McDonalds Wienerneustadt HC – DVSC Valdor 20-25
Wienerneustadt, Sporthauptschale Dr. F. Sinowatz Sportcsarnok
2001.01.06 EHF Kupa
A 2001-es év első túrája a szomszédos Bécsújhelyre vezetett, így nem volt mit tenni menni kellett, hisz az egész kaland nem volt több, mint egy hosszabbra nyújtott győri utazás. A sógor kalandnak kocsikkal, kisbusszal, de volt, aki vonattal vágott neki. A debreceni társaság magja a közutat választotta és a korai indulásnak és az elfogyasztott mennyiségű alkoholnak köszönhetően jól haladt a kilométerfalás, ami azt jelentette, hogy volt idő Bécs külsőn tekeregni sportcsarnok kereső üzemmódban. Abban az időben a GPS még eléggé ismeretlen fogalom volt egy Emil nevével fémjelzett járgányban, és aki azzal jön, hogy akkor már voltak mobilok, azok nincsenek tisztában a Nokia 3210-es adta korabeli lehetőségekkel.
Szóval keresgettünk és találtunk, de nem csak a csarnokot, hanem egy kocsmát is a közelben, ahol el tudtuk tölteni a meccsig hátralévő órácskákat. A hangulat hamarosan a tetőfokára hágott a kricsmibe, ahonnan vidáman átvonult a társaság a csarnoknak nevezett istállószerű létesítménybe, amely valami helyi iskola tornaterme lehetett. A szurkolók is innen eredhettek, mert a 400 fős helyi nézősereg inkább hasonlított egy iskolai évnyitó lelkes szülők+gyerekek kombinációra, mint vérbeli szurkolókra. Volt ugyan egy tucatnyi főt számoló pomponos lány, akik a tánc és koreográfiás bemutatók mellett még szurkoltak is, de szerintem sportágat tévesztettek, hisz ez mégsem amerikai foci volt. A csarnok előtt már teljesen bemelegedett a debreceni mag, így nem volt csoda, hogy egyre komolyabb számban kezdtek el gyülekezni a rendezőszerű elemek a vendégeknek szánt bejárata közelében és közben megérkezet Thomas is Bielefeldből a baráti szálakat ápolandó. A bejutással nem volt gond, a hazaiak rendesek voltak és elég jól tűrték a kissé túlfűtött debreceni szurkolók piszkálódásait, ami mondhatni velejárója egy-egy ilyen nemzetközi túrának.
A szektorban mintegy 40 cívis
lehetett, de ebből csak húsz fő alkotta a magot a SZUD, Force Field, Unscarred,
Red Hell drapik mögött, amelyek azon nyomban ki is kerültek az emeltszínű
tribünre. A lányok az „árokban” játszottak, ami csak azért volt jó, mert a
társaság magával vitt vagy 10-12 kisebb csíkos lengetőst, így azok bevetése
senkit nem zavart a pályán. Annál inkább a kosárpalánk, amely ki volt ugyan
vonva a forgalomból, de nem volt megfelelően rögzítve a vendégszektor előtt,
így egy túlfűtött „tokaji” cívis abban kapaszkodva, nemes egyszerűséggel
behajlott a pálya fölé. Volt is nagy riadalom, a hazaiak skandalumtól
tartottak, be is masírozott pár sárga mellényes a szektorba, akiket alig
tudtunk meggyőzni, hogy nincs gond, emberünk is jobban szeretne visszafordulni
a palánkkal! Esze ágában sincs beugrani,
hintázni, vagy csüngeni ott mint egy majom, őt is ugyanannyira meglepte a
palánk mobilizálható üzemmódja, mint a csarnok többi látogatóját. Annyi volt a
különbség, hogy a többiek meg sem próbáltak felmászni rá, míg ő megtette! Vesztére!
A probléma aránylag hamar megoldódott és
folytatódhatott tovább a meccs és a lengetősökkel megtoldott debreceni szurkolás.
A hajdúsági csapat jó formában játszott, és ha nem is sziporkázó játékkal, de
magabiztosan fektették két vállra az osztrák alakulatot, eldöntve ezzel a
továbbjutás sorsát a visszavágótól függetlenül. A lefújás után örömünnep volt a
csarnokban, ami a létesítmény előtt is folytatódott, sőt, még a csapatot is
megvárták a szurkolók és együtt ünnepelték a győzelmet a sógorok asszisztálása
mellett. Mindent elmond, hogy a lefújás után egy órával még állt a bál a
csarnok előtt, csak ezután kezdett el csomagolni a banda búcsúzva a lányoktól
és a bielfeldi baráttól. A hazaút sem telt eseménytelenül, hisz hajnalig
mulatott a magyar, miközben megtervezték Bőny és Gönyű bevételét……ez utóbbira később
sor is került egy győri túra kapcsán, de az már egy másik sztori.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése