2021. június 22., kedd

Ultras Hajdúszoboszló

                                   Ultras Hajdúszoboszló

 

A szoboszlói labdarúgás elég régre, egészen 1912-re tekint vissza, de a fürdővárosi csapatok önerőből soha nem jutottak fentebb az NB3-as szintnél. A legjobb eredményük egy 1982-es bronz és egy 1992-es ezüstérem volt a harmadik vonalban. A köztes időszakban többnyire a megyei élvonalat, vagy a Területi Bajnokság középmezőnyét erősítették. Szurkolói szinten a környező településekkel volt nagy a rivalizálás, főleg a Balmazújváros, Nádudvar és Kaba hármassal vívtak ádáz csatákat a pályán és néha a lelátón is. Amikor ment a szekér nem volt ritka az ezer feletti nézőszám otthon és ha nagy volt a tét akkor idegenbe is elutazott párszáz hajdúsági szurkoló, de összességében a szoboszlói csapatok és szurkolóik, csak ritkán szerepeltek nagyobb terjedelemben a megyei lapok hasábjain. A kilencvenes évek elejétől számolt szervezett szurkolói lét sem eresztett még ekkor gyökeret a városban, pedig épp ádáz csatában voltak a másodosztályba való feljutásért, hogy aztán ismét visszaessenek és 1994-95-ben a megyei gyepet koptassák a középmezőnyben. Ekkor nem sokan sejtették, hogy a következő évadot már fentebb kezdik, ugyanis a Kabai Cukorgyár átköltöztette a "vagyonát" a szomszédba és az új esztendőt már az NBII Keleti csoportjában kezdte a "helyi" galeri. A magasabb osztály miatt a stadiont kipofozták és úgy tűnt megélénkül az élet a lelátón is, hiszen olyan neves ellenfelekkel és szurkolótáboraikkal kerültek azonos osztályba, mint a Diósgyőri VTK, a Nyíregyházi Spartacus vagy a Salgótarjáni BTC. Ez egyfajta minőséget jelentett abban az időben, de nem csak a csapatok múltja, hanem a komolyabb szurkolótáborok akkori jelene is megmozgatta az állóvizet Szoboszlón.

A gárda támogatására hamar meg is alakult az első jegyzett szurkolócsoport, akik a Szoboszló Sharks nevet vették fel és a transzparensük közepéről a kabala állatuk (nem meglepően egy cápa) vicsorgott ránk. Emellett több molinó is legyártásra került köreikben, de még nagyon egyszerű, mondhatni igénytelen kivitelben. A Sharks mellett volt még egy csoport jellegű lepedő (Aligators) a hazai meccseken, 1995 őszén, de mögötte nem volt igazi tartalom. A cápák is inkább voltak egy baráti, meccsen megjelenő társaság, mint igazi csoport, ultráknak meg egyáltalán nem voltak nevezhetőek. Azon kívül, hogy a hazai meccseken megjelentek és kitették a lepedőiket, csak ritkán csináltak komoly hangulatot a Bocskai Stadionban. Idegenben nem nagyon jártak és igazából se barátai, se ellenségei nem voltak a társaságnak, de a nyíregyházi és budapesti csapatokat és szurkolóikat nem szívlelték. Az ok kézenfekvő volt, a csoport nagy része az NBI-es DVSC meccsein is megjelent, főleg a keleti oldalon és a fővárosi csapatok ellen általában hozták magukkal a "Fuck off  Budapest" feliratú lepedőjüket is.


1996 tavaszán további erősítést kapott a szoboszlói tábor, ugyanis a Brutal Side csoport megjelenésével eggyel több brigád lett a városban. A BS egy fekete-sárga lepedővel jelent meg a kezdetektől és attól vált híressé, hogy gyakran megjelentek a Loki hazai meccsein a keleti oldalon, így sokan tévesen, egy debreceni brigádként azonosították őket. Ez nem volt teljesen igaz. A Brutal Side a KCFC Hajdúszoboszló csapatának támogatására alakult és csak alkalmi jelleggel és a csoportok közötti átfedés miatt jelentek meg az Oláh Gábor utcában. Többen a kötelékből debreceni drukkerek is voltak egyben, sőt egyesek a Wrong Side csoportjának a tagjai is, de  akadt köztük kispesti, ferencvárosi és más fővárosi csapat drukkere is. A hazai meccseiken nem tudtak komoly lelátói aktivitást bemutatni, így nagyobb betűvel inkább a DVSC történelmébe írták be magukat. Sokáig nem is húzták és a többi helyi csoporttal karöltve 1996 őszére teljesen eltűntek a lelátóról. Ez azért volt furcsa, mert a csapat szárnyalt és két negyedik helyet csíptek el a második vonalban és a hazai meccseiken olykor 2.500-an is összejöttek, ami abban az időben is szép létszámnak volt nevezhető. 



Ezen áldatlan állapotoknak egy fiatal és az eddigi csoportoktól teljesen független brigád alakult 1997 tavaszán Immoral Brigade néven az ultra mentalitás jegyében. Gyorsan összefújtak pár lepedőt a szezon végére, de az igazi bemutatkozásukra várni kellett a következő szezon kezdetéig. Ekkor átköltöztek a vendégszektor közelébe és legyártottak egy szebb transzparenst, amelyen már a címerük (egy UFO fej) is szerepelt, valamint elkészült a saját sáljuk is. A hazai meccseken 20-25 fiatalt tudtak megmozgatni, de a nagyobb rangadókon többen is összejöttek. Ilyenkor pár debreceni fiatal is eljött nekik szurkolni, hiszen ők is gyakran feltűntek a Loki hazai meccsein. Ennek ellenére az IB teljesen függetlenül működött a cívis mozgalomtól. A debreceni baráti szálak mellett az érdi Árpád Hős Magzatjaival voltak jóban, illetve volt kapcsolatuk az akkori dorogi és kecskeméti drukkerekkel is. Komoly ellenségei nem voltak a csoportnak, de a nyíregyházi, békéscsabai és III. Kerület drukkereket nem szívlelték. A fennállásuk alatt minden hazai meccsen megjelentek, viszont idegenben igen keveset utaztak, mondhatni egyetlen nagy dobásuk sem volt a megyehatáron túl. Otthon konfettit, szalagokat és kisebb lengetős zászlókat vetettek be, illetve többször füstöltek. A pirotechnika mellett több kisebb koreográfiai is fűződik a nevükhöz. A Soroksár ellen két nagyobb zászlót feszítettek a fejük fölé, a Békéscsaba ellen csíkokkal egy IB címeres zászlót öleltek körbe. 1998 tavaszán a Nagykanizsa ellen kiírással és egy nagyobb füstöléssel ünnepelték az egyéves szülinapjukat.1998 augusztusában az Érd ellen volt a legnagyobb dobásuk, amikor egy, az egész szektorukat beborító zászlón jelenítették meg az égboltot "A lehoznánk nektek a csillagokat!" című koreográfia részeként. Ezen kívül füstök, szalagok, lengetősök és füstbombák színesítették a műsort, amihez intenzív szurkolás is párosult, fennállásuk legjobb produkcióját nyújtva ezzel. 1999 tavaszáig tartottak ki a csapat mellett, majd belső ellentétek, feszültségek miatt feloszlott a csoport. Az IB vezetősége megalapította ugyan a Mártírok nevezetű formációt, de ez a csoport már csak pípron létezett. A névjegyüket nem sikerült letenniük a lelátón és ezzel pontot is tettek a hajdúszoboszlói ultraéletre, amely azóta se támadt fel hamvaiból.



A szervezett csoportok megszűnése után a csapat sem húzta sokáig, a Cukorgyár kiszállt a támogatók közül, így rövid időn belül eltűnt a komoly foci is a városból. Egészen a megye kettőig mentek vissza a 2000-es sikertelen NBIII-as kvalifikáció után, azóta a korábban megszokott eredményekkel a megye egy és az NBIII között ingáznak. 

hancsi78

Forrás:

Csabai Sándor (Wrong Side - SZUD) / Lukács Tamás (Immoral Brigade) / www.magyarfutball.hu /

Sándor Mihály: A hajdúszoboszlói futball 105 éve

Képek:

Sándor Mihály / Dihen Tibor / Nagy Balázs (Big) / Immoral Brigade Hajdúszoboszló

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése