Nem vagyok nagy válogatott meccsre járó, de ha esélyem nyílik megtekinteni a nemzeti 11 fellépését akkor nem nagyon hezitálok és kiballagok megnézni az aranylábúak teljesítményét is. A 2019-es cardiffi sorsdöntő EB selejtező meccs ilyen volt, ahol mondhatni hatalmas szerencsével, vagy ha úgy jobban tetszik jó ismeretséggel megáldva eljutottam én is.
A történet ugye ott kezdődött, hogy Wales válogatottjával egy csoportba kerültünk és a november 19-re kiírt találkozóra igen nagy volt az érdeklődés odahaza, lévén az EB-re való kijutás volt a tét. Debrecenből is sokan jelezték utazási szándékukat, így én is rápillantottam a lehetőségekre, amely első körben semmi jót nem ígért lévén igényelni kellett a jegyvásárlási lehetőséget online, de ahhoz meg kellett szurkolói kártya, amivel én nem rendelkeztem, azaz esélyem a meccs élőben való megtekintésére majdnem egyenlő lett a nullával. Nem is ringattam magam nagy reményekben, plusz úgy voltam vele, mások jobban megérdemlik én majd megnézem a televízióban, ahogy szoktam. Aztán jött az a bizonyos szerencse, vagy jó ismeretség és egy baráti beszélgetés során K. Peti szólt, hogy lenne egy jegyigénylés, amire már nincs meg a "vevő", így ha gondolom átírjuk a nevemre és már mehetek is a meccsre. Persze ez a művelet nem volt ilyen egyszerű, ugyanis az átíráshoz is kellett kártya, ami nekem még mindig nem volt. A kártya igényléshez meg személyes jelenlét szükségeltetett, amire esélyem sem volt. Aztán szóltak, hogy nem muszáj az MLSZ adta válogatott meccsekre szóló kártyájának a kiváltása, hanem egy debreceni stadion kártya is megteszi. Mondjuk előrébb nem jutottam, mert maradi vén trottyként, nekem az se volt. Ezt jeleztem a srácoknak, hogy, köszi mindent, de nincs stadion kártyám sem! Akarsz? - Jött a gyors kérdés - Lehet? - ment a gyors válasz - Megoldjuk......... és egy óra múlva már volt is kártyám, amivel a nevemre is írtuk a bilétát, pontosabban csak azt a voucher-t, amivel a jegyet lehetett majd átvenni a stadionnál. Szóval köszi mindenkinek, hogy a nulláról így felszaladt az esélyem a cardiffi utazásra.
Közben a debreceni srácok is szerveződtek és a többség fapados repülőkkel érkezett Lutonra, majd a egy kis londoni városnézés után vonattal vagy busszal érte el a célt aznap, vagy előző nap, de volt egy komplett különgép is Debrecenből.
Én a munka miatt a kocsival való kényelmesebb utazási formát választottam, amely kisautós, még sem olyan túl kényelmes utazásra velem tartott három debreceni fiatal cimbora, akikkel London-Hillingdon állomáson volt a megbeszélt találka. Mindenki időben érkezett én a kis Hyundai I10-essel, ők egy tálca "minőségi" Fosters sörrel. Pacsi-pacsi, aztán irány az autópálya, mert szorított az idő. Kellemes időben, jó tempóban haladtunk, fogyott a sör is, így meg is kellett állni néha, de ez 4 fő esetében nem vett sok időt igénybe. Közben telefonálgattunk ide-oda, mert mint kiderült a négy főből csak ketten rendelkeztünk jegyátvételre feljogosító dokumentummal, így a "csoport" másik felének a bejutása ezen telefonbeszélgetéseken múlott. Sajnos nem sikerült semmit intézni, így elkapva a délutáni cardiffi dugót, már azon is idegeskedhettünk, hogy időben odaérünk e a stadionhoz. Végül nem a City Stadion lett a cél, hanem a srácok szállása (én a meccs után téptem haza, mert másnap reggel várt rám a munka), hogy be tudjanak jelentkezni. Az araszolgatást megunva egy rövid szakasz erejéig a buszsávot is igénybe vettük, ezt viszont nem díjazták a helyi szervek és a meccs utáni 4. nap már csengetett is a postás egy befizetendő büntetéssel csekk formájában. Az újratervezés egyébként arról szólt, hogy otthagyom a kocsit a szállodánál, ahonnan egy hosszabb sétával eljutunk a helyszínig. Így is történt, sőt, a hosszú gyaloglás alatt társaságunk is akadt mert 4 Swansea City szurkoló is ott szállt meg és épp akkor indult a meccsre amikor mi, így innentől együtt kapkodtuk a lábainkat egy-egy sörrel a kézben. Mivel fogytán volt az idő már nem tudtunk a belvárosi gyülekező pontra menni és mint később kiderült egy igen fontos mozzanatot mulasztottunk el ezzel, de mi vagányok voltunk és leszartuk.
Mentünk, bandukoltunk, matricákat ragasztottunk és beszélgetünk a City drukkerekkel, míg egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy egy nagyobb magyar csoport közepén slattyogunk. Ment is a diszkurzus közöttük, hogy vigyázzatok ezek helyiek, maradjunk együtt ne hogy megtámadjanak, tartsd a sort és így tovább. Persze voltunk annyira mocskok, hogy nem árultuk el nekik,kik vagyunk, ha nem képesek összerakni, hogy mit takar az SZUD betűkombináció a ruházatunkon, akkor hadd főjenek a levükben, gondoltuk mi és így bandukoltunk tovább. Az újdonsült walesi haverjaink persze jót derültek az eseten, főleg, hogy eszükben sem volt pofozkodásba bonyolódni senkivel, nekünk mondjuk annál jobban szúrta a szemünket a sok tahó magyar, na, de ez egy másik sztori, most egy célért jöttünk, nincs helye a belső viszálynak. Ezt mondjuk el lehetett volna mondani annak a pár újpestinek is akik kicsit többet ittak a kelleténél és Dávidkát alig tudták lefogni, hogy valakiben, de legfőképpen magában kárt ne tegyen. Végül már a zsaruk is figyelmet szenteltek a tombolni vágyó fiatalnak, de nekem ennyi elég is volt a Mónika showból, inkább csináltam pár képet a Cardiff City stadionról a "mi a kurva anyádat fotózol" magyaros kísérő szöveg közepette. Ekkor jött el az a pont amikor megszakadt az érzés, az érzés, tudod, amikor már kezdted elhinni, hogy jó lesz ez neked, de nem, az ilyen kis közjátékok miatt lehet elhatározod, hogy legközelebb nem nagyon teszteled a szerencséd és marad a jó öreg kanapé, ha a válogatottról van szó. Pedig a már említett túlerős, túlmagyar, túlszurkoló társaim csak az alaphangulatot adták meg, a fekete leves még ezután következett, ugyanis az előzetes tájékoztatás ellenére nem a stadionnál, hanem a belvárosi gyülekező helyen lehetett érvényesíteni a kuponokat, aki nem volt ott az bizony beszopta, mert vagy visszatekergőzött valahogy a központba, vagy a szigorú steward-ok egyszerűen nem engedték be. Mi ugye nem voltunk ott, mert mire oda értünk volna már mindenki elindult, igaz persze az is, hogy aznap beszéltünk tucatnyi emberrel, de senki nem mondta, hogy hé hülyék, a jegyet nem árt átvenni, mert a stadionnál bizony szarnak majd a fejetekre. Szóval ott álltunk négyen, két kuponnal, nulla jeggyel és igazából azt se tudtuk, hogy sírjunk e vagy nevessünk, aztán inkább mosolyogtunk, mert egy hasonló cipőben járó ismerős arc épp, az egyébként nyitva lévő jegypénztárnál mondta, hogy "itt van az érvényes jegyem amit kifizettem, a jó kurva anyátokat, nyissátok már ki azt a szájbabaszott kaput", mindezt persze magyarul,hangosan, kicsit eltorzult fejjel, amire a kuckóban lévők csak illedelmesen mosolyogtak, lévén egy szót sem értettek abból amit F. Norbert ecsetelt nekik ízes debreceni dialektusban. Végül egy kivezényelt MLSZ fullajtár kegyelmezett meg nekünk és tucatnyi hasonló cipőben járónak, majd kőkorszaki módszerekkel neveket, igénylési számokat és egyebeket felírva beküldött egy alacsonyabb rendfokozatú segédet, hogy hozza ki nekünk a jegyeket. Ez végül megtörtént, így a meccs 15. percére én már bent is voltam, a többiek egy kuponnal és nulla jeggyel úgy döntöttek bemennek ugyan a belvárosba, de inkább keresnek egy jó pubot és majd ott megnézik a találkozót. Erős volt a vonzerő, hogy én is hagyom a pitsába az egészet, de végül győzött a groundhopper vágy, így immár érvényes jeggyel a kezembe odaléptem a forgókapuhoz.
A beléptetéssel nem volt gond, jegy leolvas, nulla motozás és már bent is voltam a vendégszektor lelátóján, ahol már nagyban ment a szurkolás. Mivel válogatott meccsen én nem nagyon szoktam az ultrát játszani, kerestem egy csendes sarkot és onnan követtem az eseményeket. A lelkesedésem már rég elszállt a meccs iránt, már az se nagyon foglalkoztatott hogy ott lehetek, de azért próbáltam élvezni a pillanatot, amelyet magyar csapat eredménytelen játéka nem nagyon dobott fel, így a lelátóba fektettem minden hitem és figyelmem. Ott nem is nagyon volt gond, a vendégszektor jól szólt, szépen ki is volt dekorálva, a szomszédos hazai szektorokkal is ment a pofázás, szóval volt mit nézni. A wales-i drukkerek nem voltak ugyan a toppon, de azért ha elkezdett az egész stadion énekelni az remekül szólt és élvezetes is volt, kár hogy erre alig párszor került sor. A góljaik után ment egy kis mutogatás, meg örömittasan " baszkódtak" egy kicsit a vendégszektorral, de ezekből nem volt semmi gond, ami meglepőbb volt, hogy egy piros füstbombát is begyújtottak az egyik góljukat követően. Ez ott nem okozott gondot a szerveknek, viszont a vendégszektorban begyújtott füstökkel és tüzekkel volt probléma, mert azok kiváltották a rendezők és a rendőrök ellenszenvét és megpróbáltak bejönni a szektorba, de elég kemény ellenállásba ütköztek, így jobbnak látták inkább hagyni a dolgot mielőtt még nagyobb verekedés kerekedne az egészből . A pályán érdemben nem történt változás, kiderült hogy egyenes ágon már biztos nem leszünk ott az EB-n, de azért a srácoknak járt a taps a magyar tábortól.
A szektorok hamar kiürültek, de én nem siettem, így láthattam, hogy tucatnyi magyar zászló hevert a "porban", ami előtt értetlenül álltam és állok a mai napig. A meccs után egyébként mindenki indult amerre látott, vegyesen, keveredve, de nem tudok róla, hogy gond lett volna ebből. Én még gyorsan feltérképeztem éjszakai üzemmódban a Millenium stadion és a mellette lévő Arms Parkot , majd mentem én is a gyülekező kocsmába, hogy búcsút intsek a barátoknak, mert várt még rám egy kis hazakocsikázás a másnapi meló miatt. Aztán ebből az lett, hogy a srácok is úgy döntöttek elegük van a walesi fővárosból és inkább az angolban töltenék az estét és a másnapot, feltéve, hogy elviszem őket. Ezzel nem volt gond, így a szállodai kicsekkolás után már robogtunk is London felé, de azt mégsem hagyhattam hogy a nagyfaluba töltsék az estét fedél nélkül. A sokadik újratervezés után "bérbe" adtam egy kényelmes kanapét és egy vendégágyat a lakban, így a hajnali hazaérkezés után reggelig legalább tudtak pihenni egy csöppet. Másnap, vagyis még aznap irány a közeli állomás, hogy repülőrajtig felfedezhessék maguknak Londont és stadionjait, de ez az ő sztorijuk, nekem jött a robot és a további szorgos hétköznapok.
Nem ez volt életem meccse és túrája, de legalább ott voltam és a haverokkal is jó volt eltölteni egy napot, de legközelebb kétszer is meggondolom, hogy szükségem van e erre......a választ persze már tudtam akkor is...... :)
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése