A csarnok hangulata - Női Kézilabda (Nyugat Magyarország)

 

A csarnok hangulata – Női Kézilabda

II. rész – Nyugat-Magyarország

A budapesti női kézilabdacsapatok lelátójának áttekintése után most Nyugat-Magyarországon a sor. A séma ugyanaz. 1991-től napjainkig az NB I-ben szereplő összes csapat szurkolói hátterét próbáltam összeírni, függetlenül attól, hogy volt-e (van-e) komoly szurkolói bázis az egyesületek mögött. Ehhez jönnek a hátországi szerveződések, és ahol tudom hogy volt (van), vagy találtam valami infót a helyi táborokról, azt szintén bevettem a felsorolásba.

Nyugaton a Győri Audi KC a legismertebb csapat, így az ő szurkolóbázisa a legnagyobb, de nem a legszínesebb. Kicsiben az érdi és a siófoki lelátó is ugyanezt hozza – ma már csak hozta –, ha jó a csapat, megnő a tábor, jó lesz a nézőszám, de látványban, megjelenésben visszafogottabb a csarnok. Szervezettség szempontjából a Red Alert vezette dunaújvárosi brigád a legkitartóbb, leglátványosabb, amely a sikertelenebb időszakban is végig a csapat mellett volt. Az NB I-be jutó gárdák közül a jelenkorban már majdnem mindenhol van kisebb mag, így Esztergom, Kozármisleny, Mosonmagyaróvár, Szombathely állandó táborral, szervezett csoportokkal rendelkezik, de így volt ez régen Marcaliban, Szekszárdon vagy épp Zalaegerszegen is. Anno volt csapata a Pécsi Munkásnak és a Nagykanizsai Olajbányásznak is az NB I-ben, de nem emlékszem, hogy az arrafelé is kibontakozó szervezett csoportok futballstadionból benéztek volna a fedettbe. A leghektikusabb támogatottsága a fehérvári lányoknak volt Nyugaton az elmúlt harminc évben. Akadt időszak, hogy meccseken át semmi szurkolás nem volt tapasztalható, de volt, hogy a betoppanó RBD felrobbantotta a csarnokot, csak hogy a két végletet említsem. A legjobbak közé eddig még soha be nem kerülő alakulatok közül olyan városok csapatai kaptak szervezett támogatást, mint Ács, Bicske, Körmend, Mohács, Szentendre, Szentlőrinc, Tamási vagy éppen a Szombathelyi Haladás. Nézzük kicsit részletesebben, hol, mikor és hogyan alakult mindez.

II. rész – NYUGAT-MAGYARORSZÁG

Ácsi Kinizsi SC

2022-ben szerveződött meg a Kinizsi Ultras és megalakulása óta a város mindkét kézilabda csapatát aktívan támogatja. A drapijára felvitt „Mindenhol otthon vagyunk” jelmondatát azóta is tartja, és ahol fellépnek a kinizsis lányok (és a fiúk), ott bizony hazai a drukkerek hangulatot teremtenek. Üde színfoltot jelentenek a csarnoktáborok között egységes megjelenésükkel, vidám szurkolásukkal és töretlen lelkesedésükkel.

Balatonboglár - NEKA

2022-től a legjobbak között szerepel a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata, de szurkolói támogatottsága nem sok volt, és ez a feljutással sem változott. A játékosok családtagjai, barátok, ismerősök járnak ki a meccsekre, ám ez csak nézőszámot jelent, nem hangerőt. Néha az utánpótlás megragad egy dobot és szurkolgatnak, viszont ez azért még messze áll a folyamatos, aktív biztatástól.

Beled SE

A csapat nem részesült nagy támogatásban, de a csarnokban feltűnő „Hajrá Beled!” feliratos molinó arról tanúskodik, hogy valaki (vagy valakik) szívén viselik a megyei csapat sorsát. Táborról, aktív szurkolásról nem szól a fáma, ám a testet öltött „jel” miatt mindenféleképpen megemlíthető a beledi drukkerek kezdeményezése.

Bicskei TC

A labdarúgó meccsről ismerős Bicskei Tigrisek kijártak a női kézicsapat meccseire is, és természetesen hangjukkal, zászlóikkal biztatták a lányaikat, akik 2011–2016 között folyamatosan az élmezőnyben szerepeltek a megyei bajnokságban, bezsebelve több bronzérmet és egy ezüstöt. Talán, ha az áhított szintlépés összejött volna, akkor a helybéli ultrák a csarnokban komolyabb hátteret adtak volna több mérkőzésen is, de ez nem jött össze, sőt, 2022-től már a megyei bajnokság mezőnyében sem lehet „rátalálni” a felnőtt csapatra.

Bősárkány KSE

A megyei csapat támogatására az apró csarnok karzatán összeverődött pár fő, akik egyszerű szurkolással biztatták a bősárkányi csajokat. Eléjük a magyar trikolórok kerültek – a település nevével ellátva – a palánkra, és ezzel a gesztusukkal már többet adtak a női kézilabdának, mint megyei szinten a nagy átlag.

Budaörs KE

A Budaörs KE 2015-ben jutott fel a legmagasabb osztályba, és egy pár fős aktív maggal nyitotta be az NB I kapuját. A „Tempó, Budaörs”, valamint a „Hajrá, Budaörs” feliratos lepedőkkel jelezték a „legelvetemültebbek” a helyüket a csarnokon belül és több dobot is bevetettek. Poklot talán még sose tudtak csinálni a Budaörs hazai meccsein, de a pár fős (néha idős, néha fiatal, néha csak utánpótlás tagok) szurkoló brigád szinte minden találkozón ott van. Olykor kisebb üzenetekre, kiírásokra is futja erejükből, mint ahogy előkerült már a kürt és a kereplő is a repertoárból. Idegenben se hagyják magukra a lányaikat, és tűnt már fel egyszerű kellékük Szombathelytől Békéscsabáig szinte mindenhol. Az érdi kézilabda-szurkolókkal ápoltak jó kapcsolatot, akik sokszor dobjaikkal segítették a budaörsi szurkolást. Ez a kis mag – és vele a budaörsi pár száz fő – folyamatosan kitart a lányaik mellett, miközben már több évet lehúztak a legjobbak között.

Büki TK

Nagy szurkolóbázisa sose volt a Bük TK női kézilabdacsapatának, de pár fő, egy városnévvel és BTK címerrel ellátott magyar zászlóval kísérgette a lányokat az utánpótlásgárdáktól az NB II-ben szereplő felnőtt csapatig.

Csurgói NKC

A kilencvenes évek közepén még a harmadik vonalban szerepeltek, de az alacsony osztály ellenére egész jó nézőszámokat tudtak összehozni. Ennek ellenére aktív, folyamatosan kitartó szurkolóbázis nem tudott kialakulni, de a nézők alkalmi jelleggel tudtak jobb hangulatot varázsolni a csarnokba, mint tették az 1993–1994-es szezonban, amikor 300 hívük előtt fogadták az NB I-es DVSC csapatát a Magyar Kupában. Később a Koppány Vérei zászló mögött kialakult egy kisebb mag, viszont ők inkább a fiúk meccseit részesítik előnyben, így az NKC találkozóin csak a csarnokban kint maradó zászlók jelzik, hogy Csurgón is van aktívabb szurkolás. A fiúk találkozóihoz képest a lányokéin csak jóval visszafogottabb létszámban van jelen egy dobbal felszerelt, kis brigád.

Dorog ESE

Nincsenek infóim arról, hogy a több mint három évtizedes múltra visszatekintő dorogi ultrák valaha támogatták volna a női kéziseiket, azonban egy kisebb társaság – igaz név nélkül – kijárt a Dorogi ESE meccseire. Pokoli hangulatot, nagy létszámot, látványos megmozdulásokat ugyan nem tudtak ezidáig bemutatni, de a Dorog feliratos magyar zászlójukkal utazgatnak a nyugati végeken, és ez a kellék a hazai mérkőzéseiken is mindig kikerül, ha játszik a DESE.

Dunaferr SE / Dunaújvárosi KKA

A kilencvenes években igen komoly sportélet volt a Dunaferr háza táján, több bajnokesélyes csapattal és remek nemzetközi szereplésekkel kiérdemelték a Nemzet Sportvárosa titulust. Az egyik legsikeresebb szakosztály épp a női kézilabda volt, ahol még a kisebb meccsekre is megtelt a Dunaferr sportcsarnok. Igaz, akkor még nem volt komoly tábor Dunaújvárosban, de a ricsaj mégis nagy volt. Ez úgy lehetett, hogy a nagy, hosszanti oldal közepén volt egy mag, amely dobokkal, kürtökkel felszerelve (igaz, ülve) biztatta a lányokat (is), és a tagjai kezdeményezésére, mondhatni, hogy az egész oldal szurkolásba lendült. Mi ezt akkoriban úgy hívtuk, hogy skandináv – vagy északi – szurkolás, hisz az ottani lelátókon tapasztaltunk hasonló stílust. Aztán a legaktívabbak már felálltak, de hiába volt előttük pár sebtében összefújt lepedő (Ultra Red Devils Dunaferr, Red Hooligans, majd Újváros Hooligans, Ultras New City), sok tartalom nem volt mögötte. Kicsit később a klub által készített Dunaferr, Mindörökké Dunaferr, Isten hozott a pokolban molinó mellett a jégkorong meccsekről áthozott, Acélbikák feliratos transzparens került ki, egészen 1998-ig, ám komoly szervezettség továbbra sem volt mögötte. Ez nem jelentette azt, hogy hangulattalanok voltak a Dunaferr hazai meccsei, csak azt, hogy amolyan B-közepes jelleggel szurkolgattak még mindig, idegenbe pedig csak ad-hoc jelleggel jártak. 1998 őszén aztán megváltozott a kép, és a fiatalok által életre keltett Ultra Red Alert az egyik kapu mögött bontott zászlót, és kezdte el biztatni a piros-fehér lányokat. Egy ideig a régi „tábor” is üzemelt, így a ricsaj továbbra is megvolt a Dunaferr hazai meccsein, ami az „Újváros, Újváros!” szurkolói rigmus skandálásában csúcsosodott ki. A Red Alert színre lépésével a dobok, konfettik és szalagok mellett szinte állandó kellékek lettek a kétrudasok, lengetősök, és gyakran kisebb koreográfiákkal örvendeztették meg a csapatukat, valamint a közönséget a kapu mögött. A lányaik igazán elkényeztették őket, hiszen több magyar bajnoki és kupagyőzelem mellett – Magyarországon elsőként – megnyerték az összes Európában kiírt nemzetközi kupasorozatot. A létszám viszont nem mindig volt magas, néha csak 15-20 lelkes fiatal tombolt egy-egy női kézimeccsen, de az vesse rájuk az első követ, aki bírta volna az akkori eszeveszett tempót nagyobb létszámban, miután a lányok találkozóin kívül kijártak korongra, férfi kézire és persze a labdarúgók fellépéseire is. Idegenben is hasonló volt a helyzet, tétmeccstől meg persze a klub segítségétől függött, hogy hova, milyen létszámban érkeznek. Amikor tisztán a Red Alert utazott, akkor nem tudtak 5-15 főnél többet felvonultatni. Ez a létszám egy kicsit javult a Vörös Hadsereg megjelenésével, mely évekig jelen volt az URA mellett, majd 2013-tól egy Vének feliratú lepedő is megjelent előttük. Akkorra a Red Alertben is megtörtént a generációváltás, ám a fiatalok által vezette csoport ment tovább a megkezdett úton. Aztán az évek előrehaladtával elvesztette a sok első osztályú szakosztályát a Dunaferr, mely már nevében is más lett, attól függően, hogy épp a labdarúgókról vagy a jégkorongozókról volt szó. A női kézilabdacsapat ugyan marad aránylag stabilan az NB I tagja, ellenben a neve Dunaújvárosi Kohászra változott. A Red Alert mindeközben kitartott, ám a labdarúgók elsüllyedésével csak a kézis lányokat támogatta, olykor megjelenve a jégkorongozók találkozóin is, de az új érában feltűntek vízilabda- és röplabdameccseken is. Több esetben a dunaújvárosi utánpótláscsapatokat is támogatták, ahol nem egyszer kiírások, kisebb koreográfiák és olykor pirotechnika is szerephez jutott. Volt persze olyan időszak is, amikor nem jártak a csarnokba, mert nem egyeztek a csapat vezetésével, de ha ott voltak, akkor remek hangulat teremtésére voltak képesek, még alacsonyabb létszám esetén is. Továbbra is bevetettek mindent, ami egy klasszikus ultracsoportra jellemző, sőt, egy időben komoly pirotechnikai bemutatókkal rukkoltak elő a csarnokon belül, ami azért ugye nagy szó a zárt falak között. Egy biztos, aktív, folyamatos tábora a női kézilabdacsapatnak volt legtovább Dunaújvárosban, és vele a Red Alert is itt volt a legaktívabb. A 2016-os EHF diadallal az új korszakban is felért a Kohász a csúcsra, és vele a szurkolók is mennybe mentek. A veszprémi döntőn remek volt a hangulat, és velük szurkoltak a Nomád Harcosok Tiszavasváriból, illetve a debreceni ultrák, akikkel a Red Alert a megalakulása óta baráti kapcsolatban van. Rajtuk kívül a hódmezővásárhelyi és szegedi szurkolók számítanak még régi barátnak. A nemzetközi siker után kisebb hanyatlás következett a lelátón, és a gárda eredményessége sem volt a régi. Néha már ki sem került a csoport lepedője a palánkra, csak egy Dunaújváros felirat díszelgett a tábor előtt. Az újabb generáció- vagy stílusváltás miatt nem klappolt minden a meccseken, van, aki bejárt, és van, aki nem. Egy ideje már nem is látni a régi molinókat, helyette pár kisebb lepedő, köztük egy Supporters from Dunaújváros kerül ki eléjük. A nagy kérdés: ezek a változások a Red Alert megszűnését eredményezik-e, vagy csak ideiglenesen háttérbe vonul?

Esztergomi KSE

A kétezres évek elején tűnt fel az esztergomi női kézilabdacsapat a honi NB I-ben, de már előtte, az NB I B-s szezonban is volt egy kisebb brigád, amely az Esztergomi Red Knights drapi mögül biztatta a piros-fehér mezes lányokat. Idegenbe is eljárt, így például Debrecenbe is betoppant, egy Magyar Kupa-meccsre. Az NB I-es szezonban 15-20 fős táborral végig kitartott, de sajnos a csapatnak nem volt meg a megfelelő anyagi stabilitása. A kiesés után ez a szám folyamatosan csökkent egészen 2004-ig, amikor visszaléptek a bajnokságtól. Az NB I B-s Óbudai Goldberger elleni meccsüket a mai napig emlegetik, csak úgy, mint a többszörös BL-trófea birtokos Hypo Wien legyőzését. Ezeken a meccseken volt a legjobb hangulat a csarnokban. Az NB I-es időszakban még Párkányból is átjárt egy nagyobb galeri biztatni az esztergomi lányokat. A sikeresnek mondható első osztályú kaland után a csapat 15 évig elvegetált a hátsó szinteken, majd a 2020-as felerősödést követően a lelátón is egyre több szurkoló jelent meg a csarnokban. Megalakult az Egom Red White Fanatics nevű csoport, amely a hazai meccseken komoly szurkolással és lelátói látványokkal rukkol elő. A 2023–2024-es esztendőben voltak eddig a legaktívabbak, amikor a bajnoki aranyért és a feljutásért ment a csapatuk. Ez össze is jött, és ennek köszönhetően elődeik nyomdokain haladva az NB I-ben is letehették a névjegyüket. Túrákra is megfelelő létszámban járnak, nem ritka a 20-25 fős aktív mag az Esztergom idegenbeli meccsein, és az ERW Fanatics megalakulása óta nemigen volt olyan találkozó, ahol üresen hagyták volna a vendégszektort. A társaság előtt (vagy épp mögött) egy Punk & Sport Esztergom drapi is gyakran kint csüng, amelynek a tagjai szintén szerves részei a táboruknak. Összességében az esztergomi női kézilabda újbóli felemelkedésével a piros-fehérek lelátója is új lendületet kapott, amely üde színfoltja lett a mai élvonalbeli palettának.

Érdi VSE

2010-ben jutott fel az Érdi VSE a legmagasabb osztályba, és az oda vezető úton a piciny tornacsarnokban már kapott komolyabb lelátói támogatást, hisz az EBH (Eszmék Bátor Harcosai) kijárt szurkolni neki. Aztán kiderült, hogy az ultrák és a csapat érdekei nem ugyanazok, így az előbbiek elhagyták az apró fedettet. A zöld-fehér ultráktól a narancsban pompázó idősebbek alkotta fantársaság vette át a szurkolást, és az elején csak a folyamatos jelenlétük, egyenmezes, dobbal való egyszerű szurkolásuk volt értékelhető. 5-10 főt azért mindig fel tudtak sorakoztatni és idegenbe is eljártak 5-20 fős szórásban, ahol ugyanazt hozták, mint odahaza, sőt, még Érdi B-közép feliratos pólójuk is volt. Aztán pár év alatt ki tudtak termelni egy állandó, kb. 20-25 fős szurkolótábort, amely egységesen narancsban pompázva, dobokkal és pár kisebb, szimpla zászló mögül biztatta a lányaikat, de sokszor csak ülve, ami bizony rontott a megítélésén. 2014-ben kapták meg az új sportcsarnokot, ám a lelátón ez eleinte nem jelentett komoly változást. Az évek alatt egyre jobban belakták a létesítményt, és egyre erősebb lett az érdi kézilabda is. Vele nőtt és erősödött a helyi tábor is, viszont csúcsidőszakában sem tudott 40-50 főnél több szurkolót bevonni a zászlója mögé. 2016-ra szerveződött meg az Orange Dragons nevű formáció, így innentől igényesebb külsővel, de ugyanazokkal a tagokkal folytatták az érdi lányok biztatását a narancsba boruló „pálmafák”. Minden meccsen megjelentek, ahol fellépett az Érd, de pár kiíráson, kisebb látványokon és egy narancs-fekete csíkos, fej fölé kihúzható, nagyobb zászlón kívül sok egyebet nem tudtak felmutatni. Idegenbe a téttől és a távolságtól függően 15-50 fővel utaztak és hozták az otthonról ismerős performanszt. Aztán elfogyott a pénz, gyengült a csapat és jött NB I-ből való kiesés, ami után a „narancssárga sárkányok” már nem, de az Érdi Sárkányszív még kitart, és igaz, visszafogott létszámmal (hazai pályán 5-15 fő) szurkol a lányaiknak, és idegenben sem hagyja őket soha egyedül. Egy-két kocsival azóta is mindig mindenhol megjelent. A csúcsidőszakában olyan volt, mint a holland szurkolótábor, mindent narancsba borított és mindenféle bolondos maskarát is magára aggatott.

Győri ETO KC (Győri Sportközpont SE)

Győrben már a kezdetektől fogva komolyan vették a női kézilabdázást, így a városnak több csapata is szerepelt az NB-s bajnokságokban, de számottevő eredmény nélkül, mondhatni, megosztva erőiket, inkább egymással versengtek. Az ETO a kilencvenes években vette át a női kézilabda-szakosztályt a Sportközpont SE-től, ezért innentől a zöld-fehér szurkolók is komolyabb figyelmet szenteltek a csapatnak. A kezdeti időkben még csak szimpla zöld-fehér zászlóval járt ki a focitáborból pár lelkes drukker, majd a helyi csoportok is kezdtek ki-ki látogatni a Magvassy Mihály sportcsarnokba. A tábor eleinte a kapu mögé koncentrálódott, ám sokszor csupán 20-30 lelkes szurkoló állt a háló mögött, de a dobok, konfettik szinte állandó kellékek voltak. A Green Lions, Rude Boys és később az Ultra Arrabona is kinézett, ám nem folyamatosan és sokszor csak transzparens nélkül. Ez volt a jellemző a 2000-es évek nyitányáig, majd 2001 környékétől az UCSK jelent meg a lányok támogatására, így a kézilabdafanokkal alkottak egy jó 40-50 fős tábort és idegenben sem hagyták magukra a csapatot. 2003-ban szerveződött meg az első, ténylegesen a női kézilabdára szakosodó csoport Győrben, amely a Green Dangers nevet vette fel és onnantól folyamatosan jelen volt az ETO meccsein, viszont a futballstadionban meghatározó brigádok többé láthatóan nem jelentek meg a lányok találkozóin. Pár évvel később a Bal Kapufa Ultras (BKU) is megszerveződött, így ha nagy változást nem is láthattunk külsőleg a győri táboron, a korlát előtte már másképp nézett ki. Egy ideig egy Green White Ultras feliratú kisebb zászló is kint volt a palánkon, viszont ez tiszavirág életűnek bizonyult. Néha, a fontosabb meccseken a Zöld Stílus Szurkolói Csoport is megjelent és egyre nagyobb számban kerültek ki településnevekkel ellátott magyar zászlók is: Szolnok, Sárvár, Nyergesújfalu, Ecser, Hegyeshalom, Kartal stb. 2010-11-re jött egy fiatalabb próbálkozás, mely az 1904 Boys Ultras ETO nevet vette fel és az eddigiektől eltérően kicsit ultrásabban, szervezettebben kezdett az ETO meccseken szerepelni, mondhatni, üde színfoltja volt az addigra kissé leegyszerűsödő győri tábornak. Később ebből csak egy Ultras ETO lepedő maradt, de ez mögött már nem volt nagy szervezettség, valószínűleg nem is alkottak vele külön csoportot. A régebbi bandák azonban teljesen eltűntek (csak nagyon ritkán, mondhatni, nosztalgiából jelentek meg olykor), az idősebbek pedig egy Csak az ETO! feliratú lepedőt kezdtek el magukkal cipelni. Sok látványt ezen időszak alatt nem mutattak be, csak a megszokott konfetti, szalagok, kisebb lengetősök és kiírások színesítették a repertoárt. Koreográfiával kevésszer próbálkoztak, megelégedtek az egyszerűbb látványelemekkel. Ebben az időszakban a Dunaújváros, Debrecen, Ferencváros szurkolókkal nem egyeztek, majd a magyar bajokság kétesélyessé válásával manapság már csak a Fradival csatáznak a pályán és a lelátón egyaránt, valamint az új korban megyei riválist kaptak az óváriak személyében. 2015-ben adták át az Audi Arénát, amely szinte egybeesett a szervezett bandák megszűnésével az ETO meccsein. A szurkolás persze nem szűnt meg, de az aktív csoportok eltűntek. Helyüket egy nagynak mondható, zöld-fehér massza vette át, amely a már ismert Csak az ETO! lepedő mögül dobokkal, mezekben feszítve biztatta a lányaikat és elutazott velük mindenhová. A folyamatos megjelenés, az állandó szurkolás tiszteletet parancsoló, viszont sem kinézetben, sem szervezettségben, sem látványban nem tudnak egy olyan szintet hozni, ami miatt a szervezett lelátó népe is elismerően nyilatkozna róluk. Innentől szinte mindig magyar településnevekkel ellátott zászlóerdő kísérte a Győri ETO KC kézilabdázóinak a fellépését: Ipolyszög, Szombathely, Kimle, Gecse, Felpéc, Hegyeshalom, Ács és a többi. 2018-tól volt egy próbálkozás a Green Thunder név alatt, ellenben más nem változott, ráadásul egy szezon után az ő lobogója is eltűnt a palánkról. Azóta ugyanaz a körítés, mint előtte volt, viszont továbbra is mindenhol ott vannak, szurkolnak a maguk módján és eszközeivel. A létszámuk a meccs tétjétől és persze a távolságtól függ, de 30-35 fővel alapból elkísérik a lányaikat, Magyarországon és Európában egyaránt. Látványban a mezes, sálas megjelenésük a standard, így mindig képezni tudják a fentebb jelzett zöld-fehér masszát, melyet nagyobb tét vagy létszám esetén fej fölé kihúzható zászlókkal szoktak feldobni. A lobogókat, ha kell, többször is kifeszítik. A csapatuk sikeres, a világ egyik legszámottevőbb és legerősebb gárdája, amíg ez így van, addig a szurkolók érdeklődése is garantált. Az viszont más kérdés, hogy a megszokott és folyamatosnak tűnő sikerek miatt a lelátói élet megtorpant a Győri ETO KC mérkőzésein, és további fejlődésére vajmi kevés az esély.

Komáromi VSE

Komáromban nem volt aktív szurkolói élet a csarnokban női kézilabdameccsen (amennyire tudom), de az utóbbi időben a labdarúgók találkozóiról ismerős zászlók és szurkolók néha feltűnnek a fedettben. Ha ők nem, akkor egy csapatnyi fiatal szokott „őrjöngeni” a KVSE meccsein, és ha így haladnak, még ki is alakulhat valami fajsúlyosabb brigád belőlük.

Körmend, KC

2019-körül a körmendi lányokat a kosármeccsekről ismerős Körmend Youth fiataljai támogatták egy darabig. Ezek a fellépések látványosak, hangosak és jól szervezettek voltak, de sajnos mindez nem állandósult hosszabb távon. Előtte és utána sem tudok arról, hogy aktív mag biztatta volna az ottani kézilabdás leányzókat, csak ebben a rövidke időszakban volt rá példa.

Kozármisleny KA

Az elmúlt évtizedben Kozármisleny sportja emelkedőben van, és ehhez a legtöbbet a női kézilabdázók adtak hozzá, akik a város történetében először elérték a honi legmagasabb osztályt. A csarnokban egyre jobban teljesítő csapat magával ragadott pár idősebb szurkolót is, akik a létesítmény egyik sarkában dobokkal, trombitával és különböző feliratú zászlók mögül kezdték el biztatni a csapatukat. A korlátra ugyan nem (oda egy „Hajrá, Kozármisleny!” feliratos drapi került), de a pólókra fel is lett festve a VIP Terasz Fan Club, ahogy ebben az időben nevezték magukat. Ugyan acélos létszámot nem tudtak összehozni, de 5-20 fő (ellenféltől és téttől függően) állandóan jelen volt a meccseken, otthon és idegenben egyaránt. A stáb és a hangulat az évek előrehaladtával és a gárda erősödésével folyamatosan növekedett, a közeli helyekre (Mohács, Szekszárd) komoly inváziókat tudtak szervezni, igaz, maga a tábor még megmaradt a kezdeti formájában és a megszokott eszközeit használta továbbra is. 2016-ban egy Kozármisleny–Mohács meccsen megjelent a South Brigade Mohács a csarnokban, ami új szelet fújt a Misleny szurkolók vitorlájába, és az ő hatásukra és segítségükkel náluk is megszerveződött a South Brigade, csak ezúttal kozármislenyi változatban. Mellé egy Ultras Kozármisleny és pár kisebb, mondhatni „ultrásabb” zászlót is csináltak, ám létszámban maradtak az 5-20 főnél, ami a rangadókon azért duplázódhatott, esetenként triplázódhatott is. A hazai mérkőzések (beleértve a második számú csapatot is) alapot jelentettek, s idegenbe is majdnem mindenhová elutaztak. Kisebb koreográfiák, kiírások, rudasok a csarnokban, azon kívüli tüzezés, füstök jellemezték a fellépéseiket. 2023-ban jutottak fel először az első osztályba, és szerencsére hozták magukkal az aktív kis brigádjukat, mely minden meccsen megjelent, ami nagy szó, hisz sok babér nem termett a gárdának a legjobbak között. Azóta megéltek egy kiesést, majd feljutást, azonban az Ultras Kozármisleny, a South Brigade Kozármisleny azóta is kitart, és hozza azt a mércét, amit felállított magának. A honi lelátón a kispesti, mohácsi és lánycsóki szurkolókkal ápolnak baráti kapcsolatot, de igazából mindenkivel jól elférnek a csarnokon belül és azon kívül is.

Lébényi KSE

A lébényi női kézilabdacsapat kapott támogatást a lelátóról otthon és idegenben egyaránt. Ugyan túlszervezve nem volt soha a lébényi lelátó, de pár kisebb zászlóval, kürtökkel, néha lufival elszurkolgatott a zöld-fehér lányoknak. Szervezett keretekig azóta sem jutott, ám van, létezik, szurkol.

Marcali VSZSE

A kilencvenes években „kicombosodott” a női kézilabdacsapat Marcaliban, és a város egyik legnépszerűbb sportja lett, így a szurkolók is egyre többen kezdtek el látogatni a fedett csarnokba. 1999-ben jutottak fel a legjobbak közé, és akkor már egy 25-30 fős tábor folyamatosan támogatta a csapatot. A Marcali és a Hajrá, Marcali feliratos transzparensek mellett olyan drapik kerültek még ki eléjük, mint az Aggressor Marcali, az Ultras Marcali vagy a Fanatics, amellyel egyfajta szerveződésre is utaltak. Komoly lelátói megnyilvánulásaik ugyan nem voltak, de szurkolásukat dobokkal és kürtökkel támogatták, plusz a szalagos, konfettis papíreső alapkelléknek számított. A lényeg, hogy voltak és aktívan, szervezetten drukkoltak. Az NB I-es tagságot sajnos nem sikerült megőrizniük, így hamar visszakerültek a hátországba, viszont a lelátóról érkező biztatás nem szűnt meg, legalábbis egyből nem. Később és napjainkban már sajnos nincs meg a lelkes kis mag a csapat meccsein, de a bordásfalon a mai napig kint csüng egy „Hajrá, Marcali!” szövegű lepedő.

Mohácsi TE

A Mohácsi TE csapata ugyan soha nem érte el a legfelsőbb osztályt, de ez nem jelentette azt, hogy a lelátóról ne kapott volna hangos biztatást. Sőt, a piros-fehérek támogatására megalakuló South Brigade Mohács aktív volt otthon és idegenben egyaránt. A 25-30 fős tábor a megszokott csarnokos kellékekkel volt felszerelve. A csoport drapija mellett pár kisebb kiegészítő, az elmaradhatatlan dobok és természetesen a konfetti, amely szinte minden egyes csarnoktábor alapkellékének számít. Az élesebb meccsekre igen jó hangulatot varázsoltak, és a kupában néha egy-egy nagyobb hal is a hálójukba akadt, mint 2011-ben a DVSC, a Lokinak és híveinek így testközelből mutathatták meg, hogy szurkolás terén az NB I-ben is megállnák a helyüket. Aztán eltűntek, majd 2016-ban Kozármislenyben, a hazai táborban bukkant fel a piros-fehér zászlójuk egy fél szezon erejéig, így nagy valószínűséggel ők inspirálták (vagy alapították) a South Brigade Kozármisleny csoportját. Ezzel egy időben eltűnt a szervezettség a mohácsi csarnok lelátóiról, azonban egy pár fős mag, ha nem is túl aktívan, de mezekben, sálakkal, dobokkal felszerelkőzve, továbbra is kitart és idegenbe is eljárogat. Rajtuk kívül a tél búcsúztatásaként minden évben van busójárás a csarnokban. A maszkos figurák megjelenése a lelátón igencsak egyedi jelenség, és először itt láttam tangóharmonikával meg furulyával kísért szurkolást.

Mosonmagyaróvári KC SE

2014-ben jutott fel az MKC SE az NB I-be, és hazai pálya híján egy ideig Mosonszolnokon fogadta az ellenfeleit. Ott még nem alakult ki komoly bázis, de azért már ott is elkezdtek szurkolgatni, dobolni a móvári szurkolók, és készült sál, valamint pár kisebb magyar zászló Mosonmagyaróvár Ultras, Ultras és Altenburg Ultras feliratokkal. A kezdeti nehézségeket leküzdve még Mosonszolnokon kezdett összeállni egy aktív mag, amelynek korösszetétele egészen vegyes volt, ám akkor a fiatalok vitték a lendületet az AU kötelékében. Az NB I-be jutás új teret, lehetőséget és komolyabb lelátói ellenfeleket hozott, így a mosonmagyaróvári tábor is egyre jobban összeérett. A hazai meccsek jó hangulatúak voltak (főleg miután átadták az UFM Arénát), jellemzőik voltak a rudasok, a konfettik, a meccs előtti pirózások, valamint a megyei rangadón mindig pokoli hangulat. Idegenbe is eljártak, és olyan távoli helyeken is feltűntek, mint Debrecen vagy Békéscsaba, még a hétköznapokra eső utazások sem tántorították el őket. Az ETO mellett a kispesti fanatikusokkal akadt gondjuk, és valamiért nem bírták a váci meg az MTK-drukkereket sem, viszont barátian közeledtek a cívisek és a vidisták felé. A fiatalok és az idősebbek mentalitásbéli különbsége sajnos sok vitát eredményezett a táboron belül, így az ifjoncok közül egyre többen hagyták el a tábort, majd amikor tarthatatlan maradt az állapot, akkor a tinédzserek teljesen kiszálltak és megalapították az UDM (Új Divízió Mosonmagyaróvár) csoportját. A kezdeti lelkesedés nem tartott sokáig, és pár év alatt teljesen lemorzsolódtak. Az idősebbek maradtak és vitték tovább az Altenburg Ultras nevet, de már más mentalitásban és más stílusban. Néha volt is kisebb fennakadás a szurkolásban, olykor visszafogottabb volt a lendület, máskor meg nem került ki a csoport zászlója sem a palánkra, ám idővel rendeződtek a dolgok, és újra pörgött a mosoni tábor. A hazai meccseken továbbra is jó hangulat uralkodik az arénában, és idegenbe is eljárnak változó létszámban. A csapat jó szereplése és a nemzetközi szintérre való kijutása új szintet és teret nyitott meg előttük, amivel éltek s élnek, és továbbra is kitartóan szurkolnak az MKC együttesének.

Nagyatád Rinyamenti KC

A Rinyamenti KC kézilabdacsapatának akadtak aktív szurkolói, de a fiúk meccsein ez a szám acélosabb volt, mint a lányokén. Ez utóbbi találkozókon visszafogottabb létszámú, ám dobbal felszerelt táborocska szurkolgatott. Nem is mindig, nem is túl aktívan, ellenben volt s csinálta. Több nem lett belőle.

Nagykanizsai Olajbányász SE

A kilencvenes évek közepéig az Olajbányásznak volt női kézicsapata az NB I-ben, de nem tudok róla, hogy a lelátóról kapott volna komoly biztatást a kanizsai labdarúgómeccsekről ismert csoportoktól, esetleg bárki mástól.

Pécsi EAC

A női kézilabdában a PMSC dominanciáját a kilencvenes évekre a PEAC (később PTE PEAC) vette át, de hiába játszott Pécs legnagyobb sportcsarnokában, komoly eredményeket, nem tudott felmutatni, sem pedig komoly szurkolóbázist létrehozni a Mecsekalja fővárosának. Az általam követett három évtizedben hiába játszott többször is az NB I-ben a pécsi hölgykoszorú, nem kapott számottevő, aktív, szervezett biztatást a lelátóról. A közelmúlt hátországában még néha-néha össze is áll pár fő a családtagokból, utánpótláscsapatokból, ám ez még nem jelenti a stabil lelátói alap kibontakozását a fekete-fehéreknél. A kosártáborból néha átszivárognak páran, a PTE Brass Band is mutatta már meg magát hangszereivel, meg ha úgy van, az egyetem is mintegy kivezényeli a diákjait, viszont ez még közel sem eredményez állandóságot és aktív szurkolást.

Pécsi MSC

A Munkásnak ugyan volt női kézilabdacsapata, de csak pár esztendeig szerepelt a kilencvenes évtized legelején az NB I-ben. Nem rémlik, hogy női kézilabdameccsekre kinézett volna az egykori Ultras Uniti Rossoneri-Déli Front-Kertvárosi Hiénák alkotta trió, vagy bármelyik kisebb csoport a Stadion utcából.

Sárvári Kinizsi SE

A sárvári női kézicsapat erősödésével a hazai szurkolók is egyre nagyobb számban kezdtek kijárogatni a meccsekre. Ezzel csak az volt a gond, hogy a helyi sportcsarnok igencsak szűkös kapacitású, így nagyobb létszám esetén a szurkolók szinte „belógtak” a játéktérre, ami viszont elősegítette, hogy a fontosabb meccsekre, a rangadókra teljes volt a ház, és jó volt a szurkolás. Egyedi nevük ugyan még nincs, de néhány városnévvel ellátott zászló kikerül a hazai bordásfalra és az idegenbeli szektorok palánkjaira, mint ahogy a dob és kürt is alapeszköznek számít a berkeikben.

Siófok KC

A kilencvenes években tűnt fel a Siófok KC csapata a magyar mezőnyben és sokáig a harmadik vonalnak számító NB II-ben szerepelt, jó középcsapatként. 2007-ben nyert bajnokságot és lépett szintet az NB I B-be, ahol 2009-ben egy megszerzett negyedik hely és a bajnokságtól visszalépő Tajtavill Nyíradony utat nyitott neki az NB I-be. Ekkor még egy apró iskolai tornateremben fogadta az ellenfeleket, de már volt egy állandó, 10-15 fős, dobokkal és egyenmezzel felszerelt társaság, aki biztatta. Tudtommal a helyi labdarúgócsapat ultrái semmiféle érdeklődést nem mutattak a női kézilabda iránt, így a teremben új úton és módon alakult ki az ottani mag. A többnyire a szimpla fanok alkotta siófoki tábor nem sok új dolgot tudott felmutatni az évek alatt, de a csapata erősödésével az állománya növekedett és idegenbe is rendszeresen eljárt. Az mindenféleképpen pozitívum, hogy minden hazai meccsen szurkolt a lányainak, igaz, gyakran ülve és csak a megszokott, pár egyszerű rigmust váltogatva. A kézilabdázóik 2017-től mutatták fel a legjobb eredményeket, miután totálisan felpumpálták a csapatukat. Kaptak új csarnokot és eszméletlen sok pénzt, amiből tellett két keretnyi idegenlégiósra, így a szurkolók is komolyabb sikereknek tapsikolhattak a lelátón és tették mindezt nagy örömmel. Jött egy bronz, majd egy ezüst a bajnokságban, de a csúcsot a 2019-ben elhódított EHF Kupa jelentette. Volt is nagy öröm a Balaton-partján, ám a lelátón csupán a létszám nőtt, az alapoktól nemigen tudtak elrugaszkodni a többnyire feketében pózoló drukkerek. A dobjaik bevetése mellett pár kisebb, egyszerűbb koreográfiát tudtak felmutatni az évek során, viszont szervezett csoportot nem alapítottak, zászlókat is csak ritkán akasztottak a palánkra. 2023-ra aztán kipukkant a lufi, és az addigra többmilliós bértartozást felhalmozó Siófok KC megvált az összes légiósától, majd a saját nevelésű játékosaikkal a harmadik vonalba adta le a nevezését, ahol azóta is szerepel. A korábbi drukkerek töredéke tart csak ki, de ők legalább továbbra is aktívan szurkolnak és reménykednek, hogy újra felragyog a déli parti kézilabdázás csillaga.

Székesfehérvár (Köfém SC / Alcoa SC / Cerbona SC / Cornexi SC / Fehérvár KC)

A kilencvenes években kezdett megerősödni a női kézilabda Székesfehérváron, ahol a Köfém SC működtette a csapatot, ám komoly szurkolóbázissal nem rendelkezett, amelynek növelésén az sem segített, hogy hamarosan, Alcoa majd Cerbona SC-re változott a csapat neve. Ráadásul a kilencvenes években a foci mellett a jégkorong és a kosárlabda is sokkal népszerűbb volt a koronázóvárosban. Azért az évek előrehaladtával elérték, hogy a nem túl látogatott Köfém-csarnokban is volt taps, duda, kereplő, igaz, csak szétszórtan és szórványos szóltak a kórusok. Utóbb, a fehérvári kézilabda erősödésével a szurkolói bázis is egyre jobb lett. Elsőnek az idősebbek kezdtek komolyabb zajkeltő eszközöket és egyszerűbb rigmusokat használni, majd idegenbe is járni. 2001 őszére aztán megalakult a Crazy Fans társasága, amely innentől elsősorban – az akkor Cornexi néven szereplő – fehérvári női kézilabdacsapatot támogatta. Eleinte csak tucatnyian voltak a fedélzetén, de aztán szép lassan gyarapodtak és folyamatos hazai és idegenbeli jelenléttel támogatták a lányaikat, akik egészen az EHF Kupa-döntőig meneteltek, sőt, meg is nyerték a serleget a Győr ellenében. 2008-ban tették le a lantot a CF tagjai, így innentől visszaállt a lagymatagabb hangulat az épp Fehérép Alcoa néven küzdő lányok meccseire. Viszont a magasabb nézőszám megmaradt és idegenbe is eljártak – bár változó létszámban – a fehérvári drukkerek. Aztán előkerült egy komplett dobos szekció és 7-8 nagydobbal adott ütemet a kézisek teljesítményéhez, amihez hozzátársítottak még egy rakás zajkeltő eszközt, olyasfélét, mint a duda, a kereplő, a csörgő és a többi. Aztán ez is elfogyott, és 2014 körülre langyos állóvíz alakult ki az FKC háza táján. Szerencsére ez nem tartott sokáig, és egy Fehérvár KC feliratos zászlócska mögött páran ismét elkezdték biztatni a lányokat, szép égszínkék mezekben. 2017-re megszerveződött a mezes, dobolós, ülve szurkolós brigádból az FKC Fanat-X, de ez csak azt jelentette, hogy innentől volt nevük, a többi maradt ugyanaz. 2018-ban a Vidi-tábor a labdarúgócsapat vezetőségével és tulajdonosi körével harcolt a megváltozott csapatnév miatt, így távolmaradt a focimeccsektől. Viszont a csoport összetartása és a mindenkinek hiányzó szurkolás miatt mégis kijárt a meccsekre, amely hangulatból az Alba Fehérvár KC lányai kapták a legtöbbet, mert a mind a hazai, mind az idegenbeli meccseken megjelenő RBD fantasztikus hangulatot varázsolt a csarnokba. Mondhatni, újra lett komoly lelátói élet a fehérvári fedettben, amolyan második aranykor volt ebből a szempontból a csapat életében, a Crazy Fans után. Aztán a Vidi visszakapta a nevét, az RBD és vele a fehérvári ultrák újra csak a futballstadionokban jelentek meg hétről hétre. Az űrt eleinte nem sikerült betölteni, pusztán egy kisebb mag és pár régebbi FKC-zászló jelezte, hogy teljesen nem halt el a lelkes buzdítás Székesfehérváron. 2023-tól viszont egy újabb hajtás, az Alba Chaos Henger transzparense mögött gyülekezik egy 5-25 fős társaság, amely azóta is nagy lelkesedéssel biztatja a fehérvári lányokat.

Szekszárd SE (UKSE Szekszárd / Szekszárdi FGKC)

1993-ban jutott fel a szekszárdi alakulat a legjobbak közé és magával vitt egy kisebb szurkolótábort (Alisca Hooligans) is az NB I-be, mely a kor eszközeit (dob, csörgő, gázkürt, kereplő, konfetti, szalagok) fel tudta vonultatni és a csarnok magas létszámával kombinálva egész jó hangulatot kreált a fedettben, a hazai meccseiken. Az első osztályban végig a kiesés ellen harcoltak, de ettől függetlenül végig jelentős létszámban és aktív táborral támogatták a lányaikat. Idegenbe is eljártak, még a távolabbi helyeken is megjelentek, igaz, ott csak 1-2 kocsival. A kiesés után sem hagyták magukra a csapatukat, így az újabb feljutás után ott folytatták a lelátón, ahol korábban abbahagyták. Aztán kiestek, ennek következménye lett a nagyobb visszaesés a lelátón. 2010-ben jutottak fel újra, de ekkor egy 10-15 fős B-középnél komolyabbat nem tudtak felmutatni, inkább a kosárra koncentrálták a szervezett (Kadarka Brigád) egységeiket, illetve Fradi-meccsekre (Alisca Greens). Habár ez utóbbi alakulat zászlója néha feltűnt az időközben újra megszerveződő, ám sajnos rövidke életű Alisca Hooligans lepedője mellett is, mint ahogy néhány Kadarka-tag is kijárt a női kézire. Az NB I hatására a tábor kicsit izmosodott, de semmi extra, főleg egy városnévvel ellátott magyar zászló mögött sorakozott fel, és ha kellett, odatette magát otthon és idegenben egyaránt. A kiesés után esélyesek voltak a feljutásra, sőt, bajnokok is lettek, de nem vállalták a magasabb osztályt, így hiába a jó szurkolás, a néhány jó túra, az együttes maradt a második vonalban. Aztán ez is ellaposodott, és visszatért minden a csendesebb valóságba. Olykor kikerül egy Szekszárd feliratos magyar trikolór, s ha van kedvük, az ifisták is vállalják a buzdítást, néha pár régi fanatikus is kicipel egy-egy dobott, azonban a komolyabb szervezettség és drukkolás régóta nem költözött vissza a Szekszárdi Fekete Gólyák néven tempózó „gilicék” fellépéseire.

Szentendrei NKE

A szentendrei lányokat pár szezon erejéig biztatta egy aktív, ultraszemléletű társaság, amely a Warrior Young Brothers Ultras nevet vette fel és ezen zászló mögül buzdította lányait. A csoport fiatal tagsággal rendelkezett és a hazai meccseiken dobbal, kisebb zászlókkal szurkolt, néha egy-egy kisebb látványt is előadva. Amíg létezett, hangulatot varázsolt a szentendrei sportcsarnokba, és néha azon túl is, hisz idegenbe sem hagyta magára a lányokat, de kijár a férfi kézisek és a labdarúgók találkozóira is.

Szentlőrinc SE

A szentlőrinci kézilabdás lányokat biztatta egy pár fős különítmény már bő tíz évvel ezelőtt is, mely a Szentlőrinc Grund Ultras névre hallgatott, majd pár évvel később a labdarúgómeccsekről ismerős Szentlőrinc Ultras is feltűnt a csarnokban. A rózsaszín-feketében játszó szentlőrinci kézilabdás lányok így azzal büszkélkedhetnek, hogy nekik bizony volt szervezett, nevesített szurkolótáboruk, még akkor is, ha tudjuk, csupán pár főről volt szó mind a két esetben.

Szombathelyi Haladás VSE

A Haladás VSE női kézilabda-szakosztályának megerősödése felkeltette a zöld-fehér szurkolók érdeklődését, és a csapat fejlődésével egyre többen kezdtek kimenni a meccseire. Akkor egy kisebb tábor, illetve pár Hali-zászló jelezte, hogy a csarnokban is jelen vannak a Haladás-szurkolók. Volt egy rövid időszak, amikor a Rohonci útról ismerős Green White Army is kijárt a csarnokba és ott remek hangulatot teremtett, mellettük olykor az Original Fans-lepedő is feltűnt. Néha kicsit túlzásba is estek, és szó szerint felgyújtották a szektorukat otthon vagy épp idegenben. Sajnos a GWA szerepvállalása nem tartott sokáig, de nem maradtak biztatás nélkül a vasi lányok, és egy kisebb, 10-15 fős mag továbbra is kitartott, és ha nem is olyan „tüzesen” de űzte-hajtotta a gárdát. Még abban a nehéz időszakban is, amikor hazai pálya híján Bükön, majd Répcelakon fogadták az ellenfeleiket. A tábor felvette a Savaria Handball Fans (SHF) nevet, de mellette gyakran kikerült a palánkra az egyszerű Szombathely Szurkolók-drapéria is. A csapatnál NB I-es álmokat szövögettek, de a színre lépő, helyi Kézilabda Akadémia által komoly riválist kaptak. A HVSE nem tudta anyagiakban felvenni a versenyt az SZKKA-val, így amíg a Hali a kiesés elkerüléséért harcolt, addig helyi ellenlábasa az NB I-be masírozott. A lelátón az egymás elleni összecsapások igen pikánsnak számítottak és telt házat eredményeztek, amelyeken jó szurkolás, koreográfia és minden volt, amit egy ilyen derbi megkövetel. Sajnos, megfelelő szponzoráció híján 2019 őszén már a megyei bajnokágban (ott is a zalaiban) szerepelt a HVSE, amit csekély támogatás mellett meg is nyert, de a színre lépő Covid-19 és más tényezők eltüntették a térképről a Haladás VSE női kézilabdacsapatát, vele együtt a lelkes szurkolóhadát is.

Szombathelyi KKA

2015-ben alakult meg a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. A Haladás VSE csapatából váltak ki játékosok, és indították el a saját klubjukat, amely megfelelő anyagi fedezettel és támogatottsággal egyre nagyobb terveket szövögetett, és azt szép lassan meg is valósította. A 2019-ben jutott fel az első osztályba, és akkor már a hangos kis tábor, a Savaria Blue White Lions támogatta. A kiválás miatt ugyan nem ettek egy tányérból a Haladással, ám ennek köszönhető az az éles rivalizálás közöttük, amely pár évig parázs jeleneteket eredményezett a szombathelyi csarnokban, a pályán és a lelátón egyaránt. A legjobbak közül egy szezon után búcsúztak ugyan, ám a lelkes tábor nem maradt el és alant is folyamatos támogatást adott a lányainak. A drukkerek minden idegenbeli meccsre elutaztak legalább 10-15 fővel, és soha nem hiányozhattak a dobjaik, a drapijaik meg a sáljaik. 2024-ben megerősödött csapattal érkeztek vissza az NB I-be, és sokat segített a táboruk fejlődésén, hogy akkor már nem voltak kiesési gondjaik.

Tamási, KC

A Tamási KC csapata soha nem érte el az NB I-et, de a labdarúgómeccsekről ismerős, 1993-ban alapított és a mai napig létező Sárga Ultrák Tamási egy időben kijárt és kiváló hangulatban, jó létszámban biztatta a lányait. A csarnok szellemének megfelelően konfetti, pénztárgépszalagok és kisebb koreográfiák alkották a fő látványelemet, és az elmaradhatatlan dobok mellett az ultraszemléletű szurkolással egy teljesen más dimenzióba helyezte az akkori NB I B hangulatát. Mint ultracsoport természetesen idegenbe is állandóan kísérte a lányait, így Nagykanizsa, Győr, Budapest, Nagyatád és még tucatnyi helység csarnokában vizitált a SUT abban az időszakban. Néha pár fővel és olykor transzparenssel mind a mai napig megjelenik a fedettben, viszont a folyamatos szerepvállalásáról már szó sincsen.

Tatai AC

Nagy támogatottsága ugyan nincs a tatai lányoknak, ám egy pár fős mag dobbal felszerelkezve és egyszerű rigmusokat skandálva biztatja a fekete-fehéreket. Sajnos, ennél tovább eddig nem jutott, és ez a szerepvállalása is csupán alkalmi jellegűnek mondható.

Veszprém KC

A 2009-ben a ténylegesen NB I-be jutó (korábban is feljutott, de anyagi források híján nem vállalta a magasabb osztályt) veszprémi csapatnak nem volt nagy szurkolói támogatottsága. A fiúk világklasszis teljesítménye mellett egyszerűen nem volt kíváncsi szinte senki a lányok középszintű NB I-es szereplésére. Hol volt már ekkor a legendás Bakony Vegyész népszerűsége? A Veszprém Arénából hamarosan ki is költöztek a Március 15. utcai kisebb létesítménybe, hisz annak a pár száz nézőnek az a fedett is bőven megfelelt. Azért volt egy tucatnyi szurkolót számláló mag, amely dudával és kereplővel biztatta hazai meccseken a lányait, majd az évek előrehaladtával megduplázta ezt a létszámot, azonban az alapoktól nem nagyon rugaszkodott el. A csapat is megerősödött közben, így már dobokkal és pár egyszerűbb zászló mögül dalolászva buzdították a fanatikusok a dobogó közelébe férkőző lányaikat. Ebben az időszakban 5-15 fővel idegenbe is eljártak, bár volt, ahová komolyabb létszámban toppantak be. Aztán a gárda anyagi helyzete megingott, de a győri fellegvár mögéjük állt, így továbbra is maradt az élvonalbeli kézilabda a Bakonyban, viszont a lelátóról egyre kisebb támogatást kaptak. Utóbb csak nem bírták tovább anyagilag, és csupán alacsonyabb osztályban indultak el, ami további visszafejlődést eredményezett az amúgy sem acélos veszprémi női kézilabda számára – a parkettán és a lelátón egyaránt.

Zalaegerszeg Caola SE

A kilencvenes évek közepén szerepelt a zalaegerszegi illetőségű Caola SE a legjobb női kézilabdacsapatok között Magyarországon, ám sem a pályán, sem a lelátón nem nyújtott maradandót. A kilencvenes évek közepén arról szólt a fáma, hogy a kosarasok meccseiről ismerős Torcida kijárt néha a lányokat is biztatni. Kicsit később a Settore 11 csoportja is megjelent a „kézicsarnokban”, viszont sohasem lehetett arról hallani, hogy „pokol” lett volna a Caola meccsein a hazai szurkolók jóvoltából. Az Armada is járt az egerszegi lányok meccsén, de ők a ferencvárosi Hellish Greens miatt mentek ki, nem tudok róla, hogy komolyabban szurkoltak volna a Caolának. A gárda kiesésével, majd megszűnésével az említett „pokol” a jövőben sem jöhet már el…

Ui.: Annak ellenére, hogy megpróbáltam komplett összefoglalót összehozni, a felsorolás és az információ nem lehet teljes, és feltételezem, hogy szándékom ellenére itt-ott hibákat is tartalmaz. Szóval, ha bárkinek bármilyen kiegészíteni valója van, vagy úgy érzi, hogy valahol korrekcióra volna szükség, hogy tudna segíteni, hát, ne habozzon, hanem keressen bátran!

hancsi78

Köszönet Tibinek Dunaújvárosba, Gyencének Tamásiba, Antinak Pécsre és Sándor Misinek Debrecenbe a segítségért!

Képek:Alba Chaos Henger / Alba Fehérvár KC / Altenburg Ultras / Ácsi Kinizsi SC / Bicskei TC / bolcs27.hu / Bősárkány Kézilabda / Budaörs Handball / Büki TK / Deri / DKKA / Dorog Handball / Dunaújvárosi Hírlap / Dunaújváros Online / Egom Red-White Fanatics / Esztergomi Vitézek Kézilabda / Egom Red-White Fanatics / Égerházy Péter / Érd Handball / Érdi Női Kézilabda / Gyence / Gyenes Róbert / Győre Béla / Győri ETO KC / Hajdú Online / Haladás VSE Kézilabda / Handball Ultras Hungary / handball.hu / Kisricso Photo / Kohász Fans / kohaszkezi.hu / Kozármisleny SE / Körmendi DMTE / lendvaifoto.com / Lébény KSE / marcaliportal.hu / Mohácsi Női Kézilabda / Mohácsi TE / Mosonmagyaróvári KC / Old School Supporters in Europe / Orange Dragons / Red Alert / Sándor Mihály / Sárga Ultrák Tamási / Siófok KC / Supporters from Dunaújváros / Szabó Máté / Szekszárdi Fekete Gólyák KC / Szentendrei NKE / Szentlőrinc Kézilabda / Szigetszentmiklósi NKSE / Szombathelyi Női Kézilabda / Ultras Handball / Ultras Szentendre / vaskarika.hu / vehir.hu / Veszprém Női Kézilabda / Veresbegy Photography / Vikcsi - Victoria Photography / V-man Photo / Warrior YB Szentendre