West Ham United FC - Aston Villa FC (2016.02.02)

West Ham United FC - Aston Villa FC   2-0

London – Upton Park
2016.02.02

Miután kiderült, hogy a West Ham United a 2016-17-es szezont biztosan az Olimpiai Stadionban kezdi, lázasan kezdtem el kutatni a lehetőséget egy hazai meccs megtekintésére a Boleyn Groundon, amely elnevezést nem is tudom miért használom, mert szinte senki nem hívja így a WHU otthonát. 2007-ben jártam utoljára az Upton Parkban, így amikor megkaptam a Barclays-tól az Aston Villa elleni meccsjegyeket, boldog voltam, hogy még egyszer utoljára láthatom a méltán híres lelátókat, és hazai környezetben a méltán hírhedt hazai fanatikusokat. Miután a feleségem úgy döntött ő mégsem tart velem, egy szerencsés barátomnak adtam át a lehetőséget, aki épp Londonban töltötte a dolgos hétköznapokat. A korai indulásomnak hála én simán odaértem a stadionhoz, így testközelből figyelhettem a meccsre araszolgató népet és közben még enni és inni is volt időm, sőt a lelátókat is körbejártam, csak úgy ráadás gyanánt. 

A keddi nap miatt nem volt túl nagy nyüzsgés a környéken, a többség épp a meccs kezdetére esett be, magyarul nem érződött az a nagy futball-láz a bajnoki előtt. Lovász barátom még ennél is tovább húzta, így a kezdeti "Blowing Bubbles-ről" kollektívan le is maradtunk. Ez, mint később kiderült nagy hiba volt, mert ez volt az egyetlen hangos momentum a félidőben, ugyanis ezután egyszer nem szólaltak meg a hazai fanatikusok, így majdnem teljesen csendben telt el az első 45 perc. A Villa drukkerek énekelgettek egy kicsit, de a meccs nem nekik állt, sőt a tabellát nézve az egész év nem nekik állt, így túlzásba ők sem vitték.  A közvetlen mellettük lévő 40-50 fős West Ham maggal ugyan jól eltársalogtak, cukkolták egymást, de ebből kevés volt hallható a stadion többi területén. 

A szünetben semmi érdekes nem történt. Én maradva a hátsómon a második "Himnuszt" már nem hagytam ki, de azt kell mondjam, nagyon nem nyűgözött le amit láttam és hallottam. Erőtlen volt ez is, mint ahogy az egész lelátói produkció, ami nagyban köszönhető a hétköznapnak és a meccs jellegének, de azért ennél akkor is többre számítottam. A második félidőben semmit nem változott a körítés. Nulla szurkolás (most még a Villa drukkerek sem szólaltak meg), gyenge és unalmas meccs, amely sima hazai győzelmet hozott. A West Ham két találat sem okozott nagy extázist. Amikor megtörténtek, akkor felpattant mindenki, volt egy kis „yeeee”, majd taps vagy ökölrázás, aztán ült mindenki vissza a kissé szűkre szabott helyére.  A lefújás után a félig már kiürült stadion köszöntötte a győztes csapatot, majd pillanatok alatt távoztak a lelátókról azok is, aki még bent maradtak ünnepelni. Mi még utolsó sanszként készítettünk pár képet az üres lelátókról, mert erre bizony már nem lesz több lehetőségünk, majd utolsóként távozva, még vártunk egy jó órát a metróra, de ez nem volt gond, jó társaságban elszalad az idő.

A lényeg, hogy a bontás előtt még sikerült elkapnom a Green Streeten felhúzott nagy múltú létesítmény, amiért hálát adok a szerencsémnek. A következő vizitemre már az Olimpia (London) Stadionban  kerülhet sor, amennyiben hazai West Ham meccset szeretnék nézni.  

hancsi78

GH 2022 - Észak Wales és Anglia

Még a nyár elején történt, hogy kikapcsolódás gyanánt a nyakunkba vettük Észak-Wales részben már ismert helyeit és egyben a határszéli Angliát sem hanyagoltuk. Természetesen eme családi kirándulás keretén belül nem maradhattak ki az elém kerülő kisebb-nagyobb létesítményeket sem. Most erről a pár napról következik egy összefoglaló, szigorúan stadion vizitőr szemmel nézve.  

Mindjárt az első napon, menetvonalon egy olyan helyet iktattam be a repertoárba, amely azért volt érdekes számomra, mert a stadion ugyan Angliában van, de a főbérlő az a The New Saints FC, amely a walesi bajnokság legsikeresebb együttesének mondhatja magát a megszerzett 14 bajnoki címével. A csapat egyébként a walesi Llansantffraid FC és az angol Ostwestry Town FC egyesüléséből jött létre még a kétezres évek elején és azóta majdnem minden évben ők ültek fel a walesi félamatőr trónra. A Park Hall stadiont egyébként a szomszédos falu csapata (St. Martins FC) is használja, valamint az újjáalapított FC Ostwestry Town is itt szerepelt, ameddig bírta szuflával. Innen csak pár yardot kellett menni, hogy a következő állomáson az Ostwestry Rugby UFC otthonát megcsodálhassam, amely sporttelep szép és rendezett pályákkal volt felvértezve. 

Innen tovább már Wales „bugyrai” szerepeltek a programban, azaz walesi pályák és vele walesi csapatok kerültek fel a listámra. Mindjárt az első a The Club House néven futó rekreációs grund volt, amely egyszerre adott otthont Carwen krikett és labdarúgócsapatának. A stadion érdekessége, hogy a főlelátót teljesen bezárják, amikor nincs meccs, így a stand úgy néz ki, mint egy nagy doboz. Én bizony ilyet még nem láttam a több mint tíz éves groundhopperkedésem alatt. Ilyen érdekes élményekkel mentem tovább Bala városába, ahol a helyiek híres tava előtt a Tegid Field-re látogattam, amely a tavalyi walesi második helyezett csapat otthona, de kinézetében az angol 8-9. osztály valamelyik kis stadionjának felelne meg. Amikor betoppantam épp karbantartási munkálatok folytak korlát és kerítésfestés címszóval, így pár szót váltottam a gondnokokkal és ennek köszönhetően egy szép fekete-fehér sállal is gazdagodtam. A stadionocska mellett állt a Castle Street sporttelepe, amely a Bala Cricket Club otthona volt, ameddig léteztek, most már az itt kialakított két focipálya a BTFC edzéslehetőségeit bővíti.Bala sportnevezetességeinek megtekintése után, majd a tavat körbekocsikázva belebotlottam a Llanuwchyllen focipályájába, ami megért egy megállót, hisz egy egyszerű, de nagyszerű grund képeivel lettem gazdagabb. 

A nap ezzel majdnem befejezett volt, már csak a szállást kellett elérni, de azért menetvonalon a Moldban található kisebb labdarúgó stadiont még megnéztem, de sajnos csak kívülről, mert az Alyn Park már bezárta délutánra a kapuit. Mivel a lefoglalt szoba Flint Mountain-ben volt, de még nem sötétedett ránk, így Flintben, a tengerparton lévő Essity Stadion megtekintése még belefért a napba. Elsőnek persze turistáskodtunk és a romokban heverő kastély tövében nézelődtünk egy picit, majd a stadion melletti rögbipálya és labdarúgó edzőpálya következett. Végezetül maga a stadion lett lencsevégre kapva és szerencsémre az itteni kapuk nyitva voltak, így kedvemre fényképezhettem mindent, amit akartam.

Másnap Northop mezején kezdtem, mert a helyi krikett klub oválisa éppen útba esett, majd innen ismét Mold városában kötöttem ki, de ezúttal a krikett és rögbipálya volt soron a reggeli vásárlás megszakítandó. Erre a napra Snowdonia ismerős útjai voltak beprogramozva, de stadionügyileg próbáltam új létesítményeket felfedezni magamnak, így még a lanka alján a Glan Conwy FC otthona jelentette az első megállót.

Innen egy ismerős hely, ismerős pályái következtek, ugyanis Llanwrst településén már jártam korábban, de a helyi krikett és labdarúgópályát most sem hagyhattam ki.  A hely maga gyönyörű, aki erre jár, ne hagyja ki! Sétáljon át a hídon és igyon egy forró italt  a tradicionális walesi teázóban, majd ha van kedve menjen el az innen csak pár méterre lévő pályákhoz, de a legegyszerűbb mindjárt a sporttelepnél parkolni, mert ingyen van és pár perc alatt minden elérhető, csak visszafelé kell gyalogolni. A következő pályát csak a véletlennek köszönhettem, lévén az elbújtatott szép helyek, kastélyok felkutatása során két rozsdás kaput láttam meg a Pont-y-Pant részen, így a legközelebbi buszmegállóba lehúzódva egy előre be nem tervezett, szemmel láthatólag már rég üzemen kívüli grund maradt fent a magam által kreált kis archívumban, nem mellesleg szívhattam magamba a friss hegyi levegőt. Snowdonia szívében akár csak pár éve most is megálltunk, így nem maradhatott ki a település centrumában lévő Village Green, amely a Betws-y-Coed Football Club otthona. A legutóbbi vizitem óta annyi változás történt, hogy a pálya gyepszőnyegét óvandó, egy laza kis kerítést húztak a játéktéren körbe. 

Innen lefelé vezetett az utunk, hogy sűrűn megállva gyönyörködhessünk a táj szépségében, melynek végén Llanrug általam még nem látott kis stadionja volt a fordulópont. Onnan ismét vissza a hegyekbe, hogy újabb csodás élményekkel gazdagodjunk. A napi végállomást a Great Orme jelentette kirándulás szempontjából, majd kifelé jövet a Llandudno RFC otthona mellett gurultunk el, így nem hagyhattam ki egy gyorsrandevút a két rögbipályával. A szállás felé robogva már keveset turistáskodtunk, inkább átadtuk magunknak a menetvonalon fellelhető stadionok szépségének, így mindjárt Old Colwyn-ba érkeztünk és lencsevégre kaptuk a Colwyn Bay FC otthonát, de csak kívülről, mivel már zárva voltak a stadion kapui. Nem jártam jobban Rhyl városában sem, itt is csukva volt minden, így elég szegényes képekkel lettem csak gazdagabb a Bella Vue stadionjáról. Ezzel véget is ért a rövidke walesi kaland, másnap már visszafelé vettük az irányt Angliába, így Rhyl városával búcsút is mondhattam a számomra annyira kedvelt kisebb stadion csodáknak. 

Viszont még nem volt vége a felfedező körútnak, hisz Anglia sok szép és főleg nagy stadiont tartogatott még számomra hazafelé. Mindjárt az első a Deva Stadion volt, amely a Chester FC otthona és érdekessége, hogy a város maga angol, de a stadion már a határ túloldalán, azaz Walesben található. Ezután a helyi Opel (Vauxhall) Motors FC sporttelepe felé vettem az irányt és ide eljutni régi álmom volt. Nem is csalódtam! A stadion nem volt valami nagy és híres, de én igazából ezeket kedvelem a legjobban. A két kis lelátóval felvértezett létesítmény mellett, az egész sporttelep rendezett és szép volt.  A következő állomás is egy régen várt randevút takart, méghozzá a Tranmere Rovers csapatával, pontosabban a Prenton Parkkal. Itt volt egy kis plusz élményben is részem, ami a Shaftesbury Youth Club Ground lefényképezésében merült ki.  A félsziget tengerpartjának megtekintése és az apály által lehetővé tett tengeri séta után West Kirby egyik általános iskolájának sporttelepe volt a következő állomás, de ide csak azért jöttem, mert a szomszédban volt a Greenbank Road, amely a helyi labdarúgó egyesület otthona. 

Innen már „egyenesen” hazafelé vezetett az út, azaz már csak Crewe városában kellett megállni, hogy a helyi stadion megtekintése mellett egy sállal is gazdagodjam. Itt külön érdekesség volt, hogy a szezon végeztével teljese gyepcserét hajtottak végre, így ez a különleges alkalom adott pluszt a képeknek. Utolsó megállóként Stok-on-Trent városa következett. Előbb a Port Vale FC otthona, a Vale Park adott egy keveset magából, lévén az ódon falak övezte lelátókat csak kívülről csodálhattam.  A Britannia Stadionnal már más volt a helyzet. Igaz ide se jutottam be, de a modern létesítmény kívülről és távolról is kellő élményt nyújt egy szimpla stadion látogatónak, amilyen én is vagyok.  A piros-fehérek otthona volt a rövidke kalandom utolsó állomása, innen már tényleg egyenesen visszavezetett az út a dolgos hétköznapokba.

hancsi78

Mezőkövesdi FC - DVSC (2022.08.22)

Mezőkövesdi FC – DVSC   4-2
Mezőkövesd – MSE Sporttelep
2022.08.22

Mivel a magyarországi otthon töltött időm már rég le volt fixálva augusztus végére, így a labdarúgó NBI sorsolásakor izgatottan figyeltem, ki jut nekem arra a két hétvégére, amikor Debrecenben leszek. A sorsolás után megerősödött bennem az a pesszimista gondolat, hogy ez bizony nem az én évem. Olyan sok szar borult a nyakamba idén (is), hogy ebből az áldatlan állapotból jó lett volna egy szurkolói rangadón kiordítani magam, vagy legalább egy jó túrát elém lökhetett volna az élet. Nem, nem így lett! Elsőnek mehettem Mezőkövesdre, majd a két hét koronájaként ott volt egy Felcsút elleni hazai. Próbálok nem panaszos hangot megütni, mert ugye olyan nincs, hogy „szar minden”, így gyors önvigasztalás következett, és már ott lebegett a lelki szemeim előtt egy kellemes nyári nap, egész napos fürdőzés, hideg sör, meleg lángos és tucatnyi negyven feletti cimbora, akikkel e remek túrát elképzeltük. Ugye, kezdett nem is olyan rosszul festeni ez az augusztusi vasárnap! Plusz Mezőkövesd nincs is messze és mégis csak jobb ide utazni, mint Paksra, vagy Felcsútra.  Aztán, hogy ne legyen ekkora az öröm, az MLSZ úgy döntött nem fér bele a tévének a meccs a tervezett vasárnapi közvetítésbe, így „tegyük azt át hétfőre” jelmondattal, már szervezhettük is át a „családi” programot. Szűk másfél héttel a meccskezdés előtt. Hát basszátok meg! Nem is azért, mert megoldja az ember, ha akarja, hanem azért, mert hihetetlen, hogy a béka segge alatt jegyzet NBI-es labdarúgómeccseket nem lehet kiírni napra pontosan előre, már a sorsolást követő héten!  Ez színtiszta amatőr viselkedés egy profinak kikiáltott bajnokságban. Hat meccs! Ennyi egy hétvége az NBI-ben! Ez nem fér bele a sportcsatornák műsoridejébe? Na, de ne panaszkodjunk, maradjunk pozitívak. Hétfő este lett a vasárnapból, így az egész napos program borult, de azért meló után kocsikkal, kisbuszokkal neki durálta magát a cívis had, hogy ott lehessen a csapat idei első győzelemmel kecsegtető meccsén. Én vállalva a sofőr szerepét három kistársammal ragyogó napsütésben indulva, szakadó esőben haladva, borult éggel a fejünk fölött érkeztünk meg Mezőkövesdre. Kezdés előtt kicsit „Mustárosan” leszakadtam, hogy eleget tegyek egy baráti találkának, ahol pár szó és egy elfogyasztott 0.0%-os málnás-rebarbarás „mialófasz” mellett, pár mondatban áttárgyaltuk a honi lelátói helyzetet, miközben a tévében néztük a Pécs – Diósgyőr gólzáporos rangadót. Köszönet a Matyóknak az újabb randevúért és a kapott ajándékokért.  

Innen a vendégszektor volt a cél, ahol már sorjázott a debreceni tábor és mire beértem, már szépen tele is volt a kijelölt rész emberekkel, drapikkal.  A hétfői nap ellenére igen szép számban keltünk útra a Hajdúságból, így a hangulat már az első perctől igen komolyan alakult, igazi futballérzés volt a vendégben. Azt kell mondjam, az elmúlt évek alatti hazalátogatásaimat figyelembe véve a legjobb hangulatú meccsnek ígérkezett ez a találkozó látva a társaság lelkesedését, intenzitását és hallva hangerejét. Szó se róla, magával ragadott és ez csak erősödött a vezető debreceni találatot követően. Aztán jött a fekete leves, a csapat görcsöt kapott, ami három hazai gólt jelentett még a szünet előtt, így az első félidei extázist felváltott a döbbenet, de nem a csend. Én nem feltétlen az eredmény miatt voltam szomorú, hanem azért mert egy hétfő este, idegenben kibaszottul jól muzsikáló debreceni tábort vágott ketté a csapat érthetetlen játéka. Mindentől függetlenül tovább űzte-hajtotta csapatát a piros-fehér drukkerhad, le a kalappal, főleg a központi mag előtt. Ekkor már csak halványan fordult meg a fejemben, hogy mi lett volna, ha mi rúgunk hármat? Bizonyára leszakadt volna az ég a vendégszektor felett, de most nem eső formájában. Sajnos nem így lett és a szünetre kicsit le is hangolódott a társaság, de aztán a másodikban a fiataloknak és az előénekesnek köszönhetően ismét pörögni kezdett mindenki, aminek lett eredménye, mert „Bárány bebaszta!”. Kár, hogy ez csak szépített az eredményen, mert egy újabb kövesdi találat el is döntötte a pontok sorsát. Mérhetetlenül csalódott voltam a csapat játékát látván, de ugyanígy volt ezzel az a több mint 200 debreceni fanatikus is, aki a kellemetlen időjárás és a hétközi időpont ellenére elkísérte a még nyeretlen Vasutast Mezőkövesdre. Ennek persze többen hangot is adtak a meccs után, volt, aki személyesen és nem épp irodalmi stílusban. A csapatnak a blama ellenére volt bátorsága kijönni a tábor elé, hogy ott, többnyire némán tűrje az osztást, amit a drukkerektől kaptak. A pár perces egyoldalú társalgás után szépen mindenki elszivárgott, majd a rövidke távnak köszönhetően gyorsan és csendesen hazaért.

Kép: Derencsényi István

Pár szóban a Mezőkövesd szurkolókról. Kis túlzással a debreceni részen is voltak annyian, mint a hazain, de amíg a piros-fehér rész egységes vendégtábor képét mutatta, addig a hazai oldalon az a „párszáz” szurkoló összevissza ült és többnyire szotyolázott, vagy borsodiasan szólva ropogtatta a makukát. Csak a meccs fontosabb jeleneteit (jelen esetben négy hazai gólt) reagálták le egy kis tapsikolás, meg „ihajcsuhaj” formájában. A hazai Matyó B-közép nem éppen az ultrastílus megtestesítője, de jártam erre kupameccsen abban az időben, amikor még nem ment ennyire a szekér a Kövesdnek és az öregek bizony már akkor is szurkoltak síppal, dobbal, kereplővel (talán még nádi hegedű is volt náluk) és az azóta is mindig kikerülő kis transzparensükkel. Szóval emelem kalapom eme társaság előtt, akik hétről-hétre ott vannak és a maguk szintjén megteszik azt, amit ők szurkolásnak neveznek. Egyben sajnálatos a tény, hogy pár tiszavirág életű próbálkozáson kívül a fiatalabb generáció eddig nem tudott maradandót alkotni. 

A meccsen volt egy számomra érdekes dolog is. Nevezetesen a hazai oldalon, mindenkitől elkülönülve kikerült egy DAC 1904 lepedő, aminek a miértjét nem sikerült kiderítenem. Eddig csak arra jutottam, hogy egyezik a két csapat színe, de ezen kívül sose hallottam, hogy a dunaszerdahelyi drukkerek egyfajta érdeklődést mutatnának a mezőkövesdi labdarúgás iránt.

hancsi78