Békéscsaba on tour Debrecen
A kezdetek kezdetén nem
volt sűrű találkozás a két szomszédvári megyeszékhely csapatai között, mivel a
debreceni oldal a keleti, a békéscsabai oldal pedig a déli alosztályban
vitézkedett. A Nemzeti Bajnokság különböző szintjeinek felállítása viszont lehetővé
tette, hogy kicsit sűrűbben találkozzanak egymással a békési és hajdúsági
csapatok. A Debreceni Vasutas legnagyobb riválisa a déli vizekről a Békéscsabai
Előre (korábbi névváltozataiban Törekvés, Építők stb.) lett, de azért a Csabai
AK vagy az agyagipariak reprezentánsa a Békéscsabai TASK is szerepelt néha az
ellenfelek sorában. Az Előre gárdájával nem ápolt rossz kapcsolatot a cívis
bandérium, amolyan semleges viszony volt a felek között hosszú-hosszú
évtizedeken át. A rivalizálás természetesen megvolt, mint a hatvanas, hetvenes,
nyolcvanas években minden nagyobb vidéki fellegvár képviselője ellen, de kisebb
zrikák, odapiszkálások mellett nem volt oly nagy a haragszomrád. A hatvanas
évek végén a harmadosztályból kezdte el építeni magát mind a két gárda és előbb
a Békéscsabai Előre SK, majd a Debreceni Vasutas SC kűzdötte magát fel a
második vonalba. Innentől pár évig a középmezőnyben erősödtek a csapatok és a
hetvenes években stabilizálódó vidéki B-közep már mind a két helyszínen felütötte
a fejét.
1974-ben az Előre Spartacus az NBI kapuit döngette és egy második hely elcsípésével a feljutás össze is jött nekik. Ebben a szezonban jegyezhető az első, komolyabb lila-fehér áradat a debreceni vendégszektorban. Korábban is voltak természetesen, de nem számottevően és nem ilyen látványosan. A 74-es fellépésükre magukkal hoztak egy hatalmas rudat, amire különböző zászlókat és sálakat kötöttek és azt lengették a tábor közepén, ha nem meccsen lettek volna, olybá tűnt volna, hogy valami körmenetre készülnek. A hangulat jó volt a soraikban és összeszólalkoztak a hazaiakkal, melynek következtében volt némi konfrontáció is, mondhatni ez volt az első valamirevaló összetűzés a felek között. Vannak akik egészen eddig a pontig vezetik vissza a két tábor ellenséges viszonyát, de mint később látni fogjuk még sok víz lefolyik a Tiszán mire újra komolyabban egymásnak feszül a két had. Eleve a találkozás innentől ritkább lett mert az Előre az NBI-ben vitézkedett a Loki meg a Békéscsabai TASK csapatával a második vonalban. 1979-ben aztán feljutott végre a Nagy Lokomotív is az NBI-be, így újra lett keleti rangadó, de ezek többnyire békésen zajlottak mind a lelátón, mind az utcán, sőt, még a pályán is, hisz gyakran megegyezett a két csapat az oda-vissza döntetlenbe a kor bundázási szokásainak megfelelően. Ami érdekes volt, hogy innentől nagyjából együtt mozgott a két csapat a bajnokságban és gyakran még a tabellán is egymás után álltak. 1983-ban egyszerre estek ki, majd egy év múlva egyszerre jutottak vissza, amely alapot szolgáltatott volna a két tábor kapcsolatának komolyabb elmérgesedéséhez, de igazból ebből nem lett semmi, nagyobb ramazurik nélkül zajlottak le ezek a keleti derbik, persze, ha úgy találta egymás a két fél a lelátón, vagy az utcán akkor nem volt rest odaszólni, vagy odaütni, de ez akkoriban a többi ellenféllel is így ment, nem volt még konkrétan baráti meg ellenséges tábor. Fő riválisok persze voltak, de az Debrecenben a Nyíregyháza, míg Békéscsabán a Szeged csapata és szurkolótábora volt. A hagyomány, hogy együtt szerepelt a két gárda a honi pontvadászatban egészen a kilencvenes évek végéig tartott, ami főleg az NBI-et jelentette és mindössze csak 1-2 évben szerepeltek alacsonyabb osztályban vagy külön.
1991-ben
például nagy csatában voltak a bennmaradásért, de ez végül egyik gárdának sem
jött össze és kéz a kézben mentek az NBII-be. Ebben a szezonban a lila-fehérek
koratavasszal érkeztek a Vágóhíd utcába és mivel akkor még nem voltak
elválasztott vendégszektorok elég nehéz megsaccolni hogy mennyien lehettek, de
a híradások egy 200 fős viharsarki magról szóltak. A vágóhíd utcai kanyarhoz
közel alakították ki védállásaikat, ami csak egy karnyújtásnyira volt a hazai
tábortól, de pár beszóláson kívül simán elvoltak egymás mellett a felek. A
korlátra 2-3 lila-fehér zászló mellett egy brit lobogót is kihelyeztek és a
soraikat is jó pár lila-fehér zászló színesítette a kor szellemének
megfelelően. A szurkolásuk is hangos volt és folyamatos és ugye ez már azaz
időszak, amikor kezdte szárnyait
bontogatni egy-egy magyar csoport a lelátókon.
Mivel
1991-ben mint a két gárda kiesett az NBII Keleti csoportjában is találkoztak,
de ott jóval visszafogottabb volt a randevú létszáma. A Csabaiak egyből vissza
is jutottak, de a Lokinak csak 1993-ban
sikerült, amit azt jelentette, hogy 1994 márciusában kellett újra Debrecenbe
utazniuk a lila-fehéreknek. Ez a 2-3 év volt az, amikor az ország minden
pontján elszaporodtak a szurkolói csoportok és kezdet kialakulni a komolyabb
rivalizálás a táborok között, így a két keleti fellegvárban is sorba születtek
a hangzatos nevű transzparensek és jött a klikkelgetés, hogy ki kivel van baráti,
ellenséges vagy semleges viszonyban. A Debrecen - Békéscsaba kapcsolatra hamar
rákerült az ellenséges viszony, amiben nagy szerepe volt a Magyar Kézilabda
Szövetségnek, de erről majd picit később..... A lelátói viszonyokat nézve a
viharsarkiak az egy évvel korábbi feljutásnak köszönhetően lépéselőnyben
voltak, ráadásul a csapatuk is nagyot ment 1993-94-ben, így a debreceni
vendégszektort teljesen megtöltötték. Azóta eltelt majdnem harminc év, de most
is ez a márciusi látogatás számít a lila-fehér drukkerek legjobb debreceni
fellépésének.
Már
a korai órákban érkeztek a buszaik és több italellátó egységet elfoglaltak a
városban, majd volt amit nemes egyszerűséggel szét is vertek. Az arra tévedő
kósza debreceni drukkereknek bizony nem ártott előlük szaporázni, ha nem
akarták többel bekötni, de így is szinte minden elhaladó hazai megdobáltak,
vagy megkergettek. Uralták a vendégszektor
környékét ez tény, nem volt komolyabb debreceni összefogás ellenük ezen a napon
és megkockáztatom , hogy nem is lett volna esélye a hazaiaknak totálban, így a
debreceni oldal is megelégedett pár kósza csabai levadászásával, amelynek
eredményességét pár elvett, majd a meccs előtt elégetett lila-fehér kellék
bizonyított. Szóval jöttek, mit jöttek, özönlöttek a déliek és bizony az újonnan
kialakított és bővített vendégszektor elég kicsinek bizonyult. A kerítést
teljesen körbe tapétázták és kikerült a kor minden fontosabb csabai lepedője,
úgy mint a Viola Settore, Viola Zone,
Viola Inferno, Viola Crazy Crew vagy épp a Hospital Street, plusz a többi Death Zone, B-közép, Forza Viola
stb. A hazaikra is készültek és egy Hokika Lokika lepedő mellett az "I
love Dijon" zászlót is kitették. Ez utóbbi a DVSC női kézilabda csapatát
búcsúztató francia együttesnek szólt, ugyanis a nemzetközi kupában a Kézilabda
Szövetség nem az elért eredmények, hanem a korábbi jó szereplést figyelembe
véve nevezett csapatot az EHF Kupában, amely a Békéscsaba rovására a DVSC lett,
elmérgesítve a viszonyt a két csapat és szurkolótábora között. Mivel a kezdetek
óta ugyanaz a tábor van mind a két oldalon a labdarúgó és női kézilabda
meccseken, így a "háború" innentől két frontot folyt.
A
csapatok bevonulásakor konfetti és pénztárgépszalag esővel nyitottak, illetve
többszöri sálazásuk volt még említésre méltó, amely közben több brit molinó is
feltűnt a soraikban. A hangerővel nem volt gond, de igazán csak az egyszerű
rigmusoknál dörrent a vendéghad és természetesen a hazaiak szidásánál, amely azért
a meccs nagy részében téma volt. A szomszédos szektorokkal is ment az
acsarkodás, de ennél többre nem került sor. A győzelmüket pár közúti jelzőfáklya
begyújtásával ünnepelték, de ezekből szinte semmi nem látszott, ugyanis a debreceni stadion
világításának hiánya miatt a találkozóra nappal került
sor. A meccs végén erős rendőri kísérettel hagyták el a várost, megúsztak egy
hazai kőzáport majd úgy gondolták Mikepércsen kitombolják magukat. Kirakatokat
és autókat zúztak össze (szám szerint hatot törtek totálra) és befenyítették az
ott lakó falusiakat, az irdatlan állapotoknak a rendőrség vetett véget
előállítva négy renitens szurkolót, míg további tucatnyi viola ellen indítottak
eljárást a hatóságok.
Még
ezen év novemberében a Magyar Kupában is összetalálkoztak a felek, de szurkolói
szempontból teljesen eseménytelen volt mint az oda, mind a visszavágó. Tavasszal
érkeztek bajnoki meccsre, de az egy évvel korábban tapasztalt invázió elmarad.
Mintegy 400 lila-fehér tette tiszteletét, de most a rendőrök sokkal jobban
odafigyeltek, így a meccs előtt csak kisebb, elszigetelt pofozkodások voltak. A
vendégszektort ismét szépen kidekorálták kikerült a méretében impozáns Viharsarki Viola Terror, a tavalyról
már ismerős Viola Settore, Viola Zone,
illetve pár új mint a Violet Side, Viola
Fanatics lepedő. Ezen kívül a hátsó kerítést egy nagy Nyíregyháza lepedő díszítette a barátság
jegyében. Megjelenésük csak azért volt meglepetés, mert a Szpari épp az MTK-val
játszott odahaza NBII-es mérkőzést. A viola tábor szurkolása kiemelkedő volt,
szép sálazásiakkal és a hazai folyamatos szidásával mulatták az időt és komoly
kis dobálást folytattak a déli és keleti oldalon helyet foglaló cívisekkel. Az
elvonulásuk sima volt, a zsaruk dobás és támadásmentesen lezártak mindent.
1995
szeptemberében újabb bajnokira érkeztek, de a létszámuk tovább csökkent és már
csak 250-en voltak a vendégben, ami még így is egy tekintélyes utazási
létszámnak számít. Drapikban még mindig nem volt hiány, így a VVT, Viola Settore mellett egy szimpla Fanatics és egy Football Crew molinó került ki és itt voltak a Nyíregyházi barátok is. A szurkolást ma kevésbé erőltették,
csak egy kisebb mag próbálkozott, viszont a hazaiakat szidta az egész szektor,
sőt, a dobálásban is egységesen vettek részt a szomszédos két szektorral. Az
utcán sok rendőr és nyugalom honolt.
1997-ben
a szezonzáróra érkeztek, de már csak egy busszal és pár kocsival, így a
létszámuk nem érte el a 100 főt. A vendégszektort 10-12 perces késéssel
foglalták el, de előtte még füstölögve vonulgattak, az a tény, hogy már ment a
meccs nem nagyon zargatta őket. A vendégszektorban a Viola Settore, Viola Devils, Viola Zone, Violet Side lepedők
mellett feltűnt a StormCorner lepedője
is. A megérkezésük és a szektoruk feldíszítése után kék, lila és fehér füstöket
gyújtottak, illetve voltak náluk lila-fehér kartonok is, de ebből végül nem
mutattak be semmi látványosságot. A sima vereségük ellenére jól pörögtek és
szurkoltak becsülettel, amolyan minden mindegy alapon. A hazai szomszédos
"oldalakkal" ismét volt vita, zrika és dobálás, de most olyan heves
volt mindez, hogy a rendőrök bementek a vendégbe és két csabait elvittek egy
kis modorjavításra. A meccs után pályára rohant ugyan a debreceni mag (ez
akkoriban minden szezon végeztével divat volt Debrecenben), de ekkora a lilák
már kiszivárogtak. Az utcán csak egy szerencsétlenül járt autó utasaival akadt
össze a hazai mag, a többieket simán kivitték a zsaruk a városból.
Alig pár hónap múlva már újra a hajdúsági fővárosban
volt jelenésük, de sajnos a meccsre szerdán került sor, így a keleti rangadó
veszített a varázsából és a létszámából. A csabaiakat mindössze a Viola
Settore képviselte és a harminc fős csabai utazórétegnek egy hang nem
hagyta el a torkát. Persze sok okuk se volt az örömre, hisz a DVSC történetének
legnagyobb arányú NBI-es győzelmét aratva 8-0-val küldte haza, majd az NBII-be
a viharsarki ellenfelet.
1998-2002
között randevú nélkül maradtak a felek az osztálykülönbség miatt, de
2002-ben újra feljutást ünnepelhettek a viharsarokban.
Ekkor már az alap és rájátszásos rendszer dukált az
NBI-ben, így ennek az első felvonásában találkoztak a felek. Októberben érkeztek
a Csabaiak, de az eredményre pillantva (6-1 a Debrecennek) sok örömük nem volt
az utazásban. A két busznyi vendéget a rendőrök kísérték a szektorhoz, így
borítékolható volt egy pár perces késés. A szektorban olyan nyolcvanan
lehettek, amely gyengébb létszám főleg az Előre harmatgyenge szereplésének
tudható be. A kerítésen az egységesített viola tábort jelképezvén csak a StormCorner
csoport lepedője került ki, persze a kiegészítők sem maradtak el. Mire beértek
a szektorba és kitették a transzparenseiket már kettővel mentek a hazaiak, így
hendicappel indították a műsort. Nem is sokat szurkoltak a csapatuknak, inkább
a hazaiakat pocskondiázták és egy 101% Anti Loki zászlót mutogattak bőszen. A
második félidőben egy fehér füstöt gyújtottak, amellyel felkeltették a szunnyadó
rohamosztag figyelmét, akik bemasíroztak a vendégbe és kicsit brutálisan
fellépve elvitték a renitenst, kiosztva közben pár gyomrost a társait megvédeni
próbálóknak. A lefújás után a hazaiak még intéztek egy rohamot a szektoruk
ellen, de az erőre kapó rohamosztag olyan gyorsan megálljt parancsolt nekik,
hogy a violák ebből szinte semmit nem is érzékeltek. A hazaút unalmát egy kis
szeghalmi megállóval dobták fel, megvárták ugyanis a csapatbuszt egy kis
elbeszélgetésre, de azok meg nem nagyon akartak dumálni, így továbbhajtottak.
Ez viszont csak olaj volt a tűzre és a feldühödött lilák a játékosok után
száguldottak, megállásra kényszerítették a járgányt, majd bezúzva pár üveget
nyomatékosították, hogy itt az ideje szívből játszani. Persze itt is jött a
rendőrség meg vele a feljelentés, így a csapat-szurkoló közötti jó kapcsolat
alapjait nem sikerült letenni ezzel az akcióval sem.
A rájátszásban nem találkoztak a felek, így a
következő szezon márciusáig kellett várni, hogy újra DVSC - BEFC meccset
rendezzenek Debrecenben. Egy nagybusszal jöttek is a viharsarki violák, de
megyehatártól kíséretet kaptak, így az akkoriban divatos rendőrségi taktika
szerint épp hogy beestek kezdésre. A StromCorner mellett a Bad Boys
legénysége és zászlót bontott és a látványos bevonulásuk után egy és
kétrudasaikkal egy nagyon fasza 20 percet produkáltak. Pörögtek, szurkoltak és
az ember azt hihette valami gyorsított vettek be (ami persze nem kizárt), majd
mintha menykő csapott volna beléjük a zászlókat leengedték és többnyire csendben
állták végig a meccs hátralévő részét. Az utcán semmi érdemleges nem történt. A
rájátszásban ismét elkerülték egymást a felek, így több mint egy évet kellett
várni az újabb találkára.
2005 májusi párosítás fájdalmas pont a violák
életében, lévén a Csaba a másodosztályba tartott, míg a DVSC története első
bajnoki címét biztosíthatta be épp ellenük. A hazai oldal fiesztája mellett
náluk a letargia volt az úr és alig harmincan, transzparensek nélkül követték
végig az eseményeket, csak, ha nagyon belelendültek a hazaiak a
pocskondiázásukba, akkor szólaltak fel, egyébként csendbe kísérték az 5-1-es
kiütésüket. A meccs után simán távoztak Debrecenből és meg sem álltak az
NBIII-ig, ami előrevetítette, hogy a két keleti rivális egy jó darabig nem igen
fog azonos osztályban szerepelni és találkozni.
Ezután a lila-fehérek majdnem az alapoktól kezdtek
mindent, de rutinból megnyerték a harmadosztályt amivel feljutottak a kettőbe,
hogy újra kiessenek és ismét bajnokok legyenek. 2008-tól aztán stabilizálták a
csapatukat az NBII-ben, ahol egy új érzéssel kellett megküzdeniük, nevezetesen
az ellenfelek sorában ott szerepelt a DVSC, de ez nem a nagycsapat volt, hanem
a tartalék, a kettő, a B és ez az egyik lehető legrosszabb felállás ismerve a két
tábort és az elmúlt évtizedek rivalizálását.
Az első ilyen irányú debreceni utazásukra igen
érdekes napon és körülmények között került sor. Történt ugyanis, hogy a DVSC II
- BEFC NBII-es meccs napján Békéscsabán a DVSC női kézisei vizitáltak és a két
meccs pont olyan időpontban volt, hogy a terem után a debreceniek még haza értek,
a lilák pedig el tudnak utazni Debrecenbe a focimeccsre. Már az út is
izgalmasnak ígérkezett, hisz együtt kellett volna jönniük a feleknek, de végül
ki tudja hogyan és milyen módon, de nem találkoztak, sőt, a cívisek nagy része
úgy gondolta, itt már nem lesz csabai vizit és el is engedték a napot. Azért
egy 25 fős mag kiment a DEAC pályára és nekik lett igazuk, mert igaz késtek
vagy 20 percet a violák, de megérkeztek és igaz drapikat nem hoztak magukkal,
sőt, szurkolni se voltak hajlandóak, de eljöttek, ami azt jelentette volt vér a
pucában, tisztelet érte. A hazai részről a meccsen és a meccs végén volt egy
megindulás feléjük, de itt még nem történt semmi komoly a rendezőknek és pár
szolgálatot teljesítő rendőrnek köszönhetően. Derecskén viszont összekapaszkodtak
a felek és egy komoly kis csatában állták becsülettel a sarat a violák. A
korrekt küzdelem után nem is kiáltottak ki győztest, hanem megegyeztek a felek,
hogy egy hét múlva találkoznak ismét egy kis erdőszéli felmérőre a DVSC -
BENKSE női kézilabda mérkőzés apropóján. Becsületükre legyen mondva jöttek,
láttak, igaz nem győztek, de a maximális tisztelet kijárt ezen odaállásokért.
2010-ben mostoha időjárási körülmények között egyik
centerpálya sem volt alkalmas meccsek rendezésére, így az Oláh Gábor utcai
műfüvesen került sor a bajnoki meccsre, amely helyszínválasztás egy
tollvonással kizárta a csabai drukkereket a találkozóról.
2011 áprilisában már a korai órákban Debrecenbe
érkeztek, sétálgattak és iszogattak rendőri felügyelet nélkül. A bevállalós mutatványnak
meg lett az eredménye, hisz a hazai fiatal huligánok rájuk csaptak és pillanatok
alatt leterítették őket, mondhatni esélyük sem volt a violáknak. Persze próbálkoztak
ellenállni, elrepült pár üveg, szék oda és vissza, de végül minden csabai földre
került. Aztán amilyen gyorsan jöttek a hazaiak olyan gyorsan fel is szívódtak,
így a kiérkező rendőrök a sebeiket nyalogató lilákat gyűjtötték be és ellenük
csoportos garázdaság címszóval eljárást kezdeményeztek. Az eset után nem voltak
vendégszurkolók a délutáni mérkőzésen és sajnos a rendőrségi vegzálást sem
úszták meg.
2012-ben ismét tavasszal bonyolították le a
DVSC II - Békéscsaba 1912 Előre SE mérkőzést és a tavalyi események miatt a
találkozót kiemelt kockázatunka minősítették, azaz a DEAC stadion nem felelt
meg a meccs helyszínéül. Mivel az Oláh Gábor utcai stadion is foglalt volt, így
a meccset egyszerűen zártkapussá nyilvánították, azaz nem kellett a nézőkkel és
ezáltal a vendégszurkolókkal sem foglalkozni.
2013 májusában egy bajnokesélyes Békéscsaba
érkezett Debrecenbe, de mindössze 5 fő kísérte el a lila-fehér drukkereket a
találkozóra. Csak üldögéltek, majd a végén megünnepelték az egyenlítő
találatukat, de a feljutás nem jött össze. Ezután viszont összevonták az NBII-t
és a második számú gárdákat száműzték az NBIII-ba, így ismét találka nélkül
maradtak a felek egészen 2015-ig, akkor ugyanis egy megszerzett 2. hellyel
feljutottak a violák az első osztályba. Előtte a Liga kupában még összefutottak
egy csoportmeccs erejéig, de ugye ez nem az a sorozat volt, amely sok embert
megmozgatott a szurkolótáborok körében, így a debreceni összecsapásra sem
érkezett senki.
A feljutásnak hála 10 év után újra DVSC - BEFC
találkozóra került sor az NBI-ben és a 7-0-ás hazai siker a régi idők
eredményeit idézte. A régóta várt találkozóra 2015 októberében került sor és
mintegy 100 Csabai erős rendőri felvezetéssel érkezett az új Nagyerdei Stadionba
az NBI háromfordulós rendszerének második kanyarjában. A StormCorner és Bad Boys lepedők mellett egy Fans Békéscsaba lepedőt is kitettek
valamint több kiegészítő zászlót. A szurkolással egy 50-60 fős mag foglalkozott
és a hazaiak provokációira is előszeretettel válaszoltak, így jól elvolt
egymással a két tábor. A meccs katasztrofálisan alakult számukra, így a debreceni
fiesztát már meg sem vártak, gyorsan leléptek a városból. Aztán
Berettyóújfaluból jött a hívás, hogy ott várják szeretettel a cíviseket, akik
nem voltak restek és kimentek
utánuk, de az erős rendőri jelenlét miatt nem volt értelme erőltetni az
összecsapást.
Mivel ez egy igen gyenge szezonja volt a
Békéscsabának simán kiestek és újra másodosztályúak lettek, azaz innentől évekig
nem volt találka a felek között. Majd eljött a 2020-as esztendő és a Debreceni
Vasutas gondolta úgy, hogy alámerül az NBII sötét bugyraiba, amely előre
vetítette a csabaiak újabb debreceni vizitjét, sőt, mindjárt kettőt, hiszen a
DEAC feljutott az NBIII-ból.
Elsőnek a DEAC - Békéscsaba meccsre került sor, ahol
mintegy 50-en viharsarki tette
tiszteletét és fekete-fehér tábor híján övék volt a Nagyerdő. Szépen
dekorált transzparenseik mellett pár kisebb lengetőst és kétrudast is
bevetettek és szurkoltak becsülettel. Nem volt ez rossz fellépés az egyetemi
csapat ellen.
Aztán novemberben került volna sor a nagyok
találkozójára, de sajnos a covid és a csabai csapat közbeszólt. Történt ugyanis,
hogy az Előre el sem utazott Debrecenbe, így a meccset 3-0-val a hazai csapat
kapta. Kár érte, hisz arról szólt a fáma, hogy nagyon készülnek a viharsarokba
és az invázióra velük tart majd a nyíregyházi és újpesti különítmény is, sajnos
a világjárvány és a vírusban megtizedelt csabai csapat ehhez nem asszisztált,
így elmaradt az őszi szezon egyik legjobban várt rangadója az NBII-ben.
Innen egyszerű a történet a DVSC bajnok lett, a DEAC
kiesett, a Csaba marad az NBII-ben, így idén nem rendeznek Debrecen -
Békéscsaba rangadót, kivéve a női kézilabdában, de az egy olyan mozgalmas része
a két tábor életének, hogy arról majd egyszer egy külön bejegyzésben
"beszélek"
hancsi78
Képek: StormCorner Békéscsaba / Ultras Debrecen / DVSC / Hajdú Online / Sándor Jutka / Sándor Mihály / Dihen Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése