Barátság(ban) - Videoton & Debrecen

 Videoton & Debrecen

A kilencvenes évek előtt a fővárosi nagycsapatok kedvencnek, a kelet magyarországi riválisok ellenfélnek, a nyugati magyarországi gárdák meg semlegesnek voltak tekinthetők egy DVSC szurkoló szemében. A szervezett szurkolóbázisok magyarországi kialakulása előtt a rivalizálás kézzel fogható volt egy-egy csapat körül, de a baráti szálak tisztázása azért nem volt ilyen egyértelmű, lévén erről sokszor nem is tudott senki, csak az adott B-közép pár tagja. Kevés információ maradt fent, hogy anno melyik magyar tábor ápolt jó kapcsolatot egy másikkal. Képi vagy konkrét írásos bizonyítékot meg alig-alig találni. Debrecenben is csak a riválisokkal való összecsapásokról hallott az ember, arról már kevésbé, hogy jóban volt a debreceni Vasutas és a szolnoki Olajbányász tábor. Az időszámításunk előtti években másról nem is tudni debreceni vonatkozásban, hacsak meg nem jegyezzük, hogy a Loki tábor is (mint majdnem minden akkori vidéki B-közép) Fradi, Kispest, Vasas és Újpest szurkolókból állott. Ez természetes jelenség volt akkoriban, mert szinte csak a fővárosban volt jó magyar foci. Elődeink, de még az én generációm tagjai is a fővárosi nagyokból választott magának egyet kedvencnek a Barcelona, Manchester United vagy épp Juventus előtt.

Aztán ahogy elkezdtek szaporodni a magyar szurkolói csoportok és kezdtünk kicsit talján módra szurkolgatni a baráti szálak is kezdtek kialakulni egy-egy brigád, majd sok helyen egy-egy tábor között. Így jutunk el az 1995-ös tavaszi szezon végére, amikor is a Debreceni Vasutas az akkor épp Parmalat névre hallgató Videoton ellen lépett pályára a Sóstói Stadionban. A Loki épp a bajnoki bronzra hajtott, ami története legnagyobb sikerének számított akkor még, így nem csoda, hogy megtelt a vendégszektor. Mindenki ünneplésre készül. Sok néző, aránylag jó meccs, vereség, de ezzel együtt is bajnoki bronz jutott a cíviseknek, amelyet a kor szokásának megfelelően a kerítésen átmászva vagy a menekülőkapukat kinyitva a pályán akart megünnepelni a debreceni tábor. A rendőrök ezt nem így gondolták és a rend fenntartása érdekében megpróbálták megakadályozni a piros-fehér horda térnyerését, majd a szót agresszió követte és a fakabátok módszeresen kiverték a szurkolókat a pályáról és közben a lelátóról is. Ez volt az a pillanat, amikor egymásra találtak a székesfehérvári és debreceni szurkolók. Úgy szól a fáma, hogy a Vidisták a Lokisták mellé álltak a harcban és együtt próbálták meg a lehetetlent a yardok ellen. Ez volt a nyitány, a kezdet, innen alakult ki egy baráti szál az RBD és a debreceni tábort vezető csoportok között.

Korábban egyébként nem volt baráti a szál, sőt, azon a pár találkozón, amin összefutottak a felek a kilencvenes évek elején inkább volt mérges a viszony, mint semleges, de az acsarkodáson túl nem nagyon jutott senki. Az, hogy nem volt kedvére való egyik fél a másiknak, az akkoriban egész egyértelmű volt. Egyik oldalon a Vidisták jó kapcsolatot ápoltak a Békéscsaba szurkolókkal, akikkel ebben az időben a legmérgesebb volt a debreceni tábor viszonya. Míg a másik oldal baráti szálakat szövögetett a Déli Front Pécs – Red Territory Debrecen vonalon, ami meg a fehérvári srácoknak volt egyfajta vörös posztó.

Ezeknek a kapcsolatoknak tett pontot a végére a Videoton – Debrecen egymásra találás és kialakulhatott egy jó viszony a feltörekvő generációk között. Első körben az egymás elleni meccsek és a levelezési partnerek adtak jó táptalajt mindehhez. Az RBD fiataljai és a DVSC meccsein is megjelenő Szívtiprók között mélyült el végül a „szerelem”, amelynek érdekes színezete volt a két csoport vezetőjének kiváló kapcsolata. Az érdekes színezetet a két srác teljesen más stílusa adta, de a barátság közöttük olyan mély gyökeret vert, hogy bárhogy is állt egymáshoz a két fél az elkövetkezendő évtizedekben az ő köteléküket nem tudta elszakítani senki és semmi.

Közben egyre több levelezési partnerkapcsolat alakult ki a két fél között és az egymás elleni meccsek mellett a szurkolói focitornákon mélyült tovább a barátság. Igaz nem csak a Vidi és a Loki ultrái között, hanem körkapcsolat lett a diósgyőri és kiskunhalasi szurkolókkal is. Ez a vidéki négyes adta a korszak egyik legerősebb és legismertebb barátságát, amely pár évig létezett csupán aktív formában. Viszont ekkor mindenki járt mindenkinek a meccsére és már nem csak pár fővel, hanem olykor tömegesen, sokszor egy-egy hétvégét is együtt töltve. Hivatalosak lettek ezek a baráti kontaktok, ami azt jelentette, hogy zászlókkal is képviselték színeiket egymás meccsein a felek. Kevesen emlékeznek rá, de még egy közös abádszalóki hétvégét is együtt töltött a négy baráti társaság tucatnyi tagja. Ez volt az első és egyben utolsó „Hajrá Vidék Tábor”!

Aztán a baráti szállak el kezdtek rogyadozni, a kiskunhalasiak szinte teljesen eltűntek, de a diókkal is összerúgta a port a debreceni és a székesfehérvári tábor is, viszont a Vidi – Loki kapcsolat megmaradt és talán a többi szakításnak köszönhetően egyre erősebb lett. Innentől rendszeresebb lett az egymás meccseinek a látogatása, nem állandó jelleggel, de azért évente pár meccsen ott voltak egymás mellett a csoportok tagjai. Állandósult, kisimult a két fél barátsága és igaz tábor szinten nem mindenki értett egyet az RBD és a SZUD jó viszonyával, de a két kanyart vezető csoport együttműködését nem nagyon merte megkérdőjelezni senki.

Kezdetben azért nem volt egyszerű a baráti szálak tartása, vagy egymás meccsére a menetel, de a közeli helyeken (értsd Vidinél Siófok vagy Dunaújváros, a Debrecennél Hajdúszoboszló, Nyíregyháza) mindig számítani lehetett a baráti felekre és egy kis tivornyára. A Gázszer – Lokira is mindig volt pár srác, aki kilátogatott a piros-kékek részéről, vagy a Cornexi elleni kézilabdameccseken is a vendégeket segítette a Vidi tábor pár tagja. A Debrecen – Videoton vonal egyik legemlékezetesebb esete, amikor a siófoki vendégben tömegesen megjelenő RBD tagokat, alig pár főnyi debreceni srác tudta csak fogadni. Volt olyan is, amikor a Videoton – Gázszer meccsre érkeztek a Szívtiprók képviselői, de a nagy esőzések miatt elmaradt a meccs, de a srácok ennek ellenére hajnalig együtt mulatták az időt. Aztán említhetném az 1999-es váci kupadöntőt, ahol szép számmal voltak Vidista srácok és még a pirotechnika jelentős részét is ők segítettek beszerezni. A 2001-es kupadöntőt egymás ellen vívták a felek az Üllői úton, ahol a helyi erők támadásakor siettek a Fehérváriak megsegítésére a cívisek, de volt, hogy a Kispest ellen ment a matek a Bozsiknál és a Vidisták oldalán ott harcoltak a Debreceniek is. Ezek csak kiragadott példák voltak, ezen kívül is számtalan meccsen támogatta egymást a két fél, vagy egyszerűen csak együtt töltöttek egy-egy hétvégét.  A DVSC első nagy nemzetközi menetelésénél sem maradtak egyedül a piros-fehérek, a Vidista srácok elutaztak a cívisekkel Varasdra és Brugge városába, de a legemlékezetesebb talán az volt, amikor a két kocsival Nagyszombatra érkező cívisek mellé befarolt ugyanennyi Videoton szurkoló az UEFA Intertoto Kupában.

Aztán, ahogy lenni szokott ennek az idilli állapotnak is vége lett. Nagyon nem kell ezen meglepődni, olyan még két ember között sincs, hogy egy barátság állandóan magas hőfokon ég! Mindig vannak hullámvölgyek, kisebb elhidegülés, takarékláng és a többi. Egy csoportos barátságban meg főleg esély van az ilyesmire és ez utolérte ezt a kapcsolatot is. Elsőnek csak pár ember kakaskodott össze, majd nagyobb méreteket öltött a haragszom rád. A debreceni oldalon a rosszallást a Videoton táborban megjelenő Che Guevara zászlók váltották ki. A cíviseknél nagy számban jelenlévő szélsőjobbos elemek nehezen emésztették mindezt, majd a Skins Debrecen csoporttá alakulásával még hangosabb lett az ellenkezés. Megenyhült a Kispest – Debrecen viszony is. Páran már nem csak az egymás elleni meccseken jöttek össze a rossonerokkal, hanem a hétköznapokban is, sőt, már Honvéd meccseken is megjelentek. Ezt természetesen nagyon nem tetszett a koronázó város szurkolóinak, hisz ők továbbra is ádáz ellenségek maradtak.

Ebben az időszakban lejátszott egymás elleni meccseken volt szóváltás bőven, de azért a régi barátok, vezetők találkoztak.  Ez néha szintén konfliktust jelentett, hisz volt, hogy a slepp is megjelent, ami parázs jeleneteket okozott, de csak acsarkodásig jutottak a felek. Azt azért tegyük hozzá, a vezetőknek volt akkora tekintélye mind a két oldalon, hogy le tudták inteni a felpaprikázódott egységeket.

A barátság utáni elhidegülés ilyen kisebb kakaskodások tarkították, de alapvetően semlegesen viseltetett egymás iránt a két tábor. Aztán a Vidi bajnoki törekvései és a vele megnövekedett létszám bizony magában hordozta, hogy egy-egy debreceni, vagy fehérvári összecsapáson lehetnek gondok. Végül nem lettek, maradt tovább a semleges viszony, ami a régi baráti szálak ápolását, meg az új ellenséges klikkek egymás elleni provokatív fellépését is jelentette egyben. Aztán szépen lecsitult minden, az acsarkodók nagy része kikopott, vagy lehiggadt, így maradt egy laza semleges viszony, amelyben a régi barátok is kényelmesebben érezték magukat az egymás ellen vívott találkozókon.

Aztán telt és múlt az idő és a semlegesség jegyében a DH és a fiatal fehérvári huligánok teremtettek kontaktot egymással. Az akkoriban Magyarországon teret nyerő és hódító lengyel huligán mintára kívántak egyfajta szövetséget kialakítani. A barátság nem lett hivatalos újra, de a két fél küzdeni szerető rétege megjelent egy-egy meccsen a másik mellett, zászlók nélkül, csak az öklüket adva a szövetségesnek. Ezeket a közös fellépéseket tényleg csak a lehetséges erőfelmérők tartották egyben, nem voltak tivornyák, hétvégi bulik, csak boksz, vagy az akció keresésének lehetősége.

Ezen a szálon elindulva mélyült el végül a kapcsolat, de egy tragikus fordulat, Komcsi halála játszotta a legnagyobb szerepet abban, hogy egymásra talált újra a két fél, csoport és tábor szinten. A temetést követően, ahol rengeteg régi fehérvári cimbora is lerótta kegyeletét, lett újra hivatalos a két fél barátsága. Elsőnek csak pár fővel, pár meccsen és egymás focitornáin voltak közös találkozások. Majd újra zászlókkal és nagyobb létszámban voltak látogatások egymás mérkőzéseire. Megjelentek egymás rendezvényein, focitornáin, de ami még fontosabb a huligán szövetség is megmaradt és egy picit talán erősebb is lett ebben az időszakban. Több helyen is segítették egymást a felek ezen a téren, voltak cívis huligánok a Vidi II – Győri ETO meccseken, de elutaztak velük Belgrádba a zártkapus Partizan elleni találkozóra. Ott voltak a Lokisták a Vidi nemzetközi hazai meccsein is, mint ahogy a fontosabb hazai találkozókon is. A Vidisták is állandó jelenlétükkel biztosították a barátságot Felcsúton, Budapesten vagy épp a Craiova – DVSC nemzetközi kézilabda mérkőzésen.

Aztán ma már kiboncolhatatlan, hogy ki, kik és miért kezdte el bomlasztani ezt az egységet, vagy az, hogy egyáltalán hogyan kezdődött romlani a viszony. Mindenki másképp emlékszik, mindenki mást tart kiinduló pontnak és valószínűleg ebben már nem is fognak kiegyezni a felek. Mindenkinek beégett valami a kis fejébe és azt hajtogatja kitörölhetetlen és meggyőzhetetlen mementóként.

A lényeg a történetben, hogy romlani kezdett a két csoport meghatározó embereinek a viszonya, de ettől függetlenül tábor szinten még nem voltak gondok, sőt, ebben a nehezebb időszakban is volt, aki látogatta a másik meccseit. Azért az érezhető volt, hogy a nagy „lamúr” már tovaszállt és mindenki inkább a negatív dolgokat vette elő a másik fél kapcsán. Sokan keresték is az alkalmat, hogy újabb hibákat előtérbe helyezve pontot tehessenek végre az ekkor már igen csak ingatag lábakon álló barátságra. Talán a 2019-es budapesti MK döntő volt az utolsó fellépés, hogy elutazott a SZUD néhány tagja a piros-kékekkel, míg az RBD egy Felcsút – DVSC meccsre látogatott ki utoljára zászlóval 2019 tavaszán.

Kép: Hajdú-Online

Innentől elhidegülés. Egymás betalálása. Burkolt anyázás. Majd nyílt ellenségeskedés. A kivált ok? Maradjunk annyiban ismeretlen, mindenki másképp élte át. Egyik oldalon a Fradisták, másik oldalon a Diók is bekerültek a képbe és közben a Debrecen – Kispest viszony is maradt stabil semleges.  A szomorú a történetben, hogy egy több mint két évtizedes baráti-semleges viszony gyűlöletbe csapott át, ami nem volt méltó a két fél korábbi józanész politikájához. Most a „forró fej” győzött! Nem higgadt le igazán senki, így egy idő után már mindenki csak a szart vágta a másikhoz, így a szerelemből gyűlölet lett.

Szomorú, de sajnos ilyen is van. Mert az élet is ilyen. Hányszor van, hogy vakszerelmes emberek esnek egymásnak a kapcsolatuk elhidegülése után? Egy válás hányszor békés? Hányszor tudnak megegyezni a felek, hogy akkor te erre, én arra, aztán ne is keressük egymást, ha meg találkozunk, akkor meg férjünk el egymás mellett békében. Ez ritka! Ilyen volt nagyjából az első szakítás, viszont ez a második már véglegesnek bizonyult. Talán majd idővel csitul, de jelenleg annyi sérelem gyűlt fel mind a két oldal fiaiban, hogy kilátástalan a megegyezés egy semleges viszonyban. Új fejezetet kezdtünk el írni a Videoton – Debrecen kapcsolatban. Jelenleg nem tudni mit tartogat mindez nekünk szurkolóknak, a két oldal régi barátainak és az új ellenségeknek, de hogy érdeklődésre ad okot majd minden összecsapás, az szinte biztos!

hancsi78

 

Képek: Komáromi Gábor / Sándor Mihály / Dihen Tibor / Derencsényi István / Nagy Balázs / Égerházy Péter / Császár István / Horváth Attila / Vikcsi / Hajdú-Online / Szívtiprók Ultras Debrecen / Harcosok Diósgyőr /
Red Blue Devils Székesfehérvár / DVSC

GH 2022 - Kos (Görögország)

 Kos - Görögország

Álmodni se mertem, hogy a 2022-es esztendőben még lesz lehetőségem elutazni valahová nyaralni, de Fortuna mellém szegődött és egy „last minute” ajánlatnak köszönhetően Kos szigetén kötöttem ki kedves feleségemmel, egy egyhetes görög kaland keretében.

Mivel kevés volt az indulásig hátralévő idő, nem nagyon tudtam belemelegedni a sziget és az ottani labdarúgás tanulmányozásába, így csak felületes ismeretekkel felvértezve indultunk neki a kirándulásnak. Azt azért hamar láttam, hogy Kos nem túl nagy, így egy egynapos kocsi bérléssel könnyűszerrel bejárható és ebbe még az is beleférhet, hogy a focipályák nagyját megnézze az ember.

A pár órás repülés végállomásaként a helyi reptér kifutópályájának két végében akadt egy-egy pálya, így leszállási iránytól függően reméltem, hogy legalább az egyiket meglátom a levegőből. Szerencsém volt, mert landoláskor a Kardamena legszélén található Doxa Kardamena Stadiont figyelhettem az égből. Aztán a transzferbusz is arra vitt, így még aznap a földről is készíthettem pár villámfelvételt a fekete-fehérek otthonáról. 

Innen a szállás elfoglalása és a tengerpart tenisz és strandröplabda pályáinak a feltérképezése következett, illetve pár kézilabdapálya méretű grund is az utamba akadt. Ekkor még döntés alatt volt, hogy kocsit béreljünk, vagy buszozgassunk, mert mind a két opció kecsegtető volt a maga nemében. Végül a kényelmesebb utat választva béreltünk egy kiskocsit arra a napra, amikor a legkedvezőtlenebb kondícióval kecsegtetett minket az időjárás előrejelző.

Ez egy csütörtöki nap volt, de korán nem indultunk neki, hisz a sziget két legtávolabbi vége 45 perc alatt összeköthető volt közúton, mi meg úgy középtájon vertünk tanyát. Első utunk a sziget fővárosa felé vezetett, amit egyszerűen Kosként neveznek és érdekessége, hogy a határa alig 4 kilométerre fekszik a török partoktól. Tankolás után a gázra taposva, kardameniai indulással keresztbe átszeltük a szigetet. Kisebb szerpentineken haladtunk, de sok szépet nem láttunk. Szeméttelep, cementgyár és kopár, sivár hegyvidéki utak. Nem valami lenyűgöző látvány. Később kiderült ez volt a leggyorsabb, de nem a legszebb út a szigeten dél-északi irányban. A megszokott görög közlekedési káosszal tarkított főutat elérve pillantottam meg az első stadion jellegű létesítményt, amely a főváros külterületén volt kialakítva. Elsőre nem varázsolt el. Az Anthantiko Kentro Filinos létesítménye egy félig-meddig mobil lelátókkal körbekapott stadion volt, de mint később kiderült, a hasonló néven szereplő csapat inkább az új központi stadiont használja, így kérdés maradt számomra, hogy ez a pálya milyen funkciót tölt be az egyesület és a város életében. 

Innen már befelé haladtunk a zsúfolt fővárosba, amely inkább volt tele turistákkal, mint helyiekkel, így hiába az aránylag sok parkolóhely elsőre nem sikerült leállni. Tovább haladtunk hát a város kikötője és az onnan nem messze lévő új stadion felé. Kis keresgélés után (közben bejutottunk privát tyúkudvarba, külvárosi zsákutcába) megtaláltuk a helyes utat a sziget legnagyobb sportközpontja felé, amely a Neo Domitiko Stadion Antagoras névre hallgat. Ez Kos legnagyobb befogadó képességű pályája és a stadion mellett egy műfüves edzőpályát, illetve sportcsarnokot is magába foglalt. Szerencsére nyitva volt, így felsétáltam az egyetlen masszív lelátóra, amelynek semmiféle szépsége nem volt. Roppant egyszerű volt az egész kóceráj! Egy nagy, félig befejezett (ez olyan görögös) beton lelátó, alatta a klub iroda helyiségei, szinte nulla festés, fakult székek, törött ablakok, szemetes környezet. Hát láttam már szebbet! A sziget nagycsapatai viszont itt játszanak, így a független AE Kos, a fekete-fehér függőségben szenvedő PAOK Kos, a már említett KAO Filinos és a röpicsapattal rendelkező PAS Antigonos Kos. Ez utóbbinál nem sikerült kiderítenem, hogy van e focicsapatuk, vagy csak a csarnokban nyomják. 

Innen kis turistáskodás a környékre, majd vissza be a városba, mely közben felfedeztem magamnak a régi stadiont is. A régit, amely új, hisz lebontották és varázsoltak egy újat a helyére. A neve nem is változott, az továbbra is Neo Antagoras Stadion maradt. Leszékezett üllőhelyeket és rendezett környezettel fogadott, vagyis sokkal szebb volt mint az elvileg új, de a réginél mégis csak öregebb nagy aréna a határban.  Ha minden igaz, akkor az AO Athlopoides csapata játszik itt és természetesen a szomszédos iskola növendék csapatai.

A főváros után jött a vidéki kalandozás! Fel a hegyre, le a hegyről és közben néztük micsoda szépségek alkotására képes a természet és az ember. Egy putrira emlékeztető domboldali részen kívül, nagyjából rendben volt a sziget ezen oldala. Főleg, hogy a Zipari Stadion keresése közben megtaláltam a Pyli stadionját, amely örömmel és boldogsággal töltött el, hisz nem várt meglepetést adott. Ráadásul az AO Pylivu piros-fehérben pompázik, a zöld-fehér AO Anagennisi Asfendiu csapata ellenében, akik ugye Zipariban székelnek. 

Szóval bejártam a pofás kis stadiont, majd a hegyre kapaszkodva a távolban megpillantottam a Anagennisi Asfandiu sziluettjét is, így az is befért a listámra. 

Ezután tengerparti nézelődés következett, majd irány a sziget központjában található reptér, ahol az Antimachia Stadiont húzták fel. Ez egyike volt annak a két pályának, amit a repülőről látni szerettem volna, de ezt a levegő helyett a földről pillanthattam meg elsőnek. A nap egyik meglepetése volt az aréna! A süllyesztett, betonkaréjokkal ellátott létesítmény és az AS Antimachos piros-fehér színe is kedvemre való volt. 

Innen a sziget számunkra legszebb része felé vettük az irányt és meg sem álltunk Kefalosig és az ottani partokig. A települést megmászva fenséges látvány tárult elénk, amely kilátást csak tovább ékített a Gepedo Football Pitch, amely a szintén a dombtetőn volt, mögötte a tengerrel. Az AS Nikagoras Kefalou otthona még akkor is szuper látványt nyújtott, ha belevesszük, hogy épp cserélték a műfüvet, így a játéktér inkább egy homokozóra emlékeztetett. 

Ezzel be is fejeződött a sziget labdarúgó pályáinak felfedezése, igaz a tengerparti nézelődés közepette még belefért a Doxa Kardamena testközeli, újabb felfedezése.  A fekete-fehér stadionocskát a tengerparttól csak egy út választja el, így igen impozáns képet festett a sziget déli részén. Mondhatni szebb volt lentről, mint fentről! A hazaútra még maradt egy szerencsés pillanatom, amikor is elrugaszkodva a földtől alattunk feltűnt az Antimachia Stadion, így ez a számomra kedvessé vált pálya a légből is meg lett örökítve.

Remek egy hét után, sok élménnyel gazdagodva, újabb stadion csodákkal a tarsolyba térhettem vissza a dolgos hétköznapokba! Soha rosszabb groundhopperes nyaralást!

hancsi78

Magico Ultras 25

Magico Ultras 25

25 év nagy idő egy szurkolócsoport életében. 25 évet átfogni egy szimpla bemutató keretében már-már szinte lehetetlen. Ahhoz már könyv kell! Az már könyvet érdemel!  Én mégis megpróbálom pár oldalba összesűríteni a Magico Ultras „életét”, ami ráadásul bővebb is, mint 25 év, de hogy miért is? Az majd mindenki számára kiderül a történet olvasása közben.

Időszámítás előtt

Az első (1993-as) mezőkövesdi szurkolótábor megszervezése előtt a városnak nem volt komoly szurkolóbázisa, így aktív B-közepe sem. Persze a labdarúgó megyeiben megszokott nézősereg itt is kijárt az MSE meccseire, de sokat nem hallatott magáról. Csoportos szurkolásról, nagy csinnadrattáról nem számolt be a korabeli sajtó. Azért a helyi érdeklődők itt is kijártak, hisz a futball az futball, de az igazi nagy változást a lelátón mégis csak a férfi kézilabda hozta el a városnak. Az a férfi kézilabda, amely ugyan a kilencvenes évek előtt is létezett Mezőkövesden, de nagy sikereket és tartós, folyamatos működést nem tudott felmutatni, így igazi szurkolóbázis itt sem alakult ki korábban.

Ami meglepőbb, hogy a legnépszerűbb sport sem mozgatott meg tömegeket. Igaz a csapat csak a megyeiben játszott, de legalább helyi kötődésű játékosokkal. Ez utóbbi adta az extrát, de se komoly stadionja se komoly riválisa nem volt a Kövesdieknek, amolyan szürke eminenciásai voltak a borsodi labdarúgó életnek.  Egyedül a Szikszó, talán a Mád ellen vívott meccsek váltottak ki kicsit hevesebb érzelmi töltést a Matyó szurkolókból.  Aztán néha érkeztek hozzájuk vendégszurkolók, vagy ők voltak hangosabbak idegenbe, amit ugye sose néz jó szemmel a helyi nézősereg. Összességében megállapíthatjuk, hogy a kilencvenes évek előtt a város méretéhez képest nem volt nagy szurkolóbázisa Mezőkövesdnek. A többség inkább eljárt Budapestre Fradi, Újpest, Kispest meccsekre, vagy Miskolcra a Diósgyőrnek szurkolni, mert ott komolyabb focit láthattak.

Red Ultras Mezőkövesd

Az első nagy változás 1993-ban jött el, amikor megalakult a Mezőkövesdi Kézilabda Club. Ekkor a helyi nagy sportegyesület már nem üzemeltette a férfi kézilabda szakosztályát, így egy ügyes iskolai csapatra építve, pár lelkes támogató segítségével, teljesen nulláról indult el a helyi férfi kézilabdázás és vele beindult a mezőkövesdi szurkolói élet is.

A történet mesébe illő. Pár fiatal, fővárosi NBI-es bajnoki meccseken már megedződött lelkes szurkoló pont akkor tévedt a Városi Sportcsarnok felé, amikor ott az MKC első megyei bajnokijára készült. Ez még nem is lett volna feltűnő, de a csapat gerincét alkotó iskolások osztálytársai egy méretes dobot vittek épp befelé a lelátóra, amely tény és tett felkeltette az épp arra masírozó társaság figyelmét, így bevonultak ők is. Az osztálytársak lelkesedéséhez ők adták a rutint és együtt, már az első meccsen igen jó hangulat alakult ki a sportcsarnokban. A csapat nyert, az alkalmilag összeverődött tábor pedig olyan plusztöltést kapott a meccs apropóján, hogy a következő bajnokin is ott tobzódtak a lelátón.  Egyre nagyobb visszhangja lett a városban, hogy ezek a lelkes amatőr kézisek egyenesen a megyei bajnoki cím felé menetelnek és nincsenek egyedül, egy ugyancsak fiatal, de annál hangosabb mag biztatja őket meccsről-meccsre.  A tábor ennek hatására egyre csak duzzadt és azon kapta magát a társaság, hogy az MKC meccsrejárás lett a hétvége fő momentuma, de mellette nem maradtak ki az NBI-es meccsek sem. Talán ennek is köszönhető, hogy sose volt gond a matyó táboron belül, hogy ki szurkol a Fradinak, Újpestnek, Kispestnek vagy épp a Diósgyőrnek, Debrecennek, Videotonnak. Mindenki érezte és érzi azóta is, az MKC az első és ennek alá is rendeltek és rendelnek mindent, már a kezdetektől.  A pár fős osztálytársak, gyerekkori barátok, sporttársak, szomszédok alkotta srácokból vagy a közösen NBI-be járó brigádokból tevődött össze a tábor, amely egyre jobban összeérett. Egyre komolyabb baráti szálak alakultak ki az addig ismeretlen felek között is, ami a későbbi csoportok kialakulásában, majd fennmaradásában is óriási szerepet játszott. Ez a jó közösségi szellem volt az alapja, hogy már a kezdet kezdetén komoly szurkolás lehetett az MKC meccsein.

Az első év annyira jól alakult a csapat számára, hogy kimagasló teljesítménnyel bajnokok lettek, ami azt jelentette, hogy az NBII-be jutott az újonc csapat. A lelátón ekkor már egy alap 15-20 ember szurkolt nekik, akik az idegenbeli csarnokokban sem hagyták üresen a vendégszektort. Pontosabban az idegenbeli pályákat, hisz sokszor még csarnok sem volt. A kültéri bitumenes pályákon meg csak álom volt a vendégszektor. Az első év legemlékezetesebb túrája Putnokra vezetett, ahol megszerezték a megyei bajnoki címet, így a 20 fős szurkolótábor örömittasan éltette a csapatot a lefújás után. Az utolsó hazai meccsen volt az ünneplés a sportcsarnokban, ahol elkészült az első látvány is a mezőkövesdi szurkolók műhelyében. A kapu mögötti hálót piros és fehér lufival díszítették fel, amelyből az NBII felirat vált olvashatóvá. A mérkőzés után fogadás következett egy helyi étteremben, ahová vonulva, énekelve ment a társaság, az ekkor már meglévő 10 méteres Mezőkövesd feliratú drapit maguk előtt tartva. Közben már megfogalmazódott, hogy kellene egy csoport, amely kézbe veszi a kövesdi tábor irányítását és szervezi annak életét, az utazásokat.

A tettek mezejére lépve és a csapat piros-fehér szerelését figyelembe véve létrehozták a Red Ultras Mezőkövesd csoportját, amelynek drapija 1994 januárjában készült el. A piros-fehér színválasztáshoz fűződik egy újabb érdekes sztori. A klubnak ugyanis ekkor még nem volt se hivatalos színe, se címere, de mivel a csapat első meze fehér volt, piros szegéllyel és felirattal a szurkolók azt gondolták ez a csapat színe, így elkezdtek piros-fehér zászlókat használni a lelátón. Később az első hivatalos címere is a szurkolóknak köszönhető. Ők találták ki és rajzolták meg az egyesület számára.

Az idegenbeli túrákat ebben az időben a csapatbusszal oldották meg. Ők hátul, a játékosok elől, majd hazafelé már közösen ment a mulatás, főleg, ha nyert az MKC és ebben az időben bizony gyakran nyert. A társaság mindenhol megjelent ahol fellépett a csapat Nyírbátortól, Záhonyon át Balmazújvárosig. Ezen kívül komoly létszámban utaztak a magyar válogatott meccsekre, ahová magukkal cipeltek egy fekete-fehér Navy Seals feliratos drapit, ami rendre kikerült az MKC meccseken is. A zászlót az alkalom szülte, akár csak az ez idő tájt látható Red Devils feliratú molinót, de egyik sem különült el csoport szinten a Red Ultras tagságától.

Közben az MKC tábortól függetlenül pár srác elkezdett a mezőkövesdi focimeccseken is szurkolni és némi átfedéssel összeismerkedett a két társaság. Innentől a Red Ultras kijárt az MSE focimeccseire is, ha ideje engedte. Többnyire hazai meccseken jelentek meg, de elmentek idegenbe is, ha nem ütközött az MKC kézilabdázóinak a meccsével. Ez új teret nyitott a csoport életében, hiszen a kinti meccsek miatt lehetett pirózni, szólhattak a petárdák és egyszerűen kiélhette a labdarúgás iránti szeretetét a társaság helyben is. A többség a két hazai csapat mellett továbbra is eljárt a kedvenc NBI-es csapatának a találkozóira, sőt, a válogatott mérkőzéseire is egyre szervezettebben mentek, legtöbbször az egri és a tiszaújvárosi szurkolókkal közösen. Ennek köszönhetően egyre jobb lett a kapcsolatuk ezzel a két táborral, amely barátságok a mai napig élnek. Riválisnak talán a hevesi „klánt” lehet számítani, mert egy ottani fellépésen volt némi kakaskodás a két fél között, de MSE vonalon nem volt ennél nagyobb gondja a társaságnak.  Persze itt sem kellett heves ökölcsatáktól tartani, de az ellenfél kispad tetejének a püfölése, vagy a humoros, néha obszcén beszólások mindig esélyt adnak egy kis erőfelmérőre bárhol. Kézilabdában semmi ellenfél nem akadt ekkor a csoport útjába, így ott rivalizálásról nem lehetett beszélni.

Összegezve az első években a társaság csinálta, amit a szíve diktált. Egyre rutinosabban, egyre jobb hangulatban zajlottak az MKC meccsei. 1996-ban a sorkatonasági behívók kissé visszafogták ugyan a brigádot, de a leszereléseket követően egyre aktívabb és intenzívebb lett a csoport, nem csak kézi, hanem az MSE labdarúgó meccsein is. Ez előhozott egy újabb érdekes dolgot. A labdarúgócsapat színe ugyanis kék-sárga volt, amibe a Red Ultras színei és vele zászlói nem nagyon illettek bele, így a csoport vezetése döntésre szánta el magát.  1997 év végén az 5 vezető (Csuhai Zoltán, Gál László, Sebe Nándor, Vasas Csaba, Győrődi Tamás) összedugta a fejét és szavazás alapján East Sharks illetve a Magico Ultras név közül mindenki a másodikra adta le a voksát valamint a „semlegesség” jegyében a fekete-fehér csoportszín mellett döntöttek.

Magico Ultras Mezőkövesd

A Magico Ultras idegenbeli drapijának az alapja 1997-ben először Egerben a Levski elleni meccsen volt kitéve. A csoport első hazai transzparense felirattal és teljes pompájában 1998.01.10-én debütált, szintén Egerben egy teremtornán, amelyen az MSE is részt vett, így a csoport hivatalosan innen számolja a megalakulását.  A „Varázslatos Ultrák” jelképe egy leples varázsló lett, amelynek alapját egy korabeli Haladás montázs adta. A társaság kezdetektől mellőzi a politikai megnyilvánulásokat, de ők magyarok, amelyet a kezdet-kezdetétől szeretnek kihangsúlyozni.  Mindez azt is jelentette, hogy a csoport ekkora már teljesen kiforrta magát. Egyértelműen az ultra vonal mellett törtek lándzsát és a Red Ultras tanulóéveinek köszönhetően, mint egy jól működő gépezet vetették bele magukat a munkába. Alapból szóltak a dobog és lengtek a rudasok, ez utóbbiak gyakran csak otthon, mert idegenbe olyan aprók voltak a csarnokok, hogy értelmetlen volt cipelni őket. Mondhatni beindult az ultra nagyüzem, ami elsősorban hazai koreográfiákban mutatkozott meg a csoport életében. A létszám harminc fő körül mozgott és szinte minden meccsre készült valami érdekességgel az MU tagsága.

Az össznépi idill nem tartott sokáig, ugyanis a csoport összerúgta a port az MSE-nél dolgozó egyik munkatárssal, amikor a labdarúgók egyik különtermében épp koreográfiát festettek. Később ennek a szóváltásnak lett a folytatása, hogy az említett MSE dolgozó megütötte az MU egyik tagját. A csoport ezt úgy vette, hogy őket ütötték arcon, így elhatározták, nem látogatják tovább a labdarúgók meccseit. Az eset után természetesen volt megkeresés többször is a klub részéről, hogy menjen vissza a csoport, de ők ekkora már elhatározták magukat. 1999-től a Magico Ultras nem járt a mezőkövesdi labdarúgócsapat meccseire. Az NBII-ben vitézkedő férfi kéziseket viszont teljes mellszélességgel támogatták továbbra is. Közben a tiszaújvárosi és egri barátság mellett jóban lettek a tiszaföldvári ultrákkal, akik később, a csapatuk megszűnésekor az MKC meccseire jártak át néhányan. 2002-ben sikerült az NBII-ben is bajnokot avatni a társaságnak, amivel feljutottak az NBI/B-be. A csoport lelkesedése töretlen maradt és továbbra sem kezdődött nélkülük egyetlenegy mérkőzés sem. A látványos megoldások nem csitultak a második vonalban sem, továbbra is jöttek a koreók, új zászlók, kültéri pirók és ekkora már mindenki határozottan be tudta azonosítani őket a magyar palettán. A kor szurkolói újságai is többször foglalkoztak velük, de nem csak a lelátón teremtett kiváló hangulat miatt, hanem az országos szurkolói életben betöltött szerepük (focitornákon való részvétel, válogatott meccseken való megjelenés) miatt is. A helyi sajtó (újság, tévé) is foglalkozott a csoport munkájával, ami bőven túl nyúlt a szurkoláson, hisz ott segítettek, ahol tudtak (gyűjtések, társadalmi munka és a többi). A lelátón sem álltak le és egyre látványosabb koreográfiák kerültek ki a Magico műhelyéből. Egy tiszaújvárosi válogatott kézilabda meccsre például úgy csináltak koreográfiát, hogy nem is ők voltak otthon.

Az NBI/B-ben már komolyabb sportcsarnokokba járt a Magico és itt-ott már némi ellentábor is megfigyelhető volt, de a versenyt nem tudta felvenni velük senki, hozzájuk meg szinte senki nem érkezett vendégségbe olyan létszámban, hogy méltó ellenfelek legyenek. Egyedül a tiszavasvári szurkolók próbáltak valami újat vinni az állóvízbe és a kezdeti semlegesnek tűnő viszony után a hazaiakat szidva vonultak be a mezőkövesdi városi sportcsarnokba. Ebből adódott az MU első konfliktusa és vele az első és mindezidáig egyetlen komolyabbnak számító ellenfele is. A visszavágóra kiemelt létszámban és határozattan érkezett a matyó társaság és a lefújás után kitakarították a csarnokot. Megmutatták ezzel, hogy ha kell, akkor ilyen téren is felveszik a versenyt az ellenféllel. Az összecsapások miatt ennek a csatározásnak is vége lett, hisz a rendőrök kiemelten készültek a két társaság további találkozóira.

Az eseménytelenebb időszakokban sem hagyták magukra egy meccsre sem a csapatot, így ahol játszott az MKC, ott ők is ott voltak. Ennek köszönhetően mindent láttak, mindenkivel találkoztak, akik az ő osztályukban a lelátón kötöttek ki. Innen van a jó kapcsolat egy ózdi szurkolóval, aki akár csak néhány tiszaföldvári srác, átjár az MKC meccseire. Az ellenfelek névsora nem nagyon bővült, de területi alapon nem néztek jó szemmel a gyöngyösi szurkolókra. A két tábor nem volt soha egy kategória, így igazi rivalizálás nem alakult ki a felek között. A rossz viszony azért kézzel fogható egy-egy gyöngyösi vizit alkalmával.

A csapat évről-évre fejlődött és 2007-ben eljött az a pillanat, amire a kezdetekkor senki nem számított, nevezetesen feljutottak az NBI-be. Ezzel az MKC a város történetének első NBI-es csapata lett. Mivel az első osztályban újak voltak a helyszínek, jöttek az új élmények és persze a tévés meccsek. Egyre jobban előtérbe került, hogy milyen szuper hangulat uralkodik ott, ahol a Magico fellép. Pedig itt már voltak komolyabb szurkolótáborok, de szervezettségben itt sem vehette fel velük senki a versenyt. Szó szerint megismerte az ország a varázslók nyújtotta hangulatot, hisz a tévéközvetítéseknek köszönhetően sokszor ország-világ láthatta, mire képes a mezőkövesdi tábor. Szerencsére a csapatuk is felnőtt az első osztályú szinthez és igazolásokkal, légiósokkal bent tudtak maradni a legjobbak között és ott kiváló eredményekre is szert tettek. Igazi profi egyesület alakult ki Matyóföldön, akik profi támogatást kaptak a lelátóról és a 2008-09-es bajnokságban megszerzett hetedik hely a legjobb kézilabda szereplése lett a városnak.

A sok igazolás és az idegenlégiósok ellenére megmaradt a csoport és a csapat közötti jó viszony, ami a kezdetek óta jellemezte az MKC családját, és ha lehet ilyet mondani a sikerek még jobban összekovácsolták a társaságot. Hazai meccseken szinte mindig tele volt a csarnok, és ami főbb, mindig remek volt a hangulat. Gyakran az ellenfél játékosai, edzői nyilatkozták, hogy nagyon nehéz Mezőkövesden, abban a pokolban játszani.

A lelátón egy kisebb változás történt, megalakult ugyanis a Magico Ultras egyik belső szekciója az Emigrates 2011. Mintegy 10-15 fő tartozott a soraikba és ebben az időszakban mindenhol megjelentek, ahol fellépett az MKC. Az ötletet a diósgyőri Emigrates Rojos adta és a facebooknak köszönhetően külön tudták szervezni a Budapestre szakadt és onnan MKC meccsre indulókat.

2013-ban Skaliczky László vette át a csapat irányítását, de akkor még nem sejtette senki, hogy a csapat szereplése szempontjából a legkiválóbb évek következnek. Az NBI-ben még mindig a bennmaradásért küzdöttek, de a Magyar Kupa teret nyitott az MKC előtt. Kétszer is bejutottak a „final four” végküzdelmeibe és a 2015-ben megszerzett bronz a valaha volt legjobb szereplése a mezőkövesdi kézilabdázásnak. A pécsi és a debreceni négyes kupadöntő lelátói szempontból szinte csak a Magicoról szólt. A pályán a Szeged, Veszprém duóval nem lehetett felvenni a versenyt, viszont a lelátón meg nekik nem akadt ellenfelük. A két döntő egész hétvégés programot jelentett a Magico Ultras számára és ők éltek a lehetőséggel. Remekül érezték magukat és kiváló hangulatot teremtettek mind a két (pontosabban négy) alkalommal, mondhatni a csapat mellett a csoportnak is a csúcs fellépései voltak ezek a döntők. Közben ingáztak is picit, így voltak nehezen emészthető kiesős évek, aztán meg fieszta jellegű NBI/B-s bajnoki címek.

2018 januárjában ünnepelte a csoport a 20. életévét, ami egy nagyszabású rendezvény volt a városban. Egész nap együtt volt a társaság, majd este vonulással egybekötött pirózás következett. Egy szépen megkomponált, görögtüzes produkcióval rukkoltak elő. Az otthonuk, a Városi Sportcsarnok melletti Kavicsos tónál körben gyújtottak be tüzeket, amely fenomenális látványt nyújtott. A produkció több nemzetközi internetes szurkolói oldalra is felkerült, így a Magico elindult egy kicsit a „világhírnév” felé is. Este fergeteges koncert a Zorall együttessel, majd hajnalig buli a CsCs szolgáltatta zenei aláfestéssel.

A következő években egy kis vérfrissítés is érkezett a csarnokba, ugyanis a labdarúgó meccsekre szerveződött fiatal Matyó Front a Magico utánpótlásában látta meg a jövőt és felhagyott a sárga-kék labdarúgók támogatásával.

2020-ban épp Komlóra készült a társaság a Magico Classic keretein belül, amikor jött a világjárvány és felborított mindent. És hogy mi az a Magico Classic? Egy szezononként megrendezésre kerülő túra, ami az adott évad legtávolabbi pontjára szólítja a társaságot. Ezért ennek mindig külön figyelmet szentelnek. Győrben, Orosházán, Csurgón majd Komlón léptek fel ilyen formában eddig. Ez az újabb komlói kirándulás lett volna az ötödik ilyen megmozdulás. Az utazás, az étterem, már minden le volt szervezve, de az MKSZ lefújt mindent, még arra se volt lehetőség, hogy a csapatot pár görögtűzzel elindítsák az úton, mert a bajnokságot egyszerűen félbeszakították.

Bizonytalan hónapok következtek, de az MU közben sem állt le. Gyűjtöttek és segítettek a helyi kórházaknak, mentősöknek, mely közben jött a hír, hogy lefújták a bajnokságot, így a csapat bennmaradt az NBI-ben.

Kicsit mindenki megnyugodott, erre jött a fekete leves. A klub nem tudta vállalni az első osztályt megfelelő szponzoráció híján. Szerencsére a csapat megmaradt, de a visszalépés miatt a nyár végén az újabb NBI-es bajnoki készülődés helyett, már a magyar kupa előselejtezőre mehettek. A lezárások utáni első meccsre Füzesabonyban került sor, amit szó szerint megszálltak az MU tagjai. Az alig 15 kilométerre lévő helyszínre vonattal érkeztek, majd a komolyabb lelátó nélküli csarnokban végre kiordíthatták magukat. A szezont végig tolta a társaság, de a meggyengült csapat nem jutott be a rájátszás felső házába. Ezután, hidegzuhanyként jött, hogy a bennmaradást sem sikerült kivívni az alsóágon, így 20 év elteltével újra az NBII-re készülhettek a 2022-2023-as szezonban.

Az NBII-ben rég nem látott csarnokocskák jöttek újra elő és egy régi nagy rivális, a Tiszavasvári csapata. Igazi nosztalgikus környezetbe kerültek, bár bitumenes pályákon már nem játszhattak és az egykori ellenfélnél sem marad kézzel fogható táborocska. A Magico Ultrast megviselte a csapat visszaesése, de igazából egy percig nem adták fel és a harmadik vonalban is rendre ott vannak a bajnoki és kupameccseken.

Eleve ezt a csoportot (már) nem csak az MKC tartja életbe! Egy nagyon szoros baráti szál alakult ki közöttük, amely rengeteg közös programban nyilvánul meg.  A legénybúcsúk, lagzik, szilveszterek amolyan alap események lettek. Aztán nyári programok, nyaralások, házépítés vagy csak sima kocsmázás, grillezés, esti kertiparti, vagy irány Abádszalók, de ha úgy volt megmászták a Magas Tátrát is közösen. Aztán ott van az év végi Magico focitorna, amire általában az egri és a tiszaújvárosi barátok is megérkeznek és a hazaiak is összelöknek vagy 3-4 csapatot. Komoly csaták szoktak menni a kupa elhódításáért. Az „Öregek” és a fiatalok alkotta „Radical” összecsapása, a mezőkövesdi „el classico”. Egyébként a tavalyi torna volt a 12. a sorban, csak a covid vett el tőlük egyet.

A Magico Ultras az eltelt 25 év alatt több ajándéktárgyat is piacra dobott, így pólókban, sálakban, matricákban soha nem szűkölködtek. Az alap kellékeken kívül is gyártottak sok mindent a csoportnak, amire éppen igény volt. Széldzseki, övtáska, sapka, baseball sapka, hűtőmágnes, de a covid alatt volt saját maszkjuk is. Anno tagsági kártyákkal is rendelkeztek és rendszeres volt a tagdíjfizetés, de ma már csak összedobják, ha szükség van valamire. A zászlóparkja is meglehetősen széles a csoportnak a több mint két évtized alatt felemésztettek pár hazai és idegenbeli textíliát, de a rudasokból, kétrudasokból sem mutatkozott soha hiány.

A baráti vonal nem nagyon változott az évtizedek alatt. Szinte mindenkivel jól megférnek és szimpatizálnak, de kimondott baráti kapcsolat csak az egri és tiszaújvárosi szurkolókkal van. Idő közben jól elvoltak az ózdi és tiszaföldvári szurkolókkal is.  2018-óta van kapcsolatuk a komlói ultrákkal, akik hasonló mentalitású brigád, mint ők. A szlovéniai világbajnoki selejtezőn találkoztak Koperban. A két csoportból ott lévő tagok akkor jóban lettek, de egyelőre ez a szál még elég halovány. Napjainkban feltűnt egy Olds School Csepel és a budakeszi  Wudigess Kaos drapija is a meccseiken, de ezek inkább személyes jó kapcsolatoknak tudhatók be, mint csoportok közötti barátságnak.

Kimondott ellenséges viszony senkivel sem volt, egyedül csak a tiszavasvári drukkerekkel volt több, mint szimpla utálat. A Gyöngyös továbbra is nagy riválisnak számít, de ott a lelátón nem nagyon van kivel felvenni a versenyt. Ezen kívül is sok helyen volt parázs a hangulat, hisz a legtöbb helyen nem szeretik, ha hangos vendégtábor érkezik az ellenfél csapatával, viszont ahol fellép a Mezőkövesdi Kézilabda Club, ott számítani lehet erre a jövőben is.

Nem titok, hogy a magyar palettán egyik személyes kedvencem a Magico Ultras csoportja és 25 éves (na jó van az harminc is) munkássága. Megtalálom bennük azokat az értékeket, azt a fajta mentalitást, együvé tartozást, amiről a legtöbb magyar csoport csak beszélni képes.  Nekem a honi lelátón ők még mindig a nagybetűs ULTRAS! Azaz igazi, klasszik, olaszból importált! Old School jellem, egy modernizált világban.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a megalakulásától kezdve az előénekesi és egyben vezetői szerepet hihetetlen módon ugyanaz az ember tölti be! Ő Györke a csoport capoja és irányítója.  Köré csoportosul egy régi mag, akinek az MU lett szintén az élete, így csoport működése nem kérdéses, még akkor sem, ha 40-45-évesen már más dolgok is szerepet játszanak a tagok életében. Sajnos az utánpótlás kérdése nem megoldott náluk sem, kevesen csatlakoznak a táborhoz, így napjainkban 10-30 fő az a létszám, amit a Magico adni tud egy-egy meccsen. Viszont 25 éve folyamatosan jelen vannak a sportcsarnok lelátóin és ezalatt egyetlen meccset sem hagytak ki, ami hihetetlenül nagy szó egy magyar ultracsoporttól.

Mert 25 év nagyon-nagy idő egy csoport életében. 25 évig tartani egy színvonalat kibaszott kemény egy csoport életében. 25 év alatt nem letérni, nem meginogni a kiválasztott útról szinte lehetetlen egy csoport életében. Erre csak a legnagyobbak képesek! Boldog 25. születésnapot Magico Ultras!

hancsi78

Forrás: Györke, Csuka, Nándi, Csabi, Laci, Zega, Sándor Mihály, Magico Ultras Mezőkövesd, 3. Félidő, Focivilág, Old School Supporters Hungary

Képek: Magico Ultras Mezőkövesd, Csuka, Györke, Zega, Belkovics Krisztián, Sándor Mihály, 3.Félidő, Focivilág