Anglia - Magyarország (2021.10.12)

 Anglia - Magyarország    1-1

2021.10.12 - VB Selejtező

London - Wembley Stadion

A 2022-es VB selejtező sorsolását követően nagy volt a láz magyar szurkolói körökben, hisz 2021 októberében a futball legismertebb szentélyében, a londoni Wembley stadionban volt fellépése a magyar válogatottnak. Mivel a dátumok hamar fixre teszi a FIFA, így el is kezdődött a szervezkedés több fronton, több változatban, pedig sejthettük, hogy a világjárvány rendesen keresztbe tehet majd az utazásnak és a meccslátogatásnak. Ennek ellenére sokan lefoglalták az ekkor még olcsószámba menő repülőjegyeket, hisz vagy összejön minden, vagy semmi, de köztes megoldásként ott volt a meccsre ugyan nem lehet majd menni, de London akkor is megér pár nap szabadságot és ezrest. Sajnos a jó hírek elmaradtak a meccs kapcsán, így a találkozó előtt egy hónappal még minden bizonytalan volt és az angliai beutazási feltételek sem voltak kedvezőek a magyar állampolgárokra nézve. Aztán az sem volt biztos, hogy lesz e vendégszektor, így bizony az utazási kedv teljesen lelombozódott és csak pár igazi válogatott fanatikus tartotta tarsolyban a repjegy és a szállás lemondását. Sajnos én is hiába készültem a vendégfogadásra, egy hosszú napra, egy egész napos meccsélményre, a barátok nagy része otthonmaradt és akik végül kijöttek, azokkal is csak éppen hogy össze tudtam futni a meccs előtt a stadion tövében.

Én a kedvező helyzetemet kihasználva úgy döntöttem, hogy vagy így, vagy úgy kimegyek a találkozóra, hisz mondhatni itt volt a számban. Mivel sokáig nem tudták megmondani, hogy lehetnek e vendégszurkolók a meccsen, úgy döntöttem, hogy veszek egy jegyet a hazaiba, biztos ami biztos alapon. Persze itt is voltak korlátaim, mert a regisztrációs, klubkártyás, kinyomtatott vagy mobilon bemutatott bilétákat én bizony nem szeretem, mint ahogy nem vagyok hajlandó online sorban állni egy jegyért sem. Persze teljesen maradi sem vagyok, így ha valamit szimplán, pár gombnyomással is meglehet vásárolni a neten, akkor nincs gond, már fizetek is. Ilyen feltételekkel látogattam meg az FA honlapját is, ahol kiválasztottam a jegyet és szerencsémre már fizethettem is, annak függvényében, hogy otthon szeretném kinyomtatni vagy postán kérem kézbesítve a jegyemet. Mind a két szolgáltatás fizetős volt, de ugye a magamfajta gyűjtögető nem nagyon respektálja az A4-es lapra "kopizott" belépőnek nevezett valamit, főleg, hogy még külön fizetnem is kell érte, így én inkább kértem, hogy küldjék ki postán az eredeti ticketet, amit két héttel a kezdés előtt meg is érkezett.

Mivel úgy nézett ki alig jön ismerős és a magyar tábort vezető Carpathian Brigade is visszamondta az utazást nem égtem nagy meccslázba, így a munka után a bejutás számomra legkényelmesebb fajtáját választva kocsival gurultam a Wembley Parkhoz. A monstrum megközelítése előtt még beugrottam az Earlsmead stadionhoz is, amely a Harrow Borough FC otthona és én bizony még sose láttam előtte, így most megragadtam az alkalmat és két legyet ütöttem egy csapásra.  Pár perces nézelődés és fényképezés után alsóbb utakon eljutottam  a lefoglalt parkolóba, ahol ekkor már tobzódtak a szurkolók. Vegyesen jöttek magyarok, angolok és a nekünk szurkoló lengyel testvérek. Ahogy Angliában lenni szokott az eső se váratott soká magára, így kerülgetve az esőcseppeket csaptam egy előzetes felmérő kört a létesítménynél és  figyeltem a fotózásra összesereglett drukkercsoportokat. A leghangosabb egy 10-12 fős lengyel különítmény volt, akik polák akcentussal nyomták a Ria-Ria-Hungáriát. Az angolok is üvöltöttek néha ezt-azt, de egyébként minden csendes és békés volt. A lépcsők aljában ellenőrizték a covid passokat vagy a pcr tesztekről szóló eredményeket és csak ezek megléte esetén lehetett felmenni a stadionhoz. Én még nem voltam érdekelt ebben, így a Stadion, a mellette lévő  Aréna és az oszlopokra ragasztott matricák fényképezésével töltöttem azt a hátralévő időt, amíg a kocsmában leragadó barátok megérkeztek. Meglepő volt, hogy 10 év alatt mennyire beépítették a környéket, régen itt hatalmas placcok, nagy üres terek voltak, most meg mindenhol magas épületek álltak. Közben vettem egy programfüzetet is és természetesen egy erre a meccsre kiadott sállal is gazdagítottam a gyűjteményemet.  Egy órácska lehetett hátra mire a többiek megérkeztek, így sok időnk nem volt diskurálni, mert mentünk is a lelátóra, volt aki a vendégszektorba és volt aki a hazaiak közé. Ekkor már nem foglalkozott senki a meglévő oltási bizonyítványokkal vagy teszteredményekkel, azaz egy könnyed sétával, kis csipogtatással, némi mozgólépcsővel 5 perc alatt a szektorban lehetett az ember, legalábbis velem ez volt a helyzet. Ekkor már senki nem kért semmit, nem volt ruházat átvizsgálás vagy egyéb jegy és belépési feltétel ellenőrzés a hazai oldalon. A vendégszektornál feltételezem komolyabban vették mindezt, de a túloldalt olyan gyors és sima volt a beléptetés, hogy én magam is meglepődtem.

Tizenegy évvel ezelőtt  jártam itt utoljára, akkor (fiatal voltam és bohém)nem varázsolt el annyira a látvány, most viszont (öregebben, groundhopper szemmel) egyszerűen lenyűgöző volt belépni  és körbetekinteni a lelátókon.  A  jegyem a felső karéj harmadik sorába szólt, így jó rálátásom volt a pályára, az alattam helyet foglaló angol "táborra" és átlósan a magyar vendégszektort is figyelhettem. Szabad szemmel sajnos alig lehetett kivenni valamit a már kipakolt trikolorokból, de a Tamási, Baja, Felvidék és Legió London lepedők azért kitűntek, valamint  az Elblag, Kielce, Lodz lengyel zászlók is láthatóak voltak. A hazai oldalon, ahogy az megszokhattuk százszámra kerültek ki a Szent György keresztes lobogók. A környezetemben Bristol Rovers, Millwall, Tottenham, Colchester United, Southampton drukkerek molinói, de itt voltak a Mansfield Town drukkerek is, akik a többiekkel ellentétben egy sárga-kék színekben pompázó klubzászlót tettek a korlátra.

A kezdés előtt a magyar csapat pályára lépését füttykoncert fogadta, majd jött a modern stadionok velejárója a hang és fényhatás kavalkád, majd a Himnuszok. A magyart persze kifütyültékaz angolok, majd a sajátjukat a megszokott módon hangosan elénekelték, miközben kartonokból egy Szent György keresztes zászlót formáltak koreográfiaként nem először és feltételezem nem is utoljára. Közben pontosan 3-3 nagyrudast lengettek a kapuk mögött, de nem a szurkolók, hanem az oda kivezényelt zászlólengetők. A hazai oldalon nem volt valami nagy extázis, pár rigmus, majd csendesen nézte mindenki a pályán történteket. Aztán a vendégszektorra terelődött a figyelem ahová bemasíroztak a sárgába öltözött rendőrök, de én ekkora távolságból csak annyit láttam, hogy jár a kezük rendesen, de előre nem haladnak, sőt, egy idő után elkezdtek kiszorulni a vendégszektorból. Ekkor még nagyobb lett a füttykoncert, majd amikor eltűntek a rendőrök a kijáróban, akkor volt az a pár századmásodpercnyi döbbent csend,  hogy ezek ott bazzeg kiverték a zsarukat. Persze ekkor még senki nem tudta, hogy mi történt, hogy történt, csak láttuk, amit ilyen távolságból láthattunk. Aztán mindenki nagy meglepetésére a magyar válogatott megszerezte a vezetést, amely élénk vendégszektort varázsolt Londonba, de én szinte semmit nem hallottam a magyar tábor szurkolásából, csak a mozgásokból, kézmozdulatokból volt látható és érezhető, hogy folyamatos a szurkolás, amelyet egy zöld füsttel is megszínesítettek a srácok. A hazai oldal nem volt valami aktív, pedig voltak dobosaik, meg 1-2x próbáltak valami komolyabbat is elindítani a táborból, de jószerivel azt se lehetett észrevenni, hogy hol kellene lennie a hazai aktívabb magnak. Komolyabb szólamok máshonnan sem érkeztek a  hazai csapat biztatására, így többnyire csak a bekiabálásokból táplálkozhattak háromoroszlános futballisták.

A második félidő nem telt valami izgalmasan, a magyar tábor továbbra is szurkolt becsülettel, a hazai oldal is megszólalt néha-néha, de azért nem volt olya aktív a lelátó, mint lehetett volna szigorítások nélkül.  Az eredmény tudatában érthető volt a hazai passzivitás, mondjuk extázisba amúgy sem nagyon szoktak esni otthon az angolok, de azt senki  nem gondolta részükről, hogy ma csak egy döntetlenre lesz képest a nagyságrendekkel magasabbra taksált válogatottjuk Magyarország nemzeti tizenegyével szemben. Pedig így volt, tartotta a döntetlent a vendégcsapat, így a 75 perctől kezdve már el is kezdett ürülni a stadion. A lefújás előtti percekben a lelátóra jegyet váltók legalább 25-30%-a már nem volt bent, így ők nem is láthatták a magyar csapat és szurkolótáborának ünneplését, mondjuk ezt a többiek sem, hisz pillanatok alatt kiürült a hatalmas hodály.  Az egyértelmű, hogy nagy fegyvertény volt ez a döntetlen a magyar csapat részéről, kár hogy az albánok elleni két felvonásos "semmi" miatt nem számított igazán az itt megszerzett egy pont sem.

Ahogy már írtam a stadion percek alatt kiürült, igaz a lépcsőkön és az utcán még volt torlódás bőven, de azért szépen araszolt mindenki hazafelé. Én nem kapkodtam, még körbejártam belülről is a lelátókat, készítettem még pár felvételt, majd éppen időben érkeztem az utcára, hogy lássam hogy vezetnek el egy bilincsbe vert angol srácot a lovas és rohamrendőrök.  Kocsival a kijutás sima volt, 5-10 perces várakozás után gyorsan kihajtottam a fővárosból, mondhatni remekül meg volt oldva a forgalomirányítás az utakon és egy bő félóra múlva már otthon is lehettem.

Kint voltam, kint lehettem a Wembleyben az angol-magyaron,  immár másodjára, ezért hálát adhatok az égnek és a szerencsémnek, de az előzetes érdeklődést és szervezést figyelembe véve mégis hiányérzetem van, egy nagyszerű naptól, sőt, egy barátokkal töltött nagyszerű héttől fosztott meg a covid és a UK beutazási korlátozása. Remélhetőleg nem kell ismét tíz évet várni egy újabb londoni vizitre és akkor pótolhatjuk mindenkivel azt, amit most elvettek tőlünk.  Hajrá Magyarország!

hancsi78