Felcsút SE – Debreceni VSC 2-3
Felcsúti Sportpálya
2004.10.27
Magyar Kupa, 16-közé jutásért
Volt idő, amikor Felcsútra még azért mentünk,
mert a jelenlegi miniszterelnökünk fizikai segítségével – szó szerint értendő,
hisz akkor még ott focizott – felkerült a csapat a Magyar Kupa főtáblájára. Akkor
még nagyobb esélye volt kék-sárgáknak a honi Amatőr Kupa elnyerésére, mint az
igazi MK-trófeára. Azóta viszont sokat változott Magyarország labdarúgótérképe.
Most már nemcsak a kupa főtábláján, hanem az NBI-ben is találkozunk, hisz a
falusi kiscsapat, a lopott nevével és jelentéktelen történelmével, már elég
régóta a nagyok között dísztelenkedik. Sőt, az idei sorozatban épp ők ejtették
ki a kupanegyeddöntőben a DVSC csapatát, ráadásul a Nagyerdőn. Ez a bejegyzés
most visszarepít bennünket az időben, amikor még nagyjából minden a helyén volt
a honi futball piramisában.
2004. október végét írtuk akkor és a hétköznap
ellenére Debrecenben simán megtelt egy nagybusz a kupakirándulásra, de még ezen
kívül is akadt, aki vonattal vagy épp kocsival vágott neki a túrának. Nem volt
ez meglepő, hisz a DVSC csapata abban a szezonban esélyes volt a bajnoki címre
és a kupa elhódítására is. Ráadásul a Szívtiprók Ultras Debrecen csoportja épp
a tízéves fennállását ünnepelte az ezt megelőző hétvégén az Újpest ellen, igaz
vereséggel. Ennek ellenére Felcsútra egy felettébb vidám társaság indult neki a
korai órákban. Miközben a busz szépen araszolgatott a célállomás felé, a
vonattal nekivágók már Felcsút nevezetességeit fényképezgették. Ebből az egyik
a helyi „Mediterrán Kávéház” volt, amelynek megtalálása a falusi turizmus végét
is jelentette egyben a lokisták számára. Meglepetésre a busz is időben megérkezett,
így mindenkinek maradt ideje Felcsút leghíresebb – ez akkor még a kávéház volt!
– pontját felkeresni. Innen együtt indult meg a mag és a gyengécske áteresztő
kapu, valamint az a pár nyugdíjas rendező, aki épp feladatát próbálta ellátni, nem
képzett komoly akadályt a 80-100 fős piros-fehér hordának. Egyszerűen
benyomultak a sporttelepre, így a többségnek jegyet már nem is kellett
váltania.
Ma már szinte elképzelhetetlen, de abban az
időben a helyi sporttelep még nem úgy nézett ki, mint manapság a Pancho Aréna.
A centerpályát egy 4-5 soros kis betonlelátó kísérte az egyik oldalon, amelyet
a játékoskijáró és egy nem túl masszív kerítés osztott ketté. A nagyobb
rész volt a hazaiaké, míg a kisebb a vendégszurkolóké. Szemben egy
kukoricatábla szélső sorainak száraz levelei lógtak be a pályára, ugyanis a betakarítás
késett egy picit ezen a területen. Ettől függetlenül a pálya rendelkezett
digitális eredményjelzővel, szép klubházzal és még világítással is, ami azért
abban az időben nem volt mindennapos egy falusi csapat életében, még a harmadik
vonalban sem.
A vendégek a kijelölt szektorrész teljesen megtöltötték.
A korlátra pedig a kor megfelelő transzparensei kerültek: SZUD, SZUD Jugend,
SZUD sec. Budapest, Vadmacskák, Force Field, Balmaz Front. Az összlétszám
bőven meghaladta a 100 főt, de a szurkolással csak egy 40-50 fős mag
foglalkozott komolyabban. A többiek vagy italoztak, vagy a szemközti táblában
törték a kukoricát. Néhányan a hazaiakhoz is átszivárogtak, lévén a sporttelep
büféjében volt a legközelebbi italbeszerzési lehetőség, és a teraszról
remek kilátás nyílt a pályára. Volt, aki Orbán Viktorral fényképezkedett vagy
csak egyszerűen sétálgatott egy sörösüveggel a kezében. A lelátón csak egy
kisebb debreceni tábor volt végig aktív, de ők legalább kitettek magukért. Pár
egy- és kétrudassal, valamint egy piros füsttel operáltak a meccsen. A hangulat
és a hangerő nem volt a legkiemelkedőbb, de a három gól után volt egy kis kalamajka,
mert mindig volt 4-5 cívis, akik beugrott a zöld gyepre ünnepelni, így akadt
dolguk a sárgamellényeseknek is. Szerencsére, ekkor már lazán vették a
dolgot, így nem lett nagyobb gond, hisz a dajdaj után maguktól is visszamásztak
az ünneplő piros-fehérek a szektorukba.
A helyi szurkolók igazi nagypofájú parasztok
voltak, már első perctől ment az átszólongatás, majd később egy sörösüveget is
a cívisek közé vágtak. Ebből lett egy kis kerítésdöntögetés meg számonkérés, de
szerencsére nem történt nagyobb baj. Sem a vasrácson szilánkjaira törő üvegdarabok,
sem a felhevült debreceniek nem okoztak sérüléseket. Ezen kis összezörrenésnek köszönhetően
a rendőrség is megmutatta magát és a jelenléte csitított a kedélyeken. A
hazaiak szurkolásra nem nagyon vetemedtek, talán ha egyszer felcsendült a
„Hajrá, Felcsút!” rigmus. Pedig nem volt rossz meccs. Végig jól tartotta magát
az NB III-as hazai csapat. Lett volna esélye a meglepetésre is.
Nagy nehezen a DVSC megnyerte a meccset, így a
végén a csapattal ünnepelték a továbbjutást a vendégszurkolók, majd aránylag
csendesen távoztak a faluból, azzal a tudattal, hogy ide se kell jönni többet.
Akkor még nem sejtette senki, hogy Felcsút nem Tápiószentmárton, Bodajk vagy
éppen Mátészalka, és lesz olyan év, amikor 3x vagy 4x is ott kell majd
vizitálniuk, csak már az első osztályban.
Ez viszont egy másik korszak, másik csapat és egy teljesen más stadion
lesz.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése