DVSC - Puskás Akadémia FC (2022.08.27)

 DVSC - Puskás Akadémia FC   1-1

Debrecen, Nagyerdei Stadion

2022.08.27

A hétfői mezőkövesdi rossz idő és katasztrofális meccs (cívis szemszögből nézve) után egy NBI-ben nem kívánt ellenfél debreceni vendégjátéka jutott még ki nekem augusztusban. A Puskás Akadémia FC elleni meccsek kb. úgy hiányoznak az embernek, mint púp a hátra. A magyar szurkolók még jobban utálják ezeket a meccseket, mióta úgy döntöttek odafent, hogy a felcsúti csapat tényező kell legyen a bajnoki címért folyatott harcban és a gazdag falusiak ellen a győzelem reménye még hazai pályán sem kecsegtet. Én sem vagyok ezzel másképp, de az önkéntes száműzetés elvesz tőlem évi 20-30 Vasutas meccset, így az a 3-4, ami jut, azt próbálom a lehető legkellemesebben tölteni a csapatom és a barátaim oldalán.

A szombati nap nem ígérkezett egyszerűnek számomra, lévén a reggel még Piliscsabán köszöntött rám, hogy onnan hazafelé robogva egy kis káli pihenővel Debrecenben legyek koradélután. Otthon egy családi program keretében megtöltöttem a hasam mindenféle jó magyar ételekkel, majd irány a meccs. Azt már meg se merem említeni, hogy pár nappal korábban még úgy volt, hogy Füzesgyarmatra is elkocsikázom pár idősebb kollégával, hogy segítségükre legyünk a vásárhelyi barátoknak az ott játszott Magyar Kupa csatában. Ez nekem nem jött végül össze, de egy kocsi azért elindult oda is. A családi rendezvényről időben lefaroltam, hogy az otthonmaradó vénségekkel tudjak inni pár sört a Mob sörözőben. Ebből végül az lett, hogy én söröztem pár fiatalabb baráttal, az öregek meg csak éppen kiestek meccsre. A lényeg, hogy a gyér érdeklődés ellenére „pokolian” jól éreztük magunkat és a lelkünk megerősítése után a testünket erősítendő kisétáltunk a Nagyerdei Stadionhoz.

Mivel bérletem nincs, a szokásos jegyvásárlási procedúrán is át kellett esni. A shopba is jó lett volna nézni valami új sálat, kitűzőt, de a kínálat nem nagyon változott az elmúlt években, így maradt csak a jegy és persze még belefért egy sör is.

Odabent nem volt nagy nyüzsgés, a tábor sem volt teljesen felpörögve a meccsre, de azért voltunk, vagyunk, leszünk…..na ez elég „zöldre” sikeredett, szóval ott volt a tábor, teljes harci díszben, de csökkentett létszámmal. Ezen nincs persze mit csodálkozni, a szezon elején, egy Felcsút nem mozgat meg tömegeket, se Debrecenbe, se máshol az országban.

Kép: DVSC

Mindezek ellenére a hangulat egészen jól alakult és a visszafogottabb létszám ellenére szinte folyamatos volt a szurkolás. A többség persze elég unottan énekelte a dalokat, de azért néha volt élénkség, megcsillantak a szemek, de a tűz ma nem gyulladt fel, csak pislákolt. Látványosságokra sajna nem futotta. Nem jöttek ki a rudaszászlók sem a raktárból, így nagy bánatomra nem lengethettem kedvenc kellékeimből egyet sem. A második félidőre aztán egészen jól bepörgött a társaság, ami nagyban köszönhető a lelkesedéséből mit sem vesztő előénekesnek és már-már úgy nézett ki a csapat is csodát tesz, de sajnos jött a felcsúti átok és az utolsó percekben kiegyenlítettek. Ez nem kicsit volt dühítő a hazai szektorokra nézve, de persze a megszerzett egy pontnak így is örülni kellett. Örültünk is, majd megtapsoltuk a csapatot és biztattuk egymást, hogy lesz ez még jobb is.

Mivel egészségesen élünk, a meccs után újabb séta következett, csak fordított menetvonalon, majd a célállomáson még belefért egy sör, hogy onnan egy újabb családi rendezvényre beesve zárjam ezt a hosszú szombatot.

A felcsúti szurkolókra sok szót felesleges fecsérelni, de annyit igen, hogy újabban vannak. Most is voltak, igaz nem sokan és lófasz szervezettséggel, de legalább nem volt üres a vendégszektor és zászlókból sem volt hiány. Sőt, ez utóbbiból már indokolatlanul sok kerül ki. A Felcsúti Öregfiúk volt a zászlóshajó, a többi meg a kíséret. Nagy kérdés, hogy valaha lesz e komolyabb lelátói élet a kék-sárgák meccsein?  

Kép: DVSC

hancsi78

BKV Előre SC

BKV ELŐRE SC

1912. június 15-én alakult meg a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság sportszerető alkalmazottainak kezdeményezésére a BKVT Sportegyesület bordó-fehér színekkel és labdarúgó szakosztállyal. Lelkesedésből nem volt hiány az új egyesületnél és a környékbeli csapatokkal sikeresen megvívott barátságos meccsek után 1913-ban beneveztek a honi küzdelmekbe, ahol a sokcsapatos negyedik osztályban, az előkelőnek számító kilencedik helyet szerezték meg. A következő idény már a háború alatt zajlott, így az MLSZ örömmel vette a csapat jelentkezését a hadibajnoki rendszerbe, mert egy saját pályával rendelkező csapat igen vonzónak számított akkoriban. A Budapesti Hadibajnokság II. osztályába kaptak besorolást és többnyire a hátsó régióban végeztek a tabellán. A békeidőben sem jöttek az eredmények a közben Budapesti Egyesített Városi Vasutak Tisztviselőinek Sport Egyesülete (röviden BEVVT SE) keresztelt csapatnak, és a második, majd a harmadik vonalban a tabella végéről pislogtak az elől állókra. Ezután nehéz idők jöttek a gárda számára és támogatás hiánya, valamint a dolgozók sanyarú helyzete miatt a csapat egyre nehezebben működött. Vissza is léptették a labdarúgóikat az MLSZ bajnoki rendszerétől és helyette barátságos meccseket játszottak más üzemi csapatok ellen. 1923-ban nagyobb változás következett be a csapat életében ugyanis összevonták Budapest különböző vasúttársaságait és megalakult a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság és így a sportegyesület is ezen a néven (BSZKRT SE) szerepelt tovább. A csapat egyre erősebb lett és közben (1926-ban) Matyók Aladár tervei alapján átadták a csapat stadionját, amelyet ekkoriban „Beszkárt” pályaként emlegettek és megváltozott a csapat színe is kék-sárgára.

Az erősödés egyértelmű jele volt, hogy 1928-ban megnyerték a BLASZ Amatőr Bajnokság II. osztályának Stobbe csoportját és feljutottak az BLASZ Amatőr egybe, ami ekkor a harmadik vonalnak felelt meg. Az erősödés itt sem maradt el és majdnem egy évtizedig bronz és ezüstérmeket szerzett a csapat mindössze a feljutás utáni ötödik és egy későbbi negyedik hely „kisiklása”során csúszott le a dobogóról. Ebben a bajnoki sikerkorszakba egy remek kupamenetelés is belefért 1930-ban, amikor kiverték az Újpestet, Vasast és a Szegedet, csak a III. Kerületi TTVE parancsolt nekik megálljt. 1934-ben is a kupában ment nagyot a csapat és csak a döntőben maradtak alul, de ott is csak a harmadik meccsen (előtte két döntetlent játszottak) a Soroksár ellen. A dolog kis szépséghibája, hogy ekkor a profi első osztályú csapatok nem indultak, csak a második vonal és az amatőr csapatok szerepeltek a Magyar Kupában. 1937-ben végre bajnoki arany került a vitrinbe, de a csapat még egy évig maradt a BLASZ egyben. 1938-ban, mint az egyik legjobb amatőr egyesületet az MLSZ beosztotta őket a megszervezett NBB (későbbi NBII) Nyugati csoportjába, majd átkerülve a Felvidéki részlegbe egy megszerzett harmadik hely és egy sikeresen megvívott osztályozó után történelmük során először feljutottak a magyar élvonalba. Az NBI-es bemutatkozásra a Latorca utcában került sor az Elektromos csapat ellen és 3-1-re nyertek, azaz jól sikerült a debütálás, de a folytatás annál döcögősebb lett, végül, mint legjobb kieső búcsúztak az első osztálytól. A búcsú ellenére ez a megszerzett 11. hely a legjobb bajnoki eredménye a csapatnak, ilyen jól csak az 1944-45-ös Hadibajnokságban álltak, de az sajnos félbeszakadt. A kiesés után az NBII Rákóczi csoportjában nagy csatát vívtak a Vasas gárdájával a feljutásért, de végül alulmaradtak, így a következő évben a Wesselényi csoportban próbálkoztak, amelyet végül fölényesen meg is nyertek. A groteszk csak az volt a dologban, hogy ez ekkor nem ért automatikus feljutást, ugyanis a másik négy második ligás bajnokkal kellett osztályozót vívniuk körmérkőzés jelleggel a feljutásért. Végül azt is megnyerték és újra NBI-es csapatot köszönthettek a „Beszkárt” szurkolók. Ez az NBI-es szezon sem úgy jött össze, ahogy tervezték és tökutolsóként búcsúztak a legjobb 16-tól. A következő évadot a háború szakította félbe és hasonlóképpen járt a beindított hadibajnoki rendszer is. 

A harcok befejeztével, ha nehezen is, de beindult a labdarúgó élet a fővárosban és a csapat, mint Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabadszervezetének Előre Sport Egyesülete, röviden csak Előre SE kezdte meg a szereplését a második vonalba. Újra bordó-fehér lett a szín és a közepes eredmények után egy bronz, majd egy arany került a vitrinbe. Ez utóbbi újabb első osztályú tagságot jelentett a csapatnak 1949-ben. A harmadik NBI-es szezon sem alakult jobban az Előre számára, de most csak papíron vettek búcsút a legjobbaktól, ugyanis a Budapesti Teherfuvar SE-vel 1950 nyarán kötött fúzió után maradtak legfelül, majd ősszel ebbe az egyesületbe olvadt bele az Angyalföldi Előre SE is. A nagy összeboronálás sem kecsegtetett sikerrel és a gumikerékre ültetett villamosságiak újra kiestek az NBI-ből, hogy az 1951-es szezont már Budapesti Előre SK néven folytassák. Ezután évekig az NBII élcsapatának számítottak, de feljutniuk egyszer sem sikerült. 1954-ben egy erőszakos fúziónak köszönhetően a Budapesti Postás SE-vel és a Budapesti Lokomotív SE-vel boronálta őket össze a hatalom és az új Budapesti Törekvés SE foglalta el az NBII-es pozíciót, piros-fekete színekkel. Mellettük az Fővárosi Villamosvasút Törekvés SE is a fúzió „mellékterméke” volt. Ők a BLASZ I-be kaptak besorolást, amolyan amatőr, vagy ha jobban tetszik másodikszámú csapatként. Ez a társaság vitte tovább az Előre címeit és a kék-sárga színeit 1955-től. Az erőszakos egyesítés nem tartott sokáig és az 1956-os forradalom szétszakította és újra létrejött a Budapesti Előre Sport Club, akik 1957-ben az NBIII-ért játszottak osztályozó, de ott olyan sikeresen szerepeltek, hogy még egy szinttel feljebb, az NBII-be kaptak besorolást, ahol egészen hatvanas évek közepéig vitézkedtek váltakozó sikerrel. A legjobb szereplésük a bronzérem volt, amelyet háromszor is sikerült elérni. Érdekesség, hogy az 1966-os harmadik hely egyben feljutást is jelentett az NBI/B-be. 1968-ban egy újabb egyesülés következett, ezúttal a Fővárosi Autóbusz SE olvadt be a kék-sárgákhoz. Az NBI/B-re keresztelt második vonal 5 évig volt a BKV Előre SC (1969-ben változott meg a csapat neve) „otthona” és egy megszerzett negyedik hely volt a legjobb eredményük. 1971-ben jött el a búcsú ideje, de csak azért, hogy újra bajnokcsapatot ünnepelhessenek a Sport utcában. Az NBII Keleti csoportjának megnyerése után nem mutatott jó játékot a csapat és utolsó előttiként kiestek az NBII Nyugati csoportjába. Itt 1974-ben harmadikok voltak, majd az átszervezéseknek köszönhetően a következő két szezonban az NBIII-ban szereztek újabb bronzokat. 1977-ben felültek az NBIII Délnyugati csoportjának a trónjára és újra az NBII-ben szerepelhettek, ami ekkor már a tényleges második vonalnak felelt meg. Itt kicsit visszafogottabb volt a csapat szereplése 5 év alatt egy megszerzett 10. hely volt a legjobb eredmény, majd 1982-ben ismét eljött a búcsú ideje. 

Az NBIII-ban a Duna, Körös, Mátra, majd újra a Duna csoportban próbálták ki magukat és sikerült is egy ezüstöt szerezni, de az 1990-es aranyig más érem nem jött össze a klub számára. A feljutás után csak a 11. helyre ért oda a gárda, majd megtáltosodtak és a megszerzett második helynek köszönhetően osztályozót játszhattak a DVTK ellen az NBI-ért, de két szoros meccsen nem jött össze a szintlépés. Aztán egy bronz, egy szerényebb hatodik hely és egy újabba ezüst, és azzal egy újabb osztályozó jött el a csapat életében, de ezúttal a korábbi bajnok Vác FC Samsung simán elütötte őket a feljutástól. 1997-ben porszem került a gépezetbe és a megszerzett 11. hely kiesést eredményezett a harmadik vonalba. Közben egy együttműködési megállapodás keretében az MTK fiókcsapatává váltak és elvegetáltak a magyar bajnoki rendszerben. A célok 1999-re megváltoztak és újra ezüst serleg került a kezekbe, amivel sikerült az NBI-be is bekerülni. A dolog szépséghibája, hogy ez az NBI az akkori második osztálynak felelt meg a bevezetett PNB mögött. Itt egy meglepetés bronzérem következett, majd az újabb átszervezésre kiírt NBI/B kvalifikációs bajnokságot simán nyerték és maradtak a második vonalban. Végül a bajnokságot is behúzták és végre ténylegesen is feljutottak az NBI-be. A dolognak ismét volt szépséghibája, ugyanis megfelelő támogatók híján a klub nem tudta vállalni az első osztályt, így a jobb kiesőnek számító DVSC maradt bent a legjobbak között. A remek bajnoki szereplés közben és után a Magyar Kupában is brillíroztak és szinte mindig bekerültek a 16 közé, de arra is volt többször példa, hogy az elődöntőig masíroztak és csak egy hajszálon múlott a döntőbe kerülésük. 

Ezután szerényebb eredmények következtek és az NBI/B-ben csak a középmezőnyben lavírozott a gárda. Az átszervezések után is maradtak a második vonalban, csak ekkor már újra NBII-nek hívták és hol a keleti, hol a nyugati csoportban szerepeltek, néha a kiesés rémével fenyegetve.  2013-ban jött el a búcsú ideje és a megszerzett 12. hely nem tartotta bent a csapatot és hosszú idő után az NBIII-ban folytatták. Itt lendületből szereztek egy bronzot, majd a keleti és nyugati csoportban jó középcsapatnak számítottak. Egészen 2021-ig, amikor is a megszerzett 17. hely nem volt elég a bennmaradáshoz, de a visszalépések, átszervezések és az érvényben lévő feltöltési szabályok miatt maradhattak az NBIII-ban. Ez a kiesés, majd a szerencsés bennmaradás annyira megijesztette a csapatot, hogy a tavalyi szezonban újra dobogóra állhattak és egy bronzéremmel a vitrinben készülhettek az idei NBIII-as megmérettetésre, ahol valószínűleg nem lesznek kiesési gondjaik, de az újabb bajnoki dobogóért nagyot kellene menniük.

hancsi78

Forrás: magyarfutball.hu / bkveloresc.hu / viking95.gportal

Képek: Szöszi, Roli, Velorex

Vadmacskák 25

Vadmacskák 25

1997 - 2022

1997 októberében vált önállóvá az első debreceni női szurkolói csoport, akik közül a három alapító (Gabó, Réka, Saré) már ekkor a Szívtiprók kötelékébe tartoztak. A lányok hamar bebizonyították, hogy szerves részei lehetnek egy ultracsoportnak és ezt a tényt az elmúlt 25 esztendőben tetteikkel, hozzáállásukkal csak tovább erősítették.  

Hogy kicsit részletesebben megismertessem a csoportot a nagyérdeművel vissza kell kanyarodni egészen az 1997-98-as szezon kezdetéig, amikor pár fordulós tanakodás, gondolkodás, egyeztetés után, a fiúk unszolására 1997 október 19-én az Újpest ellen debütált az Oláh Gábor utcában a fehér-fekete lepedő, Vadmacskák felirattal. A nevet Saca szállította, a drapit meg Pethe és Komcsi festették. Nem titok az sem, hogy a mintát a székesfehérvári Sóstói Hableányok adták és így a két fél baráti kapcsolata itt is tovább mélyülhetett. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezen két szervezett, szebbik nemet képviselő csoporton kívül egyetlen magyar női alakulat sem tudott megmaradni és komolyabb eredményeket elérni a lelátón. Voltak próbálkozások Újpesttől Sopronig, de maximum pár évig, de inkább csak hónapokig bírták az amazonok a lelátói aktivitást. 

Kezdetben (és ez jellemző volt a csoportra a későbbiekben is) nem csatlakozhatott bárki, csak azért, mert lány volt! Bizonyítani kellett és erre megvoltak a szabályok, mint utazás, aktív szurkolás, segíteni a srácok munkáját stb. Másfél év múlva bővült csak a csoport és igaz Tündi nem sokáig húzta a szekeret, de Eszti igazi főnyereménynek számított, hiszen nagyon sokáig mozgatórugója volt a csoportnak. Innentől több mint 5 éven keresztül nem lett új tagjuk, majd Vera csatlakozott Fehérvárról és egy kicsit később Csuti, Viki és Andika is tag lett, majd  pár évre rá Bejja, Anett, Enikő, Erika és Ági is belépett. Ebben az időszakban (2003-2007) volt a legmagasabb létszámuk és ez meg is látszott az utazásokban, a megjelenésben és ekkor több, csoporton kívüli  "amazon" is velük mozgott. Mindezen taglétszám növekedés ellenére megmaradtak egy aránylag zárt kis közösségnek.  Sálat is csak három tag csináltatott külön, míg a többiek a SZUD nyakbavalóit hordták. Az ajándéktárgyak ugyan később bővültek és több felsővel is előrukkoltak, de túlzásba soha nem vitték. Pár bögre, matrica, kollázs árulkodik még a csoport egyéb tetteiről, de nem ez volt soha a prioritás. Az eredeti transzparensüket használták 20 évig, amely csak egyszer esett át egy komolyabb ráncfelvarráson, amikor piros hátteret kapott, de ennek is már vagy 18 éve. Az új drapi a 20 éves jubileumra készült el és a csoport fele Mezőkövesden tette elsőnek a kerítésre, miközben a régi éppen a lublini sportcsarnok vendégszektorában vizitált a csoport másik felével. Erre a neves alkalomra kaptak egy szép selyemsálat is a Szívtipróktól.

2007-ben egy szakadás következett be a lányszekción belül, ami a Sziporkák megalakulásához vezetett. A Vadmacskákat ekkor Eszti, Réka, Saré és Bejja vitte tovább és csatlakozott a csoporthoz  Enci is, így ők 5-en alkották majdnem egy évtizedig a Vadmacskákat. A Sziporkák tagsága ebben az időben aktívabbnak bizonyult, de hiába a fiatalos lendület, a taglétszám növelése, 2016-ra beadták a kulcsot és a megmaradt aktív tagok (Tündi, Andi, Ági, Jutka és Szilvike) átléptek a Vadmacskák kötelékébe. Rövidebb "csiszolódás" után egymásra talált a két generáció és mostanra ismét a régi fényében tündökölnek a lányok a lelátón, azóta mindössze egy taggal (Fruzsi) bővítve a taglétszámot.

Az utazásaik sora leírhatatlan, mert szinte mindenhol megjelentek ahol a debreceni tábor vizitált. Ezt gyakran külön vagy igen nagy létszámban tették, így Szófia, Firenze vagy éppen Olmütz és Podgorica kellemes élményeket ébreszt bennük, de voltak Donyeckben, Lipcsében, Leverkusenben vagy éppen Lublinban. A hazai fellépéseik felsorolása egyszerű, ahol a DVSC fellépett, ott ők is szinte mindenhol feltűntek, legyen az csarnok vagy stadion. A túrák mellett a koreográfia készítésekben, festésben, varrásban, vasalásban is mindig aktív szerepet vállaltak, mint ahogy az adminisztrációban, a szervezésekben, gyűjtésekben, események lebonyolításában is mindig tevékenyen részt vettek, azaz mindig is szerves részei voltak a Szívtipróknak és a debreceni tábornak. Reméljük, hogy még nagyon hosszú ideig azok is maradnak.

Erre a negyed évszázadra emlékezünk ma, ami megsüvegelendő, hiszen a Vadmacskák az eltelt 25 évet folyamatos lelátói jelenléttel, szervezett csoportként érték el. Nem tűntek el hónapokra vagy évekre (mint azt számtalan honi csoportra jellemző), hogy aztán egyszer csak megjelenve, látványos keretek közt ünnepeljék meg az éppen aktuális jubileumi kort. Tisztelet jár ezért, hisz a lelátói szerepvállalásukat semmi nem befolyásolta az elmúlt több mint két évtizedben. Jár nekik az ünneplés, a taps, a gratuláció, az elismerés. Nekem ők az igazi királynők! A lelátó királynői!

hancsi78

Forrás: Eszti (Vadmacskák)

Képek: Ultras Debrecen, Vadmacskák, Derencsényi István