2023. március 21., kedd

Groundhopping 2022

Hancsi78 - GH 2022

A 2022-es esztendőben 132 grundra jutottam el, de ebből csak 98 volt az, amely a világ legnépszerűbb sportágának, a labdarúgásnak adott otthont. A téli első hónapok tapogatózással teltek, így nagyon nem mozdultam el a komfort zónámból. Pár régi és több új, de kisebb sporttelep meglátogatásával töltöttem az időt.

Amikor kezdett engedni a „fagy”, akkor London szélére is bemerészkedtem, ahol Kodak lebontott, a Headstone Manorhoz tartozó több, és a számomra még ismeretlen Canons Park sporttelepe szerepelt a meglátogatandó helyek között. Ez utóbbi ad helyet a Hive Stadionnak is, ami már évek óta a Barnet FC otthona, de én még leragadtam az Underhill épületénél. 

A tavasz megérkezésekor délre vettem az irányt és az Arundel kastélyig menetelve szépen feltérképeztem pár kisebb falusi pályát, melynek csúcspontját a vár tövében található apró kis stadion adta. Groundhoppereknek kiváló látnivaló, érdemes felkeresnie annak, aki szereti az ilyen történelmi együttállásokat. Egy gyors repülés haza, ami csak a Nagyerdei Stadiont hozta el számomra egy DVSC – Videoton meccs erejéig.

Visszaérve viszont meg sem álltam Wales-ig és családi kirándulás keretében nyakunkba kapva az északi részt új csodákat fedeztünk fel magunknak és nem csak sportpálya ügyileg.

 Itt pár olyan stadion is ki lett pipálva a listámon, ahová már el akartam jutni, így a bajnokcsapat (The New Saints FC) otthona Ostwestry-ben, ami egyébként Angliában található, vagy a Bala Town stadionja, illetve Old Colwyn és Rhyl kisebb létesítményei. A csodát mégis pár kisebb, számomra korábban ismeretlen pálya hozta el, mint az Alyn Park Mold városában, vagy a tengerparton található Essity Stadion Flintben. A csúcs lelátót Carwen-ben találtam meg, amely, ha nem üzemel, akkor szó szerint be van zárva, mint egy nagy konténer.

Észak Walesben végezve jöttek a nagyobb angol stadionok, ahol még nem jártam korábban. Elsőnek a Deva Stadion Chesterben, amelynek érdekessége, hogy a csapat angol, a város angol, de maga a létesítmény Walesben található. Innen a Vauxhall Motor sporttelepe, a Tranmere Rovers otthona és a kisebb West Kirby volt terítéken. Egy jól megválasztott menetvonalnak köszönhetően három olyan nagyvad is kipipálásra került még ezen kirándulás keretében, mint a Crew Alexandra otthona, illetve Stoke-on-Trent két legnagyobb stadionja (Vale Park és Britannia Stadion).

Nem sokkal ezután kétszer is Coventry-be vezetett az utam, így a City of Coventry Stadion mellett most a kisebbekre és lebontottakra is volt idő. Kedvencem a Kings Park volt, amely a Christ the King FC otthona. Ezen kívül pár kisebb pálya mellett a második legnagyobb stadiont is meglátogattam a városban, amely a rögbinek készült, de egyben Coventry United Football Club otthona is. Elmentem az egykori Higfield Road-ra is, ahol egy új lakópark áll. Az egykori szent gyep, ma egy kisebb központi park. Itt volt egy emléktábla is kihelyezve, pontosabban, amikor ott jártam nem volt, mert valaki lefeszegette az emelvényről.

Ezután az angol-magyar válogatott meccsnek köszönhettem egy birminghami kirándulást, ahol az épülő atlétikai stadiont próbáltam megnézni, kevés sikerrel. Szerencsére a Villa Park újra, majd a The Hawthorns először így is utamba esett. A nap fénypontjaként megtekintettem egy szenzációs válogatott meccset a Molineux stadionban, ahol aláztuk az angolokat.

Ezután jött a környék néhány kisebb grunddal, majd London mellett nézelődtem egy picit. Itt olyan pályákat sikerült végre lefényképeznem, mint a repteréről híres Stansted, de megfordultam még pár kisebb hátországi grundnál is. Londonban a lebontott Griffin Park, az átkeresztelt Brentford Community Stadion és a Corinthian Casuals FC otthona, a King George Aréna és környéke következett. Ez utóbbi helyen egy egész hétvégét töltöttem a II. Egri Erbstein kupa programjainak köszönhetően, ahol a magyar Budapest AK is szerepelt.

Innen nem volt más hátra, mint előre és végigszáguldva Európán meg sem álltam Debrecenig. Itt ugyan csak egy teljesen új pályát (Bestrong SC Sporttelep) láttam, de a régiek is megértek egy látogatást. Az Egyetemi Sporttelep stadionját teljesen átalakították, az Oláh Gábor utcai stadiont meg lassan elbontják. Kíváncsi voltam mi a helyzet a Vágóhíd utcán, de a bontás óta sok minden nem történt az egykori Loki szentély helyén. A Gázvezeték utcát viszont újítgatták és elkeresztelték Perényi Pál Salakmotor Stadionnak. A Budai Ézsaiás utcában megállt az idő, a Gyulai István Atlétikai Stadiont megette az idő, viszont Józsán felhúztak egy nagy tribün-klubház épületet, ami már-már szürreálisnak hat a városrész külső részén.

Közben leellenőriztem, hogy Mezőkövesden is minden rendben, majd a Pilis felé vettem az irányt. Itt ürömi kezdéssel a pilisi Vörösvár, Szentiván, Csaba szerepelt a programban és egyik helyen sem kellett csalódnom, szép grundokat láttam. Tinnyéig ugyan nem jutottam el, de az Üvegtigris büfé mögött található füves kispályát nem hagyhattam ki a sorból. Visszafelé még a solymári egykori PEMÜ Sporttelep is lencsevégre került, majd jött Debrecen és onnan ismét Európa. Menetvonalon volt pár terv, de a közlekedési káosz kicsit közbeszólt, így mindössze a Jahnstadiont vizsgáltam meg közelebbről Regensburgban.

Éppen hogy visszaértünk Angliába, már repültünk is a görögországi Kos szigetére, egy remek „last minute” ajánlatnak köszönhetően. Egy ilyen sziget maga a paradicsom és nem csak nyaraló, hanem groundhopper szemmel nézve is. Hat településen, nyolc sporttelepen, kilenc pályát látogattam meg és mindegyik megérte a kitérőt, hisz ilyen kis eldugott csodákat, csak ilyen kis eldugott szigeteken láthat az ember. Soha rosszabb nyaralást.

Ezután, már csak arra volt kapacitás, hogy a levegőből elkapjam Horsham sporttelepeit, majd az élet úgy hozta (ilyen talán még sose fordult velem elő), hogy októberben le is tettem a groundhopper lantot és teljes meccs és stadionmentes három hónap várt rám, hogy januárban újra kezdhessem, de az már a 2023-as történet. A 2022-es esztendő ennyit adott nekem pályaügyileg. Nem volt rossz! Élveztem!

hancsi78


Groundhopping 2022 - hancsi78

1. High Wycombe - Holmers Farm Recreation Ground
2. Little Marlow – Church Road
3. Little Marlow – Church Road Cricket Pitch
4. Marlow – Alfred Davis Memorial Ground
5. Ashampstead – Flowers Piece
6. Ashampstead – Flowers Piece Cricket Pitch
7. Hampstead Norrays – The Dean Meadow
8. Hampstead Norrays – The Dean Meadow Cricket Pitch
9. Hermitage – Furze Hill
10. Aylesbury – Sir Henry Floyd Grammar School Sports Ground
11. Aylesbury – Sir Henry Floyd Grammar School Sports Ground Cricket Pitch
12. Stone – Stone Recreation Ground
13. Stone – Saint John’s Sport & Social Club Ground
14. Thame – Meadow View Park / The ASM Stadion
15. Wrecclesham – Westfield Lane
16. Wrecclasham – Riverdale / Wrecclesham Recreation Ground
17. Wrecclesham – Riverdale / Wrecclesham Recreation Ground Cricket Pitch
18. Ash – Shawfield Stadion
19. London – Kodak Limited SG / Zoom Leisure Kodak SG †
20. London – Headstone Manor RG Pinner View
21. London – Headstone Manor RG Headstone Lane
22. London – Headstone Manor RG Headstone Lane Cricket Pitch
23. London – Headstone Manor RG Yeading Brook
24. London – Headstone Manor RG Yeading Brook Cricket Pitch
25. London – Headstone Manor RG Behind House No 101
26. London – The Hive Stadion
27. London – The Hive Stadion Canons Park
28. Chesham – The Meadow Cricket Pitch
29. Chesham – The Meadow
30. Milford – Jubilee Field
31. Witley – Witley Recreation Ground / Witley Play Park Cricket Pitch
32. Witley – Witley Recreation Ground / Witley Play Park
33. Arundel – Mill Road
34. Arundel – Arundel Castle Cricket Ground
35. Northchapel – Nortchapel Village Green
36. Chiddingfold – The Pavillion
37. Chiddingfold – Coxcomb Lane
38. Debrecen – Nagyerdei Stadion
39. Ostwestry – Park Hall Stadion
40. Ostwestry – Artillery Business Park
41. Corwen – The Club House
42. Corwen – The Club House Cricket Pitch
43. Bala – Maes Tegid / Tegid Field
44. Bala – Castle Street Cricket Pitch
45. Bala – Castle Street
46. Llanuwchylln – Cae Gwalin
47. Mold – Alyn Park
48. Flint – Cae y Castell / Essity Stadion 
49. Northop – Northop Cricket Ground
50. Mold – The Clubhouse / Chester Road Cricket Pitch
51. Mold – The Clubhouse / Chester Road 
52. Llansanffraid Glan Conwy – Cae Ffwt
53. Llanwrst – Gwyd Park
54. Llanwrst – Gwyd Park Cricket Pitch
55. Pont y Pant – Football Pitch
56. Betws y Coed – The Village Green 
57. Llanrug – Eithan Doun
58. Llandudno – Bodnant Road
59. Old Colwyn – Llanellin Road / 4 Crosses Constarction Arena 
60. Rhyl – Bella Vue
61. Chester – Deva Stadion 
62. Ellsmere Port – Rivacre Park / vanEupen Arena  
63. Birkenhead – Prenton Park
64. Birkenhead – Shaftesbury Youth Club Ground
65. West Kirby – Greenbank Playing Fields / West Kirby Grammar School Ground
66. West Kirby – Greenbank Road 
67. Crewe – Gresty Road / Alexandra Stadion / Mornflake Stadion
68. Stoke on Trent – Vale Park
69. Stoke on Trent – Britannia Stadion / bet365 Stadion
70.Welwyn Garden City – Hobbs Way
71. Coventry – Highfield Road †
72. Coventry – City of Coventry Stadion / Coventry Building Society Arena  
73. Coventry – Blackberry Lane
74. Coventry – Kings Park
75. Coventry – Butts Park 
76. Tetsworth – Tetsworth Sport & Social Club Ground Cricket Pitch
77. Tetsworth – Tetsworth Sport & Social Club Ground
78. Birmingham – Villa Park
79. Birmingham – Alexander Stadion
80. West Bromwich – The Hawthorns 
81. West Bromwich – West Bromwich Albion FC Academy
82. Wolverhampton – Molineux Stadion 
83. Naphill – The Crick / Naphill Recreation Ground
84. Naphill – The Crick / Naphill Recreation Ground Cricket Pitch
85. Anstey – Cropstone Road
86. Elston – Elston Sports Field
87. Kidlington – Yarnton Road
88. Kidlington – Ron Groves Community Park 
89. Stansted Mountfitchet – Hargrave Park Cricket Pitch
90. Stansted Mountfitchet – Hargrave Park
91. Audley End – Audley End Hous Cricket Pitch
92. Saffron Walden – Catons Lane
93. Saffron Walden – Catons Lane Cricket Pitch
94. Saffron Walden – Lime Avenue
95. Bishop’s Stortford – Woodside Park / ProKit UK Stadion
96. Orsett – Orsett Showground 
97. Orsett – School Lane Cricket Pitch
98. Orsett – School Lane 
99. Bulpham – Bulpham Village Park † 
100. West Horndon – West Horndon Park
101. London – Brought Sport Ground / Gander Green Lane
102. London – Brentford Community Stadion / Gtech Community Stadion  
103. London – Griffin Park †
104. London – King George Arena /  United Business Group Stadion
105. London – King George Fields
106. Debrecen – Perényi Pál Salakmotor Stadion  
107. Mezőkövesd – MSE Sporttelep Stadion
108. Debrecen – Bestrong SC Sporttelep
109. Debrecen – Debreceni Sportcentrum Gyulai István Atlétikai Stadion
110. Debrecen – Debreceni Sportcentrum Stadion 
111. Debrecen – Budai Ézsaiás utcai Sportpálya
112. Debrecen – Vágóhíd utcai Stadion † 
113. Debrecen – Kinizsi Sportpálya †
114. Debrecen – Egyetemi Sporttelep DEAC Stadion
115. Debrecen – Józsai Sportpálya 
116. Üröm – Ürömi Sportpálya
117. Pilisvörösvár – Pilisvörösvári Sportpálya
118. Pilisszentiván – Pilisszentiváni Sportpálya
119. Piliscsaba – Piliscsabai Sportpálya
120. Solymár – Solymári Sportpálya
121. Regensburg – Jahnstadion Regensburg
122. Kos / Kardamena – Doxa Kardamena Stadion
123. Kos / Kos – Athentiko Kentro Filinos
124. Kos / Kos – Neo Dominiko Stadion Antigoras
125. Kos / Kos – Neo Antagoras Stadion
126. Kos / Pyli – Pylious Football Pitch
127. Kos / Zipari – Anagennisi Asfendiou Stadion
128. Kos / Antimachia – Antimachia Stadion
129. Kos / Kefalos – Gepedo Football Pitch
130. Horsham – Hammerpond Road
131. Horsham – High Wood Hill Sports Ground Athletic Stadion
132. Horsham – High Wood Hill Sports Ground Stadion


Football Grounds & Clubs 2022 - hancsi78

1. High Wycombe - Holmers Farm Recreation Ground
                Wycombe Marsh FC
                AFC Liberal
                FC Lions
                FC Britania
                Grendon House FC
                Three Horseshoe FC
2.Little Marlow – Church Road
                Little Marlow FC
3.Marlow – Alfred Davis Memorial Ground
                Marlow FC
                Marlow United FC
4.Ashampstead – Flowers Piece
                Ashampstead FC †
5.Hampstead Norreys – The Dean Medow
                Hampstead Norreys First FC
6.Hermitage – Furze Hill
                Hermitage FC
7. Aylesbury – Sir Henry Floyd Grammar School Sports Ground
8.Stone – Stone Recreation Ground
                Rivets FC
                Stone United FC
9.Stone – Saint John’s Sport & Social Club Ground
                Saint John’s SSC FC
10.Thame – Meadow View Park / The ASM Stadion
                Thame United FC
                Thame BYGFC
                Thame Rangers FC
11.Wrecclesham – Westfield Lane
                Badshot Lea FC
12. Wrecclesham – Wrecclesham Recreation Ground
                Wrecclesham FC
13. Ash – Shawfield Stadion
                Ash United FC
13. London – Kodak Limited SG / Zoom Leisure Kodak SG †
                Kodak Harrow FC
14. London – Headstone Manor RG Headstone Lane
                Headstone Manor YFC
                Harrow Gas Works FC †
15. London – Headstone Manor RG Yeading Brook
16. London – The Hive Stadion
                Barnet FC
                London Bees FC
                Tottenham Hotspur LFC
17. London – The Hive Stadion Canons Park
                Barnet FC
                London Bees FC
                Tottenham Hotspur LFC
                Highgate& Muswell Hill Jewish FC
                Belmont Bees FC
18. Chesham – The Meadow
                Chesham United FC
                Aylesbury United FC
19. Milford – Jubilee Park
                Milford Pumas YFC
20. Witley – Witley Recreation Ground / Witley Plays Park
                Witley FC
21.Arundel – Mill Road
                Arundel Town FC
22. Northchapel – Nortchapel Village Green
                Chapel FC
23. Chiddingfold – Coxcomb
                Chiddingfold FC
 24. Debrecen – Nagyerdei Stadion
                Debreceni VSC
25. Ostwestry – Park Hall Stadion
                The New Saints FC
                FC Ostwestry Town FC
                St. Martins FC
26.Corwen – The Club House
                CPD Corwen FC
27. Bala – Maes Tegid / Tedid Fields
                Bala Town FC
                CPD Carwen FC
28. Bala – Castle Street
                Bala Town FC
29. Llanuwchylln – Cae Gwalia
                CPD Llanuwchylln FC
30. Mold – Alyn Park
                Mold Alexandra FC
31. Flint – Cae y Castell / Essity Stadion
                Flint Town United FC
                Flint FC
32. Llansanffraid Glan Conwy – Cae Ffwt
                Glan Conwy FC
33. Llanwrst – Gwyd Park
                Llanwrst United FC
34.Pont y Pant – Football Pitch
35. Llanrug – Eithin Doun
                Llanrug United FC
36. Old Colwyn – Llaneliun Road / 4 Crosses Construction Arena
                Colwyn Bay FC
37. Rhyl – Bella Vue
                CPD Y Rhyl 1879
                Rhyl FC †
38. Chester – Deva Stadion
                Chester FC
39. Ellesmere Port – Rivacre Park / vanEupen Arena
                Vauxhall Motors FC
40. Birkenhead – Prenton Park
                Tranmere United FC
                Liverpool LFC
41. Birkenhead – Shaftesbury Youth Club Ground
                Shaftesbury YFC
42. West Kirby – Greenbank Playing Fields / West Kirby Grammal School Ground
43. West Kirby – Greenbank Road
                West Kirby FC
44. Crewe – Gresty Road / Alexander Stadion / Mornflake Stadion
                Crewe Alexandra FC
45. Stoke on Trent – Vale Park
                Port Vale FC
46. Stoke on Trent – Britannia Stadion / bet365 Stadion
                Stoke City FC
47. Coventry – Highfield Road †
                Coventry City FC
48. Coventry – City of Coventry Stadion / Coventry Building Society Arena
                Coventry City FC
49. Coventry – Blackberry Lane Recreation Ground
                Coventrians FC
50. Coventry – Kings Park
                Christ the King FC
51. Coventry – Butts Park
                Coventry United FC
                Coventry United LFC
52. Tetsworth – Tetsworth Sports & Social Club Ground
                Tetsworth FC
53. Birmingham – Villa Park
                Aston Villa FC
54. West Bromwich – The Hawthorns
                  West Bromwich Albion FC
55. West Bromwich – West Bromwich Albion FC Academy
                West Bromwich Albion FC
 56. Wolverhampton – Molineux Stadion
                Wolverhampton Wanderers FC
57. Naphill – The Crick / Naphill Recreation Ground
                Naphill & Salters Ash FC
58. Anstey – Cropstone Road
                Anstey Nomads FC
59. Elston – Elston Sports Field
                Elston United FC
60. Kidlington – Yarnton Road
                Kidlington FC
61. Kidlington – Ron Groves Community Park
                Garden City FC
62. Stansted Mountfitchet – Hargrave Park
                Stansted FC
63. Saffron Walden – Cartons Lane
                Saffron Walden Town FC
64. Saffron Walden – Lime Avenue
                Saffron Walden Community FC
65. Bishop’s Stortford – Woodside Park / ProKit UK Stadion
                Bishop’s Stortford FC
66. Orsett – Orsett Showground
                Orsett Park Royal FC
67. Orsett – School Lane
                Orsett FC †
68. Bulpham – Bulpham Village Park †
                Bulpham Park FC
69. West Horndon – West Horndon Park
                West Horndon FC
70. London – Brought Sports Ground / Gander Green Lane
                Sutton United FC
                Sutton Common Rovers FC
71. London – Brentford Cimmunity Stadion / Gtech Community Stadion
                Brentford FC
72. London – Griffin Park †
                Brentford FC
73. London – King George Arena / United Business Group Stadion
                Corinthian Casuals FC
                Kingstonian FC
74. London – King George Fields
                Corinthian Casuals FC
75. Debrecen – Gázvezeték utcai Stadion / Perényi Pál Salakmotor Stadion
                Hajdú Volán SC †
76. Mezőkövesd – MSE Sporttelep Stadion
                Mezőkövesdi FC
77. Debrecen – Bestrong SC Sporttelep
                Bestrong SC
78. Debrecen – Debreceni Sportcentrum Gyulai István Atlétikai Stadion
                Debreceni SC SI
79. Debrecen – Debreceni Sportcentrum Stadion
                Debreceni SC SI
80. Debrecen – Budai Ézsais utcai Sportpálya
81. Debrecen – Vágóhíd utcai Stadion †
                Debreceni VSC
82. Debrecen – Kinizsi Sportpálya †
                Debreceni Kinizsi SC †
 83. Debrecen – Egyetemi SPorttelep DEAC Stadion
                Debreceni EAC
84. Debrecen – Józsai Sportpálya
                Józsa SE
85. Üröm – Ürömi Sportpálya
                Üröm SC
86. Pilisvörösvár – Pilisvörösvári Sportpálya
                Pilisvörösvári LSE
                Pilisvörösvári UFC
87. Pilisszentiván – Pilisszentiváni Sportpálya
                Pilisszentiváni SE
                Tinnyei Üvegtigris FC
88. Piliscsaba – Piliscsabai Sportpálya
                Piliscsabai SE
89.Solymár – Solymári Sportpálya
                Solymári SC
90. Kos / Kardamena – Doxa Kardamena Stadion
                AS Doxa Kardamanias
91. Kos / Kos – Athentiko Kentro Filinos
                KAO Filinos
92. Kos / Kos – Neo Domitiko Stadion Antagoras
                AE Kos
                PAOK Kos
                KAO Filinos
                PAS Antigonos Kos
93. Kos / Kos – Neo Antogonos Stadion
                AO Athlopaides
94. Kos / Pyli – Pylious Football Pitch
                AO Pylious
95. Kos / Zipari – Anagennisi Asfendiou Stadion
                AO Anagennisi Asfendiou
96. Kos / Antimachia – Antimachia Stadion
                AS Antimachos
97. Kos / Kefalos – Gepedo Football Pitch
                AS Nikagoras Kefalou
98. Horsham – High Wood Hill Sports Ground
                Broodbridge  Heath FC

2023. március 12., vasárnap

DVSC (Női Kézilabda)

Vasutas a Csapatunk

Debreceni  VSC - Női Kézilabda Szakosztály

 


A Debreceni Vasutas Sport Clubot még 1902-ben alapították, mint Egyetértés FC-t és kezdetben  csak a labdarúgás jelentette a klub profilját. A további szakosztályokat a későbbi időkben állították fel, így a női kézilabda részlegre egészen 1948-ig kellett várni. Az akkori rendszernek megfelelően a csapat elsőnek nem a DVSC elnevezést kapta, hanem mint Debreceni VSE szerepeltek a nyilvántartásban, amely a következő évben Debreceni Lokomotív SK-ra változott, amely ekkor országosan érintette a vasutas egyesületeket. Az új névnek köszönheti a klub jelenkori népszerű becenevét (LOKI) így ha másért nem is, ezért megérte egy kicsit "másképp" szerepelni. A női kézilabda csapat tényleges történetét tehát 1948. május 1.-től számoljuk, amikor is Bokor Ferencnek a MÁV igazgatóság pénzügyi ellenőrének felhívására összegyűltek a kézilabdát szerető vasutas lányok a "műhelytelepen". Az első meccsre a Békéscsabai Lokomotív SK ellen került sor és a 13-1-es vereség azt jelentette, hogy van még hová fejlődni a debreceni kézilabdasportnak.  

Az 1951-ben beinduló az országos kispályás bajnokság új teret nyújtott az egyesületnek és éltek is a lehetőséggel, hiszen a következő év februárjában hatodik helyen végeztek. A csapat ekkor már egészen összeérett és jó párszor megmutatta oroszlánkörmét az ellenfelekkel szemben. A városban, ebben az időben több jól működő női kézilabda klub is szerepelt (Debreceni Petőfi SK, Debreceni Dózsa SE, Debreceni Kinizsi SE) akik igen jól szerepeltek a honi bajnokságokban. Az első nagyobb változást a csapat életében az 1955-ös esztendő hozta el. Ekkor központi utasításra össze kellett vonni a szakszervezeti egyleteket (Lokomotív, Postás, Előre) így az új gárda mint Debreceni Járműjavító Törekvés Sport Kör lett bejegyezve, de a lányok csak a szimpla Debreceni Törekvés SK néven versenyeztek.  A fúzió aztán elhozta a nem várt sikert a klub életében és az országos középdöntőbe jutottak, Viszont lemaradtak a döntőbe jutást jelentő első helyről, mert a Budapesti Pamuttextil jobb gólaránnyal rendelkezett. Aztán egy váratlan fordulat következett és kiderült, hogy a csoportban szereplő nagykállóiak jogosulatlanul szerepeltették egyik játékosukat, így a debreceni óvást követően törölték az eredményüket. Ez azt jelentette a végeredmény szempontjából, hogy immár a debreceni csapat jutott az országos döntőbe. A szövetség salamoni döntésre szánta el magát a két csapat között egy osztályozó meccset rendelt el, amelyre a döntő előtt egy nappal került sor. A debreceni lányok 5-2-re lehengerelték az ellenfelet, így másnap már a bajnoki címért játszhattak. Lendületbe jöttek és nem is vettek vissza, mondhatni meggyőző fölénnyel zsebelték be az országos kispályás bajnoki címet a csapat története során először. Ebben az időszakban egyébként piros-feketében játszott a csapat és hazai pályának a Diószegi úti parkettás csarnok számított, persze csak hidegben, mert jó időben valamelyik fedetlen debreceni  salakos pályán játszottak. A következő években már nem sikerült megismételni a kezdeti  bravúrt és legjobb esetben is csak a középdöntőig jutottak a honi pontvadászatban. 

Az 1956-os forradalom után, a csapat visszakapta eredeti nevét (DVSC) és színeit (piros-fehér), de úgy látszik ez nem hozott szerencsét és megszerzett két kilencedik hely után a 13. hely már nem volt elég a bennmaradáshoz és kipottyantak a második vonalba. Az NBII Keleti csoportjában az első évben nem voltak gondok és a második helyen végezve csak éppen hogy lemaradt a gárda a feljutástól, de ezután sajnos ínséges idők következtek. A társaság többnyire a középmezőnyben tanyázott, de a hatvanas évek közepén a kiesés réme is fenyegette a társaságot. Az alacsonyabb osztályra nem kellett sokat várni, mert  a bevezetett  NBI/B-nek köszönhetően kiesés nélkül is a harmadik vonalba kerültek a csajok, a rosszabb bajnoki helyezésüknek köszönhetően. A hetvenes évek elején volt egy kis előrelépés és előbb a harmadik, majd az első helyen végezve visszakerültek a második vonalba, de átlagos szereplés mellett három év után ismét az NBII-ben találták magukat. A következő felemelkedésre szerencsére nem sokat kellett várni. 1976-ban még csak második, de 1977-ben már az NBII bajnokaként feljutottak az NBI/B-be. Szerencsére itt sem volt megállás és az első tanuló évben csak ötödik, majd a következő szezonban a  második és egyben feljutó helyen végeztek a lányok. Ez azt jelentette, hogy hosszú évtizedek után lett újra első osztályú női kézilabda csapata a Debreceni Vasutasnak. A sors fintora hogy ezt ismét nem az eredeti nevén érte el a gárda, hiszen helyi nyomásra, fúzióra léptek a DMTE egyletével, és mint DMVSC masíroztak az NBI-ben, új színeikkel a kék-sárgával. A csapat elsődleges célja az volt, hogy bennmaradjanak az NBI-ben és ennek megfelelően láttak neki a következő szezonnak.  

A kezdeti évek kicsit viszontagságosan alakultak, de mindannyiszor sikerült kivívni a bennmaradást és néha egészen sziporkázó játékkal is elő tudtak rukkolni a csajok. Ami nagyon fontos tényező volt még erre az időszakra nézve, azaz aktív szurkolók megjelenése a találkozókon. Az addigi családias légkört felváltotta egy hangulatos meccsélmény nem csak a hazai meccseken, hanem idegenben is. 1981-ben aztán új korszak köszönt a csapatra és a megérkező Komáromi Ákos fenekestől felforgatott mindent és kemény munkával sikerül egy ütőképes együttest kiküldenie a parkettre. Az első évben hatalmas meglepetésre az addig kieső szerepkörben tanyázó DMVSC a negyedik helyen végzett. Az azt követő évben már nem sikerül megismételni ugyan a jó bajnoki szereplést, de nem kellett búsulni, mert  bemasíroznak a lányok az MNK döntőjébe. A végső siker még nem jött össze, de kétségtelenül emelkedőben volt a debreceni női kézilabdázás színvonala. Olyan neves játékosok fémjelezték ekkor a debreceni csapatot, mint Sáfi Márta, Tóth Ildikó, Szántó Anna, Szilágyi Kati, Nagy Zsuzsa, Pusztainé vagy éppen Bojtor Jolán. A csapat innentől egyre erősebb lett és Komáromi építő munkájának köszönhetően a dobogós helyek is egyre közelebb kerültek. Az első kiemelkedő siker az MNK-ban jött el a szárnyait bontogató sikercsapatnak, melyet 1985-ben sikerült elhódítani. Ami ezután következett az a befektetett munka csúcsa volt. Először hazai vizeken arattak a lányok és a bajnoki arany (1987) mellett többször álltak a dobogó másik két fokán, míg az MNK-ban négyszer is az élen végeztek. A hazai remek szereplés természetesen magával hozta a nemzetközi szinttérre való kijutást is. Mindjárt az első indulásnál a döntőig masíroztak a lányok, de ott sajnos a lipcsei terror még győzni tudott a gyenge magyar sportdiplomácia felett. Persze nem minden év volt ilyen sikeres, a megszerzett MNK elsőségek mellett többször bukott is a csapat, valamint a nemzetközi kupában is volt, hogy már az első fordulóban búcsúra kényszerültek.   

1989-es rendszerváltás után újra piros-fehérben és DVSC néven szerepeltek a lányok. A hazai porondon a sikerek mellett a nemzetközi kupákban kétszer (KEK, EHF) is a döntőbe masíroztak. Igaz mindkétszer idegenben lőtt több góllal az ellenfél kaparintotta meg a trófeát. A döntők és a BL szereplés ellenére még is mindenkinek a Radnicski Beograd elleni hazai meccs maradt meg ebből az időszakból. Az a meccs, amikor a kinti nyolc gólos vereség után annyira jól játszottak hazai pályán a lányok, hogy valósággal átgázoltak a szerbeken és 16 góllal diadalmaskodtak. A dolog kicsi szépséghibája, hogy az azt követő két randevún mindkétszer a Radnicski bizonyult jobbnak és sajnos egyszer ez a KEK finálé volt. A közben az MKSZ a bajnoki lebonyolítást egy kicsit átszervezte, így sok év után először a csapat lecsúszott a dobogóról a rájátszásos köröknek köszönhetően. A következő idényben ismét egy bronz jutott és a szövetségnek köszönhetően elindulhattak az IHF Kupában (a békéscsabai lányok rovására), de onnan hamar ki is pottyantak. 1993-ban egy névszponzor érkezett a csapathoz és innentől, mint DVSC Symphonia játszottak a bajnokságban. Az EHF Kupára keresztelt sorozatban ismét a döntőbe kerültek. Sajnos a szerencse most sem volt a csapattal és negyedik döntőjüket is elvesztették azoknak a fránya idegenben lőtt góloknak köszönhetően. Ekkor mindenki azt hitte a csapaton átok ül, ha nemzetközi kupafináléról van szó. Ettől függetlenül nem csüggedtek a csapatnál és a Csapó Erika, Szopóczy Brigitta, Jeddi Manyi, Nyilas Tünde nevével fémjelzett gárda csak úgy maradt le a hazai bajnoki aranyról, hogy a megnyerhető harminc meccsből 27-et bezsebeltek, de sajnos "mindig" volt egy csapat, amelyik jobbnak bizonyult. A hazai „kudarcok” mellett az EHF Kupában vigasztalódott és két éven keresztül nem talált legyőzőre a sorozatban. Megszerezve ezzel egymás után kétszer a hőn áhított nemzetközi trófeát, mely addig egyetlen egy csapatnak sem sikerült. Közben a nemzetközi szuperkupán is részt vettek a lányok, de a döntőbe csak egyszer sikerült bejutniuk, akkor is vereséget szenvedtek az orosz Volgogradtól. A már említett kézilabdázó hölgyek mellé ekkor már olyan klasszisok sorakoztak fel, mint Borók Rita, László Kriszti, Virincsik Anasztázia, Halcsik Ildi vagy az ukrán Irina Szamozvanova. A második aranykorszak vagy még az első (kinek hogy tetszik), nehezebb időszak köszöntött a csapatra és mind anyagiakban, mind játékosokban jelentős veszteségeket szenvedett. A klasszis játékosok szétszéledtek Európába és a teljesen kicserélődött gárda, már csak a dobogó közelébe jutott, de fellépni már nem sikerült az emelvényre. Az egyetlen cél ebben az időszakban a nemzetközi szereplést jelentő helyek valamelyikének elcsípése, aminek rendre eleget tett az egyesület, de kupákban sok babér nem termett a lányok számára.   

1999-ben teljessé vált a létbizonytalanság a csapat háza táján, mert játékos alig, pénz szinte semmi. Ekkor jött a megváltónak számító Komáromi Ákos, akinek nem kisebb feladata volt, minthogy a semmiből építsen egy új csapatot. Közben a Symphonia is kiszállt a csapat mögül, így új névszponzor után nézve az új idényt már DVSC Valdorként kezdték a lányok, mely gárdát sokan a kiesőjelöltek között tartották számon. Ennek ellenére negyedik lett a csapat, mely fiatalon is megmutatta, hogy nem hagyják cserben mindig hűséges szurkolóit. Az egyesület pár rutinos egykori nagyágyúja mellett a fiatal tehetségeire épített és néha kiugró eredményeket produkált. A korszak legkiemelkedőbb tette a 2001-es kupadöntőbe kerülés volt, melyet ugyan simán elvesztettek a fiatal piros-fehérek, de a sikerre éhes közönség úgy ünnepelte a társaságot mintha az övék lett volna a trófea. A tudatos csapatépítésnek megvolt ugyan az eredménye, de megfelelő anyagi erőforrások híján csak a középmezőny élére tudtak odaérni, amely ismét csak arra volt elég, hogy két év szünetet követően nemzetközi vizeken is megmutassa magát a társaság. 2004-ben elvesztette névszponzorát a csapat a helyi Húsipar csődje miatt, így ismét csak DVSC-ként szerepeltek. Még ezen év nyarán felújították a Hódos burkolatát, így a régi hazai pálya, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lett a lányok ideiglenes otthona. 2007-től a helyi élményfürdő támogatta a csapatot. Ekkor DVSC Aquaticum néven szerepeltek.  Részsikereket a Magyar Kupában könyvelhetett el a gárda és három éven keresztül bejutottak a négyes döntőbe és ott folyamatos fejlődést mutatva előbb a negyedik, majd a harmadik végül a második helyen végeztek, de az akkor már trónon lévő ETO, Fradi duót lehetetlen volt letaszítani. A bajnokságban 2009-ben ért fel a harmadik helyre a csapat, amely azt jelentette, hogy 13 év után sikerült újra dobogós helyre állniuk. Még ebben az évben, a továbbra is nehéz anyagi helyzetben lévő csapat mögé az egyik törzsszurkoló állt. A támogatói szerepkörből tulajdonossá előlépő Gellén András próbált egy tudatos célkitűzéssel bajnokcsapatot fabrikálni. Az Aquaticum kiszállt a főtámogatói szerepkörből és a csapat, mint DVSC Korvex vitézkedett a bajnokságban és nemzetközi vizeken. A befektetett pénz meghozta a gyümölcsét és a DVSC két ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban és kétszer indulhatott a Bajnokok Ligájában. Sajnos 2011-re a pénz ismét elfogyott és az ország csődje a csapatot is magával rántotta. Az igazolt játékosok mellett a saját nevelésű játékosok is elhagyták a süllyedő hajót és csak az ifik maradtak kivívni a bennmaradást. A csapat ettől az évtől már DVSC Fórum Debrecen néven tevékenykedett és 2012-től a város lett ismét a tulajdonos és egyben a főtámogató. Ebben az esztendőben a kieső jelöltnek titulált debreceni lányok a szurkolókra támaszkodva megmutatták, hogy mit jelent a piros-fehér szív és kivívták a bennmaradást. Aztán nem tudni mi lett a csapattal, de az előző évi küzdelmekből semmit nem maradt. Egy olyan szezont produkáltak, ami sokáig fájó pont lesz a szurkolók életében. Nem is a kiesés, hanem a lélektelen játék tette be a kaput sok-sok drukkernél. A kiesésből végül szerencsés bennmaradás lett, lévén több csapat nem vállalta az NBI-et, de ez csak egy kis szépségtapasz volt a "csúnya" leszereplés után. Az új szezont DVSC TVP néven kezdte meg a Loki és cél a bennmaradás kivívása, melyhez ismét kellő támogatást nyújt a mindig kitartó debreceni tábor.

2014-ben vezetőségváltás történt. A cél kevés légióssal, a fiatalokra alapozva a bennmaradás kivívása. Merész álmokban szerepelt csak a nemzetközi kupát jelentő hely elcsípése. Közben a támogatói kör fokozatosan erősödött. A tehetséges debreceni kézilabdázók is egyre nagyobb rutint szereztek és ennek a tudatos erősítésnek köszönhetően a szurkolók is egyre jobban a csapat mellé álltak. Ezzel együtt a csapat neve is bővül és DVSC TVP Aquaticum lett a hivatalos megszólítás, ami a következő évben ismét visszarövidült DVSC TVP-re. 2016-ra már látni lehetett, hogy tudatosan gondolják a kézilabda szakosztálynál, hogy újra meghatározó tényezővé váljanak a honi berkekben. A bajnoki elődöntőt, majd a bronzcsatát is elbukta ugyan a csapat, de a megszerzett negyedik hely újra megnyitotta a kapuit a nemzetközi szintérre. A lányok és a szurkolók egyre jobban egymásra találtak, amit beárnyékolt a gyász. Februárban történt az a tragikus baleset a Békéscsaba – DVSC keleti rangadóról hazafelé, amely három fiatal debreceni drukker halálával végződött. A következő évben az MKSZ visszatért a hagyományos bajnoki lebonyolításhoz, amely nem kedvezett a csapatnak és újra csak a 7. helyre ért oda. A Nemzetközi Kupában is gyenge volt a visszatérés (azonnali kiesés a Nantes ellen), de a kecskeméti MK Final Four-ban legalább megszerezték a bronzérmet a DVSC fiataljai. Két visszafogottabb év következett részsikerekkel, de se a bajnokságban, sem a kupában nem szerepelt valami fényesen a fiatal debreceni gárda, immár új néven DVSC Schaeffler-ként. 2020-ra aztán ismét elkapták a fonalat és minőségi igazolásokkal a bajnokság első harmadában végzett a csapat. Ráadásul a nemzetközi kupában is csoportkörig jutottak, ahol egy remek kezdés után végül csak a harmadik hely és a könnyes búcsú maradt. A remek szereplést a coronavírus terjedése és a megállítása érdekében tett intézkedések szakították félbe. Az MKSZ úgy döntött be kell fejezni a további küzdelmeket, így az csonka maradt. A következő év is a vírus árnyékában zajlott. Korlátozásokkal, egy bajnoki hatodik hellyel, Magyar Kupa ezüsttel és egy felejtős nemzetközi szerepléssel. A következő esztendő sem volt sikeresebb, viszont az idei évben már mutogatta oroszlánkörmeit a csapat, igaz néha kiscica módjára feküdtek le az ellenfélnek. A játék összképe, az elért eredmények viszont nagyon biztatóak a jövőre nézve. Hajrá Vasutas! Boldog Születésnapot DVSC!



hancsi78


Képek: DVSC / Hajdú-Online / Ultras Debrecen / Derencsényi István / Sándor Mihály / Dihen Tibor

Forrás:

Gurbán György: Királynők piros-fehérben

Varga Lajos: Szép volt lányok!

Dr. Fésüs László: Debrecen versenysportjának bölcsője a DTE

www.dvsckezilabda.hu

www.haon.hu