Interjú - Tibi (Red Alert Dunaújváros)

A következő interjú alanyom régi motoros Dunaújvárosból, akivel lassan harminc éve ápolok baráti kapcsolatot, így elképzelhetitek, mióta is lehet ott a lelátón. Na, jó, ezt nem kell elképzelni, hisz az interjúból minden kiderül, így az is, hogyan tudták anno megoldani Dunaújvárosban, hogy négy NB I-es szakosztály minden hazai meccsén ott legyen a tábor és emellett még idegenbe (sokszor külföldre) is elkísérje kedvenceit. Tibivel vesszük át az újvárosi lelátó alakulását az egykori B-középből kiindulva egészen napjainkig, elemezve a különböző sportágakat, a lelátón született barátságokat és természetesen a riválisokat is. Vágjunk hát bele!

Mikortól követed, mióta érdekel a dunaújvárosi sport?

Az 1993–1994 másodosztályú focimeccsekre és női kézilabdameccsekre ingyen be lehetett menni diákigazolvánnyal, innen indult a meccsre járás.

A kedvenc magyar csapatod akkor egyből a Dunaferr?

Igen, egyből a Dunaferr.

Sportoltál? Fociztál?

Amatőr szinten fociztunk csak a haverokkal, a régi Dunaferr-edzőpályán.

A kilencvenes években több meghatározó csapata is volt a Dunaferrnek. Téged ezek közül melyik szögezett oda a lelátóra?

Jégkorongcsapat „vitt” ki először a lelátóra, pont egy parázs hangulatú, Fradi elleni meccsre, telt házzal a nyitott jégpályán. Utána jött a női kézilabda, épp egy felívelő szakasza és végül a futball.

Milyen volt a lelátó a kilencvenes évek elején-közepén Dunaújvárosban? Mennyire volt aktív a mag jégkorong- és kézimeccseken?

1993-tól járok meccsre, akkor már volt szurkolás B-közép szinten. Jégkorongon elég komoly összecsapások voltak a Fradival, így a legnagyobb tábor is ott volt. Meccs előtt már egy órával kint kellett lenni, ha be akartunk férni a B-középbe, amit akkor kb. 80-100 ember alkotott. Kézilabdán egy kisebb 25-30 fős tábor alakult ki, ami főleg hazai pályán volt aktív, de előfordult néhány szervezett utazás is.

Volt Ultra Red Devils Dunaferr, Red Hooligans, majd Újváros Hooligans és később Ultras New City feliratos lepedő is a palánkokon. Ezek mennyire voltak szervezett csoportok?

Ezek nem voltak komoly csoportok, csak egyénileg készített drapériák voltak. Sima B-közép volt 1998-ig.

Egy időben olyan szövegű transzparensek voltak a csarnokban, mint a Mindörökké, Isten hozott a pokolban, Acélbikák. Ezekről tudsz mondani pár szót?

A Mindörökké drapit az akkori B-közép vezetője készítette és ennek a mintájára egyszer csak a jégkorong- és a kézilabdaklub csináltatott különböző transzparenseket, és ezek egy ideig – egyfajta reklámzászlókként – folyamatosan kint voltak.

Ezekből vittek el egyet az újpestiek?

Igen. Az egyiket az újvárosi jégcsarnokból lekötöttek, amikor a Fehérvárral játszottak nálunk.

Kézilabdameccsen, a hosszanti lelátón volt sokáig az újvárosi tábor. Amikor megalakult a Red Alert a kapu mögé költöztetek. Ennek mi volt az oka?

A régi B-közép még ülve szurkolt a lelátó közepén, aztán ahogy nőtt a létszám, és vált szervezettebbé a dolog, egyre több konfliktus alakult ki a sima nézőkkel az állva szurkolás miatt. '97 végén már felmerült a gondolat, hogy kellene egy csoportot létrehozni, és akkor mentünk be a déli kapu mögé először – mivel a vendégszektor a másik oldalt volt –, és beállt mindenki mögénk, aki előtte is szurkolt.

Mégis a másik oldalon kötöttetek ki.

A vezetőség úgy döntött, hogy kell neki az a szektor, így kerültünk át az északi kapu mögé, a vendégblokk mellé.

Akkor 1998-ig nem volt semmiféle szervezett forma a meccseken?

Sima B-közép volt csak előtte.

Hogy jött a Red Alert alapításának gondolata?

Egyre jobban kezdett terjeszkedni Magyarországon a szervezett szurkolás. Alakultak sorban a csoportok, és mi is úgy gondoltuk, hogy szeretnénk az addigiaknál látványosabb formában támogatni a csapatainkat.

Mikor debütáltatok? Hogyan kezdődött?

1998-ban egy Vasas elleni kézimeccsen álltunk össze a kapu mögötti szektorban, körülbelül 25 fővel, aztán májusban megszületett a név és az első kisebb, 80x100 cm-es drapi.

Folytatás?

Az EHF-kupadöntőn már tele szektorral, kb. 150 fővel a kapu mögött szurkoltuk ki a kupagyőzelmet és itt mutattuk be az első, lufis koreográfiánkat is.

Négy meghatározó NB I-es csapatotok is volt akkor, hogyan döntöttétek el, hogy melyik meccsre menjetek?

Kezdetben a kézilabda volt az első, de aztán a labdarúgók is feljutottak, így mindig a fontosabb mérkőzésen próbáltunk meg jelen lenni, de a szakosztályok is próbálták úgy szervezni, hogy ne ütközzenek a mérkőzések, sokszor futball- után egyből kezdődött a kézilabda- vagy a jégkorongmeccs.

Ha már foci. A labdarúgók 1998-as feljutása előtt volt valami tábor, szerveződés, hangulat az Eszperantó úti stadionban?

Nem nagyon volt szerveződés az NB II-s meccseken, így szurkolás sem nagyon folyt.

Azt megelőzően? Hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években milyen volt az újvárosi lelátói élet?

Nincs semmi infóm erről az időszakról, nem tudok róla, hogy volt valami csoportos szurkolás. Inkább csak a szotyizós, sörözős, néha bekiabálós meccsnézés ment.

Rivalizálás másokkal?

Nem tudok róla.

Régi újvárosi pályák, csapatok?

Régen volt egy focipálya a Kertvárosban, a Dunaújvárosi Kohász még ott játszott, csak később építették meg a mai sporttelepet, és a radari edzőpályákon is volt két nagy füves pálya meg egy salakos is, amin téli felkészülési meccset is játszott a focicsapat Fradi ellen 1994-1995 körül.

Hogyan emlékszel vissza a labdarúgók melletti NB I-es debütálásotokra?

Furcsa volt a csarnokok után a focipályán is helytállni. Érdekesség, hogy az első meccsen még nem készült el a vendégszektor, és a későbbi, a mi kapu mögötti lelátónkra helyezték el a Diósgyőri szurkolókat. Hazai meccseken elég jó nézőszámok voltak abban az időben, sokan úgy voltak vele, hogy szezon végén úgyis kiesünk, de a csapat szerencsére nem így gondolta.

Sőt, elég hamar jött a siker. Bajnokok lettetek. Gondoltátok volna?

Nem gondoltuk, főleg az első meccs után, mikor kikaptunk 2-1-re, de utána szárnyalt a csapat, ami jó hatással volt a szurkolói bázis növelésére is.

A bajnoki cím után jöttek a nemzetközi fellépések. Milyen volt például Split?

Sorsolás után egyből szervezett egy nagy buszt a klub, ami hamar meg is telt, többen nyaralásból jöttek kocsikkal, így összesen 110-120 fő körül lehettünk. Meccs előtt félreállítottak minket az autópályán a rendőrök, az egyikük ráadásul Hajduk ultra volt, persze csak akkor, amikor nem volt szolgálatban. Nem tudom, miként, de meg tudtuk őket győzni, hogy vigyenek le bennünket a meccs előtt a tengerpartra fürödni, így az Adriában énekelve hangolódtunk rá a találkozóra. Óriási élmény volt az egész meccs, és végül a győzelem is, a végén a döbbent horvátok is megtapsoltak bennünket.

Rosenborg?

A táborból csak hárman jutottunk ki, összesen mintegy ötven magyar volt Norvégiában.

Rotterdam?

Ide két nagybusszal mentünk ki, itt volt idegenben a legjobb fellepésünk, kb. 110 fővel, egész meccsen át eksztázisban szurkolással.

Ciprusra eljutottatok végül?

Oda nem jutott ki senki, úgy emlékszem.

Milyenek voltak a hazai – kényszerből Győrbe vitt – kupameccsek? Egy egész ország szurkolt akkoriban nektek. Emlékeim szerint a győriek majdnem táborostól mentek segíteni.

Elég rossz volt, hogy ilyen messze kellett játszani a csapatnak, de a vezetőség jól leszervezte az utazásokat, így különvonattal mentünk Győrbe, többezres létszámmal. Az első meccsre abszolút semlegesként mentünk oda, meglepő volt, hogy egy ekkora stadiont majdnem meg tudott tölteni a fociláz.

Aztán jött egy visszaesés, majd megszűnt a Dunaferr. Hogyan tudtátok feldolgozni?

Nem volt egyszerű átélni, ahogy eltűnnek a sikerek, és velük sajnos az emberek is a meccsekről.

Az új csapatnak nem szurkoltatok kezdetben, aztán mégis csak elkezdtetek járni. Erről az időszakról mesélj, kérlek!

A csőd után elég zűrös volt a tulajdonosi viszony. A tábor sem élte a fénykorát, így nem erőltettük, aztán mikor stabilizálódott a helyzet és vele a csapat is, az új vezetőség felvetette, hogy jó lenne újra szurkolás a stadion lelátóin.

Aztán szépen, fokozatosan ismét felépült a dunaújvárosi foci.

A csapat sorban nyerte meg a bajnokságokat, mi sem gondoltuk, hogy lesz még valaha NB I-es gárda Újvárosban. Remek volt újra átélni ezeket, és a csapat is szerethető volt, a fiúk hálásak voltak a szurkolásért.

Jelenleg hogy álltok a labdarúgókhoz?

Nincs jó viszony a vezetőséggel, a legutóbbi NB I-es tagság óta.

Közben jártatok korongmeccsre is. Sőt, ha jól emlékszem ezeken a mérkőzéseken, főleg a bajnoki döntőkön, volt a legnagyobb az újvárosi tábor.

Igen, kezdetben nagyon jó létszámok voltak a jégkorongmeccseken is, aztán később ott is jelentkezett a pénzhiány a csapatnál.

Mesélnél a csúcsidőszakról? Nagy csatákat vívtatok megyén belül az Alba Volánnal, például.

Igen, óriási csaták voltak. A legemlékezetesebb nekünk, hogy amikor a Volán-játékosok már úgy gondolták, behúzták a bajnoki címet s többen közülük aranyszínűre festették a hajukat, de a mi csapatunk megfordította a döntőt, és ekkor született meg a híres „Nincsen arany hajunk, csak bajnokcsapatunk!” rigmus az ünneplés során.

Bajnoki döntők?

A BS-csarnokban lejátszott bajnoki döntőkre még nem utaztam el 13 évesen, de itthon a bajnoki cím ünneplése – több ezer emberrel – fantasztikus élményt jelentett.

Mentetek minden meccsre a hokisokkal? A kisebbekre is?

Itthon mindegyikre. Az idegenbeli találkozókra, ahova a klub szervezett buszt, oda el tudtunk jutni.

Nemzetközi fellépések, túrák voltak jégkorongon?

Bécsben voltunk néhányszor, és amióta velünk egy ligában vannak erdélyi csapatok, oda is elmentünk párszor, de semmi komolyabb.

A jégkorongválogatott mellett mennyire volt mozgás a részetekről? Jártatok?

Csak az A csoportos svájci világbajnokságra utaztunk ki páran.

Később hogy alakult a viszony a korong mellett?

Folyamatosan csökkent a nézőszám, ám azért mindig volt szurkolás.

Ma is kijártok?

Igen, folyamatosan. Van olyan is, aki csak jégkorongra jár.

Emlékezetes korongmeccsek?

Olyan sok volt, hogy már nehéz felidézni őket.

A férfi kézisek is hozták nektek a sikereket, bajnoki elsőség, kupagyőzelem és nemzetközi kupadöntő. Mégis valahogy kevésbé maradt meg az emberekben, hogy ott is ugyanolyan aktívak voltatok, mint a csajok meccsein.

Igen, ott is ugyanolyan aktívak voltunk, a rangadókra megtelt a kapu mögötti szektor, de kisebb meccseken is 30 fő körül szurkoltunk.

Ugyanúgy jöttek a koreók, utazások, nemzetközi fellépések?

Igen, minden ugyanúgy ment, mint a női meccseken.

Legemlékezetesebb túrák?

Az egyik legemlékezetesebb túra egy hétvége volt, amikor szombaton Svájcban játszottak férfi kézisek EHF-kupameccset, vasárnap pedig a női csapatunk Szlovákiában, szintén EHF-meccset. Közel 40 fővel egyikről mentünk a másikra. A szlovák mérkőzésre csak a második félidő elejére értünk oda, akkor még 1 góllal vezettek a szlovákok, de ahogy megérkeztünk, utána megfordította a csapat a találkozót és megnyerte, mondhatni, kiszurkoltuk a győzelmét.

Mi lett a férfi csapattal?

Sajnos, amikor jelentkezett a pénzhiány, a férfi gárda meg is szűnt.

A női kézisek mellett tartottatok ki a legtovább, igaz, a legnagyobb győzelmeket is ők hozták a számotokra. A kilencvenes évek közepétől a kétezres évek közepéig számtalan sikert éltetek meg velük. Megnyertétek az összes nemzetközi kupát és otthon is bajnoki címek, kupagyőzelmek sorozatát ünnepelhettétek. Kijelenthető, hogy a Red Alert számára a női kézisek voltak a legfontosabbak?

Igen, kijelenthető, hogy ők voltak a legfontosabbak, ám azért volt, aki csupán a focira járt, és volt, aki csak a jégkorongra közülünk.

Számodra?

A női kézisek, igen.

Most is ők?

Igen.

Legemlékezetesebb meccsed?

Az egyik leg számomra a BL-győzelem. Szombaton elmentünk Zalaegerszegre a focistáknak szurkolni, majd a buszban éjszakázva reggel indultunk Ljubljanába, a döntőre. Megszálltuk a csarnok környékét. 150-200-an voltunk, így szinte hazai környezetben fogadtuk a csapatunkat, a játékosok elmondása alapján ez az élmény is nagyban segítette őket a végső győzelemre.

Kéziben volt a legtöbb nemzetközi túrátok?

Igen, kézilabdameccsre sok helyre eljutottunk: Franciaország, Németország, Dánia, Svédország, Görögország, Szerbia, Horvátország, Montenegró, Svájc, Szlovákia, Románia.

Hová vezettek a legjobb külhoni portyák?

A 90-es évek végén a balkáni túrák voltak a legjobbak. Akkoriban még nem volt nagy szokás oda utazni. Podgoricába kimentünk, ahol nem biztosítottak vendégszektort számunkra, így először bevittek bennünket a VIP-szobába, ahonnan egy üvegen keresztül lehetett volna nézni a mérkőzést, majd miután elkezdtük verni az üveget, rájöttek, hogy ez nem lesz jó, így aztán felvittek minket a tetőszerkezet részén lévő folyosóra, ahol elkezdtünk szurkolni a majd 5000 hazai szurkoló óriási felháborodására, olyan füttykoncertet azóta sem hallottam.

Melyik ország és település volt az, amely legmesszebb szólított benneteket a csapat oldalán?

Talán a norvégiai Trondheim (2456 km) és Spanyolország (2100 km).

Hogy bírtátok anno? Egy hétvégére minimum négy találkozó jutott. Képtelenség volt ott lenni mindenhol.

Elég jól megoldottuk, volt olyan, hogy egy napon három találkozó következett egymás után.

A klub mennyire segített? Mert ezt pénztárcával is képtelenség volt bírni.

Nagyon sokat segített a klub, sok helyre volt a jelképes 100-200 forintért a busz. A hazai meccsekre pedig kaptunk bérleteket, de azért az idegenbeli fellépések miatt ez anyagilag így is megterhelő volt.

Aztán a Dunaferr kiszállt, jött egy új korszak a dunaújvárosi sportban, így a női kézisek életében is. Hogyan éltétek meg és át mindezt?

Nagyon nehezen! A létszámunk is jelentősen lecsökkent, de 20 fővel kitartottunk a csapat mellett úgy, hogy kb. minden mérkőzésen kikaptunk, aztán egy sorsdöntő meccsen telt ház és egy utolsó perces hétméteressel bent maradt a csapat az első osztályban, amelyet görögtüzek begyújtásával ünnepeltünk meg. Valószínűleg, ha akkor kiesik az együttesünk, ma nem lenne női kézilabda sem Dunaújvárosban.

Voltak nehéz pillanatok is?

Vezetőséggel volt egy kisebb összetűzésünk, nem viselte jól a kritikát.

2016-ban nemzetközi szinten újra a csúcsra értetek, és pokoli volt a veszprémi döntő, ahol újra magasba emelhettétek az EHF-trófeát.

Az elején nem gondoltuk, hogy döntőt is játszhatunk, viszont a csapatnak jól jöttek ki a meccsek, és szerencsére mi is szinte az összes idegenbeli fellépésére el tudtuk kísérni, és a holtpontokon segített a szurkolásunk. Hihetetlen volt újra kupadöntőt nyerni!

Hogyan alakult közben a Red Alert sorsa? Teltek az évek, változott az összetétel, de a csoport végig kitartott. Generációváltásokat hogyan vészeltétek át?

Nagyon sokan elköltöztek a városból, többen külföldön próbálták szerencsét, elég kevesen maradtunk aktívak az alapítók közül. Közben nem sok utánpótlás érkezett, így idővel lecsökkent a kezdeti lelkesedés.

Nem sok más szerveződés volt mellettetek vagy a segítségetekre. Ebből az egyik legtovább kitartó csoport a Vörös Hadsereg volt. Mondanál róluk pár szót?

Egy baráti társaságból indult, főleg főiskolára járó fiatalokból állt össze. Többnyire focimeccseken számíthattunk rá, amikor véget ért a sikerkorszak, lassan, majd teljesen eltűnt a lelátóról.

Volt egy rácalmási (URA) szekciótok.

Igen, az alapítók között volt rácalmási is, és kb. 6-8 fő járt onnan meccsre. Más kimondott szekció nem volt, azonban sokan jártak mérkőzésekre a környező településekről anno.

Most jut eszembe. Mikor marad el az Ultra a csoportotok nevéből?

Nem emlékszem pontosan, de talán a V.H. megjelenésekor, hogy palánkra férjen az ő drapija is.

Egy időben egy Vének feliratú lepedőt és látni lehetett előttetek.

Az a régi B-közép megmaradt pár tagja volt.

A Futballmeccseken meg kint volt egy Dunafair AC-lepedő, és mögötte pár lelkes, idősebb szurkolót láthattunk.

A bajnoki cím után megjelent pár pesti Dunaferr-drukker is, ők voltak azok, ha jól emlékszem.

Rémlik egy Black Army kezdeményezés is, akikkel viszont nem voltatok jóban! Kik voltak ők és mit akartak?

A szurkolói kártyás, névre szóló jegyes időszak miatt bojkottáltuk a focimeccsen a buzdítást, amit a vezetőség nem értett meg igazán, és hasonló módszerekkel, mint Kubatov az Üllőin, tábort verbuváltak maguknak. Ezzel sokáig nem is foglalkoztunk, amíg egyszer csak úgy nem gondolták, hogy akkor ők átveszik a hatalmat az újvárosi lelátón, erőszakos eszközökkel, egy gyenge pillanatunkban. A következő mérkőzésre aztán összeszedtük magunkat, és kb. harmincan kimentünk a stadionba, azzal megszűnt a hatalomátvételi kísérlet Black Army részéről, majd fel is oszlott.

Mi a helyzet most a Red Alerttel? Sok mindent hallani rólatok. Vagytok még csoportszinten, vagy vége ennek az időszaknak? Mi történt az elmúlt években?

Már csak baráti társaságként járunk ki a meccsre, néha nosztalgiából kikerül az R.A. drapi.

Mostanság egy Supporters from Dunaújváros zászló köszön vissza kézimeccseken.

A lelkes fiatalok próbáltak meg új irányvonalat létrehozni, de a létszámhiány miatt végül nem sikerült beváltani a hozzá fűzött reményeket, és emiatt eléggé feszült lett a hangulat a táboron belül. Jelenleg nem rendszeres a meccsre járás, sajnos.

Focira jár még valaki? 

Most, hogy újra NB III-as lett a Dunaújváros FC, nézőként kinézünk pár meccsre, de szervezett szurkolás nincs a stadionban.

Jégkorongra?

Nagyon rossz a csapat helyzete, pár hónapig, amíg tart az alapszakasz, addig rendszeresen kijárunk.

Feltűntetek egy időben röplabdameccseken! Annak mi volt az apropója? Oda jártok még?

Volt egy időszak, amikor a bronzéremért játszottak oda-visszavágós meccseket, és volt vendégszurkoló is, így párszor kimentünk segíteni a mieinket, viszont ez nem vált állandó szokásunkká, már nem járunk ki.

Kik voltak a vendégek? Kik fordultak meg nálatok szervezetten a röpin?

A kaposváriak és a kazincbarcikaiak, ha jól emlékszem.

Ugyanúgy vízilabdameccseken is kint voltatok néha csoportszinten. Ez hogyan jött?

Ott is komoly európai kupa sikereket értek el a lányok, és ha pont olyan időszakban voltak a meccseik, amikor azok nem ütköztek másik mérkőzéssel, akkor kimentünk szurkolni nekik. Járunk még most is néha, azonban csupán nézőként.

Az újvárosi utánpótlást (junior, ifi) sokszor aktívan támogattátok.

Igen, a kézilabdacsapatokkal elég jó a viszonyunk, így szívesen segítünk minden korosztálynak. Jó pár éve még nyitott pályán is rendeztek megyei döntőket, ahol a pirotechnika is bevethető volt.

A kézi válogatottat is kíséred?

Igen. Eb-, vb-meccsre általában, másra nem.

Egy kicsit térjünk vissza a futballra. Első válogatott meccsed otthon?

Az első népstadionos meccsem a Magyarország–Svájc volt, ami 1995-ben 2-2-re végződött.

Külföldön?

Lengyelország–Magyarország. Igaz éppen sorkatona voltam, de ki tudtam jutni erre a mérkőzésre.

Más sport? Jutott még, jut még időd más csapatokra?

Nem

Van azért külföldi kedvenced? 

Igen, van, az AS Roma

Más hobbid? Motorozni szeretsz, azt már levágtam, az idegenbeli „menetfelszerelésedből!”

Kirándulás, motorozás.

Egy kicsit vissza a lelátóhoz. Újvárosi szempontból hogyan alakult a kapcsolatotok más brigádokkal. Megyén belül nem volt gondotok a vidistákkal, de korongmeccsen azért néha elszabadultak az indulatok és a pofonok. Hogyan alakult ez a kapcsolat az évtizedek alatt?

Eléggé változó volt. A Fradi után a Volánnal voltak a döntők, ott voltak izgalmas megyei derbik, aztán a generációváltásokat követően hol jóban voltunk, hol nem.

Az újpestiekkel nem voltatok soha jóban, ráadásul a lilák el is lopták pár zászlótokat.

Igen, volt a már korábban említett klubdrapi, a másik pedig Újpesten, szintén a jégcsarnokban. A szünetben, a nézőktől elzárt területről a játékosbejáró felől – valószínűleg rendezői közreműködéssel – húzták be egy zászlónkat.

Kispest? Vasas? Velük semleges a kapcsolat?

Kispest semleges, Vasassal nem jó a viszonyunk.

A fradistákkal korong, kézi- és focimeccseken is csatáztatok. Nekem az rémlik, hogy nem voltatok soha jóban.

Nem, már az ősidőktől kezdve ment a főváros–vidék ellentét velük.

A Veszprémmel is folyt a csata férfi kézivonalon.

Igen, a Szeged mellet mi voltunk a másik ellenfelük.

Az MTK? Ezt a klubot valamiért nem bírtátok. Na, jó, tudom, hogy miért, de szólj te is erről kicsit bővebben!

Egervári Sanyi bácsi onnan érkezett, jó pár játékossal. Ezután pont náluk nyertük meg a bajnokságot, és a kék-fehérek rossznéven vették a „Magyarországnak magyar bajnokot!” kiírásunkat. Lényegében ennyi.

Baráti szálakról is tegyél említést. Jóban vagytok például a vásárhelyiekkel. Velük miként kezdődött?

Feljutottak az NB I-s női kézilabda-bajnokságba, és egy hétközi meccset vívtunk velük, amire négyen utaztunk el. A találkozó után meghívtak bennünket a kocsmájukba, s természetesen viszonoztuk a gesztusukat a dunaújvárosi fellépésükkor.

Szeged?

A vásárhelyieken keresztül.

Debrecen egy régi bástya. Ha jól rémlik, az URA megalakulása után már felvettük a kapcsolatot levelezés formájában, és ez a jó kapcsolat azóta is tart. Magyarország egyik legrégebbi folyamatos szála ez. Miként tekintsz vissza minderre?

Női kézimeccsre érkeztetek hozzánk, talán az volt az első találkozás. A mi bejáratunkon keresztül jöttetek be a csarnokba a kezdés előtt nem sokkal, és igen, addigra már volt levelezés is, aztán a többi alakult magától. És persze ott voltak a közös ellenfelek is.

A Nomád Harcosok hogyan került képbe?

Egy tiszavasvári srác nálunk tanult a főiskolán, és egyre többet járt velünk meccsre, innen indult a kapcsolat.

Bölcske?

Egy rokoni kapocs miatt alakult ki, aztán a piros-fehér színpár is közös pont.

A győriekkel a BL-menetelésetek idején nem volt gond, sőt, segítettek nektek szurkolni, de aztán nem lett ebből barátság, és kézifronton amúgy sem bírjátok egymás.

Ha jól emlékszem, már a harmadik győri BL-meccsünkön sem volt felhőtlen a viszony, aztán a kézilabda-mérkőzéseken tovább romlott, így átalakult ellenségessé a nexus.

Hogy vagytok a többiekkel? Zalaegerszeg? Diósgyőr? Nyíregyháza? Szombathely?

A ZTE-vel semleges, a Diósgyőrrel jobb. A Nyíregyházával már a debreceni barátság előtt is ellenséges volt a viszony az NB II-ben, úgy 1995–1996 körül. Szombathellyel volt pár közös italozás, nem voltunk rosszban.

Külföldi baráti szálak felmerültek valaha?

Személyes baráti kötődések vannak Krakkóban, ellenben csoportszinten nincsenek.

A végére hagyom a szokásos kérdésemet. Mi jut eszedbe Debrecenről, a DVSC-ről, a Loki-ultrákról, azaz rólunk elsőre?

Természetesen Komcsi. Aztán emlékszem, ahogy indult az első találkozásunk, amikor véletlenül a mi bejáratunkon jöttetek be a csarnokba, majd úgy mentetek át a vendégszektorba, a lefújás után pedig elismerően mondtátok, hogy jól szurkoltunk. Külön érdekesség, és azt hiszem, nem sok ilyen van, hogy a drukkereken kívül a két kézilabda-szakosztály is együttműködést kötött, kiemelve benne a szurkolói barátságot is. Aztán ott a rengeteg közös emlék, a külföldi mérkőzésektől kezdve a teremtornákon át a népstadionos meccsekig. Egyszóval minden.

Köszi, Tibi, hogy átvehettük ezt a három izgalmas évtizedet és benne a dunaújvárosi lelátó sorsának alakulását! Kitartást nektek ebben a nehéz periódusban! Reméljük, hogy újra felragyog a dunaújvárosi sport ege, és megint együtt szurkolhatunk valamely nemzetközi kupadöntő felé vezető úton a piros-fehéreknek!

hancsi78

Köszönet a segítségéért Sándor Mihálynak.

Képek: 3. Félidő / Bakó Tibi / DabDecler.hu / Dunaújváros Online / fk.1899szeged.hu / Gyenes Róbert / kohaszkezi.hu / lazulj.com / Mudra László / Old School Supporters in Europe / Red Alert Dunaújváros / Sándor Mihály / Supporters from Dunaújváros / Turcsán Fruzsi