B. Leverkusen - B. Dortmund (2002.02.24)

 TSV Bayer 04 Leverkusen - BVB Borussia Dortmund   4-0

Leverkusen - BayArena

2002.02.24 Bundesliga

2002-ben a Sement Baku kiverése után a Bayer 04 Leverkusen csapatát kaptuk a női kézilabda EHF-Kupában. Mivel az azeriek lemondtak a pályaválasztó jogukról, a német túra volt az első nemzetközi vizitünk a csajokkal abban az évben. A sorsolás után hamar elkezdtük szervezni az utat, amire egy kisbusznyi jelentkező volt. Bielefeld közelsége miatt kihasználtuk a lehetőséget a barátaink meglátogatására, de sajnos meccsre nem tudtunk velük menni, mert egy napon játszottak a lányokkal, és nekünk természetesen az utóbbiak fellépésére szólt a jegyünk. Azért egy feledhetetlen estét így is sikerült összehozni. Megnéztük a várost, a stadiont, majd ettünk-ittunk reggelig, amibe még egy hajnali kergetőzés is belefért a helyi törökökkel. Reggel búcsú, majd szakadó hóesésben elindultunk Leverkusenbe.

Mivel a Boys Bielefeld baráti szálakat dédelgetett az Ultras Leverkusen brigádjával, ezért várható volt, hogy pár piros-fekete ultra kijön majd a csarnokba, ami közvetlenül a stadion mellett volt kialakítva, igaz csak egy szimpla hodálynak nézett ki. Azt sem árt tudni, hogy ekkoriban a magyar ultráknak még megvolt a nemzetközi elismertsége, amihez képest a német lelátó elég szervezetlennek tűnt. A tömegek megvoltak már akkor is, de ultramentalitással a közönség elenyésző része volt csak felvértezve. Manapság már elég furán hangzik, de az Ultras Leverkusen jött megnézni egy magyar brigádot, amely akkor -az ő elmondásuk alapján- előttük járt. A kézimeccsen meg is jelentek négyen, majd a meccs után jöttek még páran és estig együtt söröztünk, majd kérdezték, hogy nincs-e kedvünk maradni a másnapi Borussia Dortmund elleni meccsükre. Kis tanakodás után úgy döntöttünk miért is ne. Főleg, hogy szereztek nekünk ingyen szállást és jegyeket a másnapi találkozóra. Innentől még felszabadultabb lett a hangulat egészen hajnalig. Aztán gyors álomba zuhanás, majd nyűgös ébredés következett, és már indultunk is a stadionhoz, ahol a találkozóig hátralévő 2-3 órát töltöttük.

 

Szurkolói szempontból a bajnoki előtt nem történt semmi érdemleges. Mi italozgattunk az új leverkuseni ismerősökkel, míg a Dortmund-fanatikusok mindenféle szervezettség nélkül közelítették meg a stadion. 4-5 fős csoportok, buszok haladtak el mellettünk, közöttünk, de még egy hangos szóváltás sem volt a felek között. A lelátóra is ilyen nyugiba jutottunk, a beléptetést külön oldották meg, egyszerűen kinyitva nekünk egy kaput, amin lazán besétáltunk. A lelátók szépen teltek és a hideg idő ellenére nem kellett aggódnunk, mert hatalmas hősugárzók nyomták a meleg levegőt a standokra. Kezdésre a teraszok teljesen megteltek, így a kapu mögött lévő táborban sem maradt üres hely. A drapik viszont eléggé össze-vissza voltak kipakolva a korlátokra, köztük pár helyi csoport transzparensével. Az UL tagsága jelezte, hogy megtisztelő lenne nekik, ha a mi lepedőnket kiraknánk az egyik fő helyre, majd ennek nyomatékosítására elkezdték a városunk nevét skandálni. Kicsit vonakodtunk, majd megtettük, amit kértek. Ezután csatlakoztunk a hazai kórusokhoz és a nyelvi akadályok ellenére szurkoltunk a Leverkusennek. Hazai oldalon látványként tucatnyi rudas lengedezett az Ultras jóvoltából és az első félidőben egy kisebb koreográfiára is futotta: egy nagyobb városnévvel ellátott molinót és egy óriásmezt húztak a fejük fölé. A továbbiakban az ultrák egy- és kétrudas zászlóikat vetették be, és próbálták irányítani a nagy német masszát. A hangulat nem volt rossz a meccsen, bár azért ekkora tömegből, komolyabb szervezettséggel, sokkal nagyobb poklot lehetett volna csinálni.

A mérkőzés nem alakult valami jól a Dortmundnak a BayArenában, ahol négy gólt kapva, mondhatni megalázó vereséget szenvedett. A hazai oldalt ez természetesen fellelkesítette, de pokol így sem volt a lelátórészen, míg a vendégoldal szinte teljes csendben nézte a szenvedést. A küzdelem elején még fel-felmorajlott párszor a több ezres sárga-fekete brigád, ám ez tényleg csak morajlás volt, mivel igazán megdörrenni egyszer sem sikerült neki. A hazai oldalra nem sok hang szűrődött át a látogatók felől, ami meglepő, hisz az eredeti vendégszektoron kívül még egy fél oldal velük telt meg. A kapott gólok után ez valahol érthető is volt, hogy elszállt a szurkolási kedvük, de azért ekkora tömegtől jóval többet várna el az ember.

Mindez 2002-ben történt. Azóta nagyot változott a világ. Németországban még mindig jó a futball, a lelátók még mindig telve, de a szurkolók szervezettsége az egyik legjobb lett Európában. Ellenben Magyarországon még mindig nincs normális labdarúgás, a stadionok konganak az ürességtől és sajnos a szurkolói szcénát is sikerült teljesen szétvernie a hatalomnak. Itt tartunk most, 2023-ban. Érdekességként megjegyezhető, hogy a kellemes leverkuseni hétvége ellenére nem alakult ki szorosabb kapcsolat az UL és a SZUD között, viszont a Bielfeld és a Debrecen barátsága azóta is él.

hancsi78

Kép: Derencsényi István / Ultras Debrecen 1994