Groundhopping 2021 - Nottinghamshire
Az idei esztendőben sokáig váratott magára az első komolyabb túrám, amely nem a pályalátogatásról, hanem a költözködésről szólt elsősorban. Persze, ha már felajánlottam segítségemet egy baráti párnak költözni, gondoltam miért is ne iktatnék be pár Nottingham környéki pályát a repertoárba. Az utazással együtt számított 4 napos kalandom oda és visszaútján nem csak nottinghamshire-i pályák látogattam meg, hanem pár hiányzó, még nem látott, de a listámon szereplő létesítményt is.
Mindjárt az első a Silverston Recreational Association sporttelepe a Church Roadon, ahol még sose jártam, lévén a településről mindenkinek az autóversenypálya ugrik be és csak a magamfajta "rajongók" néznek rá, hogy a száguldó cirkusz egyik meghatározó futamhelyszínének árnyékában hol tart a labdarúgás. A helyi családias sporttelepen a "village hall" mellett egy kriketpálya és két labdarúgópálya volt, de különösebb felszereltséggel egyik sem bírt. A centerpályán például csak a kihelyezett kispadok jelentették az egyetlen támpontot. Ellenben a hirdető felületek címerrel szépen voltak dekorálva, amit én külön díjazok egy-egy ilyen kisebb grund esetébe. Innen a nem messze fekvő Towcesterbe, a Greens Norton Road-ra vitt az utam, ahol a rögbisek a "királyok" hisz a centerpálya mellett (ami nem sokkal tért el a többitől) három másik elkülönített játéktéris a rögbicsapatok (Old Towcester RFC, Towcester RFC, Towcester Roses LRFC) igényeit volt hivatott kielégíteni. A mellette lévő krikett oválisnak egy apró kis pavilonja volt, míg a műfüves nagypálya a helyi gyephoki mellett labdarúgómeccsre is használható. A következő állomás Blisworth volt, ahol a Courteenhall Road bekerített pályája igazi csemege volt számomra. A stadion jelzőt még erős lett volna ráhúzni, de legalább a klubház oldalában kialakított természetes földsánc betudható kezdetleges lelátónak, a téglából épített kispadok pedig csak fokozták a komfort érzetet. A klubház másik oldala a helyi krikettpályára nézett, de ez jóval elhanyagoltabb volt, hiába volt itt két labdarúgópálya is, nem emelt a színvonalon. Az oda út menetvonalán ezzel be is fejeztem a kalandokat és Bestwood Village-be érkezve kis pihenés után felkészültünk a másnapi költözésre.
Ezután kétnapos ingázás következett Bestwood Village és Elston között, amely hozott néhány tervezett és pár meglepetést okozó pályát számomra. Mindjárt az első meglepetés a falu határában lévő Goosdale Sports Ground volt, melynek útjelző tábláját már az első kanyar alkalmával fel is fedeztem, majd az utolsó fordulóban meg is látogattam. A meglepetés ekkor teljesedett ki igazán, hisz a sporttelep igen komoly paraméterekkel bírt. A krikettpálya mellett egy komoly pavilon állt és egyből kitűnt, hogy itt ők vannak igazából otthon. A labdarúgó centerpálya nem bírt komoly értékekkel a felszereltségét, kialakítását illetően, de a gyep minőségére nem lehetett panasz. Emellett további három foci és két krikettpálya volt kialakítva és egy műborítású gyephokipálya, amely a Nottingham HC és Redhill HC otthona is volt egyben. A menetvonalról lefordulva egy kisebb kitérő volt Hucknall városa, ahol már jártam korábban, így nem volt nehéz megtalálni a Watnall Road-ot, amely a Hucknell Town FC otthona, de az idei esztendőben a Hucknall Warriors FC is ide írt alá bérleti szerződést. Sajnos akár csak pár évvel korábban most is csak a kapuig jutottam, így szinte semmit nem láthattam az apró kis stadionból. Kissé csalódottan, de kénytelen voltam a mellette lévő Nabbs Lane Park-kal vigasztalódni, amely a park jellege miatt szabad betekintést engedélyez a Hucknall Town Harriers Football Club otthonára. Innen Arnold sporttelepére vezetett az utam, de itt sem jártam jobban, mert itt is zárva voltak a kapuk, így se a stadiont, se a mellette kialakított négy másik nagypályát nem tudtam komolyabban körbejárni az Eagle Valley-ban. Ettől függetlenül szerencsésnek érzem magam, hisz utazásom előtte nem is hallottam az Arnold Town FC-ről és a kissé kieső aprócska stadionjáról, most meg már képem és emlékem is van róla. Lowdham-ban is a szerencsefaktor játszott szerepet, amikor egy körforgalom előtti torlódásnak köszönhetően a sövényen túl megláttam, hogy pár fehérruhás csóka ütögeti a parafagolyót. Délután már azzal a tudattal haladtam el itt, hogy bekanyarodom és megnézem magamnak a krikettpályát. Túl messzire nem kellett hajtanom, hisz az út mellett volt a az ovális és annak végében a labdarúgók pályája, ami még nagyobb mosolyt csalt az arcomra. Igaz ez tényleg nem volt több mint két kapu egy mezőn, de nekem sokszor ezek az apró örömök jelentik a legtöbbet. A költözés utolsó fázisa ezzel a kocsikázással ért véget, de nekem még volt hátra egy tervezett kalandom Nottingham városába és pár kisebb településre, de erre csak másnap reggel szakítottam időt.
Másnap hajnalban ugyan kellően ki voltam fáradva a cipekedéstől, de ez nem jelentette azt, hogy a betervezett stadion látogatási programomról lemondtam volna. Az elsődleges cél Nottingham városa és az egymás szomszédságában lévő három nagy stadion volt. A City Ground szerepelt a lista elején, abból az okból kifolyólag, hogy a hídról remek rálátás Trent a folyó partján lévő teraszra és ezt a kilátó pontot már korábban kinéztem magamnak. Innen az egy percre lévő Meadow Lanre hajtottam és kihasználva a kora reggeli nyugodt környezetet alaposan körbejártam a létesítményt többtucatnyi felvétellel gazdagítva a kelléktáramat. Ezután visszamentem a Nottingham Forest otthonához, amely sokkal zártabb volt a szomszédnál és a korai érkezésem miatt a főbejárat csukva volt, így nem maradt más számomra mint a kerítésen kívüli fényképezés. A harmadik monstrumig, a Trent Brigde krikett arénáig egyszerűen elsétáltam, mert annyira közel esik a piros-fehérek otthonához, hogy nem érte meg beindítani a kocsit. Mind a három nottingham-i stadiont láttam már korábban, így ez egy amolyan revizit volt részemről. A városból Netherfield felé hajtottam ki, de egy kicsit hamarább kanyarodtam le a kelleténél, így Carlton-nál kötöttem ki, ahol megpillantva a Burton Road Jubilee Park sporttelepét megálltam egy gyorsvizit erejéig lencsevégre kapva a krikett és labdarúgópályákat, ha a szerencsés véletlen így az utamba sodorta őket. Innen a Victoria Park elkerített grundjára érkeztem, ahol a helyi Senior FC terelgeti a bőrgolyót, de ide sem volt tervezve a látogatásom, csak az útról pillantottam meg a kapufákat Gedlingbe menet. Ott, azaz Gedlingben a Bill Stokeld Stadion szerepelt a listámon, így a két kisebb kitérő után végre el is jutottam a Carlton Town FC otthonához, amely sajnos kevés betekintést engedett a falai közé, mondhatni nem kaptam meg, amiért mentem. Kicsit csalódottan tekertem a kormányt Bingham felé, ahol több szerencsével jártam és igaz kicsit kacskaringós és néhol akadályokkal teli földúton, de elértem a Butt Fieldet, ahol a Bingham Town FC mellett a helyi Cricket Club is székel. A szegényes pavilon mellett a centerpálya sem volt túldekorálva és a kapuk mellett csak pár kihelyezett lóca nyújtott érdekességet a grundon, illetve a klubház aránylag egyben volt. A nap utolsó állomása Elston faluja volt, ahol nem a legszuperebb focipálya fogadott, de legalább már volt, ami azt jelentette, hogy az Elston United FC végre hazaköltözhetett.
Másnap hazafelé két komolyabb célpontom is volt Hinckley és Barwell. Ez korábban csak egy lett volna, de vezetek egy listát ahol a meglátogatni kívánt csapatok és létesítményeik szerepelnek és bizony mióta elkezdtem azóta a Hinckley United FC megszűnt és jogutóda a Hinckley AFC már nem a régi stadionban, hanem a szomszédos Barwell-ben lett társbérlő a Kirkby Roadon. Az első utam így ide vezetett és a sporttelep szerencsére tárt karokkal várt, csak egy csapatnyi helyi nézett rám fura szemekkel a sportbárból. Mivel nem tudtak hova tenni nem állhatták meg szó nélkül és megkérdezték, hogy mit is keresek ott egyébként? Elmondtam jövetelem célját, amivel szerencsére feloldódott a hangulat, sőt, helyi vendégszeretettükről tanúbizonyságot téve a kriketterek egy pólóval, a focisták egy sállal ajándékoztak meg. A történethez még mindenképpen hozzátartozik, hogy az egész sporttelep nagyon szuperül festett, nem volt nagy, de a bowling green pázsitjától, a krikett pavilonon át, a stadion kisebb lelátójáig minden a helyén volt és szépen karban volt tartva. Innen az eredeti célom felé az egykori De Montorf Park stadion irányába vezetett az utam, ahol már nem volt ennyire szívéjes a fogadtatás. Elsőnek is a stadion már Leicester Road néven fut, ahol a szintén ezen a néven (Leicester Road FC) szereplő alakulat kergeti a labdát. A stadion parkolójában másodkezes, első ránézésre is kétes autókereskedés üzemel, így nem csoda, hogy amikor meglátott a helyi biztonsági személyzet kamerával a kézben, egyből letámadtak és kérdőre vontak. Fényképeznem nem lehetett mindaddig, amíg nem beszéltem a stadion üzemeltetőjével telefonon és meg nem győztem arról, hogy egyedül a stadion érdekel és nem a kimustrált egykori német autócsodák. Egy 5 perces teljesen értelmetlen fecsegés végén megegyeztünk, hogy kívülről nyugodtan fényképezhetek, de sajnos a lelátókra nem engedhetnek be, ezt mellesleg nem is kértem. Miután végeztem, megköszöntem a pakisztáni kommandós alakoknak a lehetőséget, majd átkanyarodtam a szomszédos sporttelepre a fasor túloldalára, ahol minő véletlen a Leicester Road Sports Ground található. Itt egy szépen festő krikett mező és egy apró kis rugby stadion volt, de a hatalmas területen volt még pár rögbi és teniszpálya is kialakítva. Itt már nem volt az a morcos fogadtatás és nyugodtan betekinthettem ide-oda, kivéve a stadiont, oda sajnos nem mehettem itt se be, de nem volt gond, mert a kutyasétáltatók ösvényén kicsit haladva a bokrok közül kibújva, egy kis földsáncot megmászva már készíthettem is a képeket az apró kis tribünről, igen jó rálátással. Ezzel a dzsungelharccal felérő stadion vizittel zárult a nottinghami kirándulásom, amely tucatnyi érdekes pályát sodort az utamba tervezetten és véletlenül. Soha rosszabb költözködést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése