Debreceni VSC - Lombard FC Tatabánya 2-1
Magyar Kupa-döntő
Vác, Ligeti Stadion - 12.000 néző
1999. 05. 20
Ez a bejegyzés a DVSC első kupasikere mellett egy olyan srácnak állít emléket, aki 2015-ben hagyott itt bennünket, de amíg köztünk volt, rendkívüli módon érdeklődött a magyar lelátó iránt. Szenvedéllyel élt és minden beszélgetésünkben ez a szenvedély tükröződött vissza. A szabadidejének nagy részét a lelátói kultúra tanulmányozásának szentelte, és én ebben próbáltam neki segíteni a magam módján.
Kövi! Sajnálom, hogy ezt a pár sort már csak odafentről olvashatod, mert így a felmerülő kérdéseidre egyelőre nem tudok válaszolni. Biztos élvezettel csemegézel majd a sorok közt, hisz te kétszeresen is érintett vagy az 1999-es kupadöntő(k) kapcsán.
Örülök, hogy a barátod lehettem! Nyugodj békében!
Kövi (1987–2015)
1999. május 20-án történelmi meccset játszott a Debreceni Vasutas Sport Club a Magyar Kupában, hiszen a Lokinak még egyszer sem sikerült eljutni eme rangos eseménysorozat döntőjébe. A találkozóra Vácon, a Ligeti Stadionban került sor, az ellenfél pedig a másodosztályt vezető Lombard FC Tatabánya volt.
Sajnos, a hétköznapi időpont és az éppen zajló érettségi kicsit befolyásolta az utazó létszámokat, de így is több ezren indultak meg mind a két városból (sőt, még többől) a Dunakanyarba. A kupadöntőt végül 12.000-en látták a hivatalos források szerint és a mérleg nyelve a debreceniek felé húzott. A bányászok többsége közúton közelítette meg a helyszínt és elég hamar megérkezett, így nem maradt le a Szabad Föld-kupa döntőjéről sem, amelyet a Harta csapata vívott a Kemecsével. Meglepetésre mind a két vidéki egyletet nagyobb létszámú drukkerhad kísérte el. A hartai kék-fehérek pár kisebb zászló mögül, egyforma csíkos klubmezbe öltözve biztatták a kedvenceiket és talán a színegyezőség miatt később a tatabányai csapatnak szurkoltak. Ellenfelük a szabolcsi sárga-kék kemecseiek voltak, akik az egyszerű zászlóik mellett egy Yellow Blue Hooligans lepedőt is kiaggattak a kerítésre, de szurkolásuk ennek ellenére nem volt jobb az ellennél. Tudatosan piros-fehér szerelésbe bújtak a futballistáik, a táboruk is a DVSC mellett tette le a voksát, és a számukra oly kedves színkombinációt észlelvén a lokisták őket buzdították, ezzel teljesen két részre osztva a kupafinis lelátóit. Az amatőr kupa végjátékát nem kísérték nagy izgalmak, és a szurkolás is eléggé kezdetlegesnek hatott. Látszott, hogy nem igazán szervezettek a táborok, és a kupadöntő túl nagy falat számukra, ám ami a lényeg, hogy ott voltak mind a két oldalról, ráadásul nem is rossz létszámban, így feltétlenül jár nekik a tisztelet. A kilencven perc nem hozott döntést a pályán, de még gólt sem, így a 11-esek következtek. A Kemecse nyerte a „szétlövést” 5-4 arányban, így a szabolcsiak örülhettek az elsőnek a váci stadionban.
A Magyar Kupa döntőjére, az est fénypontjára a bányászok olyan 3500-4000-en (más becslések szerint lehettek 5000-en) érkeztek és a megjelenésükön látszott az első osztály és vele az igazi megmérettetések hiánya. A kerítést azért elég szépen telepakolták, többnyire szimpla kék-fehér kellékekkel, amin esetleg a Lombard FC felirat, a városuk neve vagy címere szerepelt. Pár csoportjellegű transzparens is kikerült, mint a Blue Boys, Blue White Clan, viszont mindent elárul róluk, hogy a következő (immár NB I-es) szezonukban ezeket a lepedőket már nem vagy csak nagyon ritkán lehetett felfedezni előttük. A tatabányai kék-fehér zászlók mellett a Harta drukkerek lepedői is ide kerültek ki. A hangerejükkel nem volt gond, de a változatosságot nem erőltették túl. 4-5 komolyabb dalt váltogattak, de volt, hogy csak csendben figyeltek. Látványként pár nagyobb zászlót feszítettek ki a fejük fölé, és 50-60 pénztárgépszalag is repült a pályára, egy kis konfettivel vegyítve. A második félidőben pár rakétát lőttek fel és 3-4 görögtüzet is begyújtottak, majd folytatták a lelkes, azonban sokszor elcsendesedő szurkolásukat. A debreceniekkel nem nagyon foglalkoztak, így nem volt különösebb gond a meccs alatt, az indulatok csak a végén szabadultak el, amikor a DVSC begyötört egy gólt (ami szerintük nem volt az), illetve a gyepszőnyegre tóduló cívisek elkezdték hergelni őket. Ekkor volt egy kis dobálózás a felek között meg természetesen verbálisan ők sem hagyták magukat. A kupadöntőt elvesztették, ami miatt érezhető volt a csalódottságuk, de ezt aránylag hamar feledték, s az NB I-be jutott csapatukat ünnepelték, majd csendesen távoztak Vácról.
Debrecenből megközelítőleg 5-6000 (más források szerint 7000) drukker vágott neki a váci túrának egy különvonattal, (amelyet a klub szervezett) és 25 nagy busszal (ezeket az ultracsoportok szervezték), plusz rengeteg autóval. A nagy létszám miatt folyamatos volt az érkezés a lelátóra, így a kerítésre is szép sorban kerültek ki a csoportok lepedői: Szívtiprók, Force Field, Red Hell, Red Veterans, Red Front, Red Territory, Balmaz Front, Vadmacskák. Pár régen látott transzparens is a palánkokat díszítette, mint például a Lokika feliratú molinó, vagy az egy szektorral arrébb állomásozó Wrong Side transzparense. Aztán volt pár alkalmi molinó is, mint például a Red Boys Tiszaújváros vászna. A hajdúsági csoportokon kívül a fehérvári barátok is szép számmal érkeztek a rendezvényre, amelyet az RBD, a Hableányok és az Alba Volán-os United Ultras nagy, Székesfehérvár feliratos molinója jelzett. Ezen kívül a váci csoportok is a debreceni csapatot és tábort támogatták, így a Tigers lepedője is kint lógott a kerítésen. A tribün oldalában is többnyire Lokisták voltak A piros-fehér oldal már a kezdetekben sokkal szervezettebb volt az ellennél, ami megmutatkozott egy meccs előtti koreográfiában, amelyben piros kartonok között egy római egyes szám vált ki fehérrel (eredetileg egy kupát álmodott meg a Szívtiprók legénysége, de időhiány miatt maradt az egyszerűbben kivitelezhető római szám). Egy kiírással is társult a látványhoz, ami előre került ki a kerítésre: „A Kupát mindenáron”. A kartonok két oldalán kisebb fehér lengetősök jutottak szerephez, illetve a szomszédos szektorban (Wrong Side) a korábbról már ismert szárnyaskerekes zászlót feszítették a fejek fölé.
A szurkolást megafonos előénekesek vezették, ami által sokkal hangosabb és folyamatosabb volt a debreceni kórus, mint a tatabányai. A koreográfia után fehér és sárga füstök lettek begyújtva, és nagyobb lengetősök színezték a bemutatót. Az előénekesek ellenére az első félidőben csak párszor dörrent meg igazán a hajdúsági had, amibe néha beleszőttek egy-egy, az ellenfelet megtaláló rigmust is. A második félidő elején a pirotechnikáé lett a főszerep. Tíz tűz és tucatnyi sima fáklya mellett rakéták és füstök lettek bevetve, miközben a lengetősök is dolgoztak. A szurkolás a kupa elhódításának közeledésére lett egyre jobb és hangosabb, de az utolsó percekig volt miért izgulni, így nem volt az az önfeledt fieszta a szektorban, hisz állandóan ott lógott a levegőben, hogy kiegyenlíthet a Tatabánya. A rudasok folyamatos bevetése mellett további 4-5 tűz és némi füst is szerephez jutott még a második félidőben, majd a lefújás pillanatában szinte mindenki a pályára rohant ünnepelni. Kezdetét vette az őrjöngés a zöld gyepen, és annak a trófeának az ünneplése, amelynél fényesebb addig még nem díszítette a vasutasok vitrinjét. A labdatér elfoglalása igen sokáig tartott, és közben páran a bányászokat cukkolták a pályáról, ám a felsorakozó rendőrök hamar lecsillapították a túlzott közeledési szándékot. Természetesen lekerültek a hálók a kapukról szuvenír gyanánt, de volt, aki széket vitt haza emlékbe.
A kupaátadás remek és örömittas hangulatban telt, majd kihömpölygött a tömeg a stadionból, ki-ki a maga járatához. A hazaút természetesen ünnepléssel egybekötött örömutazás volt, ami néhol vandalizmusba csapott át. Ez persze problémákhoz vezetett a kíséretet ellátó rendőri egységekkel, hisz ők nem nézték jó szemmel a törés-zúzást vagy épp a tojásdobálást a civilekre, de ennek ellenére nem volt sok előállítás. Debrecenbe érve több ezer ember gyűlt össze a Dósa nádor téren, és ünnepelte hajnalig a kupagyőzteseket – rettentő mennyiségű itallal, utcabállal és tűzijátékkal. Feledhetetlen nap és éjszaka volt ez a hajdúsági szurkolók életében.
hancsi78
Képek: 3. Félidő / Deri / Dihen Tibor / Hajdú-Online / Sándor Mihály / Ultras Debrecen
Köszönet a segítségért Sándor Misinek!
