Paksi FC - DVSC 3-3
Paks, Fehérvári úti Stadion
2021.08.14
A tavalyi évben nem sok Loki meccsre jutottam el, de ebből az egyik egy kellemes paksi kirándulás volt egyedül, egy komolyabb pályalátogatási nappal egybekötve. Az út örömeivel, szépségeivel most nem foglalkozom külön, mert arról hamarosan következik egy bővebb összefoglaló, így hipp-hopp már Pakson is teremtem. Az Atomváros megtekintése után érkeztem a Fehérvári útra, ahol elsőnek a stadion közelében próbáltam meg leparkolni, de lévén alig 30 perc volt a kezdésig ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt, így mentem én is a kukoricás szélében kialakított vendégparkolóba. Innen egy laza séta és már a vendégpénztár kapuit döngettem. Ekkor már nem voltam egyedül tucatnyi debreceni is ebben az időpontban érkezett, de azért nem voltunk annyian, hogy a bejutás akadályokba ütközött volna. A jegyvásárlás simán ment, a beléptetésnél rápillantottak a szükséges papírokra, egy kis tipi-tapi, de szerencsére a rendészek nem nagyon merültek bele a simogatásba, így egész komfortosan léphetett be a vendégszurkoló a csinosba vágott Paksi FC stadionjába. Mivel nem volt sok idő kezdésig a többség sattyogott egyből a lelátóra vendégszektort díszíteni, amiből én sem maradtam ki.
A hazaiak nem voltak túl sokan, így az apró stadion még félig sem telt meg, talán egy jó negyedház volt a realitás. A hazai tábor sem szokott túl acélos létszámban jelen lenni otthon (most sem tették), de a tény, hogy 15 éve aktív részesei a paksi foci mindennapjainak már önmagában megsüvegelendő, még akkor is, ha kishazánkban a többség nem tudja, vagy nem akarja kellő megértéssel kezelni az Atomic Strike jelenlétét és teljesítményét. A kapu mögötti részt szépen feldíszítették a megszokott lepedőikkel, viszont nekem a Paks Russian Brigade lepedője azért hiányzott, de volt helyette egy másik, amely fordítva került ki, amit a túloldalról cirill betűsnek látszott. Az elmaradhatatlan dobok és a szebbik nemet képviselő kezelőszemélyzetük a csapatok pályára vonulásakor kezdte meg áldásos tevékenységét, amely azért nem volt olyan éles és idegesítő, mint egy-egy idegenbeli találkozón, mert itt kicsivel több volt a hangjuk, vagy kevesebb a dobjuk. A soraikban pár nagyobb rudas is feltűnt, amelyeket néha meglengettek, de túlzásba nem vitték. Említést és tiszteletet érdemel viszont az a drukker, aki a meccs majdnem egészében kézben tartotta, a nekem elsőnek csak osztrák zászlónak tűnő Madocsa feliratú molinóját, úgy, mint olasz honban a csoportok szokták, ha nincs elegendő felület a transzparenseik kitételére.
Közben a debreceni oldal is kivirult és kikerültek a kisebb lepedők, köztük a most debütáló DVSC 40+ zászlóm is, amellyel nem alkotok csoportot, ez egy egyszerű, egy személyhez és a bloghoz köthető molinó csak. A vendégben nem volt nagy hangulat, lehettünk vagy 60-70-en, de ennek a fele ha szurkolgatott. A csapatok szerencsére kitettek magukért és egy változatos, egész jó iramú és gólgazdag meccset produkáltak, ami segítette a jobb hangulat kialakulását, ami így is siralmas volt. A második félidőben a betegségben elhunyt egykori kiváló kézilabdázónknak került ki egy búcsú üzenet és a nevét skandálta az egész debreceni szektor. Isten veled Jeddi Manyi! Ebben a játékrészben sem lett pokolibb a hangulat és a hazai oldal se tolta túl a dolgot, de azt meg kell jegyezni, hogy folyamatosabban szurkoltak mint a vendégoldal, de nagyon halkan. A lefújás után mindenki megtapsolta az övéit, majd irány az utca, de nem a 3. Félidő miatt, hanem mert ott parkoltak a kocsik.
A kukoricás szélén könnyes búcsút vettem a piros-fehér aramada ott parkoló tagjaitól, majd a csepeli vizitem előtt még visszaugrottam a stadionhoz némi ereklyéért és egy kis fotózás kedvéért. Az utóbbi félig-meddig sikeres volt, lévén vissza tudtam menni az üres lelátóra és bónuszként még Böde Danival is összefutottam. Ezután az Atomic Strike 10-12 tagjától kérdeztem, hogy van e valami shop a stádióban, ők segítőkészek voltak ugyan, de furán méregettek, csak később esett le, hogy utolsó debreceni vizitjükön pár hazai vagabund megcibálta drapijukat a pályára özönlés után. Szerencsére nem láttak bennem ellenséget, megúsztam, de itt el is pártolt tőlem a szerencse, hisz a stadion butikja ugyan nyitva volt, de a kötött sál elfogyott, selyem meg nem is volt, mást meg nem akartam venni, így kicsit mérgesen ültem vissza a kocsiba. Azért az hihetetlen, hogy egy magyar NBI-es klubnál ilyen megtörténhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése