Az első csapatbemutatómat egy debreceni
fanzine-ba írtam 2002-ben, akkor lett ugyanis 100 éves a Debreceni Vasutas SC
és Loki szurkolóként, valamint az újság egyik szerkesztőjeként alap volt, hogy
megemlékezzünk szeretett klubunk kerek évfordulójáról. 2008-ban frissítettem
fel ezt a bemutatót a magyarfutball.hu számára, amelyet követett még néhány
debreceni kötődésű klubtörténet. Azóta sok csapat sztoriját gépeltem le, de
ezekből csak kevés kapott publicitást. Most elsősorban ezekből a régebben
megírt történetekből szemezgetek az újonnan indított blog számára. Az első
visszatekintés a debreceni szurkolók sportegyesületének, az UDSE-nek a
bemutatója.
Ultras Debrecen Sportegyesület (UDSE)
Budapesten, 1997-ben alakult meg az Ultras Debrecen Sportegyesület
Szanyi Sanyi vezérletével, mint DVSC
Ultras SE kispályás labdarúgócsapat. Az
egyesület a sportolni vágyó Lokistákat gyűjtötte egy csokorba a fővárosból és
Debrecenből. A szervezés olyan jól sikerült, hogy évekig ez a csapat képviselte
a debreceni szurkolókat a kispályás rendezvényeken és az akkoriban
szervezett nyári szurkolói gálákon, melyet a 3. Félidő és az MLSZ rendezett több
ízben, nagy sikerrel. Volt, hogy két csapattal is indult az
"ultrasz" és olykor egy-egy komolyabb eredmény is
becsúszott.
Az igazi változásra 1999 nyarán került sor, amikor is a UDSE tagtoborzót hirdetett a Nagyerdőre, ahol mintegy 30 fiatal labdát rúgni vágyó jött össze, amely létszám elég volt ahhoz , hogy lefektessék egy nagycsapat alapjait. A gárda kizárólag lokálpatrióta cívisekből és aktív szurkolókból állt össze, így a játékosok mellett a csapat vezetése is a "táborból" került ki. A felnőtt gárda mellett ifi és serdülő csapatot is indított az egyesület. Őket Zákány Feri edzette és a debreceni olasz focisulival működtek együtt. A nagypályás csapatot a Loki Szurkolók Egyesülete támogatta a kezdeti időkben, így az egyesület LOSZ Ultras Debrecen SE névvel lett bejegyezve és a Budai Ézsaiás utcai focipályáján játszotta a hazai meccseit. A gárda a járási bajnokságba kapott besorolást, ami akkor a Hajdú-Bihar megyei III. osztály, Debreceni körzeteként volt nyilvántartva.
A következő évben a LOSZ levette támogatói felügyeletét a labdarúgó csapatról, így innentől szimplán Ultras Debrecen Sportegyesület lett a csapat neve. A hetedik vonalban három évig vitézkedtek a fiúk, de fokozatosan kapaszkodtak felfelé a tabellán és 2002-ben feljutottak az összevont megyei II. osztályba, ami az akkori hatodik osztály jelentette. Ekkor a csapat már a DEAC Sporttelepén, a Dóczy József utcában rúgta a bőrgolyót, nem egyszer pár tucat debreceni ultra támogatásával, akik olykor idegenbe is elkísérték a csapatot.
A gárdát továbbra is Szanyi Sanyi trenírozta amolyan menedzseri, játékos edzői beosztásban Bolló Zsolt segítségével. Olyan szurkolók alkották még a csapatot mint Nagy Csaba (NagyCsé), Harsányi Ádám, Zabos Zsolt, Mandics Zoltán, Gönczi Laci, Nagy Balázs (Big), Mészáros Róbert (Csótány), Varga Tamás és még sokan mások, akik az amatőr sportolás mellett hétről-hétre kint voltak az Oláh Gábor utcán szurkolni a DVSC-nek. A támogatói kör is a táborból került ki, így a már sokszor említett Szanyi Sanyi mellett Mandics Zoltán, Balogh Zsolt, Paragh Norbert és Ádám fedezte a csapat kiadásait. Az első megye kettes évben az előkelő hetedik helyet szerezte meg a stílusosan piros - fehér - (feketében) játszó csapat, majd a következő esztendőben a szerényebb 12. hely jutott csak a osztályrészül. A következő évben már nem állt össze a társaság, így 2004-05-ben nem indítottak egyetlen csapatot sem a bajnokságokban. Ez nem jelentette azt hogy megszűnt volna a klub, csak azt, hogy azóta nincs csapat melyet versenyeztetnének, mert egyszerűen nem volt rá pénz. Az anyagi támogatók szétváltak, a források elapadtak, a baráti társaság már nem olyan volt mint pár évvel azelőtt, így többen inkább kiszálltak, mert nem akarták ilyen körülmények között folytatni. Az egyesület azért továbbra is él, de csapatot nem indít egyetlen bajnokságban sem. Csak remélni lehet, hogy egyszer ismét eljön az idő és személy, aki kezébe veszi az egyesület sorsát és újra retteghetnek az ellenfelek nem csak a lelátón hanem a zöld gyepen is a debreceni ultráktól.
hancsi78
Képek:
Ifj. Szanyi Sándor (Ultras DSE) / Ultras Debrecen 1994 / Derencsényi
István (Deri)
Források:
Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza / Ifj. Szanyi Sándor
(Ultras DSE) / www.magyarfutball.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése