UTE - DVSC (1998.05.09)

Újpesti TE - Debreceni VSC 5-0

1998.05.09 / NBI - Tavaszi forduló

A hétvégi Újpest - Debrecen összecsapás, vele a 30. életévét ünneplő Ultra Korps és egy baráti képmegosztás eszembe juttatott egy majdnem harminc évvel ezelőtti meccset, amelyen még én is ott szurkoltam a vendégszektorban, pontosabban szurkoltam volna, ha lettünk volna annyian, hogy lett volna értelme. A visszatekintőben 1998 májusát írunk, az Újpest épp robogott a bajnoki cím felé (a végén meg is nyerte), a Loki pedig a fiataljaira építve a középmezőnyt erősítette az NB I-ben.

A lelátót figyelembe véve az újpesti tábor vezette a magyar mezőnyt. Látványban, kreativitásban, létszámban az UVB magasan a legjobb honi ultracsoportnak számított akkoriban, olyan fiatal utánpótlással, mint a Viola Children-Viola Gruppo-Furiosi hármasból, 1996-ban létrejött Ultra Korps brigádja. A huligán vonalon is az elitben voltak, a Viola Kaos nevével fémjelzett újpesti brigád komoly erőt képviselt, és ott állt mellettük csatasorban több tucatnyi fiatal is. Debrecenben kicsit más volt a helyzet. Abban az időben már a Szívtiprók Debrecen fiatalsága vezette a debreceni tábort, ám nem azért mert átvették a hatalmat, vagy ők voltak a legerősebbek, hanem azért, mert egyszerűen nem maradt előttük senki, aki mutatta volna az utat. Az idősebb debreceni generációnak elég volt pár év, hogy kiöregedjenek és háttérbe vonuljanak, így nem lehetett többé a Red Front, Red Territory, Unscarred hármas nyakába varrni az irányító szerepet. A csoportok egyébként nem szűntek meg, csak baráti társaságként üzemeltek tovább, mondhatjuk úgy is, hogy ledobták a felelősség nehézkes láncát. A hazai meccsek látványos és jó hangulatúak voltak akkoriban, viszont az utazás az egyik leggyengébb mutatója volt a debreceni szurkolóknak. A rázósabb helyekre, főleg a fővárosi találkozókra egyszerűen nem volt aki menjen. Persze ennek is megvolt az oka, hisz éveken át módszeresen vadásztak a fővárosi nagyok a cívisekre, volt olyan újpesti, vagy kispesti vizit, amikor szó szerint nem maradt olyan ember a Hajdúságból, akit ne vertek vagy futtattak volna meg (a komolyabb dolgokat most inkább nem is részletezném) a meccs után, és ilyen történések után elment az a bizonyos utazókedv az idősebbeknél. Miután a Szívtiprók nyakába szakadt a piros-fehér tábor vezetése, a fiatalok megpróbáltak mindenhol megjelenni, de ez akkor még nem mindig jött össze.

Ezen a májusi, Megyeri úti kiránduláson viszont utaztak, igaz nem túl sokan (a SZUD és a Brigade Ultra összesen adott 6 főt), de legalább nekivágtak. Ráadásul ez a féltucatnyi fanatikus úgy gondolta, ha már lúd, akkor legyen kövér alapon elruccannak előbb a Fáy utcába, hisz ott épp a DVSC lányai vívtak bajnoki meccset a Vasassal. A vonatozás jó hangulatban telt, a Vasas-csarnokban még egy-két Hajrá Loki! is belefért, de a megjelenő újpesti huligánok körsétája után csendes lett a debreceni mag. Innen helyi járatú buszokkal ment a zötykölődés Újpestre, természetesen inkognitóban, hogy a vége felé inkább a biztonságosabbnak ítélt sétával közelítse meg a stadion a "vendéghad". A szektor elfoglalásával nem volt gond, az is kiderült, hogy utaztak még rajtuk kívül is páran Debrecenből, de a szervezett magot nem képviselték csak ők hatan. Lehetett volna másképp is, de az akkor utazók úgy gondolták, ha már eljöttek, akkor ezt láthatóvá is teszik, így a Szívtiprók akkori kabala figurája, a nemzeti színekben pompázó Anyu lett kitéve a vendégszektor kerítésére, de sokat nem élt meg a zászló, mert a szektorban lévő fiatal UK és UVB tagok hamar lekötötték azt, miközben körbekapták azt a pár főt, aki épp oda próbált állni. Ennél tovább viszont nem mentek, nem lett verés a dologból, mindenkinek elég volt a tény, hogy az a pár fő egyszerűen képtelen megvédeni a zászlót egy ilyen szituációban. Abban az időszakban ezt simán kivitelezték a hazaiak, kihasználták a rendezési hiányosságok adta kiskaput. A debreceni oldalról ezzel el is lett mondva a nap. A történtek erősen kihatott a társaság kedélyállapotára, de nem volt mit tenni, bevállalták, ez lett a vége. A meccset csendben és ülve végignézték, de abban se volt sok köszönet, maximum a fiatal játékosaik lelkesedését lehetett díjazni.

A hazai oldalon annál nagyobb volt a hangulat és a jókedv. A bajnoki címre készülő újpestiek 11000-en látogattak ki a kopott Megyeri úti lelátókra és a tábor is fullosra vágta magát. A csoportok transzparensei ekkor még nem látszottak, hisz azt egy hatalmas üzenet takarta: "Parasztokkal csatát nyerni? Ugyan már!". Akkor még nem lehetett sejteni, de a kiíráshoz társuló koreográfia Magyarország egyik ikonikussá váló lelátói látványa lett. Az ötlet, a mondanivaló, a kivitelezés mind-mind maximális pontszámot érdemelt. A csapatok bevonulásakor sakktáblaszerűen osztották fel a szektorukat lila és fehér kartonokkal, melyben a sakkfigurák nemesei lila-fehérek voltak, míg a parasztokat pirossal jelenítették meg. A hazai közönségnek nagyon tetszett a bemutató, így tapssal jutalmazták, de ahogy már írtam, később is mindenki elismerően nyilatkozott a látványról, még a debreceni oldal is. A koreográfia bemutatása és a hozzá tartozó felirat lekerülés után láthatóvá váltak a csoportok transzparensei, így a két vezető csoport, az Ultra Viola Bulldogs és az Ultra Korps molinója mellett a harmadik ultracsoport, a Viola Wizards hazai lepedője is. Ezen kívül a hölgyek alkotta UK Witches és a többi szekció vagy kisebb csoport (FAT, Viola Extasy, Esztergom FVK, Viola Vendetta Mezőtúr-Cegléd, Fót) és egy Újpest feliratos molinó díszítette a palánkot, és egy darabig fejjel lefelé a debreceni "domina". Ezen kívül a vendégszektor mellett egy "Újpest Mindenek Felett" lepedő került ki, brit és magyar zászlók társaságában, illetve negyven esztendős Várhidi Pétert is köszöntötték a meccs előtt, neki egy üzenet volt kitéve a hátsó kerítésre: "Peti! Boldog szülinapot!". A stadion moraja a kiemeltebb létszámnak köszönhetően nagyobb volt a megszokottnál, de ennek ellenére úgy tűnt, mintha a tömeg inkább visszafogta volna a hazai tábort az elején. Persze ez nem tartott sokáig, mert az újpesti focisták sorban szállították a gólokat és többször is mattolták a debreceni védelmet, hogy a végén 5-0-ás hazai győzelmet ünnepelhessenek. Az eredménynek is köszönhető a kiváló szurkolás, de nem mehetünk el szó nélkül az UVB előénekesének és dobosának teljesítménye mellett, aki folyamatosan mozgásban tartotta a hazai tábort. Volt amikor az egész stadion felállva éltette az Újpestet és szidta a Ferencvárost. Az utolsó percekben már extázisban tombolt mindenki, és bizony frenetikus volt az a hangulatot, amit teremtettek ekkor a lilák. A koreográfia mellett sálazásokkal és rudasok bevetésével is színesítették a műsort. Ez utóbbiak a lefújás pillanatáig és még azon is túl szelték a levegőt. Igen, azon is túl, hisz a nagyarányú, magabiztos győzelem közelebb hozta az újpesti bajnoki reményeket, így a lefújás után 5-10 perccel még zúgott a "Hajrá lilák!". Miután lecsendesedett az ünnepi hangulat, még páran a debreceni szektor elé vonultak és bemutatták a meccs előtt elvett zászlót, majd két rendező kikísérte a vendégeket. Az ünnepi hangulatban már nem volt mit foglalkozni a maroknyi cívissel, így az utcán már nem volt semmi, csak lila-fehér fieszta.

A találkozónak még voltak utózöngéi, igaz nem Újpesten, ők helyretették a dolgokat a cívisekkel egy darabig, viszont a Hajdúságban ez ugye pont az az időszak volt, amikor a meccsre elutazók hazaérve megkapták azokat a pofonokat a sajátjaiktól, amit az újpestiek nem osztottak ki nekik a vendégben. Nem ez volt az első és nem is az utolsó pofonosztás, amit az akkor még igen fiatal debreceni ultracsoport elszenvedett a saját "huligánjaitól", öregjeitől, de mindezek ellenére (vagy pont ezért) együtt maradtak, erősödtek és e sorok pötyögésekor már betöltötték a harmincat, akárcsak az Ultra Korps tagsága. A közös történetnek pár hónap múlva lett egy hasonló fejezete, de arról majd kicsit később, egy újabb bejegyzésben.

hancsi78

Kép: 3. Félidő / Duna TV / OSS in Europe / Réti Zsolt / UVB'92