összecsapás nem volt a felek között, ellenben a Péccsel komolyabb rivalizálás alakult ki egy elhappolt zászló miatt. Az ősi rivális békéscsabaiak ebben az időszakban kaptak a jóból, míg a nyíregyháziakkal az egyik legkomolyabb utcai összecsapás folyt, amikor a szabolcsiak épp Balmazújvárosra tartottak, bajnoki meccsre. A jelzetten kívül még több lehetőség is volt a Debrecen–Nyíregyháza erőfelmérőre, de azok már nem jártak akkora sikerrel. Az újpestiekkel is akadtak kalandok, ám a csoport legemlékezetesebb fellépése az volt, amikor a győri „grillpartit” megzavarta egy jelentősebb hazai kontingens, aztán végül a rábások futottak el. A paksiakkal is voltak szóváltások, kisebb pofozkodás tört ki a 2011-es atomvárosi meccs után egy kültelki kocsmában. Miskolcon a rendezőkkel vívtak kétfelvonásos csatát a cívisek. Az elsőt simán nyerték, amikor a füstök miatt bemasírozó mellényeseket egyszerűen kiverték a szektorból, majd a következő kupameccsen mire észbe kapott a SZUD, Komcsit már le is rendezték a szekusok. Ugyanezt tették a rendőrök is egy vonatos túráról hazafelé, és már csak emiatt sem lehetett később sem béke velük. Ebben az időszakban egyébként már jellemző volt, hogy a klasszikus, egymás elleni meccsek alkalmával kevesebb volt a balhé. Előtérbe kerültek az előre lebeszélt erdőszéli felmérők, illetve a rácsapások olyan esetekben, amikor az ellenfél nem is számolt vele. A legszorosabb baráti szál odahaza immár a dunaújvárosi és hódmezővásárhelyi szurkolókhoz fűzte a társaságot, illetve a kispestiekkel is megmaradt a több mint semleges viszony, amit a fiatalok egy része még szorosabbra fűzött. A kolozsvári KVSC 1907 csoportjával is mélyebb lett a barátság, és a focitornák mellett többször voltak egymás meccsein a felek. A bielefeldi kontakt továbbra is élt, illetve a DH barátkozott össze a Stal Rzeszów huligánjaival, a lengyel nexust a tábor többi tagja is a magáénak érezte. A kézilabdacsapat remekül kezdte ezt az ötéves periódust, hisz magyar kézben, magyar csapattal két ezüstöt is begyűjtöttek. A tábor régi önmagát hozta. Kisebb látványok, remek hangulat, nagyon jó utazások. A nagyobb meccseken ment a nosztalgikus papírfecni aprítás, vele lengtek a rudasok, és a hangulat pokoli volt a Hódosban. Viszont sokszor egybeestek a lányok fellépései a focisták találkozóival, ami hátráltatta a folyamatos jó munkát. Két remek év után aztán robbant a bomba, és az addig jól teljesítő klub fizetésképtelenné vált. Sokáig úgy tűnt, hogy be se tudja fejezni a DVSC a bajnokságot, de végül a város segített, a tábor meg egymásra talált az utánpótlásra épülő fiatal gárdával. Nagy szükség volt ekkor a debreceni szurkolókra, akik megmutatták az erejüket és a fiatal csapattal vállvetve kivívták a bennmaradást. Majd jött a feketeleves, hisz a következő évben kiesett a csapat, a tábor meg mérhetetlenül csalódott volt a lányok hozzáállása láttán. Viszont, ahogy a csabai „kollégák” megírták: „kiesni tudni kell”, így benn maradt a Loki, hogy újra egymásra találjon az ultrákkal. Ráadásul a labdarúgók meccsein kialakult áldatlan állapotok miatt egy fél szezon erejéig szinte minden erejével a csarnokra koncentrált a csoport, és így tudott le egy komoly szezont a fedettben. Ebben az öt évben forgathatták az érdeklődők az UDM magazint is a Boys gondozásában, de benne volt a csoport a Supertifóban is, több oldalon keresztül. A fiatalok egy része kijárt akkoriban a DSI női kosarasainak meccseire, illetve a DVSC II női kézilabdacsapatát is támogatták. A kézisek mérkőzésein 15-20 fővel asszisztáltak, de volt, hogy idegenbe (Füzesabony, Bőcs, Kisvárda) is jelentős létszámmal és az „Öljetek” feliratos drapival indultak neki. A kézilabda-válogatott oldalán is megjelentek Újvidéken, plusz a labdarúgókkal is említést érdemlő túrákat tudtak le. Ebből a legkiemelkedőbb természetesen a bukaresti kiruccanás volt az egyesített magyar huligánunióval. Odahaza meggyűlt egy kicsit a bajuk a Hallgatói Hálózat (HaHa) stadionellenes aktivistáival, de ez nem volt akadálya, hogy a Nagyerdei Stadion mellett a pallagi labdarúgó akadémiát is „birtokba vegyék”. A nyári focitornák mellett első alkalommal került megrendezésre a téli szurkolói teremtorna, ami nagy sikert aratott.
2014–2019
2014 őszén a megszűnő Lokomotiva Gruppo megmaradt tagjai olvadtak a SZUD soraiba, majd a többi táborral közösen tüntettek a regisztráció és szurkolókat érintő diszkrimináció ellen. Az MLSZ és az UEFA is többször lecsapott: bezárt szektorok, korlátozások, kitiltások, milliós büntetések. A szurkolói kártya bevezetése ellen a többi honi csoporttal egyetemben bojkottot hirdettek, így egy darabig sem a hazai, sem az idegenbeli meccseken nem volt jelen a csoport. Ahová nem kellett a regisztráció, oda ment a SZUD és vele a tábor, így fordulhatott elő, hogy egy teljes szezonban a Dinamo Bukarest elleni debreceni edzőmeccsen volt a legjobb hangulat. Aztán edzőmeccsekre is bevezették a regisztrációt. No comment. 2015 augusztusában nagy csapás érte a csoportot. Halálos balesetet szenvedett Komcsi, a SZUD mozgatórugója. Halála lesújtotta az egész magyar mozgalmat, a debreceni tábor pedig teljesen megroppant a vezér hiányában. A sokkból pár rátermett fiatal rángatta ki a csoportot, akiket a kitartó idősebbek teljes mellszélességgel támogattak. Persze, nem volt ez akkor és ott olyan egyszerű, néha csak hajszálon múlott, hogy békében folyhatott tovább a munka. Az enyhítések és a brigád visszatérése után sokáig nem volt meg a megfelelő létszám, sem otthon, sem idegenben. Kevés látvány, gyengébb szurkolás jellemezte ekkor a debreceni tábort. Komcsi elvesztése után rövid időn belül a tábor több meghatározó tagot is vesztett, amit szintén nehezen tudtak feldolgozni. A korlátozások még mindig érvényben voltak, ami tovább faragta a csoport létszámát. Több, sokat megélt harcos nem járt be a labdarúgó-mérkőzésekre, így ott a SZUD egyre jobban elveszítette a vezető szerepét. Azért voltak próbálkozások retró partikkal és öregdiák találkozókkal, de a csoporton belül sem volt igazi az egység. Aki maradt, az csinálta becsülettel, sőt, az öregek úgy döntöttek, Vecchio SZUD néven mennek tovább, míg a fiataloknak újra létrejött a SZUD Jugend. Voltak jobb meccsek, néha látványra is futotta, de összességében kereste önmagát a SZUD és vele a debreceni kanyar is. A Szívtiprók gyengülésével a DH és az FF vezető szerepe megnőtt a táborban, igaz, még sokáig a Szívtiprók Ultras Debrecen transzparense függött a fő helyen, de a tábor vezetése fokozatosan megoszlott a lelátón aktív fő csoportok és emberek között. A Szívtiprók kötelékébe tartozó lányoknál is beállt egy kis változás. Megszűnt ugyanis a Sziporkák, a maradó tagok a Vadmacskákban folytatták tovább. Utazás terén elég felemás volt ez az időszak, lévén a tüntetések és a bojkott miatt sok helyre alapból nem ment el a csoport. Amikor ment, akkor is voltak komoly fekete foltok. Egy győri kupameccsre épp hogy csak elment egy kocsi, de a fehérorosz vízumkérdés is megoldhatatlan akadályt jelentett a szurkolóknak. Viszont a balmazújvárosi túrával volt egy megyei rangadójuk és San Marinóba úgy utaztak, hogy közben szinte mindenki az Eb-n volt, Franciaországban. Ami korábban jószerével elképzelhetetlennek tűnt: mindössze 16 fő biztatta a Lokit a miniállamban. Mezőkövesden emlékezetes fürdőzéssel egybekötött kirándulásuk, Mórahalmon egy remekbe szabott kupakalandjuk volt. A nemzetközi színtéren nem voltak kiemelt utazások, de Belfast, Nikšić, Bern, Riga és Trondheim is láthatta a SZUD zászlaját, igaz, utóbbi helyre csupán egyetlen ember jutott ki az egész táborból. Összecsapások terén mozgalmasnak volt nevezhető ez a periódus, de a SZUD mellett a DH sem hozta azt a lendületes, egységes fellépést, mint korábban. A fradistákkal eléggé elmérgesedett a viszony, és nem éppen tiszta és korrekt módon voltak megszervezve a lebeszélt és le nem beszélt találkozók. A viharsarki violákkal csak keresgélés volt, majd a Hódosban lett betámadva a vendégszektor, hogy utána ismét csak kerülgesse egymást a két fél. A szabolcsi szomszédokkal összejött néha a móka, igaz, ehhez át kellett menni párszor Nyíregyházára. Velük kapcsolatban meg kell említeni, hogy a debreceni menekülttáborban lázadó, majd utcára vonuló migránsok ellen csatlakoztak a helyi alakulathoz és együtt néztek „farkasszemet” az ellenféllel. Ilyen összeállásra korábban még nem volt példa. Volt pár lebeszéltje is a társaságnak, amihez persze főleg a DH adta az embereket, de a SZUD-ból sem hiányoztak a harcosabb kedvű fiatalok. Érdekes, hogy a diókkal is volt két lebeszélt csörte, annak ellenére, hogy nem volt ellenséges viszony a két fél között. A Cliftonville-szurkolóktól pár zászlót zsákmányoltak, ám nemzetközi színtéren nem volt más megemlíthető akció, kivéve a nagyszombati és az újabb bukaresti válogatott túrát. A budapesti magyar–román meccsen is komoly harc folyt, igaz, ott csak a rendőrséggel, illetve a női kézilabda Eb alatt szereztek pár román zászlót. A pécsiekkel tovább mérgesedett a viszony, de volt egy kis hajbakapás a Vasas, Újpest, Paks szurkolókkal, majd meglepetésre Szombathelyen a halistákkal is, azonban ez utóbbi pusztán egyszeri, elszigetelt eset maradt. A kolozsváriakkal és a lengyelekkel visszafogottabb lett a viszony, viszont a hódmezővásárhelyi és dunaújvárosi srácokkal továbbra is élt a szoros kapcsolat. Huligánvonalon közelebb került egymáshoz a Videoton és a Debrecen, amiből végül újra komoly barátság lett, és több közös akcióban vettek részt a felek, illetve elég sűrűn látogatták egymás meccseit is. Emiatt a kispestiekkel visszatért a semleges viszony, és ugyanez lett a diókkal is. Felerősödött ellenben a Bielfeld–Debrecen barátság, az idősebb generáció mellett a fiatalok is jobban megismerkedtek egymással. A lányok bukdácsolása után a biztos NB I-ben maradás lett a következő cél, amit néha túl is teljesítettek. A hazai meccseken kisebb létszámú volt a debreceni tábor, de idegenbe mentek a drukkerek, amikor csak tudtak. A labdarúgómeccsek mellett a kézilabdában is számtalan korlátozást vezettek be, plusz akinek nem tetszett a debreceni pokoli hangulat, az már húzta is elő a rasszista kártyát. A feltörekvő csapatok (Érd, Siófok) mellett a győriek és fehérváriak is gyakran jelentgettek és az idegenbeli meccseken vegzálták a megjelenő lokistákat. Persze, az sem segített, hogy néha bevadult a társaság és görögtüzek, füstök, strobik gyúltak a csarnokban, vagy épp meglocsolták a pályát sörrel. Kisvárdán komoly probléma is lett ebből, ami később kihatott a helyi rendészekkel való kapcsolatra. A hazai bajnokikon a Fradi és a Győr ellen esély sem volt a parketten, így néha a kisebb rangadókon jobb volt a hangulat. Nemzetközi porondra is visszatért a csapat, és vele a pokoli légkör, ami olyan jól sikerült, hogy a Nantes ellen leszakadt a lelátó alatti mennyezet, így egy ideig más szektorba kényszerült a társaság. A Lublin és a Craiova ellen otthon és idegenben is extra teljesítményt nyújtottak a debreceniek. 2018. január 18-án debütált az új SZUD Jugend Kisvárdán, a tagjai a nagycsapat mellett az utánpótlásmeccsekre is kinéztek néha. A franciaországi labdarúgó Eb-re komoly kontingenssel utazott a debreceni tábor, ahol kivette a részét mindenből, amiből kellett. A nagyobb tornák mellett az alap meccsekre is utazott a társaság, legyen az Budapesten vagy éppen Lisszabonban. A labdarúgó nemzeti tizenegy mellett a női kézilabda-válogatottat is sok mérkőzésre elkísérték, de a Debreceni junior világbajnokság kapcsán is kitettek magukért. Kétéves csúszással megjelent a csoport történetét feldolgozó könyv, és szép kopjafát állíttattak Komcsinak a Hódos előtt.
2019–2024
Az MLSZ továbbra is tartotta magát a zéró toleranciához, már ami a pirotechnikát és a „csúnya” szurkolást illette, így a debreceni csapat is kapta a milliós büntetéseket, mert füstben és tüzekben nem volt hiány, és az ellent sem lehet szépen vagy kulturáltan szidalmazni. A rasszista kártya is ki lett húzva párszor a tábor által, így szektorbezárásban is bővelkedett ez a periódus. A Covid-19 megjelenése miatt 2020 márciusában felfüggesztették a bajnokságot, így a csoport és a tábor innentől a gyűjtésben és segítségnyújtásban jeleskedett. Az újra elindított bajnokság először szurkolók nélkül zajlott, majd lehetett menni korlátozások nélkül, így onnantól a hangulat is jobb lett, főleg az utolsó fordulókban, hisz a lét volt a tét. A DVSC-nek saját kezében volt a sorsa, de egy kapufán csattanó utolsó lövés azt jelentette, hogy hosszú idő után az NB II-re készülhetett a „Nagy Lokomotív” és a kompániája. Persze, a Paks elleni meccsnek lettek utózöngéi. Elsőnek csak a hazai tábor helyét tiltotta be fél évre az MLSZ, majd az illetékesek 50 tagot tiltottak ki a brigádból. Közben megkezdődött az új lehetőségeket tartogató NB II. Új helyen, új előénekesekkel, sok régi visszatérő harcossal. Sajnos a látszat (jó hangulatú hazai mérkőzések, komoly utazások, látványos fellépések) ellenére a csoporton belül hatalmas űr tátongott. Az idősebbek közül páran össze is rúgták a port, és egy erős, karizmatikus vezető híján áthidalhatatlan volt a szakadék a klikkek, a generációk és a nézetek között. Nem segített, hogy újra jöttek a korlátozások, zártkapus 90 percek, így az első osztályba úgy masírozott vissza a DVSC, hogy a fellépésein csak ősszel volt komoly szurkolás. Viszont újra lett debreceni derbi a DEAC ellen, mert erre a szezonra a fekete-fehérek feljutottak a második vonalba. Az új idényre a Debrecen 1902 zászló került tábor elé, így hosszú idő után nem a SZUD fő transzparense volt középen. A hazai és idegenbeli meccseken a tábort alkotó csoportok az egységes megjelenés mellett törtek lándzsát. A SZUD nem szűnt meg, ám a tábor vezetése onnantól láthatóan is egységes irányítás alá került. Benne az idősebbekkel, fiatalokkal, a csoportokkal és a csoporton kívüliekkel is. Érett már ez a folyamat, hisz önmagában a SZUD súlytalanná vált, viszont egyesítve az erőket, újra esély nyílt egy jól működő hajdúsági tábor kialakítására. Ennek a folyamatnak vagyunk most is a szemtanúi, és a tenni akarók megmutatták, hogy bár nem mindig gördülékenyen, nem is mindig úgy, ahogy szeretnék, azonban az elmúlt évek nehézségeit leküzdve olyan arculatot alakítottak ki Debrecenben, aminek van jövője. Ebben az egységes rendszerben van szerepe a SZUD csoportjának is, és amit lehet, továbbra is megteszi a társaság, hogy a debreceni mozgalom múltjához méltóan szerepeljen a jelenben, és fejlődjön a jövőben. Sajnos, a veszteségek továbbra sem kerülték el a tábort, így Nagy Roli a fiatalok, Kaktusz az idősebbek első sorát hagyta itt tragikus hirtelenséggel, ezért Papi, Komcsi, Kövi, Ádi, Lackó és Dani mellett rájuk is folyamatosan emlékezik a debreceni tábor. A klubbal egész jól elvoltak a szurkolók ebben az időszakban, ám azért pár ikonikus debreceni játékos (Varga Józsi, Bódi Ádám) méltatlan búcsúja kiverte náluk a biztosítékot. Viszont a stadion lelátóinak elnevezése jó kezdeményezés volt, ennek folytán a tábor már régóta a Komáromi Gábor szektorban ténykedik, amely nemrég kapott teljesen új köntöst. A város is szépült, hisz több helyen mutatós graffitikkel, matricákkal díszítették a betonfalak szürke egyhangúságát. Utazások terén jutott pár nemzetközi túra a társaságnak. Ismét utazhattak Albániába, de most békésebb volt a fellépés, aztán mindenki készült Rómába, hogy a Milan keresztbe húzza a számításokat, és Torino helyett Alessandriába kössön ki nem túl acélos létszámmal a társaság. Egy új ország (Örményország) került fel az „on tour” listára, majd Bécsben, a Rapid ellen a debreceni had a fennállása egyik legjobb idegenbeli fellépését produkálta. Hazai színtéren folyamatosan fejlődött az utazólétszám, majd egy stabilnak mondható utazómaggal mindenhol megjelent a társaság. A kupakalandoknak (Tiszakécske, BVSC, Dorog, Sárvár, Dabas, Eger, Győr, Békéscsaba) volt különösebb zamata, illetve jól teltek az NB II-es túrák (Siófok, Gyirmót, Soroksár, Vasas, Nyíregyháza) addig, amíg a világjárvány miatt lehetett menni. Voltak próbálkozások a zárások és a korlátozások alatt is, így pár fő eljutott Szolnokra, Szentlőrincre vagy épp kikukucskált a DEAC sporttelepére. A baj továbbra sem kerülte el a társaságot, igaz, nem is nagyon bújtak el előle. A torinóiak okoztak egy kis meglepetést, hisz a hazai pályán békések voltak, majd Debrecenben agresszíven léptek fel, ami felkészületlenül érte a hazai magot. Az egerszegiek visszakerülése eredményezett némi kis izgalmat, plusz a Kecskeméttel sem volt minden sima, de a szezon meglepetése a veszprémi kupameccsen erősködő helybéliek voltak. A fradistákkal több fronton ment az adok-kapok, néha megint átlépve a jó ízlés határát, de talán ez is normalizálódik a jelenre és a jövőre nézve. Újpesten nemigen kellett volna nekimenni a rendőröknek, mert többen a maródiak listájára kerültek a táborból. A belső ellentéteket szerencsére szolidan sikerült intézni, ám a kiesés okozta sokk a pályára zúdította az embereket. Ennek lett következménye az ötvenfős kitiltás, ami nagyon nem jött jól az átalakulóban lévő déli oldalnak. Verés vagy verekedés nem volt, így csak a küzdőtérre rohanást büntették. A játékosoknak le kellett venni a mezt, mert a szurkolók szemében méltatlannak bizonyultak rá. Ez a mezlevétel (pályára rohanás nélkül) a közelmúltban megismétlődött, és a sors fintora, hogy ismét a Paks ellen, az 5-0-ás hazai verség után. Az Uni Kolozsvár ellen volt egy kis összeállás, de a románok végül nem érkeztek meg Debrecenbe. A tábort érintő lebeszélt összecsapásokon a debreceni fiatalok kitettek magukért, és veretlenül hozták az elmúlt éveket, amiért jár a kalapemelés. A nyíregyi és csabai ellenlábasokkal nem csillapodott az ellenszenv, viszont kevesebb frontális érintkezés volt az egymás elleni meccseken. A tábor (tehát a csoporté is) fő riválisa a Videoton brigádja lett, a fehérváriakkal évtizedekig baráti vagy épp semleges volt a viszony, mára viszont nagyon elmérgesedett a kapcsolat, ami egy nagyobb debreceni utcai csatában és az egymás elleni kiemelt készülődésben realizálódott. A csoport régi baráti szálai megmaradtak, így a hódmezővásárhelyi, dunaújvárosi, kolozsvári és bielefeldi nexusok tovább élnek. A kispestiekkel megmaradt a jó viszony, a lengyelekkel pedig a személyes jó kapcsolat. A diókkal lett szorosabb ebben az időszakban a kontakt, ami tábor szintű barátsággá fejlődött, ennek következményeként a sok közös meccsnézés mellett voltak közös lebeszéltek és közös akciók, amelyek jelezték, hogy a legszorosabb viszony most a borsodi piros-fehérekhez fűzi a lokistákat. A kézilabdacsapat a vártnál jobban szerepelt és kétszer is bejutott az Európa Liga csoportkörébe, ami új kihívások elé állította a szurkolókat is. Nem vallottak szégyent. Hazai pályán kiemelt létszám, látványok, pokoli szurkolás, de idegenben sem maradt egyszer sem üres a vendégszektor, pedig a csehországi (Most), horvátországi (Koprovnica) mellett török, dán, norvég túrák szerepeltek a programban, de kétszer megdobták Németországot is. 2020-ban a koronavírus miatt csak egy fél szezon jutott a brigádnak, mert az MKSZ felfüggesztette a bajnoki küzdelmeket. A következő évet maszkban kezdte a tábor, így pokoli hangulat nem volt, csak a megjelenés volt díjazandó. Egy ideig a túrák is visszafogottan alakultak, majd jöttek a korlátozások, zárt kapuk, elmaradt mérkőzések és kötelező védettségi igazolvány bemutatása, ezek következményeként a csoport tagjai inkább csak magánúton jártak ki a találkozókra, mert egységesen lehetetlen volt fellépniük. A korlátozások után már az átszerveződő debreceni tábor tért vissza a Hódosba és a Cisnădie ellen újra elementáris volt a hangulat, igaz, a visszavágóra nem utazhattak el a debreceni drukkerek. Viszont a csapat tovább erősödött és az illetékesek kezdték magasabbra tenni a lécet, ami a szurkolók lelkesedését is meghozta. A jó hangulatú hazai meccsek, az átlagos belföldi utazások mellett kialakulóban volt az újabb kézilabdaláz a városban. Ennek ellenére a tavalyi szezont már a tábor nélkül kezdte meg a DVSC kézilabdacsapata, ugyanis a BL-nevezés után a csapat vezetősége egyszerűen kitette a szűrét a B-középnek a megszokott helyről, és az új ülésrendnek megfelelően innentől az A szektorból kellett volna szurkolnia a tábornak. Ebbe a szervezett szurkolói csoportok nem mentek bele, így több mint egy éve nem látogatja sem a SZUD, sem a többi csoport lányok meccseit. A nyolcvanas évek eleje óta folyamatosan aktív debreceni B-közép egyszerűen megszűnt ezeken a találkozókon létezni, a pótlása persze folyamatban van a klub részéről, de sem a Szponzor Úriemberek Debrecen (SZÚD), sem a mostani pár fős szurkolói táborocska nem képes azt az űrt betölteni, amit a tábor hagyott maga után.
A Szívtiprók Ultras Debrecen harminc éve folyamatosan ott van a lelátón, és az első, illetve az utolsó éveket leszámítva mindezt vezető szerepben tette. A három évtized alatt mind a két DVSC szakosztályt aktívan és folyamatosan támogatta, mint ahogy válogatott meccseken is állandóan ott voltak a tagjai. A harmadik X után sincsen megállás. A SZUD legendája folytatódik tovább.
hancsi78
Kép: Bődi Balázs / Csuti / Derencsényi István / Dihen Tibor / Sándor Mihály / Sós Tibor / Ultras Debrecen
