A kilencvenes és kétezres évek magyar lelátójának egyik legismertebb hátországi bandája az Ultras Ikarus volt. Korát és alacsony létszámát meghazudtolva hétről hétre rukkolt elő az ötletesebbnél ötletesebb látványokkal, amellyel kiváltotta a hazai szurkolók elismerését és tiszteletét. Az akkori kulisszatitkokba pillantunk most bele a csoport egyik mozgatórugójának, Csizinek a segítségével. Viszont nem csak az Ika lesz a téma. Hisz Csizi karaktere, szerepvállalása, élményei, három évtized munkája bőven adna- lehetőséget arra, hogy érintsük a lelátó bővebb szegmenseit, amit Mátyásföldön kívül élt át Bécstől Frankfurtig.
A megszokott felvezető kérdés. Mikor és hogyan kezdődött?
Nálam a történet 1988-ban kezdődött, mikor a helyi buszgyár csapatának igazolt utánpótlás-labdarúgója lettem. Akkoriban a klasszikus salakos-földes pályán rúghattuk a lasztit, eredeti Tisza stoplisban, amit még a klub tudott biztosítani. Itt lettem lokálpatrióta és hű az Ikarushoz, ami egész gyerekkoromat meghatározta.
Meddig kergetted a bőrgolyót?
Egészen 1997-ig fociztam a klubban, vagyis az utánpótlás utolsó korosztályáig, de a felnőttek között már nem akartam játszani, meg bevallom, nem is voltam akkora „spíler”.
Akkor az Ultras Ikarusszal már képben voltál a pályáról. Mikortól voltál együtt vele a lelátón is?
1997 tavaszán csatlakoztam a srácokhoz, ami egészen a brigád aktív korszakáig tartott. Az Ultras Ikarus 1993-as alapítású, így pár éve már működött a csoport, amikor én is beálltam közéjük.
Vannak emlékeid az első négy évről?
Javarészt csak fotókról, mert az ifi meccsei mindig ütköztek a felnőttek találkozóival. Azért volt, hogy egy-két alkalommal láttam a brigádot szurkolni.
Hogyan épült fel akkor az Ultras Ikarus?
Maga az UI egy helyi lakótelepi srácokból verbuválódott társaság volt. Kispesti, újpesti és ferencvárosi gyökerekkel.
Érdekes háttér. Nem volt ebből probléma Ika-meccseken?
Ez soha nem okozott gondot, mert ott mindig az Ika volt az első! Aztán az Ultras sikeres működéséhez szorosan hozzájárult, hogy mindenki tudott valamit hozni a nagyoktól.
Akkori életérzés?
Igazi buli volt tizenéves fejjel meccsre járni, ahol szabadon lehetett szurkolni, pirózni és inni.
A korai években volt még kint pár drapi (Killer Boys, Red Wings, Fanatics) az Ultras Ikarus transzparense mellett. Ezekről lehet tudni valamit?
Ezek csak drapik voltak, 1 vagy 2 emberhez tartoztak, ám volt ezen kívül Boys XVI és Gruppo Sashalom is.
Hogy élted meg az első éveidet az Ultras Ikarus kötelékében?
Az alapítók kb. 1996–1997-ig voltak aktívak, utána jött egy másfajta vezetés és irány. Elkezdtük a jobbnál jobb koreókat összehozni, ami országos ismeretséget hozott a csoportnak.
Erre mindannyian emlékezhetünk az én korosztályomból, hisz hétről hétre olyan produkciókkal rukkoltatok elő, hogy a nagyobb létszámmal bíró táborok is csak pislogtak. Volt valami titka, hogy ilyen színvonalas, jól kidolgozott látványokat tudtatok alkotni?
Akkoriban kezdtük a számítógépes technikát alkalmazni. A koreó egy részét felnagyítottuk és mozaikokban kinyomtattuk, összeragasztottuk és kifestettük. Lakótelepi folyosókon, játszótereken folyt a munka, a lakosok legnagyobb örömére.
Már akkor csináltatok olyan látványokat, amit sok nagyobb csoport csak jóval később vett be a repertoárba, vagy eddig még nem is merészelt ilyesmit alkotni.
Mondhatni az „istenes” koreográfiával megelőztük a magyar ultratársadalmat, mert felhúzható, kiemelhető, kartonos figurát csináltunk már 1997-ben.
További emlékezetes látványok, amire igen büszke vagy?
Az „igaz hit, megeszünk SZAC, Ikaros, átgázolunk mindenkin, vízművek, földgömb” koreók.
Későbbi technikák, látványok?
A 2000 években már más jellegű látványokat csináltunk. Elhagytuk a nyomtatást, inkább a ragasztás vagy festés volt a jellemző. Az ötletes koreókból ebben az időben sem volt hiány.
Honnan jött ez a sok kreativitás?
A legjobb ötletek mindig kocsmázás közben jöttek, mert az a pár sör meghozta a kreatív elmét. Alapból úgy terveztük a műsort, hogy hány emberünk van rá. Ki mit fog vagy mozgat, esetleg pirót gyújt hozzá. Sokszor álmodoztunk róla, mi lenne, ha lenne 30 emberünk egy adott meccsre.
Akkori jelképek, drapik?
Ehhez a korszakhoz tartozik első tartós jelképünk a deszkás világban ismert „Bouce” koponya. Meg a sima, fekete-fehér hazai drapink, ami a 2000-es évek elejéig bírta. Aztán váltottunk egy sapkás árnyékarcra, ami egy látványelemeként debütált majd a transzparensen, sálon, pólón, vagyis mindenen megjelent.
Az alap megvolt. A folytatás látványos lett. Magyarországon a legjobban elismert kis ultracsoport lettetek. Hogyan folytatódott? Neked mit hozott az új évezred?
Nekem jött egy kétéves szünet, mert Németországba költöztem.
Hová szólt a jegyed?
Frankfurt
Munka?
Igen. 1999-ben jött egy lehetőség a szakmámban, hogy kipróbáljam magam külföldön. Igaz, nyelvtudás nélkül (orosz és francia volt tanulva). Csodálatos két évet voltam kint, ami meghatározta az életemet, mert megtanultam németül, szakmailag rengeteget fejlődtem és sok barátot szereztem.
Meccsekre jártál?
Igen, a két év alatt kb. 50 Eintracht-meccsen voltam kint.
Mesélj, kérlek az akkori német lelátói viszonyokról, mert sok mai fiatal nem nagyon tudja elképzelni, hogy egykoron hozzánk járt tanulni és alapozni a német mozgalom egy része, mert annyira gyerekcipőben járt még náluk az „ultrász”. Hová mentél például a stadionon belül?
Sikerült csoportközelinek lennem az UF ben.
Wow! Erős kezdés. Hogy sikerült ezt a kapcsolatot megteremteni?
Egy kis magyar segítséggel alakult ki. Ott élt Frankfurt mellett Pogonyi Gergely (Pogo) fotós, akit a szakmában jól ismertek a kollégák, hisz folyamatosan népszerűsítette a mozgalmat.
Akkor részese lehettél egy beinduló csoportnak, egy olyannak, ami ma Európa egyik leghíresebb és legjobban szervezett kanyarját vezeti. Hogy nézett ki akkor az Ultras Frankfurt?
Az ultra akkortájt kezdet igazából kibontakozni Németországban, viszont már akkor lehetett látni rajtuk, hogy sokra fogják vinni. Rendszeresen jártak le például Olaszországba tanulni, kapcsolatokat építeni.
Ebből lett valami komolyabb baráti kontakt?
Igen, az Atalanta, ami elég hamar hivatalos lett. A Nomadi kezdte velük a kapcsolatot kiépíteni, majd az egész kanyar elfogatta a Francoforte-ét.
Vissza a frankfurti alapokhoz! Hogy állt fel az UF szervezete? Hol helyezkedett el a stadionban?
A „direttivót” vagy 7-8 ember adta, és mindenkinek le volt osztva, mi a feladata. Még a régi Wald Stadionban kezdték a srácok, de hamar külön álltak az akkori megszokott (kutte) tábortól. Felvonultak a fedett tribün szélére, és onnan tolták az ultrát. Egy eléggé ikonikus ember volt az előénekes Martin Stein személyében, aki azon kevés kápók közé tartozik nálam, akire mindig felnézek.
Mi váltotta ki ezt a nagyfokú tiszteletet?
Bitang jól tolta, és karakteres hangja volt. Nagyon jól tudott fanatizálni.
Csoport összetétele?
Alapvetően egy kevert társadalmi forma volt akkor az Ultras Frankfurt. Körülbelül 11 náció alkotta csoportot. A mag olyan 100 fő körül mozgott, de a frankfurti tábort kb. 800 fő tette ki. Egy szó, mint száz, én nem csodálkozom, hogy ma ők Európa egyik legjobb kanyarja.
Legemlékezetesebb meccsek?
Mondhatni, a túrák voltak a legjobbak, vonattal vagy buszokkal, és mindig több ezren.
Csak hétvégére szóltak a találkák?
Nem, hétköznap is össze lehetett futni az arcokkal a St. Tropez bárban, ami a vörös lámpás negyedben volt található. Ez régen illegális kaszinó volt, ám a bezárása után csináltak belőle egy bárt, ahová viszont nem lehetett csak úgy betérni. Kamerával felszerelt dupla ajtó, majd a bár, ami a Home of Football (Hooligan) Brand bemutatóterme is volt egyben. Komoly volt a hely, pláne egy fiatal magyar srácnak, aki ilyesmit nemigen látott.
A két év után is jártál még ki meccsekre?
Egy mérkőzésre mentem csak vissza, valahogy nem volt időm erre, meg valahol lezártnak tekintettem a dolgot magamban.
Van még kapcsolatod az Ultras Frankfurttal?
Pár évig volt még kapcsolatom, sőt, egy UF-tag ki is jött Ikarus-meccsre, mikor Budapesten járt. Mára már nem közvetlen a kapcsolatom velük, viszont ha szeretnék újra közelebb kerülni, akkor nem lenne gond, mivel jópáran emlékeznek rám. A mostani direttivóban van magyar tag, igaz, kicsit törten beszéli a magyart, ám még lehet érteni.
Őt is régről ismered?
Ő akkor nagyon fiatal volt, amikor én ott voltam, mostanra viszont jól beérett a srác. Tudniillik pár évvel ezelőtt egy barátomnak kértem segítséget tőlük, hogy be tudjanak menni a kanyarba, amikor Frankfurt-meccsen jártak. Elintézte, és nagyon segítőkész volt.
Frankfurt alatt volt időd az Ikára?
Ha hazajöttem látogatóba, összefutottam a brigáddal, meg leegyeztettük, hogy kint milyen minőségi ajándéktárgyakat intézek a csoportnak.
Mik voltak ezek?
Bomberkabát, kötött sapka, csíkos sál.
Visszatérés? Aktivitás?
2002-től teljes aktivitással vettem ki részem a csoportban, egyben vezetője is lettem az UI-nak, egészen 2013-ig.
Miért csak addig?
Akkor már három éve kint éltem Ausztriában, és egyre nehezebb volt ezt teljes emberként csinálni.
Ausztria ugyanazt hozta, mint Frankfurt?
Ausztria más. Nős emberként, 32 évesen vágtam neki ennek a kalandnak.
Kaland vagy hosszabb táv?
Sanszos, hogy hosszú ideig így marad. Kiköltözve életmódot kellett váltanom, mert otthon sokszor falakba ütköztem. Mondhatni, itt sikerült karriert befutni a szakmában, és kiegyensúlyozott, kiszámítható életet élni.
Meccsekre azért jársz?
Természetesen járok meccsre, mert a Fradit nem tudtam elengedni, és ebből kifolyólag a Rapid is tényező. Aktívan részt veszek a Rapid–Fradi baráti viszonyban, ami szerencsére jó mély.
Vissza Mátyásföldre! A bő tíz év alatt, amikor vezetted a csoportot, hogyan nézett ki az Ultras Ikarus?
Igazából hárman hoztuk meg a döntéseket, hogy mi legyen, de mondhatni, jó volt, hogy mindig egyre járt az agyunk. Nekem jót tett a frankfurti két év, hiszen más kultúrát megismerve bele tudtam valamit vinni a mi életünkbe is. Nem lehet elvonatkoztatni a Fradi-kapocsról sem, mert ebben a korszakban többen voltunk fradisták az UI-ban.
A számtalan sztoriból emelj ki nekem egyet, amit érdekesnek találsz, és az Ultras Ikarus csoportja követte el.
A hazai lelátón beépítettünk egy korlátot, hogy a dobot tudjuk jól rögzíteni és oda is drapikat rakni. Ez a látványokban is segítség volt, és egy kicsit olaszos lett az életérzés, hogy láblógatva lehetett szurkolni.
Ekkor lett színesebb a zászlórepertoárotok is.
Megjelentek a színkombinációs lengetősök, kétrudasok és egy új hazai drapi. Felvettük a színeink közé a fehéret, esetenként a sárgát is, így dúsabb lett tábor kinézete. Mondhatni, mi voltunk a magyarországi Gubbio vagy Samb tábora.
Egy biztos, az itáliai alapok elég erősek voltak Mátyásföldön.
Az olasz stílus szinte végig követte a csoport életét. Még két dalunk is volt, amit olaszul énekeltünk.
Szekciók?
A kilencvenes években Budaörsről jártak ki hozzánk, aztán szép lassan szekció is lett belőlük.
Ők Budaörs-szurkolók is voltak?
Nem kifejezetten, Fradi-, Újpest- vagy semleges szurkolók voltak. Néha voltak ugyan Budaörs-meccsen is, de ők inkább Ikarus-szurkolók lettek. Jó srácok, a helyieket is vonzották Ika-meccsre, mert sokat hallottak róla és kíváncsiak voltak ránk.
Milyen volt a kapcsolatotok az Ikarusszal mint klubbal?
A klubbal végig jó viszonyban voltunk. A kezdeti években még a csapat buszával mentünk az idegenbeli meccsekre. Aztán, ahogy tönkrement a gyár, a támogatás is elmaradt, ám ennek ellenére nagyon jól evickélt a klub a nehéz időkben is.
A csapattal milyen viszonyban voltatok?
A csapattal személyes volt a kapcsolatunk, egyszer még közös törzshelyünk is volt. Voltak komoly elhajlások, még bajnoki mérkőzések előtt is. Az volt a vicces, hogy olyan jól összeszokott csapat volt, hogy másnaposan is hozta a meccseket.
A BLSZ első osztályból aztán búcsúzni kellett.
Igen, amikor MLSZ elkezdte átszervezni a bajnokságokat, sikerült kipottyanni a BLSZ kettőbe úgy, hogy 12. helyen végzett a csapat a tizenhatból.
Meddig tartott a rémálom?
Két szezon után sikerült megnyerni a másodosztályt és visszakerültünk végre a BLSZ egybe, azaz a 4. ligába.
Milyen volt átélni egy bajnoki címet és feljutást?
Hatalmas volt bajnokcsapatot ünnepelni és megélni az éremátadást.
Aztán volt még egy kiesésetek 2009-ben. Azt hogy éltétek meg?
Senki nem örül egy kiesésnek, de a csapat abban az évben nagyon gyenge lett. Viszont nem volt gond, mert ilyenkor nem nagy a különbség az osztályok között. Budapesten belül maradunk, csak a csapatok lettek mások. Szerencsére, csak átszállójegyet váltottunk, következő évben már vissza is jutottunk egy második hellyel.
Pár év és újra bajnoki cím, azonban nem a második vonalban, hanem a BLSZ egyben. Majd egy rémálomszerű osztályozó. Álmodoztatok az NB III-ról? Hisz azért ott mégis csak más lett volna, mint a Budapest-bajnokságban.
No, igen, az a bajnoki cím sokáig emlékezetes marad. Utolsó fordulóban fogadtuk az első Voyage csapatát. Mindenféleképpen nyerni kellett ahhoz, hogy behúzzuk a BLSZ egy bajnoki címét. Mi is felduzzadtunk erre a meccsre, vagy húszan álltunk a drapik mögött, és egy pofás kis füstöléssel fogadtuk a csapatot. A lényeg hogy 91. percig 2-1 volt ide és Voyage kapott egy tizit, amit, ahogy kell, be is vágtak a 92. percben. 2-2, bajnok a Voyage. A drámai fordulat viszont ezután következett, mert 7 perc ráadás volt a 90 perces játékidőre. A srácok nagyon nyomtak, majd utolsó percben öngóllal lett 3-2 nekünk. A spori már gólörömnél lefújta, mert mindenki a zöld gyepen volt ünnepelni.
Az NB III mégse jött össze. Nem bánod?
Határozottan nem! Az UI azt a kihívást szerintem nem tudta volna vállalni megfelelő ultra szinten. Vidéki túrák, akár 200-300 km-es távokkal, nem egyszerű. Az Ultras Ikarus igazából klasszikus „blaszos” tábor volt mindig, azaz megye szintű.
Mennyire volt stabil az egyesület helyzete az évtizedek alatt?
Nem volt mindig csupa vidámság a klub élete, mert többször meg akarták szüntetni. Lakópark volt mindig a cél a pálya helyett, az értékes terület miatt, ám végül a kerületi vezetéssel meg lehetett állapodni, és így megmaradt a klub.
Sőt, napjainkban egész komoly háttere van már az egyesületnek.
Igen, annyira fel lett karolva – köszönhetően a több száz sportolónak –, hogy komoly infrastrukturális fejlesztésen esett át a klub. Műfüves pályák, nemzetközi szintű futópálya, klubszékház, most meg villanyvilágítás is a centerpályán.
Hogyan érintett ez benneteket?
Mindezek miatt a brigádnak költöznie kellett, mert a volt lelátóra épült a klubház egy mobil lelátóval. Ezt mi már nem igazán éreztük a magunkénak.
Meddig tartottatok ki?
Körülbelül 2018-ig jártunk ki, aztán szép lassan egyre ritkább lett a meccsek látogatása, meg elfogytak az emberek. Külföld, család, meg ugye, mind 40 pluszosak lettünk.
Mi a helyzet most veletek? Léteztek még mint Ultras Ikarus?
Nekünk az Ultras Ikarus mindig is létezni fog, mint életünk részének egy nagy szelete, de gyakorlatilag már nem vagyunk. Hébe-hóba tartjuk csak a kapcsolatot, hogy kivel mi van.
Volt egy fiatalok alkotta Gioventù 2005 társaság. Róluk mondanál pár szót?
A Gioventù egy jó kezdeményezés volt, mert volt 4-5 hasonló korú fiatal, akik folyton velünk lógtak meccseken. Folyamatosan aktívak voltak, így javasoltuk nekik, hogy legyen belőlük egy külön kis csoport. Készült egy drapi, amit lelkesen hordtak is kb. 10 évig, de végül nem érezték annyira, hogy mindezt tovább vigyék.
Red Blue Army?
Az RBA. Ők akkor alakultak, amikor mi már nem nagyon jártunk meccsre. Nagyon fiatalok voltak, szinte tizenévesek, de sajnos nem nagyon élték meg, hogy legyen belőlük valami. Talán ha két ember vágta közülük, mit jelent szurkolónak lenni, nemhogy ultrának. Mindenesetre megpróbálták, ez becsülendő.
Napjainkban hallani lehetett egy Beer Boys nevezetű társaságról Ika meccseken. Róluk tudsz valamit?
Na, erre mondják, hogy sötét ló. Szinte semmit sem tudok róluk. Némi hírfoszlány eljut hozzám, de az kb. az említett semmi. Ami fix, hogy az italozás nagyon megy meccseken, de ha őszinte akarok lenni, olyan űrt hagytunk magunk mögött, hogy azt a szintet csak megközelíteni is komoly kihívást jelent bármelyik csoportnak.
Az inaktivitás közben, most ünnepeltétek a harmincéves évfordulótokat.
Tavaly novemberben volt harminc éve, hogy megalakult a Ultras Ikarus, és a klub jelezte felénk, hogy fel akarnak köszönteni minket. Meg ha úgy látjuk, egy meccsel össze is köthetnénk a dolgot.
Nemes gesztus. Hogyan állt hozzá a társaság? Sikerült összehozni a találkát?
Megbeszéltük, hogy mi legyen, mert a csoport nem volt aktív évek óta és nem is nagyon akartuk a harmincra kihegyezni a dolgot. Úgy álltunk bele, hogy az alapítás tiszteletére újra összeáll a „zenekar”, mert jó lenne megint együtt lenni és egy nagyot szurkolni. Igazából egy méltó búcsú az aktív lelátói élettől, ez lett a cél, ami talán több csoportnak nem adatott meg.
Készültetek mással is? Készülte e sál például?
Nem, nem lett semmi relikvia csináltatva, mert a harmincat aktívan nem hoztuk le.
Egy kis élménybeszámolót azért szívesen fogadunk.
Időben lett szólva mindenkinek, és szép létszámban, 30-35-en jelentjük meg az adott meccsnapon, amelyen egész este esett az eső. Így nem a center, hanem a mögötte lévő műfüves pályán volt a villanyfényes meccs. Ez nagy ajándék volt nekünk, mert amíg aktív részt vállalatunk az Ikarus életéből, nem volt kiépítve reflektor. A főépülettel szemben egy mobil lelátón „toltuk meg” a napot, ami nagyon jó hangulatban telt, temérdek piróval és 90 perces szurkolással.
A piróval nem volt gond, mert ez már nem a kilencvenes évek szabad füstbombadobálós korszaka volt?
Hát, igen. BLSZ szinten sem lehet már, csak úgy, pirotechnikai eszközöket működtetni, mert a mérkőzésellenőr jegyzőkönyvbe veszi, majd a szövetség szemrebbenés nélkül több százezres bírságot szab ki a klubra. Viszont a csapat vezetése hivatalosan jelezte a szövetség felé, akik rábólintottak a kérésre, így nem lett retorzió a klub felé. Néha a tisztelt MLSZ is cselekedhetne így.
Tervezitek még valaha az aktív meccsre járást, vagy az alkalmankénti megjelenést a későbbiekben?
Azt le kell szögezni, hogy az Ultras Ikarus nem szűnt meg, mert a társaság mai napig kapcsolatban van egymással. Viszont lelátón már évek óta nem vagyunk ott. Van, aki megjelenik meccsen, vagy menni fog, de ilyen aktív életet élni nem fogunk, mert egyszerűen nem tudunk már. A brigád 40 pluszos, sokan már nem is Budapesten élnek, így marad nekünk az évi egy összeröffenés, de az sem meccshez kötve.
Kanyarodjunk vissza! Barátságok?
2002-ben a székesfehérvári Ikarus csapatának szurkolóival (United Ultras) kerültünk jó viszonyba, akikre mi végül is testvércsapatként tekintettük. Több meccsen lent voltunk Fehérváron, és ők is voltak nem egyszer nálunk. A Viking’95 BKV Előrével is jó pár évig barátságban voltunk. Szép korszak volt az is.
Erzsébet?
2008-ban személyes ismeretség után az Ultras ESMTK-val is barátságot kötöttünk. Kistáborszinten nagyon érezték a szurkolást, volt pár évük a toppon. Végül 2011-ben feloszlottak.
Ellenségek?
Erről a témáról nagyon sokat nem tudok mondani, ilyen nem volt nekünk soha. Inkább riválisok, akikkel lehetett meccselni a lelátón. Ezeket a fordulókat vártuk a legjobban, mert két tábor lehetett a BLSZ-találkozón. Ezekre a párosításokra piróval vagy koreográfiával készültünk.
Melyek voltak ezek a brigádok?
A teljesség igénye nélkül velük találkoztunk a 23 aktív év alatt. Irresistibiles (Elektromos), Blue District Supporters & Hooltras (RTK), Ultra Front (SZAC), Wudigess Kaos (Budakeszi), Klan (III. Kerület), Suburban Lads (Csepel), Cinegék (RAFC), S.F.O.D. (FFC). Volt komolytalan próbálkozás a Testvériség és a Csillaghegy csapatainál, de kb. egy szezont se éltek meg. Még a nevükre se emlékszem.
Politika?
Alaphangon sosem voltunk nagy politizálók. A csoportban mindig megvolt a bal és jobb kötődésű nézet, de jobboldali volt mindig a több. A legradikálisabb zászló, ami kint lógott nálunk, az a déli konföderációs zászló volt. Végül nem is tartottuk jó dolognak, hogy ilyen alacsony szinten a politikán legyen a hangsúly, így 2006-tól teljesen politikamentesek lettünk.
A politika soha nem nyert nálatok teret, ez tiszta sor, viszont az erzsébeti barátság miatt sokan beskatulyáztak benneteket is.
Ugye, volt egy-két furcsa gondolat, hogy a balos erzsébetiekkel kötött barátságunk miatt próbálták minket is oda sorolni, de teljesen alaptalanul. Amikor fix lett az ESMTK-val a dolog, azt is tisztáztuk az elején, hogy a meccseinken semmiféle politikai dolog legyen a részükről. Itt tényleg az ultra volt középpont.
Azt vissza is kaptuk, hisz a politikai beállítottságától függetlenül a magyar lelátó több mint három évtizedes történelmében épp az Ultras ESMTK csoportja volt az egyik „legolaszabb”.
Ezzel egyet tudok érteni. Ugye, ott erős volt a kispesti hatás, mert többen jártak közülük Budapest Honvéd-meccsekre. Nagyon sok mindent onnan hoztak, no, meg amit el lehetett lesni az olaszoktól. Állandóan pörögtek a dalok, és nagyon gyorsan énekelték őket.
Meleg szituációk voltak azért az utcán vagy a lelátón? Vagy teljesen elkerült benneteket mindenféle agresszió az IKA meccsein?
Mi alapból mindenkihez normálisan viszonyultunk. Annak nagyon örültünk, ha volt ellentábor, mert meccs után még beszélgettünk, hogy kivel mi a helyzet. Ezen a szinten kb. vicc lett volna, ha a balhéra fókuszálunk.
Még egy pofon se? Soha, senki ellen?
Jó, persze, volt olyan meccs, hogy valaki kapott egy-két fülest, mert nagyon nem bírt magával, de ezek amolyan részeg fazonok voltak. Általában az váltotta ki mindezt, hogy volt egy társaság, aki szurkolt, és annyira erősre itta magát, hogy beszólogasson. Idegenben a Duna Cipő-pályán volt egy faszi, aki addig is elment, hogy le akarta tépni az egyik drapinkat. Nem sikerült neki!
Válogatott?
Mi is örömmel támogattuk a válogatottat, több hazai meccsen, majd két túrán, Bécsben és Pozsonyban. Egy ideig zászlóval, aztán már csak egyénileg.
Más sportok érdekeltek? Jártál ki más meccsekre a focin kívül?
Nagyon nem vonzott a dolog, pár jégkorongmeccs, amin kint voltam, de nem számottevő. Nekem mindig is foci volt a sport! A többi lófasz, ahogy szokás mondani.
Hazai kérdés. DVSC? Loki? Bármi vagy akármi rólunk?
Ugye, én fradista vagyok, így a Loki is fokozatosan képben volt, van, mint rivális. Én a régi stadionban lévő Debrecen-kanyart jobban elismertem. Létszámban, szurkolásban valahogy jobb volt az összkép annál, mint ami most van Debrecenben. Ami szembetűnő, hogy nincsenek jó drapik. Nincs klasszikus nagy SZUD-transzparens és a többi. Most egy Debrecen felirat van, meg pár mellette, valahogy olyan, mintha elszállt volna az ihlet. Persze, tudom, folyamatosan változnak az idők, így a kanyarok is.
Ha már említetted. Hogyan jött a Fradi-vonal?
A fradista vonal. A családban senki sem volt nagy focis, csak én voltam a fekete bárány. A szomszéd srác fradista volt, így mivel sokat lógtunk együtt, nekem is ez a csapat lett a favoritom.
Első lépések, emlékek?
1991-ben tettem az első lépést, osztálykiránduláskor. Szentendrén vettem egy Fradi-zászlót.
Első meccs?
Az első meccsem 1993 őszén volt. Egy Fradi–Győr kupameccs a 13-as szektorban.
Nem a táborba mentél akkor elsőnek?
Nem, de egyfolytában a tábort lestem, majd az volt első gondolatom, hogy következő meccsen már én is ott leszek.
Ott voltál?
Ott.
Ez azóta sem változott?
Nem, ez a mai napig így van, majd 1997-ben csatlakoztam a GM-hez.
Van egy különös életformád, ami erősen köthető a lelátóhoz, viszont elég kevesen űzik Magyarországon. Mesélnél erről.
Hát, igen, te mindig mondogattad nekem, hogy beszélnem kellene a másik „őrültségemről” is.
Nekem majdhogynem kikötésem volt az interjú készítése előtt, hogy erről beszélned kell. Szóval, mi is ez?
Ez nem más, mint a Vespa! Az ember nem is gondolná, de nem áll messze az ultrától e gyönyörű kétkerekű. Ennek is megvan a maga szubkultúrája.
Mielőtt elemeznék ezt a szubkultúrát, kezdjük az elején. Nálad hogy történt a „kattanás”?
2001 májusa volt, akkor még Frankfurtban éltem és kinéztem magamnak a Roma–Milan meccset. Gondoltam, leugrok délre, megnézem, hátha szerencsém lesz, és akkor lesz bajnok a Giallorossa. Aztán a meccsnapon, ahogy gyalogosan közeledtem a stadion felé, nagy robajra lettem figyelmes.
Jöttek bőrdzsekiben a rockerek a bővérű Harley Davidsonokkal?
Nem éppen. Magam mögé néztem, és egy csomó Róma-szurkoló jött. Robogókkal (főleg vespákkal) igyekezett mind a stadion felé. Zászlókat, sálakat lobogtatva. A korabeli fényképeken már lehetett látni olyan motoros corteókat, ahol a közeli idegenbeli meccsekre robogókkal mentek az ultrák. Pisa, Atalanta, Fiorentina stb. Viszont nekem ott esett le, hogy kell egy Vespa otthon, amivel meccsre tudok majd menni.
Megvalósítottad az álmod a hazatérés után?
Igen. Miután hazaköltöztem, csináltam jogsit hozzá, és elkezdtem nézelődni, mit lehet venni.
És mi lett a kiválasztott?
Elsőre sikerült az egyik legrosszabb Vespát kifognom.
Mondd el, melyik az, mert én nem nagyon értek a robogókhoz.
Az Automatika 50. Ezek a 80-as évek végén 90-es évek elején készültek, de nem volt hozzá kiforrott technika, és az alkatrészellátása is gyatra volt.
Akkor gyorsan váltottál?
Nem volt más választás, minthogy beszerezzek egy váltósat (klasszikus), ami egy picit már tuningolt volt és 70-nel is lehetett vele szakítani.
Egyedül robogózva, azért még nemigen jött át a római feeling.
Jól mondod. Éreztem is, hogy egy közösséghez kéne tartozni, így rövid kutatás után megtaláltam az akkor még gyermekcipőben járó Vespa Klub Magyarországot.
Ma is üzemel a szervezet?
A VKM mára teljesen átalakult, mondhatni, a név is megszűnt.
Megszűnt?
No, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Teljes jogú tagjai vagyunk a világszövetségnek és a fejlődés érdekében lett a változás.
Mi változott?
2019-ig volt VKM, aminek a csúcspontja az volt, hogy megrendezhettük a Vespa World Days-t Magyarországon, pontosan Zánkán. Ez a mai napig top háromban van a világtalálkozók soraiban!
Ez nagyon nagy szó, de ha ilyen jók voltatok, akkor miért kellett megszüntetni a nevet? Mivé alakult a klub?
A lényeg az, hogy elkezdtek kisebb klubok alakulni, amit összefog a Vespa Club Hungary mint ernyőszervezet. Tagjai csak clubok lehetnek, amiknek van elnöke, alelnöke és titkára. Minden évben van országos VCH-találkozó, aminek a megrendezését mindig más klub vállalja. Hogy neked is legyen benne egy kis „hazai”, 2024-ben Debrecen rendezi. Minden klubnak vannak programjai, gurulásai, külföldi megjelenései. Mondhatni, a vespás élet itthon kinőtte a gyerekcipőt.
Te hová tartozol a Vespa Club Hungary klubjain belül?
Jómagam a Vespa Club Alisca tagja vagyok, ami szekszárdi székhelyű, de országos klubnak számít.
Minden klub országos?
Nem, vannak lokálpatrióta klubok is, mint Szombathely, Győr, Budapest, Debrecen.
Miről szól a klubélet?
Arról, ki mit rak bele! Papíron elég jó a létszám, de a valóságban nem mindenki aktív. Van egy év eleji tagdíjkötelezettség, és onnantól kezdve a tagtól függ, részt vesz-e a klubéletében.
Nálatok?
Nekünk mindig éves naptárunk van, külföldi és belföldi túrákkal, programokkal, találkozókkal.
Te mennyire folysz bele a szervezésekbe?
Anno főszervezője voltam a 2009 és Bodajkon rendezett országos találkozónak, aztán, ha időm engedi, besegítek, amibe tudok.
Mint például?
Például idén a saját klubomnak másodmagammal szerveztem egy háromnapos találkozót az osztrák fővárosba, ami a Bécsi keringő nevet kapta.
Jól hangzik. Milyen maga a közösség?
Nagyon jó. Sikerült életre szóló barátokat találnom. Mondhatni három csapásvonal van az életemben, a szakmám, az ultra és a Vespa.
Járt a motorozás mellé egyfajta stílusváltás is?
Igen. Az elején a brit mod szubkultúra vonzott, így hasonló stílusban dekoráltam ki én is Vespáimat.
Angliában élve én nap mint nap találkozom még ma is ezzel az irányzattal, de Magyarországon csak nevében és néha stílusában akadtam bele, de szinte csak meccshez köthetően.
Sajnos itthon a mod kultúra nem tudta megvetni eléggé a lábát: Vespák, skazene, casualruházat (így, egyben).
Ma is modként nyomulsz?
Már nem, jó 10-12 év után elengedtem a modot, így sima vespásként élvezem a dolce vitát.
Hogyan telik manapság a vespás életed?
Ahogy időm engedi, találkozókra, világtalálkozókra járok, bütykölöm a motorokat, mert mindig van vele mit csinálni.
Hogyan fest egy club, mondjuk a Vespa Club Alisca éves programja?
Honi viszonylatban vagy egy országos találkozó, meg nekünk a Ciao Szekszárd Vespa Találkozó, ami mindig fix.
Ilyenkor mennyi időre jöttök össze?
Ezek 3-4 napos találkozók, 100-200 közötti résztvevővel, sok programmal, zenés bulis estékkel, kisebb standokkal, kulturális programokkal. A helyszínt 90%-ban mindenki motorral közelíti meg.
Ezen kívül mit hoz még a klubélet?
Emellett egynapos kirándulások a jellemzőek. No, meg ott van nemzetközi színtér, aminek csak a szabadidő és pénz szab határt, mert kb. minden hétvégére jut egy találkozó Európában.
Milyen gépeid vannak jelenleg?
Most egy 1974-es speciálom és egy 1984-es PX-em van, természetesen mindkettőben plusz löket.
Otthon akkor volt egy időszak, amikor így jártál meccsekre?
Igen, valóra vált az álom, és sikerült Ikarus- és Fradi-meccsekre Vespával járni. (igaz nem mindig, mert néha inni is kellett)
Otthon ismersz srácokat, csoportokat, akik robogóval jártak meccsekre?
Hazai vizeken Kispesten sikerült egy kisebb brigádnak Vespával együtt meccsekre járni. Ők voltak a Vespa Gruppo Kispest.
Egy időben Debrecenben is volt 8-10 srác, akik robogóztak. Róluk hallottál esetleg?
Azt tudtam, hogy Debrecenben anno volt pár vespás srác, akik bandáztak együtt, de mára más szelek fújnak a cívisvárosban.
Jó szelek?
Nagyon. Megalakult pár éve a Vespa Club Debrecen, ami egy nagyon dinamikusan fejlődő közösség lett, sok Vespával és programokkal, de ők nem köthetők az ultravonalhoz. Mint azt említettem, 2024-ben Debrecen lesz országos találkozó házigazdája. Aki tudja, nézze meg.
Ezek szerint ezek a programok nyíltak és mindenki számára látogathatóak?
Az országos találkozó nem, mert oda csak a regisztráltak mehetnek (már a bázisra), viszont ha lesz a nagy felvonulás, oda mehet bárki.
Még egy utolsó vespás kérdés. Nemzetközi viszonyban, gondolom, ugyanúgy vannak éves fix programok állandó – vagy esetleg évente változó – rendezési helyszínnel. Melyek a leghíresebb rendezvények, amelyeken egy vespásnak ott a helye?
Minden évben van Vespa World Days, ami a nagy világtalálkozó. Egy ilyet feltétlen át kell élni! Nekem sikerült már háromszor ott lenni: Ausztriában, Magyarországon és Svájcban. Emellett rengeteg rendezvény van, amit a klubok csinálnak, szinte csak idő és pénz kérdése, mire akarsz elmenni.
Na, jó, még egy kérdés. A „gurulás” mit takar pontosan?
Magát a Vespával való motorozást, élvezed az utat, a társaságot és a tájat. Ugye, a Vespa nem a száguldásról szól.
Forduljunk még egy utolsót. Szurkolói relikviák?
Hát, igen, ott van a gyűjtői vonalam is, ami lassan harminc éve tart.
Sálak?
Először mezek, de aztán jött egy kattanás a sálakra, ám ne kérdezd meg, hogy miért!
Milyen sálakat kezdtél el gyűjteni?
Az első 15 évben szinte mindent beszereznem, megtartottam a gyűjteményben, aztán lassan kezdett tisztulni a kép és irányt találtam. Klasszikus módon, ahova épp eljutottam, vagy ismerős által hozott sálakkal kooperáltam. Aztán beindult a klasszikus cserebere, és az internet szabadabb elterjedésével még intenzívebb lett a dolog. Összesen kb. 1000 körüli sál az, ami megfordult nálam, de egyben sosem volt ennyi.
Magyar viszonylatban mit jelent ez?
Hazai szintén csak négy csapat sálját tartom meg: Ikarus, Ferencváros, ESMTK, Ikarus Maroshegy.
Külföldről? Frankfurt?
Igen, a Frankfurt, ami még fontos a számomra. Van egy ritka darab, 50 példány készült belőle, szürke alapon piros-fekete csíkos, hímzett sál. Legutóbb volt rá egy 300 eurós ajánlat, azonban nem adtam el.
Más?
Nem mehetek el a Rapid Wien-részleg mellett, mert a barátság miatt szép számmal vannak sálaim tőlük.
Viszont gyűjtői körökben elsőnek a ritka és szép Bologna-kollekciód ugrik be mindenkinek.
Igen, a klasszikus olasz vonalat gyűjtöm. Ott is kiemelkedő a két kedvenc, a Róma és a Bologna kanyarok ereklyéi. A Bologna-rész kiemelkedő, mert vagy 25-30 csoport sálam van. Ezek közül több már megszűnt, így még értékesebb számomra.
Kedvenc darab?
Egy nagy kedvencem van, a Détári tiszteletére kiadott Bologna-sál, ami egy több mint harmincéves darab.
Hogy állsz per pillanat?
Jelenleg kb. 200 csoportsálra lett leredukálva a kollekció, de néha egy újabb, jobban tetsző, vagy kívánatos darabért megválok egy másiktól.
A sálakhoz kapcsolódva. Évekkel ezelőtt megálmodtál egy magyar szurkolói sálgyűjteményt bemutató oldalt, amelynek létrehozásában elévülhetetlen a szereped.
Igen, amire a témában büszke lehetek az a Sálerdő! Kb. tíz éve létrehoztuk ezt a közösséget, ahol egy platformot adtunk a sálgyűjtőknek!
De nem csak ennyit!
Nem, ennél is tovább mentünk, és létrehoztuk a futballbörzét, ami évente kétszer kerül megrendezésre Magyarországon! Egy igazi „piac” a szakma szerelmeseinek, ahol találkozhatnak egymással a gyűjtők és a téma iránt érdeklődők.
Köszönöm, hogy szakítottál időt erre az interjúra.
A legvégén én is szeretném neked megköszönni ezt a „rövid” beszélgetést, hogy kíváncsi voltál rám. Őszintén megtiszteltél. A te a mozgalomban tett munkád példaértékű!
Mindig öröm számomra, ha egy nagy „öreggel” tudjuk átvenni a múlt és a jelen történéseit. Köszönöm!
hancsi78
