Újratöltve - ETO on tour Debrecen

 ETO on tour Debrecen (1991-2026)

A szervezett szurkolás magyarországi térnyerése előtt a vidék egyik nagy szurkolói fellegvára Győr városához volt köthető, mint ahogy a legsikeresebb vidéki egyesület is a Rába ETO csapata volt. Debreceni szempontból nem volt nagy visszhangja a győri zöld-fehérek vizitjeinek, jöttek, láttak és többnyire 1-1-et játszottak a Vágóhíd utcában, vagy a Nagyerdőn. Szurkolói szempontból nem volt ezeknek a találkozóknak komolyabb tétje és a mindenkinek kedvező döntetlen nem is korbácsolta túl a két tábor lelkesedését, így nagyon fel sem paprikázódtak egymás ellen a felek. A két csapat egyébként közel hasonló utat futott be az első világháborúig, vagyis az ETO is a körzeti bajnokság egyik meghatározó gárdája volt nyugaton, mint a Debreceni Vasutas keleten. Aztán az NB-s rendszer bevezetése után elkezdett mind a két gárda kapaszkodni az első osztály irányába, ami az ETO-nak pár évvel hamarább sikerült mint a DVSC-nek. 1943-ban került sor az első találkozóra a két gárda között, amely emlékezetes marad, hisz az osztályozó csoportmeccsen a Győr 7-0-ra ütötte ki a Debrecent. A visszavágón született 4-2-es debreceni siker csak gyenge vigaszt jelentett az odavágó csúfos vereségére, viszont a többi meccs eredményét is figyelembe véve, a debreceni gárda jutott fel a legjobbak közé, amely tény már igazi gyógyír volt a cívis drukkereknek. A következő évben félbeszakadt a bajnokság, mert a háború elérte Magyarország területét is, de az 1945-46-os nagy „Országos Bajnokságban” mind a két csapat bejutott, csak a csoport volt más és a rájátszásban sem találkoztak a felek, mert a Győr nem tudta beküzdeni magát a legjobb tízbe, a Debrecennek viszont sikerült. A negyvenes évek végén azért három szezont együtt töltöttek a legmagasabb osztályban, majd a DVSC alacsonyabb szintre ereszkedett és csak a hatvanas években volt újra randevú, de abban sem sok köszönet volt a Lokinak, mert ismét egy hetest kaptak, de ezúttal hazai pályán, a közben már Győri Vasas ETO néven szereplő Rába-parti alakulattól. Az ETO magyar bajnok lett, a Loki meg visszaereszkedett a másod, majd a harmadik vonalba, azaz nem volt találka a két fél között egészen a hetvenes évek végéig, amikor az egyesített DMVSC fogadta a Rába ETO csapatát. Így érkezünk el a bevezető pár mondatban taglalt nyolcvanas évekig, a nagy Rába ETO csapatáig és vele az igen nagy létszámú zöld-fehér táborig, a látszólag megbeszélt 1-1-es döntetlenekig, és a szervezett szurkolócsoportok megjelenéséig, tehát az 1991-es esztendőig. Akkor ugyan még egy osztály választotta el a két csapatot és szurkolótáborát, de eljött 1993 ősze, amikor Debreceni Vasutas újra az NB I-be jutott és sor kerülhetett az "ultra korszak" első nagyerdei találkozójára.

1993. október 30 volt ez a dátum, de mindössze negyvenen (akkori becslések) jelentek meg a keleti blokk közepén, a hazaiak között. Két szimpla zöld-fehér molinó volt csak velük, a győri csoportosulások láthatóan nem voltak jelen, és akik elutaztak, azok sem szurkoltak a meccsen. A két fél nem nagyon érdeklődött egymás iránt, így a semlegesség jegyében telt el ez a randevú.

1995-ben már jobb létszámban jelentek meg (szintén korabeli visszaemlékezésre alapozva) és a zászlóparkjuk is komolyodott. A kipakolt két molinó már nem csak szimpla zöld-fehér volt, hanem az egyik csíkos, a másik pedig kockás, ami lényegesebb, hogy a Green Lions is megjelent (drapi nem került ki) a vendégszektornak kinevezett részen, viszont hiába formális "arca" a győri tábornak, hiába lett jobb a létszám és alakult kedvezően a meccs (2-1-re nyertek) pokoli hangulat nem volt a soraikban és a hazaiak provokatív rigmusainak sem nagyon ültek fel.

Sajnos 1996 júniusára nem mentették ezt a „jó” formát és mindössze 20 győri volt a vendégben zászlók és szurkolás nélkül. A csapatuk harmatgyenge volt abban a szezonban és a kiesést jelentő 15. helyen végeztek, de szerencséjükre az MLSZ épp létszámot emelt, így maradhattak.

A szerencsés bennmaradás ellenére nem jöttek nagy lázba és 1997-ben a tavaszi nyitófordulóban mindössze negyvenen voltak az Oláh Gábor utcában. Egyetlen zöld-fehér zászlót akasztottak ki a hátsó kerítésére, majd ülve, csendben végignéztek egy álmosító 0-0-át.

Megjegyezendő, hogy kisebb létszámú vendégtábor esetén sokszor kinyitották a nekik szánt szektort is a hazaiak előtt ebben az időszakban. Akkor még csak a nagyobb, rizikósabb meccseken volt komolyabb biztosítás és elkülönített szektor. A győriek érkezése esetében is gyakran hazaiakkal volt tele a vendég, így az utazók létszámának megbecslése nem volt egyszerű feladat és sokszor emiatt nem is került ki zászló a vendégben, mert nagy kockázat volt benne, hisz bárki bemehetett közéjük és alacsony létszámú megjelenés esetén esélytelen volt megvédeni azt.

1998 májusában a főbb győri csoportok ugyan nem bontottak zászlót, de a Borsodi Green Tigers megjelent és mellette egy Hajrá ETO! és egy Hungary – Győr lepedő is kikerült. A 100 körüli létszámukkal sem volt gond, a szurkolást viszont nem erőltették.

Még ebben az évben, de már az új szezonban is utazniuk kellett Debrecenbe. Egy nagy busszal jöttek, ám az jelentősen késett. Az idejében érkezőkkel együtt mintegy hetvenen lehettek a vendégbe, viszont meglepetésre egyszerűen csak leültek és nézték a meccset. A góljaik után megrázták egy kicsit az öklüket, talán még egy „Hajrá ETO-t!” is megeresztettek, de ennyi és semmi több. Zászlót egyet sem hoztak magukkal.

Tavasszal a Magyar Kupa elődöntőjében is ugyanez volt a párosítás és győri drukkerek létszáma is ugyanakkora volt a vendégszektorban, de mégis mennyivel másabb volt ez a találkozó. Eleve hétköznap jöttek ennyien (oké, tudjuk, ingyenbusz), mondjuk most késtek egy negyedórát, ami pont elég volt ahhoz, hogy ne lássanak egy találatot sem (2-0-a Lokinak) a meccsen. Viszont a nagy busszal most az aktív állomány utazott, így kikerült a Green Lions, Wild West Győr, Arrabona 1997 transzparense brit, déli és angol zászlókkal, és egy nagyobb csíkos lengetőst is bevetettek. Ami még fontosabb szurkoltak, és az első félidő hátralévő részében le se akartak állni, pedig nem nekik állt a meccs. A második félidő elején egy ETO címeres nagy zászlót húztak a fejük fölé, majd ugyanolyan intenzitással szurkoltak, mint korábban. Nem is hagyták abba a lefújásig és még utána sem, mert a vereség és a kiesés ellenére a csapatukat éltették még percekig. A hazai oldallal nem volt különösebb gondjuk a nap folyamán és megjegyezendő, hogy ilyen jó fellépésük még nem volt Debrecenben.

1999 augusztusára nem tudták átmenteni ezt a jó formát és alig negyvenen érkeztek két angol zászlóval és egy Hungary – Győr drapival. A csoportok drapijai távol maradtak, de legalább volt szurkolás, igaz igen változó intenzitással. A hazaiakkal egész komoly szócsatába bocsátkoztak, aminek nem sok értelme volt, lévén a meccs után semmi nem történt.

A 2000-es kvalifikációban nem egy csoportba került a két gárda, de mind a ketten sikeresen kivívták az első osztályban maradást, így novemberben már utazhattak a győriek ismét Debrecenbe. Negyven körüli létszámmal érkeztek, de most a csoportok (Wild West, UCSK, Borsodi Green Tigers) kisebb lepedői kerültek ki. A szurkolásuk nem volt egetverő, de azért néha egész jól belejöttek az éneklésbe. A hazai oldallal megint csak verbális eszmecsere volt a meccs alatt, utána semmi.

A 2001-es alapszakasz második meccsére csak 15-en érkeztek a Borsodi Green Tigers vásznával, majd jóval később az UCSK is kikerült. Összesen lehettek vagy 40-en a vendégben. Szurkolni nem sokat szurkoltak, de a hazaiaknak bőszen mutogattak, így nem csoda, ha Ebesen utolérte őket pár hazai kocsi és megkérdezték mire volt ez jó?

A rájátszásban mind a két csapat az alsóházba került és az utolsó fordulóban, egy tét nélküli meccsen csaptak össze, amelyet a DVSC 4-0-ra megnyert. Talán a tétnélküliség, talán a közöny, talán az őszi debreceni rajtaütés, vagy ki tudja miért, de szinte senki nem volt a vendégszektorban.

Ez a hozzáállás annyira megtetszett nekik, hogy a következő szezonban sem érkeztek az alapszakaszbeli meccsre.

A rájátszásban sem vitték túlzásba és csak tucatnyi ember álldogált a Borsodi Green Tigers drapija mögött.

2003 októberében ismét a távolmaradást választották és a Téli Teremtorna debreceni döntőjére sem érkeztek. Ez egy nagyon gyenge periódus volt részükről. A rájátszásban külön „házba” került a két csapat, így az újabb „nem utazós” blama ezúttal elmaradt.

2004 augusztusában sem jelentek meg, pedig az MLSZ visszatért az alap bajnoki rendszerre, így mindössze egy bajnoki meccset kellett volna letudniuk Debrecenben. Nem tették, nem utaztak el és kihagyták az újabb téli teremtornát is a következő év elején. * Pontosabban megjelentek a bajnoki meccsen, de az MLSZ vagy a DVSC telepakolta a vendégszektort gyerekekkel, így a vonattal utazó két fő nem tette ki az UCSK vásznát.

A jeget 2006 márciusában sem törték meg és újra üresen hagyták a vendégszektort az Oláh Gábor utcában.

A következő szezonban már jöttek tucatnyian, de csak pár mez, sál jelezte, hogy melyik csapatért lelkesednek, szurkolni nem szurkoltak, zászlókat sem hoztak.

2007 július végén is hozták ezt a nem éppen acélos létszámot, de most egy pici zöld-fehér molinót legalább a kerítésre tettek.

2008 májusában a tavaszi Ligakupa döntőben is utazhattak volna a Hajdúságba, de ezúttal sem tették, de ezt senki nem fogja soha felróni nekik, lévén nagyon kevés brigád tette magáévá a harmadik számú sorozaton való aktív megjelenést.

Pont egy év múlva lett volna az újabb vizitre lehetőség, de ezúttal is csak egy kocsival jöttek, nem szurkoltak, de legalább állva tekintették a meccset, ami egy fokkal jobb mint az üllő szurkolók.

Ismét volt egy évük, hogy felkészüljenek egy kis keleti utazásra és végre gatyába rázták magukat. Ez megtörtént és 2010 májusában már megfelelő létszámban és külsőségekkel toppantak be az Oláh Gábor utcába. A dolog szépséghibája, hogy a bronzra hajtó csapatuk dobta össze a buszra valót, de legalább kaptak az alkalmon és utaztak. Mint általában a nagyobb létszámú utazásaik esetén most is késtek, nem is kicsit, az első félidőt szó szerint nélkülük rendezték, de aztán nagy dirrel-durral elfoglalták az vendégszektort az ultrák és az azon kívüliek. Összevissza olyan nyolcvanan lehettek és a kihelyezett zászlók számában csúcsot döntöttek. Kint volt az UCSK két lepedője, az UBAS, Zöld Stílus Szurkolói Csoport, Infinite Győr, Youth Unity, Etosokk transzparens és egy ETO feliratos magyar lobogó is. Látványként pár kisebb rudast is meglengettek és egy „Boldog Szülinapot!” kiírást is kifeszítettek valakinek. A szurkolásuk jó, hangos és folyamatos volt, a döntetlennel pedig elérték, hogy az első három hely sorsa az utolsó fordulóban dőlt el ebben a szezonban. Kár, hogy csak 45 percre érkeztek.

Az újra életre keltett téli teremtorna debreceni döntője most sem hozta őket lázba, ami nem csoda, mert csak a B csapatuk érkezett, az A csapat az esemény alatt már rég Törökországban edzőtáborozott.

2011 áprilisában csak 10-en vállalták be a hajdúsági túrát, ami nagy szó, mert épp náluk és épp akkor rendezték a női kézilabda magyar kupa négyes döntőjét, amiben az ETO is érdekelt volt. A 10 fő hozott magával jó pár zászlót: UCSK, UBAS, Ultras Győr és egy DAC címeres Nyárasd lepedő, valamint egy Győr feliratos magyar trikolór is kikerült. Az alacsony létszámuk ellenére szurkoltak a meccsen és az egyenlítő góljuk után a kerítés tetején csüngtek. Valahogy így kellene ezt csinálni alacsonyabb létszám esetén.

2011 októberében minden csúcsot megdöntöttek és a bajnoki aranyra hajtó csapatukat mintegy 800-an kísérték el Debrecenbe. Persze a klub most is besegített, de ezt már fel se kell venni, annyi, hogy a miskolci ingyen buszoztatást most azzal fejelte meg a klubjuk, hogy a belépőket is kifizették a vendégszurkolóknak. 11 buszt adott a klub, de azért voltak, akik magánúton tudták le a túrát. A rendőrök háztól-házig kísértek a konvojt így béke honolt az út alatt. A magas létszám miatt a beléptetés kissé lassú volt, de a kezdésre beért mindenki. A kerítést teljesen kidekorálták, előre kikerült az UCSK, UBAS, Green White Ultras, Infinite Unity, Youth Unity, Zöld Stílus Szurkolói Csoport és pár kiegészítő lepedő, míg oldalra az Etosokk és egy Nyúl feliratú magyar zászló. A meccs elején az egész szektor megdörrent, de a későbbiekben csak egy 150-200 fős magot tudtak rávenni a szurkolásra. Folyamatosan csak egy 70-80 fős aktív brigád énekelt, viszont ők kitettek magukért. A GWU egy és kétrudast is bevetett, illetve egy nagyobb zászlót is mindig a fejük fölé rángattak a Zöld Stílus műhelyéből. A második félidőben alábbhagyott a lelkesedés és az utolsó negyedórában mozgatták csak át a szektort újra, amúgy csak szócsatát vívtak a szomszédos debreceni szektorokkal és nézték a csapatuk aránylag sima vereségét. Kiemelkedő létszám mellett, nem volt ez rossz fellépés részükről.

2012-ben a bajnoki nyitányra érkeztek Debrecenbe, mintegy hatvanan az UCSK, Green White Ultras, Zöld Stílus lepedőkkel és pár kiegészítővel: Győr, ETO-címer, szimpla zöld-fehér zászló. Nem mutattak egységes képet, szurkolni se szurkoltak, teljesen idény eleji formában voltak a lelátón, és a pályán is kaptak egy négyest.

2014 márciusában a Ligakupa negyeddöntője volt a két csapat és szurkolótábor következő közös állomása, de erre a meccsre nem érkeztek ETO-drukkerek.

Egy hónap múlva a bajnokira 50-en érkeztek az Infinite Unity, Youth Infinite és Zöld Stílus Sz. Cs. csoportok zászlóival és kisebb lengetősöket is bevetettek. Elég szétszórva álltak a vendégben, ám ez nem akadályozta a szurkolásukat, egész jól eldalolásztak a kilencven perc alatt. Emberhátrányos helyzetükben a döntetlenért szurkoltak és össze is jött nekik. A meccs után egy kocsival belefutottak a hazaiakba, de gyorsan elinaltak, nem voltak mozgolódós kedvükben.

2015 májusában már kitört a "botrány" és tudta mindenki, hogy a győri csapatot visszasorolják a harmadik vonalba, de ennek ellenére, csak azért is alapon nekivágtak az utolsó NB I-es túrájuknak a szezonban. Mintegy 150-en toppantak be és velük volt pár nyíregyházi Elit és egy 20 fős lengyel (Unia Tarnow) brigád is. A kerítést szépen feldíszítették, kikerültek a csoportok (Infinite Unity, Green White Ultras, Zöld Stílus Sz. Cs.) zászlók és a lengyelek is hoztak magukkal egy rakat molinót. A meccsen végig jó szurkoltak és a debreceni tábor aktuális bojkottja miatt tőlük zengett a stadion. A meccs már nem alakult ennyire jól számukra és 5 bekapott góllal búcsúztak az első osztálytól. Ez nem hatotta meg őket, hisz már tudták, hogy megfelelő licenc híján jövőre csak az NB III-ban lehet jelenésük. Megünnepelték a csapatukat, majd elköszöntek Debrecentől és az NBI-től.

A száműzetés miatt a Magyar Kupában volt csak randevú a két csapat között, de arra mindig Győrben került sor. Viszont 2021-ben már a második vonalban vitézkedett az ETO, ahová a DVSC is kipottyant, így ha nem is a magyar elit ligában, de a második vonalban újra utazhattak a Hajdúságba. Mindjárt kétszer is.

Elsőnek a DEAC ellen jöttek a Nagyerdőre és mintegy 20-an voltak a vendégben, de ebből csak egy 6-7 fő szurkolgatott az ETO Fanatics, Etosokk drapik mögött. A többiek csak nézték a találkozót, amit nagy küzdelemben elvesztettek az egyetemi csapat ellenében.

A DVSC ellen sem utaztak többen, mindössze 20-an, de legalább az ETO Fanatics most is megjelent. Mondjuk kicsit furán festett, hogy a drapijaikat előre tették ki, ők meg a szektor tetején álldogáltak. Sok potenciál nem volt ebben a létszámban, de azért szurkolgattak és néhány elvetemült még félmeztelenre is levetkőzött a novemberi hidegben.

A szezon végén a Lokinak sikerült egyből visszakerülni a legmagasabb osztályba, míg az ETO-nak ez pár évbe még bele került, de 2024-ben egy elcsípett második hellyel már újra a magyar top ligában voltak. Utaztak is Debrecenbe mintegy 70-en és a brigád fele aktívan fel is vállalta a szurkolást. Aránylag folyamatosan daloltak és jól szóltak a kórusaik. A kerítésre az ETO Fanatics, Etosokk drapi mellett több magyar és kisebb, amolyan kiegészítő zászlót is kitettek, valamint hosszú idő után megjelent az Arrabona 1997 vászna is, sőt, a fiatalok által életre keltett és szervezett Arrabona 2019 is tiszteletét tette.

A 2025-26-os szezonban kétszer kellett Debrecenben vizitálniuk. Az első fordulóban hozták a stabilnak mondható 70 főt, de most többen álltak be szurkolni a drapik mögé, amelyekből most sem volt hiány. Láthatóan új arculata lett a győri transzparenseknek, amelyekből az Ultras Arrabona, Green Legion Ultras, Unity, ETO Fanatics, Etosokk csoport lepedői mellett több más zászló is a vendégszektort díszítette, benne egy Becse feliratos magyar trikolórral. A szurkolásukkal nem volt gond, hoztak egy jó átlagot, illetve csatlakoztak ők is a szövetségnek küldött össz-szurkolói üzenethez: "MLSZ - #csakegyütt, vagy mégsem?"

A harmadik fordulóra már bajnokesélyesként érkeztek, de a létszám nem lett sokkal jobb, viszont sokkal aktívabbnak mutatkoztak. Szurkolásban is átlag felett voltak és a magukkal hozott nagyobb néhány lengetős is javított a kinézetükön. A kerítésre az ősszel már látott csoportok (Arrabona, Green Legion, ETO Fanatics) lepedői kerültek ki egy az idősebb győri szurkolókat tömörítő Westside Veterans transzparenssel és több kisebb lepedővel kiegészítve.

Az idei első fellépésükre is hozták a stabilnak mondható debreceni létszámot (talán kicsit kevesebben voltak mint 70 fő), csak most a karzaton építették ki az állásaikat. Ide kerültek ki az ETO Fanatics, Green Legion és egy új Arrabona 1997 lepedő, plusz a kiegészítők. Most is hoztak lengetősöket, ami mindig javít az összképen és a szurkolásukkal sem volt gond, nyomták rendesen. A hazaiakkal volt egy kis egyeztetés, amelynek köszönhetően a fiatalok később adtak egymásnak egy erdőszéli felmérőt, amelyből a debreceni oldal jött ki győztesen.

Eddig így fest a győri ETO-szurkolók debreceni fellépése. Pár jó megjelenés mellett sajnos gyakori volt az „üresjárat”, de az új NB I-es érában egyfajta stabilitás érződik a soraikból. Mit is mondhatnék, csak így tovább, hisz a magyar lelátónak szüksége van a nagy vidéki fellegvárakra, ami a stabil fellépések mellett esélyt adhat a folyamatos fejlődésre, nem csak nekik, hanem a riválisoknak és a kisebb táboroknak is.

A női kézilabda meccseken sokkal kiegyensúlyozottabb volt a győri tábor fellépése, igaz ott nagyon régóta már egy teljesen más közeg szurkol, mint a labdarúgók találkozóin. Erről viszont majd máskor, egy újabb bejegyzés kapcsán, hisz a két gárda történelme ugyancsak komoly múltra tekint vissza a csarnokban is, lesz miből szemezgetni.

hancsi78

Forrás: *Јцндѕи Бчжгьч

Képek: 3. Félidő / Bődi Balázs / Csuti / Dehír / Deri / Dihen Tibor / Duna TV / ETO FC Győr / Eszenyi Dani / Égerházi Péter / Hajdú Online / Kurucz László - Fürdőváros on tour / Majoros László / MLSZ Archívum / MTV / Réti Zsolt / Sándor Mihály / Sándor Mihály / Sport TV / Ultras Debrecen / Ultras Győr / Vikcsi

 

Újratöltve - Ultras Hajdúszoboszló

 Ultras Hajdúszoboszló

A szoboszlói labdarúgás elég régre, egészen 1912-ig tekint vissza, ám a fürdővárosi csapatok önerőből soha nem jutottak fentebb az NB 3-as szintnél. A legjobb eredményük egy 1982-es bronz és egy 1992-es ezüstérem volt a harmadik vonalban. A köztes időszakban többnyire a megyei élvonalat, vagy a területi bajnokság középmezőnyét erősítették. Szurkolói szinten a környező településekkel volt nagy a rivalizálás, főleg a Balmazújváros, Nádudvar, Kaba hármassal vívtak ádáz csatákat a pályán és néha a lelátón -vagy azon kívül- is. Amikor ment a szekér nem volt ritka az ezer feletti nézőszám otthon és ha nagy volt a tét, akkor idegenbe is elutazott pár száz hajdúsági drukker, ám összességében a szoboszlói csapatok és szurkolói, csak ritkán szerepeltek nagyobb terjedelemben a megyei lapok hasábján. A kilencvenes évek elejétől számolt szervezett szurkolói lét sem eresztett még akkor gyökeret a városban, pedig épp nagy csatában voltak a másodosztályba való feljutásért, hogy aztán ismét visszaessenek, és 1994-95-ben a megyei gyepet koptassák a középmezőnyben. Ekkor nem sokan sejtették, hogy a következő évadot már fentebb kezdik, ugyanis a Kabai Cukorgyár átköltöztette a "vagyonát" a szomszédba és az új esztendőt már az NB II Keleti csoportjában indította a "helyi" galeri. A magasabb osztály miatt a stadiont kipofozták és úgy tűnt megélénkül az élet a lelátón is, hiszen olyan neves ellenfelekkel és szurkolótáboraikkal kerültek azonos osztályba, mint a Diósgyőri VTK, a Nyíregyházi Spartacus vagy a Salgótarjáni BTC. Ez minőséget jelentett abban az időben, de nem csak ezen csapatok múltja, hanem a komolyabb szurkolótáboruk akkori jelene is megmozgatta az állóvizet Szoboszlón.

A gárda támogatására hamar meg is alakult az első jegyzett szurkolócsoport, akik a Szoboszló Sharks nevet vették fel és a transzparensük közepéről a kabala állatuk (nem meglepően egy cápa) vicsorgott ránk. Emellett több molinó is legyártásra került köreikben (Welcome to Fear City, Fuck off Budapest), de sokszor még egyszerű kivitelben. A Sharks mellett volt még egy csoport jellegű lepedő (Aligators) a hazai meccseken 1995 őszén, de mögötte nem volt igazi tartalom. A cápák is inkább voltak egy baráti, meccsen megjelenő társaság mint igazi csoport, ultráknak meg egyáltalán nem voltak nevezhetőek. Azon kívül, hogy a hazai meccseken megjelentek és kitették a lepedőiket, csak ritkán csináltak komoly hangulatot a Bocskai stadionban. Idegenben nem nagyon jártak és igazából se barátai, se ellensége nem volt a társaságnak, de a nyíregyházi és budapesti csapatokat és szurkolóikat nem szívlelték. Az ok kézenfekvő volt, a csoport nagy része az NB I-es DVSC meccsein is megjelent (főleg a keleti oldalon) és a fővárosi csapatok ellen általában vitték magukkal a "Fuck off Budapest" feliratú lepedőjüket is.

1996 tavaszán további erősítést kapott a szoboszlói tábor, ugyanis a Brutal Side csoport megjelenésével eggyel több brigád lett a városban. A BS egy fekete-sárga lepedővel jelent meg a kezdetektől és attól vált híressé, hogy gyakran megjelentek a Loki hazai meccsein a keleti oldalon, így sokan -igaz tévesen- egy debreceni brigádként azonosították őket. Ez nem volt teljesen igaz. A Brutal Side a KCFC Hajdúszoboszló csapatának támogatására alakult és csak alkalmi jelleggel és a csoportok közötti átfedés miatt jelentek meg az Oláh Gábor utcában. Többen a kötelékből debreceni drukkerek is voltak egyben, sőt, egyesek a Wrong Side csoportjának a tagjai is, de akadt köztük Kispest, Ferencváros és más fővárosi csapat drukkere is. A hazai meccseiken nem tudtak komoly lelátói aktivitást bemutatni, így nagyobb betűvel inkább a DVSC történelmébe írták be magukat. Sokáig nem is húzták és a többi helyi csoporttal karöltve 1996 őszére teljesen eltűntek a lelátóról. Ez azért volt furcsa, mert a csapat szárnyalt, két negyedik helyet csíptek el a második vonalban és a hazai meccseiken olykor 2500-an is összejöttek, ami abban az időben is szép létszámnak volt nevezhető

Ezen áldatlan állapotnak egy fiatal és az addigi csoportoktól teljesen független brigád vetett véget. 1997 tavaszán Immoral Brigade néven megalakult egy helyi csoport az ultra mentalitás jegyében. Gyorsan össze is fújtak pár lepedőt a szezon végére, de az igazi bemutatkozásukra várni kellett a következő etap kezdetéig. Ekkor átköltöztek a vendégszektor közelébe és legyártottak egy szebb transzparenst, amelyen már a címerük (egy UFO fej) is szerepelt, valamint elkészült a saját sáljuk is. A hazai meccseken 20-25 embert tudtak megmozgatni, de a nagyobb rangadókon többen is összejöttek. Ilyenkor pár debreceni fiatal is eljött nekik szurkolni, hiszen ők is gyakran feltűntek a Loki hazai meccsein. Ennek ellenére az IB teljesen függetlenül működött a cívis mozgalomtól. A debreceni baráti szálak mellett az érdi Árpád Hős Magzatjaival voltak jóban, illetve volt kapcsolatuk az akkori dorogi és kecskeméti drukkerekkel is. Komoly ellenségei nem voltak a csoportnak, de a nyíregyházi, békéscsabai és III. Kerület drukkereket nem szívlelték. A fennállásuk alatt minden hazai meccsen megjelentek, viszont idegenben igen keveset utaztak, mondhatni egyetlen nagy dobásuk sem volt a megyehatáron túl. Otthon konfettit, szalagokat és kisebb lengetős zászlókat vetettek be, illetve többször füstöltek. A pirotechnika mellett több kisebb koreográfiai is fűződik a nevükhöz. A Soroksár ellen két nagyobb zászlót feszítettek a fejük fölé, a Békéscsaba ellen csíkokkal egy IB címeres zászlót öleltek körbe. 

1998 tavaszán, a Nagykanizsa ellen kiírással és egy nagyobb füstöléssel ünnepelték az egyéves szülinapjukat.1998 augusztusában az Érd ellen volt a legnagyobb dobásuk, amikor egy, az egész szektorukat beborító zászlón jelenítették meg az égboltot "A lehoznánk nektek a csillagokat!" című koreográfia részeként. Ezen kívül füstök, szalagok, lengetősök és füstbombák színesítették a műsort, amihez intenzív szurkolás is párosult, fennállásuk legjobb produkcióját nyújtva ezzel. 1999 tavaszáig tartottak ki a csapat mellett, majd belső ellentét és feszültség miatt feloszlott a csoport. Az IB vezetősége megalapította ugyan a Mártírok nevezetű formációt, de ez a csoport már csak papíron létezett. A névjegyüket nem sikerült letenniük a lelátón és ezzel pontot is tettek a hajdúszoboszlói ultraéletre, amely azóta se támadt fel hamvaiból.

A szervezett csoportok megszűnése után a csapat sem húzta sokáig, a Cukorgyár kiszállt a támogatók közül, így rövid időn belül eltűnt a komoly foci is a városból. Egészen a megye kettőig mentek vissza a 2000-es sikertelen NB III-as kvalifikáció után. Azóta a korábban megszokott eredményekkel a megye egy és az NB III között ingáznak. Ebben az időszakban nem sok lelátói aktivitást lehetett jegyezni a szoboszlói csapat mellett, csak alkalmi társaságok, alkalmi szurkolgatásait. 2021-ben nyerték meg utoljára a megyei első osztályt és jutottak fel a harmadik vonalba, ahol kiemelkedően szerepelt a csapat, hisz 4. lett újoncként. 

A lelátón sem volt sok változás, viszont egy Hajdúszoboszló feliratos zászló folyamatos kísérője lett a csapatnak. Aztán az NB III-as szezonra elkészült egy Fürdőváros on tour lepedő is, így már több molinóval vétették magukat észre a kék-fehér drukkerek. Sajnos az alacsony létszám miatt komolyabb szurkolással mindössze egyszer, 2022 szeptemberében próbálkoztak a Sényő ellen, ahol az összesereglett 5-6 fő aktívan biztatta a fürdővárosi srácokat, ám ennek nem lett folytatása. Viszont a zászló azóta sem tűnt el a palánkról, a csapat ugyan nem vállalta a magasabb osztály költségeit, de a megyei grundokon ugyanúgy rója a kilómétereket a Fürdőváros on tour. 

Úgy látszik a szoboszlói közönség egyelőre nem igényli a szervezettebb szurkolást, pedig a háttérben azért készülnek matricák, a klub többfajta sálat is piacra dobott, megjelent a klub történetét feldolgozó könyv, szóval alapok lennének, de folyamatosan működő, aktív tábor nincs. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkalmanként nincs valami kezdeményezés, próbálkozás, hisz 2025 márciusában is megjelent egy 20 fős társaság Hajdúnánáson, ahol aktív szurkoláson kívül még arra is tellett hogy egy kék füstbombát begyújtsanak, viszont komolyabb folytatása ennek se lett. 2026 áprilisában hosszú idő után idegenben győzték le a Monostorpályit és a megjelenő pár szoboszlói egy táskányi kék és fehér füstbombát szórt el a lefújás után, egy kicsit adózva az "ultrasz" oltárán. Néha az utánpótlás csapat mellett is megjelentek egy-egy fontos meccsen zászlókkal, szurkolással, de ez is csak az adott találkozónak, tornának szól. Szervezetten és folyamatosan nem biztatja senki meccsről-meccsre a HSE csapatát. Talán egyszer összejön egy olyan fiatal (vagy idősebb) társaság, akik felveszik az "ultra" fonalat és újra látványos, hangos és szervezett lesz a szoboszlói lelátó.

hancsi78

Forrás:

Csabai S. (Wrong Side - SZUD) / Kurucz L. (Fürdőváros on tour) / Lukács T. (Immoral Brigade) / www.magyarfutball.hu / 

Sándor Mihály: A hajdúszoboszlói futball 105 éve

Képek:

Dihen Tibor / Hajdúszoboszlói SE / Kurucz László / Lukács Tamás / Nagy Balázs / Sándor Mihály / Tóth Imre

Groundhopping 2024

Az elmúlt évek nem úgy alakultak ahogy terveztem, így nagyon sok minden kimaradt a szórásból, úgy bejegyzés, mint képügyileg. Ezen próbáltam változtatni az idei évben és azt kell mondjam, eddig nagyjából tudtam tartani a tempót. Ennek köszönhetően a teljes, 2024-es pályalátogatásom képanyaga felkerült a hancsi78 groundhopper & collector oldalra, most pedig itt következik egy összefoglaló, hogy merre jártam, mit is láttam ebben az esztendőben. Teljes nem lesz a felsorolás, ám akit érdekel a "komplett lista" képanyaga, az a másik blogon mindent megtalál. Akkor kezdjük is el.

Az évet a megszokott laza nézelődéssel kezdtem, pár Milton Keynes környéki pályával és természetesen az MK Dons stadionjával, amelyet már sokadjára vehettem fel a képcsarnokba, pontosabban még nem is olyan sokszor, hisz visszafelé haladok. Na, jó, az archívumban azért megtalálhatók a régi felvételek is. Innen két célirányos "küldetés" következett még a tavasz elején. Elsőnek Dél-London volt a célpont, ahol a profik közé feljutó Bromley FC otthonát és a mellette található sportlétesítményeket néztem meg magamnak. Ezután egy helikopter múzeum következett Weston-super-Mare városában, ahol elszaladtam megnézni a Woodspring stadiont és még egy kisebb pályát is. A Shard "megmászása" előtt egy régi ismerőshöz is beköszöntem Farnboroughban, majd London csúcsáról néztem körbe és készítettem pár távoli felvételt olyan stadionokról, mint a Wembley, a London Stadion, a The Oval és pár közelebbi grund, mint a John Orwell Sports Centre vagy a Burgess Park is megőrzésre került. Hazafelé metrózva még kikacsingattam pár kisebb pályára, ez ilyen "hülye" szokásom, hogy útközben sem hanyagolom el a látnivalót.

Ezután egy olyan élményben volt részünk a feleségemmel, ami nem jöhetett volna létre egy régi ismerős nélkül, aki a magyar válogatott utánpótlás csapatainál dolgozik és meginvitált minket az Anglia - Magyarország U17-es meccsre, ami az itteni nemzeti edzőközpontban tartottak, ahová ugye nem lehetett csak úgy besétálni. Innen is hálás köszönet Tomi, nagyszerű nap volt, csak az a k@rva meccs ne lett volna. Szóval, miután kiderült, hogy tudunk menni, küldtük az adatokat és így beregisztrálva már semmi akadálya nem volt, hogy a Burton-upon-Trent mellett található St George's Park legtöbb pályáját testközelből láthassuk. Örök élmény volt, kár hogy a fiatalok 5-0-ra lezakóztak.

Mielőtt hazakocsikáztunk volna, még egy régi tartozásomat tudtam le magamnak és meglátogattam a Solihull Moors otthonát, a Damson Parkot, aztán irány Magyarország. Útközben persze, hogy találkoztunk a regensburgi stadionnal, majd a Balaton környéke következett. Pár régi ismerős (Balatonfőkajár, Csopak, Felsőörs, Alsóörs, Balatonalmádi) mellett pár új pálya is a hálóba akadt, mint Berhida, Peremarton, Csajág, Papkeszi grundja, de Balatonalmádiban, a Sport-, és Szabadidőközpontot is most láttam először. A magyarországi kalandjaim itt még nem értek véget, hisz Mátyásföldön is töltöttünk egy hétvégét, így egyértelmű volt, hogy a Mátyásföldi LTC mellett, az Ikarus BSE sporttelepe sem maradhat ki a szórásból. Debrecen felé haladva, még megnéztem magamnak Kistarcsa és Kerepes szépen karbantartott sporttelepét. Cinkotán ugyan még megvoltak a pályák, de úgy látszott nem sokat használják őket. Sajnos Nagytarcsán, a honvédséghez tartozó laktanyapálya után a település másik nagypályáját is megszüntették, így ott már csak tenisz és kispályák fogadtak. 

A kötelezőnek mondható Nagyerdei stadion után Angliában egy komoly kis kirándulás várt rám az ország északi részébe, ahol próbáltam meglátogatni azokat a pályákat, amelyek előzetesen már szerepeltek a füzetemben. Alfreton után a sütijéről híres Bakewell is ilyen volt, de Leek városára, és vele a stadionjára is kíváncsi voltam. Buxtonban most a rögbisekre is szakítottam időt, de pár régi ismerőst is újra látogattam, mint a Dove Holes, Hope, Macclesfield vagy épp Castleton pályáit. Biddulph-ban egy meglepően tetszetős foci plusz krikett pályakombináció várt rám a Tunstall Roadon, de nem mentem el szó és fényképezés nélkül a Millhayes Sports Ground mellett sem. A Peak District még adott pár kisebb grundot, mint Hethersage, Grindleford, Calver, Whaley Bridge, Stoney Middleton, Glossop vagy az angol nyelvterületen érdekesen csengő Chapel-en-le-Frith települések pályája.

A több napos északi kirándulásom egyik záró momentuma a sheffieldi stadionok meglátogatása volt. Aki egy kicsit is kedveli a labdarúgást, annak nem kell elmagyarázni, hogy mit adott ez a város nekünk, a labdarúgás szerelmeseinek. Nagyon régi vágyam volt eljutni az itteni négy meghatározó csapat stadionjához, ami ezen a 2024-es tavaszi kiránduláson megadatott. Elsőnek a Hallam FC stadionja volt a célpont, amely arról híres, hogy ez a legrégebb óta fennálló labdarúgó létesítmény, amelyet folyamatosan ugyanaz a csapat használ. Az 1860-ban alapított Hallam FC-nek a kezdetektől a Sandygate az otthona, amelyet 1804-ben adtak át, mint a Hallam Cricket Club hazai pályáját. A létesítmény a mai napig megőrizte ezt a kettősséget. A labdarúgó és a krikettpálya keresztezi egymást és ennek megfelelően lett kialakítva a lelátó, a klubház és még a kispadok is. A grund a világ legöregebb labdarúgó stadionja jelzővel büszkélkedhet, míg a Hallam FC a világ második legöregebb labdarúgó klubja. Azért csak a második, mert az innen nem is olyan messze, Dronfieldben található Home of Football Stadion ad otthont a világ első labdarúgó csapatának, a Sheffield FC-nek. A 1857-ben alapított piros-fekete klub csak 2001-óta használja ezt a stadiont, így ebben nem tudnak versenyre kelni a Hallam FC-vel, viszont alapítási dátum szerint míg világ a világ verhetetlenek maradnak. A Coach and Horses Ground-ként is emlegetett stadion is komoly groundhopper célpont, aki erre jár ne hagyja ki se az egyiket, se a másikat, hisz történelmi alap mind a két helyszín a labdarúgásban. Remélem nem haragszanak meg a sheffieldi nagyok, de nekem a két "öreg" sokkal fontosabb helyszín volt, mint a United és a Wednesday otthona. Persze őket se hagytam ki, csak az amatőr státuszú, de ilyen nagy múltú csapatok és stadionjaik számomra mindig elsőbbséget élveznek. A Hillsborough stadionja az 1989-ös katasztrófa miatt a világ egyik legtöbbször emlegetett grundja marad és mint ilyen a groundhopperek és futballkedvelők szemében is mindig kiemelt helyszínként kezelendő. A Brammal Lane meg egyszerűen kötelező, ha már arra jár az ember, főleg, ha piros-fehér vér folyik az ereiben. 

Az északi kirándulást Chesterfield és Mansfield stadionjával zártam, majd kisebb grundok következtek az országban szétszórva, egy-egy napos kimozdulás záró momentumaként. Alton, Athreston, Derry Hill a roppant szimpatikus Calne és a rég nem látott Hungerford. Mivel bejött az északi nézelődés ezért Yorkshire-nek is egy hosszabb pihenéssel, nézelődéssel és stadionlátogatással egybekötött kikapcsolódás keretében vágtam neki a felségemmel. 

Első körben Doncaster és Scarborough városa volt a célpont, majd pár kisebb grund, mint Flamborough, Nawton, Pickering, Lythe vagy az aukciós házáról híres Kirkbymoorside következett. A ligából ismerős Harrogate és Darlington mellett, a chicken parmo szülővárosa, Middlesbrough is meglátogatásra került, de sajnos Leedsre nem volt idő. Érintettük ugyan, de az Elland Road megtekintése még várat magára. Viszont két olyan településen is jártam, ami igen ismert mint stadion. Az egyik Stamford Bridge (Chelsea) faluja, a másik Loftus (QPR) városa, ahol a helyi sporttelep került lencsevégre, a londoni stadionokat már láttam korábban, de érdekességként ezekre a településekre eljutni nem volt rossz. Whitby, Guiseley szép pályákat adott, míg York-ban már csak az új stadiont tudtam megnézni magamnak, a régit beépítették lakóházakkal. Hullban sikerrel vettem mind a két nagyobb stadion meglátogatását, majd a hosszabb nézelődésem záró akkordjaként North Ferriby grundját néztem meg, ahol szerencsémre más élményekkel és több ereklyével is gazdagodtam.

Mivel bejöttek ezek az északi kirándulások pár hét múlva ismét visszatértünk, de ezúttal még északabbra Northumberland és Cumbria szerepelt a megtekinteni kívánt területek között. Gateshead-ben ugyan csak az Angel of North szobra alatt található focipályát fedeztem fel, de Newcastleben a St James' Park mellett a Kingston Parkot sem hagytam ki. Bamburgh-kastélya és a várfal tövében található pálya megtekintése mindenkinek ajánlott, főleg aki látta már az Utolsó Királyság című sorozatot, de groundhopperek ne menjenek el szó nélkül Rothbury gyönyörű környezetben lévő pályája mellett sem, valamint Scot's Gap kicsit eldugott grundját, amely a Wallington FC otthona is erősen ajánlott a fanatikus pályalátogatóknak. Tovább megyek, aki arra jár, annak Berwick-upon-Tweed is erősen ajánlott, hisz itt áll a régi és az új pálya is egymás mellett, illetve az ott játszó két Rangers (Berwick, Tweedmouth) érdekessége, hogy nem az angol ligarendszerben játszanak, hanem a skótban. Ha már itt jártunk, akkor persze hogy átugrottunk a skót oldalra és így megtekintettem az Eyemouth United otthonát is. Alnwick városa is megér egy kirándulást az északon vizitálóknak. A kastély és a gyilkos kert után persze érdemes megtekinteni az egymás mellett lévő, de külön funkcionáló foci, rögbi, krikett sporttelepeket. Én ezután kikeveredtem North Sunderland településre is, ahol nemcsak a közeli tengerpart, a halászfalu szépsége, hanem a pályája is vonzott. 

Egyedül a Blyth Spartans otthonáig nem jutottam el ezen a területen, de kárpótolt érte Tow Law városa, ahol viszont csak a grund volt számomra érdekes. Főleg, hogy előtte ismét hálóba akadt egy kastélykert (Ruby Castle), ahol volt pálya a fal tövében, de Bishop Auckland és West Auckland grundja is megéri a kirándulást. Ez utóbbi groundhopper szemmel külön érdekes lehet, hisz a WATFC nyerte a világ első nemzetközi tornáját (Sir Thomas Lipton Trophy) és ezt mindenhol fel is tüntetik a városban. 1909-ben és 1911-ben is ők nyertek, az utóbbin az olasz Juventust intézték el 6-1-re. Arra még volt időnk, hogy egy rövidke nap erejéig átránduljunk a skótokhoz, így Gretna pályái mellett most Lockerbie is meglátogatásra került. Előbbi a Gretna Greenben található kovácsműhelyről vált ismerté, ahová engedély nélkül szöktek házasodni a szerelmesek, míg Lockerbie az 1988-as repülőgép szerencsétlenség miatt ugorhat be a legtöbb embernek és nem a Mid Annandale Football Club hazai pályájáról. A hosszúra nyílt nézelődést a Deepdale stadion megtekintésével zártam Preston North End-ben, ahol óriási dugó és szakadó eső borzolta a fényképezés és hazajutás idegeit. Az évet Cheltenhamban és Andoversfordban zártam, de előtte a közeli Knaphill is meglepett egy pofás pályával.

Ezt adta nekem a 2024-es esztendő. Elég mozgalmasra sikeredett pályalátogatás szempontjából, ami annak is köszönhető, hogy ez az év nyaralás helyett inkább Észak-Anglia felfedezésével telt. 155 kisebb-nagyobb grund került fel a listára ebben az évben, ebből újra meglátogatásra került néhány, mint Hungerford, Gretna, Regensburg, Csopak és még tucatnyi grund. Volt, amit már sajnos nem láthattam (például York és Scarborough régi stadionja), ám szerencsémre ezen kívül sok szuper és érdekes pályát fedezhettem fel, amely nagyszerű élményekkel és emlékekkel együtt kerül be a 2024-es pályalátogatási nagykönyvem lapjaira. Az egyik legtermékenyebb és legmozgalmasabb évem volt ez az esztendő.

hancsi78