DVSC (Női Kézilabda)

Vasutas a Csapatunk

Debreceni  VSC - Női Kézilabda Szakosztály

 

A Debreceni Vasutas Sport Clubot még 1902-ben alapították -mint Egyetértés FC- és kezdetben  csak a labdarúgás jelentette a klub profilját. A további szakosztályokat a későbbi időkben állították fel, így a női kézilabda részlegre megalapítására egészen 1948-ig kellett várni. Az akkori "rendszernek" köszönhetően a csapat elsőnek nem a DVSC elnevezést kapta, hanem mint Debreceni VSE szerepeltek a nyilvántartásban. A következő évben már Debreceni Lokomotív SK-ra változott, amely névcsere akkor országosan érintette a vasutas egyesületeket. Az új névnek köszönheti viszont a klub jelenkori népszerű becenevét (LOKI) így ha másért nem is, ezért megérte egy kicsit "másképp" szerepelni. A női kézilabda csapat tényleges történetét tehát 1948. május 1.-től számoljuk, amikor is Bokor Ferencnek, a MÁV igazgatóság pénzügyi ellenőrének felhívására összegyűltek a kézilabdát szerető vasutas lányok a "műhelytelepen". Az első meccsre a Békéscsabai Lokomotív SK ellen került sor és a 13-1-es vereség azt jelentette, hogy van még hová fejlődni a debreceni kézilabdasportnak.  

Az 1951-ben beinduló az országos kispályás bajnokság új teret nyújtott az egyesületnek és éltek is a lehetőséggel, hiszen a következő év februárjában hatodik helyen végeztek az összesítésben. A csapat hamar összeállt és párszor megmutatta oroszlánkörmét az ellenfelekkel szemben. A városban abban az időben több jól működő női kézilabda klub is üzemelt (Debreceni Petőfi SK, Debreceni Dózsa SE, Debreceni Kinizsi SE) amelyek meghatározó szerepet töltöttek be a honi bajnokságban. A csapat életében az első nagyobb változást az 1955-ös esztendő hozta el. Ekkor központi utasításra össze kellett vonni a szakszervezeti egyleteket (Lokomotív, Postás, Előre) így az új gárda mint Debreceni Járműjavító Törekvés Sport Kör lett bejegyezve, de a lányok Debreceni Törekvés SK néven versenyeztek.  A fúzió aztán elhozta a nem várt sikert a klub életében és az országos középdöntőbe jutottak, ám bármennyire is jól küzdöttek lemaradtak a döntőbe jutást jelentő első helyről, mert a Budapesti Pamuttextil jobb gólaránnyal rendelkezett. Aztán egy váratlan fordulat következett és kiderült, hogy a csoportban szereplő nagykállóiak jogosulatlanul szerepeltették egyik játékosukat, így a debreceni óvást követően törölték a kállóiak eredményét. Ez azt jelentette, hogy immár a debreceni csapat jutott az országos döntőbe a végeredmény alapján. A szövetség salamoni döntésre szánta el magát és a két csapat között egy osztályozó meccset rendelt el, amelyre a döntő előtt egy nappal került sor Budapesten. Azon a meccsen a debreceni lányok 5-2-re lehengerelték az ellenfelet, így másnap játszhattak a bajnoki címért. Lendületbe jöttek és nem is vettek vissza, mondhatni meggyőző fölénnyel zsebelték be az országos kispályás bajnoki címet, a csapat története során először. Ebben az időszakban egyébként piros-feketében játszottak és hazai pályának a Diószegi úti parkettás csarnok számított, persze csak hidegben, mert jó időben valamelyik fedetlen debreceni  salakos pályán játszották a hazai találkozókat. A következő években már nem sikerült megismételni a kezdeti  bravúrt és legjobb esetben is csak a középdöntőig jutottak a honi pontvadászatban. 

Az 1956-os forradalom után, a csapat visszakapta eredeti nevét (DVSC) és színét (piros-fehér), de úgy látszik ez nem hozott szerencsét és megszerzett két kilencedik hely után a 13. hely már nem volt elég a bennmaradáshoz, kipottyantak a második vonalba. Az NB II Keleti csoportjában az első évben nem voltak gondok és a második helyen végezve, csak éppen hogy lemaradt a gárda a feljutásról, de ezután sajnos ínséges idők következtek. A társaság többnyire a középmezőnyben tanyázott, de a hatvanas évek közepén a kiesés réme is fenyegette őket. Az alacsonyabb osztályra így sem kellett sokat "várni", mert  a bevezetett  NB I B-nek köszönhetően kiesés nélkül is a harmadik vonalba kerültek, a rosszabb bajnoki helyezésüknek köszönhetően. A hetvenes évek elején volt egy kis előrelépés. Előbb a harmadik, majd az első helyen végezve visszakerültek a második vonalba, de átlagos szereplés mellett három év után ismét az NB II-ben találták magukat. A következő felemelkedésre már csak pár szezont kellett várni. 1976-ban még csak második helyen végeztek, de 1977-ben már az NB II bajnokaként feljutottak az NB I B-be. Ott sem volt megállás és az első tanuló évben csak ötödik, majd a következő szezonban a  második- és egyben feljutó helyen végeztek, amely azt is jelentette, hogy hosszú évtizedek után lett újra első osztályú női kézilabdacsapata a Debreceni Vasutasnak. A sors fintora, hogy ezt ismét nem az eredeti nevén érte el a gárda, hiszen helyi nyomásra fúzióra kellett lépnie a DMTE egyletével, és ezután kék-sérgéban, mint DMVSC szerepeltek z NB I-ben. A csapat elsődleges célja az volt, hogy bennmaradjanak az NB I-ben és ennek megfelelően láttak neki a következő szezonnak.  

A kezdeti évek kicsit viszontagságosan alakultak, de mindannyiszor sikerült kivívni a bennmaradást és néha egészen sziporkázó játékkal is elő tudtak rukkolni a csajok. Ami nagyon fontos tényező volt még erre az időszakra nézve, az az aktív szurkolók megjelenése a találkozókon. Az addigi családias légkört felváltotta egy hangulatos meccsélmény, és nemcsak hazai meccseken, hanem idegenben is. 1981-ben új korszak köszönt a csapatra és a megérkező Komáromi Ákos fenekestől felforgatott mindent és kemény munkával sikerül egy ütőképes együttest kiküldenie a parkettre. Az első évben hatalmas meglepetésre az addig többnyire kieső szerepkörben tanyázó DMVSC a negyedik helyen végzett. Az azt követő évben már nem sikerül megismételni ugyan a jó bajnoki szereplést, de nem kellett búsulni a Loki-szurkolóknak, mert  bemasíroztak a lányok az MNK-döntőbe. A végső siker ugyan még nem jött össze, de kétségtelenül emelkedőben volt a debreceni női kézilabdázás színvonala. Olyan neves játékosok fémjelezték akkor a debreceni csapatot, mint Sáfi Márta, Tóth Ildikó, Szántó Anna, Szilágyi Kati, Nagy Zsuzsa, Pusztainé, Bojtor Jolán. A csapat egyre erősebb lett és Komáromi Ákos építő munkájának köszönhetően a dobogós helyek is egyre közelebb kerültek. Az első kiemelkedő siker az MNK-ban jött el a szárnyait bontogató sikercsapatnak, melyet 1985-ben sikerült először elhódítani. Ami viszont ezután következett az a befektetett munka csúcsa volt. Először hazai vizeken arattak a lányok és a bajnoki arany (1987) mellett többször álltak a dobogó másik két fokán, míg az MNK-ban négyszer is az élen végeztek. A hazai remek szereplés természetesen magával hozta a nemzetközi szinttérre való kijutást is. Mindjárt az első indulásnál a döntőig masíroztak a lányok, de ott sajnos a lipcsei terror még győzni tudott a gyenge magyar sportdiplomácia felett. Persze nem minden év volt ilyen sikeres. A megszerzett MNK elsőségek mellett többször bukott is a csapat, valamint a nemzetközi kupában is volt, hogy már az első fordulóban búcsúra kényszerültek.   

1989-es rendszerváltás után újra piros-fehérben és DVSC néven szerepeltek a lányok. A hazai porondon a sikerek mellett a nemzetközi kupában kétszer is a döntőbe masíroztak. Igaz mindkétszer idegenben lőtt több góllal az ellenfél kaparintotta meg a trófeát. A döntők mellett mindenkinek a Radnicski Beograd elleni hazai meccs maradt meg legjobban ebből az időszakból, az a meccs, amikor a kinti nyolc gólos vereség után annyira jól játszottak hazai pályán a lányok, hogy valósággal átgázoltak a szerbeken és 16 góllal diadalmaskodtak a Hódosban. A dolog kicsi szépséghibája, hogy az azt követő két randevún mindkétszer a Radnicski bizonyult jobbnak és sajnos egyszer ez a KEK finálé volt. A közben az MKSZ a bajnoki lebonyolítást egy kicsit átszervezte, így sok év után először a csapat lecsúszott a dobogóról a rájátszásos köröknek köszönhetően. 1993-ban egy névszponzor érkezett a csapathoz és innentől, mint DVSC Symphonia szerepeltek. Az EHF Kupára keresztelt sorozatban ismét a döntőbe kerültek, ám sajnos a szerencse most sem volt a csapattal és negyedik döntőjüket is elvesztették azoknak a fránya idegenben lőtt góloknak köszönhetően. Ekkor mindenki azt hitte a csapaton átok ül, ha nemzetközi kupafináléról van szó. Ettől függetlenül nem csüggedtek a csapatnál és a Csapó Erika, Szopóczy Brigitta, Jeddi Manyi, Nyilas Tünde nevével fémjelzett gárda csak úgy maradt le a hazai bajnoki aranyról, hogy a megnyerhető harminc meccsből 27-et bezsebeltek, de sajnos "mindig" volt egy csapat, amelyik jobbnak bizonyult. A hazai „kudarcok” mellett az EHF-kupában vigasztalódott a Loki és két éven keresztül nem talált legyőzőre a sorozatban, megszerezve ezzel egymás után kétszer a hőn áhított nemzetközi trófeát. Közben a nemzetközi szuperkupán is részt vettek a lányok, de a döntőbe csak egyszer sikerült bejutniuk, akkor is vereséget szenvedtek az orosz Volgogradtól. A már említett kézilabdázó hölgyek mellé ekkor már olyan klasszisok sorakoztak fel a parketten a DVSC színeiben, mint Borók Rita, László Kriszti, Virincsik Anasztázia, Halcsik Ildi vagy a kiváló ukrán kapus, Irina Szamozvanova. A második aranykorszak vagy még az első (kinek hogy tetszik) nehezebb időszak köszöntött a csapatra és mind anyagiakban, mind játékos állományban jelentős veszteséget szenvedett. A klasszis játékosok szétszéledtek Európában és a teljesen kicserélődött gárda már csak a dobogó közelébe jutott, de arra fellépnie már nem sikerült. Az egyetlen cél ebben az időszakban a nemzetközi szereplést jelentő helyek valamelyikének elcsípése, aminek rendre eleget tett az egyesület, de a európai kupákban sok babér akkor már nem termett a lányok számára.   

1999-ben teljessé vált a létbizonytalanság a csapat háza táján, mert játékos alig, pénz meg szinte semmi nem volt. Ekkor jött a megváltónak számító Komáromi Ákos, akinek nem kisebb feladata volt, minthogy a semmiből építsen egy új csapatot. Közben a Symphonia is kiszállt a csapat mögül, így névszponzor után nézve az új idényt már DVSC Valdorként kezdték a lányok, mely gárdát sokan a kiesőjelöltek között tartottak számon. Ennek ellenére negyedik lett a csapat, mely fiatalon is megmutatta, hogy nem hagyják cserben a mindig hűséges szurkolókat. Az egyesület pár rutinos egykori nagyágyú mellett a fiatal tehetségeire épített és néha kiugró eredményeket produkált. A korszak legkiemelkedőbb tette a 2001-es kupadöntőbe kerülés volt, melyet ugyan simán elvesztettek a fiatal piros-fehérek, de a sikerre éhes közönség úgy ünnepelte a társaságot mintha az övék lett volna a trófea. A tudatos csapatépítésnek megvolt ugyan az eredménye, de megfelelő anyagi erőforrások híján csak a középmezőny élére tudtak odaérni, amely ismét csak arra volt elég, hogy két év szünetet követően nemzetközi vizeken is megmutassa magát a társaság. 2004-ben elvesztette névszponzorát a csapat a helyi húsipar csődje miatt, így ismét csak DVSC-ként szerepeltek. Még ezen év nyarán felújították a Hódos burkolatát, így a régi hazai pálya, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lett a lányok ideiglenes otthona. 2007-től a helyi élményfürdő támogatta a csapatot és DVSC Aquaticum néven szerepeltek.  Részsikereket a Magyar Kupában könyvelhetett el a gárda és három éven keresztül bejutottak a négyes döntőbe és ott folyamatos fejlődést mutatva előbb a negyedik, majd a harmadik végül a második helyen végeztek, de az akkor már trónon lévő ETO-Fradi duót lehetetlen volt letaszítani. A bajnokságban 2009-ben ért fel a harmadik helyre a csapat, amely azt jelentette, hogy 13 év után sikerült újra dobogós helyet elérniük. Még abban az évben (2009), a továbbra is nehéz anyagi helyzetben lévő csapat mögé az egyik törzsszurkoló állt. A támogatói szerepkörből tulajdonossá előlépő Gellén András próbált egy tudatos célkitűzéssel bajnokcsapatot fabrikálni. Az Aquaticum kiszállt a főtámogatói szerepkörből és a csapat, mint DVSC Korvex vitézkedett a bajnokságban és nemzetközi vizeken. A befektetett pénz meghozta a gyümölcsét és a DVSC két ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban és kétszer indulhatott a Bajnokok Ligájában. Sajnos 2011-re a pénz ismét elfogyott és az ország csődje a csapatot is magával rántotta. Az igazolt játékosok mellett a saját nevelésű játékosok is elhagyták a süllyedő hajót és csak az ifik maradtak kivívni a bennmaradást. A csapat ettől az évtől már DVSC Fórum Debrecen néven tevékenykedett és 2012-től a város lett ismét a tulajdonos és egyben a fő támogató. A kieső jelöltnek titulált debreceni lányok a szurkolókra támaszkodva megmutatták, hogy mit jelent a piros-fehér szív és kivívták a bennmaradást. Aztán nem tudni mi lett a csapattal, de az előző évi küzdelemből és hajtásból semmit nem maradt és egy olyan szezont produkáltak, ami sokáig fájó pont lesz a szurkolók életében. Nem is a kiesés, hanem a lélektelen játék tette be a kaput sok-sok drukkernél. A kiesésből végül szerencsés bennmaradás lett, lévén több csapat nem vállalta az NB I-et, de ez csak egy kis szépségtapasz volt a "csúnya" leszereplés után. Az új szezont DVSC TVP néven kezdte meg a Loki és cél a bennmaradás kivívása lett, melyhez kellő támogatást nyújtott a mindig kitartó debreceni tábor.

2014-ben vezetőségváltás történt. A cél kevés légióssal, a fiatalokra alapozva a bennmaradás kivívása. Merész álmokban szerepelt csak a nemzetközi kupát jelentő hely elcsípése. Közben a támogatói kör fokozatosan erősödött. A tehetséges debreceni kézilabdázók is egyre nagyobb rutint szereztek és ennek a tudatos erősítésnek köszönhetően a szurkolók is egyre jobban mellettük álltak. Ezzel együtt a csapat neve is bővül és DVSC TVP Aquaticum lett a hivatalos megszólítás, ami a következő évben ismét visszarövidült DVSC TVP-re. 2016-ra már látni lehetett, hogy tudatosan gondolják a kézilabda szakosztálynál, hogy újra meghatározó tényezővé váljanak a honi berkekben. A bajnoki elődöntőt, majd a bronzcsatát is elvesztette ugyan a csapat, de a megszerzett negyedik hely újra megnyitotta a nemzetközi szintér kapuját. A következő évben az MKSZ visszatért a hagyományos bajnoki lebonyolításhoz, amely nem kedvezett a csapatnak és újra csak a 7. helyre ért oda. A nemzetközi kupában is gyenge volt a visszatérés (azonnali kiesés a Nantes ellen), de a kecskeméti MK Final Four-on legalább megszerezték a bronzérmet a DVSC fiataljai. Két visszafogottabb év következett részsikerekkel, se a bajnokságban, se a kupában nem szerepelt valami fényesen a fiatal debreceni gárda, immár új néven, DVSC Schaeffler-ként. 2020-ra aztán ismét elkapták a fonalat és minőségi igazolásokkal a bajnokság első harmadában végeztek. Ráadásul a nemzetközi kupában is csoportkörig jutottak, ahol egy remek kezdés után végül csak a harmadik hely és a könnyes búcsú maradt. A remek szereplést a Corona-vírus terjedése és a megállítása érdekében tett intézkedés szakította félbe. Az MKSZ úgy döntött be kell fejezni a további küzdelmeket, így az a szezon csonka maradt. A következő év is a vírus árnyékában zajlott korlátozásokkal, egy bajnoki hatodik hellyel, magyar kupa ezüsttel és egy felejtős nemzetközi szerepléssel. Az azt követő esztendő sem volt sikeresebb, viszont az idei évben már mutogatta oroszlánkörmeit a csapat, igaz néha kiscica módjára feküdtek le az ellenfélnek. A játék összképe, az elért eredmények viszont nagyon biztatóak a jövőre nézve. Hajrá Vasutas! Boldog Születésnapot DVSC!

hancsi78

Képek: DVSC / Derencsényi István / Dihen Tibor / Égerházi Péter / Hajdú-Online / Sándor Mihály / Ultras Debrecen

Forrás:

Gurbán György: Királynők piros-fehérben

Varga Lajos: Szép volt lányok!

Dr. Fésüs László: Debrecen versenysportjának bölcsője a DTE

www.dvsckezilabda.hu

www.haon.hu