Mindig öröm számomra, ha a szakma nagy öregjeivel beszélgethetek, ám ha valahol a „non plus ultra” a partner, az olyan, mintha a legkiválóbb alapanyagot sikerül beszerezned az ünnepi ebédhez. A magyar lelátóval foglalkozók körében Szeged mindig különleges helyet töltött be, főleg a kilencvenes években elért és mutatott teljesítménye alapján. Ki ne emlékezne a „Szeretünk anya, de a SZEAC-ot jobban!” kiírásra, a vidéki utazásaikra, a vásárhelyi srácokkal való testvéri szimbiózisra vagy a kispolszkis nemzetközi túrájukra. Valahol mindenki tisztelte és csodálta a déli mentalitásukat, kitartásukat, „üszkölődéseiket” és emiatt valahol mindenki egy kicsit Szeged-szurkoló is akart lenni. Most ennek a szegedi tábornak a kialakulását beszéljük át egy lelátóra született szegedi veteránnal, aki már betaposott a földbe több mint ötven évet, de a mai napig olyan hévvel éli meg és beszéli el a történeteit, mint egy lelkes tinédzser. Balog Zoli, alias Zotya – ahogy mindenki ismeri – a mostani interjúalanyom, aki ma is ugyanúgy pattan a bringára és teker a szegedi csapatok meccseire, mint ahogy gyerekként ugrott a 28-as gyerekülésébe. De ne én meséljek el mindent, mondja el mindezt ő maga!
Három évtizede ismerjük egymást, így a tegező viszony mellett azt is gyorsan leszögezhetjük, hogy nem ma kezdted.
Hát igen, ötvenpluszos vagyok, ami már nem éppen a fiatal generáció.
Családban volt sportháttér?
Alapvetően sportcsaládról beszélhetünk. A fater is futballozott. Állítólag és tudomásom szerint is az NBII-ig vitte valami katonacsapatban, Kiskunfélegyházán, így megvolt az indíttatás.
Előző generáció?
Nagyfaterom makói volt, és édesanyám elmondása szerint amikor meghalt a kórházban és a személyes tárgyait kiadták, akkor közte volt a Makói Spartacus Vasas SE sorsolása, így tényleg úgy néz ki, volt kitől örökölnöm az elszántságot, az elhivatottságot.
Első igazi sportélmény?
Az a fejemben van nagyon, hogy apám három-négyéves koromtól már állandóan vitt ki SZEOL-meccsekre. Mégpedig a következő módon: volt egy nagy 28-as bringája, én ültem elöl, a gyerekülésben, fater ugye tekerte a bringát, hátul, a csomagtartón pedig a tesóm meg szomszéd srác (aki nagyon jó barátom volt). Így mentünk négyen egy biciklivel meccsre.
Legalább most már tudom, honnan a szerelem a kerékpárok iránt…
Persze úgy, ahogy kell, megálltunk minden, na, jó, nem minden, de egy-két kocsmánál, mert azért apámnak ez is programja volt néha. A stadionhoz közeledve, emlékszem, hogy hömpölygött az emberáradat a SZEOL-pálya felé a körtöltésen. Akkoriban azért igazi meccshangulat volt Szegeden. Talán ez volt, ami igazán megfogott.
Ekkor már érezted, hogy kék-fekete lesz a vér az ereidben?
Ez érdekes, mert eleinte mindig annak a csapatnak szurkoltam, aki vezetett, aztán szép lassan rájöttem, hogy miről is van itt szó, hogy nekem a kék-feketéknek kell szurkolni.
Melyik meccs villan be elsőnek, ha azt akarom megtudni, mi volt az, ami odaszögezett a SZEGED mellé?
Az első komoly emlékem, amikor már tudtam is, hova megyek az a SZEOL–Újpesti Dózsa, 1981. augusztus 20-án. Ez egy borzasztóan meleg, kánikulai nyári nap volt. Kint voltunk a strandon és akkor már olvasgattam a Népsportot. Keretböngészés stb. Előtte ugye feljutott a SZEOL az NB I-be, akkor azon a meccsen elég komoly nézőszám volt, olyan 18-20 ezren biztosan voltak.
Azért manapság csak a válogatott, esetleg egy-egy Fradi-meccs kapcsán beszélhetünk Magyarországon tömeges meccsre menetelről. Hogyan éltél át egy ilyet fiatalon, ráadásul a saját városodban?
Hihetetlen volt. Ott voltunk az Újszegedi strandon, onnan sétáltunk át a stadion felé, de az Új hídon már lépni sem lehetett, annyi volt a meccsre igyekvő néző, akkora volt a tömeg.
Milyen volt a meccs?
1-0-ra kikaptunk, és a körülöttem lévő bácsik igencsak elégedetlenek voltak és szidták a bírót, de nekem eléggé beragadt ez az időpont és ez a találkozó.
Akkor mondhatni az 1981–1982-es volt az első szezonod a kék-feketék oldalán?
Igen. Abban az évben ráadásul nagyon fanatikus is voltam, mert szerencsére apám mindig vitt a hazai meccsekre, igaz, abban az időben túrázni még nem túráztunk.
Élmények még ebből az időszakból?
Olyan október lehetett, amikor jött a Ferencváros egy pénteki napon. Mi a suliból a szomszéd sráccal (akit már ismerhettek a bicikli hátsó üléséről) egész egyszerűen ketten kimentünk, a család nélkül. Voltunk vagy tízévesek, így a mai fejemmel egyszerűen nem is értem, hogy történhetett meg mindez.
Hogy jutottatok be?
Konkrétan bemásztunk, de ez akkoriban még nem volt olyan büntetendő cselekmény.
Mi történt a mérkőzésen?
Itt is tizenpárezren voltak, és úgy vertük meg a nagy Fradit, hogy addig még nyeretlen volt a csapat és nulla ponttal állt. Ráadásul az akkori egyik kedvenc játékosom, Orosházi Laci egy ötvenméteres emeléssel vette be Kakas kapuját. Nem csoda, hogy kukorékoltunk neki folyamatosan. A meccset behúztuk, ez egy komoly emlék volt számomra.
Öröm hallgatni. Mesélj még erről az időszakról!
Volt ebben a szezonban még egy érdekesség. Egy Ferencváros–Győri ETO majdnem bajnoki döntőnek is beillő meccs, amit a tévé is közvetített. Azért tegyük hozzá, ebben az időszakban elég ritka volt, hogy meccseket adjanak a tévében, így mindenki ezt a tévés meccset várta és nézte. Mi viszont ezzel párhuzamosan otthon játszottunk a Zalaegerszeggel. Akkoriban Szegeden 4-5 ezer néző rendszeresen összejött a meccseken, de ezen a bizonyos ZTE elleni találkozón, ahol ráadásul havaseső is esett, mindössze 128 néző volt kint. Na, most abban én benne voltam.
Akkor itt már mondhatjuk, hogy nemcsak a sportot szeretted, hanem szurkolóvá váltál, a kék-feketék elkötelezett hívévé.
Hát, azt hiszem, mondhatom azt, hogy ekkor már kék-fekete szurkoló voltam.
A foci és a sport szeretete az akkor jött alapból, a család útján, de azt még nem árultad el, hogy sportoltál-e valamit?
Igen, fociztam.
Tervek?
Nekem az lett az elsődleges célom, hogy focizzak a SZEOL AK-ban.
Sikerült?
Nem éppen, mert nem vettek fel. Ez egy elég nagy törés volt.
Mi történt?
Volt egy tehetségkutató, ám egy évvel fiatalabb voltam a kelleténél. Talán, ha ügyesebb vagyok, akkor a koromat mellőzve engedik, hogy maradjak. Nem voltam. A barátaimat viszont felvették, de engem nem. Ez igen rosszul érintett.
Akkor ezzel vége is lett a labdarúgó-karrierednek?
Ezt azért én nem nevezném karriernek. Sportolgattam, szerettem focizni, megye háromig vittem. Kamaszkoromban sportoltam, mint a legtöbb gyerek, viszont ahogy mondtam, nem voltam soha jó futballista. Szerettem, lelkes voltam, még edzésre is szerettem járni. Igazából jobban kedveltem, mint amennyire tudtam a focit.
Feladtad?
Nem, azért nem adtam fel. A SZEOL-ban még focizgattam egy fél évet, azonban igazolásom az nem volt soha.
Hol játszottál még?
Ugye, 1980-ban kezdtem gyerekként a DÉLÉP SE színeiben, Szegeden, a Szőregi úton. Nagyon jó kis stadion volt ott. Mivel a SZEOL-ba nem vettek fel, kamaszkoromban már a Szegedi Dózsát erősítettem.
Meddig?
4-5 évet fociztam ott, ez a Szegedi Dózsa volt nekem focistaként az igazi klub. Nagyon jó emlék, szerettem!
Felnőttként?
Felnőtt szinten még egy másfél-két évem volt a Baktó színeiben, majd jött az FK és ott is rúgtam a bőrt egy ideig.
Vissza a nyolcvanas évekbe, vissza a lelátó világába! Abban az időszakban volt már szegedi tábor?
SZEOL-meccseken ebben az időszakban alapvetően tábor nem volt.
Akkor hogy írnád le a korabeli hangulatot?
Mivel nem volt szurkolótábor, így csak elvétve ment a hajrászeolozás. Néha volt pénztárgépszalag-bedobálás, meg kereplők, de olyan komolyabb tábor, mint akkoriban nálatok, Debrecenben vagy a Fradinál, olyan itt nálunk nem volt.
Mikor köteleződtél el teljes mértékben a szegedi futball mellett?
Volt az úgynevezett Kaszás-éra, amikor a SZVSE-pályán játszottunk, mert a SZEOL-pályát felújították. Az SZVSE grundja egy kisebb, katlanszerű stadion volt, ahová jól beszorult a hang. Sokan jártunk oda is ki, és tőlem amúgy sem volt messze az a stadion, csak pár száz méterre. A csapat is sikeres volt, hisz a feljutás után kilencedik lett, ami a Kaszás Gábor nevű edzőnek az egyértelmű eredménye volt. Nagyon szerettük a Kicsit, ez volt a beceneve. Ebben az időben szinte minden meccsen kint voltam, vagy a barátokkal vagy a családdal.
Említetted a katlanhangulatot. Ezek szerint itt már volt szegedi tábor?
Érdekes, de akkor sem volt igazán tábor, nem volt B-közép. A fedett tribünről megindult a „Hajrá, SZEOL!”, és azt vette át az egész stadion, ami azért eléggé hátborzongató volt.
Azért valljuk be, ha az egész stadion szurkolt, azt egy tábor sem tudta még felülmúlni. Akkor ez volt az, ami elsőnek megfogott a lelátóban?
Igazából a szurkolás, mint olyan, az nem is focimeccsen fogott meg. Az első komoly lökés nekem kézilabdán jött. A Pick Szeged elődje, a Szegedi Volán, mert akkoriban így hívták a csapatot, az ugye, a régi szegedi városi sportcsarnokban játszotta a hazai meccseit.
Itt már volt akkor tábor, vagy még itt is csak formálódott?
Alakulgatott. A sportcsarnok mellett volt a Rózsa Sándor szakközépiskola, és onnan a srácokat kirendelték a csarnokba, a hazai meccsekre. Nem volt ez kényszer, de úgy emlékszem, az akkori utánpótlásedző volt az iskola tesitanára is egyben.
És a „rózsások” mentek?
Igen. Bele volt írva a Délmagyar-ba, hogy „Fél órával a meccs előtt a B-közép lelkes fiataljait várják a hátsó bejáratnál”. Kinyitották az ajtót, vagy háromszázan beözönlöttek, és így ott már lett igazi szurkolás. Igazából ők, a „rózsások” alkották a kézimeccseken a szegedi B-közepet.
Hogy festett ez akkoriban a csarnokban?
A ’78-as argentin vébé hatása nem múlt el, mert akkoriban ez a papírfecni-hajigálás volt a legtrendibb, vagy a sörösdobozba a kavics meg az aprópénz belerakása és annak a rázogatása, szóval, körülbelül ilyen szintű tábort kell elképzelni, de azok őrült nagy hangulatok voltak.
Hogy keveredtél be a csarnokos táborba?
1983-ban a játszott a Volán a Lipcsével egy KEK-meccset, és a Délmagyar-ban benne volt a már említett kis felhívó szöveg. Én meg fogtam a kis nylonszatyromat és kiballagtam egyedül, és onnantól kezdve szinte teljesen beszippantott ez a történet. Az már ott igazi szurkolás volt, igazi tábor, igazi B-közép.
Nem volt gond, hogy nem ismertél senkit és nem voltál „rózsás”?
Tényleg nem ismertem senkit, de becsatlakoztam és jártam rendszeresen, és ez odáig fajult, hogy kialakult egy komolyabb 20-30 fős belső mag, amelybe én is beletartoztam.
Az első utazás is erre az időszakra köthető, vagy arra még várni kellett?
1986-ban volt talán az első túrám, ami már célirányosan Szegeden kívülre történt.
Kézi vagy foci?
Egyik sem. Egy Pécs–Szeged SC kosármeccsre mentem, ahová a klub szervezett egy ingyen buszt. Ez volt az első, amikor egyedül hagytam el Szeged védő szárnyait. Az utazás jól sikerült, talán itt tettem pontot arra, hogy erre nekem szükségem van, és lettem teljesen elkötelezett Szeged-szurkoló.
Mással már voltál korábban?
Igen. Faterral kismotorral azért voltunk például Vásárhely–Szegeden, ami tudom, hogy túrának számít, de ott még nem volt szurkolás, csak nézőként voltunk jelen.
Akkor térjünk vissza a szegedi B-közép kialakulására. Mikorra teszed ezt az időt és meddig tartott?
A nyolcvanas évek derekától 1992-ig terjed, és itt egy amolyan „össz-szegedi” táborra kell gondolni, ahol zömmel a Szeged SC adta a klubokat, de az SZSC-meccs nálunk, szurkolóknál nem volt követelmény, mi mindenhová kijártunk. Ott volt a röplabda például, vagy a jégkorong, akik ugye más néven futottak.
Milyen meccseken tűnt fel rendszeresen ez a formálódó tábor?
Foci, jégkorong, vízilabda, röplabda, kosárlabda, kézilabda, nem tudom, mit hagytam ki, ám mielőtt kérdeznéd, tekére nem jártunk.
Mennyien voltatok ekkor a szegedi B-ben?
50-100 fős tábor volt, aki kijárt a hazai sporteseményekre. Ez volt a mag.
Neked hol volt a helyed ebben a szegedi táborban.
Én addigra már rendesen beépültem, nekem ezek voltak a gimnáziumi évek is egyben, 86-tól 90-ig.
Ekkor még fociztál is?
Igen, ez állandó problémát is jelentett, hogy akkor most menjek meccsre, mármint melyikre menjek, focizni vagy szurkolni. Aztán később győzött az ultras.
Ebben az időszakban voltak már állandó utazások a csapatokkal?
Hát, akkor még elég ritkán túráztunk. A kor divatjának megfelelően akkor mentünk, ha szervezett a klub buszt. Fiatalok voltunk, anyagilag is elég megterhelő lett volna mindenhová eljutni, plusz az akkori közlekedés sem volt valami fejlett, így nem igazán rajtunk múlott, hogy mikor hova megyünk.
Mi volt a legjellemzőbb?
A röplabdások indítottak Budapestre ingyen buszokat, oda sűrűbben elmentünk, de akkoriban az utazás még nem volt követelmény.
Legemlékezetesebb események ebben az időszakban?
A sarokpont az 1989-es Szeged–Vasas NB I-es osztályozó volt.
Erről bővebben, ha lehet, hisz aki ismeri egy kicsit a szegedi labdarúgást, illetve a szegedi lelátót, annak ez a meccs alapból beugrik.
Igen, erről elég sokan, elég sok helyen beszéltek már a múltban.
Hogyan élted te át az akkori eseményeket?
Hát, ott elég komoly zúzás volt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ott egy ezerfős tábor volt, akik effektíve álltak és szurkoltak.
Az nem semmi. Ebben a komoly létszámban csak az osztályozó súlya, a szegedi foci jövője, vagy más háttér is közrejátszott?
Ebben sok minden benne volt. Benne volt a rendszerváltás szele, a Vasas iránti gyűlölet, vagy épp Mészöly Kálmán, mint jelkép. Az én véleményem az, hogy a rendszerváltásnak ez az egyik mérföldköve volt, legalábbis itt, Szegeden.
Folytassuk. Mi történt a nagy vihart kavart osztályozó után?
Az osztályozó utáni évben csont nélkül feljutottunk és jött a ’90–91-es szezon, amely gyakorlatilag nekem egy csúcsszezon volt.
Miben nyilvánult ez meg?
Abban az évben kezdtem el dolgozni, és ami pénzt kerestem, azt kb. erre el is költöttem. Plusz szerencsém is volt, hisz a főnököm – aki egyben az unokatesóm is volt – vitt egy csomó olyan meccsre, ahová más nem nagyon jutott el. Volt kocsi, tudtunk mozogni, az nagy szó volt akkoriban.
Mit jelent ez számokban?
Volt harminc bajnoki, plusz egy kupameccs meg két osztályozó, azaz 33 találkozó. Ebből én öt kivételével mindegyiken ott voltam.
Akkor itt már rendesen beindult a túrázás.
Igen, itt már mentünk kőkeményen mindenhová.
A kilencvenes évek elején már megcsapott „minket” az ultras szele. Hogy festett ez Szegeden?
Az akkori B-középre már jellemző volt, hogy itt-ott a katonaságtól elcsórt füstöt elpottyintottunk. Nyilván megtörtént a rendszerváltás, kezdtek az ilyen új dolgok beszivárogni az országba.
Honnan merítettetek ötleteket? Mert azért rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, a világ nem hevert a lábaink előtt, mint manapság.
Néztük a tévét, az összefoglalókat, akkor a Fradi-tábor élen járt a szurkolásban, pontosabban abban is. Akkoriban az volt, hogy amit a Ferencváros csinált, azt előbb-utóbb mindenhol átvették, és már kezdte bontogatni szárnyait az úgymond ultras mozgalomnak az előszele.
Szegediesítve hogyan képzeljük el mindezt?
Voltak saját zászlóink, amiket kirakosgattunk a kerítésre, pénztárgépszalagozás, konfetti és a többi. Ezek voltak a boldog B-közepes békeévek 1992-ig. Én legalábbis eddig számolom, mert akkor felütötte fejét Szegeden is az ultras, ami már egy külön fejezetet érdemel.
Akkor csapjunk bele, hogyan kezdődött az ultras nálatok, ott, a Tisza-partján?
Ez egész pontosan úgy történt, hogy a városban, a táborban, egyszerre, párhuzamosan több srác fejében kezdett formálódni a gondolat egyfajta szárnybontogatásról a szervezettebb szurkolói lét felé, köztük az enyémben is.
Nálad mi formálódott?
Tudomásom szerint én készítettem el az első ilyen irányú molinót, egy kék alapon fehér festékkel felvitt Ultra’ Azzurri feliratú zászlót. Egyfajta interes hatással gyártódott, kígyó volt rajta meg a Jóisten tudja még, hogy micsoda.
Ez is tévés ötlet volt? Mármint, hogy vannak feliratos zászlók a táborok előtt a stadionokban.
Részben igen, akkor már láttuk a tévében itt-ott az összefoglalókban a kapu mögötti magokat, főleg Olaszországban és Jugoszláviában.
A jugoszláv hatás később is érezhető volt nálatok.
Igen, azért azt tudni kell rólunk, hogy itt, a Délvidéken mi nagyon erős ex-jugoszláv behatás alatt voltunk.
Mit jelentett ez akkoriban?
Konkrétan gyerekkorunkban azon szocializálódtunk, hogy mi volt a jugó tévében.
És mi volt a jugó tévében?
Volt meccs a Jugoplastikától a Proletar Zrenjaninig, plusz Baltazár professzor mesélt a mérkőzések szünetében, meg ott volt a Cipiripi csokoládékrémes reklám. Ezek annyira beivódtak, hogy még most is emlékszünk rá.
Milyen hatás ért még benneteket, mi adott még lökést a szervezettség felé?
Abban az időben indult el a Nemzeti Sport-ban Sándor Misinek az „ultra” rovata. Eredeti fizimiskákat lelt a lelátón Mihály, és ezt publikálta is, ami erősen beakadt nekünk is.
Abban az időben azért nagyítóval is alig lehetett találni lelátóról szóló cikkeket az újságokban, máshol meg egyáltalán nem is foglalkoztak vele.
Igen, ez így volt. Emlékszem rá, hogy volt olyan, hogy lemaradtam az egyik hétfői számról, amiben tudomásom szerint volt cikk és képes voltam másnap este berongyolni a városba az egyetlen olyan hírlaposhoz, ahol összegyűjtötték meg árulták a nem aznapi újságokat, hogy keressenek már nekem elő egy előző napi Nemzeti Sport-ot. Akkoriban ennyire fontos volt ez az ügy.
Plusz azért a kor szellemét figyelembe véve sok infót kaphatott az ember a többiekről.
Pontosan. Ezekben a cikkekben azért Misi elég szépen leírta a magyar helyzetet is, meg hát rengeteg külföldi cikk is volt. Gyakorlatilag ez olyan volt nekünk, mint a Biblia. Megvolt a lökés az ultramozgalom felé. Azt nem lehet Sándor Misitől elvitatni, és gondolom nem is akarja senki, hogy nagyon-nagyon sok embernek a fejében elültette azt a bizonyos magot.
Még valami, ami segítségetekre volt a kezdetekben?
Igen, volt még Rakának (Radosevics Radovan) az első, tudomásom szerint az első magyarországi fanzinéje, ez volt a Tribün. Ott volt az, amikor azt a kezembe kaparintottam (nem tudom már, hogyan került hozzám) akkor leírtam, hogy mi már itt Szegeden is próbálkozunk. Közben már megtörtént, hogy összedugta a fejét az az öt-hat-nyolc ember, aki fogékony volt erre. Körülbelül egykorúak voltunk, és vevők is voltunk erre a stílusra.
Mikor volt ez pontosan?
Ez olyan 1992 vége, 1993 legeleje. Ekkor kitaláltuk, hogy a mi nevünk Ultra Partiganni Azzurri Szeged, röviden UPA lesz. Ez volt Szegeden az első szurkolói csoport.
Hogyan jött a név?
Hát, a partigiani azért eléggé az ex-jugoszláv helyzetre, az onnan felénk kivetett hatásra utalt, de ugye, mi olaszosan írtuk mindezt, ami jelezte, hogy mi ezt a stílust kedveljük.
Mikor debütált az UPA?
1993-ban került ki elsőnek UPA zászló a kerítésre, de a csoport alapítását 1992-től számoljuk, hisz az Ultra’ Azzurri rész már akkor kint lógott.
Ekkor még elég komolyan benne voltatok a szegedi kézilabdatáborban?
Igen, igazából ezek a kezdeményezések, az első lépések is főleg oda tevődtek, az akkor már Pick Szeged néven futó csapat meccseire.
Hogyan fogadtak benneteket a csarnokban?
Azt kell, hogy mondjam, hogy ott azért a közeg nem nagyon díjazta mindezt, elég erősen ellenünk voltak. Nem nagyon tetszett nekik, hogy miért nem csak magyarul szurkolunk, mi ez az újítás és a többi és a többi, ám ugye, mi lázadtunk és akartunk egy kis vérfrissítést hozni a szegedi táborba, azt, amit külföldről is láttunk meg olvastunk.
Mi lett a megoldás?
Ment egy darabig ez az úgynevezett ellentét, aztán egész egyszerűen mi (mint UPA) szépen kivonultunk a csarnokból, és onnantól csak a stadionban jelentünk meg, mint csoport.
Azért az egy éles váltás, egy honi elit kézilabdaklub masszív létszámú táborából egy hátországi focicsapat meccsére járni.
Igen, akkor ráadásul az NB III-ban szerepeltünk, és ha jól emlékszem, pont egy Debrecen elleni kupameccsen jelentünk meg elsőnek önállóan a stadionban.
Akkor a kézis korszak nem tartott sokáig?
Nem, 1993 végén már nem jártunk be, 1994-től meg teljes volt a szakadás köztünk és a Pick-tábor között, majd végérvényesen átvonultunk a stadionba.
Már ki se jártatok akkor kézimeccsekre?
Én még azért járogattam ki kézilabdára, de szervezetten az UPA akkor már más irányt vett.
Másfelé, mint UPA? Például kosár? Jégkorong?
Talán egy röpi döntő volt, ahova UPA kivonult testületileg, később még kosáron is próbálkoztunk a holtszezonokban, de mi igazából a foci mellett léteztünk.
És te?
Én már nem voltam/vagyok ilyen válogatós, ha időm engedte/engedi, megyek mindenhová.
Akkor az UPA-nak maradt csak a foci. Tudjuk, hogy rögös volt az út, de akkor ezt hogy éltétek meg?
Ez egy elég érdekes része volt az akkori ultraéletnek. Gyakorlatilag háttértábor nélkül elindultunk a saját kis utunkon. Jártunk Kisszállástól Mezőberényig mindenfelé.
Milyen volt ez az időszak? Érdekesebb meccsek?
Ebben az időszakban az NB III-at gyűrtük. A városi rivális Dorozsma ellen villantunk nagyot (koreó, tüzek, füst) valamint a Makó elleni nagy füstölésünket tudom felhozni.
Idegenbe milyen volt a megjelenés?
A túrák 10-20 fővel mentek, de mikor Verebes Józsi megjelent Szegeden, Beretck Imre festékgyáros / tulajdonossal karöltve, akkor azért ők kisebb futball-lázat robbantottak ki. Józsi bá’ meg is élt egész pontosan két meccset, aztán összeugrottak a festékgyárossal.
Találkoztatok ebben az időszakban táborokkal, csoportokkal?
A Green Armada a Dorozsma mellett volt egy fél évig, de rajtuk kívül olyan nagyon egyéb táborok nem voltak, ha csak azt az egyszem mezőberényi ultrát nem emeljük ki, aki magában énekelgetett. Na, jó, egyszer megjelent pár kiskunfélegyházi, valami kezdetleges zöld-fehér drapit is kiraktak. Ez érdekes volt, mert már totál feledésbe merült, aztán egyszer csak az Old School Hungária csoportban valaki bedobta a fotót, és senki nem tudta, kik ők. Nekem persze, a stadionról beugrott, úgy rémlik, talán Misinek küldtem el anno a negatívot.
Aztán jutott nektek egy fél szezon az NB I-ben, ami elég ismert, de engem jobban érdekelne, hogyan jött a lehetőség?
Igen, a PNB, azaz Professzionális Nemzeti Bajnokság 1999–2000-es szezonja. Na, most, ahogy írtad, ebből nekünk csak fél év jutott.
Szóval, hogyan kerültetek a legmagasabb osztályba?
1998-ban elkezdtünk mocorogni a korábban Dorozsma, később Szeged LC mellett, ahol Nagylaki Kálmán volt a góré.
Viszont itt már nem UPA volt.
Már nem. 1998. október 31-én alapítottuk a Spartan Armyt.
Miért volt a váltás? Miért nem maradtatok UPA?
Nem tudtuk összeegyeztetni a régi nevet ezzel az új csapattal, így muszáj volt nevet váltani, de alapvetően folyamatában a mag ugyanaz maradt.
Ez mit akar jelenteni?
Hát, akik lemorzsolódtak, azok így is, úgy is lemorzsolódtak, akik meg újak jöttek, azok így is, úgy is hozzánk csapódtak volna – a névtől függetlenül.
Itt azért már komoly célok voltak a Szeged LC-nél. Körvonalazódott egy esetleges első osztály?
Igen, így 1998 őszén, majd 1999 tavaszán mi is odaálltunk rendesen az új csapat mellé.
Mi történt?
Följutottunk – ha jól számolom, akkor kilenc szezon kihagyása után – újból az élvonalba, és hát elég rendesen benyitottuk az ajtót egy közel 100 fős szombathelyi túrával.
Ekkor te nyomtad ezerrel, vagy már visszafogottabb volt a tempó?
Nem, nyomtam ezerrel. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy közel százszázalékot hoztam, ebben az időszakban csak két meccset hagytam ki, azt is igen erős családi ok miatt. Ám nem volt kérdés, hogy mindenhová megyünk. Egy busznyi ember szinte mindenhol megvolt. Igazából ez volt a top fél szezonunk.
Milyen volt a közösség, milyen volt a légkör?
Annyira össze volt csiszolódva a társaság, az a 20-25 fő, a belső mag, aki csinálta a melót, a festéseket, a koreográfiát, a túráknak a zömét, hogy ebben az időszakban semmiféle vita nem volt. Mindenki tudta és végezte a dolgát, nem kellett senkinek könyörögni. Nagyon frankón ment minden.
Milyenek voltak a túrák?
Eljutottunk nagyon sok klassz helyre. Újpest, Fradi, Diósgyőr. Azt hiszem, elég mély nyomokat hagytunk az akkori ultratársadalomban. Persze, nem volt nehéz, ahogy említettem, jól összeérett a mag, és erősen fel voltunk pörögve. Igaz, nem lehetett tudni, hogy csak fél év lesz belőle, de azt a felet, azt maximálisan végigcsináltuk. Tulajdonképpen a mai napig ebből táplálkozunk, bármilyen dolog is történik velünk.
Milyen volt átélni, hogy egy fél szezon után nincs tovább?
Én megoldottam egy huszárvágással a dolgot. Jártam Kispestre, mert az ultra nagyon hiányzott. A kispestiek akkor (is) csúcsidőszakukat élték, mi meg mentünk Szegedről Vácra, Fradira, Újpestre meg persze a jó kis hazai meccsekre, a Bozsikba.
Mentünk?
Igen, egy 5-10 fős brigád kialakult tőlünk, volt egy fehér alapon piros, Szeged feliratos drapink is, de túl sok helyen nem raktuk ki. Van egy jópofa sztorim is abból az időszakból.
Mesélj!
Fent voltam egy péntek esti Kispest–Lokin, majd másnap derbi az Üllőin, oda már jöttek a spartanos testvéreim is. Sikerült közben összefutni levelezős-csereberés haverokkal Kaposvárról és Sopronból, neveket most nem írok. Beültünk egy kocsmába, és olyan jó hangulat kerekedett, hogy ott helyben megalapítottuk a Dalton Brothers nevű csoportot, ami azóta sem funkcionál, viszont egy szép emlék. Kíváncsi vagyok, hogy a daltonosok olvassák-e ezt, ám ha igen, jelentkezzenek!
Majd jelezd felénk, ha rád találtak a daltonos testvérek.
Mi történt veled, veletek, a szegedi focival a következő időszakban?
Lassan beindult a foci Szegeden, FC néven. Előbb NB III, majd NB II. Szerettem nagyon azt a csapatot, tele volt szegedivel.
Kedvenced ebből az időszakból?
A legendás Turján Gyuri, aki a Lokiban is kapott némi szerepet, és ha jól tudom, Magyar Kupát nyert vele, majd az FK-ban fejezte be a pályafutását. Ő minden idők legnagyobb futballistája a földgolyón. Legalábbis nálam.
Ezzel nem vitatkozom, mi is kedveltük Debrecenben. Ha jól emlékszem, az ő gólja biztosította be a 2001-es kupadöntőbe jutásunkat. Azt hiszem, nem is rúgott több gólt a Lokiban. Térjünk át Gyuri kapcsán a már említett FK-ra. Mikor is kezdődött az FK 1899 Szeged története?
2005-ben alapítottuk, ezt én úgy szoktam megfogalmazni, hogy a harmadik gyermekem.
Hogyan jött az ötlet?
2005-ben gyakorlatilag nem volt Szegeden futball. A Tisza Volánnak az utánpótlása megye egyben tengődött akkor, de ilyen bordó-szürkében játszott, ami eléggé szegedietlen volt. Mi meg felvettük a leejtett zászlót, a diszkoszvetőt a címerbe és az 1899 a névbe, mert az pedig a szegedi futball alapításának a dátuma, illetve a kék-fekete színek, ami elengedhetetlen volt. Érdekes, mert ezután mindenki a városban elkezdett kék-feketében játszani, addig meg senkit nem érdekelt ez a tradíció.
Hol játszottatok?
A Felső-Tisza-parti stadionban, illetve annak az edzőpályáin szerettünk volna játszani, ami azért nagyjából sikerült is.
Mégis, hogyan kezdődött?
Elég romantikusan, hisz a csapat felét már akkor is az „ultrasz” adta, míg a másik fele már akkor is külsősökből kellett, hogy álljon.
Külsősökből?
Hát, idézőjelben. Mert azért annyian nem voltunk, akik tudtak futballozni, amúgy se voltunk sokan, de így, hogy még sportolni is kellett, azért oda kellett segítség.
És hogy sikerült mindezt összehozni?
Az elején voltak ebből kisebb feszültségek, hogy külsős, nem külsős, de aztán ez idővel teljesen összemosódott.
Nem bántad meg, hogy belevágtál?
Azt kell mondanom, hogy a személyes döntéseim közül, amit meghoztam az életem során, ez az egyik legjobb volt, hogy beleálltam ebbe a csapatba.
Említetted, hogy fociztál te is az FK-ban.
Fociztam, negyven valahány meccsem van a csapatban, egy góllal büszkélkedhetek, úgyhogy azt hiszem, már nem éltem hiába. Egy-két hónapig próbáltam csak edzésre is járni, de aztán láttam, hogy gáz van, így inkább átvettem a kormányzást.
Milyen volt csapatot vezetni?
Anyagilag nem volt egyszerű az eleje, meg nyilván pofozógépek voltunk a megye háromban, ahonnan ugye, nem lehetett kiesni.
A csapatnál milyen szerepeket töltöttél be?
Ugye, voltam elnök, alelnök, de voltam technikai vezető is, ami a legerősebb vonal, magyarul ez tartott a legtovább.
Később?
Szépen, lassan beindultunk. Találkoztunk olyan emberekkel, akik nagy segítségünkre voltak és megismerésüknek nagyon örülök.
Hogy festett az elmúlt 19 év?
Egy nagyon szépen felfelé ívelő pályája volt ennek az elején. Körülbelül tíz évig folyamatosan hozzáraktunk az előző évi teljesítményhez, ami egy megye egyes bronzéremben csúcsosodott ki, ami egyben azt is jelentette, hogy mi a saját erőnkből onnan már nem tudunk tovább lépni.
Mi volt az akadály?
Megfelelő létesítmény és utánpótlás.
Milyen volt a lelátói helyzet az FK meccsein?
Eleinte maximális volt a támogatottság a szegedi szurkolók részéről, értve itt a korabeli tábort, aztán sajnos ebben is voltak ilyen szétcsúszások, más utak keresése, de ebbe azért most mélyebben nem mennék bele.
Emlékezetes meccs, meccsek?
Játszottunk egy full román csapat ellen. Egy ideig a Csanádpalota úgy oldotta meg a csúcsfocit, hogy tíz román játékost igazolt. Hazai pályánkon jó kis poklot csináltunk nekik, pirózás… Hozzáteszem, nekünk is voltak alkalmanként légiósaink, persze főként Szegeden tanuló vajdasági vagy erdélyi magyar srácok, de akadt egy spanyol fogorvos, illetve az elefántcsontparti Drogba, aki persze másodunokatestvére volt a nagy Drogbának.
Legkomolyabb fellépés szurkolói szempontból a megyében?
Az Ultras Szeged 15. születésnapja pont egybeesett az FK–Földeák TC (FTC) meccsel. A Tamási-Szeged-Kispest-Vásárhely négyes kb. 150 fős magot alkotott, ami egy megye hármas derbinél, azt hiszem, elég ritka. Kispesti barátaink a SZVSE-pálya melletti Pláza előtti vidámparkban hullámvasutaztak egyet úgy, hogy közben begyújtottak egy tüzet. Óriási volt! Az „üszkölődés” szó is innen származik.
Mit adott még a megyei bajnokság?
Az, hogy tehenet vagy lovaskocsit látunk a pálya szélén, errefelé mindennapos, de semmivel nem rosszabb, mintha a csilivili NER-stadionokba járkáltunk volna évekig. A megyefoci egy külön világ, ám nem extrábbak a magasabb ligák sem.
Túrák?
Bejártuk a megye érdekes kis falvait Csanytelektől Ferencszállásig.
Mindenhol szeretettel fogadtak benneteket?
Alkalmanként azért voltak zűrök, a helyi erőkkel hadakoztunk, de gyönyörű szép emlékek vannak erről.
Legrázósabb helyek?
Csanytelek, Baks, Mindszent, ez a három legmelegebb hely a megyében. Itt sajnos tettlegességig fajuló konfliktusok is voltak. Pár emberünk járhatott utána bíróságra, viszont azért szerencsére elenyészőek voltak a balhék. Először persze felforgattuk a megye falvainak az életét, ám aztán szép lassan hozzánk szoktak.
Hazai pályán akadtak gondok?
Volt, hogy véletlenül a csabaiak is betoppantak hozzánk, elméletileg Gyálaréten játszottak volna kupameccset, de az Etelka sorra kavarodtak. Szerencsére a felek csak a verbális konfliktusig jutottak. A másik velük kapcsolatos FK sztori: a Tisza Volánnal játszottak NB III-as bajnokit a centerpályán, mi meg éppen akkor a műfüvesen rúgtuk a bőrt. Szerencsére korrektek voltak, nem trollkodtak bele a meccsünkbe.
Megyei szinten érdekes dolgok szoktak történni a játékvezetőkkel. Nektek, neked van-e ilyen sztoritok?
Játékvezetőt inzultus talán csak egyszer ért részünkről egy kübekházi összecsapáson. A jegyzőkönyv tanulsága szerint Avrut sporttársat egy néző fartövön rúgta.
A legemlékezetesebb utazás?
Maroslele–FK. A tápéi kompon vezetett át az utunk a nem túl távoli faluba. 40-50 fővel (csapat + mag) teljes egészében befoglaltuk a kompot, nagyon „Venezia” hangulat volt. Egy ladik egész közel merészkedett hozzánk, valami természetfotós ember volt benne, aki madarakat szeretett volna fényképezni, ám teljesen lefagyott a látványunkra.
Még mindig ugyanaz a lelkesedésed az FK iránt?
Ez egy 19 éve létező dolog, ám azt kell, hogy mondjam, hogy ezalatt az idő alatt azért kifogyott párszor az üzemanyag a szekérből. Most is létezik a csapat, de azért messze nem olyan romantikus már, mint az elején volt. Viszont a szerelem, az megmaradt, és van egy FK-tetkóm is, amiből talán látszik az elhivatottság.
Ott is vagy minden meccsen?
Majdnem. Egy darabig számolgattam, hogy hány mérkőzésen nem voltam, de aztán elvesztettem a fonalat. Úgy mondanám, hogy szezononként két-három meccs az, amikor nem vagyok.
Az azért emberes.
Persze, de nyilván nem olyan nehéz ezt összeegyeztetni a kisebb távolságok miatt, hisz maximum 30-40 kilométeres túrákról beszélünk.
Mivel tudod le az utazásokat?
Nagyon sokáig bringával jártam, már a futballista-karrierem után. Volt olyan szezon, ahová mindenhová biciklivel jutottam el idegenbe.
Manapság?
Én szép lassan átcsúsztam, visszacsúsztam a szurkolói oldalra, vagy inkább úgy mondanám, én vagyok a kapocs a csapat, a vezetőség és a szurkolók között. Igaz, a szurkolói létszámunk azért jócskán megcsappant.
Mit jelent ez?
10-15-20 ember, aki eljárogat ide-oda, ez ennél azért volt jóval magasabb. Viszont vannak teljesen elhivatottak, akik csak ezt a csapatot tekintik a sajátjuknak.
Mostanában mi a helyzet?
Az FK-vonalat azt csinálom teljes mellszélességgel, a meccsek 99%-án a mai napig ott vagyok.
Mi a helyzet a Csongrád Csanád Grosics Akadémiával?
Én egyszerűen csak Bagirának hívom őket Grosics, meg ugye, a stadion előtti Fekete Párduc-szobor miatt. Én ezt a csapatot nem tudtam megkedvelni, de a szurkolói, ultras részét támogatom.
Ez mit jelent konkrétan a részedről?
Tulajdonképpen a permanencia megvan, tehát létezik az Ultras Szeged, aminek anno alapítója voltam, és úgy gondoltam, hogy ne én legyek az akadálya, meg ne én duzzogjak a táncparkett szélén, hanem hadd csinálják a srácok, és akkor oldalról, hátulról én is támogatom őket. A koromnál fogva már nem az első vonalban, de azért 1-2 túrára is eljutok, meg a hazai meccsekre legfőképpen a gyermekeimmel kijárok. Talán jelent ez valamit nekik.
Ezen kívül?
Ott van az FK és ott van a Bagira, de én ezen kívül is azt csinálom, amit jó harminc éve, további sporteseményekre járok. Legfőképp a gyerekekkel.
Kik ők, ha szabad megtudni?
A nyolcéves kisfiam és a 16 éves nagylányom.
A gyerekek sportolnak is, vagy csak szurkolók?
A lányom röplabdázik, így emiatt röplabdameccsekre is járunk. Amolyan régi-új szerelem lett, mert emiatt kijárogatok a férfi csapat meccseire is. A fiam focizik és kóstolgatja a röplabdát is és természetesen mindketten nagy bringások. Mellettük a keresztfiam, a testvérem fia is sportol, ő játszott az FK-ban.
Ezen kívül hova jársz még ki? Mert feltételezem ennyi még nem elég.
Kosárra, jégkorongra, vízilabdára és a megyei focinak mindenféle ágára a megye háromtól, olykor a megye négytől fölfelé – bármikor, bárhova.
Hogy kell ezt érteni?
Fogom a bringát, kinézek egy meccset, legyen például egy tiszaszigeti női meccs, kitekerek, majd belenézek a meccsbe, és így szép lassan gyűlnek a sportrendezvények. Szerencsére a feleségem is elég jól tolerálja ezt az életformát.
Egy évben hány meccsre jutsz így el?
A tavalyi évben, 2023-ban sikerült túllépnem a százat, pontosan 102 meccsem volt. Hogy most ez jó-e, avagy nem, csak a Jóisten tudja, de ha azt nézzük, hogy családilag kint vagyok, friss levegőt szívok, és még mozgok is hozzá, akkor szerintem ártani nem árt, még akkor sem, amikor csak bámulom. Én kifejezetten élvezem a megyei focit, szeretek olyan meccsekre is kimenni, amihez semmi közöm nincsen, csak úgy belepillantani. Igazából kamaszkoromtól kezdve ezt csinálom, csak akkor még a teremsportok domináltak jobban, de úgy néz ki, a családi vonal nem múlt el nyomtalanul.
Groundhopperkedés?
Hát, ez egy újabb sztori igazából. Amióta létezik az FK, azóta elgondolkodtam rajta, hogy ha gondolatban össze kellene gyűjteni azokat a létesítményeket, ahol valaha megfordultam, akkor bajban lennék. Persze, nem klasszikus groundhopperkedés ez, hisz a saját csapataimmal jutok el a legtöbb helyre, de azért a bringázás során szoktam sok olyan helyen is járni, ahol éppen nincs meccs.
Mégis mennyi lehet ez a szám?
Nem tudom, de Csongrád megyét azt hiszem százszázalékosan lefedtem.
Magasabb osztály?
A nagyobb stadionokba alapból ritkábban jutok el, de ha van rá sansz, akkor megyek. Nyaraláskor például, ha van ilyesmire lehetőség, akkor a helyi meccsekre is bekukkantok. A lényeg a lényeg, hogy én csak a futballpályákat számolom, nálam például a sportcsarnok nem számít telitalálatnak, vagy abban az esetben, ha egy sporttelepen több pálya is van, akkor is én csak a centerpályát számítom létesítménynek. Ez nekem egy pálya, vagy egy találat, nem is tudom, hogy mondjam ezt. Tetszik ez a világ, ez a groundhopperkedés, ám velem ugye, annyi a különbség, hogy akik zömmel ezt igazából nyomják, azok csapat nélkül, úgymond érzelmek nélkül csinálják, amire én azt hiszem, nem lennék alkalmas, hogy csak úgy utazgassak a nagyvilágban és sporteseményeket nézegessek, akkor inkább a sajátot választanám.
Cserebere?
Ez egy nagyon szép dolog volt a kilencvenes évek hajnalán, derekán, amikor az ultras beindult.
Honnan jött?
Azt hiszem Rakának a Tribün című újságjában és Sándor Misi Nemzeti Sport-os cikkei mellett láttam elsőnek bejegyzéseket erről az ultras történetről, és az alapján indult be vastagon a cserebererovat.
Mik voltak ezek?
Ugye, fényképek, sálak, zászlók, hangkazetták, negatívok, magazinok, matricák. Remegve figyeltük a postást, hogy mit hoz. Vártuk, hogy az olaszok visszaírjanak, a lengyeleknek akkoriban még nem örültünk annyira. Ez egy nagyon klassz történet volt, ezt nagyon szerettem csinálni.
Fotózgattál is, ha jól rémlik.
Igen, elkezdtem fotózgatni, ami a mai napig is rajtam ragadt. Igaz, a mai világban már nincsenek papíralapú képek, azonban annak idején ez a papírképcserélés egy nagyon klassz dolog volt. Kár, hogy már vége, az internet ezt rendesen szétcseszte.
Mi volt a prioritás?
Olyan 4-500 darabos olasz kollekcióm volt, amit végül is egy az egyben eladtam, nem is pici pénzért, hisz akkoriban tudtam venni belőle egy kurva jó, vadiúj bőrdzsekit. Olyan 30 ezer körül kaptam érte, ami húszon-harminc éve nem volt rossz pénz.
Kapcsolatok?
Nagyon sok jó embert megismertem ebben a csereberetémában. Érdekes dolog, mert van ez az Old School csoport az interneten, ott visszaköszönnek ezek az emberek, hogy hoppá, én leveleztem veled, én meg néha mondom, hogy hoppá, bocs, nem emlékszem rád, de aztán végül csak összejönnek a dolgok. Előkerestem a régi címes, postacímes kis füzetemet, és akkor kiderült, hogy tényleg, valójában leveleztünk.
Akkor csak van értelme az internetnek is.
Azok a gyönyörű szép összefirkált hátuljú fotók, néha-néha felbukkannak a neten, hát, nagyon jó érzés, én ezt nagyon szerettem csinálni.
Más?
A Supertifo! Na, az volt még a Bibliánk, amikor félévente egy-egy példányhoz hozzájutottunk, vagy amikor kimentünk Olaszba, akkor az első utunk az újságárushoz vezetett. A mai napig szeretem azokat a klasszikus olasz fotókat a neten nézegetni, főleg az alacsonyabb ligákat.
Ha jól tudom, a Kispest is fontos része az életednek.
Igen, erről akartam is beszélni, hisz gyakorlatilag gyerekkoromban már Budapesti Honvéd-szurkoló voltam, ami ugye, a nyolcvanas évek közepe.
Hogyan jött mindez?
Azt azért tudni kell, hogy itt lent délen, Szegeden, mivel elég kevés volt az NB I, itt szinte mindenkinek volt országon belül úgymond nagycsapata és ugye, voltak fradisták is bőben köztünk, de hála Istennek, a Fradi nekem valahogy kimaradt. Kispesti nem volt olyan sok, mert ekkor már a Honvéd nem volt annyira népszerű csapat, inkább úgy mondanám, hogy állami csapat volt, abban testesült meg, mint katonacsapat.
Mégis, hogy szeretted meg a Honvédot?
Én azért szerettem bele a Honvédba, mert olyan szép piros-fehérre festett kapufa volt a Bozsik Stadionban, amit a híradó sportösszefoglalójában mutogattak, ami engem nagyon megfogott gyerekként, így aztán kitaláltam, hogy Honvéd-szurkoló leszek.
Első honvédos élmény?
A nyolcvanas évek közepe táján, amikor Szegeden játszott a Honvéd, akkor édesapámmal valahogy a Honvéd-tábor mellé keveredtünk, talán az volt az első ilyen honvédos élményem.
Más?
Aztán volt, hogy elmentem, akár egyedül is Csaba–Honvédra, vagy eleve fel Kispestre, a Bozsikba.
A Kispest-szurkolókkal milyen a viszonyod, viszonyotok szegediként?
Az első 3. Félidő-focitornán lent, Siófokon volt egy olyan történet, hogy az UPA és az akkori Guardia elég jól összerázódott, és közös hullámhosszra kerültünk. Tulajdonképpen ilyen barátság-kezdeményszerű valami alakult ki, ami ugye, innentől sokáig, sőt, a mai napig is tart, olyan szinten, hogy akik például felköltöztek Szegedről Budapestre, azok járkálnak ki Kispest-meccsekre. 1999-ben abban a fél szezonban például irgalmatlanul ment a Vásárhely-Szeged-Tamási-Kispest négyszög. A válogatott meccsekre például egész nagybuszokkal mentünk közösen, szerintem az volt a fénykora ennek az egész történetnek.
Azért ennek nincs nagy visszhangja, mondhatni kevesen tudnak róla.
Voltak kisebb surlódások, de kapcsolat azért kiállta az idő próbáját, és a mai napig tart. Most a fiatalabbak az ultrasból is járkálnak föl.
Te is?
Én magam is járok fel, tavaly tavasszal voltam fent vagy 4-5 meccsen a kiesésig bezárólag, és azért ott volt, hogy fent voltunk húszan Szegedről. Én bízom benne, hogy ez a továbbiakban is tartani fog, persze azt, hogy az új generáció hogy is mint hozza le majd ezt, az kérdéses, de ugye, a mi vonalunk, az idősebbek, mi ezt próbáljuk továbbra is fenn tartani.
Akkor ez már nálad nem is igen fog változni?
Mondhatom azt, hogy közel negyven éve vagyok Kispest-szurkoló. Szerintem ez már nem is nagyon fog változni. Azért azt fontos leszögezni és tudni, hogy nekem országon belül, nyilvánvalóan és mindig a Szeged az első, a Kispest-téma az csak akkor érvényesül, ha nem egy ligában vagyunk.
Most egy ligában van egy szegedi csapat a Kispesttel. Viszont ahogy mondtad korábban, te nem nagyon tudtad megkedvelni a Grosics Akadémiát mint csapatot. Hogyan élted így át a Bagira vs. Kispest meccset?
Hát, hogy is mondjam, mit is mondjak? Talán annyit, hogy nem volt felhőtlen az örömöm, hogy nyert a hazai csapat. Vagy nem is tudom, ilyen meccsen még talán soha nem voltam, hogy érzelmileg nem tudtam jól kijönni ebből az egész történetből.
Még valami a Honvédról?
Nagyon bízom benne, hogy a Honvéd előbb-utóbb visszajut oda, ahova való, mert azt hiszem, hogy az Északi Kanyar szerintem minden elismerést megérdemel. Szerintem Magyarországon ők a legjobbak. Persze, nálam alapból ők az etalon, és természetesen itt az elfogultság is beszél belőlem
Szegedre visszakanyarodva lenne pár kérdésem csoport- és drapiszinten. Mit tudhatunk például a Majestic Ultrasról?
A Majestic Érdi Pista személyes mutatványa, bár a névadás anno még a mi fejünkből pattant ki. Történt ugyanis, hogy egy magyar-angol válogatotton egy brit ürge kocsiból sálakat árult, és nekünk sikerült egy Glasgow Rangers-sálat venni. A szín miatt is stimmelt, kitaláltuk, hogy mi rangersesek leszünk, meg hogy felvesszük velük a kapcsolatot. A Her Majestic Service után dobtuk be a MU nevet, ami már több mint 30 éve balesetmentesen közlekedik fél Európa útjain.
Green Armada?
Egy csoportkezdeményként indult a Green Armada a Dorozsma mellett, vagy fél évig, de őket beolvasztottuk.
Fidelity Gruppo?
A Fidelity Gruppo mint csoport a mai napig létezik, róluk nem nagyon tudnék rosszat mondani, ha akarnék sem. Ha picit több embert tudnának mozgósítani, vezető csoport lehetnének.
Déli Beerdalom?
A DB egy csoport, 1999-től vitték a nevet. Köztük volt a szegedi mag legendás vezére, Zsozsi. Szerintem ő volt a névadó, és már sajnos az égi lelátókon vezeti a szurkolást a bomberjében. Komcsihoz tudom hasonlítani a hiányát.
Kaiser Sose?
Egy filmcím (thriller), melyről drapi készült. Közönséges bűnözők a magyar címe.
Ragazzi?
A torós emberünk kreálmánya! Alap UPA-tag volt.
GK Szeged?
Kb. ugyanaz mint fentebb.
Ctrax?
Ctrax (sztráh), azaz félelem szerbül. Partizános drapikoppintás, tisztelegve a Grobari Jug előtt.
A Duce vásárhelyi vagy szegedi drapi volt?
A miénk volt, sajnos, de nem az, amire gondol bárki is. Dunántúli Cement a jelentése. Később ebből lett az SA 98, mert annyira nem díjazták sehol. Szintén a torós barátunk műhelyéből.
UPA Budapest?
A Pestre származott UPÁ-k, sajnos a drapi stílusosan, egy BKV–Szeged meccs után a buszon maradt…
Már említettük itt-ott, de azért elkerülhetetlen, hogy három évtized, na, jó, négy évtized távlatából hogy alakul szegedi és benne a te szempontból a barátok és ellenségek listája. Kezdjük a riválisokkal. A Vasast már említettük, az elég is lesz. Mi a helyzet viszont a fő ellenféllel, a Békéscsabával?
Békéscsaba: A közelség miatt viszonylag hamar kialakult ez az összefeszülés. A nyolcvanas évek közepétől. Elsőnek kézilabdában, majd focin.
Személyes vélemény?
Én maximálisan tisztelem őket a kiállásukért. Jelenleg ugye, csak harmadik vonal, de az NB II-ben is odatették magukat nem egyszer. A Csaba –Szeged szerintem mindig ilyen egálos dolog volt. Hol ők voltak jobbak, hol mi mentünk többen. Voltak kimaradt túrák is mind a két oldalon. Azt kell, hogy mondjam, hogy méltó ellenfelek. Volt pár ember, akivel leültünk, beszéltünk, egyeztettünk, azok is rendben zajlottak. Őket, mint ellenfeleket maximálisan tisztelem.
Nyíregyháza?
Hát, őket szerintem már a Diósgyőr-vonal miatt kaptuk, amely barátság ugye, elhalt, de a nyíregyházi ellenségeskedés ránk maradt. Annyira nem tudom őket hová tenni, és nem is igen akarom, inkább hagyjuk.
Még valaki?
Valamiért még a Pécs is feszül irányunkba, de ezt nem tudom hová tenni. Személyes véleményem, hogy az egy nagyon jó kis brigád. Nekem baromira beütött az a kiírásuk, talán az Újpest ellen, hogy mi nem haldoklunk, mi így élünk! Igazából nem is tudom, hogy ide lehet-e sorolni őket, mert szerintem a mi részünk nem tartja senki őket ellenségnek, de amikor legutóbb is itt voltak, akkor szerettek volna háborúzni.
A baráti csoportok egy részét is említettük már, de mi a helyzet például a Zalaegerszeggel?
A régi Zete-vonal? Itt azért azt tisztázni kell, hogy a Zete-szál viszonylag gyorsan elhalt. Ugye, az ultra hajnalán próbáltunk olasz mintára barátokat keresni, és nyilván a Zete a szín miatt még stimmelt is, de egyrészt baromira messze voltak, plusz ők nagyon elmentek a Fradi irányába, mi meg később a Honvéd irányába, és szerintem ezen csúszott el leginkább a dolog.
Sopron?
Ez inkább már a fiatalabb generáció barátkozása volt, én találkoztam velük párszor, ám ez inkább a Fidelity Gruppo vonala volt, ez a soproni barátság.
Anno szólt arról a fáma, hogy létrejön a honi „triada”, mégpedig Sopron-Zete-Szeged részvétellel. Erről tudsz nekünk mondani valamit?
Levelezés szinten biztos felmerült ez a háromszög, de legfőképpen a nagy távolság miatt nem volt igazán életképes.
Tamási?
Az egy 1999-óta tartó dolog. Gyence, a tamási tábor motorja járt ugye a Szeged LC-meccsre, és onnantól kezdve minden fél éven belül volt valami Szeged–Tamási-vonalon.
Egy kicsit régebbről, ha lehet. Hogy került ki nálatok az Ultras Tromos zászlója?
A Tromostól Rakát tudom kiemelni, ő itt volt az első esküvőmön is, plusz egy-két meccsen megjelent. Nagyon jó arc, utoljára a Kispest–Vidi kupadöntőn futottam össze vele 2019-ben.
Bácskossuthfalva?
A vajdasági Nagy Józsi és egy Szegeden tanuló srác rakta ki a Mad Boys drapit 1999-ben, talán a Nyíregyháza ellen.
És végül, ami megkerülhetetlen, hogy alakult ki a testvéri kapcsolat a Vásárhellyel?
A vásárhelyiekkel az ősidőkben fasírtban voltunk. Én még voltam úgy a nyolcvanas években náluk kosáron, hogy szó szerint ki kellett menekíteni bennünket a csarnokból.
Akkor mégis, hogyan lett ebből egy hosszú ideig elválaszthatatlan kapcsolat, ami a kilencvenes és kétezres években a legszorosabbnak számított honi viszonylatban?
A barátság a két vezető alak Gyalogos (BF) és Molnár Zsozsi kapcsolatából alakult ki, mely nagyon sokáig kiállta az idő próbáját. Sajnos mára ellaposodott, kiürült, és ez nekem nagy fájdalmam. Vagy húsz évig egyben volt a két tábor, az 1999-es félszezonunkban gyakorlatilag mint egy csoport léteztünk az SZLC-meccseken. Utána volt a Narancs (női kézi) időszak náluk, ott én például a Halastól Újvárosig, Fradin, Vasason, Vácon, Csabán meg a Jóisten tudja még, hogy hol mozogtam velük. Abban a két-három évben az elsőszámú csapatom volt szinte a Vásárhely.
Se nem ellenség, se nem barát, de elkerülhetetlen, hogy a debreceni élményeidről is kérdezzelek. Mi az, ami elsőnek eszedbe jut a DVSC-ről?
Három ember! Sándor Misi, Komáromi Gábor és Hancsi. Részemről mind a három embernek hatalmas nagy tisztelet. Misiről már többször is volt szó az interjúban, ő a honi ultrák atyja, ahogy szokták mondani. Komcsival nagyon sokat nem találkoztunk, de amikor összefutottunk, vagy volt ilyen sálügyünk, akkor mindig nagyon segítőkész volt, mindig barátilag kezelt. Mindig hívott: Mi van Tatám? Szevasz, Tatám! Hogy vagy, Tatám? Hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy ha nem is jóbarátok, de valamilyen szinten mégiscsak ismerősök voltunk.
Ha már megemlítettél, érdekelne, hogy te hogy emlékszel az első találkozásunkra?
Anno, nagyon régen valami szurkolótáborok debreceni focitornáján voltunk, de azt sem tudom, hogy keveredtünk oda, arra emlékszem, hogy az MTK-val játszottunk, meg volt valami Loki–Fradi meccs is, ahol a fradisták csinálták a cirkuszt. Azt tudom, hogy ott találkoztunk személyesen. Konyhás lehettél, mert kajaügyben virslit osztogattál nekünk. Ott beszélgettünk, ami erősen megfogott, és onnantól kezdve kezdtünk el levelezni és csereberélni. Aztán sok-sok év szünet, majd az internet újra előhozta a dolgokat.
Élmények a városhoz, a DVSC-hez kötve?
Nagyon sok szép emlék köt oda, az biztos, ami nagyon mély emlékem, az a Vágóhíd utca.
Mikor jártál ott elsőnek?
Az 1990–1991-es szezonban, mégpedig tavasszal mentünk oda.
Mennyien?
Mi összesen négyen voltunk egy kocsival fent, a nagylelátón. Nagyon megfogott az egész stadionnak a feelingje. Sajnálom, hogy elbontották. Az a szép klasszik kanyar a hullámtörőkkel, a fedett lelátó, de gondolom, neked nem kell magyarázni, hogy az egy csodaszép stadion volt.
A többi régi stadionban jártál?
Persze. A Gázvezeték utcai salakmotorpálya volt a következő. Kölyökkoromban hatalmas nagy salakmotor-fan voltam. Hajdú Zoli és Adorján Zoli, azt kell, hogy mondjam, hogy irigykedtem a debreceniekre, hogy ilyen sztárjaik voltak.
Oláhgabi? Nagyerdő?
Igen, nekem ott volt nagy a Loki, az volt a nagy Loki. A Sándor Tomi, Dombi Tibi-féle éra, ami szintén mély nyomokat hagyott bennem.
Később?
Amikor a BL csoportkörbe bejutottatok, akkor itt, Szegeden valahol bent a városban egy kivetítőnél össze is gyűltünk és a Levszki ellen, amikor tényleg össze is jött a dolog, akkor még volt még aidázás is. Nem mondom azt, hogy Szeged nagy Loki-szimpatizáns város, ám ott azért érvényesült az az elv, hogy magyar csapatnak szurkolunk. Korábbról még arra emlékszem, amikor a Hajduk Splitet megcsaptátok idegenben talán 5-0-ra. Ezek azért elég mély dolog, elég komolyak, nekem ezek jutnak eszembe, ha Debrecenről van szó.
Milyennek találod az új Nagyerdei stadiont?
Ez az új stadion nekem nagyon bejött, meg kell, hogy mondjam. Az a futópálya körben, ami felmegy a stadion tetejéhez, meg eleve a fák körben meg minden, szerintem tényleg szuper és fantasztikus. Még 2022-ben volt arra egy nagyon klassz groundhopper-túrám. Rokonokat mentünk látogatni Józsára, és akkor biciklivel bejártam a stadionokat.
Két, amolyan alapkérdésem lenne még a végére. Külföldi kedvenc? Kedvencek?
Atalanta, Salerno, Roma, Sampdoria, de szinte az összes olasz. Köztük azért a Bergamo jelenleg a legfontosabb. Óriási grobár is vagyok, a Partizánt láttam vagy hússzor, közte hat derbi. Meg persze követem azokat a klubokat, ahol magyar légiós játszik.
Válogatotthoz, válogatottakhoz hogy viszonyulsz?
Mindenkor csapatom a magyar válogatott, csak sajnos a mostani hype-ba nem fér bele, hogy feljárjak. Nekem alapból három-négy jegy kellene, ha meg akarnám nézni a nemzeti tizenegyet. A gyerekeim őrült módon megharagudnának rám, ha nem vinném őket. Az egyik legkomolyabb futballélményem is ide kapcsolódik, a 85-ös magyar–holland teltházas volt az első válogatott meccsem apámmal. Anno Marseille-ben voltam talán utoljára válogatott mérkőzésen, a barátaim jóvoltából.
Még valamit a végére?
Szeretném megköszönni a feleségemnek, hogy támogat ebben az életformában, a gyerekeimnek, hogy jönnek velem a meccsekre.
Minden elismerésem a cikk írójának, azaz neked, Hancsi, mert iszonyat munka lehet egy ilyen interjúban.
Köszönöm Zotya! Egy élmény volt.
hancsi78
Képek: Balog Zotya / basildon.hu / fk1899szeged.hu / Old School Supportes Hungária / Old School Supporters in Europe / Sándor Mihály / szegedma.hu / Ultras Szeged
Köszönöm a segítséget Sándor Mihálynak.
