RKP Koprivnica - DVSC (2006.04.15)

RK Podravka Koprivnica - Debreceni VSC

EHF Kupa - Elődöntő

2006.04.15

A DVSC Női Kézilabda csapata nagy hagyományokkal és kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet a nemzetközi porondon, elég csak a féltucatnyi döntőbe kerülést vagy a két EHF Kupa győzelmet említeni. A kilencvenes évek aranykorszaka után a 2005-2006-os szezonban vágtázott egy hatalmasat a Lokomotív, amikor is túljutva az orosz Asztrahanyocska Asztrahan, a norvég Tertnes Bergen, a lengyel SPR Lublin, a francia HB Metz csapatán egy régi nagy vetélytárs, a horvát RK Podravka Koprovnica csapata várt rá az elődöntőbe. Komoly párharcra volt kilátás és a tét sem volt kicsi, hisz győzelem esetén tíz év után újra EHF kupadöntőbe kerülhetett a Loki. A nem túl nagy táv és a mérkőzés súlya miatt igen nagy volt az érdeklődés a DVSC szurkolók körében, de azt előre lehetett tudni, hogy túl sok piros-fehér drukker nem lehet ott Horvátországban, mert a Fran Gallovic Sportcsarnok egyoldalas lelátója nem kedvez a nagyszámú vendégdrukkereknek. Akkor még nem volt online előre foglalás, meg feliratkozás a "sorsolásra", így mindenki, aki akart, az fogta magát és robogott a horvát határszél felé. Nagyon nem is került szóba az esetleges jegy és helyhiány, hisz horvát vélemény szerint a tucatnyi vendégszurkoló nem okozhat gondot. Valahogy az kimaradt a szerveknek, hogy ez egy nemzetközi kupaelődöntő, ráadásul olyan két csapat között, ahol évtizedekre visszamenőleg komoly biztatás érkezik a lelátóról a meccseken és bizony az utazást sem veti meg egyik fél sem, jelen esetben a debreceni horda megjelenésére lehetett számítani, nem is kis létszámban. Az ultrákkal teli nagybusz vígan szelte a kilométereket és a korai indulás, az aránylag fegyelmezett (nem fél óránként, hanem 40 percenként állt meg vizelni és sört venni a díszes utazó közönség) társaság időben megérkezett Kaproncára, ahol a többség elfoglalt egy kerthelyiséggel rendelkező kocsmát, de volt aki gyors városnézéssel, ebéddel kötötte össze a napi programot. Közben jöttek a kocsik, gyűltek a népek és volt aki kellemesen elfáradt már a kezdés előtt egy órával. A kocsmából a csarnokhoz együtt szállingózott a nép, de az utcán nem volt semmi érdemleges, horvát szurkolókat alig lehetett látni, így utólag rejtély, hogy hol voltak és hogy közelítették meg a csarnokot, mert odabent már teljes teltház fogadta a beérkező cíviseket. A csarnok vendégszektor felé eső részén gyülekezett a piros-fehér armada mosolygósan, énekelgetve és ki-ki a vérmérséklete  szerint hangolódott a hamarosan kezdődő hatvan percre. A belépés nem volt gyors és a rendezők sem voltak túl barátságosak, ráadásul a hátsó kapun, egy létra szerű emelvényen kellett felmenni a "vészkijárathoz".  A belépés olyan volt, mintha egy hodály felső részébe érkezett volna az emberfia. Persze ez annyira nem érdekelte a népet és ment mindenki  befelé becsülettel. A hazaiak nem szégyelltek eladni dupla annyi jegyet mint lehetett volna, így nagyon szűkösnek bizonyult a vendég a 200 magyarnak. 

A hazai oldal is szépen megtelt a lelátó alsó részén a nyugisabb drukkerek ültek végig, míg a felső "kanyar" egyik végében volt a vendég, a másik sarkában meg  az aktívabb Podravka drukkerek. A hazai tábor dobokkal és pár rudassal nyitott még a meccs előtt, illetve körbetapétázták az egész csarnokot transzparenseikkel. Előttük és mögöttük is voltak lepedők, sőt, még a szemben lévő bordásfalra is jutott bőven. Pár csoport jellegű is volt közöttük mint a Red Roosters, Centar Podravka, Girls Power, Tarascice, de a többségük vidéki szekciók és csapatnévvel ellátott zászlók voltak mint az RKKC, Here we go, ACAB, Aubovec stb. Már a meccs előtt behangolták magukat és olykor bizony pokolian szóltak, főleg amikor csatlakozott hozzájuk az egész oldal. A csapatok bevonulásakor egy koreográfiával rukkoltak elő, ahol egy nagyzászlón mutatták be a városuk árnyalt képét, amely mellett klubcímeres kék és fehér kiszászlókat lengettek. Nem volt egy egetverő látvány, de volt és ezt is értékelni kell.

 A debreceni oldal is megtette a magáét kezdésre és kitapétázta a maroknyi helyet a vendégszektorban ahová a SZUD, Force Field, Red Front, Balmaz Front lepedői mellett egy Nagyatád feliratos magyar trikolor is kikerült. Látványkén kisebb-nagyobb lengetősöket vitt magával a debreceni tábor, amelyek már a kezdés előtt színes kavalkádot alkottak. A hangulatot két dob segítette amely már ekkor remek volt, habár a duplán eladott jegyek miatt nem volt éppen kényelmes a vendégszektorban állni, nem hogy zászlót lengetni. A zsúfoltságot enyhítendő sok debreceni szurkoló a korlátnál  és a korlát és széksor közötti folyosón állt, amely nem tetszett a horvát rendezőknek és bemasírozva a szektorba próbálták felterelni a népet a székek közé, de ez nem járt sikerrel. Hely se nagyon volt, plusz a piros-fehér szurkolók sem voltak éppen nyugodtak az indokolatlan kiszorítósdi miatt, így épp hogy elénekelték a Himnuszt és pár rigmus, már is kezdetét vette egy kis dulakodás, de nem ért célt a rendezői akció, így kisvártatva bemasíroztak a kommandósok is a szektorba. Ugyanaz velük is eljátszódott, de azért ők jóval határozottabbak voltak, így pár perces lökdösődés és eszmecsere után nagyjából rendeződött a helyzet. A szurkolók maradhattak a korlátnál, de köztük és a táborral szemben állva ott maradtak a rendőrök is a biztonsági személyzet egy része is, viszont  a csoport transzparensek lekerültek elölről. Ezekben a percekben kicsit visszafogottabb volt a vendégszektor szurkolás ügyileg, hisz teljesen mással voltak elfoglalva, de aztán helyreállt a rend és a rudasok lengetése közepette szurkolt becsülettel a debreceni mag. Azért az érdekes volt, hogy a rendőrök végig farkasszemet néztek a szurkolókkal, de ez sem szegte kedvüket és remek hangulatot teremtettek a vendégszektorban is. 

A hazaiak sem pihentek, náluk is lengtek tovább a zászlók és némi konfettit is bevetettek, plusz a koreográfia alatt használt  klubcímeres kiszászlók sem pihentek, azt lengette a csarnok hazai része és a csapatuk remek játékát látva és bizony néha az egész csarnok talpon volt. Ekkor komoly hangulat uralkodott odabent, de ez csak kisebb periódusokban volt jelen, a hazai tábor önmagában nem adott nagy hangerőt, viszont ők voltak azok akik folyamatosan szurkoltak az egész meccs alatt. A magyar szurkolókkal nem foglalkoztak egész meccsen, nem kerestek semmiféle kontaktot, így amazok hiába mutogattak olykor át, nem volt foganatja a provokációnak, így béke volt a két fél között a meccs alatt is. Ebből kiindulva a találkozó után sem keresték a közelebbi kapcsolatteremtés lehetőségét a horvátok, megünnepelték a magabiztos győzelmet arató csapatukat, majd mire a vendégszurkolókat kiengedték, ők már rég úton voltak haza. A debreceni tábor is megtapsolta az övéit, de ők érezték, hogy a ma látott játék nagyon kevés lesz a továbbjutáshoz még a a Hódos poklában is.

Képek: Derencsényi István / Ultras Debrecen

hancsi78