ETO on tour Debrecen

A szervezett szurkolás magyarországi térnyerése előtt a vidék egyik nagy szurkolói fellegvára Győr városához volt köthető, mint ahogy a legsikeresebb vidéki egyesület is a Rába ETO csapata. Debreceni szempontból nem volt nagy visszhangja a győri zöld-fehérek vizitjeinek, jöttek, láttak és többnyire 1-1-et játszottak a Vágóhíd utcában, vagy a Nagyerdőn. Szurkolói szempontból nem volt ezeknek a találkozóknak komolyabb tétje és a mindenkinek kedvező döntetlenek nem is korbácsolták túl a két tábor lelkesedését, így nagyon fel sem paprikázódtak egymás ellen a felek. A két csapat egyébként közel hasonló utat futott be az első világháborúig, vagyis az ETO is a körzeti bajnokság egyik meghatározó gárdája volt mint a Debreceni Vasutas, csak ők a nyugati oldalon. Aztán az NB-s rendszer bevezetése után elkezdtek ők is kapaszkodni az első osztály irányába és nekik pár évvel hamarább sikerült felkerülniük mint a DVSC-nek. 1943-ban került sor az első találkozóra a két gárda között, amely emlékezetes marad, hisz az osztályozó csoportmeccsen a Győr 7-0-ra ütötte ki a Debrecent. A visszavágón született 4-2-es debreceni siker csak gyenge vigaszt jelentett a csúfos vereségre, viszont a többi meccs eredményét is figyelembe véve, a debreceni gárda jutott fel a legjobbak közé, amely tény már igazi gyógyír volt a drukkereknek. A következő évben félbeszakadt a bajnokság, mert a háború elérte Magyarország területét is, de az 1945-46-os nagy „Országos Bajnokságban” mind a két csapat bejutott, csak a csoport volt más és a rájátszásban sem találkoztak a felek, mert a Győr nem tudta beküzdeni magát a legjobb tízbe, míg a Debrecennek ez sikerült. A negyvenes évek végén azért három szezont együtt töltöttek a legmagasabb osztályban, majd a DVSC alacsonyabb szintre ereszkedett és csak a hatvanas években volt újra randevú, de abban sem sok köszönet volt a Lokinak, mert ismét egy hetest kaptak, de ezúttal hazai pályán a közben már Győri Vasas ETO néven szereplő Rába-parti alakulattól. Az ETO magyar bajnok lett, a Loki meg visszaereszkedett a másod, majd a harmadik vonalba, azaz nem volt találka a két fél között egészen a hetvenes évek végéig, amikor az egyesített DMVSC fogadta a Rába ETO csapatát. Így érkezünk el a bevezető pár mondatban taglalt nyolcvanas évekig, a nagy Rába ETO csapatáig és táborig, a látszólag megbeszélt 1-1-es döntetlenekig, majd az szervezett szurkolócsoportok megjelenéséig, az 1991-es esztendőig. Akkor ugyan még egy osztály választotta el a két csapatot és szurkolótáborát, de elérkezett 1993 ősze, amikor Debreceni Vasutas újra az NBI-ben szerepelt.

 

Az új érában 1993. október 30-án érkeztek elsőnek a győri drukkerek a Hajdúságba, de mindössze negyvenen jelentek meg a keleti blokk közepén. Két szimpla zöld-fehér molinó volt csak velük, a győri csoportosulások láthatóan nem voltak jelen, és akik elutaztak sem szurkoltak a meccsen. A két fél nem nagyon érdeklődött egymás iránt, így a semlegesség jegyében telt el ez a randevú.

1995-ben már komolyabb létszámban jelentek meg és a zászlóparkjuk is komolyodott. A kipakolt két molinó már nem csak szimpla zöld-fehér volt, hanem az egyik csíkos, a másik pedig kockás, ami lényegesebb, hogy a Green Lions megjelent a vendégszektorban, így most már arca is volt a Hajdúságban vizitáló ETO-tábornak, habár elégg visszafogott volt ez még így is. A jó létszám és a kedvezően alakuló meccs (2-1-re nyertek) ellenére nem volt egy pokoli hangulat a soraikban és a hazaiak provokatív rigmusai sem nagyon rángatta meg az oroszlánjuk bajszát.

Sajnos 1996. júniusára nem mentették ezt a „jó” formát és mindössze 20 győri volt a vendégben zászlók és szurkolás nélkül. A csapatuk harmatgyenge volt abban a szezonban és a kiesést jelentő 15. helyen végeztek, de szerencséjükre az MLSZ épp létszámot emelt, így maradhattak.

A szerencsés bennmaradás ellenére nem jöttek nagy lázba és 1997-ben a tavaszi nyitófordulóban mindössze negyvenen voltak az Oláh Gábor utcában. Egyetlen zöld-fehér zászlót akasztottak ki a hátsó kerítésére, majd ülve, csendben végignéztek egy álmosító 0-0-át.

1998. májusában a főbb győri csoportok ugyan nem bontottak zászlót, de a Borsodi Green Tigers megjelent és mellette egy Hajrá ETO és egy Hungary – Győr lepedő is kikerült. A 100 körüli létszámukkal sem volt gond, a szurkolást viszont nem erőltették.

Még ebben az évben, de már az új szezonban is utazniuk kellett Debrecenbe. Egy nagybusszal jöttek, ám az jelentősen késett. Az idejében érkezőkkel együtt mintegy hetvenen lehettek a vendégbe, viszont meglepetésre egyszerűen csak leültek és nézték a meccset. A góljaik után megrázták egy kicsit az öklüket, talán még egy „Hajrá ETO-t!” is megeresztettek, de ennyi és semmi több. Zászlót egyet sem hoztak magukkal.

Tavasszal a Magyar Kupa elődöntőjében is ugyanez volt a párosítás és győri drukkerek létszáma is ugyanakkora volt a vendégszektorban, de mégis mekkora a különbség volt az a találkozó. Eleve hétköznap jöttek ennyien (oké, tudjuk, ingyenbusz), mondjuk ekkor is késtek egy negyedórát, ami pont elég volt ahhoz, hogy ne lássanak egy találatot sem a meccsen. Viszont a nagybusszal most az aktív állomány utazott, így kikerült a Green Lions, Wild West Győr, Arrabona 1997 transzparense és egy nagyobb csíkos lengetőst is bevetettek. Ami még fontosabb szurkoltak és az első félidő hátralévő részében le se akartak állni, pedig nem nekik állt a meccs. A második félidő elején egy ETO címeres nagyzászlót húztak a fejük fölé, majd ugyanolyan intenzitással szurkoltak, mint korábban. Nem is hagyták abba a lefújásig és még utána sem, mert a vereség és a kiesés ellenére a csapatukat éltették még percekig. A hazai oldallal nem volt különösebb gondjuk a nap folyamán és megjegyezendő, hogy ilyen jó fellépésük még nem volt Debrecenben.

1999. augusztusára nem tudták átmenteni ezt a jó formát és alig negyvenen érkeztek egy angol zászlóval és egy Hungary – Győr drapival. A csoportok ismét távol maradtak, de legalább nélkülük is szurkoltak, változó intenzitással. A hazaiakkal egész komoly szócsatába bocsátkoztak, aminek nem sok értelme volt, lévén a meccs után semmi nem történt.

A 2000-es kvalifikációban nem egy csoportba került a két gárda, de mind a ketten sikeresen kivívták az első osztályban maradást, így novemberben már jöhettek a győriek ismét Debrecenbe. Negyven körüli létszámmal érkeztek, de most a csoportok (Wild West, Arrabona, UCSK) kisebb lepedői is kikerültek. A szurkolásuk nem volt egetverő, de azért néha egész jól belejöttek az éneklésbe. A hazai oldallal megint csak verbális eszmecsere volt a meccs alatt, utána semmi.

A 2001-es alapszakasz második meccsére csak 15-en érkeztek az UCSK és a Borsodi Green Tigers vásznával. Szurkolni nem sokat szurkoltak, de a hazaiaknak bőszen mutogattak, így nem csoda, ha Ebesen utolérte őket pár hazai kocsi és megkérdezték mire volt ez jó?

A rájátszásban mind a két csapat az alsóházba került és az utolsó fordulóban, egy tétnélküli meccsen csaptak össze, amelyet a DVSC 4-0-ra megnyert. Talán a tétnélküliség, talán a közöny, talán az őszi debreceni rajtaütés, vagy ki tudja miért, de egyetlen győri szurkoló sem volt a találkozón.

Ez a hozzáállás annyira megtetszett nekik, hogy a következő szezonban sem érkeztek az alapszakaszbeli meccsre.

A rájátszásban sem vitték túlzásba és csak egy kocsinyi ember üldögélt a Borsodi Green Tigers drapija mögött.

2003. októberében ismét a távolmaradást választották és a Téli Teremtorna debreceni döntőjére sem érkeztek. Ez egy nagyon gyenge periódus volt részükről. A rájátszásban külön „házba” került a két csapat, így az újabb „nem utazós” blama ezúttal elmaradt.

2004. augusztusában sem jelentek meg, pedig az MLSZ visszatért az alap bajnoki rendszerre, így mindössze egy bajnoki meccset kellett volna letudniuk Debrecenben. Nem tették, nem utaztak el és kihagyták az újabb téli teremtornát is a következő év elején. *Pontosabban megjelentek, de az MLSZ vagy a DVSC telepakolta a vendégszektort gyerekekkel, így a vonattal utazó két fő nem tette ki az UCSK vásznát.

A jeget 2006. márciusában sem törték meg és újra üresen hagyták a vendégszektort az Oláh Gábor utcában.

A következő szezonban már jöttek tucatnyian, de csak pár mez, sál jelezte, hogy melyik csapatért lelkesednek, szurkolni nem szurkoltak, zászlókat sem hoztak.

2007. július végén is hozták ezt a nem éppen acélos létszámot, de most egy pici zöld-fehér molinót legalább a kerítésre tettek.

2008. májusában a tavaszi Ligakupa Döntőben is utazhattak volna a Hajdúságba, de ezúttal sem tették.

Pont egy év múlva lett volna az újabb vizitre lehetőség, de ezúttal is csak egy kocsival jöttek, nem szurkoltak, de legalább állva megtekintették a meccset.

Ismét volt egy évük, hogy felkészüljenek egy kis keleti utazásra és végre gatyába rázták magukat. Ez megtörtént és 2010. májusában már megfelelő létszámban és külsőségekkel toppantak be az Oláh Gábor utcába. A dolog szépséghibája, hogy a bronzra hajtó csapatuk dobta össze megint a buszra valót, de legalább kaptak az alkalmon és utaztak. Mint általában a nagyobb létszámú utazásaik esetén most is késtek, nem is kicsit, az első félidőt szó szerint nélkülük rendezték, de aztán nagy dirrel-durral elfoglalták az vendégszektort az ultrák és az azon kívüliek. Összevissza olyan nyolcvanan lehettek és a kihelyezett zászlók számában csúcsot döntöttek. Kint volt az UCSK két lepedője, az UBAS, Zöld Stílus Szurkolói Csoport, Infinity Győr, Youth Infinity, Etosokk transzparens és egy ETO feliratos magyar lobogó is. Látványként pár kisebb rudast is meglengettek és egy „Boldog Szülinapot!” kiírást is kifeszítettek valakinek. A szurkolásuk jó, hangos és folyamatos volt, a döntetlennel pedig elérték, hogy az első három hely sorsa az utolsó fordulóban dőlt el ebben a szezonban.

Az újra életre keltett téli teremtorna debreceni döntője most sem hozta őket lázba, ami nem csoda, mert csak a B csapatuk érkezett, az A csapat az esemény alatt már rég Törökországban edzőtáborozott.

2011. áprilisában csak 10-en vállalták be a hajdúsági túrát, ami nagy szó, mert épp náluk és épp ekkor rendezték a női kézilabda magyar kupa négyes döntőjét, amiben az ETO is érdekelt volt. A 10 fő hozott magával jó pár zászlót: UCSK, UBAS, Ultras Győr és egy DAC címeres Nyárasd magyar trikolor is kikerült. Az alacsony létszámuk ellenére szurkoltak a meccsen és az egyenlítő góljuk után a kerítés tetején csüngtek. Valahogy így kellene ezt csinálni, alacsonyabb létszám esetén!

2011. októberében minden csúcsot megdöntöttek és a bajnoki aranyra hajtó csapatukat mintegy 800-an kísérték el Debrecenbe. Persze a klub most is besegített, de ezt már fel se kell venni, annyi, hogy a miskolci ingyen buszoztatást most azzal fejelte meg a klubjuk, hogy a belépőket is kifizették a vendégszurkolóknak. 11 buszt adott a klub, de azért voltak, akik magánúton tudták le a túrát a rendőrök pedig háztól-házig kísértek a konvojt. A magas létszám ellenére a beléptetés kissé lassú volt, de a kezdésre beért mindenki. A kerítést teljesen kidekorálták, előre kikerült az UCSK, UBAS, Green White Ultras, Infinity Unity, Youth Infinity, Zöld Stílus Szurkolói Csoport és pár kiegészítő lepedő, míg oldalra az Etosokk és egy Nyúl feliratú magyar zászló. A meccs elején az egész szektor megdörrent, de a későbbiekben csak egy 150-200 fős magot tudtak rávenni a szurkolásra, de folyamatosan csak egy 70-80 fős aktív brigád énekelt. Viszont ők kitettek magukért a GWU pár egy és kétrudast is bevetett, illetve egy zászlót is mindig a fejük fölé rángattak a Zöld Stílus műhelyéből. A második félidőben alábbhagyott a lelkesedés és az utolsó negyedórában mozgatták csak át a szektort, amúgy csak szócsatát vívtak a szomszédos debreceni szektorokkal és nézték a csapatuk aránylag sima vereségét. Nem volt ez rossz fellépés részükről, főleg a létszám volt kiemelkedő.

2012-ben a bajnoki nyitányra érkeztek Debrecenbe, mintegy hatvanan az UCSK, Green White Ultras, Zöld Stílus lepedőkkel és pár kiegészítővel Győr, ETO-címer, szimpla zöld-fehér zászló. Nem mutattak egységes képet, szurkolni se szurkoltak, teljesen idény eleji formában voltak a lelátón és a pályán is kaptak egy négyest.

2014. márciusában a Ligakupa negyeddöntője volt a két csapat és szurkolótábor következő közös állomása, de erre a meccsre nem érkeztek ETO-drukkerek.

Egy hónap múlva a bajnokira 50-en érkeztek az Infinity és Zöld Stílus csoportok zászlóival és kisebb lengetősöket is bevetettek. Elég szétszórva álltak a vendégben, de ez nem akadályozta a szurkolásukat, egész jól eldalolásztak a kilencven perc alatt. Emberhátrányos helyzetükben a döntetlenért szurkoltak és össze is jött nekik. A meccs után egy kocsival belefutottak a hazaiakba, de gyorsan elinaltak, nem voltak mozgolódós kedvükben.

2015. májusában már kitört a botrány és tudta mindenki, hogy a győri csapatot visszasorolják a harmadik vonalba, de ennek ellenére, csak azért is alapon nekivágtak az utolsó NBI-es túrájuknak a szezonban. Mintegy 120-an toppantak be és velük volt pár nyíregyházi Elit és egy 20 fős lengyel (Unia Tarnow) tag is. A kerítést szépen feldíszítették, kikerültek a csoportok (Infinity Győr, Green White Ultras, Zöld Stílus) zászlók és a lengyelek is hoztak magukkal egy rakat molinót. A meccsen végig jó szurkoltak és a debreceni tábor aktuális bojkottja miatt tőlük zengett a stadion. A meccs már nem alakult ennyire jól számukra és 5 bekapott góllal búcsúztak az első osztálytól. Ez nem hatotta meg őket, hisz már tudták, hogy megfelelő licenc híján jövőre csak az NB 3-ban lehet jelenésük. Megünnepelték a csapatukat, majd elköszöntek Debrecentől és az NBI-től.

A száműzetés miatt az NBI-ben azóta se találkoztak a felek. A Magyar Kupában volt randevú, de arra Győrben került sor. Viszont két évvel ezelőtt már a második vonalban vitézkedett az ETO, ahová a DVSC is kipottyant, így ha nem is a magyar elit ligában, de a második vonalban újra utazhattak a Hajdúságba.

Elsőnek a DEAC ellen jöttek a Nagyerdőre és mintegy 20-an voltak a vendégben, de ebből csak egy 6-7 fő szurkolgatott az ETO Fanatics, Etosokk drapik mögött, a többiek csak nézték a találkozót, amit nagy küzdelemben elvesztettek az Egyetemi csapat ellenében.

A DVSC ellen is jöttek, de mindössze 20-an, de legalább az ETO Fanatics, Infinity Unity csoportok most is megjelentek. Mondjuk kicsit furán festett, hogy a drapijaikat előre tették ki, ők meg a szektor tetején álldogáltak. Sok potenciál nem volt ebben a létszámban, de azért szurkolgattak és néhány elvetemült még félmeztelenre is levetkőzött a novemberi hidegben.

Eddig így fest a Győri ETO szurkolók debreceni fellépése. Pár jó fellépés mellett sajnos gyakori volt az „üresjárat” soraikban, talán ha újra NB I-es lesz az ETO ők is jobban rákapcsolnak.

A női kézilabda meccseken, sokkal kiegyensúlyozottabb a győri tábor fellépése, igaz ott nagyon régóta már egy teljesen más közeg szurkol, mint a labdarúgó meccseken. Erről viszont majd máskor, egy újabb bejegyzés kapcsán.

Forrás: *Јцндѕи Бчжгьч

Képek: MLSZ Archívum, 3. Félidő, Ultras Győr, Sándor Mihály, Dihen Tibor, Szabó Viktória, Csuti, Ultras Debrecen

hancsi78