2022. június 20., hétfő

Mórahalom VSE - DVSC (2014.09.10)

2014 szeptemberében került sor a Mórahalom VSE – Debreceni Vasutas SC Magyar Kupameccsre, amelyre az előzetes várakozások ellenére egy komolyabb debreceni kontingens utazott. A történet ott kezdődött, hogy az MLSZ épp bejelentette (immár sokadjára), hogy a szurkoló a magyar foci kerékkötője, átka és minden problémája, ezért újabb korlátozásokkal, névre szóló jegyvásárlással és egyéb nyalánkságokkal lepte meg a magyar foci mellett még mindig kitartó párezer fős „csürhét”. Ezen szankciók bevezetése előtt gondolta úgy a debreceni társaság, hogy a hétköznap ellenére összeszedik a lehető legtöbb embert egy kis déli kupavizitre fel.

Nem is volt gond, a népek egész lelkesek voltak, így egy nagybusz, egy kicsi és jó pár autó szelte a kilométereket Csongrád megye felé Debrecenből és Budapestről.

A legizgalmasabb sztorik persze a buszhoz köthetőek, mert amíg a kocsival, kisbusszal közlekedők viszonylag csendesen jutottak el Mórahalomra, addig az 50 fős korban igen vegyes különítmény egész hangosnak bizonyult. A magot a Szívtiprók nagy öregjei, illetve a Boys-ban edzett fiatalabbak alkották, plusz pár nagyon fiatal is útra kelt, hogy szokja az ilyen kirándulásokat is.

A hajnali indulást a fiatalok úgy oldották meg, hogy le sem feküdtek, így már akkor eléggé kimustráltak voltak, amikor indult a busz. Az öregek bölcsen alvással, majd reggeli feketekávéval hangoltak a délutáni meccsre és szolidan persze felszisszent 1-2 sör és pár centes is lecsúszott suttyomban.

A korai indulás azért volt indokolt, mert elég lassan haladt a járat, ami főleg annak volt köszönhető, hogy nem a főúton haladt a társaság, hanem azzal párhuzamosan a határ melletti kis utakon, persze csak ahol lehetett. Így jutott el a brancs Doboz településre, ami már Békés-megyében volt, de ennek ellenére egy igazi Loki kocsma üzemelt benne, amit felkeresett a brigád a tulaj nagy örömére. Pár füst, hanggránát és már oda is sereglett a falu apraja nagyja, így menni is kellett tovább, mielőtt a rendőrség is úgy gondolta volna, hogy van keresnivalójuk ott. Közben ment a tanakodás, hogy meg kellene látogatni a csabaiakat, akik éppen Szegeden játszottak, de az idő szűke miatt vétó jogával élt pár idősebb, magasabb rangú szurkoló, így átszáguldott a járat a Tisza-parti városon. Vásárhelyen csatlakozott a szekció és együtt lecsúszotattak még pár feles a helyi kricsmiben, pedig ekkor már nem volt annyira szomjas a társaság. Természetesen Mórahalomra épp időben futott be a kontingens, maradt idő egy pálya melletti sétára, de aztán irány befelé, mert kezdődött a találkozó. A beléptetéssel nem volt nagy gond, a rendezők nem akadékoskodtak, mint az NBI-ben, így minden bement, aminek be kellett mennie. A pálya mindössze pár földhányásra felállított fapadsorból állt, vendégszektor sem volt, így a főbejárattól legmesszebb lévő sarokban verte fel tanyáját a debreceni mag, közvetlenül az edzőpálya mellett. A drapik kirakása után pár kisebb füst és görögtűz lett bevetve és megdörrent párszor a piros-fehér tábor. 

A hazai oldalon nem volt szervezett formáció, csak a település apraja-nagyja sereglett ki a sportpályára, illetve a környékből is érkeztek páran figyelgetni. A féltucatnyi hanggránát elszórása után a rendőrség is komolyabb létszámban jelent meg a debreceni brigád mellett és egy kamerát is hoztak magukkal, amivel természetesen a vendégeket filmezték. Ezzel nem is volt gond, de a videót egy felettébb csinos rendőrhölgy kezelte, így a szünetben mindenki vele szeretett volna szelfizni. Szerencsére a kékek poénra vették a dolgot, így nem lett probléma a szurkolói csínyből, de elsülhetett volna rosszabbul is. 

A második félidőre kicsit jobban összekapta magát az Ultras Debrecen és tucatnyi görögtűz és füst mellett a szurkolás is jobb lett. A debreceni srácok a pályán is tették a dolgokat, így a továbbjutással nem volt gond. A hangulat ennek ellenére nem volta a legjobb, inkább poénra vette mindenki a túrát és a meccset egyaránt. A végén a csapat kifutott a drukkerek elé, míg Dombi Tibi szó szerint hason csúszott a szurkolók közé, így percekig őt éltette a társaság újabb füstökkel és tüzekkel. Mivel a Bombázót a pályára is bekísérték páran a rendezők itt erősködtek egy kicsit, de szerencsére az indulatok ismét kordában maradtak. A meccs után egy helyi kocsmában volt evés-ivás, korrekt rendőri hozzáállással, majd szépen elindult a járat először Vásárhelyre, majd Debrecenbe. Nagyszerű kupakirándulás volt ez a déli végekre.


hancsi78

Képek: Deri / Vikcsi / Sziszi / Ultras Debrecen 1994 / Hajdú Online / Délmagyar  / SzegedMa

2022. június 13., hétfő

"Chuk Noris Aréna" Fülöp

„Chuk Noris Aréna”

Községi Sportpálya - Fülöp

Még gyerekként pillantottam meg a falú szélén, az erdő alatt kialakított sportpályát Fülöpön, ami misztikus szentély volt számomra, hiszen két nagybátyám is rúgta itt a bőrt fiatalon, amolyan kötelező jelleggel a helyi csapatban. Igaz játszani egyszer sem láttam őket, de épp elég volt tudnom, hogy két gyerekkori példakép a zöld gyepen is megállja a helyét. Maga a település is fontos volt az életemben, mert rengeteg nyarat töltöttem a nagyszülőknél és / vagy a nagynéniknél, nagybácsiknál, habár ebbe nem nagyon fért bele a megyei (akkor még járási) bajnokság meglátogatása, annál inkább egy kis málnaszedés, dohánytörés és egyéb határszélen űzhető tevékenység. A pálya akkor még nem mutatott különösebb egyediséget, viszont az erdő közelsége miatt a fák közötti földhányáson remek rálátás volt a játéktérre, csak a fákat kellett kerülgetni a nézőknek, ha egy-egy gyors kontrát szemmel akartak követni a pályán. Habár akkor még az akácos sem úgy festett mint a későbbi időkben. Egyébként azt nem sikerült kiderítenem mikortól állhat a szentély ezen a területen, de a hatvanas évek derekán már minden bizonnyal ki volt itt mérve a játéktér.  Kialakított fix lelátó híján a fákkal borított „domboldalba”, vagy a pályán körbehegesztett korlátot támasztva élvezhették az egyszerű népek az amatőr foci fülöpi szépségeit. A legjobb kilátás a sporttelep bejárata, azaz a főút felül volt, hiszen a pálya egy gödörben helyezkedik el, így a szintkülönbség miatt innen remek és tiszta kilátást kapott a kilátogató szurkoló. Mivel a család nagy része ekkor még a Petőfi-telepen (a falutól pár kilométerre található Penészlek irányába) éldegélt, így a ki-be ingázás során mindig vethettem egy pillantást a pályára.

A csodálatom később sem változott, de a labdarúgó meccsek komolyabb, mondhatni rendszeres látogatása miatt az imádatom már más felé terelődött. Ekkor már 1994-et írtunk és én a DVSC mellett elkötelezve róttam a kilométereket az országban és azon túl. A megyei focival vajmi keveset törődtem, így a Fülöpi Törekvés SE eredményeit se nagyon tudtam, de a családot rendszeresen látogattam, így néha a pályát is megtekintettem, de meccset a mai napig nem láttam itt.  Az iskolák befejezése után a hadsereg, majd a határőrségi szolgálat következet az életemben. Az első innen jó messzire (Kalocsa-Cegléd), míg a másik a közelbe helyezett. Igaz a szolgálati helyem a pár kilométerre lévő Bagamér községbe volt, de a Nyírbátori Határőr Igazgatóság gyakran szólította fiait egy kis vizitre, így a ki-be kocsikázások alkalmával mindig láthattam az aránylag szépen karbantartott sportpályát. Eltelt tíz év, a helyi foci gyengélkedett, a pályán pedig nem sok változást lehetett látni. Szerencsére a csapat és a focipálya sorsa miatt csak pár évig kellett aggódni, aztán a Csontos Ferenc SE Fülöp szárnyra kapott és a pályán is elkezdődtek a komolyabb átalakítások, felújítások. Ekkor a gyep meglehetősen kopott volt, a pálya korlátait is a rozsda ette és a pálya környezete, az öltözők is eléggé viseltesnek tűntek. A kétezres évek közepén járunk ekkor és én úgy határoztam, hogy önkéntesen emigrálom magam Angliába, így évekig nem láttam mi történik a pályán, de legalább több szabadidőm lévén a csapat eredményeit le tudtam követni az internet segítségével. A megye kettőben,  a középmezőnyben vitézkedett a gárda, de csak 2011-ben tudtam meg, hogy a sporttelepen is történt egy kis ráncfelvarrás. A nyugati oldal kapott egy mobil lelátót, amelyet a korlátok tetejével egyetemben fehérre festettek. Az öltözőépületet is felújították, legalábbis külsőleg biztos kapott festés és mintha a tetőt és a kéményeket is megjavították volna, így feltételezem, hogy belülről is történt felújítás, átalakítás. Ezen kívül a két hosszanti oldalon 5-5 lámpaoszlop is felállításra került, ami ha másra nem is, edzésre elég fényerőt biztosított a tréningező csapatoknak. A kispadok viszont még a két évtizeddel korábban is használt lócák voltak, műangyag hullámlemezzel befedve, amin max. 5 ember fért el, így nagyobb játékosállomány esetén a kispad szó szerint rövidnek bizonyult. A kerítésre nem sok figyelmet szenteltek, így a drót szinte a sporttelep teljes hosszában rogyadozott, csak a zöldre meszelt rácsos kapu állt stabilan a bejáratnál. Még egy valami említést érdemel, nevezetesen a gyerekeknek kialakított játszótér, amelyet felújítottak, modernizáltak.

Mivel ekkor már bőven benne voltam a groundhopperes időszakomban, 2013-ban is arra fordultam egy rokonlátogatást követően, mert azt csiripelték a kismadarak (még az Egyesült Királyságban is), hogy felújították a Községi Sportpályát. Nem is kellett csalódnom. A régi szakadt, rozsdás drótkerítést egy szép fakerítésre cserélték és végre egy tábla hirdette a sporttelep ottlétét. Az öltöző épületben is történtek változások, legalábbis kívülről átalakult picit nyílászáró ügyileg és valószínűleg kapott egy új festést is. Új térkövek, a játszótér ismételt korszerűsítése és a bitumenes kézilabdapálya új burkolata tűnt fel a pálya környezetében. A játéktéren volt egy gyepcsere és a pályát elhatároló korlátokat is végig kicserélték, a könnyűszerkezetes lelátót lefestették. A kapu mögött részen magasabb kerítést húztak fel, labdafogóval erősítették meg. Új kispadokat is munkába állítottak a „tribün” melletti részen, valamint a villanyoszlopok is új festést kaptak. Szép és pofás lett a grund.

Legközelebb 2016-ban mentem és örömmel fedeztem fel, hogy továbbra is minden szépen karban volt tartva, sőt, egy kézzel festett CSFSE Fülöp tábla immár a pályán játszó csapatot is megnevezte. Ekkor még nem sejtettem, hogy újabb meglepetések várnak rám. A főtribünnel szemben ugyanis egy „társadalmi munkában” felhúzott fedett lelátót "építettek" a fák között, amely mint később kiderült a helyi fiatal B-közép otthona és ők csinálták saját maguknak, a saját kezükkel. Az új lelátó a „Chuk Noris Aréna” nevet kapta és a helyi B-közép mellett egy VIP szektort is kiépítettek benne! Itt névre szóló padok hirdették, hogy a hely Cs. Palikájé, V. Marikájé, Cs. Pistikéjé és maga a szektor a „Tamás Bácsi Kunyhója” nevet kapta. Sokfelé megfordultam a világban, rengeteg stadiont láttam, de ilyet még nem. Lenyűgözött. Pedig akkor a tribün homlokzatán szereplő Hajrá Fülöp! CSFSE Fülöp feliratokról, vagy a kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőről még nem is beszéltem, plusz egy „Magánterület” felirat a hívatlan látogatókat is figyelmeztette a távolmaradásra.

Annyira megtetszett amit láttam, hogy a következő évben is visszamentem és örömmel tapasztaltam, hogy még minden a helyén volt és még mindig szép és rendezett volt az egész terület. Csak egyetlen változást vettem észre a kispadoknál. Felkerült egy „Vendég” felirat a vizitáló csapat számára, így a már korábbi „Hazai” felfestés után teljesen egyértelművé vált, hogy melyik pad kié.

Sajnos már 5 éve nem jutottam ki a pályához, ami nagyon hosszú idő. Lassan érne majd egy vizit, hátha tartogat újabb meglepetést számomra a Községi Sportpálya Fülöpön.

hancsi78

2022. június 6., hétfő

Interjú - Paczo (Salgótarján)

A csepeli Veterán Velorex után a nógrádi szállító, a salgótarjáni szurkolók egyik nagy öregje, a lelátó nagy szerelmese és ismerője, a pályán, csarnokban és az utcán felnövő és megedződő Hernádi Paczo Péterrel következik most egy terjedelmes interjú. Aki nem mellesleg 4 gyermek édesapja és már ahhoz a generációhoz tartozik, aki a 3 unokáját is viheti magával a meccsekre. Az interjú magába foglalja szinte a teljes tarjáni szurkolói mozgalmat kezdetektől napjainkig, plusz kellemes fűszerezésként betekintést nyerünk más területekre is, amely közvetlenül, vagy közvetetten érintette az elmúlt több mint harminc évet és Paczo személyét.

Vágjunk bele! Legeslegelső sportélmény?

Apám leráncigált magával ping-pong edzésre, amiből annyi maradt meg, hogy SBTC feliratú pólóban játszik. Kérdeztem mit jelent, azt mondta nagyapád (aki a bányánál dolgozott) majd mesél róla!

És mesélt?

Igen, és a vége az lett, hogy kint voltam az öreggel „Stécé” meccsen és nagyon tetszett milyen jókat lehet ott kiabálni. Persze apám figyelmeztetett, hogy azért nem kell minden átvenni: „…mert az öreg a múltkor is ordítozott Csepelen, hogy „Hajrá Stécé, Gyerünk Gyerekek!”  csak éppen 5-en álltak a hazai tábor közepén.

Ez időben mit jelentett?

Ez kb. 84-85-ben lehetett.

Akkor családi „átok” a sport szeretete?

Igen! Apám imádta a sport minden formáját (Olimpia, EB, VB), neki ez szent volt. A mai napig hálásan gondolok vissza rá, hogy átadta nekem ezt a szeretetet, meg a sok tudást a szabályokról, a sportokról. Onnantól csak mesélt és mesélt, mint egy lexikon, de már én is tudni akartam mindent a sportról, a fociról és a szurkolókról.

Milyen volt a labdarúgó élet ekkor Tarjánban? Mit jelentett neked ekkor a sport?

Nagy fociélet volt ekkor még! Szinte minden gyárnak volt csapata és én ekkor (7-8 évesen) lettem szerelmes a fociba és a bánya csapatába. A foci mellett a gombfoci jelentette még a sportot nekünk.

Gombfoci?

Igen, elkezdtünk gombfocizni és rohangáltunk a trafikba a zsebpénzen csapatokat venni. Láttam, hogy ott egy fekete-fehér csapat: „Jaj, de jó, ennek Stécé színe van, nekem ez kell!”

És ki lett a kiválasztott?

Hazaérve édesapám már mondta is, ez fiam a Juventus. Nem sokkal később történt, amikor szólt, hogy késő van, de ha szeretnéd megnézheted a BEK döntőt. Mosolygott, majd mondta: „úgy is a csapatod játszik”. A Liverpool – Juventus, azaz a Heysel volt az életem első ilyen élménye, ami lenyűgözött és elborzasztott egyszerre.

SBTC otthon, Juventus külföldön. Volt még gyerekkori kedvenc?

Igen. Mivel a család már tudta, hogy imádom a sportot a keresztapám, aki ekkor már Pesten élt egy ideje azt mondta, ha ennyire szereted a focit, gyere velem Fradi meccsre. Miért is ne (gondoltam magamban), szimpatikus csapat, meg akkora stadionban, mint az Üllői úti még sose voltam, így irány!

Hová szólt az első jegy?

Mivel Gyula keresztapám a K-L szektor tetejéről szerette nézni a meccseket, így oda mentem én is, az akkori ferencvárosi B-közép ott volt előttünk, alattunk

Mennyire tetszett meg a kilencedik kerület csapata és a tábor?

Azonnal megfogott a dolog, hazafelé már sálat vetettem magamnak és hatalmas Fradista lettem.

Mennyire volt ez összeegyeztethető a tarjáni meccsekkel?

Ez kb. a kilencvenes évek legelején volt, 12-13 éves voltam. Sajnos ekkor halt meg a papám, így a Stécé kicsit háttérbe szorult. Nem volt kivel mennem, viszont keresztapám meg a Fradi ott volt, így ha meccsre mentem, akkor Üllői út volt az.

És akkor elérkezünk lassan a mi generációnk meghatározó korszakához a középiskolához! Neked mit hozott a szakközép?

A középsuli kezdetén a pia, csajok, meg a diszkók és koncertek játszották a főszerepet!

Mennyire érintette mindez a meccsrejárási szokásaidat?

Nagyban, hisz a bulizás mellett az iskolai haverok szóltak, hogy nem megyek e be kosármeccsre, mert tök jó buli. Van szurkolás és lehet, hogy a csapat is feljut a másodosztályba. Elmentem és azonnal tudtam, hogy nekem ott a helyem. Míg Stécé meccsen nagy generációs különbség volt a B-középen belül, itt csak csupa fiatal, aki ugyanolyan volt, mint én.

Ez alatt mit értesz?

Salgótarjánban tanultunk, éltünk, de Budapestre (Újpest, Honvéd, Vasas, Ferencváros vagy válogatott) jártunk focimeccsre. Viszont a hazai csarnokban meg tudtuk, éreztük, hogy valamit szeretnénk, de nem tudtuk, hogy mit! Na, kb. itt volt a kezdet.

Akkor erről bővebben, ha kérhetlek?

A kosár másodosztályba jutott, mi meg minden hazai meccsen ott voltunk és szurkoltunk, sőt, néha idegenbe is elmentünk pár helyre. Százhalombattát például imádtam, sehol nem csinálták olyan jó babgulyást, mint a csarnok melletti kocsmában. Totál szervezetlenek voltunk még ekkor, csak voltunk és óbégattunk össze-vissza.

Csak kosárra jártatok ekkor?

Nem, megadatott, hogy az SBTC futott egy jó szezont a másodosztályban, mi pedig eldöntöttük, csinálunk egy szervezett csoportot 5-en és kimegyünk szurkolni a fekete-fehéreknek is, ez volt a Frenetico Bianconero.

Debütálás? Kezdeti lépések?

Premier az MTK elleni hazai meccsen volt 1995 márciusában, de csak ott vettük észre, hogy ott van mellettünk egy másik brigád egy Black Force feliratú drapival. Ha emlékezetes meccset kellene említeni, akkor ez az volt. A találkozó végén Bede játékvezető sporttársat a rendőrség menekítette ki. Szóval jól sikerült a premier.

Hogyan tovább?

A vége osztályozó lett a Fehérvár ellen, akkor épp Parmalatnak hívták. Miután a Frenetico zöme egy osztályba járt és a nyári gyakorlaton voltunk Balatonfüreden, ezért a hazai meccsen nem tudtunk megjelenni, viszont kisírtuk, hogy elmehessünk a visszavágóra. Kicsit más világ volt. Simán levonatoztunk és besétáltunk az állomásról a kutya nem foglalkozott velünk. A „szaklapok” kb. annyit írtak rólunk: „mint a papagájok, 1-2 rigmust ismételgettek 90 percig…..”.

Azt már mindenki tudja, hogy nem sikerült kivívni a feljutást, de mit jelentett ez a táborotokra nézve?

A szezon végén eldöntöttük, hogy egyesítjük erőinket és Ultras Black Force néven megyünk tovább, és kosárlabda meccseken is így fogunk fellépni.

Mennyire volt előnyös a „fúzió” és a két szakosztály támogatása?

Kicsit szar volt, amikor a város két meghatározó és általunk támogatott csapata még véletlenül sem egyezteti egymással a meccseket, de általában azért sikerült megoldani. Az mindig csodálatos volt, mikor délutáni foci és esti kosármeccsre került sor. Akinek volt hasonlóban része, az tudja mire gondolok. Tábor szinten fejlődtünk egy nagyot, már voltak füstök és kezdetleges látványok.

Voltak barátaitok ebben az időben?

Ekkor még nem, de később igen. Dombóváron jó kosárcsapat és tábor volt, velük jó kapcsolatot ápoltunk, kár hogy később megszűnt ott az egyesület. Talán ők azok, akikkel hivatalosan baráti viszony volt tábor szinten, mást nem tudok megemlíteni. Amikor a Szolnoki Olajjal játszottunk a kosár első osztályban, akkor voltak jó bulik, meg baráti hangulat. Voltunk egymás meccsein is, válogatott meccset is toltunk le együtt Szolnokon, de ez inkább személyek közötti barátság, ami a mai napig megmaradt. Egyébként több táborból is volt személyes kontakt, de nem szabad összekeverni ezt a táborok közötti barátsággal.  Például Gyenes vagy Gyürke többször hívott Vasas meccsre, voltam is, de nem volt Vasas tarján „frendsip”!

Ellenségek?

A Diósgyőr és rajtuk kívül a Kecsó kosártáborát meg csapatát nagyon rüheltük. Egyszerűen rohadt unszimpatikus volt, amit ott szurkolás címén előadtak, plusz sokat nem javított a viszonyon, hogy Tarjánba nyerték meg a bajnokságot. Azon felül az egyik játékosuk meg tőlünk az egyik srác között tettlegességig ment egyszer a „téma”. Még rendőrségi ügy is lett belőle.

A Diósgyőr elleni meccseknek anno nagy visszhangja volt? Elmondanád, hogy alakult ki az ellentét?

Egyszerű volt! Kitaláltuk magunknak, hogy nem szeretjük a Diósgyőrt. Miután ők utaztak, jók voltak és északiak, mint mi, úgy gondoltuk pont jók lesznek fő ellenségnek.

Találka?

Nagyon vártuk a hazai meccset. Kurva jó létszámú tábor jött össze (magunkhoz képest) arra az összecsapásra, de óriási pofont kaptunk, már ami az önbecsülésünket illeti. A félidőben a Diók betámadták a mi táborunkat (valszeg nem tetszhetett nekik a „Red Animals” felirat), de a mi táborunk 2/3-a elfutott. Lerohanhattak volna minket, de megelégedtek pár ütésváltással és sörösüveg dobálással, meg ment egy kis szájkarate. 6-7-en maradtunk ott 20-30 ellenében.

Ezzel vége is lett?

Nem, a meccs után még betörték a helyi járatú busz ablakait, amivel mi mentünk haza. Elég megsemmisítő volt átélni, hogy mennyire nagy arccal mentünk ebbe bele és mennyire nem voltunk egy súlycsoportban velük.

Visszhang?

Jó pár év múlva összefutottam egyikükkel és azt mondta, hogy mennyire jó kis meccsek voltak ellenünk és azt legalább ők is élvezték, nem úgy, mint az xy ellenit, meg ok, hogy nem voltunk egy kategória, de nem is voltunk ott és akkor annyira szarok….. de lehet csak jó fej akart lenni.

Következmény?

Eldöntöttük ez így szar és aki elfutott ne is legyen velünk, lejárattuk magunkat és a többi. Igaz volt még egy meccs a Szolnok elleni, ami végleg betette a kaput. Történt ugyanis, hogy jött párvendég, szurkolgattak, de semmi gond, majd néhány extraerős emberünk felment a buszukra (máig nem értem minek), ami meg nekünk nem tetszett és ennek majdnem az lett a vége, hogy egymásnak estünk. Itt dőlt el végleg, hogy akkor ezt vagy befejezzük, vagy másképp csináljuk. Úgy éreztük az Ultras Black Force mint csoport teljesen lejáratódott, így született meg a Squadre Azioni.

Mennyiben volt ez más, mint a Black Force?

Amikor az SA drapit festettük, már érezni lehetett, hogy valami jó dolog születik. Hajnalban kimentünk és nekiálltunk, szinte minden betűt más festett, színezett. Volt, aki csak hozott piát, cigit, kaját, de azt együtt csináltuk. Utána szürkületig ültünk a Kohász stadionban (ma Szojka) vártuk, míg szárad, ittunk, nótákat írtunk, olyan volt, mint valami szekta, de az ilyen napok (ez ’97) beégnek az ember agyába. Semmiért el nem cserélném.

Hogyan köszönt ez vissza a lelátón?

Még komolyabb füstüléseink és koreóink voltak, lett saját sálunk, de egy valamit mindig a szemünkre vetettek, nem jártunk sokat idegenbe, ami igaz is volt.

Mi volt ennek az oka?

Salgótarjánból nem volt könnyű! Elve kevesen voltunk, csórók voltunk, suliba jártunk és közlekedési eszköznek nem volt csak vonat. Egy kibaszott buszt szinte soha nem tudtunk volna megtölteni, vonattal meg egyszerűen nem tudtunk hazajönni. Amikor mentünk sokszor állomásokon töltöttük az éjszakát, mert nem jött semmi Tarjánba. Akkor is javasoltam a minket kritizálóknak, hogy próbáljanak már lemenni Békéscsabára vagy Tiszaújvárosba vonattal Salgótarjánból, úgy, hogy tudtad visszafelé nem jön semmi.

Ennek ellenére megjelent az SA drapi jó pár vendégszektorban?

Igen, elmentünk például Tiszaújvárosba, Szolnokra, stb. és a fasz ki volt vele, de azért mentünk. Egy Nyíregy – Salgót végig állni is vidám, de azért utaztunk ahová tudtunk. Néha megszánt minket a csapat és hazahoztak, de egy Sopront, vagy Nagykanizsát már nem vállaltunk be, mondjuk ők se hozzánk, de ez nem az én dolgom.

Kik jártak ekkor nálatok vendégségben?

Vizitált nálunk ekkor jó pár tábor III. Kerület, Dorog, Nyíregyháza, Tatabánya és természetesen a Diósgyőr.

Milyenre sikerült az újabb fellépés a piros-fehérek ellen?

Hozták az „Itt a körhinta!” kiírásukat, válaszul egy 3. Félidős cikkre, amiben megjegyeztem, hogy „gondolom most sem körhintázni jönnek” utalva az előző évi balhéra. Aztán nem lett semmi, annyi kék volt kint, hogy esély sem volt semmire, de mi sem habzó szájjal fröcsögtünk végig 45 percet, mint előzőleg.

Említetted, hogy Nyíregyházán sem volt éppen kellemes álldogálni?

Az más sztori volt. Volt egy nap, amikor Nyíregyházán előbb foci, majd kosármeccs volt a két város csapatai között. Azt gondoltuk, ha erre a napra sem tudunk egy buszt összehozni, akkor semmire. Hát nem tudtunk. Csak úgy jött össze, hogy az utazók zöme csak kosármeccsre jött, de voltunk kb. tízen, aki a Stécét is akarta látni. Ebből az lett, hogy a város szélén leugráltunk a buszról és rohantunk ki a stadionba, de kb. szünet után értünk ki. A drapikat már ki se raktuk, csak elnyomtunk egy füstöt és néztük, hogy itt vajon miért szidnak minket.

Lett valami az esetből?

A meccs után megtalált minket a hazaiak egy része és be is szedett egy tagunk pár fülest, de annyi volt és nem több, majd így mentünk kocsmázni, ahol belebotlottunk a Mastiffsba, akikkel békésen eldumáltunk, ők mondták, hogy kosáron ne számítsunk semmi jóra, mert a helyi klubvezetők megkérték a Keleti Front tagjait, hogy menjenek már ki, mert tuti lesznek vendégszurkolók és ne legyen már nekik hazai pálya. Különben is, mi egy ritka bunkó paraszt tábor vagyunk (imádom, ha dicsérnek).

Most már nagyon érdekel mi volt a kosármeccsen?

Kijött a Front  „Sieg Heil! Sieg Heil! Megbaszunk te nigger” felkiáltással, amelyet az afroamerikai légiósunknak címeztek. Egyébként semmi extra nem volt, mi szarok voltunk, ők leszartak minket, aztán ment mindenki haza.

Visszavágón?

Mi nagyon vártuk a visszavágót, hogy mi lesz nálunk, de egy nagy sörözés és néhány Borsod megye szépségeit kihangsúlyozandó nóta közös eléneklése után más irányt vett a kontakt. Arról már nem is beszélve, hogy a Keleti Front üdvözölte, hogy nálunk is jelen volt a radikális patrióta nézet.

Balhék?

Az egyik legnagyobb a Tatabánya ellen volt, ahol nagyon egyoldalú bíráskodás meg az ő pofázásuk eredményezte, hogy meccs után le lettek rohanva. Többen elfutottak, aki nem az viszont kifeküdt még sálat is vesztettek. Volt még egy Kecsó elleni meccs, ahol viszont a játékosok voltak ritka gusztustalanok, így a lakótelep mellett megvártuk a csapatbuszt és némi kőzáport rájuk zúdítottunk. Nem voltunk egyébként egy balhés brigád, de tudtunk ritka gusztustalan módon szurkolni, ha az ellen megkívánta, csarnokban főleg.

A Stécének volt egy remek kupaszezonja, amikor Újpestre szép számmal toppantatok be?

Igen, elvoltunk szépen, ám egyszer a Stécé elkezdett menetelni a kupába és meg sem állt az elődöntőig. Újpest idegenben, villanyfény! Nem hittük el. Ekkoriban nem sok tábor járt a Megyerire, mi meg mehettünk, megmutathattuk magunkat, ráadásul ki-ki meccs volt. Meg is töltöttünk egy Roburt, meg egy sárga Ikarust (reggeli munkásjárat), becsempésztünk egy füstöt, pénztárgépszalagokat és konfettit, majd „gégerákig” toltuk. A csapatunk 75. percig partiban volt, a végén mindenki elismerően nyilatkozott, nekik csak egy meccs volt, nekünk A MECCS VOLT!

Folytatás?

Jó kis csapatunk volt. Az MK elődöntőt követően szépen menetelt a másodosztályban. Nyilván érdekelt mindenkit az eredmény, de valahogy másodlagos volt. Jóban voltunk a játékosokkal, az edzői stábbal. Kiemelném Szojka Feribácsit, aki egy ikon, egy legenda, meg az a Kis Karcsi volt az edző, aki a Pakssal rakott le az asztalra, de sorolhatnám a játékosokat, mindenkit szerettünk, iszonyat jó arcok voltak. Még egy edzőmeccset is összehoztunk! Utána zsíros kenyér, fröccs, sör, beszélgetések. A mai napig messziről köszön bárki, ha összefutunk. Az is, aki iskolaigazgató lett, vagy aki a megyei szövetségben dolgozik, de az is, aki eltávolodott a focitól.

Maradtatok az NBII-ben?

Igen, abban a szezonban a 3-4. helyen voltunk, végül harmadik lett a csapat, ami akkor feljutást ért. Azt nem tudom leírni, azt az érzést nem lehet leírni, de kívánom mindenkinek, csak egyszer legyen hasonlóban része. Ahogy futott ki hozzám a volt iskolatársam, mert ő akkor az SBTC-ben játszott és oda adta a mezét, bevallom folyt a könnyem. Utána persze mindenki egy szál faszra lett vetkőztetve az ereklyékért, majd hajnalig ittunk, mint egy falusi lagziban, de mindez csak 24 óráig tartott.

Mi történt?

Másnap az MLSZ bejelentette, hogy visszaadja a Szegedtől nem is tudom miért elvett pontokat, így ők 3, mi 4, vagyis ők feljutottak, mi nem. Vigasztalt, hogy legalább a Szeged volt, de aztán beszartak egy fél év alatt és visszaléptek….. A legenda szerint megkérdezték a mi vezetőségünket, vállaljuk e, de nemet mondtak, sőt, anyagi okok miatt nem is az NB2-re, hanem az NB3-ra neveztünk.

Hogy festett ekkoriban a tarjáni lelátó focimeccsen?

Az ekkor működő SA-n kívül volt egy East Side Sector nevű csoport meg a Fedayn, de hamar behaltak. A Squadre Azioni élt és virult, tele voltunk tervekkel, csak a csapatnak nem volt normális vezetősége, így mi is egyre komolytalanabbra vettük. Mentünk mindenhová az NBIII-ban, a mag megvolt, de néha szánalmas produkciók sikeredtek.

Mesélj?

Volt, hogy Karcagra olyan talaj részegen érkeztünk, hogy szó szerint a vonatablakon másztunk ki. Az első félidő végére mindenkit elő is állítottak a kékek. Ebbe belejátszott az is, hogy a szezon felénél még azt is eladták, aki hírmondónak maradt. Az ifi csapattal még az NB3 is sok. Itt el is érkeztünk oda, hogy megye 1 és az SA csoportját lejegeltük.

Hogyan tovább?

Ekkor már Extremly Brutal, meg Boogie Boys drapikkal mászkáltunk, de a megye egyben lévő nihil szépen felőrölt mindenkit. Tanulás, munka, család, külföld, teljesen szétesett a brancs. Néha összefutottunk koncerteken, fővárosi csapatok vagy a válogatott meccseken. Közben az egyesület is kínlódott. Előbb egyesült az Öblösüveggyárral, majd mindenféle szerencsevadász (Újpestieknek biztos mond valamit a Puebla, meg Sólyom neve?), meg tao harcos alakok jöttek. Telt múlt az idő, szépen rohadt el több évtized munkája, amikor is az épp aktuális vezetőség és az önkormányzat feltalálta, az lesz a tuti, ha eladják az egyesületet tokkal vonóval. Lett új tulaj, a DVTK!

A lelátón akkor szünet?

Nem igazán. A mindeközben felnövő lelkes fiatal generáció és néhány kosármeccsre járó Súlytólég tag létrehozta a Palóc Urak nevezetű csoportot. Lelkesek voltak a srácok, főleg mikor a többnyire helyi fiatalokból álló SBTC helyi edzővel vereség nélkül behúzta a megye egyet és készültek az NB3-as osztályozóra a Ménfőcsanak ellen.

Benneteket is megmozgatott a dolog?

Tök jó volt, még bennünk is feléledt a lelkesedés, elő is másztunk egy SA Veterani drapiva. Szép létszám idegenben, tömött lelátók itthon. Persze, hogy elbuktuk, de az MLSZ szeret variálni, így NB3 lett a dologból.

Jelenlegi helyzet?

Azóta is tart a liftezés az nb3 és a megye 1 között. Már követni sem tudom hányszor estünk ki, de mindig valaki visszalép és indulhatunk. Idén is papírforma szerint kiestünk, de már most azt számolja meg beszéli mindenki, ha ez visszalép meg feltöltési sorrend, meg legjobb 17., meg apámfasza! No, én ettől rosszul vagyok.  Milyen sport az, amikor asztalnál dől el bármi is? Persze jobb a megyei focitól az nb3, de akkor is, ha szar vagy „szervusz, próbáld újra” itt meg……

A lelátón, hogy élitek a mindennapokat mostanság?

Ami a lelátó részét illeti, a Palóc Urak csoport él és virul! „Dolgoznak a fiatalok”, járnak idegenbe, szurkolnak, piróznak (most kapott az egyesület 1 millás büntetést a Bmlsz-től). Mi már háttérbe vonultunk.

Miért?

Egy mondattal ismertetve az okokat: generációs ellentétek.

Bővebben?

Én szeretem őket, jó arcok, ráadásul szurkolók, de sok olyan dolog van, ami az én elveimmel, nézeteimmel, gondolkodásmódommal teljesen ellentétes. Miután azt mindig is vallottam, hogy a tábor akkor működik, ha a többségi akarat az irányvonal, így az kell legyen, amit ők gondolnak erről. Viszont történtek és történnek olyan dolgok, amik nálam lebaszták a biztosítékot. Én ezt elmondtam nekik, amiben csak tudom, támogatom őket, persze csak, ha igénylik! Amikor olyan a helyzet ott vagyok, viszem a kis drapimat, vannak viszont dolgok, amit nehéz tolerálnom, de lehet ez mindennek a  rendje, elvégre generációváltás sok helyütt volt és van.

Térjünk vissza egy kicsit a kosárra. Feljutottatok, mi történt ezután?

Nekem ugye örök szerelem…… A 90-es évek elején feljutott a csapat, mi meg ugye fiatalok voltunk és élveztük az együvé tartozást, meg a szélsőségeket, mint a nemzeti radikalizmus.

Mi történt a második vonalban?

Első körben a Szombathely megnyerte a bajnokságot, majd sorban a többiek is Pécs, Kecskemét, Dombóvár, MAFC, Sopron, de ez nekünk sajnos sehogy nem sikerült.

Mi volt a gond?

Az akkori SKSE önálló egyesületté lett és mindig nagy tervekkel vágott neki a szezonoknak, de semmi nem jött össze. Változott a csapat neve is SKK-ra, aztán SFSK-ra (fekete sasok) és a színek is cserélődtek, hol kék-fehér volt, hol sárga-zöld, hol piros-fekete. A vezetőség is változott, hol ez volt az elnök, hol az, most egyébként megint SKSE a csapat neve.

Ennek ellenére kijártatok, csináltátok?

Igen, mert mindig jó kis csapatunk volt, de mindig hiába kergettük a feljutást, nem jött össze. Igazából a város soha nem állt az egyesület mögé. Fusztráló volt, de maradtunk mindig lelkesek.

Mi vetett ennek a lelkesedésnek véget?

Az teljesen modernkori sztori. Az akkori elnökúr fogta és elvitte az egész csapatot Egerbe. Ott azonnal megnyerték a bajnokságot és első osztályúak lettek. „QURVÁRA ÉLVEZTÜK!” Viszont egy szezon után behalt ott is az egész projekt.

Mi maradt nektek?

Salgótarjánban pár fiatal sportszerető alsóbb szinten üzemeltetett egy csapatot, ez volt a Beszterce KK (ez Salgótarjánon belül egy városrész). Ők szépen elvoltak, majd elkezdtek előre lépkedni, mikor is visszatért a volt elnök, meg az élet is a lelátóra, de ekkor már lezajlott egyfajta generációváltás a táborban.

Nem volt ebből gond? Mármint a visszatérő elnökből?

Akkor nem, mert mindenki inkább a balos városvezetést szidta és tette felelőssé a történtekér.

Hogyan szerepelt a csapat?

Jól. Addig-addig meneteltünk, hogy az első osztályba jutásért játszottunk a Soproni Egyetemmel. Nagyon jó létszámban voltunk otthon és idegenben is jelen, majd a harmadik meccsre semleges helyszínen, a Honvéd pályán, a Dózsa György úton került sor. Persze nem jött össze, de olykor a sors kárpótol, mert a SMAFC nem vállalta az első ligát, így végül mégis csak mi kerültünk fel.

Említetted a generációváltást. Milyen volt ekkor a tábor?

Egy rakás lelkes fiatal és egy csomó még fiatalabb, meg mi az idősebb generáció alkottuk a tábort. Soha nem látott létszám (szögezzük le azonnal, hogy a mi szintünkön), óriási lelkesedés! Tarján az első osztályban! A fiatalok Súlytólég Brigád néven alakítottak csoportot, míg mi nem akartuk az SA-t édes álmából felverni, így lettünk Nyomorultak.

Milyen volt az első osztály?

Szurkolói szempontból qrva jó volt, sport szempontból már nem annyira. Mivel az hamar kiderült, hogy egy visszalépés miatt ki nem eshetünk, ez rányomta sok mindenre a bélyegét, de leszartuk. Ahová tudtunk mentünk, hozzánk is érkeztek Zegről, Szombathelyről, Körmendről, Szolnokról, Kecskemétről tábor, nagy hangulat volt a lelátón.

Kapcsolatok ezekkel a táborokkal?

Teljesen normális, a Szolnokiakról már szóltam, de a Falcosokkal is tök normálisan elbeszélgettünk, semmi tűz. Egyedül a Körmend meccsen volt affér. Történt ugyanis, hogy az MTE Ultras egyik tagja meg közülünk egy srác bekóstolták egymást ( persze egy Fradi UTE ellentét volt a szikra) , bár előzőleg egyikük már odajött szólogatni, „ nahát nincs is köztetek cigány” stb., de mivel full részeg volt nem érdekelt senkit. Szóval lejátszották 1 az 1-ben, majd jött a „szeku” meg a kékek és ki lettek hajítva. Csakhogy körmendi részről még mentek 4-en és Ricsi haveromnak 5 ellen már nem volt esélye, miután mi „jó balfasz” módjára lemaradtunk. A visszavágóra kétszer indultunk el, egyszer havazás miatt egyszer nem tudom miért lett elhalasztva.  Következő szezonban meg az MTE Ultras nem jelent meg nálunk.

Következő szezon?

A második szezonnak már úgy mentünk neki, egyértelmű esélyesei vagyunk a kiesésnek, de rajtunk nem múlhat semmi. Nem is múlt, de hamar eldőlt, hogy szarból nem lehet várat építeni, az anyagiak meghatározták a játékosállományt. Ennek ellenére mi mindenkit nagyon tiszteltünk, aki felvette a mezünket és megtett mindent, attól függetlenül milyen volt a tudása. Még a légiósokkal is baráti volt a kontakt. Játszott nálunk orosz, szerb, horvát, tatár, amerikai, illetve volt válogatott hatalmas játékosok, mint Berkics Laci vagy Farkas Attila.

Emlékezetes sztori?

Történt, hogy az utolsó meccsünkre Debrecenbe került sor. Mi meg elhatároztuk, búcsúzunk szépen, ezért megyünk. Készítettünk egy „Életünk a zakózás” kiírást, meg mindenki hozta otthonról a legtrógerebb zakót, ami létezik (lila, zöld, kockás, halszálkás stb.). Csakhogy mikor kb. 15 kilométerre voltunk Debrecentől felhívtak a vezetőségtől és közölték nem állnak ki, úgyis minden mindegy és a játékosoknak is elegük van az egészből. Le voltunk forrázva, de felhívtam a csapatkapitányt és elmondtam, hogy mi itt ülünk a buszon és le fogunk menni, mert szépen szeretnénk búcsúzni és különben is? Azt válaszolta, ha ti így álltok hozzá, akkor mi kifutunk a parkettre és lejátsszuk az utolsó meccset. Óriási tisztelet és a mai napig tartó jó viszony van köztünk ezért.

Hogyan tovább?

A következő években a másodosztályban vitézkedtünk, amit egyszer meg is nyertünk, de a vezetőség nem vállalta a feljebb lépést. Aztán ahogy lenni szokott szépen morzsolódott fel a brigád, munka, család és nulla sportérték…..  A vezetőséggel is volt egy időszak, amikor nagyon megromlott a viszony. Nem mentünk be, aki igen az nem szurkolt. Üres volt a szektor. Szóvá tettünk néhány dolgot, azt mondták, menjünk könyvtárba, ha nem tetszik. Erre született egy kiírásunk, amelyet a megyei könyvtár előtt mutattunk be.

Jelenleg hogy álltok?

Egyszer csak egy szerb arc lett az edző, nem mellesleg Delije tag és rögtön kérdezte, hol a tábor? Tarjánban mindig volt, így nem jó. Szeretett volna beszélni velünk, menjünk vissza, mert ez nagyon fontos és a többi. Igazság szerint hiányzott nekünk is, így a következő szezontól ismét mentünk, és azóta is vagyunk, kisebb-nagyobb szünetekkel, hol a másod, hol a harmadosztályban.

Régi idők focija? Mesélj egy kicsit a korábban oly pezsgő salgótarjáni sportról.

Rengeteg egyesület és csapat volt. Régen minden gyárnak, üzemnek, részlegnek volt csapata. A kohászati üzemé az SKSE, majd Bányagépgyár, de ott megszűnt még a pálya is. A Tűzhelygyár is elenyészett, a Síküveggyárból Salgglass lett és az NB2-ig vitte, aztán fúzióra lépett az SBTC-vel az egykori pályáján ma már egy Hitgyülekezetes iskola van, míg az Öblösüveggyár pályája helyén edzőközpont épült. A Volán, majd Baglyasalja NB3-as együttese is megszűnt, a pálya még áll, de nincs ott már semmi. Az Ötvözetgyár (Zagyvaróna) pálya még megvan és az egyesület is létezik, de nincs csapat. A Forgách úti pálya számomra érdekes, mert rohadtul nem emlékszem, hogy az eredetileg nem a Tűzhelygyár pályája volt e? Azt tudom, hogy az Öblös játszott ott utána, mert az füves volt, míg az övék eredetileg salakos. Ez a pálya még áll, sőt Építők néven egy megye egyes csapat játszik ott. És ugye ott van még a szeretett SBTC, amely végig dacol az elemekkel.

Más sportágak?

Építők néven férfi kézicsapata is volt a városnak, egy betonos pályán játszottak, de abból játszóház lett a gyerekeknek. Az akkori elnök miatti nagy összeveszések vége az lett, hogy Strandépítők néven van egy csapat, jelenleg a 2. osztályban, de ma már csarnokban játszanak. Volt röplabda is SRK néven és pár évig vitézkedtek a második osztályban. Érdekesség talán, hogy a komcsi rendszerben volt egy STC (Salgótarjáni Torna Club) nevű gyűjtőtégely, amibe mindent beleöntöttek, így volt egy csomó szakosztály boksz, vívó, meg apámfüle. Ez piros-fekete volt, az SBTC fekete-fehér, viszont azt kevesen tudják, hogy a városunk színe fekete-szürke.

Más sportokra kijártál? Kijártatok? Volt tábor kézi vagy röplabda meccsen, esetleg az SBTC-től külön focimeccsen?  

Röplabdán voltunk párszor, de senkit nem ragadott magával a sportág. Kézilabdára járnak a fiatalok, mikor hogy. Voltam olyan meccsen (mint néző) mikor volt ellentábor, de hazai nem. A csapat most jól szerepel, azt „csiripelik” komoly tervek vannak, akár merészebbek a másodosztálynál is. Kíváncsian várom.

Külföldi meccsek? Juvéval? Válogatottal?

Külföldön én csak Juve meccsekre jártam, örülök, hogy ez  megadatott. Sajnálatos hogy a hazairól ki van tiltva a tábor…

Fradi meccsek mostanság?

Az emlékezetes másodosztályba száműzés után egy szezont még jártam, a második ilyen szezonban már alig, azóta meg szinte egyáltalán nem. Ha megyek, akkor is, mint néző, csak követem az eseményeket.

Válogatott meccsek?

Régen rengeteget jártunk. Örök emlék a románok, olaszok vagy a németek elleni meccs! Mostanában  kevesebbszer, de amikor időm engedi, akkor megyek, megyünk, legutóbb az angolok elleni hazain voltam kint, de a többiek megjárták az EB-t is.

Általános vélemény a magyar fociról és lelátóról?

Ott kezdődik, hogy az állami szerepvállalás jó e vagy rossz. Jó, mert stadionok épülnek, szépülnek, dől a pénz, vannak eredmények (még ha nem is világraszóló). Rossz, mert gyökértelen múltatlan dolgok másznak elő a semmiből, nagy múltú dolgok sorvadnak el. Unalomig lerágott csont, minden fórumon, mindenki beszélt már erről, kinek hol lenne valójában a helye. Ezt is ugye érzelmek alapján ítél meg mindenki, de Mi ultrák vagyunk, ki a  tököm legyen szenvedélyes, ha nem Mi…

SVSE?

A Salgótarjáni Völgyváros SE ötlete onnan jött, hogy van a környezetemben több olyan ember, aki él-hal a sportért és a labdarúgásért és energiát és pénzt is áldoznak erre. Egyszer csak jött egy gondolta egy saját egyesületről, már csak azért is, mert a mi elképzeléseink mások voltak…..

A gondolatot tettek is követték?

Igen. Horváth Szabolcs barátom, aki az egyesület elnöke régóta dolgozik női futsal vonalon, Matyi férfi vonalon, én meg qrva lelkes vagyok……. Szóval ez a két szakosztály adott volt. Első évünkben (azaz idén) a fiúk a megyei bajnokság bronz érméig jutottak, a lányok viszont taroltak. A Pest megyei futsal bajnokság mellett megnyerték a Nógrádi Kispályás bajnokságot is. Rendkívül büszkék vagyunk rájuk.

Merre tovább?

Az hogy merre tovább nehéz megmondani. Minarik Ede ugye azt mondta „Kell egy csapat!”, mi azt mondjuk „Kell egy pálya!”, ha az összejönne, akkor lehetne merészebb álmokat szövögetni.

Engem érintő kérdés következik. Debrecent már említetted egy emlékezetes túra kapcsán, most azt kérdezném más sztori a városról, vagy a város reprezentáns csapatáról a DVSC-ről?

Mindig semlegesen viszonyultam a Loki táborhoz, csarnokban kifejezetten szerettem nézni, hallgatni a debreceni szurkolást. Viszont az nagyon bennem maradt, milyen szar lehetett nem a saját városodban játszani a  BL csoport meccseket. A másik ilyen „emlékkép” Komcsi tragikus halála. Felfoghatatlan a mai napig. Van szerencsém pár embert ismerni, levelezés stb. útján, de kb. ennyi.

Zárszó?

Tudom sokaknak gáz az állandó nosztalgia, de nekem ez a zsoldosokra épülő magyar foci az! Ma már azon is jót mosolygok, mikor eszembe jut, mi voltunk az „iskolázatlan náci csürhe”. Szeretném jelezni, lett belőlünk mérnök, tanár, több főiskolát végzett ember, cégvezetők, katolikus pap (!), magas beosztású emberek, de minimum egy tisztes családapa.

Köszönöm! Igazán jó volt átélni az elmúlt majdnem negyven évet nógrádi szemmel! Kívánom neked, nektek és a magyar labdarúgást szeretőinek, hogy Kisvárdák, Gyirmótok és Felcsútok helyett végre egy jó Salgótarjáni BTC-t láthassunk az NBI-ben. Kosár és kézi szinten is minden jót kívánok, hisz tudom, mennyi élményt tud adni, ha a városban működik egy jó csarnokcsapat is, akik a sivár labdarúgóidények alatt egy-egy kisebb részsikerrel is sok erőt tudnak adni a sport és a lelátó szerelmeseinek. Az SVSE-nek kívánok sok sikert és magasabb osztályt, plusz hazai pályát a lehető leghamarabb.

hancsi78

Képek: Péter Paczo Hernádi / Horváth Tamás / Sándor Mihály / Almási Szabolcs / Bob / Kisalföld.hu