Debreceni KASE

Debreceni KASE

1910. szeptember 1-én (más források szerin 5-én) alakult meg a Debreceni Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete, mely 1925-ben Debreceni Kereskedők és Alkalmazottak Sport Egyesülete névre változott. A DKASE egyesülete a kék-fehér színeket választotta magának, és a labdarúgó csapat mellett több más szakosztályt is működtetett. Saját pályájukat 1912-ben avatták fel az FTC második csapata ellen a Ferenc József körúton és 8-0-ás vereséget szenvedtek. A klub tömegbázisát a kereskedők adták és sok alapító tagja zsidó származású volt. A labdarúgó csapatuk kezdetben csak a DTE tartalék csapataival mérkőztek, majd (1911-12) benevezvén a vidéki bajnokságba egyre nagyobb erőt képviselt a városban és a régióban. A legjobb eredményük egy megszerzett második hely (1913-14) a Keleti Kerület Nagyváradi csoportjában.

Kép: Sándor Mihály - A debreceni futball képes kalauza

A háború alatt szünetelt a labdarúgó szakosztály tevékenysége, melyet 1919 tavaszán alapítottak újjá. Ez év nyarán költöztek a modernebb és nagyobb Lóversenytéri pályára, melyet Ügetőtér névvel is illettek. Az első világháború után fokozatosan vezető szerephez jutottak a KLASZ I. osztályában az egyre gyengülő DTE előtt és a hasonló erőt képviselő DVSC mellett. Két bajnoki cím elhódítása (1921-22, illetve 1929-30) mellett több második, harmadik helyet is szereztek és egyszer sem végeztek a hatodik helynél hátrább. A klub az antiszemita támadások ellenére igen népszerű volt a városban, gyakran ezrek látogatták a DKASE hazai meccseit. 1932-ben a profi Bocskai FC őket választotta anyaegyesületének, ami igen megtisztelő volt rájuk nézve. A groteszk a dologban, hogy ekkora tehető a csapat hanyatlása és a kerületi bajnokságban csak a hátsó traktusban jutott nekik hely. Aztán kisebb meglepetésre az 1935-36-os szezonban ismét az élen végeztek, begyűjtve ezzel egy újabb kerületi bajnoki címet. Az örömbe persze üröm is vegyült, mert a következő év (1937) tavaszán a szövetség felfüggesztette a csapat játékjogát a sorozatos tartozásai miatt. Igaz, ezt a hátralékot még rendezték, de a következő évi bajnokságtól már vissza kellett lépniük. A klub ekkor szinte már meg is szűnt, de a belügyminisztérium csak 1940-ben végezte el a felszámolásukat. Közben felvetődött pár fúzió lehetőség, de ebből nem lett semmi. Majd megpróbáltak egy profi klubot kialakítani a csapat nyomdokvizén (Debreceni FC), de ebből sem lett semmi. 1941-ben a feltámasztásra tettek kísérletet, de a klub csak papíron létezett.

Kép: Sándor Mihály - A debreceni futball képes kalauza

1945. július 1-én újjá alapították a klubot az egyetemmel karöltve, Debreceni Egyetem Kereskedők és Alkalmazottak Sport Egyesülete néven, de ez a csapat csak 3 hétig létezett. A DEAC és a Klinika AC leválása után a DKASE teljesen magára maradt, de még létezett. 1947. augusztus 30-ig bírták függetlenül, akkor fúzióra léptek a Debreceni MÁV Bocskai és Debreceni MADISZ csapataival és Debreceni MÁV KASE néven folytatták. 1948. július 1-én újabb egyesülés következett a DMTE és a Debreceni Törekvés is csatlakozott a „megaklubhoz” és létrejött a Debreceni Dolgozók Sportegyesülete. Közben az 1947-ben alapított Debreceni Meteor Népbolt vitte tovább a kereskedők zászlaját, melyből 1949-ben szimplán Debreceni Meteor lett. Hogy ne legyen ilyen egyértelmű, az 1949 augusztusában a megalakuló Debreceni KAOSZ is jogelődjének tekinti a KASE csapatát, sőt 1950 szeptemberében megalakult egy „másik” KASE is, bonyolítva ezzel a kibogozhatatlan jogutódok státuszát. Ez a gárda 1951-ben beolvadt a Debreceni Petőfi Sport Egyesületbe, mely szakszervezeti egyesületeket központi utasításra kellett létrehozni. A káosznak az 1956-os forradalom vetett véget és 1957 év elejétől újra DKASE lett a csapat neve és az NBIII-ba kerülésért játszottak a hátralévő fél szezonban. Az osztályozót sikeresen vették, de a következő évben utolsóként távoztak is az NBIII-ból. 1958-ban már, mint Debreceni Vörös Meteor SK szerepeltek a megyei első osztályban, de innen a hanyatlás igen látványosra sikeredett. Előbb az első osztályból pottyantak ki, majd csak az összevont járási és városi bajnokság középmezőnyében szerepeltek. 1964-ben utolsók lettek a városi bajnokságban, majd a következő évben létszámgondok akadtak a labdarúgócsapat életében és végleg eltűntek a süllyesztőben. A többi szakosztály még működött Debreceni Vörös Meteor Vendéglátó SC név alatt, de 1969-ben beolvadtak a Debreceni Spartacus SC csapatába. 1979-ben feloszlott a Spartacus is, így a DKASE jogutódai is teljesen eltűntek a térképről.

hancsi78

Források:

Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza / Szegedi Péter: Pozíciók és oppozíciók: A futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája / Szegedi Péter: Riválisok / www.magyarfutball.hu

Képek: 

Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza

Crystal Palace - Swansea City (2013.09.22)

 Crystal Palace FC - Swansea City FC   0-2

London - Selhurst Park 

2013.09.22

A Barclaysnak köszönhetően ismét kilátogathattam egy Premier Ligás meccsre, de most a Chelsea helyett a szerencsés "húzás" a Selhurst Parkra esett a Palace - Swansea találkozóra. Egyszer sem jártam még London ezen részén. Valamiért a város déli kerületei teljesen kiestek a szórásomból. A meccsre egy nagyon kedves barátom kísért el, miután az "asszony" nagylelkűen lemondott az ő részéről. Sajnos a találkozó előttre betervezett sörözgetés egy stadion közeli pubban elmaradt, lévén a londoni metró egyes szakaszai le voltak zárva a hétvégére, így épp hogy a kezdésre beestünk a stadionba. Persze nem voltunk egyedül, hiszen ekkor már tele voltak az utcák vegyesen hazai és vendégszurkolókkal, de nagyon nem foglalkoztak egymással.

A beléptetéssel semmi gond nem volt. Megnézték a jegyünket és már mehettünk is. Se ruházat átvizsgálás, se alapos motozás! Semmi! Megköszönték, hogy a meccset választottuk vasárnapi időtöltésnek és már mehettünk is. A jegyünk a főtribün bal alsó sarkába szólt, ami pont szemben van a vendégszektorral és többnyire apa + fia kombináció volt megfigyelhető a lelátó ezen részén. Ebből mi egy picikét kilógtunk, de rossz szemmel ezért senki nem nézett ránk. A meccs előtt két "helyi sasnak" beöltözött figura (egy fiú, egy lány) járt körbe és üdvözölte a népet, de  főleg a gyerekeket, illetve egy élő fehér fejű sas is repkedett a standok között, ami nem volt éppen mindennapi látvány. A legnagyobb figyelmet viszont a pálya közepén táncoló pomponos lányok kapták, hiszen körbevonulva a stadionban, szinte tocsogni lehetett a nyálban, úgy csöpögött mindenki a kis srácoktól az aggastyánokig. Ezután szépen bevonultak a csapatok mint egy bokszmeccsen és felálltak egymással szemben a pálya közepén, majd indulhatott is a találkozó.

A meccsen nem volt nagy iram, ráadásul úgy tűnt a vendégek nem is nagyon hajtják ki magukat. Rúgtak egy-egy gólt a félidők kezdetén, majd elfocizgattak a többi 85 percben. A Palace ment, küzdött, de semmire nem voltak képesek, jószerivel komolyabb helyzet nélkül kaptak ki a meccsen. A vendégszurkolók szépen megtöltötték a kijelölt részüket és az első gól után volt pár jó megdörrenésük, majd többnyire csendben álltak és ültek. Egy-egy nagyobb helyzetnél megdörrentek, néha még 3-4 dalt is elnyomtak egymás után, de nagy aktivitás nem volt részükről. Zászlót egyetlen egyet tettek ki, egy fekete Swansea lobogót, illetve a sorok között meglengettek pár dán, spanyol és természetesen walesi zászlót. A végén megtapsolták győztes csapatukat, majd két perc alatt ki is ürítették a szektort. A hazaiaknál egy kicsit más volt a helyzet, hiszen tudtuk, hogy üzemel egy komolyabb ultracsoport (Holmesdale Fanatics) a piros-kékeknél, így a mai látogatásunk is elsősorban miattuk történt. Az előzetes hírek igazolták magukat és a Fanatics lepedője mögött mintegy 60-70, többnyire feketébe bújt ultra biztatta kedvenceit a kilencven percen át. A meccs alatt egy dobbal és 8-10 kisebb-nagyobb lengetőssel operáltak és azt kell mondjam igen csak jól csinálták amit csináltak. A vereség ellenére néha sikerült bevonniuk az egész oldalt a szurkolásba és ritkán még a stadion többi része is csatlakozott. Rajtuk kívül csak pár kisebb piros-kék zászló (Pride of South London, Irish Eagles stb.) került ki a stadion egyes pontjain, de ezekről a helyekről nem volt tapasztalható nagy lelátói aktivitás.

A lefújás után már nem történt semmi érdemleges, a stadion elég hamar kiürült, igaz a helyieknek nem is nagyon volt miért örülni a nap folyamán. A kilépésnél ismét csak megköszönték, hogy eljöttünk ma a meccsre, majd a tömeggel tartva az állomást vettük célba. Hazafelé még megcsodáltuk a vonatból a Millwall hazai pályáját, majd a metró szünetelése miatt busszal jutottunk el északra, miközben Arsenal szurkolók hada között lavíroztunk, lévén aznap a Stoke ellen játszottak. Összegezve egy jó nap volt, melyet egy kicsit beárnyékolt a vasárnapi rossz tömegközlekedés és a gyenge meccs, de azért érdemes volt ellátogatni az ódon Selhurst Parkba és megnézni a helyi angol ultrák ténykedését.

hancsi78

Salakmotor - Debrecen 2011

 Debrecen 2011

Salakmotor Országos Egyéni Bajnokság

Serdülő koromban csak annyit tudtam a salakmotorozásról, hogy van ilyen sport és Debrecenben is rendeznek versenyeket augusztus körül. Hallottam az Adorján és Hajdú neveket, de látatlanban az én kedvencem Tihanyi lett. Közben szépen cseperedtem és továbbra is sokat hallottam a salakmotorosokról és arról is, hogy milyen nagyszerű élményt tud nyújtani egy-egy verseny, de a családban nem voltak komoly sportrajongók, így csak a tévében láthattam ezen eseményeket (is). Aztán hallottam a Lokiról, így a salak helyett a labdát választottam és előbb a stadion, majd a sportcsarnok kötötte le a szabadidőmet és a salakos "álmok" teljesen háttérbe szorultak. Annyira, hogy teljesen feledésbe merült még az is, hogy egyszer szerettem volna kimenni a Gázvezeték utcába, megnézni egy jó "hiriget". Így telt el közel húsz esztendő és én csak a lelátónak és a DVSC-nek éltem, más egyszerűen nem fért bele a képbe, sőt, még erre is kevés idő és pénz jutott.
Aztán 2011 októberében anyósom élettársa lepett meg egy bilétával, aki rendszeres versenylátogatónak számított és gondolta, úgy is szeretem a sportot, akkor miért is ne menjünk ki a szomszédba, mert neki tényleg csak egy karnyújtásnyira volt a Hajdú Volán stadionja. Gyerekes izgalommal kezdtem el készülődni, de azért az hamar kiderült, hogy ez nem egy labdarúgó esemény, itt lazábbak a kötelékek, kisebb a biztonsági ellenőrzés és a kockás pléd, vagy a piknik kosár hozzátartoznak a "meccsre menetelhez". 5 perc séta után el is értük az omladozó betonpalánkkal körbevett stadiont, ami azért volt furcsa, mert vendéglátóm elmondása szerint, felújítási munkálatok voltak a pályán. Mint később kiderült, ez tényleg így volt, több tucatnyi fát, bokrot irtottak ki a lelátók mögött, a pálya utcafrontját is helyrehozták egy kis festéssel, illetve ami a salakmotorozásban sokkal fontosabb, légpalánkkal látták el a küzdőteret, így a stadion újra alkalmas lett komolyabb nemzetközi meccsek megrendezésére. Ettől függetlenül a stadion akkor is úgy nézett ki, ami menten összedől, pedig a salakosok mellett az amerikai focisták is ezt a pályát használták a hazai meccseikre. Visszatérve az októberi napra, az a verseny az országos egyéni bajnokság záró fordulója volt és olyan versenyzők harcoltak a bajnoki aranyért mint Tabaka, Magosi vagy Szatmári, de ami számomra sokkal lényegesebb volt, láttam Tihanyit is motorra szállni és az "öreg" megmutatta a fiataloknak mit jelent az igazi elkötelezettség egy sport iránt. Ezért már megérte kimenni a Gázvezeték utcába, most már csak azt bánhatom, hogy ezt addig nem tettem. A versenyek szépen zajlottak, nem volt nagyobb bukás, a nap is szépen sütött, így mondhatni nyugiban telt el az egész rendezvény. A bajnoki címet végül Magosi Norbert szerezte meg, aki 23 évnyi vaspapucsozás után lett végre egyéni magyar bajnok, jár neki a gratuláció, főleg mert azóta újabb érmeket szerzett és nem csak hazai porondon. Nekem azóta is csak ez az egy verseny adatott meg élőben, pedig élveztem a műsört, de ugye azt a maroknyi szabadidőmet amit otthon tölthetek azóta is a DVSC két csapata tölti ki. Talán majd, ha nyugdíjas leszek jut idő a többi sportra és csapatra is.

hancsi78

 Képek:

ZTE on tour Debrecen

 

Zalaegerszeg on tour Debrecen

Az első írásos emlékek az 1971-72-es szezonból származnak, mármint ami a zalaegerszegi szurkolók debreceni fellépéseit illeti. Akkor feljutásra volt esélyes a Zete és jelentős számú egerszegi drukker érkezett a Vágóhíd utcai stadionba, ahol sportszerűen végigszurkolták a meccset. A nyolcvanas években az NBI-ben többször is játszott egymás ellen a két brigád, de számottevő zalai drukkerről egyszer sem szólt a fáma, kivéve az 1991-es osztályozót, melyet sikerrel vívtak meg.

 Az új időszámítás a kilencvenes évek közepén kezdődött a két szurkolótábor életében, mert 1994-ben ismét feljutott a Zete az első osztályba, ahol már egy éve a DVSC is szerepelt.  Az első évben nem érkeztek sokan nyugatról, így mondhatni értékelhetetlen volt a fellépésük.

A következő évad elején hazai pályán bezsebelték a Wrong Side drapiját, ami pontot tett az amúgy, addig semlegesnek nevezhető kapcsolatra. Igaz, a drapi elvesztése nélkül is szidta már egymást a két fél, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a zalaiak jó kapcsolatba kerültek a Ferencváros táborával, akiket Debrecenben egyre nagyobb utálat övezett. A zalai események ellenére a visszavágóra csak szimpla zetések érkeztek a Hajdúságba, mindenféle szervezett szurkolói kötődés nélkül, így esély sem maradt a hazaiaknak a visszavágásra.

1996-1997-es szezonban még a hazai meccsen sem jelentek meg szervezetten, így nem csoda, ha a debreceni vendéget is teljesen üresen hagyták.

1997 szeptemberében törték meg az átkot. Egy tömött nagy busszal érkeztek Debrecenbe és magukkal hozták a pár évvel ezelőtt begyűjtött WS lepedőt. A vendégszektor elfoglalása közben az útleveleiket lobogtatták és az „Ázsia, Ázsia!” rigmust skandálták. Közben megszaggatták a debreceniek lepedőjét és hevenyészve rádobták az Armada ’93 és Brigade della Morte molinókra. A szurkolást csak az első félidőben erőltették, majd a mellettük lévő hazaiakkal hergelték egymást. A komolyabbra forduló szóváltás miatt a rendezőknek kellett beavatkozni, majd a rendőrség is megérkezett. Ezt a ziccert kihasználva, a hazai sárga mellényesek a kerítésen hagyott WS drapit visszadobták a jogos tulajdonosaiknak és a fáma arról is szólt, hogy a BA93 drapijának egy része is a hazaiakhoz került, de ez egy eddig még meg nem erősített pletyka maradt. A további komolyabb rendzavarás elkerülése végett a rendőrök a buszra terelték a zalaiakat, majd gyorsan kikísérték őket a városból. 

A következő év tavaszán újra utaztak Debrecenbe és a 80 fős létszámuk nagyon jónak számított a városuktól 450 kilométerre. A meccs előtt egy órával már a stadion körül szállingóztak és meghajtottak pár kisebb debreceni csoportot, amivel a rendőrség figyelmét hamar felkeltették. A kerítésre az Armada és BDM lepedők kerültek és egy 10 perces intenzív szurkolás után teljesen elcsendesedtek. A hazai oldallal meglepetésre csak minimális párbeszéd zajlott. 

Kép: 3. Félidő

A következő évben véget ért a jó sorozatuk és nagy meglepetésre senki nem jött nyugatról.

Csak úgy, mint a következő évad alapszakasz meccsére, amikor szintén üresen maradt a vendégszektor. A sikeres kvalifikáció után egy osztályban maradt a két csapat és két kocsival jelentek meg az Armada Ultras fiatal tagjai. Sok vizet nem zavartak. Szinte nem is szurkoltak, csak bőrig áztak a fedetlen szektorban.

A 2001-2002-es szezon háromfordulós alapszakaszt hozott (Az MLSZ már akkor sem volt eszénél!) és kétszer az egerszegiek jöttek Debrecenbe. Az elsőn a fiatal ultrák egy dobot vetettek be és szépen feldíszítették a vendéget.  A szektoruk viszont tele volt szimpla drukkerekkel (köztük debreceniekkel is), így elég nehéz volt megállapítani, hogy mennyien jöttek ténylegesen Zalaegerszegről. Ez a szám valahol 40 és 60 között lehetett. 

A másodikon kiütéssel győztek a pályán, amit ők félmeztelenül tomboltak végig, de most csak 30-an voltak  szektorukban, viszont biztosra állíthatom, hogy ott mindenki a kék-fehéreknek szorított. A rájátszásban külön osztályba került a két csapat így nem találkoztak. A DVSC a kiesés ellen küzdött, míg a Zalaegerszegi Torna Egylet begyűjtötte története első és eddig egyetlen magyar bajnoki címét.

A következő esztendőben 25-en érkeztek az alapszakaszban, a nemzetközi kupa árnyékában. Ha már elutaztak szurkoltak egy keveset, majd nyugodtan távoztak. A rájátszásban most helyet cserélt a két csapat, így ismét nem találkoztak.

A  Debrecenben rendezett téli teremtorna döntőre viszont betoppant 30 Armada harcos egyen pulóverben.  A jó megjelenést egy kis szurkolás kísérte, megtalálták egy csöppet a szombathelyieket és a hazaiakat, majd az elvesztett elődöntő után hazafelé vették az irányt.

Kép: 3. Félidő

Az újabb debreceni fellépésre mindössze 6 vendégszurkoló érkezett a következő szezonban, de drapit nem hoztak magukkal, mint ahogy szurkolni se volt erejük. A rájátszásban ismét elkerülte egymást a két gárda, így ebben az évadban csak egyszer kellett (volna) utaznia Debrecenbe az Armadának.

2005-re a pár éve még bajnok ZTE csapata a csőd közelébe került, de a szurkolók előtt most nem volt akadály. A lehetetlen időpont ellenére húszan megjelentek Debrecenben az Armada és az Azzuro Avanguardia lepedőikkel és 4-5 Fradista cimborával. A meccsen szurkolgattak, majd a forgóreklámmal akadt gondjuk, mert az nemes egyszerűséggel bekeblezte a lepedőjüket. Később  a vezetőség elleni tiltakozásuk jeléül megfordították a transzparenseiket, majd megtapsolták volna a csapatukat is, de azok nem mentek ki eléjük. A hazaiakkal amolyan semleges viszonyba kerültek, így nem kereste komolyabban egymás társaságát a két fél.

Mivel a csődtől megmenekültek, a következő szezonban harminc kék-fehér érkezett az Armada, Amici, Angels lepedőkkel és 8-10 kisebb, csíkos lengetőssel operálva végig szurkolták a találkozót, ami így az egyik leghangulatosabb fellépésük lett Debrecenben. A kerítésen feltűnt egy "Öcsi Örök" kiírásuk, amely a távozó legenda előtt tisztelgett.

A következő évben megfejelték az előző évi remek szereplésüket és kb. negyven fővel, a már látott 8-10 csíkos lengetőssel kellőképpen felpörögtek a találkozóra. A kerítésre a megszokott zegi lepedők kerültek ki, de most feltűnt pár skót is a soraikban, illetve egy fiatalok alkotta brigád, a Fighters is transzparenssel jelentkezett. A hazaiakkal csak szóváltás volt és ennél nem is lett mérgesebb a viszony ezen a napon.

2008-2009-ben szintén jó létszámban érkeztek, de ezúttal több volt az öreg, kipróbált harcos a soraikban, így pár kisebb lengetős ide, megafon oda, a szurkolásuk eléggé akadozott. A hazaiakkal továbbra sem volt semmi a meccs alatt, de a felügyelet nélkül kifelé gördülő buszukra rácsaptak a debreceni legények. A leszállással akadtak gondok, így a komolyabb összecsapás helyett a rendőrök jelentek meg és álltak a felek közé. A zegiek elkövették azt a hibát, hogy nekifordultak a rendőröknek, így sok tagjukat bilincsbe verve vitték be a kapitányságra. 

Talán az előző év eseményeinek hatására, vagy csak egyszerűen a fásultság miatt, hosszú évek után az Armada nem jelent meg Debrecenben, helyettük az Ultras Zalaegerszeg 5 tagja érkezett egy kisebb lepedővel, de másra nem futotta.

2010-re duplázták ezt a számot, de sajnos bő 20 perccel később érkeztek a meccsre mint azt kellett volna. Pedig a hazaiak készültek rájuk, lévén egy héttel korábban Szabolcsból hazafelé tartottak, amikor „bevették” a Hódost. Joggal feltételezték tehát a Debreceniek, hogy ez amolyan előszele lehet a mostani fellépésnek, de sajnos nem így lett, így a móka elmaradt.

A következő évben ismét a stabilnak számító 10 fős UZ érkezett Debrecenbe, de most voltak szimpla szurkolók is a vendégben, így a létszámuk magasabb lett a vártnál. 

Kép: Hajdú Online

2012-ben nem sok esélyük volt a bennmaradásra, de ennek ellenére egy mikrobusznyi Ultras tag csak elutazott Debrecenben. A drapijuk kitétele mellett néha még szurkolgattak is, de a hazaiakkal nem volt említésre méltó párbeszédük. Az események ekkoriban amúgy is a zalai megyeszékhelyre tevődtek át.

Sajnos a Loki – Zete rivalizálásnak 2012-ben vége szakadt egy hosszabb időre, mert többévnyi közös bajnokságban való részvétel után a kék-fehérek meglepő könnyedséggel estek ki a második vonalba, ahol többnyire az élmezőnyben végeztek, de 2018-ban a kiesés szele is megérintette őket. Ettől úgy megijedtek Zalaegerszegen, hogy a következő évben bajnokcsapatot fabrikáltak, ami azt jelentette, hogy hosszú idő után újra Debrecenben volt vizitjük.

2019 augusztusában egy kisbusszal és pár kocsival érkeztek az új nagyerdei stadionba, de a belépőjük csendes volt, ami fura annak tükrében, hogy egy héttel korábban a mezőkövesdi vendégben végig a cíviseket szidták. A hatalmas vendégszektorban elveszet az UZ 20 fője és zászlója, de azért néha hallhatóak voltak a mindenki számára az oly ismert "Zeg-Zeg-Zeg Zalaegerszeg" rigmus párszori elskandálása közben. A meccs után csendesen próbáltak eltűnni, de belefutottak egy nagyobb debreceni magba, így szapora lett a vége. 

A tavaszi harmadik fordulóban a beinduló világjárvány miatt zártkaput rendelt el az MLSZ, így nem tudtak utazni a kék-fehérek. A csapatuk tök utolsóként, új edzővel ezen a találkozón éledt újjá és sima győzelmük után a bennmaradást is kivívták, viszont a DVSC innen meg sem állt az NBII-ig, így a tavalyi esztendőben már ismét nem 'írtak ki" DVSC - ZTE párosítást, kérdés, hogy abban a lehetetlen helyzetben ez számított e egyáltalán.

2021 augusztusában a visszakerülő Debreceni Vasutas ellen mindössze tucatnyian utaztak Zalaegerszegről, de pár sál és pólón kívül semmi nem mutatta, hogy honnan érkeztek, azaz a szervezett csoportok nem tették tiszteletüket és nem tették ki vásznaikat. Viszont két bátor fiatal fittyet hányva az ellenséges viszonyra felségjeleikkel körbesétálták a stadiont. Tisztelet nekik!

Ezzel zárult az eddigi DVSC - ZTE fellépés zalai szempontból. Néha színes volt, néha egyhangú, de ne legyünk telhetetlenek, ilyen a futball és ilyen a lelátó.

hancsi78

Képek: Sándor Mihály / Dihen Tibor / Derencsényi István / Sándor Judit / Fehér Tamás / Ultras Debrecen / Ultras Zalaegerszeg / Armada '93 / 3. Félidő / Hajdú Online

Debreceni SC (10 év!)

Debreceni Sport Club

2011 májusában kezdett el kialakulni egy gondolat a Józsa SZTSE keretein belül egy új labdarúgó egyesület megalapítására Debrecenben. A tavasz eltelte után a tettek mezejére léptek az ötlet kiagyalói (Nagy Róbert és Fehér János) és elindították azt a folyamatot, ami a Debreceni Sport Club megalapításához vezetett 2011 augusztus 31-én. Szerencsére hamar sikerült szponzorokat találni és a játékosállomány kialakításával sem volt gond, így a 2011-12-es szezonnak már neki is vághatott a csapat, amely a Hajdú-Bihar megyei bajnokság II. osztályának északi csoportját jelentette. Az egyesület a kék-sárga színeket választotta magának jelezve ezzel a városhoz való ragaszkodást és tiszteletet, valamint rovásírással, magyar motívumokkal mezükön és címerükben azt is kihangsúlyozták, hogy a hazaszeretet is nagyon  fontos a klub számára. Az első szezonnak 22 játékossal vágtak neki és az ifi csapatuk is megfelelő létszámban állt készen a kezdésre. A csapat edzője Nagy Róbert lett, míg a vezetői feladatokat Fehér János látta el.  

A rövid felkészülés után 2011 augusztus 20-án mutatkozott be a Debreceni Sport Club a nagyközönségnek és története egyik legnagyobb idegenbeli győzelmével (Egyek SK - DSC 0-7) kellő alapokat teremtett egy szerethető csapat kialakítása felé. Arról már nem is beszélve, hogy három év után nekik sikerült először hazai pályán legyőzni a Monostorpályi csapatát, ami kellő önbizalommal ruházta fel a vezetést és a játékosokat egyaránt. Az ősz már kicsit felemásabbra sikeredett, de a megye II egyik erős középcsapata lett a DSC az első szezonjában. Fájó vereségeket is összeszedett a csapat, amiből a DEAC II elleni kettős vereség tűnt a legrosszabbnak, főleg, hogy a 0-11 arányú zakót "hazai" pályán szedték össze a srácok. A szezont a hetedik helyen zárták, a kupaselejtezőn viszont egyből buktak az erősebb Hajdúnánás ellen, de mindent összevetve a vezetőség sikeresnek ítélte meg a bemutatkozó évet. 

A következő szezonnak nagyobb tervekkel vágtak neki és a dobogós helyek valamelyike lett a cél, szintén a megye kettő északi csoportjában. Ennek érdekében 8 új játékos érkezett a csapathoz, ami jelentős változást jelentett a kezdetekhez képest. Aztán kiderült, hogy korainak tűnt a dobogós álom, mert Nyírmártonfalván 4-2-re kapott ki a gárda, amit a vezetőség elég nehezen emésztett meg és nem fukarkodtak a bírálattal. "Azt a munkát, amit egész nyáron belefektetett a társaság az ezzel a meccsel kiderült, hogy jó pár embernél SZART SE ÉRT!!!! Úgy látszik páran csak az edzéseken mernek odalépni a másiknak, edzésen mindent meg merünk csinálni,  ha a  bajnoki pontokért játszunk akkor meg remeg a lábunk, mint a hugyos disznónak!". Télen újabb 6 játékos érkezett és velük együtt a gyenge őszt egy sikeresebb tavasz követte, amellyel az 5. helyet csípte el a gárda. A megyei kupaselejtezőben viszont brillíroztak és a Báránd, Létavértes, Pocsaj kiverése után a negyedik körben a Körösszegapáti parancsolt nekik megálljt. A Létavértes kiverése azért volt nagy szám, mert ebben az időben ők adták a DVSC utánpótlás bázisát. 

A 2013-as nyári felkészülés már ténylegesen a dobogós hely megszerzéséről szólt, ezért elég kemény munkát végzett a csapat, hiszen nagyon szerettek volna egy csillogó érmet a vitrinbe. A keretben ismét nagy volt a mozgás  és az ifiből is többen felkerültek, mint Párványik Peti vagy Bai Geri. A nyitányon egy hatost gurítottak a Sárándnak, de aztán jöttek fájó pontvesztések, de így is a második helyen telelt a társaság, úgy, hogy története során először legyőzte a városi rivális DEAC II csapatát. Télen teremtornák, edzőmeccsek szerepeltek a programba és új néven DSC Pannini vágtak neki a tavaszi hadjáratnak. Sajnos ismét jöttek fájó pontvesztések, így csak harmadik lett a gárda, de így is, története során először dobogós helyen végeztek a megyei küzdelmekben. A kupában idén kevésbé voltak sikeresek és hazai pályán búcsúztak a Monostorpályi ellenében.

A 2014-15-ös szezonnak ismét nagy álmokkal, fényesebb éremreményekkel vágtak neki és ennek érdekében megpróbálták együtt tartani a csapatot, ami sikerült is, így alig volt mozgás a DSC játékos piacán. A Le Petit névszponzori szerződést kötött a csapattal, így innentől ezen a néven szerepeltek. A szezon jól sikerült, amelyben ismét sikerült legyőzniük a városi riválist, majd a megszerzett 2. hellyel szépítettek a tavalyi érem csillogásán. Ebben az évben a megyei kupaselejtezőkben is tovább bírták és a Bakonszeg kiverése után a Csökmő állta útjukat a 2. kanyarban. A szép teljesítményre mindössze egy kisebb árnyék vetült, nevezetesen, hogy nem volt igazi otthona, tényleges saját pályája a klubnak, így többnyire az Agrár Egyetem nagypályáján fogadták ellenfeleiket.

A 2015-16-os szezonra már csak álomnak tűnt a kitűzött dobogós hely, hiszen alig akart beindulni a gépezet. Sorban jöttek a vereségek és egészen novemberig kellett várni  az első győzelemre, ami a Létavértes ellen következett be. Ezután viszont kétszer nyert zsinórban a csapat és elkerült a tabella utolsó helyéről. 2016 tavaszának legnagyobb dobása az volt, hogy a DASE elleni hazai meccsüket a Nagyerdei Stadionba szervezték és szerencsére ebben mindenki partnernek bizonyult, így a két megyei csapat egy álom arénában mérhette össze tudását. Az élmény maradandó volt a két csapat játékosainak, a stábnak és a kilátogató 1.000 nézőnek egyaránt. A DSC szempontjából sajnos fájó is volt egyben, hiszen 8-0-ra kaptak ki, így a csapat edzője most sem spórolt az őszinteséggel a Haonnak adott nyilatkozatában: "Becserkésztek, levadásztak, felnégyeltek és felfaltak minket. Köszönöm a kilátogatóknak, hogy a szabadidejüket ránk áldozták, de mélységesen szégyellem magam. Mondhatom ezt az egész csapat nevében, hogy ekkora csalódást okoztunk nekik". Sajnos nem csak ez volt az egyetlen súlyos veresége a csapatnak, a tavaszi szezonban beleszaladtak pár bökőbe, ami nem tett jót a morálnak. Csak 14. lett a gárda a szezon végén, ami jelentős visszaesés az elmúlt évek remek szereplései után, ráadásul a gólkülönbsége -60 volt, ami nagyon sok. Egyszerűen nem alakultak jól a dolgok, a csapat nem akart összeállni. Újítottak ugyan a játékstíluson, de a csapat vagy nem tudta, vagy nem akarta végrehajtani a kitűzött taktikai feladatokat. Az se segített, hogy a gárdának továbbra sem volt állandó hazai pályája, így mindig idegenben kellett játszani, ami ebben a szezonban főleg Létavértest és a DASE pályáját jelentette.

A 2016-17-es szezon se indult jól a csapat számára, hiszen két 11-0-ás vereség minden volt csak jó kezdés nem. A harmadik meccsen már csak hatot kapott a DSC, de három meccsen 1-28-as gólátlaga nem volt éppen biztató a jövőre nézve. Aztán összekapta magát a gárda és két győzelmet csak sikerült begyűjteni, amivel elmozdultak az utolsó helyről. A többi meccsük viszont vereség volt, a 11 meccsen kapott 55 gól pedig a legtöbb az osztályban. Ennek ellenére nem állt le a munka a csapatnál, a célok továbbra is megmaradtak: a lehető legelőrébb végezni és a legtöbb pontot gyűjteni. Tavaszra össze is kapta magukat, de így is csak kilencedikek lettek a 12 csapatból. Ezt a szezont hamar gyorsan el is lehet és kell felejteni. Közben Mikepércsre tették át az ideiglenes székhelyüket, lévén hazai pálya híján most ott fogadták a megyei riválisokat.

Az utolsó két rosszul sikerült "északi" szezon után 2017-18-ban a DSC a megye kettő déli csoportjában kezdte meg a menetelést, de vérmes reményeik nem voltak a jó szereplésre, a bennmaradás, tisztes helytállás és csapatépítés szerepelt a repertoárban. A hazai meccseiket továbbra is Mikepércsen rendezték, lévén a TBG pályán még nem fejeződtek be a munkálatok. A déli csoportban mindössze tíz csapat szerepelt és itt tudott csak kilencedik lenni a DSC. Nem nagyon volt kérdés! Három győzelemmel és két döntetlennel nem is lehet előrébb végezni! A kapott 132 gól és a -88-as gólkülönbség pedig arról árulkodott, hogy a védelem még nem állt össze. :) A városi rivális DEAC II egymaga 24 gól termelt ellenük a három meccsen, ami több volt mint arcpirító. Az utolsó helyet csak azért kerülte el a gárda, mert a Hajdúszovát SE csapatától levontak 13 pontot, ami több, mint amit a DSC az egész szezonban szerzett. Szóval ez a szezon elment, elúszott, elcsesződött, szerencsére a szováti gárdának csak tíz pontja maradt a levonások után, így a DSC-t nem érte az a szégyen, hogy a tabella végére kerüljenek a bajnokság befejeztével.

Az új 2018-19-es szezonra a megyei szövetség összevonta a második vonalat, amelyben továbbra sem ment a Debreceni Sport Clubnak a labdarúgás. Az alapszakaszban csak a hátsó traktusban tudtak végezni, így a rájátszásban is csak az alsóág maradt a csapat számára, ahol 5 győzelemmel és 7 vereséggel biztosították maguk és szurkolóik számára az újabb megye kettes esztendőt. A gyenge szereplés ellenére a csapat egész kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt elő, de sajnos még mindig akadtak nagyarányú vereségeik, így a Nagyrábé 9, a Püspökladány 8 góllal terhelte meg a csapat hálóját még az alapszakaszban, majd az alsóági utolsó meccsen is kieresztettek a Tiszacsege elleni 7-0-val. A vége egy 15. hely lett, amellyel mindössze két csapatot előztek meg, vagy négyet, ha beleszámoljuk a szezon közben kizárt két másik alakulatot is. Az újabb gyenge szereplés ellenére öröme is lehetett a csapatnak és a vezetőségnek, hisz végre elkészült a TBG Sportpálya, így a DSC végre igazi otthont kapott Dél-Debrecenben.

2019  nyarán ismét ketté vált a bajnokság a második vonalban, amelynek déli csoportjában kezdte meg a szereplését a DSC. Közben elvesztették névszponzori szerződéséüket, így innentől ismét Debreceni Sport Club néven szerepeltek. A kilenc csapatos mezőnyben ősszel a hetedik helyen állt a sárga-kék alakulat, ami mint később kiderült nem hivatalos végeredménye is lett egyben. Ebben a szezonban a DSC ugyanis nem játszott több bajnoki meccset, mert a hátralévő találkozókat és az egész bajnokságot teljes egészében törölte a szövetség a koronavírus világjárvány miatt, így ebben a csonka szezonban ez a nem hivatalos eredmény került be a csapat nagykönyvébe.

2020-21-re a változatosság kedvéért újra egycsoportos lett a második vonal a megyében, amelyben pár fájó és súlyos vereséget leszámítva egész jól masírozott a DSC gárdája. Ebben a covidos időben sem dédelgetett felsőházi reményeket a csapat, de legalább nem a szerencsének, pontlevonásnak vagy épp kizárásnak köszönhették, hogy elkerülték az utolsó helyeket. Az alapszakaszban a 12. helyre ért oda a gárda és mindössze négy győzelemmel és három döntetlennel sikerült ez elérni, de a gólkülönbség legalább mínusz harminc alatt maradt, ami nagy szó a pár évvel ezelőtti mínusz 60-80-as átlaghoz képest. A rájátszásban negyedik lett a gárda és az elért hét győzelem és pozitív gólkülönbség biztató volt a csapat jövőjére nézve.

Az idei összevont szezon sem indult jól a gárdának, hisz három meccsből eddig három vereség a mérleg és még nem sikerült gólt se rúgni, viszont a három meccs eredménye a vereségek ellenére is biztató, így remélhetőleg megkezdi a felkapaszkodást a DSC a megye II első traktusába, hisz nagyon rég volt már, amikor a nagycsapat ezüst és bronzérmet tehetett a vitrinbe. Az is bizalomra ad okot, hogy az ifik még nem veszítettek idén pontot. Közben a Magyar Kupa megyei selejtezőiben is újra elindult a gárda (erre legutóbb 2014-15-ben volt példa), de a Sárrétudvari KSE már az első fordulóban az útjukat állta.

A neves játékosok közül Veres Sándor az NBI-et is megjárta a DVSC-vel és a kezdetektől a csapatot erősítette, akárcsak a megyei legenda Zsíros Norbert. Szintén a kezdetektől a DSC-vel meccselt Pintér Dániel és egy kicsit később csatlakozott a gárdához az NBII-t is megjárt Magi Laci. Az Ultras Debrecen a veterán Nagy Balázs a fiatalabb Dobrán Csabi, Párványik Peti képviseli, de itt rúgja a bőrt Frida Gyuri, Géhl Ádám, Komlósi Patrik is. A csapatnál olyan fiatalok értek be mint Bai Gergő vagy Gyulai Renátó, de az utánpótlásban több tehetséges fiatal is rúgta és rúgja a bőrt a mai napig.

A csapat otthonát tekintve sokáig nem rendelkeztek saját hazai pályával, így a legtöbb otthoni meccset a DASE Sportpályán rendezték az Agrár Egyetemen 20-50 néző előtt. Egy szezont Létavértesen is lehúztak, majd két évre Mikepércsre költöztek, azaz kénytelenek voltak városhatáron kívül fogadni az ellenfeleiket, mert e Vértesi úton nem sikerült időben átadni a felújított TBG pályát. A 2018-ban költözött haza, azaz Dél Debrecenbe a DSC csapata, így azóta Vértesi úton, nagyszerű környezetben fogadják az ellenfeleiket a sárga-kékek.

A felnőtt csapat eddigi legnagyobb sikere a megszerzett bronz, majd ezüstérem a megye II-ben. A hátországot tekintve az  ifik és az utánpótlás többi csapata ennél sokkal jobban teljesítettek az eltelt tíz esztendőben, hisz többször is bajnokságot nyertek és különböző kupákban is rendre szállítják az érmeket. A 2015-16-os szezonban a DSC II is elindult a bajnokságban és a megyei III. osztály északi csoportjában végeztek az utolsó előtti helyen, de a következő szezonra már nem neveztek és azóta se indított második számú alakulatot a honi pontvadászatban a DSC vezetése.

A sportegyesület másik és egyben legsikeresebb szakosztálya a DSC Asztali Labdarúgó Szövetség, amely 2017 szeptember 9-én alakult meg a Debreceni Sport Club kötelékén belül, de már előtte is gazdag múlttal és sikerekkel bírt. A Kovács Nándi vezette szakosztály fő profilja a 12 érintéses verseny, amelyben az elmúlt 4 évben sorozatban csapatbajnokok tudtak lenni és ebben a szakágban Puskás László háromszoros, míg Kiss Levente egyszeres magyar bajnoknak mondhatja magát egyéniben. A 2017-es lakitelki EB-n a magyar válogatott gerincét is ők adták és aranyérmet szereztek csapatban, egyéniben pedig Kovács Nándi ezüstérmes lett. A 2018-as liszaboni VB-n ezüstérmes lett a négy debreceni játékossal felálló válogatott, míg a klubvilágbajnokságon a DSC ALSZ a negyedik helyet szerezte meg. Közben a hazai pontvadászatban a szektorlabdában NB3-as szinte versenyeznek és 2018-ban újraélesztették a retro amatőr gombfocit, ahol azóta is folyamatosak a versenyek immár országos szinten.

Eredményektől függetlenül a célok továbbra is megmaradtak a Debreceni Sport Clubnál: A lehető legjobban szerepelni a honi küzdelmekben és kialakítani egy szerethető csapatot a város "déli" lakosainak. 

Az eltelt 10 esztendőben sok minden megélt a Debreceni Sport Club. Voltak fent és egész mélyen, de nem adták fel és dacolva az elemekkel továbbra is mennek előre mind a zöld gyepen, mind az "asztalon". Egy jó közösségben, egy összetartó kis csapattal teszik mindezt, hogy a tizedik év után jöjjön újabb tíz, húsz és még amennyi írva vagyon. Hajrá DSC! Boldog Szülinapot DSC!

hancsi78

Források:

Fehér János /Kovács Nándor /  www.magyarfutball.hu / www.haon.hu / Debreceni SC - Facebook

Képek: 

Debreceni SC  / Lente Mihály / Égerházy Péter / Fehér János / Nagy Balázs