A kezdet kezdetén nem nagy hangsúlyt fektettem a klubok által kiadott kis zászlókra, egyedül csak a debreceni darabokat próbáltam beszerezni és eltenni. Aztán pár baráti ajándék, meg régiségpiaci "találat" után egyre több és több lett a gyűjteményemben, de szinte csak a magyar vonal erősödött. Az internetes lehetőségek tárházának kibővülése után se csaptam bele a lecsóba, továbbra is a debreceni zászlók maradtak prioritásban, amihez jött 1-2 hazai klubcsapat, de túlzásokba nem estem ezután sem.
A barátok, ismerősök ekkora már tudták, hogy Hancsi szívesen és nagy örömmel fogad minden megunt és kidobásra szánt "focis hülyeséget", így a zászlópark is kezdett egyre jobban felfutni. Az ugrásszerű növekedés akkor következett be, amikor az interneten ráakadtam egy doboznyi zászlóra, amelyekben tucatnyi debreceni darab volt és ezeket gyorsan meg is szereztem. Viszont a többi is ismerősnek tűnt, ám akkor még nem sejtettem honnan, de egyfajta "deja vu" érzés kerített hatalmába és megkérdeztem az eladót, hogy mennyiért adná el az egész dobozzal egyben, mert lehet érdekelne. Az összegre már nem emlékszem pontosan, de annyira alacsonynak tűnt, hogy egyből "kezet ráztunk" és már lett is egy halom zászlóm. Innentől a logisztikát kellett csak megoldani, mert nem Debrecenben volt az árú, de azt Saca barátom készséggel vállalta, így pár nap után már Debrecenben is voltak, viszont nemcsak a zászlókat, hanem a sztori csattanóját is Saca szállította. Az ereklyék ugyanis a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok büféjének falát díszítették egykor, amelyet gyerekként minden egyes kézilabdameccsre menet megcsodáltam. Innen kerültek le, amikor más lett az egység üzemeltetője, majd évekkel később akadtam rá a véletlennek köszönhetően. A kollekció, ha nem is 100%-ban, de visszakerült Debrecenbe, amiért hálás vagyok a sorsnak és vak szerencsének.
Innentől már volt értelme fényképezni, rendszerezni és olykor mutogatni a kollekciót, amely azóta is gyarapodott, ám továbbra sem élvez prioritást a beszerzésük. Viszont sokkal nyitottabb szemmel járok azóta, ám odáig még itt sem jutottam el, hogy elkezdjem betömködni a lyukakat. Egyszerűen csak élvezem, hogy vannak.
Köszönet mindenkinek, aki segített ezen részleg feltuningolásában. Anti, Balog Zotya, Big, Bob, Borsi Dávid, Buci, Dihen Tibi, Csontos Jani, Enci, Gordi, Kereszték, Kiss Zoli, Komáromi Ákos és Évanéni, Komcsi, Kerekes Levi, Mrvay László, Nagycsé, Nándi, Paczo, Pásztor Roli, Réka, Saca, Sándor Misi, Sléder Tomi, Szanyi Sanyi, Szilágyi Tibi, Szöszi, Tinto, Tomek Zoli, Velorex, az OSS Hungária, az Öregriek és a többiek! Örök hálám a segítségért, az ajándékokért, a cserékért.
hancsi78