Tiszakécske LC–DVSC 2-0
1997.09.24 NBI
Tiszakécske – Városi Stadion
1997-ben a Tiszakécske Labdarúgó Club feljutott a
legmagasabb osztályba, amely csak azoknak volt meglepetés, akik nem követték az
akkori NB II műsorát. Már előző évben is a mennyek kapuját döngették, de az
akkor megszerzett második hely csak egy osztályozóra volt elég a Pécsi
Munkással, ahol öldöklő csatában végül tizenegyespárbaj után maradtak le a
feljutásról. A következő esztendőt még jobban megnyomták a Tisza partján és az
Eurobusz támogatásával bajnokok lettek az NB II Keleti csoportjában, ami
egyenesági feljutást jelentett. A lelátón ekkor már formálódott egy Lions névre
hallgató alakulat, de a Forever Tiszakécske és pár sárga-kék zászló alkotta a
kécskei tábor fő arculatát. Létszámban 20-30 főt tudott felsorakoztatni, míg az
átlag nézőszám 2-3 ezer körül mozgott. A stadiont rohamléptekkel csinálták, így
az NB I-es szezonra elkészült egy új, totál beton létesítmény. A vendégszektort
és a főtribünt is szinte pillanatok alatt felhúzták.
A feljutás után volt egy kis futball-láz a
városban, igaz, a szurkolók nemigen voltak felkészülve az első osztályra. 4-5
ezren kimentek a meccsekre, ami nem volt rossz létszám, még akkoriban sem. A
DVSC 1997-es szeptemberi vizitjekor is 4500 volt a hivatalos nézőszám. A tribün
és a régi, hosszanti lelátó is szépen megtelt, de jutottak bőven a korlátok
mögé is. A hazai tábor is kicombosodott ekkorra – a 10. forduló ment a
bajnokságban –, és a Lions mellett zászlót bontott a New Generation
is. Mellettük a már említett Forever Tiszakécske, TFC és egyéb sárga-kék
kellékek is kikerültek a kerítésre. A létszámuk olyan 40-50 fő volt és a három
dob mellett tucatnyi csörgőt, kereplőt és egyéb zajkeltő eszközt vetettek be.
Mondhatni, autentikusan keverték a magyar B-közepes elemeket az olasz
ultrairányzattal, ellenben folyamatos buzdításra nem voltak képesek. A
góljaikat tombolva megünnepelték, de aztán visszafogott üzemmódban szólt a „Hajrá,
Tiszakécske!” kb. 4-5 változatban. A meccset simán behúzta a csapatuk, így volt
minek örülni a végén. Érthető okokból ekkor volt a legjobb hangulat a Városi Stadionban.
A debreceni oldal többsége buszokkal vágott neki
a nem túl hosszú túrának, ám nem a legjobb hangulatban, ugyanis a szervezés
körül akadtak gondok, amely rányomta bélyegét az utazásra. A meccsre mindenki
szépen odaért, pedig félő volt, hogy a társaság „akasztói magasságokba” jut,
amely utazások soha nem végződtek eseménytelenül. Most nem így történt, pedig
sok volt a hasonlóság. A megérkezésnél mindjárt kiderült, hogy a tiszakécskei
stadion környezete nem sokban különbözik az akasztóitól. A vendégszektor is
csak annyiban, hogy nem voltak benne székek, viszont ezért azokat nem is
lehetett feltépni. A beléptetés aránylag sima volt. Igaz, a rendőrök kicsit
ránk voltak feszülve, feltételezem, még élénken élt bennük a diósgyőri
szurkolók pár héttel korábbi tombolása. Az új betonlelátót teljesen
megtöltötték a cívisek, ami szerény becslések szerint is kb. 500 főt jelentett.
A kerítés fő helyére az akkori vezető csoport, az Unscarred vászna
került, de mellette ott sorakozott a többi is: Red Front DVSC, Civic City
Rowdies, Szívtiprók Debrecen, Red Hell DVSC. A magas létszám ellenére a
szurkolás nem volt jó. A folyamatos dalolászással is csak a fiatalok
próbálkoztak, olyan 50-60 fővel, de ebben is igen sok volt a hatásszünet.
Elmondható, hogy a kiemelt létszám ellenére (vagy pont azért?) egyszer sem
sikerült igazán megdörrennie a hajdúságiaknak. A csapat játéka és a sima zakó
sem hozta tűzbe a népet, a hazaiak pedig nemigen keresték a konfrontációt, így
ezen a téren sem volt miről beszámolni. Pár fiatal debreceni ugyan átment a
hazai tábor mellé, amolyan pofavizitre, de semmi érdemleges nem történt. A
kimenetel során a rendőrséggel volt még egy kisebb lökdösődés, de ez maximum
ezt az egy sort érdemli meg a „huligensz” nagykönyvekben.
A szezon végén 15. lett a Tiszakécske LC,
megelőzve többek között a Videoton és Békéscsaba
alakulatát, de az osztályozón ismét nem volt szerencséjük. Két szoros meccset vívtak
a III. kerület ellen, azonban elbukták, így elmerültek a magyar futball bugyraiban.
Két év múlva már a hetedik (megye három) vonalban rúgta a labdát a gárda, és onnét
kellett megint felépíteni a tiszakécskei labdarúgást. 2017-re sikerült újra
elérniük a Nemzeti Bajnokságot, ahol azóta is szerepelnek. Talán egyszer újra
az NB I kapuit döngetik.
Képek: Sándor Mihály / Ultras Debrecen
hancsi78
