Derecskei NKK

 Derecskei Női Kézilabda Klub

A csapatokat bemutató "sorozatom" egy újabb állomáshoz érkezett, de ezúttal dobom a labdarúgást és a női kézilabda gárdák közül mutatok be egy szimpatikus kis Hajdú-Bihari egyletet. Derecske ugyan nem a kézilabdázás fellegvára, de Debrecen vonzáskörzetének köszönhetően itt is többször felütötte a fejét a profizmus, kár, hogy jelen pillanatban dicstelen jelene van a helyi kézilabdázásnak, amely majdnem 60 évig jelentett élsportot a városban.

1963-ban alakult meg a Derecskei Kézilabda Club és egészen 1980-ig a megyei küzdelmekben játszottak. Ekkor még nem voltak vérmes álmaik a piros-kék színekkel felvértezett lányoknak. Ismerkedtek a játékkal, felmérték a lehetőségeket, az igényeket, mondhatni csapatépítés folyt a "sárréten". A megyei bajnokságban változó eredményeket értek el, de kimagaslóan nem teljesítettek.

1980-ban jutottak fel az NBII Keleti csoportjába, ami az akkori 3. vonalnak felelt meg és ott 6. lett a közben Derecskei TSZ SK névre kresztelt csapat a 12 csapatos bajnokságban. Jól sikerült tehát az "NB-s" bemutatkozás és innentől egy jó középcsapatnak számítottak a harmadik vonalban a megszerzett 6., 7. és 9. helyekkel.  1983-ban érték el a legjobb eredményt egy negyedik hely megszerzésével, de a dobogó még csak messzi célként lebeghetett a csapat vezetése és a játékosok előtt. Három szerényebb év után 1987-ben kiestek a megyei bajnokságba, pont akkor, amikor a megyei nagytestvérnek számító DVSC bajnoki címet szerzett a legjobbak között. Közben az MKSZ átszervezte a bajnoki lebonyolítást, így a hosszú szezont a megyében élték meg és nem sikerült kivívniuk a feljutást. A következő évben is maradtak a "nemzeti szint" alatt, majd az 1990-91-es átszervezés kicsit magasabbra dobta őket. A kétcsoportos NBI/B mellett négycsoportos NBII-t hoztak létre, amelynek északkeleti csoportjában ott szerepelt a Derecske KC néven szereplő hölgykoszorú is. Itt egy tudatosan felépített csapatmodell után a 2. lett a gárda, ami azt jelentette, hogy története során előszőr bajnoki érmet szereztek a Nemzeti Bajnokságban. Ezt a remek szereplést a következő esztendőben is megismételték, majd 1991-92-ben bajnokságot nyertek és feljutottak az NBI/B Keleti csoportjába.

A második vonalban egyből bronzéremmel nyitottak, majd egy ezüst után jött az arany és az ezzel járó feljutás a legmagasabb osztályba. Ekkor már Derecskei KSC volt a csapat neve és a remek szereplésüknek köszönhetően a szurkolótáboruk is egyre nagyobb lett. A hazai meccseken kiemelt hangulat uralkodott a megépült Városi Spornacsarnokban és gyakran idegenben is feltűntek a piros-kék drukkerek.

Az első évükben a kilencedik helyet szerezték meg a 14 csapatos első osztályban, ami igen előkelőnek számított, immár Alma KC Derecske néven. A következő idény már nem sikerült ennyire jól és a 13. helyen végezve búcsúztak a legjobbak közül ismét DKC néven. Ebben a két évben így is üde színfoltjai voltak az NBI-nek és második Hajdú-Bihari csapatként nem vallottak szégyent.

Sajnos az anyagiak kiapadása után nem volt megállás a zuhanásban és az NBI/B-ben sem tudtak bentmaradni, ismét csak 13. lett a Derecskei KSC-re átkeresztelt csapat, egyedül az idény közben visszalépő Kőbánya KC végzett mögöttük. Az anyagi gondokat az alacsonyabb osztály sem oldotta meg és a hat csoportos NBII-t sem bírták, csak 12. lett a gárda az 1998-99-es szezonban, de meg sem várták a szezon végét már korábban visszaléptek a bajnokságtól.

Az új idényre viszont gagyába rázták a derecskei női kézilabdát a helyi sportszeretők és Derecske KK néven meg is nyerték az NBII Északkeleti csoportját, ezzel jogot szereztek a második vonalban (NBI/B) való indulásra. Egy tizedik hely megszerzése után, 2002-ben meglepetésre negyedikek lettek, majd újabb két 10. hely következett.

Kép: derecskekézilabda.eu

A 2003-04-es szezontól új támogatója lett a csapatnak és innentől mint Tajtavill Derecske KK szerepeltek az NBI/B Keleti csoportjában. Miután Tajta János és cége lett a csapat legnagyobb szponora a csapat 51%-os tulajdonjogát is megszerezte, azaz ő döntött a csapat sorsa felől. A cél az NBI-be jutás volt és ehhez minden adott volt Derecskén. A megbízható anyagi háttérnek köszönhetően a munka minőségibb lett, a csapat is magára talált és a régi csillogása tért vissza a helyi kézilabdának. Köstner Vilmos edző és több meghatározó játékos érkezett a csapathoz. Egy ezüst, egy bronzérem után ismét egy arany következett, amivel ismét jogot nyertek a legjobbak között való indulásra. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 2005-ben az MKSZ megkérte őket az NBI-ben való szereplésre, de akkor nem vállalták, viszont 2007-re minden adott volt a szintlépéshez. Úgy tűnt visszatértek az aranyévek a 47-es főut mellé, a remek csapat mellett a szurkolótábotor is egyre nagyobb és hangosabb lett.

Kép: derecskekézilabda.eu

2007-2008-ba nagyszerűen szerepelt a DKK és a szurkolóik hathatós támogatása mellett az eddigi legjobb szereplésüket elérve hetedikek lettek az NBI-ben. Több remek eredmény mellett a DVSC-vel kétszer is döntetlent játszottak, illetve hazai pályán legyőzték a bajnok Ferencvárost. A csapatban olyan nevek szerepeltek mint Kocsik Viki, Király Annamari, Kereki Edina és ott volt Köstner Vili edző, valamint a fanatikus szurkolótábor, akik ebben az évben még a lányaiknál is nagyobb hírnévre tettek szert.

Kép: derecskekezilabda.eu

Sajnos a következő év nem indult jól a helyi kézilabda szerelmeseknek, ugyanis a Tajtavill Nyíradonyba költöztette az NBI-es csapatot, így Derecskén mindent az alapoktól kellett kezdeni. Nem vol éppen zökkenőmentes a váltás, egy biztos, a derecskei sportbarátok értetlenül álltak az eset előtt és mérhetetlenül csalódottak voltak, mert elvitték a szeretett csapatukat a városukból. Akik maradtak, azok Derecske KK néven a megyei bajnokságban indultak és az ott megszerzett második hellyel feljutottak a harmadik vonalba.

A derecskei szurkolók hathatós támogatását élvezte továbbra is a csapat, de ennek ellenére a több névváltozáson (Derecskei KKSE, Derecsek Joker Diák KKSE) is átesett hölgykoszorú csak hatodik tudott lenni négyszer egymás után, majd innen is tovább rontva kétszer tizedik lett a gárda.

Az utolsó bejegyzett eredményük is egy tizedik hely a 2014-15-ös esztendőben. A következő szezonban nem indult el a Derecskei KKSE egyik bajnokságban sem, így egy hosszú és szép utat zártak le ezzel az eredménnyel. Innentől nyoma veszett a csapatnak, csak feltételezésekre bukantam, miszerint egyesültek a Balmazújvárosi NKK csapatával, de bizonyítékot erre nem találtam, így egyelőre abba maradhatunk, hogy 2015-ben letette a lantot a több mint 50 éves derecskei kézilabdázás. Aztán a debreceni illetőségű DELKE SE Derecskén is játszotta hazai meccseit, így a gárdába helyi kötődésű lányok is szerepeltek, de a csapat nem lett a város "képviselője", sőt 2017-ben Nagyhegyesre költözött, hogy női kézilabda csapatból férfi labdarúgóegyesületté váljon!

A lényegen nem változtatnak ezen utóbbi feltételezések és próbálkozások sem. A városban immár hat éve nincs versenyszerű felnőtt női kézilabdázás, amelyre a múltja alapján nem csak a megyének, de az országnak is szüksége lenne.

hancsi78

Forrás:  derecske.hu / derecskekezilabda.eu / mksz.hu / haon.hu / index.hu

Kép: derecskekezilabda.eu

Anglia - Magyarország (2021.10.12)

 Anglia - Magyarország    1-1

2021.10.12 - VB Selejtező

London - Wembley Stadion

A 2022-es VB selejtező sorsolását követően nagy volt a láz magyar szurkolói körökben, hisz 2021 októberében a futball legismertebb szentélyében, a londoni Wembley stadionban volt fellépése a magyar válogatottnak. Mivel a dátumok hamar fixre teszi a FIFA, így el is kezdődött a szervezkedés több fronton, több változatban, pedig sejthettük, hogy a világjárvány rendesen keresztbe tehet majd az utazásnak és a meccslátogatásnak. Ennek ellenére sokan lefoglalták az ekkor még olcsószámba menő repülőjegyeket, hisz vagy összejön minden, vagy semmi, de köztes megoldásként ott volt a meccsre ugyan nem lehet majd menni, de London akkor is megér pár nap szabadságot és ezrest. Sajnos a jó hírek elmaradtak a meccs kapcsán, így a találkozó előtt egy hónappal még minden bizonytalan volt és az angliai beutazási feltételek sem voltak kedvezőek a magyar állampolgárokra nézve. Aztán az sem volt biztos, hogy lesz e vendégszektor, így bizony az utazási kedv teljesen lelombozódott és csak pár igazi válogatott fanatikus tartotta tarsolyban a repjegy és a szállás lemondását. Sajnos én is hiába készültem a vendégfogadásra, egy hosszú napra, egy egész napos meccsélményre, a barátok nagy része otthonmaradt és akik végül kijöttek, azokkal is csak éppen hogy össze tudtam futni a meccs előtt a stadion tövében.

Én a kedvező helyzetemet kihasználva úgy döntöttem, hogy vagy így, vagy úgy kimegyek a találkozóra, hisz mondhatni itt volt a számban. Mivel sokáig nem tudták megmondani, hogy lehetnek e vendégszurkolók a meccsen, úgy döntöttem, hogy veszek egy jegyet a hazaiba, biztos ami biztos alapon. Persze itt is voltak korlátaim, mert a regisztrációs, klubkártyás, kinyomtatott vagy mobilon bemutatott bilétákat én bizony nem szeretem, mint ahogy nem vagyok hajlandó online sorban állni egy jegyért sem. Persze teljesen maradi sem vagyok, így ha valamit szimplán, pár gombnyomással is meglehet vásárolni a neten, akkor nincs gond, már fizetek is. Ilyen feltételekkel látogattam meg az FA honlapját is, ahol kiválasztottam a jegyet és szerencsémre már fizethettem is, annak függvényében, hogy otthon szeretném kinyomtatni vagy postán kérem kézbesítve a jegyemet. Mind a két szolgáltatás fizetős volt, de ugye a magamfajta gyűjtögető nem nagyon respektálja az A4-es lapra "kopizott" belépőnek nevezett valamit, főleg, hogy még külön fizetnem is kell érte, így én inkább kértem, hogy küldjék ki postán az eredeti ticketet, amit két héttel a kezdés előtt meg is érkezett.

Mivel úgy nézett ki alig jön ismerős és a magyar tábort vezető Carpathian Brigade is visszamondta az utazást nem égtem nagy meccslázba, így a munka után a bejutás számomra legkényelmesebb fajtáját választva kocsival gurultam a Wembley Parkhoz. A monstrum megközelítése előtt még beugrottam az Earlsmead stadionhoz is, amely a Harrow Borough FC otthona és én bizony még sose láttam előtte, így most megragadtam az alkalmat és két legyet ütöttem egy csapásra.  Pár perces nézelődés és fényképezés után alsóbb utakon eljutottam  a lefoglalt parkolóba, ahol ekkor már tobzódtak a szurkolók. Vegyesen jöttek magyarok, angolok és a nekünk szurkoló lengyel testvérek. Ahogy Angliában lenni szokott az eső se váratott soká magára, így kerülgetve az esőcseppeket csaptam egy előzetes felmérő kört a létesítménynél és  figyeltem a fotózásra összesereglett drukkercsoportokat. A leghangosabb egy 10-12 fős lengyel különítmény volt, akik polák akcentussal nyomták a Ria-Ria-Hungáriát. Az angolok is üvöltöttek néha ezt-azt, de egyébként minden csendes és békés volt. A lépcsők aljában ellenőrizték a covid passokat vagy a pcr tesztekről szóló eredményeket és csak ezek megléte esetén lehetett felmenni a stadionhoz. Én még nem voltam érdekelt ebben, így a Stadion, a mellette lévő  Aréna és az oszlopokra ragasztott matricák fényképezésével töltöttem azt a hátralévő időt, amíg a kocsmában leragadó barátok megérkeztek. Meglepő volt, hogy 10 év alatt mennyire beépítették a környéket, régen itt hatalmas placcok, nagy üres terek voltak, most meg mindenhol magas épületek álltak. Közben vettem egy programfüzetet is és természetesen egy erre a meccsre kiadott sállal is gazdagítottam a gyűjteményemet.  Egy órácska lehetett hátra mire a többiek megérkeztek, így sok időnk nem volt diskurálni, mert mentünk is a lelátóra, volt aki a vendégszektorba és volt aki a hazaiak közé. Ekkor már nem foglalkozott senki a meglévő oltási bizonyítványokkal vagy teszteredményekkel, azaz egy könnyed sétával, kis csipogtatással, némi mozgólépcsővel 5 perc alatt a szektorban lehetett az ember, legalábbis velem ez volt a helyzet. Ekkor már senki nem kért semmit, nem volt ruházat átvizsgálás vagy egyéb jegy és belépési feltétel ellenőrzés a hazai oldalon. A vendégszektornál feltételezem komolyabban vették mindezt, de a túloldalt olyan gyors és sima volt a beléptetés, hogy én magam is meglepődtem.

Tizenegy évvel ezelőtt  jártam itt utoljára, akkor (fiatal voltam és bohém)nem varázsolt el annyira a látvány, most viszont (öregebben, groundhopper szemmel) egyszerűen lenyűgöző volt belépni  és körbetekinteni a lelátókon.  A  jegyem a felső karéj harmadik sorába szólt, így jó rálátásom volt a pályára, az alattam helyet foglaló angol "táborra" és átlósan a magyar vendégszektort is figyelhettem. Szabad szemmel sajnos alig lehetett kivenni valamit a már kipakolt trikolorokból, de a Tamási, Baja, Felvidék és Legió London lepedők azért kitűntek, valamint  az Elblag, Kielce, Lodz lengyel zászlók is láthatóak voltak. A hazai oldalon, ahogy az megszokhattuk százszámra kerültek ki a Szent György keresztes lobogók. A környezetemben Bristol Rovers, Millwall, Tottenham, Colchester United, Southampton drukkerek molinói, de itt voltak a Mansfield Town drukkerek is, akik a többiekkel ellentétben egy sárga-kék színekben pompázó klubzászlót tettek a korlátra.

A kezdés előtt a magyar csapat pályára lépését füttykoncert fogadta, majd jött a modern stadionok velejárója a hang és fényhatás kavalkád, majd a Himnuszok. A magyart persze kifütyültékaz angolok, majd a sajátjukat a megszokott módon hangosan elénekelték, miközben kartonokból egy Szent György keresztes zászlót formáltak koreográfiaként nem először és feltételezem nem is utoljára. Közben pontosan 3-3 nagyrudast lengettek a kapuk mögött, de nem a szurkolók, hanem az oda kivezényelt zászlólengetők. A hazai oldalon nem volt valami nagy extázis, pár rigmus, majd csendesen nézte mindenki a pályán történteket. Aztán a vendégszektorra terelődött a figyelem ahová bemasíroztak a sárgába öltözött rendőrök, de én ekkora távolságból csak annyit láttam, hogy jár a kezük rendesen, de előre nem haladnak, sőt, egy idő után elkezdtek kiszorulni a vendégszektorból. Ekkor még nagyobb lett a füttykoncert, majd amikor eltűntek a rendőrök a kijáróban, akkor volt az a pár századmásodpercnyi döbbent csend,  hogy ezek ott bazzeg kiverték a zsarukat. Persze ekkor még senki nem tudta, hogy mi történt, hogy történt, csak láttuk, amit ilyen távolságból láthattunk. Aztán mindenki nagy meglepetésére a magyar válogatott megszerezte a vezetést, amely élénk vendégszektort varázsolt Londonba, de én szinte semmit nem hallottam a magyar tábor szurkolásából, csak a mozgásokból, kézmozdulatokból volt látható és érezhető, hogy folyamatos a szurkolás, amelyet egy zöld füsttel is megszínesítettek a srácok. A hazai oldal nem volt valami aktív, pedig voltak dobosaik, meg 1-2x próbáltak valami komolyabbat is elindítani a táborból, de jószerivel azt se lehetett észrevenni, hogy hol kellene lennie a hazai aktívabb magnak. Komolyabb szólamok máshonnan sem érkeztek a  hazai csapat biztatására, így többnyire csak a bekiabálásokból táplálkozhattak háromoroszlános futballisták.

A második félidő nem telt valami izgalmasan, a magyar tábor továbbra is szurkolt becsülettel, a hazai oldal is megszólalt néha-néha, de azért nem volt olya aktív a lelátó, mint lehetett volna szigorítások nélkül.  Az eredmény tudatában érthető volt a hazai passzivitás, mondjuk extázisba amúgy sem nagyon szoktak esni otthon az angolok, de azt senki  nem gondolta részükről, hogy ma csak egy döntetlenre lesz képest a nagyságrendekkel magasabbra taksált válogatottjuk Magyarország nemzeti tizenegyével szemben. Pedig így volt, tartotta a döntetlent a vendégcsapat, így a 75 perctől kezdve már el is kezdett ürülni a stadion. A lefújás előtti percekben a lelátóra jegyet váltók legalább 25-30%-a már nem volt bent, így ők nem is láthatták a magyar csapat és szurkolótáborának ünneplését, mondjuk ezt a többiek sem, hisz pillanatok alatt kiürült a hatalmas hodály.  Az egyértelmű, hogy nagy fegyvertény volt ez a döntetlen a magyar csapat részéről, kár hogy az albánok elleni két felvonásos "semmi" miatt nem számított igazán az itt megszerzett egy pont sem.

Ahogy már írtam a stadion percek alatt kiürült, igaz a lépcsőkön és az utcán még volt torlódás bőven, de azért szépen araszolt mindenki hazafelé. Én nem kapkodtam, még körbejártam belülről is a lelátókat, készítettem még pár felvételt, majd éppen időben érkeztem az utcára, hogy lássam hogy vezetnek el egy bilincsbe vert angol srácot a lovas és rohamrendőrök.  Kocsival a kijutás sima volt, 5-10 perces várakozás után gyorsan kihajtottam a fővárosból, mondhatni remekül meg volt oldva a forgalomirányítás az utakon és egy bő félóra múlva már otthon is lehettem.

Kint voltam, kint lehettem a Wembleyben az angol-magyaron,  immár másodjára, ezért hálát adhatok az égnek és a szerencsémnek, de az előzetes érdeklődést és szervezést figyelembe véve mégis hiányérzetem van, egy nagyszerű naptól, sőt, egy barátokkal töltött nagyszerű héttől fosztott meg a covid és a UK beutazási korlátozása. Remélhetőleg nem kell ismét tíz évet várni egy újabb londoni vizitre és akkor pótolhatjuk mindenkivel azt, amit most elvettek tőlünk.  Hajrá Magyarország!

hancsi78

Red Bull Air Race - Ascot

 Nem vagyok nagy technikai sport rajongó, így nem is nagyon erőltetem az autó és motorversenyeken való megjelenést, de ha a sors úgy hozza, akkor bizony nem zárkózom el az élőben való nézelődéstől.

A sors 2014-ben hozta úgy, hogy kimenjek egy ilyen eseményre, igaz nem egyedül, hanem a párommal. A történet egyszerű. A hétvégi piacon vásárolgattunk Taplow közelében, amikor hangos repülőgép zúgásra figyeltünk fel, a nem túl messzi Ascot irányából. Utána jártunk az esetnek és kiderült, hogy azon a hétvégén volt Angliában a Red Bull Air Race fordulója, ami felcsigázta érdeklődésünket és a "botkormányt" az ascoti racecourse felé irányítottuk. Magáról a sportról nem sokat tudtunk, csak Bessenyei Péter neve csengett ismerősen, és a budapesti versenyek, nagy tömeggel, híd alatti repüléssel. Azt nem sejtettük, hogy a szigetországban is van megmérettetés, azt meg főleg nem, hogy hozzánk ilyen közel. Aztán később kiderült, hogy 6 év után tér vissza ismét a verseny Britanniába, így nem csoda ha nem hallottunk róla addig. Mert szerencsére "időben" megtudtuk, így a két napot Ascot közelében töltöttük, és igaz kerítésen kívül, de szurkoltunk a mezőny egyetlen magyar résztvevőjének. Az élmény így is egyedülálló volt, bent majdnem 30.000 voltak a tribünön, de a pályán körben is százas tömegek követték az eseményeket, mind a két nap folyamán. Az eredmények online jöttek és szájról-szájra terjedtek, így nagyjából tudtuk követni, mi is az állás, ilyen távolságból is. Bessenyeinek nem sok esélye volt az elsőségre, ráadásul csak 12. helyen kvalifikálta magát, de ennek ellenére bejutott a szuper nyolcba. Ezeket a szakkifejezéseket később tanultuk meg, akkor és ott, csak sejtettük, hogy mi is a menete a világ leggyorsabb sportjaként emlegetett versenynek. Az élmény mindenesetre feledhetetlen volt, főleg a párom mutatott kiemelt figyelmet a verseny iránt, ami meglepő a családunk sportok iránti elkötelezettségét figyelembe véve. El is határoztuk hazafelé kocsikázva, hogy jövőre ismét kilátogatunk az eseményre. A versenyen egyébként kettős angol siker született, így volt minek örülnie a helyi tömegnek.

2015-ben  ismét egy piaci vásárlással kötöttük össze airrace versenyt, de most csak a vasárnapi döntőre ugrottunk ki. Az érdeklődés most sem csökkent, de azért rengetegen voltak olyanok, akiket inkább a buli és az evés-ivás kötött le a verseny helyett. Hasonlított mindez az ascoti lóversenyre, ahol több a műmájer mint az igazi rajongó. A kvalifikáció után Péterünk ismét bejutott a legjobb nyolc közé, de ott ismét vereséget szenvedett, ami azt jelentette, hogy a legjobb 4 között nekünk már nem volt kiért szurkolnunk idén sem. A végén ismét angol elsőség született, így az "ascoti kupa" ismét otthon maradt. A verseny után már tervezgettük, hogy jövőre ismét csak ott lesz helyünk, de csak mint érdeklődők,  mert a verseny után Bessenyei Péter bejelentette, hogy ez volt az utolsó idénye, így ténylegesen nem lesz kinek szurkolnunk.

2014

2015

hancsi78

Forrás: www.redbullairrace.com

Pécs on tour Debrecen

Pécs on tour Debrecen

A Pécsi Munkás Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb vidéki alakulata volt a hetvenes évek derekától a kilencvenes évek közepéig. Az 1977-es másodosztályú bajnoki címet megszerezvén 20 évig az első osztályban  szerepeltek és ott a vidék egyik legjobb alakulataként tartották számon. A dicsőség listájukon egy bajnoki ezüst (1986), egy bajnoki bronz (1991) és egy Magyar Kupa diadal (1990) szerepelt. A bajnoki jó szerepléseknek és a kupagyőzelmüknek köszönhetően kijutottak az európai nemzetközi szintérre is, ahol olyan ellenfelekkel kerültek össze mint a VFB Stuttgart, Feyenoord vagy épp a Manchester United.  Ekkor már bőven volt hangja, kinézette és ismertsége a pécsi B-középnek, és a vidéki táborok egyik legjobbjaként tartották nyílván őket, amely csak fokozódott, amikor a kilencvenes évek elején az Ultras Uniti Rossoneri, Déli Front, South Force  vagy épp a Kertvárosi Hiénák lepedőket kezdte el fújni a szél a Mecsekalján. A stadion utcában szerveződő társaság mind létszámban, mind teljesítményben kiemelkedett a vidéki alakulatok közül a kilencvenes évek közepéig.  Sűrűn használt füstbombák és jó utazások jellemezték a brigádot, valamit mindenki tudta és ők sem rejtették véka alá, hogy ki nem állhatják a Fővárost és az ott tobzódó szurkolókat. BECS, azaz a Budapest Ellenes Csoport egyszerű lepedő gyakori vendég volt a lelátón és ennek a Budapest gyűlöletnek volt köszönhető, hogy ebben az időszakban jó, mondhatni baráti kapcsolatban volt a pécsi és a debreceni tábor.

Ezen alapot megragadva következzen most a Munkás szurkolók debreceni látogatásairól egy összefoglaló a kilencvenes évektől kezdve egészen az utolsó, 2020-as vizitjükig.

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején még nem volt nagy szervezettség a lelátókon, de azért a nagyobb és sikeresebb csapatoknál mindenhol voltak táborok, akik olykor-olykor útra keltek, így néha a pécsi mag is befutott Debrecenbe változó létszámban és intenzitással, de maradandót egyetlenegyszer sem alkottak, így alkalmi fellépéseikről sosem cikkezett a sajtó és a régi debreceni drukkerek visszaemlékezéseiben sem találni rá utalást, hogy a PMSC szurkolók említésre méltó létszámban, vagy szurkolással  lepték volna meg a hajdúsági fővárost.

A Loki 1991-ben esett ki, így az épp beinduló "ultrász" szervezését a debreceni tábor alulról kezdte meg, ami hátrányosan hatott a piros-fehér szurkolókra nézve. Ezt az 1993-as visszajutás után tapasztalhatták meg a cívisek, mert összehasonlítva Vasutas tábort a pécsi brigáddal hónapokban volt mérhető a lemaradás és bizony meglátszott, hogy a rossonerok a Kispest, Fradi, Újpest táboraival edződtek, míg a Debrecennek maradt a Bag, Miske vagy épp a Budafok elleni NBII-es meccsre menetel. Ne feledjük, ebben az időben még nem volt internet és a TV is csak elvétve adta a labdarúgó mérkőzéseket, így tanulni, fejlődni leginkább az egymás elleni meccsek tapasztalataiból kiindulva tudtak a táborok.

Szervezett formában 1994 májusában pár fordulóval a bajnokság vége előtt utazhattak volna a elsőnek a szervezett pécsi szurkolók  Debrecenbe, de ekkor már a lényegi kérdések eldőltek, így mindössze 10-30 unott pécsi volt a vendégszektorban. Pontos számot azért nem lehet mondani, mert nem álltak és nem szurkoltak és a kor szellemének megfelelően hazaiakat is engedtek közéjük.

Pár hónap múlva, a következő szezon elején mintegy negyvenen érkeztek, de azon kívül hogy pár srácon volt piros-fekete nyakbavaló, csak csendben és ülve tekintették meg a találkozót.

1996-ban áprilisban kellett volna utazniuk a pécsi srácoknak, de nem tették, így teljesen üresen maradt az Oláh Gábor utcai vendégszektor. A csapatuknak se állt jól a szénája, hisz az utolsó helyen végezve kiestek az NBI-ből. Pontosabban csak kiestek volna, de az MLSZ létszámbővítés gyanánt az utolsó négy helyezett csapatnak osztályozót írt ki az NBII elől végzett gárdáival, így a PMSC két unalmas 0-0-ás döntetlen után tizenegyesekkel vívta ki a bennmaradást a Tiszakécske ellenében.

Ez azt jelentett, hogy a következő szezonban is utazhattak volna Debrecenbe a pécsi srácok, de csak 15 szimpla drukker tette ezt meg 1997 májusában. Végül hiába volt a létszámemelése, csak 17. lett a gárda és hosszú idő után vettek búcsút a magyar első osztálytól. A debreceni fellépéseik első periódusa visszanézve elég vérszegényre sikeredett, de azt is hozzá kell tenni, hogy Nyugat Magyarországról a székesfehérvári szurkolók kivételével ritka volt az "állandó vendég" Debrecenben. Persze azért van bőven hiányérzete az embernek, hisz így a legendás Déli Front, Kertvárosi Hiénák, Ultras Uniti Rossoneri drapikat egyszer sem láthatta élőben a cívis közönség.

A második vonalban nem nagyon ment a foci a pécsi srácoknak és csak a középmezőnyben tudtak passzolni és tolódni.  A feljutásnak még csak a közelébe sem kerültek évekig, így a hajdúsági vizitjeik most érthető okokból kimaradtak.  Aztán mégis sikerült feljutniuk, igaz nem a zöld gyepen, hanem a zöld asztalnál. Történt ugyanis, hogy 2000 tavaszára a Gázszer FC nevével fémjelzett agárdi alakulat anyagilag kipukkadt, így megfelelő licencvásárló esetén a sárga-kékek hajlandóak voltak átadni az NBI-es jogukat. A Pécs erre jelentkezett, így féléves másodosztály után, a tavaszt már a legjobbak között tölthették. A bajnokságban a Gázszer FC eredményeit vitték tovább, viszont a saját, pontosabban az egy ideje már használt Pécsi Mecsek FC néven. (A Munkás jelzőt még 95-ben dobták a klub akkori vezetői) Ezen feljutásnak köszönhetően egyből profinak érezhette magát a pécsi vezetés, hiszen így a Professzionális Nemzeti Bajnokságban szerepelhettek, igaz csak egy fél év erejéig, lévén a szezon végén visszatért minden az NBI-es kerékvágásba. Debrecenben viszont nem kellett vizitálniuk, hiszen tavasszal Pécs - Debrecen meccset rendeztek.

2000-01-ben az MLSZ bajnoki reform keretében kvalifikációt írt ki a csapatoknak, amely két csoportos, két fordulós bajnoki "alapszakasz" után a legjobb 12 maradhatott az NBI-ben. A Pécsi MFC nem tartozott ezen klubok közé, de augusztusban még nem sejthették a drukkerek, hogy nem jön össze a kvalifikáció, de így is csak 15-en érkeztek, inkognitóban.

A következő esztendőkben folyamatosan harcban voltak a feljutásért, de a kettéválasztott második vonal nyugati csoportjából ez nem jött össze, viszont 2003-ban megnyerték az összevont NBI/B-t és újra a legjobbak között szerepelhettek, azaz mehettek ismét Debrecenbe.

2003 szeptemberében egy kisbusznyi Mecsek Alja ultra tette tiszteletét az alapszakasz első fordulójában, akik elszurkolgattak ugyan, de inkább a leutazott kilométerek miatt járt nekik a dicséret mint a lelátói teljesítményükért. A rájátszásban elkerülte egymást a két csapat, így ebben a szezonban már nem találkoztak a felek.

2005 májusában az utolsó előtt fordulóban játszottak Debrecenbe a csapatok, ekkor már bajnok volt a Loki, Pécsről meg nem jelezte senki utazási szándékát, így a vendégszektort is a hazaiaknak nyitották meg. A vendégségbe érkező 4 munkás drukker a debreceni tábor invitálásának eleget téve az északi oldalról tekintették meg a találkozót és ide került ki a Mecsek Alja egy kisebb lepedője is!

Októberben volt újra jelenésük Debrecenben, de hiába volt nyitva és lezárva nekik a vendég, mindössze 4-en érkeztek, akik hol ülve, hol állva tekintették meg a meccset.

2006 nyarán a szezonnyitányra érkeztek 25-en és annyira jól érezték magukat a hazaiakkal, hogy kicsit késve foglalták el a vendégszektort. A kerítésre a Mecsek Alja drapija mellett egy szimpla Pécsi MFC és magyar trikolor is kikerült. A szurkolást nem nagyon erőltették, így folyamatosan nem is szóltak a kórusaik. A lefújás után nem siettek haza és még lecsúszott pár korsóval baráti hangulatban. A szezon végén viszont nem volt pardon a baranyai gárdának és kiestek a második vonalba.

Az NBII Nyugati csoportjában néha csak egy hajszál hiányzott a feljutáshoz, de mégis 2011-ig kellett várni az újabb bajnoki aranyra és az eső osztályra. A csapatuk tavaszi gyenge szereplése miatt egy hete még sztrájkoló pécsi legények mintegy 30-an érkeztek az Oláh Gábor utcába, igaz az eredeti vendégszektort nem nyitották meg nekik, azt az ismét bajnoki címet ünneplő  hazaiaknak tartották fent, de a keletin lévő kis ütközőszektort elfoglalhatták és ide került ki a kisebb Mecsek Alja és Szélsőséges Alternatíva lepedő  pár igényes kis zászlóval kiegészítve. A meccs elején még szurkolásra is futotta és ha éppen a hazaiak egy csendesebb periódusban voltak, egész jól hallatszott a „Munkás” kiabálás. Aztán két üzenettel vétették magukat észre, melyből mind a kettő a csapatuknak szólt: „Csak magunk miatt jöttünk!” illetve a „Mi szerződésünk egy életre szól!”, jelezve ezzel is hogyan vélekednek a mostani piros-fekete játékosokról és idei teljesítményükről. A második félidőben már nem sok mindent csináltak, így jószerivel csak csendesen nézték a meccset és a hazai bajnoki fiesztát. A lefújás után páran közülük kicsit későn reagáltak, így a kerítésen hagyott Mecsekalja drapit sikerült pár hazai szurkolónak elhappolnia, így innentől egy kicsit izgalmasan alakultak a dolgok. Ugyanis a pécsi legények nem voltak restek és beugrottak a pályára, ahol kisebb konfliktusba kerültek a hazai drukkerek egy csoportjával, mely közben pár pofon is elcsattant, de a transzparens nem került vissza a birtokukba. Az eseményeknek a rendőrség vetett véget és kitessékelve a vendégeket a szektor, majd a stadion elhagyására kényszerítették őket, mely közben azért volt rendesen szóváltás a felek között, de az utcán már nem történt semmi. A drapi elvételnek voltak előzményei, lévén az őszi fordulóban a pécsiek kötöttek le egy kisebb debreceni lepedőt a pályáról, de ez a meccs után visszakerült a debreceni oldalra. (Az már csak egy plusz adalék, hogy ugyanez a kis lepedő később mégis Pécsre került, amikor Pakson betámadták a debreceni oldalt). Az biztos és kijelenthető, hogy ezzel a debreceni zászló elhappolással ért véget a kezdetben  baráti, majd semleges viszony  a két fél között.

Majdnem egy év telt el mire újra Debrecenbe utazhattak, de csak két mikrobusznyian vállalták be az utat 2013 márciusában, amely nem volt túl acélos a két fél között beállt ellenségeskedést figyelembe véve.  A meccs előtt nem nagyon akartak a hazaiakkal találkozni és a vendégből sem keresték a verbális kontaktust, viszont egész jól elszurkolgattak és az alacsony létszámuk ellenére igen aktívnak bizonyultak. A kerítést is szépen kidekorálták, ahol a Szélsőséges Alternatíva lepedői mellett egy Smoke Ultras molinó is feltűnt. A kapott négy gólt nehezen emésztették, majd csendesen távoztak.

Újabb egy év elteltével mintegy 40-en érkeztek Debrecenbe, igaz 10 percet késtek, de így legalább a látványos bevonulásukat minden debreceni megcsodálhatta. A megszokott SZA drapik mellett egy kisebb Pécs Hooligans zászlót is a kerítésre aggattak, de hiába volt ilyen drapi mind a két oldalon, a meccs előtti erdőszéli egyeztetés mégsem jött össze. A késés után teljes intenzitással vetették bele magukat a szurkolásba és a gyakran csendes debreceni tábor mellett bizony az Munkás rigmusaiktól szólt a Nagyerdő. A második félidőt is hasonló aktivitással nyomták végig, többségük félmeztelenül, de ekkor jött a feketeleves és egy időntúli bűntetővel nyertek a hazaiak. Csalódottan és csendesen vették nyakukba a kilométereket, ebben a napban több volt részükről és a csapatuk részéről is.

2014 őszén csak idegenbe mutatták magukat a  pécsi ultrák és huligánok, mivel ki voltak tiltva a csapatuk hazai meccséről. Debrecenben sem kellett hiányolni őket, mert mintegy 40-en fővel képviseltette magát a Szélsőséges Alternatíva brigádja. A csoport idegenbeli vászna mellett egy nagyobb  „Megtisztulást” és egy „No MLSZ, No Problem” lepedőt is kitettek. A hazai szurkolók hiányában a meccs első percétől kezdve az ő hangjuktól volt hangos a Nagyerdei stadion és bizony nem volt hazai szurkoló aki ma felvehette volna velük a versenyt. Ezt ki is használták és végig szurkolva a kilencven percig biztatták kedvenceiket, akik csúsztak és másztak és a kieső zónában való elhelyezkedésük ellenére megnyerték a meccset. Mondani se kell a maroknyi munkás drukker teljesen megőrült a szektorukban és szurkoltak ahogy csak kifért a csövön, majd percekig ünnepeltek a csapatukkal. Ismét volt megkeresés és egyeztetés a két fél "turista" csoportjai között, de a nagy egyeztetésből csak nem lett semmi, így erdőszéli mozgolódás nélkül telt el a két fél újabb találkozója.

Kép: DVSC

A bajnokság végén hiába végeztek bennmaradást jelentő helyen, az MLSZ nem adott a csapatuknak indulási jogot az NBI-ben, így egészen a megyei I. osztályig zuhantak vissza. Itt szenzációs meneteléssel, mindössze 5 pontot veszítve, 143 gólt gurítva és mindössze kilencet gólt kapva nyerték meg a legmagasabb megyei bajnokságot Baranyában, majd 4 évig ostromolták az NBIII Közép csoportjának a trónját, mire 2020-ban összejött a feljutás. Igaz a bajnokság a 19. forduló után félbeszakadt a világjárvány miatt, de ezt a félbeszakítást a Pécsi MFC az első helyen élte meg, így a az akkori szabályok értelmében ők jutottak fel a második vonalba.

Mivel a DVSC sem bírt az elemekkel és az ellenfelekkel a 2020-21-es esztendőt egy osztállyal lentebb, azaz azonos szinten kezdték meg a baranyai gárdával, ami azt jelentette, hogy hosszú idő után indulhattak újra ismét Debrecenbe a piros-fekete drukkerek.

Nem is kellett csalódni és a hétfői nap ellenére 20-an (pár fős diósgyőri segítséggel) érkeztek Debrecenbe és a vendégszektor feldíszítése után szurkolásba fogtak, amely olyan jól sikerült, hogy többször behallatszott a "Munkás" rigmus a stadion zöld gyepére és a TV nézők szobáiba is. A csapatuk roppant szimpatikus módon nem állt be védekezni, így nyílt sisakkal egy jó meccset hoztak össze a bajnokesélyes DVSC ellenében. Ezt a jó játékukat az egész szezonra átmentették és újonc létükre a negyedik helyet csípték meg a második vonalban. A régi találkozás ellenére nem volt semmi említésre méltó a két gárda között, még csak verbálisan se pocskondiázták egymást a mai meccsen.

Utoljára 2021 májusában jöhettek volna Debrecenbe, igaz itt a DEAC volt az ellenfél és hiába nyitottak ki a lezárások után a stadion kapui, ez a nyitás még nem volt teljes, így Pécsről nem is érkeztek szurkolók.

A Debreceni Vasutas feljutása miatt az idei esztendőben nem találkozhat egymással bajnoki meccsen a két gárda, viszont ott a Magyar Kupa, igaz itt korában mindössze egyszer kerültek össze a felek, még 2014-ben, ami akkor PMFC továbbjutást eredményezett Pécsen egy bojkottálós időszakban a lelátón, de ki tudja, talán ebben az évben ez is összejön és akkor már miért is ne lehetne mindez Debrecenben?

hancsi78

Képek: Sándor Mihály / Derencsényi István / Sándor Jutka / Szabó Viktória / Hajdú-Online / DVSC / MLSZ Archív