HNK Hajduk Split - Debreceni VSC 0-5
BL Selejtező - 2005.08.03
2005-ig kell visszamenni az időben, hogy a DVSC első bajnoki címe után ne az Intertoto vagy UEFA Kupa sorsolást várják a Lokisták, hanem a Bajnokok Ligája selejtezőjének kiválasztását. Nagyobb is volt az izgalom a megszokottnál, mindenki a képernyőt leste és várta, hogy kit hoz a Vasutas útjába Fortuna. A kalapból végül a Hajduk Split neve került a magyar gárda mellé, akiknek volt bőven magyar tapasztalata abban az időben, hisz a Dunaferr után a Fradival is csatáztak a kétezres évek elején.
A kalapozás után megindult az utak szervezése, amelyből természetesen a szurkolói csoportok is kivették a részüket és tervezgették a maguk kis kirándulását. Az hamar kiderült, hogy van érdeklődés a tábor részéről nem csak a meccs, de egy kis horvát nyaralással egybekötött kempingezés iránt is. Ennek a "hosszú hétvégének" vágott neki egy nagybusz és pár kicsi, míg egy másik tömött "Ikarus" csak egy meccsnapi fürdőzésre és az esti megmérettetésre érkezett. Ezen szervezések mellett is sokan keltek útra, volt aki stoppal és vonattal tudta le a távot, de sokan a kényelmes kocsikázást, kisbuszozást választották. A nagy kalandok a buszokhoz voltak köthetők, így a "nyaraló" brigád mindjárt aknamezőre futott, majd megérkezve a helyi ízek kóstolgatása, pancsikolás, zadari kirándulás és esti mulatozás szerepelt a tervezett programban. Fakultatív jelleggel részt lehetett venni a "tengerparti Torcidások" megfuttatásában, akiknek volt pofájuk bezúzni a nagybusz első szélvédőjét. Kétségbe esésre csak ok volt, idő nem, így a másnap induló járat 50 fője mellett egy nagytábla üveg is a fedélzetre került. Ezzel a felállással szelte a kilométereket a járat Ljubljana felé, mert a két szakképzett sofőr valamiért azt hitte az Olimpia lesz az ellenfél. Ez a busz ugyan nem futott aknára, de az állapotáról mindent elárult, hogy indulás előtt hajnalban tette le a sikeres műszaki vizsgát, így az a tény, hogy minden fékezésnél az egész kaszni előre mozgott vagy 10-15 centit senkit nem hozott frászba. Másnap reggeli megérkezés után pacsi a buszok között, gyors szélvédőcsere (ez ment rutinból, köszönet érte a fővárosi zöldeknek és liláknak), kis fürdőzés, fényképezés, kajálás majd megérkeztek a zsaruk is mert kezdett nagy lenni a hangzavar. Innentől felügyelettel mulatott a nép, majd felvezetéssel közelítette meg a Poljud stadiont. Az út sima volt, a beléptetés kicsit döcögős, de alapjaiban nem volt gond. A városban mezben és sálakban kószálók kaptak pár keresetlen szót és némi fenyítést a horvátoktól, de összességében nem volt nagy a haragszomrád az utcán.
HNK Hajduk Split:
A vendégszektor dekorációs munkálatai hamar megkezdődtek, de ugyanígy kikerül a több tucatnyi Torcida lobogó is a stadion szinte minden pontjára. A magyar bázis létszáma olyan 1.200 főre volt taksálható, ebből az aktív, félmeztelenre vetkőzött társaság olyan 150-200 főt tett ki, akik dacolva az esővel jól érezték magukat a szektor alsó részében. A jó hangulat már a meccs előtt is érződött a vendég táborban, akik az ekkor még csendes hazaiakat szórakoztatták pár "magyar" nótával. A csapatok kivonulásakor egy nagy nemzeti zászló kúszott a fejek fölé, majd a korai vendég vezetés fokozta a jó hangulatot. A gólt jó magyar szokás szerint kerítésmászás követte, amely nem volt divat a horvátoknál, így gyorsan be is vonult egy hadseregnyi sisakos a szektoron belülre, de azon kívül, hogy sorfalat álltak a vendégszurkolók előtt, mást nem akartak és szerencsére nem is tettek. A hazai oldal közben nagyon jól szólt lengetősökkel és kétrudasokkal operáltak és számolatlanul gyújtották a görögtüzeket, amelyet többnyire be is dobáltak a pálya irányába. A dalok éneklésébe nem csak a tábor vett részt, gyakran csatlakozott az egész stadion, amely azért egész félelmetes hangulatot eredményezett még akkor is, ha nem volt teltház. Ez szerencsére a debreceni focistákat nem zavarta és újabb góllal hallgatatták el a horvátokat és meg sem álltak 5-ig, így az otthoni 3-0 után ez már komoly megalázás volt a Hajduk Split nemzetközileg is elismert gárdájára nézve. Írni se kell, a vendégszektor teljesen megbolydult, senki nem akarta elhinni, hogy mi történik a pályán, a gólok után mindenki tombolt és zúgott a "Hej-Hej Dinamo" rigmus a hazaiak cukkolására. Nem volt olyan ember a vendégben, aki ne örömittasan énekelte volna a dalokat, ez alól a város polgármestere sem volt kivétel, aki a VIP szektor helyett a debreceni táborral tombolt ezen az estén. A hazai szurkolóknál természetesen mindennek az ellenkezője zajlott le és szakad a cérna, már a harmadik gól után elkezdték felgyújtani a stadion, majd amit csak tudtak a pályára dobáltak és a szünettől kezdve folyamatosan ostrom alatt tartották a saját vezetőségük szektorait, amelyet erős rendőri egység vett körbe. Az érdekes és figyelemreméltó volt, hogy a zsaruk nem verték szét a feldühödött Hajduk drukkereket, csak arra figyeltek, hogy ne kerüljenek túl közel a csapat vezetőhez. A vendégszektornál is próbálkoztak páran és egy tüzet át is dobtak (ami vissza is repült), de a rendőrök itt is megelégedtek annyival, hogy dobótávon kívül szorították az itt próbálkozókat. A második félidő ebben a körítésben zajlott, a vendégszektor önfeledten énekelt és a tombolt, a hazaiak meg szétszedték a stadiont dühükben. A lefújás után sokáig ünnepelt a magyar kontingens a csapattal, de nagyon nem kellett sietni, mert a rendőrök nem engedtek ki senkit az utcára. Amikor végre ez is megtörtént akkor se lehetett elkolbászolni, rend és fegyelem volt, csak díszkísérettel mehettek ki a piros-fehér járgányok Splitből, így ezen a vonalon nem történt semmi izgalmas. Közben a stadion környékén és a városban tovább állt a bál, nehezen emésztették a horvát drukkerek ezt a szégyenteljes kudarcot. A magyar buszokat országhatárig kísérték a yardok, így esély sem volt lelépni vagy mulatni egy kicsit valahol Horvátországban. Ennek megfelelően a hazaút gyorsan és nyugiban telt, csak az egyik busz kötött ki valamiért Gödöllő központjában városnézés gyanánt, de innentől a helyes úton ment ez a járgány is Debrecenig. Feledhetetlen, örökké emlékezetes pár nap volt ez a debreceni szurkolók életében és ez még az az időszak volt, amikor senki nem azzal zárta a túrát, hogy "csak az a kurva meccs ne lett volna!"
hancsi78
Képek: Derencsényi István / Sándor Jutka / Szőke Balázs / Ultras Debrecen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése