ZTE - DVSC (1995.08.11)

 Az 1995-1996-os szezon második fordulójában a DVSC látogatott Zalaegerszegre. A hosszú túrának csak egy félbusznyi piros-fehér drukker vágott neki, így ők meglehetős kényelemben tudták le a 450 kilométeres utat a csapat egyik Mercedes buszával. Előzetesen nem sok találkozó volt a felek között, de ennek ellenére rossz viszonyként volt jegyezve a két véglet szurkolótáborának kapcsolata, de eddig kölcsönös acsarkodáson kívül nem nagyon történt más az egymás elleni meccsek alkalmával. Az, hogy mindez megváltozott és nagyon rosszra fordult ezen az augusztusi délutánon, nagyban köszönhető volt az első fordulónak, ahol a Fradi legyőzése előtt és után is véres jelenetek játszódtak le a Hajdúságban. A friss emlékekkel felvértezve, a megérkező Lokisták hamar megtalálták az akkor még a vendégszektor mellett elhelyezkedő Blue Armadát, akik Ferencváros sálakkal és zászlókkal hergelték őket, majd hamarosan befutott a Hellish Greens osztaga Budapestről, akik akkoriban a Fradi női kézilabda csapatának meccseire jártak ebben a formában és baráti szálakat ápoltak a Zegiekkel. Innen már nem volt megállás és a szurkolás mellett szinte folyamatosan egymást szidta, hergelte az egymástól karnyújtásnyira lévő két, pontosabban három társaság.

Talán a szezon elejének, vagy a megszűnő Western Frontnak köszönhető, de nem volt valami acélos a Zete tábora és mindössze 50-60-an álltak az Armada megtépázott lepedője mögött. Mellettük volt még egy szervezett csoportosulás a meccsen, de ők  a hosszantin álltak a vendég másik oldalán és csak tucatnyian tartoztak a Settore 11 kötelékébe. A vendégtábor létszáma olyan 70 főre volt tehető, akiknek a nagy része a Balaton hűs habjaiból utazott le Zalába, plusz a 21 fő, akik egyenesen Debrecenből robogtak idáig. A szektorban pár kisebb zászló mellett a Wrong Side impozáns lepedője került ki, de összességében nem volt egy acélos vendéghad Debrecenből sem. A meccsen a már említett egymás szidása mellett a hazai tábor igen látványos szurkolással rukkolt elő és szinte végig élénkek maradtak, a hosszantin állók viszont csak a debrecenieket macerálták. Ennek lett is következménye a szünetben, amikor is a lelátó mögött elcsattant pár pofon és egy hazai sál a vendégekhez vándorolt. Ez persze csak olaj volt a tűzre és a második félidőben még többet foglalkozott egymással a két társaság. A vendégszektor is elég aktívnak mutatkozott a meccsen, így elmondható, hogy a gyengébb létszámok, a kevésbé nívós összetétel ellenére nem volt ez egy rossz meccs a lelátón, ráadásul a pályán is jó volt a foci és gólokban sem volt hiány. 3-2-re a Debrecen nyert ezért a cívisek örülhettek a lefújás követően, majd a rövid kis ünneplés után szépen mindenki kiment a járgányaihoz. A meccs nem volt túlbiztosítva, így a buszokra felszálló vendégeket hamar körbekapták a helyiek, de pár tányérsapkás megoldotta a helyzetet, így csak kisebb dulakodás volt a felszállás során, majd komolyabb nehézségek nélkül kivezették a buszt a zalai gyűrűből. A kocsival érkezőknél már más volt a helyzet, rájuk nem jutott rendőr, így az Armada szépen levadászta pár autó utasait, amelyek között ott volt a Wrong Side drapit hazavivő társaság is. Anno különböző híresztelések láttak napvilágot a transzparens megszerzésével kapcsolatban, amelyek vagy igazak voltak, vagy nem. A lényegen nem sokat változtat. A Wrong Side elvesztette a hazai nagy transzparensét egy komoly figyelmetlenségnek köszönhetően, ami, mint később kiderült a csoport komoly hanyatlását és majdnem a megszűnését jelentette. Ráadásul kezdetét vette egy komolyabb ellenségeskedés Magyarország két "széle" között, amely a nagy távolság miatt mindig tartogatott érdekességeket.

hancsi78

Kép: Ultras Debrecen (Archív)

Elvett drapik (Nemzetközi Viszony)

Az elmúlt három évtizedben a magyar szurkolók elég sok transzparenst buktak és csak keveset szereztek nemzetközi vizeken. A miértre sok válasz és magyarázat van, de ez a tényeken nem változtat, amióta vannak zászlók, azok bizony az ellenfélhez kerülhetnek. Persze a megszerzés módja változott, hisz régen életre-halálra menő csatározások után került a vesztes zászlóparkja az ellenhez, manapság inkább a lopás, rablás raktárfeltörés a menő. Ebben a kérdésben mindenki máshol húzza meg a határt, de egy valamiben mindenki egyetért, a mai zászlószerzéseknek nincs túl sok "romantikája", viszont kétségtelen, hogy egy-egy akció szervezettségre utal és kivitelezni sem mindig egyszerű. Nézzük mit adott nekünk a sors ezen a téren a kilencvenes évektől napjainkig.

Kezdem a kínosabb résszel, a bukott lepedőkkel. Hazánk legnagyobb tábora a Ferencváros, amely több szakosztály meccsein is komoly nívót képvisel, de ezzel együtt náluk a legtöbb a töltelék ember és vele a töltelék transzparens is, így nem meglepő, ha a legtöbb lepedőt is ők bukták a nemzetközi vizeken. Mellettük a folyamatosan ellenséges környezetben tevékenykedő színmagyar DAC és Sepsi bukott még elég sok zászlót az elmúlt esztendőkben de kétségtelen, hogy a legnagyobb blama a Viola Kaos egyik molinójának elhagyása Bukarestben, lévén itt egy ismert magyar huligánosztagról van szó. Az csak egy kis gyógyír lehet, hogy ezt a transzparenst alig használták az újpesti huligánok korábban.  (Megjegyzés: A kolozsvári vasutas drukkerek is elhagytak már pár zászlót európai kirándulásaik alatt, de  esetükben nem beszélhetünk egységes magyar táborról, így őket nem vettem be a listába, lévén a drapikat sem a magyar részleg bukta.)

A magyar transzparensvadászok elsősorban a román, szerb és szlovák bandák, de került már magyar lepedő lengyel, görög vagy épp olasz kézre is. Nézzük a listát, de ne az időrendet.

A román hordákat előre véve az aradiak bezsebeltek egy szimpla Ferencváros zászlót a Székely Légió mellől egy kosármeccs szünetében. A Brassóiak viszont már a Székely Légió egyik lepedőjét orozták el valamivel később. A bukaresti Dinamo drukkerek egy magyar színezetű Vasvár drapit szedtek le a kerítésről szintén a Sepsiszentgyörgy ellenében, amelyet majdnem sikerült még ott frissiben visszaszerezni. A Rapid Bukarest fanatikusai egy Újpest feliratú magyar zászlót mutogattak fejjel lefelé, míg a szintén bukaresti Steaua az egyik legnagyobb zsákmánya az újpesti Viola Kaos huligánjainak drapija, amelyet nem kis büszkeséggel tolnak évről-évre az orrunk alá.  Az, hogy idővel a Millwall Hungary drapit is elszedték, csak egy kis hab a tortájukon. Galacon viszont ismét a Ferencváros a volt a "sztár", ők a jégkorongozókat látogatták meg és tértek haza egy szép kis Ferencváros Ice Hockey Fans ereklyével.  A svédországi kézi VB-n is két magyar (Pátka, Fehérvár KC) nemzeti zászló került a román Camarazzi brigádjához.  Aztán a görög Atrimitos antifái egy szép YBS DAC lepedőt húztak be nem is olyan rég, de a legnagyobb aratást a szerb Partizán okozta a Kispest City, KAC Salgótarján és a szegedi Majestic Ultras drapik elvételével. Az olasz Brescia is elhappolta a tatabányai Turul Ultrái  lepedőjét egy Intertoto meccsen Budapesten, ellenben neki szerencséjük volt, a fő transzparensüket visszakapták a zöldektől. A Slovan is összekapart egy DAC 1904 textilt magának, míg a Spartak Trnava huligánjai egy sikertelen, majd egy sikeres magyar zászló megszerzését követően a stadion zászlótartó rúdjáról levadászott DAC címeres zászlót dugdostak egy ideig, majd a nemrég  megszerzett hatalmas YBS Dunaszerdahely transzparenst már büszkén mutogatták. Az a tény, hogy mindez az üres stadionból sikerült lekötniük az csak egy kis adalék, de nem mérvadó a megszerzett molinók tekintetében. Puchovba is került egy szimpla Ferencváros lobogó és a Nitraiak is belógtak egy miskolci DVTK jégkorong ereklyéért, de csak pár méteren érezhették úgy, hogy ez az övék lett. Rakowban is a DVTK (Diósgyőr feliratú magyar zászló) szurkolók voltak terítéken és megtapasztalták, milyen az, ha a barátod ellenségével hozz össze a sors. Később ez a DVTK zászló is visszakerült a diósgyőri tulajdonosaihoz. A Legia újpesti felvezetéssel összecsipkedett két ESMTK  lepedőt, szóval ezek is odaférnek a listára. Podgoricán a Fradi kézi szurkolói menetrendszerűen ott hagynak egy-egy magyar trikolort  (1. Hungary-Budapest-Ferencváros / 2. Pilis / 3. magyar zászló). Aztán a Dinamo Zagreb sem nézte jó szemmel, hogy a Torcidának Budapesten is van szekciója és ugyanígy járt az Arsenal Hungary Azerbajdzsánban, a Millwall Hungary-t meg már említettem.

Volt pár "fake" vagy nem tisztázott drapiszerzés is. 2010-ben a Harkov festett egy Debrecen lepedőt és taposta azt meg egy fénykép kedvéért, míg az aradiak egy magyar Békéscsaba feliratos trikolort mutogattak egy edzőmeccs után és ugye ott van a  régi sztori a Stormy Athénban (AEK) hagyott zászlójáról, ami szintén ebbe a kategóriába tartozik. Ezen kívül még volt pár kísérlet, de ugye ezek az akciók vagy kijutottak az adott tábor vagy brigád berkeiből vagy nem, a tényen nem változtat, ha nem került az ellenhez, akkor nem is fér fel a listára.

És akkor nézzük mit feletek erre a magyar brigádok.

A Fradi még Brüsszelből tért haza egy Anderlecht zászlócskával a kilencvenes években. Aztán két kisebb VFB Stuttgart lepedő is kikerült egykoron az Üllői úton, de kétségtelenül Torcida Osijek szekció drapija  az egyik legszebb példányuk, amelyet egy AS Roma - Hajduk meccs kapcsán sikerült elcsenniük.  Aztán plusz adalék, hogy levadásztak pár szivárványszínű zászlót a közelmúltban, illetve a 2016-os EB-n egy algériai lobogó, illetve innen-onnan, különböző időkből több román és szlovák zászló (feliratok nélkül) is bekerült az elkobozott ereklyék közé.

Az EB-n a kispestiek egy szerzett sima portugál zászlót mutogattak, míg az Újpest egy  angol zászlócskát szerzett, egy román nemzeti lobogó mellett. Hasonló felállásban egy egyszerű Rapid Wien zászlót is bemutattak a lilák, illetve egy Inter Milan kis zászlót, de az inkább a vicc kategória. Legutóbb két Sevilla szekciói drapiját (Madrid, Elche Alicante) is behappolták, ami azért kicsit több mint a semmi, de a legnagyobb szerzeményük egy Spartak Trnava lepedő, ami ha minden igaz hasonló körülmények között került Budapestre, mint nemrég a DAC drapi Nagyszombatra.

A debreceni brigád egy kisebb Arad zászlócskát egy nagyobb, de szimpla Fiorentina zászlóval egészített  ki, hogy később egy újabb apró Cliftonville textiliát tudjanak bemutatni. A legnagyobb szerzemény egy hatalmas Skenderbau Korce transzparens Albániából, de az is az üres stadionból lett elhozva. Aztán a 2014-15-ős női kézilabda EB-ről pár román, a legutóbbi nagyszombati fellépésen pár szlovák zászló került a Hajdúságba.

A DAC egy aprócska Spartak Trnava lepedőn kívül csak pár szlovák zászlót tud felmutatni, viszont hódmezővásárhelyi brigád még a kilencvenes években behúzott egy nagy Eintracht Braunschweig lepedőt egy válogatott meccsen.

Összesített magyar szinten EB-től a Balaton Sound-ig számtalan román és szlovák zászló mellett került hozzánk algériai, portugál, francia, izraeli, svájci, belga, osztrák, angol zászló, amelyeket mutogatni szerzett ereklyeként szánalmasabb mint az angol szurkolók zászlóparkjában végzett kelet európai aratás. Ezeknél talán még egy Szolnok - DVSC II meccsen a hazaiaknál fejjel lefelé kihelyezett PSG zászlócska, vagy a váciak groundhopperkedés közben lekötött és hazahozott Venezia lepedő is több értékkel bír, hisz azokat nem a kényszer, hanem az alkalom szülte.

Azért viszonyításként, nekünk mindössze pár szekció lepedőjén (Torcida, Sevilla 2x) és a nagy Spartak Trnava és Braunschweig Family drapin kívül semmi érdemlegeset nem sikerült behúznunk az elmúlt 30 évben, a kisebb zászlócskákat, meg a nemzeti lobogókat, amelyeken még egy rohadt falu neve sincs, nem nevezném nagy ereklyevadászatnak. A szerzett sálakat és pulcsikat pedig nem veszem bele a felsorolásba, hisz azoknak se szeri, se száma.

Ellenben bukott drapit külföldi ellenféllel szemben a Viola Kaos, a Turul Ultrái, a Kispest City, KAC Salgótarján, a Majestic Ultras, a Székely Légió, a FTC Ice Hockey Fans és a YBS DAC, ők mindjárt kettőt is.

A mérleg nyelve erősen az ellennek kedvez, de ennek ellenére nem mondom, hogy most essünk neki mindenkinek és lopjunk, csaljunk, raboljunk. Nekem az is elég lenne, ha mindenki kellő komolysággal odafigyelne a transzparenseire legalább nemzetközi vizeken, mert az ellen figyel és nem nyugszik, ha kell lop, rabol és fut! Ez utóbbi esetben jobban szeretem, ha nem egy magyar ereklyével a hóna alatt teszi..............

hancsi78

Forrás:

Ultras Hungary / Hungarian Fanatics / Ultras-Tifo / Old School Supporters in Europe / Old School Supporters / Hooliganseu / 3. Félidő / "Nyugaton már megoldották" / Vendégszektor

Képek:

Dihen Tibor / 3. Félidő / DVSC / Ultras Debrecen / Old School Supporters in Europe / Old School Supporters / Hungarian Fanatics / Sportfotok / Fradimob / Gery's Photography / Vojtik Szimona / Hungarian Ultras / Ultras-Tifo / Hooliganseu / Onlila / Ultras Rákospalota / Uktras Hungary / Ultras Puchov / "Nyugaton már megoldották" / Derencsényi István (Deri)

Kispest on tour Debrecen

A kilencvenes évekig a Budapest Honvéd csapatának nagy respektje volt Debrecenben, akár csak a Fradi, Vasas, Újpest hármasnak, hiszen ezen fővárosi csapatok határozták meg a magyar labdarúgást a kezdetektől. Ott volt persze az MTK is, de az értük való rajongást, nem verték nagydobra vidéken sem. Ezen csapatok és a kettős rangadók sok debreceni srácot sarkaltak budapesti utazásra, hogy élőben láthassák a kiválasztott nagy csapatot és élvezhessék az igazi magyar focit a második, harmadik vonal bundagyanús találkozói helyett. A kilencvenes évek elején, a bontakozó magyar ultraélet idusán épp egy osztály választotta el a Debreceni Vasutast és a Budapesti Honvédot egymástól. Az utolsó két találkozón (1989, 1990) pedig még csak épp hogy felvetődhetett pár kispesti srác fejben egy ultracsoport megalakítása, így ekkor még nem oly szervezetten, de azért érkeztek a Vágóhíd utcai NBI-es meccsekre.

Aztán eljött 1993 októberében a Loki feljutott és elég sok kispesti drukker érkezett a városba, amelyen azért nincs mit csodálkozni, hiszen a friss bajnokcsapatot kísérték el, ráadásul két éve nem is jártak a Hajdúságban. Az új vizitre már új köntösben került sor, hiszen a Loki másodosztályban töltött évei után, úgy lépett vissza a legjobbak közé, hogy minden jelentősebb szurkolóbázissal rendelkező helyen, már szervezett csoportocskák, csoport kezdemények utaztak a kedvenceikkel. A kispesti ultrák ebben élen jártak, hiszen Magyarország legkorábban jegyzet szurkolói csoportja a piros-feketékhez köthető, így a magyar szervezett szurkolás úttörői érkeztek az Oláh Gábor utcába. A vendégszektor feldíszítésén meg is látszott ez a fajta szervezettség, hiszen a kisebb klubszínű zászlókat és a mindenféle festékkel összefújkált igénytelen lepedőket felváltották a nagyobb, igényesebb transzparensek mint az Ultras, Ultra Red Boys Kispest, Sexy Hamburgers. A soraikban feltűnt pár kisebb lengetős zászló és a kerítésre egy guminőt (!) is kiakasztottak. A szurkolással 70-80 fő foglalkozott és lendületesen, dallamosan énekeltek, több olyan dalt előadva, ami Debrecenben teljesen idegenül csengett. Mindezt a teljes kilencven perc alatt tették, ami szintén egyedülálló volt akkoriban. Hangerőben ugyan nem tudtak felnőni a hazaiakhoz, de változatosságban, lendületben magasan a cívis tábor felett teljesítettek. A hazai maggal nem volt komolyabb szóváltásuk, viszont a vendégszektor mellett lévő nagyszájú provokátorokkal akadtak gondjaik. 

A bajnoki vizit után a kupa negyeddöntőben is összeakadtak a felek, így a kispesti ultrák ismét Debrecenbe vizitáltak, de jóval kisebb létszámban tették tiszteletüket, így a hangulat sem volt olyan jó soraikban, mint a bajnoki alatt. A kerítésre a megszokott lepedők kerültek, illetve egy Napoli kis zászló.

A következő évadban a szezon végén érkeztek olyan 200 fővel és rengeteg transzparenssel (URB, Irriducibili, Red Side Hooligans, Supporters Mastiffs, Red Zone, Ultras). A budapesti események után (hajtóvadászat a debreceni szurkolók ellen), már nem csendesen érkeztek, hanem derékig kilógva a buszból adták tudtára mindenkinek, hogy nem szeretik a cívis fajtát. Az eddigi sima vizitjeiket most egy kisebb koreográfiával toldották meg, melyben egy kiírás adta a fő mondanivalót: "Debrecenit veszek kilóra!, mely üzenet felmutatása közben nagyobb méretű bankjegyeket mutogattak a hazaiaknak. Aztán feltették azt a kérdést egy kiírás formájában, amellyel akkoriban a legtöbb budapesti brigád foglalkozott, ha vidékre érkezett: Hol a metro? A szurkolással nem foglalkoztak olyan gondosan mint eddig, inkább a Debrecenieket szidták végig, illetve heves szócsatában voltak a szektoruk körül ólálkodókkal. Az akkoriban szakszerű és nagy számú rendőri biztosítás Debrecenben csak ezt a fajta acsarkodást tette lehetővé.

1996-ban májusban érkeztek és kicsit kevesebben mint az előző évben, de annál szervezettebben. Az ultrák a megszokott buszokkal jöttek és erős rendőri felvezetés után foglalták el a vendéget és díszítették azt fel lepedőikkel (URB, Ultras dei Curva Rosso, Szelidek). Már ekkor több, angol mintájú kiszászló felfedezhető volt soraikban (Wild Boys, KHFC, URBK, Kelenföld)  amelyekkel teljesen beborították a rendelkezésükre álló kerítés részeket. Mivel nem töltötték meg teljesen a vendégszektort, egy nagyobb KHFC címeres zászlóval pótolták ki a helyet és a hazaiaknak két üzenetet is kiraktak: DVSC Ebola, Loki Merda. A szurkolásukat pár kisebb lengetőssel dobták fel és gyakran sálaztak, amely közben látható volt pár nyíregyházi drukker aktív jelenléte is. A meccsen egy nagyzászlós koreográfiát is bemutattak, egy piros-fekete csíkos kellékkel, amely teljesen beborította a vendégszektort. A szurkolásuk többnyire folyamatos volt, ha megálltak akkor vagy a hazaiakat szidták, vagy aktív dobálás folyt a mellettük lévőkkel. A hajigálásnak a rendőrök vetettek véget, akik bevonultak a szektorokba. Ez volt az első debreceni meccs, amikor volt szórványos összecsapás a felek között. Az elsőre még Hajdúszoboszlón került sor, ahol a Szelídek tagjai tették le névjegyüket, míg a meccs után kisebb pofozkodás volt a hazaiak és a kocsival érkező kispestiek között.

1997 tavasza volt az első, hogy üres maradt a vendégszektor kerítése, mert egy lehetetlen szerda kora délelőtti időpontban csak 25 szimpla kispesti drukker volt a vendégszektorban

Őszre már beerősítettek és a fiatalok alkotta Nuova Guardia brigádjával és 100-as létszámmal, folyamatos szurkolással egy nagyon egységes, jó tábor benyomását keltették. A soraikban ismét megjelentek a szomszédos nyíregyházi ultrák és ezúttal az UEM egy kisebb lepedője is kikerült a kerítésre. A szurkolás mellett természetesen nem maradt el a hazaiakkal való társalgás sem, melyet egy "Pusztulj Paraszt!" felirattal is nyomatékosítottak. Mindezek ellenére, ismét csak acsarkodás volt a két fél között.

A következő év őszén kísértetiesen hasonló bemutatót tartottak. Körülbelül 80 fő, a megszokott transzparensek, pár szabolcsi segéderő és folyamatos kontaktus a hazaiakkal, főleg a kerítés mellett lévőkkel. A szurkolást nem erőltették, azaz csak elfogadható perceik voltak és nem folyamatos, jó szurkolásuk.

Legközelebb majdnem pontosan egy év múlva érkeztek Debrecenbe a megszokott külsőségekkel (Red Boys, Nuova Guradia, Szelídek) és pár Mastiffs tag Nyíregyházáról, plusz az URB Elit mellett a keltakeresztjeiket sem hagyták otthon. A szurkolásuk ismét elég szaggatott volt és létszámban sem lépték át a 100 főt. A hazai bulihuligánokkal ismét folyamatos volt a kontakt, de ennél több ismét nem történt.

A következő esztendőben a kvalifikációban nem találkoztak a felek, de a bajnoki rendszerben tavasszal igen nagy létszámban jelentek meg a piros-feketék. A társaságuk egy kisebb része, már a meccs előtt a cívisvárosban volt és össze is futottak egy kisebb hazai maggal, de nem volt semmi említésre méltó. Másnap a buszokkal érkezőket hamar lekapcsolta a yard, de az előző napos brigád szabadon kószált és sokan nem kötöttek beléjük, így nyugiban foglalták el a szektorukat. A kerítést teljesen feltapétázták igényes lepedőikkel, ami jelezte a kispesti ultraműhely nem pihen. Az URB, NG, Fedayn lepedők mellett a Soldados del Inferno új brigádja is láthatóvá vált. Látványként egy kisebb füstöt és kisebb rudasokat vetettek be, amelyek az egész meccs alatt lengedeztek. A szurkolásuk kiemelkedő volt, szinte meg sem álltak, tapsoltak, sálaztak, de a leglátványosabb az egész szektoros háttal szurkolásuk volt. A meccs után a hazaiakkal nem volt semmi, Karcagon viszont összecsaptak a vonatra felszállni próbáló kisebbségiekkel. 

2001 augusztusában is találkozhattak a felek, hiszen a visszalépő BKV Előrének köszönhetően a DVSC maradt az első osztályban. Az alapszakaszban nem érkezett csak 80 fő kispesti, akik kisebb lepedőkkel díszítették fel a szektorukat. Ezen a fellépésen a szurkolásuk nem volt olyan intenzív és inkább a hazaiak Sonderling nevű formációjával ment a kontaktus. Ebben a kis párbeszédben annyira felhergelték magukat, hogy megindultak a kiszemeltek felé, de a rendezők és rendőrök alkotta sorfal túl nagy falatnak bizonyult és visszaszorították őket. A második félidőben sem csitultak a kedélyek és emiatt a szurkolás sem lett jobb. Az egyik góljuk után egy görögtüzet gyújtottak be, amit még égő állapotban a pályára dobtak. Emiatt bemasíroztak közéjük a rendfenntartók és kiemelték a vélt elkövetőt, ami miatt állt egy kicsit a bál a szektorukban. A meccs után még maradtak páran Debrecenben és össze is futottak pár hazaival, de nem történt összecsapás a felek között. 

Az alapszakasz következő debreceni összecsapására ismét érkeztek vagy 100-an. Többnyire kocsikkal jutottak el a Nagyerdőre, hiszen a szerdai nap nem kedvezett az utazásnak. A megfelelő módon, szinte minden rendelkezésre álló helyet kitapétáztak a lepedőikkel és kis kihagyás után az UEM is megjelent a soraikban egy kisebb magyar trikolorral. A szurkolást nem nagyon erőltették a kilencven perc alatt, mint ahogy a hazaiakkal sem volt azaz ádáz szitokáradat. Sokat konszolidálódott a két fél csoporttagjainak a kapcsolat és igaz tábor szinten még mindig ellenségeskedés figyelhető meg a felek között, egyes csoportok tagjai viszont szimpatizálnak a másikkal, ami egyfajta semlegesség kialakulásához vezetett.

A rájátszásban külön osztályba kerültek a felek, így az újabb randevúra a következő szezonig kellett várni. Ott ismét szép létszámú rossonero érkezett Debrecenbe és egységes, összetartó és jó szurkoló brigád benyomását keltették. Létszámban ugyan nem nőttek fel a Fradi, vagy Újpest táborhoz, de jóval kevesebb töltelék ember volt közöttük, ami sokkal jobbá tette a megjelenésüket. A hazaiakkal maradt a semleges viszony, mármint ami a vezető csoportokat illeti, mert a szimpla drukkerekkel továbbra is ment a szájkarate. A lepedőik most csak előre kerültek ki köztük egy Support Sadam molinó az URB műhelyéből.

 A rájátszásban ismét nem találkoztak a felek, sőt egy esztendő randevú nélkül maradt, mert a Honvéd hosszú idő után kiesett az élvonalból.

Szerencsre sokáig nem maradtak a hátországban és Debrecenbe a tavaszi nyitányra érkeztek kiemelt létszámban. A kerítést a megszokott módon, teljesen kiposztózták. Rengeteg régi (URB, NG, Békés megye, Veszprém, Rákospalota, Forever Ultras, Hawanna ) és új (Szövetség, Famiglia di Corleone, Mods) lepedővel. Kezdésre 5 tűzzel és számtalan kisebb lengetőssel nyitottak, valamint a kórusaik is jól szóltak. A szomszédos szektorlakókkal sem felejtették el a kommunikációt és alpári stílusban osztották egymást. Emiatt a szurkolásuk is jelentősen visszaesett, mert teljesen lekötötte őket a nem éppen irodalmi stílusú párbeszéd. A lefújás után megpróbáltak a provokátorok közelébe férkőzni, de a rendőrség könnygázzal állította meg őket. Aztán mégis az egyik legnagyobb összecsapásra került sor a felek között, amikor a már buszon lévő piros-feketék eleget téve a mutogató hazaiaknak a stadiontól párszáz méterre leszálltak és összecsaptak velük. A fellépésük erőteljes és gyors volt, mondhatni meglepték a cívis oldalt. Gyors győzelmet arattak és mire a rendőrség a helyszínre csoportosította erőit, már a buszon is voltak.

2005 decemberében száz fölötti létszámban jöttek és tucatnyian már egy nappal a meccs előtt a városban mulattak. A csoportok képviselői találkoztak is egymással és egy jót beszélgettek. Barátság még mindig nem alakult ki a két tábor között, csak pár fő, jó kapcsolatáról beszélhetünk. A semlegesség se volt igaz még ekkor, hiszen a Guardia drapiján ott virított egy szerzett debreceni sál a meccs kezdetére. A kerítést teljesen telipakolták a lepedőikkel és két tűzzel és egy kiírással nyitottak: "Egy csaló százat csinál!" amely üzenetet a hazaiak is bemutattak az előre megbeszéltek alapján. Mindez a sorozatos játékvezetői tévedésekre kívánta felhívni a figyelmet. A pályán landoló tüzek mellett a kisebb lengetősök és kétrudasok is bevetésre kerültek, de a főszerep a kiírásoké volt: Eltiporhatatlanok / Saskőy! Kispesten halott vagy! / Puszi a stadionban, faszszopás az újságban. Mindezen akciót a szünet szakította félbe, amikor a sárga mellényesekkel mentek össze a pályára dobott tüzek miatt, majd a rohamosztag is megérkezett a szektorukba. A 2. félidőben is folytatták az üzengetést: Modern labdarúgás: JT, MLL, MLSZ, Média: csalók, hazugok, tolvajok, buzik!, amely közben nagyobb méretű piros lapokat mutattak fel és sípjaikat fújták. A sípokat innentől mint szurkolói kelléket végig használták és közben még bevetettek pár tüzet. A szurkolást még ekkor se erőltették inkább szidták aki nem tetszett nekik, majd egy újabb kiírást emeltek fel: 2005.11.29! Igazságot! Puhl maffia!, majd a 6-1-es vereség ellenére az eléjük kivonuló csapatuknak is felmutattak egy kiírást: "Mi erre vagyunk büszkék: Csak a Kispest!". A mozgalmas szektorélet után már nem volt említésre méltó esemény a városban, mondhatni csendesen távoztak Debrecenből.

Majdnem egy év múlva szeptemberben száz körül vizitáltak Debrecenben, de a többi nagy táborhoz hasonlóan nem vittek, pontosabban nem raktak ki transzparenseket, az egységes MLSZ elleni tűntetés jegyében. A szurkolást sem nagyon erőltették, így az egyik leghangulatlanabb debreceni fellépésük volt. A meccs végén ismét a rendezőkkel akadtak össze, majd a rendőrök is besegítettek és pár piros-fekete srácot elő is állítottak.

2007 nyarán egy új színtéren is csatáztak a felek, nevezetesen a Szuperkupa döntőjének második meccsére érkeztek Debrecenbe. Tették ezt szép létszámban és az ismert lepedőik mellett egy nagyobb trikoloros molinót is kitettek a szektorban. Nagy hangulatban nem voltak,  amit a sima vereségük sem javított. Ráadásul feszült viszonyban voltak az őket elkísérő security tagjaival, ami tettlegességig fajult. A rossonerok le is léptek hamarább, majd a hazafelé úton is összeakadtak a rendezőkkel, akik meg akarták szabni, hogy kinek, hogyan kell viselkedni. Ez nem nagyon feküdt a piros-feketéknek, így nem maradt el az újabb külön menet sem.

Decemberben a Ligakupában is összekerültek a felek, de ez a sorozat nagyon kevés szurkolót és annál is kevesebb aktív csoportot érintett, így nem csoda, ha csak tucatnyi szimpla kispesti drukker volt a vendégben.

A tavaszi bajnoki fordulóra jó 80 kispesti érkezett a már sokszor említett igényes kisebb lepedőkkel. A Nuova Guardia egy üzenetet is a kerítésre rakott, amelynek egyértelmű volt a mondanivalója: Szabadságot az ultráknak!. Velük volt pár Hajdúnánás szurkoló is, amelyet az elválasztó kerítésre kitett lobogójuk jelzett. A semleges viszony megmaradt a két fél között, sőt az "ultra reneszánsz" című klasszikus megtekintésével közös régi élmények is felelevenítésre kerültek.

A kupadöntő visszavágójára kevesen érkeztek, ami érthető volt a hazai 7-1-es vereség után. A csoport lepedők kerültek ki előre és egy üzenet: 1920.06.04: Igazságot Magyarországnak!. A meccsen szinte semmit nem csináltak, csak a megjelenés volt díjazandó. A találkozó után egy részük Debrecenben maradt és a hazaiakkal sörözött.

Még ebben az évben  ősszel ismét a kupában érkeztek Debrecenbe, de ezúttal a DVSC II DEAC ellenfeleként. Negyven kispesti, pár kisebb lengetőssel elszurkolgatott a találkozó alatt, majd a győzelmet megünnepelve, csendesen távoztak a Hajdúságból.

Egy jó hónap múlva az NBI-be dupla annyian érkeztek és a kerítést mértani pontossággal díszítették fel lepedőikkel. Ezzel el is lett mondva minden a teljesítményükről, mert pár rigmustól eltekintve csendben nézték a pályán történteket.

Tavasszal ismét a Ligakupában kellett volna jönniük, de most a tucatnyi piros-fekete sem jelent meg, így  teljesen üresen maradt a vendég.

Három nap múlva viszont jöttek szép számmal és kiegészülve pár hajdúnánási drukkerrel szokásukhoz híven szépen feldíszítették a szektorukat. Az NG az FF tagjaival italozott a találkozó előtt, majd közösen mentek a stadionhoz. A Hódos előtt volt egy kis méregetés a többiekkel, de pár beszóláson kívül nem történt más. A meccsen jól néztek ki külsőleg, de a szurkolást egyáltalán nem erőltették, így csendes volt a vendég a kilencven perc alatt. A meccs után páran bekóstolták őket a hazaiaktól, hiszen nem minden brigád díjazza a két fél közelebb kerülését egymáshoz. Érdekes szituáció volt az biztos.

Pár nap múlva a magyar kupában is DVSC - BHFC meccset rendeztek, így a rossonerok ismét az Oláh Gábor utcában vizitáltak. Ha a visszavágókat is belevesszük, akkor egy hónapon belül 5x találkozott egymással a két csapat. A szektorban most kevesebben voltak, de a drapijaik nem hiányoztak, mint ahogy a nánási fiatalok sem. Ami meglepő volt egy nagyobb létszámú rendezői gárda folyamatosan a szektorukban volt, amolyan erődemonstráció jelleggel. A meccs alatt nem sokat szurkoltak, közönyösen vették tudomásul a kupabúcsút, majd távoztak a Hajdúságból.

A csapatuk és táboruk hanyatlása ellenére 2011 tavaszán még mindig egy masszív 70 fős piros-fekete különítmény tette tiszteletét Debrecenben. A vendégszektor a megszokott képet mutatta, szépen kidekorálva a kispesti lepedőkkel, illetve a Nánás Casual Firm molinójával. A szurkolásukról sok jót nem lehet elmondani, néha megdörrentek, de semmi több.

A következő esztendőre feljavult a Honvéd, így a kispesti szurkolók is sokkal többen érkeztek Debrecenbe. A szektort a megszokott módon teljesen kitapétázták (URB, NG, Puskás Army, Szövetség, Kispest City, Fans, Fedayn, illetve most sem hiányozott a Nánás Casual Firm lepedője. A meccs előtt pár kisebb csoport találkozott egymással, de nem erőfelmérő volt a dologban, hanem közös piálgatás. A meccsen a nagyobb létszám megtette hatását és az elejétől kezdve jó hangulatot teremtettek. A lelkesedésük a meccs végéig kitartott, így rég nem hallott szurkolás volt a vendégben.

2012 szeptemberében már ismét a megszokott 80-as létszámmal érkeztek, nagyon őket sem dobta fel a vasárnapi túrázás. A meccsen előtt néhányan meglátogatták a Hódost ahol a helyiekkel sörözgettek. Most kevesebb lepedőt hoztak magukkal, de a szurkolni nem felejtették el és ha nem kapják azt a sok gólt, egész jó lett volna a produkció. Az utolsó 20 percben már a gólok száma sem érdekelte őket és végig szurkoltak a lefújásig.

Legközelebb csak 2014 júniusában utaztak Debrecenbe, ahol ekkora felépült az Új Nagyerdei Stadion. Egy masszív 200-as létszámmal foglalták el a vendéget, de zászlót jóval kevesebbet hoztak magukkal mint szoktak. Ennek meg volt a miértje, hiszen összetűztek a rendezőikkel és egy előállítás miatt a fő csoportok lepedői kint maradtak. Kikerült viszont több szekció lepedője: Mátraalja, Lajosmizse, Eger, Rákospalota, illetve a Havanna Boys, Kispest Youth molinója. A fiataloknál pár kisebb lengetős is feltűnt, de a szurkolásuk csak az utolsó 20 percben volt jó, amikor biztossá vált, hogy hosszú idő után győztesen távoznak Debrecenből.

Októberben már csak 20-an érkeztek. Az össznépi bojkott, az MLSZ hajtóvadászata a szurkolók ellen, a magyar labdarúgás körüli áldatlan állapotok, a kispesti tulajdonossal való rossz kapcsolatuk mind-mind rányomta a bélyegét az utazásukra, így drapi nélkül, néha egy-egy bekiabálással tudták le a kilencven percet. 

2015-ben már minden megoldottnak látszott a kispesti kanyarban és a szezont nem is kezdték rosszul. Ennek ellenére Debrecenbe csak 40-en jöttek pár kisebb lepedővel. A találkozó előtt meglátogatták Komcsi sírját, majd a stadionban együtt éltették a debreceni vezért a hazaiakkal. Nem tűntek túl egységesnek a szektorban, mert teljesen szétszóródtak és a szurkolást se nagyon erőltették.

Márciusban kicsit többen jöttek és a csapatuk megtáltosodva hármat gurított a DVSC esélyesebbnek titulált gárdájának. Ezt előbb néma közönnyel, majd kis szurkolással, aztán mosolygós meccsnézéssel konstatálták. Igazából nem hittek a szemüknek, így inkább nézték a meccset komolyabb szurkolás helyett, pár nánási szurkolóval kiegészülve. 

Az új szezonban 2016 szeptemberében is jöttek vagy hatvanan és együtt sörözgettek a hazaiakkal meccs előtt és után. Aztán a csapatuk ismét vitte a három pontot Debrecenből ők meg egy kis álmos kezdés után egész jól elszurkolgattak, habár maguk is alig hitték, hogy ismét megszerezték mind a három pontot. Külsőségben szinte semmit nem változtak, a megszokott minőségi kiszászlókkal volt kitapétázva a nagyerdei vendégszektor.

Kép: dvsc.hu

A következő év mennyiségi változott hozott a piros-fekete szurkolók életében, hisz a Honvéd újra a bajnoki címért hajtott, ami azt eredményezte, hogy soha nem látott létszámú rossonero érkezett Debrecenben. A felajánlott 2.000 jegy pillanatok alatt gazdára talált, így egyértelmű volt a piros-fekete invázió a Hajdúságba. A legnagyobb kontingens különvonattal érkezett, akik rendőri felügyelet mellett sok kis pirotechnikai szünettel tudták le a távot, de nagy gond nem volt velük az út során. Azért akadtak szép számmal, akik a közutat választották, az ő érkezésük kevesebb figyelmet kapott a rendőrségtől, de a nagy létszám ellenére béke honolt a városban. A kerítésre több tucatnyi molinó került, illetve kisebb-nagyobb lengetősökkel operált a vendéghad és ilyen létszám mellett a hangerővel sem volt gond. A pályán egyértelmű volt a vendégek fölénye és egy ötöst gurítottak a cíviseknek, ami tovább fokozta a jó hangulatot, az utolsó 15 percben nagyszerűen teljesítettek és ha kedvezőbben alakult volna az esti Videoton - FTC meccs, akkor már bajnokként érkezhettek volna Budapestre. A hazaiakkal továbbra is tartott a semleges, baráti viszony, aminek jeleként a kispesti szurkolók 20-25 fője átment a debreceni táborba és megkoszorúzta Komcsi emléktábláját.

2017-ben a diósgyőri stadion építése miatt az őszi meccsek egy részét Debrecenben játszotta a DVTK csapata, amibe pont beleesett a Kispest elleni rangadó. Ráadásul mindez egy kettős rangadó volt, mert az ő meccsük előtt a DVSC a Haladás csapatát fogadta a Nagyerdőn. Ennek köszönhetően Miskolc helyett is Debrecenbe vizitált a piros-fekete mag. Lehettek vagy 250-en és egy részük már a Hali meccsen is a vendégszektorban tanyázott. A megszokott zászlóparkot pár zöld-fehér kellék egészítette ki, ugyanis maradtak a szombathelyiek az ő meccsükre is, de a jó létszám és a baráti segítség ellenére a hangulat nem volt a legjobb ezen a fellépésükön.

Legközelebb decemberében kellett Debrecenben vizitálniuk most a DVSC ellen, de mindössze csak nyolcvanan érkeztek tucatnyi kispesti lepedővel, de csak alapjáraton szurkoltak és ki is kaptak. A tavalyi szenzációs évük után, az új érában addig csak szenvedtek, amely nem kedvezett a drukkerek utazó és szurkoló kedvének sem.

Aztán ismét a DVTK ellen érkeztek Debrecenbe március legvégén, olyan 120-an. Az elején elég kevesen, szétszóródva álltak, majd szépen összeálltak és megszokott kiszászlókkal szépen kidekorálták a szektort alul és felül is. ***

Még ebben a szezonban a kupában is összekerültek a felek és az újabb bajnoki arany távolkerülése miatt mindenki ide koncentrált Kispesti részről, így a keddi napon mintegy 100 rossonero érkezett Debrecenbe és komoly szurkolásba fogtak a vendégbe, még a kettő-nullás hazai vezetés sem szegte kedvüket. Ennek ellenére nem jött össze a győzelem és a továbbjutás, kiestek, így egy kupaálommal szegényebbek lettek.

A következő szezonban ismét decemberben érkeztek Debrecenbe és egy kicsivel többen gyűltek össze a vendégszektor felső részében mint 100 fő. A hangulat nem volt az igazi a soraikban, de azért nagyobb szünetekkel ugyan, de szurkoltak a meccs alatt, a simának tűnő vereség ellenére.

2019-ben mikor máskor mint decemberben érkeztek ismét a megszokott létszámban, a megszokott külsőségekkel. A hazai csendesség miatt, csak tőlük volt igazán hangos a Nagyerdő, de azért ők se vitték túlzásba a szurkolást ezen a találkozón. A meccs egyik legérdekesebb sztoriját az a négyfőnyi Kispesti drukker szolgáltatta, akik repülővel érkeztek a meccsre, beiktatva egy milanói átszállást a túrába.

Aztán nagy meglepetésre kipottyant a Loki az NB2-be, így a nagy covidhullám alatt nem kellett nézni a kispesti magnak, hogy tudnak e jönni vagy nem Debrecenbe, mert egy osztálynyi különbség akadt a két csapat között, amire már nem volt példa egy jó ideje.

hancsi78

Képek:

Sándor Mihály / Dihen Tibor / Derencsényi István (Deri) / Basildon / Sándor Jutka (Csuti) / Szabó Viktória (Vikcsi) / Sós Tibor /  Honvéd FC / DVSC / Hajdú Online / 1909Foto

*** Frissítve a 2018.03.31 Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd FC meccsel, amelyet Debrecenben rendeztek.

Debreceni ASE

Debreceni ASE

 

Az 1868-ban alapított Gazdasági Tanintézet 1902-ben költözött ki Pallagra és ott 1907. november 16-án, az akkor már akadémia rangra emelt intézmény, többnyire katolikus hallgató megalapították a Debreceni Gazdasági Akadémia Sport Egyletet. Az új sportegyesület 1908 tavaszán kezdte meg a tényleges működését piros-kék színekkel. Sok szakosztálya mellett a labdarúgással is foglalkoztak, de a DGASE nem indult el egyetlen hivatalos labdarúgó bajnokságban sem. A helyi debreceni labdarúgó csapatokkal vívtak barátságos meccseket, főleg a DEAC alakulatával, akikkel nagy volt az összhang és más sportokban gyakran közös versenyzőket szerepeltettek a fekete-fehérekkel. 1923. február 15-én a diákok rendkívüli közgyűlésen kimondták az akadémián funkcionáló valamennyi egyesület feloszlatását és megalakították a Debreceni Gazdasági Akadémia Ifjúsági Egyesületét, de a labdarúgó csapat neve és besorolása nem változott. Továbbra sem szerepeltek az MLSZ bajnokságában, csak alkalomszerű mérkőzéseket vívtak a helyi csapatokkal. Az egyesület leghíresebb sportolója ekkor szerepelt a klubban, a későbbi nagyszerű író Wass Albert a csapat lövészszakosztályában versenyzett. 1924. április 26-án vívta az „első nyilvános meccsét” a labdarúgó gárda és ott megsemmisítő, 12-1-es vereséget szenvedtek a DTE veteránjaitól. 1924 novemberében a feloszlott MOVE DSE játékosainak egy része a klubhoz érkezett, ami jelentős erősítést jelentett az egyesületnek. A barátságos meccsek mellett, az „úgynevezett” gazdász bajnokságban indult a csapat és 1930-ban meg is nyerték az országos versenyt, de a háború közeledtével feloszlottak.   

DASE

1946-ban szerveződtek újra a régi Debreceni GASE néven. 1947-ben bronzérmet szereztek az Országos Főiskolai Bajnokságon, ahol a MAFC csapatát győzték le 2-1-re. 1948-tól Mezőgazdasági Akadémiai Sport Egyesület lett a hivatalos nevük, de így csak egy évig tevékenykedhettek, ugyanis 1949-1953 között nem volt Magyarországon mezőgazdasági felsőoktatás az akkori rendszer anomáliájának köszönhetően, így a DGASE sem működhetett. Ebben az "érdekes" időszakban a versenyzők a DEAC színeiben indultak el a különböző versenyeken. 1953-ban, mint Debreceni Mezőgazdasági Haladás SE újjá alakultak, de a labdarúgók csak 1955-ben kapcsolódtak be a Debreceni Városi Ligába, mint Debreceni Akadémia Haladás SE. A forradalmi események után 1957. február 17-én megalapították a Debreceni Akadémia Sport Egyesületet a DAHSE jogutódjaként, amely név hamarosan módosul Debreceni Agrártudományi SE-re. A kék-fehér színű csapat megnyerte a Városi Bajnokságot és sikeres osztályozón legyőzte a Debreceni Postás SE csapatát, így egy évig a megye I-ben szerepelhettek. Onnan a kiesés után ismét esélyesek voltak a feljutásra, de elbukták az osztályozót. Ekkor szerepelt az egyesületben az a Nagykaposi Elemér, aki később a DVSC-ben futott be karriert. 1961-1964-ig ismét a megye legjobbjai között van a DASE. 1965-ben nyerik a Városi Bajnokságot, majd az osztályozón legyőzik a DMTK csapatát. 1965. július 14-én az Újpesti Dózsa érkezett a DEAC Stadionba, ugyanis ott fogadták a félelmetes játékerőt képviselő lila-fehéreket az MNK-ban. A végeredmény nem lehetett kérdés, 12-0-ra kaptak ki a gazdászok. 1967-ben a Hajdúszoboszló mögött másodikak lettek a megyei bajnokságban, de a következő évben már megnyerték azt. Az utolsó fordulóban a Debreceni Postás győzték le 3-2-re és a 300 néző méltóképpen ünnepelte a bajnokcsapatot. Ebben az időben szerepelt a csapatban Csank János, aki később több magyar csapatot is bajnoki címre vezetett, mint edző. 1969-ben története során elsőnek szerepelhettek az NBIII-ban, ahol ráadásul a testvércsapatuk (DEAC) is játszott. A végén csak egy ponton múlott a bennmaradás, de az így megszerzett 14. hely az NBIII Északkeleti csoportjában a klub legjobb eredményének számít.  1970-1979 között a megye legjobbjai között szerepeltek és közben a Főiskolai Bajnokság küzdelmeit sem hanyagolták. 1970-ben a Szegedi Egyetem ellen vívtak nagy csatát a négy közé jutásért, de kikaptak. A 400 néző és a csapat a játékvezetőket hibáztatta, aminek köszönhetően az egyik partjelzőt bántalmazták. A meccset lefújták és a pályát két hétre betiltották. 1977-ben ismét bajnokságot nyertek és osztályozót játszhattak az NBIII-ért, de drámai küzdelemben a Borsodi Bányász jutott fel bűntetőkkel.

DASE

1979-ben beolvadtak a DUSE csapatába, amely a város vezetőinek nyomására történt meg. Innentől nem volt önálló csapata az agrárosoknak. A lehetetlen állapotból 1988-ban próbáltak szabadulni, amikor újjáalakult a DASE Diáksport Egyesület (DASE DSE), de az anyagi javak hiánya nem tette lehetővé a régi szakosztályok felállítását. 1989-ben széthullott a DUSE, de a labdarúgó szakosztályt ekkor sem tudták újjá szervezni. A DASE DSE később egy Futsal szakosztályt alapított, amely 2005-ben az NBII-ben szerepelt mint DASE DEAC. 2006-ban a Debreceni Egyetem minden egyes karának és minden egyes versenysportjának összeszervezése után a külön agráros sport megszűnt egy ideig Debrecenben és a DASE DSE sportolói innentől a DEAC Sport Kft versenyzői lettek. 2011-ben a DEAC egy második számú csapatot indított el a megye kettőben, ugyanis a Debreceni Egyetem komolyan gondolta, hogy az amatőr utánpótlás nevelés egyik bázisa lesz a Hajdúságban. 2012-re annyi jelentkező volt a csapatokba, hogy az egyetem egy harmadik számú gárdát is indított a magyar bajnoki rendszerben, amely ez egykori DASE nyomdokvizét taposta, de az anyaegyesületnek köszönhetően ekkor még DEAC MK néven szerepeltek és nyerték meg a Hajdú-Bihar megyei bajnokság harmadosztályának északi csoportját. A következő évben már a második osztályban nyomultak és előbb a második, majd a harmadik helyet szerezték meg a déli csoportban, viszont a harmadik évben bajnoki címet és feljutást ünnepelhettek északon. Közben változott a név és előbb DEAC MK Szertár Sportbolt, majd DEAC DASE néven szerepeltek, de a 2016-os megye egyes debütálást, már a régről ismert DASE néven kezdték meg és az előkelő kilencedik helyen végeztek. A következő három szezon már nem sikerült ilyen jól, de a csapat a középmezőny végéhez tartozva azóta is a megyei elit tagja. A DEAC óvó szárnyai alatt anyagi gondjaik nincsenek, a felszerelést is a felsőoktatási intézmény biztosítja a csapatnak, így a DEAC címeres fekete-fehér szerelésben lépnek pályára. Az egykori Agrár Egyetem területén található sportpályájukat pár évvel ezelőtt teljesen felújították, így méltó körülmények között fogadhatják a megyei riválisaikat az Akadémia labdarúgói.

Agrár Egyetem - Sportpálya (2018)

hancsi78

Források:

Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza

Szegedi Péter: Riválisok

Szegedi Péter: Pozíciók és oppozíciók: A futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája

magyarfutball.hu

Képek:

Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza

Sándor Mihály

Chelsea - QPR (2013.01.02)

A hosszúra nyúlt angliai tartózkodásom alatt csak igen kevés meccsen voltam kint, aminek egyszerű oka van, nem lelkesedem az angol lelátói életért és ez nálam mérvadó, ha arra adom a fejem, hogy klubcsapatom mellett kilátogassak más gárdák mérkőzésére is. 2013-ban Fortuna kegyes volt hozzám és ajándék jegyekkel lepett meg, amely a Chelsea - Queens Park Rangers bajnoki meccsre szólt. A Chelsea csapatáért nem rajongok ugyan, de legalább a QPR egy szimpatikus londoni klub számomra, így ezen az estén a vendégeknek szurkoltam a hazaiak közül, mert oda szólított a "szerencsém". Nagy meccslázban nem voltam a nap folyamán, a Stamford Bridge-en is jártam már korábban és a biztos teltházon kívül nem sok jóra számítottam a lelátón. A pályán már más volt a helyzet, hiszen a mérleg nyelve egyértelműen a hazaiak felé húzott, így csak reménykedni tudtam egy jobb eredményben, ami számomra egy sok góllal járó döntetlen vagy vendég siker lett volna.

A meccs előtt másfél órával jelentem meg a stadionnál, de ekkor még nem sok minden történt, csak özönlöttek mindenfelől a szurkolók, de komolyabb formákat sehol nem láttam, csoportokat meg főleg. Szóval sétáltam a tömeggel, hangoskodás sehol, inkább zabálás, ereklye vásárlás, na meg pár rendőr forgalomirányítói szerepkörben. Sokat nem is teketóriáztam, már egy órával a kezdés előtt elfoglaltam a helyem és vártam a "csodát" közben pedig  néztem, hogy telik meg szép lassan a stadion. 

Persze jutott idő körbefotózni a lelátókat és a többségében már ekkor kihelyezett transzparenseket, melyek közül soknak állandó helye van a lelátón. Kezdésre teljesen körbe volt tapétázva minden korlát Blue Army és Blues drapikkal Csehországtól, a Csatorna Szigeteken át Texasig, plusz Lampardnak is tisztelettel adózott jó pár textília.

A vendégek hamarább kifutottak melegíteni, így páran a hazai oldalról is hatalmas üdvrivalgásba kezdtek, persze hamar kiderült, ez még nem ez a csapat! Védelmükre legyen mondva ilyen messziről maximum én is csak Dombi Tibit ismerném fel. Aztán jöttek a hazaiak is, kocogtak pár "kört", a nép meg lelkesedett egy kicsit, de túlzásba nem vitték. A meccs előtt pár perccel már megszólalt a hazaiak "himnusza", de a stadion nagy része még mindig inkább a zabálással volt elfoglalva. Szerencsére a vendégoldalon más volt a helyzet, így legalább hallható volt pár komolyabb rigmus már a meccs előtt is.

A csapatok bevonulásakor egy kicsit megélénkült a hazai "kék sereg", felkerült a fejek fölé két nagyobb zászló, melyek elindultak a szektor egyik végéből a másikba, közbe volt pár "hosszú taps", meg "Chelsea, Chelsea" üvöltés, de egyszerre sajnos nem sikerült megszólalni. Közben a West End alsó soraiban is meglett lengetve három nagyobb rudas, de nem csak úgy spontán, hanem ellőre meghatározott helyen és ideig. Ennek a hatalmas látványnak hamar vége lett hiszen kezdődött a meccs. A zászlóknak gyorsan le kellett kerülniük, hogy mindenki ülve és szabad kilátással élvezhesse a találkozót. Innentől nem is nagyon aktivizálta magát a hazai oldal, volt pár "C'mon, meg Chelsea" rigmus különböző kombinációkban, de ez gyér volt és gyenge, de nem is nagyon számítottam másra. Szerencsére a vendégoldal elég jól kitett magáért és olykor igen jól nyomták. Az alsó szektor végig állva tette a dolgát, így egy kicsit hasonlított a találkozó egy labdarúgó meccshez. Közben a pályán semmi, még helyzet se, mondhatni dögunalom, ha nem egy ekkora stadionban ültem volna fel se tűnt volna, hogy ez nem az NBI.

A szünetben mindenki irány kajáért vagy maradtak és a legmodernebb kütyükön gyorsan megnézték mit írnak hírportálok és a fogadóirodák. A második félidőre még gyérebben indult a hangulat, a hazaiak csak idegeskedtek mert nem jött össze a vezető találat, a vendégek meg csak azon izgultak, hogy ne szerezzen vezetést a Chelsea. Ezekben a percekben nagy nyomás volt a Rangers kapuján és jött is a várva várt hazai találat, így volt újra egy kis "Chelsea, Chelsea" a lelátón, majd szerencsémre egy komolyabb nótát az egész stadion énekelt, így még a hátam is majdnem borsódzni kezdett, de mire az első szőrszál csak éppen kiegyenesedett volna, már  el is hallgattak, ugyanis "törölték" a találatot a bírák. A többség ekkor kényelmesen hátradőlt (várták az újabb gólt) és ha nem cukkolják őket a vendégek, bizony nem igen nyitották volna ki a szájukat. Igen, volt egy kis zrika (igazából egész meccsen) a vendégek részéről, sőt ami még meglepőbb a hazaiak meg nem adott gólja után, egyetemes tombolásba kezdett a vendégtábor, amolyan "minden-mindegy alapon, élvezzük a az első osztályt, amíg csak lehet" címszóval. Ezt teljesen értetlenül fogadták a körülöttem ülők "mit énekelnek ezek, hiszen úgy is kikapnak és még ki is esnek"! Persze őket ez sem sarkallta szurkolásra, csak jobban megéheztek és kiszaladtak egy újabb adag "fish and chips-ért". A Rangers szurkolók pedig énekeltek és ennek meg lett az eredménye, hiszen a csapatuk valami nagy szerencse folytán megszerezte a vezetést, így innentől már csak tőlük volt hangos a lelátó. Páran félmeztelenre vetkőztek és zúgott a "We're QPR". A hazai "fanatikusok" egy része ekkor megkezdte a hazavonulást, páran még "kámonoztak" és "cselziztek" egy kicsit, de amikor végleg úszni látszott a tippmix idegesen kirohantak. A vendégek még percekig tomboltak, előadták a repertoárt az üres stadionban, majd szépen kiürültek a lelátók és megteltek a környező utcák szurkolókkal.

Én szépen lemaradtam, megvártam amíg a nagy tömeg elvonul, melyből az lett hogy a QPR drukkereket is elengedtem magam előtt. Nagy rendőri felvezetés vagy lezárás nem volt a környéken, így egy idő után eléggé összekeveredtek a felek, de nem volt nagyobb probléma. A várakozó álláspontnak köszönhetően szépen végignézhettem a vendégtábor összetételét, melyek nagy többsége szimpla drukker volt, de volt egy nagyobb létszámú (25-30 fő) idősebb társaság, akik a klubszíneket mellőzve nézték a környéket a vonulás során. Aztán feltűnt egy hasonlóan "szürke" fiatal társaság, igencsak jó létszámban és izgágán. Mellettük akadt is egy csapatnyi "bobi" na meg pár lovasrendőr is melléjük szegődött, de nagy baj nem volt velük. Az elvonulást követően mindenki a metróra várt én  meg gondoltam veszek magamnak egy ereklyét, ami majd a mai meccsre emlékeztet. Jól döntöttem, hiszen sálam is lett és újból szemügyre vehettem a QPR fiatal magját, akik egy elválasztó kordon mögül nézelődtek a metróra várván a sálárusító standdal szemben. Aztán kiderült mit nézelődnek, ugyanis hamarosan megjelent pár hazai fiatal a másik oldalon igaz nem támadási szándékkal, hanem csak egyeztetni az "óráikat". A rendőrök nem nagyon akarták, hogy beszédbe elegyedjenek, pedig nem anyázás volt, hanem csak telefonszámcsere. Az időpont egyeztetést az egyik hazai fiatal szakította meg, amikor is nemes egyszerűséggel odarohant a kordonhoz és megpróbált bemosni az egyik "rangernek". Sikerrel nem járt, sőt a rendőrök egyből leteperték és ezzel az egyezkedés is véget ért, hiszen a hazaiak kiakarták menteni a magáról megfeledkezőt, míg a vendégek tapsoltak egyet, gúnyos mosollyal az arcukon, miközben a rendőrök egyre nagyobb távolságra terelték a feleket egymástól. Ezzel a jelenettel véget is ért a nap legizgalmasabb pár perce, így azzal a reménnyel a tarsolyban mehettem a metró irányába hogy a fiatalok remélhetőleg megtalálták a későbbi találkozás módját, jelezvén Angliában még nem halt meg teljesen az utcai élet.

hancsi78