Gyűjteményem - Zászlók

 A zászlókat a sállakkal egy időben kezdtem el gyűjteni, de a nemzeti lobogók iránti szenvedélyem már jóval korábban jelentkezett. Még az általános iskola alsóbb osztályait koptattam, amikor a felsősöknek szánt földrajz atlaszt csentem el állandóan a testvéremtől, hisz annak közepén a világ összes zászlója megtalálható volt, persze csak "törpe" formátumban. Mondjuk mindez nem zavart, hisz én is "törpe" voltam még. Ezen elcsent atlaszokból aztán szépen rajzoltam, festettem, színeztem kifelé a lobogókat, így tinédzser koromra már egész jól tudtam, hogy Nepálnak vagy épp Naurunak milyen a zászlaja, de ugyanez igaz volt a világ majdnem minden országára.  Idősödvén ez a szenvedély halványodott, így ma már ér meglepetés egy-egy új néven, új zászlóval futó állam visszaköszöntével, de azért még mindig rá-rá pislantok, hogy mi a is a helyzet a világ zászló frontján.

 Az alapok tehát meg voltak és ehhez jött hozzá a lelátói életérzés, amelynek igen komoly szegmensét alkotják a zászlók, transzparensek. Ezen belül is a nemzeti lobogók, így nem csoda, hogy számomra is elsődleges fontosságú volt, hogy egy magyar zászló beszerzése után, egy brit, angol, német stb. zászlót magaménak tudjak. Ezek szépen beszerzésre is kerültek, így a kétezres évek elejére már tucatnyi lobogóval rendelkeztem, amelyek ugyanúgy ott sorakoztak a polcon, vagy lettek kitéve a gyerekszobám ajtajára, falára mint a sálak. Innentől gyarapodott és szaporodott a kollekció és nem kap ugyan akkora hangsúlyt a gyűjteményemben mint a sálak, jegyek, vagy épp a matricák, de azért folyamatosan bővül ez a szegmens is. Ennek köszönhetően ma már olyan nemzeti lobogók is vannak a birtokomban, amelyek nem számítanak gyakorinak, mint Etiópia, Malajzia, Zöld Foki Szigetek stb.

Ahogy elkezdem meccsre járni, azzal is szembesültem, hogy néhány klub előszeretettel készít zászlókat is a sálak mellett. Ez Magyarországon főleg a Fradira volt igaz, így nem csoda, hogy az első klubhoz tartozó molinóm egy nagyon régi Ferencváros zászló, amelyet Csótány barátomtól vettem 400 forintért, még a kilencvenes években. 

Azóta magyar viszonylatban kevésbé bővült ez a szektor, csak pár debreceni zászlócska van nálam, viszont Európa több országából akadnak klubzászlóim Angliától, Hollandián át Olaszországig. Ezen kellékekre én kevésbé fektetek hangsúlyt, mondhatni nem élveznek prioritást, ha jönnek, ha találok párat azok maradnak, de csak ennyi és semmi több, azaz a vakszerencse műve, hogy mikor mivel bővítem épp a gyűjteményem.

A nemzeti és klubcsapatok lobogói mellett van pár érdekesebb lobogóm is, amely egy-egy régióhoz, ultracsoporthoz, politikai párthoz, sporteseményhez vagy éppen az adott állam haditengerészetéhez tartozik. Ezek szinte mindig csak véletlen útján kerülnek hozzám, piacokon, boltokban vagy épp ajándék címszóval, de mivel ezek is zászlók és valahol beillenek a sorba, természetesen megtartom őket, sőt, a gyűjteményem egyik legérdekesebb részének tartom ezen posztókat.

Zászlók terén is az angliai "életem" hozta el a legnagyobb gyarapodást hisz itt se szeri, se szám a Szent György keresztes lobogóknak vagy az Union Jack-eknek, mondhat lépten-nyomon kaphat egyet az ember, főleg egy-egy nagyobb sportesemény kapcsán. Igen, szó szerint kaphat a munkahelytől, a bevásárló központtól, a sportszergyártótól, a sörszponzortól, egy szimpla Pub-tól, egy nívós bártól, szó szerint bárhonnan. Aztán, ha ez nem lenne elég, vagy épp nem tetszik a szponzoros zászló és valami eredetire vágyik az ember, akkor vehet is magának. A boltok erre is fel vannak készülve az év minden napján. Nekem is így van vagy 30, amelyek külön-külön nem, de összeszedve egy kollázsba különösen jól mutatnak.

hancsi78

Vasas on tour Debrecen

 Vasas on tour Debrecen

A szervezett szurkolás kialakulása előtt a fővárosi öt nagycsapat közül  a Vasasnak körülbelül annyira nem volt már "respektje" Debrecenben mint az MTK csapatának, így amikor még divat volt egy budapesti nagyot is szeretni vidéken, a Hajdúságban bizony nem  a Vasas volt a kedvenc. Persze ez csak a kilencvenes éveke előtti évtizedre igaz, mert korábban, amikor ment a Vasas szekere (hatvanas, hetvenes években) akkor Debrecenben is többen kedvelték az angyalföldi gárdát, de az én korosztályom már szinte csak a három nagyból válogatott magának favoritot. Ebben az időszakban ('80-'90) egyre komolyabb ellentétek kezdtek kialakulni egyes rivalizáló felek között és a korábbi kerületi, városi, megyei, regionális, vallási, szakszervezeti stb. szembenállások mellett a bajnoki címekért folytatott és éveken át tartó küzdelmek is egyre komolyabb ellentéteket és feszültségeket szültek. Ennek köszönhetően alakult ki egy komoly rivalizálás a Vasas és Debreceni VSC szurkolók között női kézilabda meccseken, amely átterjed a stadionokba is 1993-tól számolva.

Korábban nem volt nagy visszhangja egy-egy Vasas - DVSC (DMVSC) meccsnek a Fáy vagy épp a Vágóhíd utcában, plusz 1991-ben ki is esett a DVSC az NBI-ből, azaz két évig nem volt találka labdarúgó meccseken. A sportcsarnokban azért tovább forrtak az indulatok főleg a budapesti meccseken voltak komoly csaták a lelátón és az utcán, Debrecenben kevésbé volt éles ez a rivalizálás.  Aztán 1993-ban visszajutott a Lokomotív a labdarúgás elitjébe és nem volt kérdés, hogy a Vasas itt is elsődleges ellenfélé lép elő debreceni szurkolók szemében, de ugyanígy gondolták a XIII. Kerületben is, amelyet mi sem jelzett jobban, mint az ő kezdeményezésükre alakult meg az Anti Red Front szervezete, amely nem csak zászlóban, hanem matricákban és a békéscsabai és nyíregyházi szurkolókkal való közös meccsre menetelben nyilvánult meg a piros-fehérek ellen. A groteszk az egészben, hogy a fővárosi meccseken még csak-csak, de a DVSC - Vasas meccseken egyszer sem került ki az Anti Red Front DVSC transzparens. A foci miatt a csarnokban egyre halványabb lett a rivalizálás, melyen az is koptatott, hogy  a Vasas női kézilabdacsapata és szurkolótábora is meggyengült a kilencvenes évekre, így a fedettben csak néha-néha volt valami a Fáy utcában, Debrecenben meg semmi, hisz Vasas szurkolók szervezetten innentől egyszer sem érkeztek a Hódosba.

Az előzmények tehát megvoltak, a Debreceni Vasutas labdarúgói is  visszakapaszkodott az NBI-be, így kezdetét vehette az általam  lajstromozott angyalföldi vizitek sora a Cívisvárosba.  

Az első ilyen túrára 1993-ban szeptember közepén került sor, de hiába megalakuló piros-kék szurkolói csoportok és az Anti Red Front DVSC, az Oláh Gábor utcába egyetlen zászló nélkül érkeztek, mintegy negyvenen. A jelenlétüket a vezető találatuk után árulták el, amikor is egy emberként ugrottak fel és ünnepelték a találatukat, de ezen kívül másra nem futotta részükről ezen a meccsen.

1994-ben ismét ősszel érkeztek és ekkor egy kis szimpla piros-kék zászló mellett egy brit lobogót is a kerítésre tettek kezdésre, majd erősítették a soraikat, ugyanis kicsit késve, de befutott a Tripolis Force egysége. Velük együtt sem voltak többen harminc főnél  a vendégszektorban. A meccset ülve és néma csendben nézték végig, majd miután Hartmann játékvezető egy berepülő szotyiszacskó miatt félbeszakította a meccset gyorsan szedelőzködtek és távoztak a városból, mielőtt a debreceni népharag őket is elérte volna.

1996-ban májusban érkeztek mintegy 70-en a Vasas Pirates és a Vasas el Major zászlókkal, de hátra kitettek egy nagyobb Ultras és egy szimpla piros-kék szabdalású drapit is. Velük volt pár szabolcsi drukker is, de az ő jelenlétüket csak sáljaik jelezték, transzparenst nem hoztak magukkal. A fővárosiak nem nagyon erőltették a szurkolást és a hazaiak komoly provokációira sem válaszoltak, próbálták nyugiba lehozni ezt a vizitet, mindössze egy AS Roma kiszászlót lengettek néha látványként. Még a góljaikat és a győzelmüket is visszafogottan ünnepelték, mindössze a győztes találat után mászták meg rutinból a kerítést, de gyorsan vissza is telepedtek a helyükre, szurkolni már nem voltak hajlandóak. A meccs után a rendőri védelem ellenére fizikai kontaktusba kerültek a hazaiakkal és bizony csak egy hajszál és a biztos fedezéket nyújtó rendőrségi  kocsi mentette meg a drapijukat. Az állomáson is hasonló szerencsével jártak és elkerülték az idei is kilátogató debreceni csoportokat.

Talán az előző évi meleg pillanatoknak köszönhető, de szervezetten nem érkeztek Vasas szurkolók Debrecenbe 1997 májusában, mindössze 20 idősebb szimpatizáns ülte végig a találkozót a vendégszektorban.

Augusztusban, a következő szezon elején még ennyire se futotta. Igaz a szektor nagyjából tele volt, de ez csak azért volt lehetséges mert vendégszurkolók híján kinyitották azt a hazaiaknak. Mint később kiderült, talán egy kocsival lehettek, de teljes inkognitóban! Ez egy értékelhetetlen fellépés volt részükről.

1999-ben tavasszal érkeztek és mintegy harmincan fiatal álldogált a vendégszektorban egy sima kockás lepedő mögött, de szurkolni csak 1x-2x voltak hajlandóak. Csoport transzparensek nem kerültek ki és lehet jobban is jártak így, mert az egyetlen kockás lepedőjük komoly erőfeszítés nélkül a hazaiakhoz vándorolt a meccs után.

2000-ben is májusban érkeztek kocsikkal és korai érkezésüket az Ultra Vasas két kirakott transzparense jelezte. A negyven fős vendégtáborból mintegy 20-an egész jó szurkolással rukkoltak elő az első félidőben és még arra is futotta, hogy 10-12 kisebb lengetőssel látványossá is tegyék a produkciójukat. Aztán a második félidőre teljesen leálltak és kevés szurkolás mellett a rudasaikat is csak épp hogy meglengették. A meccs után gyorsan távoztak a városból, de egy kocsinyi fiatal nem volt túl körültekintő, így az útjukat álló debreceniek megszabadították őket hat kis  lengetős zászlótól.

A 2001-es őszi kvalifikációra is érkeztek negyvenen, de most csak a Vasas Boys Szolnok lepedője került ki, a fővárosi csoportok nem voltak jelen. A meccsen néha még szurkoltak is, a góljukat és a győzelmüket is megünnepelték  becsülettel, majd atrocitásmentesen távoztak a Hajdúságból.

Mivel mint a két csapat kvalifikálta magát az első osztályba, így novemberben újra mehettek Debrecenbe, de ezúttal csak egy 20 fős idősebb galeri álldogált és néha szurkolt a vendégszektorban. Transzparensek nem kerültek ki, de ez nem befolyásolta negatív irányban a csapatuk teljesítményét akik nyertek a Hajdúságban. A hazaiak szóbeli inzultusai mellett az utcán megjelent egy busznyi körmendi kosárszurkoló, akiknek a bögyükbe lehettek a piros-kékek, hisz komoly mutogatással és anyázással vonultak a vendégszektor irányába. Érdekes jelenet volt, de a rendőrök megoldották. A körmendiek egyébként a szomszédos sportcsarnokban játszottak meccset és eme akciójuk a debreceni drukkerek figyelmét is felkeltette, akik meccs után átnéztek a fedettbe, de nem történt semmi említésre méltó.

2001-ben az alapszakasz visszavágójára decemberben érkeztek bő tucatnyian az Ultra Vasas vásznával. A meccsen csak keveset szurkoltak, így a megjelenésük díjazandó inkább mint az általuk teremtett hangulat. A meccs után páran belefutottak a hazai fiatalok kereső egységeibe, de egy elvesztett sállal megúszták a dolgot.

A májusi alapszakasz rájátszásban is érkeztek 20-an, szintén az Ultra Vasas vásznával és egy horvát és brit lobogóval. A meccsen elszurkolgattak ugyan, de ez nem az ő napjuk volt, sem a lelátón sem a pályán. Sőt, ezzel a vereséggel az is eldőlt, hogy a hosszú NBI-es  múlttal rendelkező Vasas búcsúzik  az élvonaltól, így kicsit szomorkásan, de atrocitásmentesen távoztak Debrecenből.

Két évnyi másodosztály után utazhattak újra Debrecenbe és igaz közben összefutottak a Magyar Kupába, de arra a meccsre Angyalföldön került sor. 2004 októberében viszont bajnoki meccsen vizitáltak mintegy 50-en. A kerítésre az Ultra Vasas mellett az Angelland VIP kisebb vászna került ki, de ezen kívül semmi másra nem tellett tőlük a kilencven perc alatt. A többségük a szektor tetején összegyűlve nézte a csapatuk sima vereségét. A meccs után tucatnyian összefutottak a hazaiakkal, de nagy ellenállást nem tanúsítottak, így megúszták pár fülessel a találkát.

2005-ben ismét októberben érkeztek és mintegy hatvanan voltak a vendégszektorban, de egy tucatnyian elkülönülve álldogáltak az UV 1996 drapija mögött és egy kisebb dobbal szurkolgatni próbáltak. Ez kevésbé volt sikeres, de aztán a kilencvenedik perces egyenlítésüket köszönhetően teljesen bevadultak és megszabadulva a felső ruházatuktól, megmászták a kerítést, majd jó szokás szerint elküldték a hazaiakat a kurva anyjukba. Ezen kicsit felbőszült a cívis mag és meccs után szétzavarták a vendégeket, akik a drapijuk mellett, a kisdobjukat és pár sálat is Debrecenbe hagytak. A komolyabb veréstől végül a rendőrök mentették meg őket.

A szezon végén kiesett ugyan az angyalföldi egység, de a Fradi nem kapott licencet a következő szezonra, így jobb kiesőként a Vasas maradt bent.

Jöttek is mintegy 50-en a következő bajnokira és az már a zászlókból és a társaság kinézetéből kiderült, hogy ez nem a régi Vasas tábor. A kerítést is szépen kidekorálták és pár régebbi (Blood Reds, Angelland VIP) lepedő mellett zászlót bontott az Armata Rossoblu és egy Original feliratú transzparens is kikerült, de magyar, brit és keltakeresztes zászlók is díszítették a vendégszektort. A jó létszám és a táboruk szerkezeti átalakulása nem hozott jobb szurkolást és többnyire csendben tudták le a kilencven percet a tikkasztó hőségben.

2007-ben elsőnek a Ligakupa csoportküzdelmei hozta össze a feleket és mintegy 10 Vasas szurkoló érkezett is az összecsapásra, sőt, még szurkoltak is. Rá 5 napra került sor a DVSC - Vasas bajnokira és bármennyire is hihetetlen, de egyetlen angyalföldi drukker sem érkezett a találkozóra. Mint később kiderült nem ment értük a busz, vonattal meg nem kockáztatták meg az utazást.

2008 szeptemberében már nem volt busz gond, így egy 80 fős Vasas különítmény érkezett Debrecenbe. Ráadásul ebből mintegy 50 fő az Armata Rossoblu 2006 és Angelland VIP drapija mögött egész aktívnak bizonyult, igaz csak a 15. perctől kezdve, ugyanis ekkor érkeztek meg. A szurkolásuk nem volt erős, de a hazaiakkal jól "elbeszélgettek", majd a rendezőkkel nem értették meg egymást és volt egy kis dulakodás a vendégben. Meccs után semmi érdemleges és a tavalyi évvel ellentétben a Ligakupa csoportküzdelmeire senki nem érkezett, így  tök üres maradt a vendég, de ezt senki nem róhatja fel nekik.

2010 májusában egy keddi napon kellett Debrecenben vizitálniuk, így nem csoda a visszafogottabb létszám. Mindössze 20-an voltak a vendégben és egy kis ráhangolódás után úgy döntöttek kihelyezik a Blood Reds drapijukat, így onnantól nem volt üres a szektor előttük. A második félidőre az Armata Rossoblu drapiját szállító kocsi is megérkezett, így a kissé megnövekedett létszám mellett a drapik száma is duplázódott. Ezen kívül más értékelhetőt nem is nyújtottak, a lefújás után gyorsan elslisszantak a Hajdúságból.

Az októberi vizitjükre is kevesen érkeztek, így nem vállalták a hazaiak megkeresését egy kis mozgolódásra. A vendégben 25-en álltak, de a főbb angyalföldi csoportok nem tettek ki transzparenseket, így csak a Kesztölc drapi virított a kerítésen. A meccsen nem sok minden csináltak, visszafogottan megtapsolták a szépítő  góljukat, majd amilyen csendesen érkeztek olyan csendesen távoztak.

A 2011-es Debrecenben megrendezésre kerülő Borsodi Teremtorna döntőjébe ugyan bejutott a Vasas, de a szurkolói támogatást nem kaptak.

A 2011-12-es évadban a szezonnyitóra érkeztek Debrecenbe, de nem vitték túlzásba és mindössze 20-an álldogáltak az Armata nagy drapija mögött, amely késett egy kicsit. Az alacsonyabb létszám ellenére a szurkolást most komolyabban vették és olykor-olykor még megdörreniük is sikerült. A hazai csapat aztán hamar elvette a kedvüket és a bekapott 5 találat bizony nem sok brigádot lelkesítene fel. Aztán egy kiállítás végképp megpecsételte a sorsukat, így a drapijuk is lekerült és csendben nézték tovább a találkozót.

A ligakupa csoportküzdelmeiben is kaptak egy ötöst a DVSC-től, de erre a meccsre nem érkeztek Vasas szurkolók, pedig a csapatuk is gurított négyet, de ennek ellenére a csoport utolsó helyén végeztek. A bajnokságban is csak kicsivel szerepeltek jobban, ott az utolsó előtti helyet szerezték meg, de az nem volt elég a bennmaradáshoz és a Vasas aláereszkedett az NBII-be.

A második vonalban is utazhattak volna Debrecenbe, de annyi galibát okoztak a piros-kék szurkolók odalent, hogy az MLSZ és a rendőrség a DVSC II DEAC elleni meccset kiemelt kockázatúnak minősítette, így azt csak nézők nélkül rendezhették meg az Egyetemi Sporttelepen.

A Magyar Kupában azért össze akadtak a felek és mivel az elődöntőt ekkoriban oda-visszavágós alapon rendezték a Vasasnak és szurkolóinak is vizitálnia kellett Debrecenben. A Budapesten megrendezésre kerülő  első meccs sima debreceni győzelme viszont távol tartotta az angyalföldi drukkereket, így mindössze egy mezben tündöklő vasas szurkoló vállalta a hétköznapi utazást. Tisztelet neki.

A következő évben randevú nélkül maradtak a felek, mert a Vasas nem jutott fel, a Loki nem esett ki a tartalék csapatokat meg a harmadik vonalba száműzték és a kupában sem találkoztak össze.

Legközelebb 2016-ban érkeztek a Hajdúságba az új háromfordulós rendszerben, de szerencséjükre csak egyszer kellett Debrecenbe utazniuk, méghozzá februárban. Az új Nagyerdei stadion  részükről történő felavatására mindössze 50-en érkeztek, ráadásul a csoportok nem is jelentek meg, így mindössze egy Angyalföld feliratú magyar trikolor és a Göd szekció vászna került ki a vendégszektorban. A meccsen pár rigmust megeresztettek ugyan, de a hazai négy találat hamar lakatot tett a szájukra.

2016 októberében  Vasas vezette a tabellát, így a szurkolók utazókedve is megjött és mintegy 120-an vállalták be a debreceni kirándulást.  Az utcán nem volt semmi és az angyalföldi mag éppen hogy beesett kezdésre. Az Armata lepedője mellett a Drinking Class, Budapest Fan-antiks csoportformájú lepedők is kikerültek illetve a Göd, Záhony szekciók vásznai. A dobbal és megafonos előénekessel irányított massza nem nyújtott maradandót, de a 25-30 fő azért folyamatosan nyomta, de csak az egyszerűbb rigmusokba tudták bevonni az egész vendégtábort. A két gól után és a biztos győzelem tudatában már egész jól szóltak és a meccs után még percekig ünnepeltek a csapatukkal. A hazaiakkal nem nagyon foglalkoztak ezen a napon, most fontosabb volt a győzelem, amellyel a Vasas továbbra is a tabella élén állt. Az én véleményem szerint, ezt volt a legjobb debreceni vizitjük, az eltelt majdnem harminc év alatt.

Kép: DVSC

2017 augusztusára harmadolták a korábbi jó létszámot és mindössze 40-en voltak a nagyerdei vendégszektorban. Vásznakat azonban hoztak bőséggel: Csak a Vasas, Drinking Class, illetve a Göd, Záhony szekciók piros-kék drapija, illetve a Felvidék - Rimaszécs lepedő, plusz a "Börtön az állatkínzóknak" véleménynyilvánító molinó is kikerült, amely ekkor sok más magyar táborban is mindennapos kelléknek számított. A vezető csoportok vásznai viszont nem kerültek ki.  Az elején jól belekezdtek a szurkolásba és lelkesen dalolásztak, majd a bekapott gólok miatt teljesen leálltak és csendben figyelték a történéseket, de azért azt az első 25 percben teremtett jó hangulatot nem lehet elvenni tőlük. A második félidőre ismét leporolták a dobjaikat és megpróbáltak életet lehelni csapatukba is. Ez kevés sikerrel járt és emiatt annyira csalódottakká váltak, hogy a szépítő találatukat már meg sem ünnepelték.

A következő debreceni kalandjukra a Diósgyőr ellen került sor, amelyet a diósgyőri stadion felújítása miatt Debrecenben rendeztek. Sokan most sem érkeztek, de a Vasas Drukkerkocsam lepedője mögött szétszóródva ásítoztak vagy 50-en. ***

A háromfordulós rendszer bevezetése óta most (2017-2018-as szezon) ők utaztak kétszer Debrecenbe, így áprilisra ismét hozták egy ötven fős vendégtábort, de most nem keltették valami egységes brigád képét és szétszóródva álldogáltak a  vendégben. A Vasas Drukkerkocsma vászna mellett egy Ultras on tour lepedőt is kiraktak és még pár szimpla molinót. A szurkolást elég halkan és szórványosan indították, de a csapatuk most komolyan vette a küzdelmet, így ők is felerősödtek egy ideig. Aztán egy hosszabb csendes periódus következett, majd a biztos győzelem tudatában lendültek bele újra, hisz megcsillant a bennmaradás lehetősége is előttük, ami végül nem jött össze és utolsóként távoztak az NBI színpadáról.

Kép: DVSC

A Magyar Kupában azért menetrendszerűen összefutottak a felek, de a 16 közé jutás egy meccsen dőlt el és arra Angyalföldön került sor.

2021 tavaszán kétszer is jöhettek volna Debrecenbe, de a zártkapus meccsek miatt egyszer sem kellett utazniuk. A csapatuk a bajnoki címért és a feljutásért hajtott  a második vonalban és ennek megfelelően legyőzték februárban a nagy rivális DVSC-t, majd áprilisban a DEAC csapatát is, de mégsem lettek bajnokok, sőt, fel se jutottak az NBI-be. Viszont a DVSC bajnok lett és feljutott, így az idei szezonban nem rendeztek DVSC - Vasas bajnoki meccset. A kupában sem kerültek össze a felek és a DEAC kiesése miatt 2022 nyaráig egyszer sem kell a Vasas drukkereknek Debrecenbe utazniuk.

hancsi78

Kép: Sándor Mihály / Dihen Tibor / Sándor Judit / Nagy Balázs / Sós Tibor / Gyenes Róbert / Gyürke Árpád / Ultras Debrecen / Hajdú Online / DVSC / Vasas SC / Ultras Vasas / Armata Rossoblue 2006

*** Frissítve a 2017.10.14  Diósgyőri VTK – Vasas SC meccsel, amelyet Debrecenben rendeztek.

DVSC - ZTE (2021.08.21)

 DVSC - ZTE    1-2

Debrecen - Nagyerdei Stadion

2021.08.21

Egy nappal az angliai visszaindulásom előtt még várt rám egy meccs a Nagyerdei stadionban, mondhatnám, hogy az édes otthonban, de én vagyok annyira vén, hogy az nekem már az Oláh Gábor utca marad. Sajnos a másnapi repülés és a covid keltette hisztéria miatt mozgalmas volt a délelőtt, amely tesztelésben és papírmunkában merült ki, így a találkozó előtt csak egy órával érkeztem a Nagyerdőre egy kis keresztszülői segítséggel. A magántaxim a Pálma cukrászdáig vitt, onnan gyalogosan indultam neki a Víztoronynak, ahol várt rám pár hasonló aggott korú Vasutas szurkoló. A kocsiból kiszállva nem sejtettem, hogy öreg szívemnek micsoda megterhelő jelenetek játszódnak majd le ezen a párszáz méteren. Történt ugyanis, hogy a szökőkutaknál két sállal és mezzel felszerelt Zete szurkoló fordult be elém. Nosza mondom ez ám a bátorság, így még vénségemre (vagy pont azért) se mernék megjelenni egy ellenséges területen, de ez a két srác (kb. ketten lehettek annyi idősek mint én egyedül) szart a protokollra és az íratlan szabályokra, ők bizony ott battyogtak előttem. Írtam is a többieknek, hogy ezek vagy hülyék, vagy nagyon bátrak, vagy kurva erősek, vagy egyszerűen csak tudják, hogy mindenki szarik rá, hogy itt sétálnak! Mindenesetre részemről jár a kalapemelés, én ilyet bizony nem mernék megtenni Zalaegerszegen. A lényeg, hogy egy hajuk szála nem görbült, amíg elmasíroztak a vendégszektorig, igaz nem is provokáltak senkit, nem hangoskodtak meg ilyenek, persze szerencséjük is volt, hogy egy félőrült debreceni se jött velük szemben, ha létezik még ilyen egyáltalán. Mire a "sörözőhöz" értem a többiek épp asztalt bontottak, mert a meccs előtt Garamvölgyi Lajosra emlékeztünk és illő volt bent lenni a szektor mögötti részen, így még egy korsót se tudtam megemelni, csak az ajándékba szánt motyóim egy részét osztottam el annak akinek mindez szánva volt. A kezdés előtt pár szóban Garára és Komcsira emlékeztünk a csapattal és a vezetőséggel, majd bevonultunk a szektorba, amely azért volt már telítettebb is a hasonló meccseken. Mielőtt elindult volna a labdarúgás magamhoz vettem egy sört és a DVSC 40+ zászlóm korlátra került, de csak úgy magam elé, mutatva ezzel, hogy egy évben már kétszer is ott voltam szeretett csapatom meccsén. 

Az első kerítésre  a mostanában megszokott kisebb-nagyobb zászlók kerültek és egy kis kápói és kis dobos segítséggel már szurkolt is a debreceni had. Nem volt valami acélos az előadás, de azért szurkoltunk becsülettel, az kicsit szíven ütött, hogy az öregek nagy rész inkább a össze-vissza, kisebb-nagyobb csoportokban állt és úgy nézte a meccset, azért ennél szerintem sokkal több van a vénséges, vagy még csak korosodó debreceni brigádban. Közben a zegiek is állandósították a formájukat és a létszámukat, amely a rivalizálás ellenére kimerült 15 főben, amely édeskevés, még akkor is, ha nagy a távolság az ország két széle között. Pár mez és sál, meg néhány kék póló képviselte csak az Utras Zalaegerszeget és az Armadát, se egy csoport lepedő, se egy kis szervezett szurkolás. Legaktívabbnak az a két fiatal mutatkozott, akik előttem sétáltak a Nagyerdőn és a góljaik után is ők voltak a "vezírek", igaz nem szurkolásban, hanem a mutogatásban és provokálásban. Ilyenkor gondolkodom el mindig, hogy nem érte volna e meg apai módón pofán baszni őket még a meccs előtt......de aztán rájöttem, hogy a "hülyegyerek" ebből úgy se tanul, na meg én is ezt csináltam ennyi idősen, kaptam is érte olykor, ami lehet segített az íratlan szurkolói etikett elsajátításában, de lehet, hogy nem! Azt viszont nem tagadom (sose tettem) egy időben  is voltam annyira "hülye" mint ez a két srác ott a debreceni vendégszektorban. A lényeg, hogy volt miért jól érezniük magukat, hisz nyertek, így ők kerültek el a kieső zóna közeléből nem a Debreceni Vasutas. 

A hazai szektorban nem is tudom igazából mi játszódott le, közöny, unalom, fásultság?  Volt egy alap hangulat ez kétségtelen, pár srác minden megpróbált ennek jobbá tételére, de sajnos  semmi tűz, semmi extázis, így nem sok pozitív töltetett adott át a tábor az andalgó debreceni focistáknak. Persze távolról nagyon nehéz belelátni, hogy miért van így, miért alakult így, de hétvégi alig várt pozitív meccsélmény helyett, azaz érzése az embernek, hogy a legtöbben úgy vannak vele, hogy csak ennek is lenne már vége, pedig még el sem kezdődött.  Nem a legjobb ezt látni és érezni, még nekem se, aki évente hazakocogok 1-2 meccsre és ahelyett, hogy eggyé válnék a csoporttal, a táborral azt veszem észre, hogy 45 perc után már én is kezdek az a fásult semmi nem jó, minden szar érzéssel a gyomromba, fejembe, testemben, lelkemben átalakulni egy söröző, tátogó massza tagjává, aki alig várja, hogy vége legyen a kilencven percnek és közben már csak a szememben és a szívemben izzik odabent a parázs. Mert a tűz soha nem alszik ki....... Vereség lett a vége, így ünnepelni se volt mit, legyintés a csapatra, szar minden, a kurva anyját mindenkinek, kiesünk a francba, csak ez a meccs ne lett volna stb. de legalább most nem utaztunk ezen jelenetsorért egy napot, átélhettük mindezt odahaza.  Hagyjuk is! A szektor mögött találka egy ezeréves cimborával és a nagyfiával, váltottunk pár nyugodt mondatot, hisz ez a meccs arra se volt jó, hogy idegállapotba kerüljek. Innen is üdv Palesz! Ezután még  pár öreggel összegyűltünk inni alkoholtartalmú italokat, de sajnos  barnasört épp nem csapolták, így kénytelen voltam beérni a  meggyes világos adta ízvilággal és egy jó beszélgetéssel pár aggot korú, de ultraszívű veteránnal. Sőt, 2in1 alapon három régi, de aktívan meccsre járó határőr cimborával is összefutottam a szomszédos asztalnál, hogy még nosztalgikusabban alakuljon az este. Bátorság, becsület, büszkeség! Hűség és Határőrség és természetesen Hajrá Vasutas!

hancsi78

Sálak (2000 felett)

 A lassan tíz éve futó  hancsi78 groundhopper & collector oldalon már kétszer is statisztikáztam a gyűjteményemben lévő sálakról. Elsőnek az 1000., majd az 1500. megszerzett sálam után néztem meg, hogy honnan van a legtöbb darab, illetve, hogy országonként melyik klubok vezetik a képzeletbeli versenyt. Mivel az idén elértem a 2000-es szintet újra a statisztika lép előtérbe, de ezúttal dobnom kell az előzőekben elért helyezéseket és darabszámokat, mivel kiszedtem az egyes országok berkeiből a barátság és meccsre kiadott fele-fele sálakat. Ezek korábban szerepeltek az összesítésben, azaz egy adott meccsre kiadott sál két helyre, de például egy csoportkörös BL sál négy helyre is be volt számítva az ott érintett klubok miatt. Most ez már nincs, az országonkénti és országos listába csak azokat a nyakbavalókat hagytam, amelyeket egyértelműn egy adott csapatot  vagy egy adott országot reprezentálnak. Ennek függvényében az a groteszk kép is előfordulhat, hogy most pár országnak kevesebb sálja van a listán, mint pár évvel korábban. A különbséget az "egyéb" kategóriában kell keresni.

A januári statisztika elkészítésekor 2023 darab sál van a birtokomba, ennél ugyan már több van a gyűjteményemben, de azok még nem kerültek feldolgozásra, így most csak ezt a 2023-at vettem számításba a listázáskor.

Az országonkénti listában elől nem történt nagy változás, még mindig Angliából van a legtöbb sálam. Ebben nincs semmi meglepő, hisz az Egyesült Királyság ezen része a legtermékenyebb az ajándéktárgyak terén nem csak a Britanniában, hanem az egész világon. Ráadásul fanatikus gyűjtője vagyok az angol hátországi nyakbavalóknak és az is segíti a szinten tartást, hogy az időm legtöbb részét még mindig Angliában töltöm. A sorból még kiemelkedik a második helyen lévő magyarországi kollekció, aminek miértjét azt hiszem nem kell ecsetelnem. A harmadik helyen nagy a tülekedés és három "százas" klub osztozik a 3-5 helyen. A németek egy huszáros hajrával értek oda a dobogóra, aztán az olaszok jönnek nagyon picit lemaradva, majd a skótok akik csak éppen hogy átlépik a 100-as határt. Innentől ismét nagy leszakadás következik. A 6. helyre jött fel Wales 45 sállal, akik pár éve még sehol nem voltak nálam, majd a negyvenes klubba tartozik még Svájc, aztán a harmincasok férnek fel még az tízes listára, úgy mint Spanyolország, Ausztria és Hollandia. A franciák és a belgák éppen hogy lemaradnak a listáról, de az első 15-be még azok is beférnek, ahonnan csak épp hogy tíz felett vannak sálaim, azaz Lengyelország, Görögország és Írország. Az új rendszerezésem nagy vesztesei pont az írek voltak, akik a régi számítás szerint a hetedi helyre is befértek volna, illetve a franciák, akik szintén felkapaszkodnának az első tízbe a régi listán, de például Svájc is ugrana előre egyet. A lényeg, hogy új listázási rendszer van, ami szerintem sokkal határozottabb képet mutat arról, hogy ténylegesen hány sálam is van egy csapattól, egy országból.

Hancsi78:

1. Anglia (594)

2. Magyarország (431)

3. Németország (118)

4. Olaszország (116)

5. Skócia (102)

6. Wales (45) / 7. Svájc (42) / 8. Spanyolország (33) / 9. Ausztria (32) / 10.Hollandia (30)  / 11.  Franciaország  (28) / 12. Belgium (26)  / 13. Lengyelország (21) / 14. Görögország (15) / 15. Írország (14)

Mivel a válogatott sálakra is külön figyelmet szentelek, így ezt a részleget is górcső alá vettem. Csak ezt a szekciót figyelembe véve az Egyesült Királyság országaié a főszerep és ezzel együtt a dobogó mindhárom foka. Anglia itt is toronymagasan vezet, míg a skót és walesi duó a második és harmadik helyen osztozik. A magyar válogatott különlegességek csak a negyedik helyre futottak be, majd a német, svájci, osztrák hármas következik. Európából még Írország és Lengyelország fért be az első tízbe, de ez utóbbi már osztozik a helyen Brazíliával és Ausztráliával. Ez  utóbbi két nemzet az amely Európán kívül befért az első "tízbe". A 15-be újabb európai alakulatok (Olaszország, Hollandia, Belgium) szerepelnek, akik közé Dél Afrikának sikerült beékelődni, eldöntve ezzel a az első 15 helyet a "nemzetek ligájában".

Válogatott:

1. Anglia (56)

2-3. Skócia (22) - Wales (22)

4.Magyarország (18)

5.Németország (13)

6. Svájc (12) / 7. Ausztria (11) / 8. Írország (8) / 9-11. Lengyelország (7) - Brazília (7) - Ausztrália (7) / 12. Olaszország (6) / 13. Hollandia (5) - Dél Afrika (5) / 15. Belgium (4)

Az országonkénti listába csak azokat a nemzeteket veszem bele, ahol 100 feletti a létszám, beleértve a válogatott sálakat is. 500 felett az első 15, 200-300 között az első tíz, 100-200 között csak az első 5 klub fér fel ezekre a listákra.

 

Anglia

Mivel az angol sálrészlegem a "legdagadtabb" így itt van igazán értelme górcső alá venni, hogy több mint húsz esztendő után, hogyan is alakultak az egyes csapatok nyakbavalói darabszám ügyileg. Mivel én ritkán hajtok fel sálakat, vagy tömök be hiányzó lyukakat direkt módon az itt sorba vett 594 sál nagy része a vakszerencse műve. Vakszerencsén ajándékot, utazási emléket, meccsen szerzett ereklyét, turkálóban vagy stadion shopban vásárolt sálakat, cserélt vagy talált darabokat értek. Van persze online vásárlás is közte, de itt se úgy veszek sálakat, hogy adott darabot nekem mindenféleképpen meg kell vennem, csak nézelődök önszorgalomból, vagy baráti felhívás alapján és ha tetszik valami és a sors is úgy akarja, akkor úgy is nálam köt ki, ha meg nem akkor nem. Ezen "mindenevő" taktikámnak köszönhetően a Manchester United csapata toronymagasan vezeti a "bajnokságot", majd a londoni nagyágyúk következnek Arsenal, Chelsea és a Tottenham Hotspur. A Liverpool még befutott az 5. helyre, majd két kisebb "környékbeli" alakulat következik a Reading és Wycombe Wanderers FC. Az első tízbe a tíz "pont" felettiek (Newcastle, West Ham, Everton, QPR) férnek be, majd Leeds United, Aston Villa és Sunderland a sorrend. A 15. még számításba vett helyre Middlesbrough futott be 8 sállal. A listáról csak éppen lemaradt a Norwich City 7, illetve a Blackburn, Man City, Derby County, Nottingham Forest, Southampton alkotta ötösfogat a maguk 6-6 darabos felhozatalával.

Anglia:

1. Manchester United FC (47)

2. Arsenal FC (37)

3. Chelsea FC (33)

4. Tottenham Hotspur FC (25)

5. Liverpool FC (24)

6. Reading FC (15) / 7. Wycombe Wanderers FC (14) / 8. Newcastle United FC (13) / 9-11. West Ham United FC - Everton FC - Queens Park Rangers FC (12) / 12. Leeds United FC (10) / 13-14. Aston Villa FC - Sunderland AFC (9) / 15. Middlesbrough FC (8)

Magyarország

A magyar sálaimat figyelembe véve a debreceni részleg a leggazdagabb. Ez nem meglepő, hisz tudatosan továbbra is csak a Vasutas sáljait gyűjtöm, így a kimagaslónak számító már most 215 darabos gyűjteményt, nem igen fogja soha, egyetlen magyar klubcsapat sem megdönteni nálam. Az ezüst a Diósgyőr csapatáé, ez főleg a régi időkből datálódó ajándékoknak köszönhető, de azért itt is mindig van egy kis frissülés. Akár csak a Fradi és Kispest vonalon, akik 2022-bene együtt bérelték ki a dobogó harmadik fokát. Az 5-6. helyre a Szabolcs-Szatmári duó, míg a 7-8. helyre a Fejér megyei duó ért fel a 2.000-es darabszámú statisztika után. Az első tízbe a Győri ETO, Szombathelyi Haladás és a Hajdúszoboszlói SE ért oda, így pár esztendeig övék az a megtiszteltetés, hogy igaz csak éppen hogy, de a listán szerepelhetnek.

Magyarország:

1. DVSC (215)

2. Diósgyőri VTK (16)

3-4. Ferencvárosi TC (13) - Budapest Honvéd FC (13)

5-6. Nyíregyházi SFC (6) - Kisvárdai SE (6)

7-8. Videoton FC (5) - Dunaújvárosi SE (5) / 9. Győri ETO (4) - Szombathelyi Haladás FC (4) - Hajdúszoboszlói SE (4)

Németország

A százasok klubjában egyszerűbb a dolgom, itt nem kell annyit keresgetni, meg számolgatni. A bronzérmes németek esetében az első helyen nincs kérdés, a legnépszerűbb német együttes a Bayern München vezeti a listát, a kissé lemaradó Borussia Dortmund előtt. A bronzérem megosztott a Bielefeld és a Stuttgart között, míg az 5. helyen hatalmas a tumultus, mert ott bizony mindenki három sállal rendelkezik, ami itt pont elég arra, hogy odaférjenek a lista végére.

Németország:

1. FC Bayern München (13)

2. BVB Borussia Dortmund (8)

3-4. DSC Armninia Bielefeld (7) - VFB Stuttgart (7)

5. Alemannia Aachen FC (3) - Hertha BSC (3) - SV Werder Bremen (3) - FC Dyanmo Dresden (3) - 1. FC Kaiserslautern (3) - Karlsruhe SC (3) - 1. FC Köln (3) - VFL Wolfsburg (3) - TSV 1860 München (3) - 1. FC Nürnberg (3)

Olaszország

 Az olaszoknál szerencsére kicsit letisztultabb a kép, habár a bronzérem itt is megosztott a három, mondhatni legnépszerű olasz klub között, nevezetesen a Juventus, AC Milan és Inter Milan csapatai között. Az ezüstöt jelenő második helyre az én kedvenc olasz csapatom a UC Palermo fért oda, míg az arany  az AS Romáé,a mely sok magyar szurkoló olasz kedvence.  Ezzel az érmek sorsa eldőlt és a pontosztozkodás miatt meg is van az első 5 csapat az olasz listán. A képzeletbeli hatodik helyre olyan csapatok férnek oda mint a Hellas Verona, Lazio, Fiorentina vagy épp a Lucchese, de az 5-5 darab itt nem elég, hogy beékelődjenek a nagyok közé.

Olaszország:

1. AS Roma (13)

2. Palermo (11)

3. Juventus (8) -  AC Milan (8) - Inter Milan FC (8)

Skócia

A skót vonal elég letisztult, habár az 5. hely kérdése itt is megosztott a három darabos klubok között, úgy mint a Hibernian, Falkirk, Kilmarnock és a St Johnstone. A negyedik helyre meglepetésre a Dunfermline AFC csapata futott be, míg a harmadik hely az Aberdeen gárdájáé. Aztán egy nagy ugrás az ezüstig, ahol a glasgowi egyik óriás (Celic FC) székel, de jelentős a lemaradása a másik nagy glasgowi klub (Rangers FC) mögött, akik nyugiban vezetik a skót "bajnokságot".

Skócia:

1.Glasgow Rangers (27)

3. Celtic Glasgow (15)

3. Aberdeen (9)

4. Dunfermline AFC (4)

5. Hibernian FC (3) - Falkirk FC (3) - Kilmarnock FC (3) - St. Johnstone FC (3)

Nagyvonalakban így fest az én kis mini statisztikám, amely másoknak nem oly jelentős, számomra viszont igazi kis szintfelmérő. Legközelebb pár év múlva jelentkezem hasonlóval, akkor a 2.500-as határ jelenti majd az újabb listázást és áttekintést.

hancsi78

 

 

 

Groundhopping 2021 - Magyarország I.

Groundhopping 2021 - Magyarország I.

Miután nagy nehezen hazaevickéltem a pandémia okozta világsokkban, természetesen egyből azon járt az eszem, hogy és miként juthatnék el Paksra, ahol a debreceni Vasutasnak volt bajnoki fellépése. Megérdeklődve, hogy ki, hogyan és mint ér rá azon a napon hamar kiderült, hogy sok útitársam nem lesz, így egy laza "A" (ülök a kisbuszban és sörözök) terv helyett bekeményítettem és beleugrottam egy szoros, kimért, nagyon sok pályalátogatást tartalmazó "B" terv elkészítésébe. Mivel szeretem, ha a "lúd kövér", gyorsan belevettem még két fix állomást az utamba, így azt ez egyszerű vázlatot kellett követnem, hogy Debrecenből indulva eljussak Kőröstetétlenre, majd onnan Paksra, majd Csepel érintésével vissza a Hajdúságba.

Az utazási eszközöm egy teljesen kiszuperált  Fiat Punto bérautó volt olcsó pénzért, így csak azon kellett izgulnom, hogy le ne rohadjon alattam, hisz akkor füstbe megy az egész napos tervem. A bérbeadó azért megnyugtatott ne izguljak, ha lerobban értem jönnek és adnak csere autót is.........

Szóval kelés augusztusi hajnalban Debrecenben, majd az elkészített kis utazócsomag, benne némi elemózsia, hűtött italok, csoki és már indultam is Karcagra, ahol a tavalyi évben kihagytam pár grundot, de most úgy gondoltam itt az idő, nézzük mit hagytak meg a Nagykunság egyik legnagyobb városában az egykori labdarúgó pályákból. Még éppen csak pirkadt, amikor befutottam a településre, de azt tisztán láttam, hogy az  Ady Endre úton már nem sok minden  maradt az egykori Karcagi SC  otthonából. A  Ligeti úton található kissé megroggyant stadiont már tavaly feltérképeztem, ott semmi változást nem véltem felfedezni.  Viszont az innen csak párszáz méterre lévő, egykori lőtér és lovarda területén volt egy egészen rendben lévő sportpálya, mellette edzőpályával, amelyet egy régi gémeskút sziluettje tett számomra emlékezetessé. Már is remek élményekkel gazdagodtam pedig a karcagi vizitem ezzel  még nem ért véget, ugyanis a Szentannai Sámuel Gimnázium mellett is megvolt még a füves nagypálya, illetve a kerítésen belül építettek egy műfüvest is. Itt egy rövid kis eszmecsere az iskola biztonsági őrével, majd robogtam is tovább Túrkeve felé. Kisújszállásra érve voltam olyan szerencsés, hogy a Vásártér mellett elhaladva megpillantottam azt a két rozsdásodó kaput, amely az egykori nagypályát jelképezte, így már fordultam is vissza, hogy testközeli élményeket szerezzek az alapjaiban még meglévő grundról. A túrkevei Városi Sporttelepen nem voltam ily szerencsés és a korai érkezésem miatt a kapuk még zárva voltak, ráadásul a direktbe felburjánzott növények miatt a centerpályából alig látszott valami. Csalódottságomat tovább növelte, hogy a sportcsarnokot sem lehetett megközelíteni, így "túrkevei sirályok, vagy királyok?" sportlétesítményei továbbra is fekete foltként vannak az aktáimba iktatva.

Mezőtúron a stadion kerestem egy ideig, de hiába voltam felszerelve a kor modern technikai eszközeivel valami oknál fogva sehogy se találtam. Pár perces forgolódás után végül a hátsó részre érkeztem elsőnek, de ezzel nem volt gond, hisz innen tudtam a legjobb felvételeket készíteni a sporttelepről. A központból a város szélére kocsikáztam ki a Honvéd sporttelepre és egy barátságos helyi dolgozó információi alapján tudtam meg, hogy az egykori focipálya helyén manapság motocross pálya üzemel, amelyet én már csak ebben az utóbbi formában láthattam élőben. Innen egy apró település, Mezőhék esett útba, ahol már nem reménykedtem égi csodában, de mégis megkaptam. A főút mellett, a fasor mögött ugyanis még állt a pálya. Persze már nem használták, egy földút is átfutott az egyik kapu előtt, de a lelakott klubház és a két célkeret legalább még visszacsalogatott valamit az egykori járási bajnokság feelingjéből. A következő cél  a Tisza baloldalának elérése volt, majd az ott elhelyezkedő települések pályáinak megtekintése egészen Szolnokig. Cibakházára érkeztem elsőnek, ahol belekerültem az éppen akkor megrendezésre kerülő Pünkösdi Kispályás kupa reggeli forgatagába, de ez nem nehezítette, inkább könnyítette a helyzetemet. A pálya legérdekesebb része a két "gólyalábon álló" tribün volt, amelyek úgy álltak ott mintha az árvíz ellen nyújtanának száraz terepet a nézőknek. Itt  akadt egy kis plusz munkám is, mert a nagykörűi csapat úgy gondolta én valami hivatalos fotós lehetek és gyorsan összeálltak egy fénykép erejéig. Nem akartam megbántani őket, így kértem egy email címet és a nap végeztével elküldtem nekik a felvételeket, ők pedig örömmel tájékoztattak, hogy nagyszerű napon vannak túl és nyolcadikak lettek. Gratulálok. Cibakházáról Szolnokra tartva az első állomás Tiszaföldvár volt, ahol az újnak látszó tribün és kispálya megtekintése és megörökítése mellett próbáltam volna némi ereklyével is gazdagodni, de sajnos ezen a napon nem voltak rám felkészülve, így megkaptam az első kosaramat, de sajnos nem ez volt az utolsó. 

Martfűn nyitott kapuk és egy szépen rendbevágott stadion fogadott, igaz a mellette lévő edzőpálya maga volt a labdarúgó rémálom a méteres gödreivel és kiszáradt talajával. Rákócziújfaluban egészen a pályáig hajthattam, igaz itt is hátulról érkeztem és jutottam ki elől miközben csináltam pár felvételt a Telek Sándor Sporttelepről. Rákóczifalván ismét egy kikosarazás következett a sportbüfét vezető hölgytől, na nem a kezét, hanem az RSE sálját "kértem", de sajnos ilyen nem létezett, így kénytelen voltam beérni a pultos hölgy és a stadion szépségével. 

Átlépve a Tiszát az egykori cukorgyári létesítmény volt az elsődleges célom Szolnokon, hátha látok még belőle valamit, de sajnos sok sikerrel nem jártam, így csak a bokrok, fák és az egykori gyári kapu került lencsevégre. Ráadásul kicsit késésben voltam, így a kivezetőn nyomtam az olasznak, ami majdnem pár pontomba és ezresembe került, lévén a város szélén mértek a zsaruk. Szerencsére nem volt gond, még limit alatt teljesítettem, hála a járgány gyorsulási képességeinek. A város határában beugrottam az egykori vegyipar pályájára is, de ez szerencsére egyben és rendben volt, így mosollyal az arcomon robogtam tovább Kőröstetétlenre, ahol komoly kihívást jelentett a kátyúk kerülgetés, de megoldottam, mondhatni rutinból, aki napi rendszerességgel letudta nyomni a Vámospércs-Bagamér összekötőt a kétezres évek elején, annak ezek a kis aszfalthibák nem okozhattak gondot. A nosztalgikus akadálypálya leküzdése után  érkeztem az egykori "tetéleni" pályára, ahol egy körbála jelezte, hogy bizony itt már nem a védők, hanem a traktorok kaszálnak. A nagy túra közepére egy kis pihenő is kijárt, így az OSS alapító atyjának és kedves feleségének invitálását elfogadva elfogyasztottam egy fenséges reggelit és egy finom fekete kávét, majd a nagyfiúval bocsátkoztam barterbe, melynek során  pár sál és matrica cserélt gazdát. Megköszönve a szíves vendéglátást pár pillanat erejéig a Hunor SC grundjánál is elméláztam, majd indultam Nagykőrösre, hisz ott áll egy tribün, ami maga a csoda és azt nekem látnom kellett. A városba érve az első utam viszont nem oda, hanem  az Ifjúsági Sporttelepre vezetett, itt gyorsan csináltam pár képet a rögbi kapukkal felszerelt pályáról, ami azért Magyarországon nem oly gyakori. A Nagykőrösi Városi Sporttelep maga volt a nap fénypontja! A történelmi tribün meglátogatását ajánlom minden érdeklődő figyelmébe. Mivel kicsit elszaladt az idő a földvári Duna hidat vettem célba és csak pár útszéli pályára  ugrottam be.  Solton épp a Harta ellen vívtak edzőmeccset és a tíz perces meccsnézésem alatt kaptak két gólt, aminek csak azért örültem, mert a pályát fotózva elég alpári módon talált meg és vont kérdőre a helyi kiskirály, így az volt a legkevesebb, hogy örültem a vendégek két találatának. Persze arra itt sem voltak felkészülve, hogy valaki szeretne Solti FC ajándéktárgyakat vásárolni, így újabb kosár, de ezt most valahogy nem bántam. A Duna előtt még Dunaegyháza is útba esett, így az erdőszéli kiskunyhó mellett a labdarúgópályát is meglátogattam, majd a túloldalt Dunaföldvár sporttelepe sem maradhatott ki.

Innen már aránylag sima volt az út. Bölcskén egy meglepően jó pálya fogadott és ugyanez volt a helyzet Böde Dani szülőfalujában is Madocsán. Ekkor már látóhatárban volt Paks, annak is a dunakömlődi része, ahol a sporttelep  a nap meglepetését okozta. A dimbes-dombos részen kialakított szentély az egyik kedvencem lett és a pálya mögötti házsor utcáját megmászva remek rálátás nyílt az alatta elterülő labdarúgópályára. Aki esetleg Paksra utazik és érdeklik a grundok, azoknak mindenféleképpen megér egy pár perces megállót eme gyöngyszem. Mivel még volt időm a meccs előtt az Atomerőmű Sporttelepre is kilátogattam, amely méreteiben és kinézetében is leragadt a nyolcvanas években, de ezt én egyáltalán nem bántam, hisz a lelátóival így sokkal egyedibb mint a mostani "egykaptafa" arénák. Az idő közben kezdett szorítani, így innen már a Fehérvári útra hajtottam és egy remekbe szabott Paksi FC - DVSC bajnoki meccs megtekintése mellett a lelátókat is górcső alá vettem, de sajnos csak a stadionban, mert az edzőpályákra nem mehettem be. Összességében megjegyezhető, hogy egész jó munkát végeznek Pakson, nem csak a sporttelepen, hanem a régóta 100%-ban magyar csapattal is, kár, hogy nincs ilyen Szeged, Salgótarján, Nyíregyháza, Békéscsaba, Eger, Nagykanizsa (.....és sorolhatnám napestig) városaiban. A meccs után még próbálkoztam visszajutni egy kis fényképezés erejéig a pályára, de az edzőrészlegre ekkor sem engedtek be. Maradt az üres stadion, egy találka Böde Danival és a tény, hogy még az NBI-es csapatoknál sincs sál a stadion shopjában egy bajnoki találkozó után.

Paksról már nem volt más dolgom mint felkocsikázni Csepelre, ahol egy újabb baráti találkozó és egy remek stadion túra várt rám a Béke téren. Igaz előtte szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy az alám vágott gépjármű elkezdett recsegni és ropogni minden eresztékben, de fohászkodtam akihez csak lehetett, hogy ne legyen gond. Budapestig nem volt, hamar felértem, a kontaktpontot sem volt nehéz megtalálni, majd két veteránnal (Bob és Velorex) az oldalamon kikocsikáztam a szebb napokat is megélt Csepeli sportkomplexumba, hogy egy alapos séta keretében megnézzünk mindent a tekecsarnoktól, az edzőpályákon át a már rég nem használt bitumenes kézilabdapályáig. Persze előtte megajándékoztuk egymást mindenféle széppel és jóval, ahogy ez ilyenkor illik. A stadion számomra maga volt a múlt és a történelem, semmit nem változott, csak állagában romlott mióta utoljára itt játszott a Debreceni VSC NBI-es meccset. A két "old school" közben visszaemlékezésekkel színesítette a látnivalót és megpróbáltunk pár matricát is kihelyezni, ami több kevesebb sikerrel járt. Sötétedés előtt épp hogy végeztünk, ekkora befutott Jani kománk is Erzsébetről, akivel szintén egy kis cserekereskedelem volt megbeszélve. Pár szó, könnyes búcsú mindenkitől, majd irány Debrecen, abban a reményben, hogy nem áll meg alattam az autó. Nem állt meg, hazaértem, sőt, elvittem még egy körre Mezőkövesdre......de már sejthetitek, az egy újabb túra, egy újabb bejegyzés lesz.

hancsi78